Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Nagyon női film, amíg rá nem döbbensz, hogyha kicseréled Julia Roberts-et, mondjuk Brad Pitt-re, akkor nagyon pasi mozi.
Nem tudom, ki lehet ez a Ryan Murphy, de már első mozifilm rendezésére olyan sztárgárdát toborzott össze, amit még Woody Allen is megirigyelhetett volna, de minimum már maga is dolgoztatott. Murphy ennek ellenére nem viszi túlzásba nagyfilmes vízióinak elkészítését, ezért főleg televíziós munkáknál merül fel neve a rendezői székkel kapcsolatban. Elizabeth Gilbert sikerkönyvéből - női olvasók körében mindenképpen - készített egy önismereti és filozofikus keserédest, amely nagyjából önéletrajzi ihletésű, és amelynek megtekintése számomra nem volt ugyan megterhelő, de ugyanakkor megkockáztatom, hogy a film sokkal jobban működik akkor, ha az ember kipihent és teljes figyelmével tud a filmre koncentrálni.
Első körben azon agyaltam, miért is érdekelne engem ez a film? Láttam Paul Giamatti "Kerülőutak - Sideways (2004) című drámáját és az sem volt egy könnyű darab, pedig az férfiakról szólt, főleg férfiaknak. Abban is volt házasság, megromlott kapcsolat, férfiak és nők közötti örök feszültség és finom ételek mellett főleg borok, hogy legyen kulináris élvezet. Ezek után Gilbert kisasszony könyve olyan, mintha egy alternatív második részt néznék, ahol Giamatti örökké kétségek között vergődő karakterét felcserélte mondjuk a húgra, akinek hasonló magánéleti problémái vannak és akit az ismert színésznő, Julia Roberts alakít. A bort meg lecserélték a vallás és ételek kevercsére.
Érdekel ez engem?
Érdekel.
Mert bár soha nem voltam még - nem is nagyon leszek - ötvenes magányos nő, aki számot vet az életével, azért van rá esély, hogy a problémái nagyjából egyetemesek és ráhúzhatóak a férfiak életére is.
Ja.
Ott mondjuk érzek némi kis fricskát, hogy Liz Gilbert (Julia Roberts) aki útkeresése közben beutazza a világot, hogy embereket ismerjen meg, megértse önmagát és esetleg szerelmet találjon, kezdetben nem érzi magát boldognak és tanácstalan, mert nem tudja, férje mellett hová tart az élete.
Mindjárt megsajnálom, de komolyan!
Már az első nagyobb szegmensben kb. négy hónapot tölt el Olaszországban és munkáról nincs szó, ellenben esznek, sétálnak, barátkoznak a szereplők és esznek. Jó így élni, miközben nekem már az is érvágás néha, ha egy hétvégét a magyar tengeren szeretnék eltölteni. Hogyan is tudnék egy ilyen nővel közösséget vállalni?
Ő azért utazza körbe a világot, hogy elmélkedjen, míg nekem elmélkedni max. itthon van esélyem, körbeutazni a világot meg...
Ettől függetlenül Roberts zsenije - amit az Erin Brockovich-ban fedeztem fel - átjön annyira és a remek szinkron megtámogatja (Már a Brockovich-ban is Tóth Enikő "alakította", sőt, azt hiszem ő az állandó magyar hang), hogy lassan érdekelni kezdjen Liz hosszú nyaralós kalandja.
Ez a film annyiban jobban teljesít, hogy Roberts mellett viszonylag sok férfiszínészre volt szükség, akiken keresztül jobban megismertük őt magát is. Így kerül képbe Billy Crudup, James Franco, Richard Jenkins és Javier Bardem. Illusztris brigád és már miattuk, alakításaik miatt érdemes nézni is a filmet, nem csak hallgatni, főzés közben. (Vissza is tekertem néhány jelenetet.)
Mit tanultam a filmből: Néha, nem kell annyit agyalni. Felesleges. Ha éppen jól érzed magadat, ne azon gondolkozz, hogy egyszer vége lesz. Az ellen nem tehetsz. Egyszerűen élvezd az idődet azzal, akivel vagy és akkor, amikor. Minden más csak egy lehetőség.
