Thor: Ragnarök - Thor Ragnarok (2017)

Thor: Ragnarök - Thor: Ragnarok (2017)

Rendezte: Taika Waititi

A film Mafab adatlapja: Thor: Ragnarok (2017)

Megjegyzés: Az Új-Zélandi direktor neve nálam egyenlő a minőségi mozival, habár, korábbi két filmjéből csak másfelet láttam eddig.

Mert ennyi is elég volt ahhoz, hogy érezni lehessen, Waititi mennyire szereti a filmezést és történetmesélést. A humora szerencsére nálam nyitott fülekre talál, vagy szemekre. Persze, ne képzeld, hogy amolyan Woody Allenes filozofálgatós elemezgető, elmét dolgoztató humor - néhány talán azért akadhat - mégsem az az erőltetett, fingós-böfögős, amit annyira gyűlölök, hogy ha egy film ilyesmivel igyekszik levenni a lábamról, azt nagyon gyorsan elfelejtem, néha még a címét is akár. (Az utóbbi pár évben nem egy ilyen moslékot láttam és csak foszlányok maradtak meg belőlük.)

Waititi humora azonban egészséges, kicsit gyermeki és egyetemes is, ezért mindenki számára érthető. És nem feltétlenül erőszakos. (Az ablakról arcba visszapattanó labda legyen a legnagyobb bajunk...)

Amikor az első trailerek végén, merevítés után - a képre gondolj, ne másra, bár megjegyzem, eléggé izgalomba jöttem a filmbemutató alatt, annyira tetszett a látvány - olvasva a rendező nevét, már mosolyogtam, mivel első filmje, a fesztivál díjas és szórakoztató - talán a végére ült le kicsit - "Hétköznapi vámpírok" egy remek found footage stílusban elmesélt ál-doku horror paródia. Remek fényképezéssel, remek színészekkel - a rendező is kapott egy fontos szerepet benne - és jól kicsavart mítoszrombolással vagy épp megerősítéssel. Ezt döntsd el magad. A második mozijáról is csak jókat hallottam és egyetlen oka, amiért még nem néztem végig, az az, hogy nem a kellő hangulatban talált meg, de pótolni fogom, mert pótolnom kell.

A Thor 3. megtekintése nem volt számomra kérdéses. Csak az ideje. Bevallom, kissé irigyeltem is blogger és vlogger kollégáimat, mert a kis mocskok nagyja már előttem látta a filmet és teleszórták a netet a jobbnál jobb kritikákkal. Persze, csupán néhánynak szenteltem figyelmet, miután megnéztem a filmet, hogy ne legyek tudat-módosítva általuk.

Azután megfogtam kis barátném kezét és elsuhantunk a közeli moziba egy vászonvizitre. 2D volt csupán, ám nem várhattam, látnom kellett.

És bevallhatom, hogy ebben az évben három képregényfilm tetszett igazán: A "Wonder Woman", "A csodálatos pókember reboot" és most a Thor 3. Pedig annak idején, mikor az első Thor mozi bemutatásra került, kifejezetten nem tetszett. Sőt, az egyébként remek rendező személyének ellenére ma sem kedvelem azt a részt jobban. A másodikra nem is nagyon emlékszem. Azonban van egy érzésem, hogy ez a 3. rész jó ideig alap lesz nálam, ha szórakoztató képregény adaptációt akarok megnézni. A Galaxis orzói 2.-t azért nem soroltam be közéjük, mert az nálam valamiért teljesen más ligában van. Biztos a mosómaci miatt.

A történet nem túl bonyolult. A több évados sorozatokból megtanultuk már, hogy bármikor elő tudnak húzni az ötletdobozból a forgatókönyvírók egy rokoni szálat, ami azután megkavarhatja egy időre az eseményeket. A Thor 3.-ban simán elhisszük, hogy a két isten srácnak, Thornak (Chris Hemsworth) és Lokinak (Tom Hiddleston) volt - azaz előkerül, tehát van - egy idősebb lánytestvére, aki ráadásul még vehemenciából és emberfeletti erőből is többet örökölt, mint fiatalabb öccsei. Korábban, mikor még apja oldalán igyekezett kiteljesedni, igazi nagyágyúként irtotta apja ellenségeit. Azután Odin mintha kissé újra definiálta volna az uralkodó fogalmát - elég suta magyarázat ez a filmből is - végett vetett a korábbi pusztításoknak és mivel leánya, Hela (Cate Blanchett) valahogy nem volt ugyanilyen "logikusan" átfordítani korábbi személyiségét, inkább igyekezett elpusztítani őt a jó öreg.

Azonban Hela ismét megjelenik és erősebb, mint valhalla... Szó szerint szinte. Egyetlen feladatának a bosszút tekinti, hogy elhozza Asgardra a pusztulást. A szokásos világhatalmi ősgonosz tervek. Tudod, amikor felégetsz mindent, majd ülsz a romokon és elégedetten hátradőlsz egy hatalmas, szenes trónuson, hogy mekkora király is vagy. Sosem értettem.
A bosszú nagy találkozása azonban elmarad, mivel Odin pont most érzi úgy, hogy ideje kámfort játszania és örökre jobblétre szenderedni az öröklét jobb léte után. Köszi, apu! Hopkins már ki akart szállni a franchise-ból - De miért??? - talán ezt a véget is azért írták meg neki, hogy ne kelljen a nagy öregnek köteleken csimpaszkodva megharcolnia elsőszülöttje ellen.

Hela első megjelenésével azonnal likvidál néhány cameozó korábbi ismert karaktert, de olyan profánul, hogy már az maga humoros. Mellé csapódik Karl Urban, aki a Star Treken kívül szinte csak verőlegényeket képes alakítani, ám itt legalább viccesen teszi azt.

Thor meg van áldva tesó fronton.

Közben a csapat szétszakad, de Thor oldalát pedig Hulk és néha Bruce Bráner (Mark Ruffalo) erősíti meg kicsit, némi farokméregetés után. Sok-sok kaland után pedig a két nem olyan jó testvér összeáll a harmadik, még rosszabb tesó ellen. Így kell egy sorozat íve alatt két ellenséget egymás keblére segíteni.
A végső megoldás azonban jobban is kibontható lett volna, hiszen a tüzet a tűzzel nem mindig szokták kijátszani: A végén azt vártam, hogy a démon és Hela azon vesznek össze, hogy ugyan ki pusztítsa már el jobban Asgardot?

Futnak még meglepő cameók, egy totál felesleges stáblista utáni plusz jelenet, Jeff Goldblum, aki most megint kb. úgy néz ki, mint majd' 25 éve a Jurassic Parkban és egy amazon lány, Valkűr, akit öröm nézni, mert egyszerűen a vászonról átsüt, hogy a színésznő, Tessa Thompson minden percét élvezte az alakításának.

Hogy vannak e logikátlanságok?
Akad, persze. Képregényfilm, hahó!

Lassítva riszálja... de nagyon riszálja!

Rögtön az elején nem is értettem, hogy Thor miként keveredik a démoni ellensége karmai közé, megláncolva, ha rögtön utána máris leszámol velük, egyedül. (Ki a franc volt olyan erős, ügyes, hatalmas, hogy megláncolta?) Meg pár apróság.

Viszont a látvány az majdnem olyan színes és eszement, mint a Galaxis őrzői 2.-ben. A zene meg, tipikusan nyolcvanas évek szinti hangzása, ami idegenül hathat sok néző számára a megszokott nagy zenekari melódiák után, azonban van benne némi He-Man, feeling, köszönet érte Mark Mothersbaugh-nak.
A trailerben és a moziban is elhangzó Led Zeppelin dal meg azért is kellemes meglepetés, mivel a zenekar nem nagyon szokott hozzájárulni dalainak szerepeltetéséhez. (Nem mintha nem tették volna meg eddig már több, mint 100 esetben.)

A fényképezés szép és az a rengeteg, remek lassítás... amikben nem is történik igazából semmi, csak kellemesek a szemnek. Sok filmben akkor veszik ezt a módszert elő - pl. Zack Snyder vagy Michael Bay munkássága - ha az akciószekvenciákat akarják szembaráttá tenni, mert milyen jól néz már ki a robbanás lassítva, ahogy repül a CGI és valódi törmelék. Waititi azonban amolyan mozgó tablóképként használja fel a képek lassítását, amikor valójában nem történik semmi extra. De nekem tetszett. Meg milyen jó kis trailert lehet már összevágni ezekből a képekből?