Mostanában sikerült belecsúsznom néhány önismereti-boncolgatós moziba és rá kell döbbennem, hogy sokkal érdekesebb azok - és nem véletlenül élnek is ezzel a módszerrel -, amelyekben nem csak a karakter agyában teszünk utazást és közben leragadunk egy mikro-környezetben, hanem a történet szerint is körbeutazzuk a világot, mert néha, egyetlen személy agyában a kalandozás nem elég érdekes. Viszont, ha egy karaktert, miközben kielemezzük, belehelyezzük a világba, rajta keresztül megismerünk több kultúrát, reakciót, stb.
Ez az, ami egy önismereti mozi erőssége. Önmagunkon keresztül bemutatni az életet, vagy a világhoz viszonyítva bemutatni önmagunkat.
Megtekintés: Valamiért mindig megakartam nézni ezt az érdekesen melankolikus filmet, főleg Ethan Hawke miatt is, de nem érte meg.
Még Hawke is nyilatkozta később, hogy nem tartja komoly darabnak filmográfiájában ezt a drámát, amelyet átszőnek thriller és rejtélyes elemek, mégis unalmas, mint a dög. Még akkor is, ha az alapötlet nem rossz. A kivitelezésnél valami elcsúszott. A film tele van flashback pillanatokkal, montázsokkal, művészinek beállított vágásokkal, amik nélkül is működött volna a film, így viszont, kizökkenti a nézőt, pedig nagyon erősen indít.
Az alapötlet két fronton lenne érdekes:
Az egyik, hogy a jelek szerint a kis San Pedro szigeti közösség egyik ismert halászát meggyilkolták és holttestét a seriff találta meg a horgász saját hálójában.
A másik vonulat, hogy időben 1950-ben vagyunk, nem sokkal a második világháború után, amikor a japán közösséget, amelyik Amerikában próbált boldogulni, minduntalan hátrányosan megkülönböztetik és mivel a holtan talált halász, Carl Heine Jr. (Eric Thal) egyik aktuális haragosa, egy elfajuló földvita miatt a japán származású Kazuo Miyamoto (Rick Yune), egyértelmű, hogy őt gyanúsítják meg a feltételezett gyilkossággal.
A harmadik és sajnos szinte végig a legérdektelenebb történet szál a helyi újságkiadó fiának, Ishmaelnek (Ethan Hawke) a nyomozása, melyet azért kezd el, mert nincs meggyőződve Kazuo bűnösségéről és mert Kazuo aktuális felesége korábban, szinte még gyerekkorukban, Ishmael titkos szerelme volt, akivel rendszeresen összebújtak az erdőben, egy cédrus - innen a cím is - ölelő odvában.
Feltételezem, hogy David Guterson regénye, amelyből a film készült, szórakoztató olvasmány. Feltételezem, mert ebből a film valahogy nem sikeresen adja vissza, amit szerintem irodalmi alapon jól működhet. Mondjuk, nem olvastam a regényt, így nincs kiindulási alapom sem. Viszont érzem, hogy a titokzatos gyilkossági ügy, a japán polgárok elidegenítése és a gyerekkori szerelem együttesen egy jól működő, izgalmas regényt eredményezhetett. A századik percben ebből megcsillan valami, amikor Ishmael-nek kezd sikerülni felgöngyölíteni az ügyet és meggyőzni a seriffet, hogy gondolja újra a feltételezéseit, hiszen egy ember élete a tét, ha elítélik Kazuo-t, lehetséges, hogy ártatlanul. A baj a filmmel csupán az, hogy míg eljutunk eddig a századik percig, lassan lecsúszunk a fotelből a padlóig és édesen alszunk.
Hangulatot persze szépen lehet festeni a mesteri világításokkal, a film eleji köddel vagy az erdő képeivel. Viszont, valahogy dramaturgiailag félrecsúszkált az összkép, ezért néha rossz lesz a vágás ritmusa, feleslegesnek érződnek jelenetek, vagy fárasztó lesz néhány flashback. Egyszerűen, mikor már ráhangolódna az ember, hirtelen... nem történik semmi és lassan távozunk alfába.