Töfi:
- Waititi John Carpenter akció marhaságát tekintette követendő példának, az általam is nagyon kedvelt "Nagy zűr, kis Kínában"-t.
- A párbeszédek nagy része rögtönzött volt, hogy kreatívabb legyen a közeg.
- Egy cameo miatt ebben a filmben ismét együtt szerepel Sam Neill és Jeff Goldblum az 1993-as Jurassic Park óta. Közös jelenetük nincs.

80%

Ha megnéznéd:
- Thor: Ragnarök (2017)

Bizonyíték, hogy költöttem rá! :)

Hét nővér - Seven Sisters (2017)

Hét nővér - Seven Sisters (2017)

Rendezte: Tommy Wirkola

A film Mafab adatlapja: Seven Sisters (2017)

Megjegyzés: Wirkola már első filmjével belopta magát a szívembe, ezért mindig érdeklődve várom aktuális munkáját.

A Vertigo Média végül csak bemutatja Wirkola rendező és Max Botkin - Kerry Williamson forgatókönyvíró páros agymenését, amely a nem túl távoli és egyben antiutópiába vezet bennünket, ahol a föld túlnépesedése miatt már nem lehet engedély nélkül szülni és családonként csupán egy gyermek engedélyezett.

A filmet a trailer megtekintése után nagyon vártam: Korábbi bejegyzés!

Mint említettem, amikor először botlottam egy film főcímében Wirkola nevébe, utána már nem volt kérdés, hogy a továbbiakban figyelni fogok rá. A hatalmas mű címe: Halott hó - Død snø (2009), amely a keresztségben a roppant kifejező és tökéletesen spojleres "Náci zombik" címet kapta. Néhány egyenetlenséget leszámítva egészen gyorsan megtalálta stílusjegyét a direktor, ami nem más, mint a gore jelenetek szinte kiszámíthatatlan alkalmazása. A későbbiekben roppant stílusosan volt képes a vért és pusztítást vászonra vinni. Első amerikai munkája ugyan kereskedelmileg talán nem durrant túl nagyot - bár még így is összekaristolt közel 300 millió dollárt - de megismertette a nevét a horrorkedvelőkkel. Az amerikai debütálás a "Boszorkányvadászok" volt, amely a mozibemutató finomkodó 88 perces vágása után kapott egy vágatlan változatot is, pedig már az első változat sem volt éppen finomkodó. (Sok véres jelenet ellenére azért csak átcsuszatolták a filmet a korhatár-bizottságok.

Az alapötlet talán nem túl eredeti és több híres író is elfilozofálgatott már hasonló történeteken a sötét jövőt illetően - az imdb Kurt Vonnegut nevét említi meg példának (A 2B0N2B című novellát itt tudod magyar nyelven elolvasni.) - vagy emlékezzünk a Fortress című Stuart Gordon sci-fire, amely sokkal sötétebb jövőképet festett meg és amelyben bűn engedély nélkül szülni és börtönbüntetés jár érte. Nem csoda, hogy visszatérő témája ez a fantasztikus irodalomnak, hiszen a túlnépesedés mind égetőbb problémánk és logikus gondolkodással hamar rádöbbenhetünk, hogy annak csökkentése, megállítása a közeljövőben valóban reális megoldást kívánhat, hacsak nem kívánjuk felélni a föld tartalékait és mintegy önpusztításba hajszolni magunkat.