Ezen a rendkívül míves szereplő gárda sem segít, pedig legalább tíz olyan nevet is láttam a stábban, akiket szívesen nézek a vásznon. Az egyik pl. Zeljko Ivanek, aki alig szerepel. Max Von Sydow már fontosabb és vele párban van a bíró, James Cromwell illetve a vád oldalán, James Rebhorn. Így elmondhatjuk, hogy a bírósági tárgyalás a nagyok "játéka". Ennek ellenére elég sótlan az egész és az sem segít, hogy a film időben valamikor télen játszódik, mert sem a természetben nincsenek színek, sem a tárgyalóteremben. Eric Thal, a kilencvenes években eljátszott egy zsidó fiatalembert az "Idegen közöttünk - A Stranger Among Us (1992)" című krimiben és akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon jó színész szabadult Hollywoodra. Az ígéret egy beváltatlan csekk maradt, hiszen Thal a kilencvenes években még készített néhány filmet, amivel kitörhetett volna, azután eltűnt a középszerben és eddig összesen 24 filmes munkával múlatta az idejét, ami elég kevéske, 24 év alatt. A "Parazita - The Puppet Masters (1994) kifejezett kedvencem. Még fájóbb, hogy Thal jelen moziban gyakorlatilag egy halottat alakít, hiszen a film elején találják meg a holttestét és így a filmben, mikor a továbbiakban megjelenik, akkor vagy flashback-et látunk vagy egy boncasztalon fekszik. Az mondjuk elég gyomorforgató jelenet. Ethan Hawke szereplése is megcsappan, ha tudjuk, hogy gyengéd érzelmeit felelevenítő részekben egy másik színészpalánta (Reeve Carney) alakítja őt, fiatal korában.
Eric Thal szerintem mindent beleadott ebbe...
Utoljára a két kultúrát vegyítő és lebilincselő mozi, amire emlékszem, pl. A Gyilkos nap - Rising Sun (1994) volt, igaz, az inkább az akció műfajt karcolgatta. Vagy ott van "A nap birodalma - Empire of the Sun (1987) még régebbről, de az meg háborús dráma. meg biztos lenne még pár jobb és érdekesebb mű, ha megerőltetném az agyam. A "Hó hull a cédrusra" sajnos pont nem lenne rajta a tízes listámon, hiszen annyira nem érzem közönségbarátnak. Közben eszembe jutott még a "Pöttöm - Little Boy (2015) is, amely szintén sokkal érdekesebben közelítette meg a japán-amerikai ellentét kérdését a háború után.
50% Pedig a történet többet érdemelne.
Ha megnéznéd:
- Hó hull a cédrusra (1999)
- Pöttöm (2015)
- A nap birodalma (1987)
- Gyilkos nap (1994)
Ebből a négy filmből garantálom, hogy a tárgyalt mozi a legunalmasabb!
Nem vonom ezzel együtt sem kétségbe Hicks rendezői tehetségét, hiszen elkészítette a Ragyogj! című mozit is, de itt valami félrecsúszott.
Megtekintés: Már csak azért is érdemes egyszer megnézni, mert a mai zombie filmes dömping gyakorlatilag innen datálható.
Pedig annak ellenére, hogy sok polgárpukkasztó illetve filmben korábban nem annyira megszokott jelent sorjázik a filmben, ettől függetlenül, talán pont az élőhalottak a leggyengébb láncszemek benne.
Arra gondolok, hogy itt még, financiális nehézségek miatt, a halottak szinte alig különböznek az élőktől. Ahogy teltek az évek, a különbség egyre markánsabbá vált, de itt még inkább embernek tűnnek, akiknek rossz napjuk volt melóban. Mondjuk, néhány zombie szereplőnek nem esett nehezére sápadt arccal végigjátszani a filmet, mivel technikai okok miatt egyes jelenetekben a zombie-k főtt sonkát falatoztak csokoládésziruppal (Bosco csokoládé szirup) leöntve, mivel fekete-fehérben az adta jól vissza a vér színét.