A forgatókönyv szerint a jövőben már csak egyetlen gyermeke lehet egy családnak és ezért iker szülésnél a kiválasztott egyeden kívüli többi testvért egy kifejezetten megőrzési célra elkészített hibernáló komplexumba gyűjtik össze, hogy ha a világ valami úton-módon megoldást talált a túlnépesedés megelőzésére, a többi gyermeket is kiengedhessék. Természetesen az egész alapötlet bűzlik, hiszen reálisan mi oka lenne bárkinek, hogy mind több gyermeket "tároljon" drága körülmények között, várva valami olyasmire, ami precíz és hideg logika szerint nem nagyon következhet be. A hibernálás eleve kérdéseket vet fel és nem technikai értelemben, hanem morálisan: Pl. a lefagyasztott gyermekek családja értelemszerűen leéli az életét. Tegyük fel, valamikor a jövőben helyreáll a lakosság növekedésének a kérdése és ki lehet venni a lefagyasztott gyermekeket... Kérdés: Ki fogja őket felnevelni, milyen családi gondoskodásra számíthatnak, ha közben esetleg a vér szerinti rokonaik elhunytak?
Ha meg a népesség nem kezd csökkenni, akkor ezek a jéggyerekek örökké "rabságban" fognak maradni?
És még sok hasonló, ebből fakadó kérdés, amelyre a film végül egy nem túl elegáns, ám annál kiszámíthatóbb választ mutat be.

Főszereplőnk Svédország jelenlegi egyik legfontosabb exportcikke, Noomi Rapace, akinek színészi játéka olyan intenzív volt bemutatkozó - legalábbis a szélesebb közönség ezzel a filmmel ismerte meg - "A tetovált lány" című moziban, hogy azóta több, mint egy tucat amerikai és Európai mozifilmben kapott lehetőséget, hogy A listás, akár Hollywoodi sztár legyen belőle. Rapace egyelőre él a lehetőséggel, és bár arca egyáltalán nem az a klasszikusan vett szép pofi, ezen apró hiányossága mellett bőven kárpótol minket kisugárzása és remek színészi játéka, amelyet ebben a filmben mindjárt hét (!) különböző szerepben élvezhetünk, ugyanis Rapace némi biológiai mutáció miatt mindjárt hetes ikrek formájában jött a világra, akiket nagyapjuk, Terrence (Willem Dafoe) igyekszik megvédelmezni és elrejteni a külvilág elől, ez azonban szinte lehetetlen feladat.

Terrence végül talál egy többé-kevésbé hihető megoldást: A hét lány a hét különböző napjain hagyhatja el a házat (Innen ered a nevük is, ahogy azután egymást hívhatják), hogy egyforma időt tölthessenek a külvilágban, annak eljátszva, hogy egyetlen személyről van szó. Persze ha belegondolunk, ez is egy elég kimódolt dramaturgiai húzás és a valóságban sem működne tökéletesen. Erre hamar felhívja a forgatókönyv a figyelmünket, miután egyikük kilóg a kényszerrabságból és egy olyan sérüléssel tér haza, amelynek gyógyítására nincs mód, sőt, hogy a jövőben ne legyen belőle problémájuk, a többi hat testvérre is drámaian kiható lépéssel kell számolniuk.

A történet valójában akkor kezdődik el, amikor "Hétfő" nem érkezik haza este a munkából és másnap az értetlen testvéreknek végül jobb híján folytatniuk kell a színjátékot, anélkül, hogy a kérdésükre, amely a film egyik címváltozata is volt korábban - Mi történt Hétfővel? - tudnák a választ. Természetesen amellett, hogy a látszatot igyekeznek megőrizni, nyomozniuk is kell, hogy biztosítsák a túlélésüket, hiszen felnőttek esetében már közel sem olyan könyörületes a kormány, mint gyermekekében és ezért félő, hogy ha kiderül a testvérek létezése, hamar likvidálhatják őket.

Wirkola jól kufárkodik a forgatókönyvvel, igyekszik a stílusára jellemző véres jeleneteket is nem öncélúan és megfelelően adagolni. Fontos szerepben feltűnik a mostanában - mióta megbotoxolta az arcát - hanyagolt Glenn Close is, akit évek óta nem láttam normális filmszerepben... tévésorozat szerep itt nem ér.
Rapace odateszi magát a hét alakításban és bár történetileg nem túl logikus, hogy a testvérek egymástól ennyire elütő egyéniséggé cseperedtek, nekünk nézőknek kellemes hét, különböző alteregóként figyelni a színésznő játékát, ami még a CGI adta lehetőségek mellett sem volt egy egyszerű feladat, a teljes egészében Romániában forgatott akció-sci-fi film esetében.
Wirkola magával hozta néhány színészét korábbi filmjeiből, bár, ők nem biztos, hogy tudnak majd élni a lehetőséggel és talán a lábukat sem sikerül majd megvetni az amerikai filmpiacon, azonban jó látni, amikor Európai színészek keverednek tengeren túli kollégákkal.
A forgatókönyvre ráfért volna még némi politúr, főleg, hogy Botkin első forgatókönyv vázlata már 2010 óta kering filmgyártó berkekben. Legalábbis a jövőkép és az első fél óra komplexebb felépítése miatt, hogy kidolgozzák az eljárás körüli körítést, hiszen ha nekünk, nézőnknek is vannak ezzel kapcsolatban kérdésünk, akkor a filmben bemutatott társadalomnak is kell, hogy legyen, és csak akkor működik megfelelően egy antiutópia, ha a benne foglaltak legalább valamennyire logikusan vannak felépítve.
Ettől eltekintve a film bőven nézhető darab, agytornának kiváló.

A "Hét nővér" egy igen szórakoztató, kalandos utazás egy lehetséges, negatív jövőképben, amelynek megtekintését csak ajánlani tudom, apró, logikátlanságai ellenére is. A befejezés pedig teret enged sok filozofálgatásnak a testvéri szeretet, családi kötelékek kohéziójáról.

70%

Ha megnéznéd, akkor irány a mozi: 2017.November.23.-tól a film a mozikban!

Űrvihar - Geostorm (2017)

Űrvihar - Geostorm (2017)

Rendezte: Dean Devlin

A film Mafab adatlapja: Geostorm (2017)

Csak nekem van olyan érzésem, mintha az Eredet poszter variációját látnám?

Megtekintés: Devlin kitanulta Roland Emmerich keze alatt és visszaböfögte tapasztalatait. Ha kedveled Emmerich munkásságát, akkor ez a te filmed.

Az "Űrvihar" minden tekintetben egy Emmerich film koppintás. Nem állítom, hogy Emmerich találta fel a spanyolviaszt, vagy, hogy ne lennének rendezők, akik hasonló témában már alkottak nagyot, de ha végignézed ezt a habkönnyű, sci-fibe oltott katasztrófafilmet, akkor ha mozikedvelő voltál a kilencvenes években, egyből a német származású direktor filmjei fognak az eszedbe jutni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Devlin, miután kiszínészkedte magát a nyolcvanas években és elsősorban produceri tevékenységet kezdett preferálni a kilencvenesektől, állandó tettestársa lett produceri szerepkőrben Emmerichnek, akkor már pontosan tudhatjuk, hogy az "Űrvihar" ennek a barátságnak egy átsörözött délutánján születhetett meg, miközben nagyban beszélgettek arról, hogy vajon milyen is egy esszenciális katasztrófa film, amelyikkel érdemes kitölteni a vásznat.

hogy végül ezt a nagy ötletet nem a híresebb rendező, hanem a legalább olyan ismert nevű producer-író hozta tető alá, az gondolom afféle mentor-tanítvány kapcsolatnak köszönhető, és bár Emmerich neve fel sem merült az "Űrvihar" stáblistáján, árnyéka teljes terjedelmében elhomályosítja a kész művet. Így végül a film pont olyan, mintha ő dirigálta volna le, csak kicsit "kisebb", kommerszebb, kivonatosabb.

Már a trailer sem hagyott kétséget afelől, hogy a korábbi nagy dobásokat igyekeztek beleszuszakolni ebbe az alig két órás darabba, amely már játékidejével családbarátibb lett, mint a példakép két órát átlépő filmjei.
Amúgy megvan itt minden, amit korábban szerettünk - vagy megszoktunk - Emmerichtől.
Pátosz, önfeláldozás, keresztbe tevő háttér-kellemetlen karakter, az amerikai elnök, barátnő, aki ott van, ha baj van, egy kisgyerek, aki sírhat apuért, anyuért, több nemzet tudósai, akik összeteszik, ami van, városokat leromboló természeti katasztrófák, mellékszereplő, aki épp, hogy megmenekül egy ilyen katasztrófából, vagy épp nem, az okos főszereplő, aki személyesen is érdekelt vagy a problémák megjósolásában, van az elnökkel kapcsolatban, látványos menekülés, utolsó pillanatban klappolás, túlélés, összeborulás, zsepi.

Ennél több nincs is a moziban. Beülsz a 3D-s IMAX terembe, kapkodod a fejed, mert túl közel vagy, reméled, hogy a CGI jobban mutat majd, mint a youtubeon látott bemutatóban, amely nem volt meggyőző, kicsit sem. Amúgy jobb, ám néhány jelentnél kicsit zavarja a szemed.

A jövőben Jake Lawson (Gerald Butler) és egy nemzetközi kutató, mérnök, tudós csoport megépít egy földet körbeölelő védelmi rendszert, amely a szélsőséges időjárási viszonyokat hivatott kordában tartani. Jobb megoldás híján amit kb. tíz percben be lehetett volna mutatni okosan megírva, azt itt ledarálják egy kétperces, szájbarágós monológgal. Hogy ne kelljen a nézőnek összeraknia az előzményeket. Lawson azonban elég önfejű, ha a végtermékről van szó, ezért egy roppant hiteles vizsgálóbizottság megvonja további támogatottságát és eltávolítja az űrbázisról, ami eleve okos húzás, ha tudjuk, hogy maga Lawson volt az egész kitervelője, ezért eléggé hálátlan mentalitásnak érzem, hogy pont őt akarják onnan kiebrudalni, még akkor is, ha akadékoskodó és arrogáns fütyi. Ami viszont a slusszpoén, hogy a helyére pont az öccse, Max (Jim Sturgess) kerülhet, akinek viszont első utasítása felső helyekről érkezik és nem másból áll, hogy közölheti a bátyjával, hogy mehet a francba.

Persze a néző tudja, hogy Max ebben a kérdésben nem lehet hibás, valamiért mégis ez az egyetlen ok, ami képes a két testvér amúgy is nehézkesen vergődő kapcsolatába egy koporsószeget verni. Hiába, kellett valami forgatókönyvi feszültség kettejük közé, mert ha nincs ilyen, elmaradhat egy nagy összeborulás a végén.
Jake-nek persze van egy elhidegült felesége és egy remek kislánya, Hannah (Talitha Eliana Bateman) aki olyan, mintha egy kicsit az anyja lenne az apjának és érzelmileg amennyire kislány, ugyanakkor annyira érett is, hiszen felelősségtudatból erősebb, mint apja. Dramaturgiailag amúgy sok vizet nem zavar.

Bizonyíték, hogy eljutottam a moziba. Kicsit közel ültünk. Összességében elég lett volna a 3D, IMAX nélkül.

Fontos még Max ügynök barátnője, Sarah (Abbie Cornish) aki elvileg maga a megtestesült szabálykönyv, azután, amikor kell, a megfelelő időben korábbi gondolatiságának homlokegyenest eltérő módon reagál, mégis szimpatikus lesz, vagy épp ezért.
Képbe kerül az elnök is (Andy Garcia) aki kivételesen nem áldozza fel magát, mint a 2012-ben és tevőlegesen nem is tesz annyit bele a folyamatba, mint a Függetlenség napjában, de nem is annyira mellékes, mint a Holnaputánban. Garcia amúgy igazán kaphatna már egy említésre méltó, neki szóló szerepet is, mert ismét úgy érzem, hogy csak egy ismert nevű biodíszlet.
Ed Harris pedig ha manapság feltűnik egy stáblistán, azonnal sejtem, hogy ő lesz a nem túl kedves fickó a moziban.

Végösszeg:
Úgy klisés, ahogy van, egynek azonban elmegy. A baj, hogy ismertebb elődjeihez nem képes felnőni, inkább csak halovány utánérzés, és ezen a pocok arcú Butler sem tud segíteni. A moziteremben, üdítővel, kukoricával azonban elrepül a közel két óra, ám pár nap múlva már csak halványan fogunk az egészre emlékezni.
Ha ez a cél, akkor azt elérte.

60%

Ha megnéznéd:
- Űrvihar (2017)