A gyorsaságuk sem a klasszikus teljesen lassú, - amit később az új évezredben felváltott néhány moziban a számomra még most is idegennek ható felgyorsult mozgás, amit én nem szeretek, hiszen a zombik egyébként is veszélyesek, nekem, mint kövér srácnak, nincs rá szükségem, hogy még le is fussanak - hanem eléggé helyzetfüggő, hiszen a film elején Johnny (Russell Streiner - aki egyben az egyik producere is volt a produkciónak, mindössze kb. 300 dollár befektetéssel!) egyszerűen képtelen meglépni a támadója nélkül, aki kifejezetten célirányos mozgással és birkózószámban tehetségesen gyűri le a fiatalembert.
Aztán még ott az eszközhasználat is, amelyet később sok film nem favorizált annyira - meghagyva ezzel a zombie, mint agyatlan és tömegben ártalmas jelenség fogalmát - igaz, Romero, aki kitalálta a franchise-t, nem zárkózott el később sem a "gondolkodó", sem az eszközöket nagyjából felismerő vagy/és használó élőhalottaktól. Itt az első támadó egyenesen rá akar nyitni Barbra-ra, aki bezárkózik a kocsijukba, téglát emel fel a földről, hogy azzal zúzza be a jármű ablakát, stb.
Ambivalens vitatkozni egy filmes szörny lehetséges tulajdonságairól, amelyet mesterségesen hoztak létre, hiszen egyénileg, az adott forgatókönyvíró tollát és elméjétől függ, mivel lesz a halott karakter felvértezve.
Nekem a kedvencem, amikor lassúak, mint a tetű és agytevékenységük megegyezik az enyémmel, ha be vagyok baszva, mint az atom és már elájultam az ágy mellé. Akkor vagyok nyugodt.
Kifejezetten zavaró számomra a jelenet, amelyben a kislány egy kerti kézi ásóval végzi ki a saját anyját, mert számomra egyáltalán nem indokolt egy halott esetében az ennyire célirányos eszközhasználat.
Szerencsére már az első filmben sem az élőhalottak a történet legfontosabb elemei. Sok helyen olvastam, hogy erőltetett belemagyarázni komolyabb társadalmi kérdéseket és filozófiát egy zombie filmben, de úgy vélem, kezdetben, Romero tényleg törekedett arra, hogy ne csak az élettelen szörnyekről meséljen, hanem azokról a szörnyekről is, amelyek az emberben rejtőznek, aki még él.
A film cselekménye nagyjából egyetlen házra korlátozódik. Bravúrosan van megírva, ahogy előkerülnek a karakterek és bepillantást nyerhetünk többféle szemléletbe, gondolkodásba a túlélés érdekében.
Elején megemlítettem, hogy voltak korábban nem megszokott pillanatok, fordulatok a filmben. Először is, elvileg Barbra (Judith O'Dea) lenne a főszereplő, viszont ő nagyjából végig vegetálja a mozit. Az igazi főszereplő egy afroamerikai pasas, Ben (Duane Jones) lesz, ami korábban nem volt annyira jellemző húzás Hollywoodra. Persze, tegyük hozzá, hogy alig pár évvel korábban hunyt el Malcolm X, emberjogi aktivista és pont a bemutatás évében lőtték le orvul Martin Luther Kinget, így, ha úgy vesszük, Romero harcos aktivistaként megtette az első lépéseket, hogy a fekete bőrű színészek egyenjogú részei legyenek a filmművészetnek. Talán nekik is eszükbe jutott annak idején ez és, hogy van benne valami kifordult fricska, hogy egy fekete karakter fehér bőrű embereket "gyilkol" meg, ver agyon vascsővel, lő le puskával, anélkül, hogy az átlagos elmarasztaló fehér néző ezen felhördülhessen. Arról nem is beszélve, hogy beiktattak egy jelenetet, amelyben Ben felpofozza a hisztérikus Barbra-t, amely azért szúrta a cenzorok szemét és a tesztközönséget is megosztotta. (Egy évvel korábban mutatták be a "Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967)" című Sidney Poitier krimit, amelyben a nagyvárosi fekete nyomozó visszakézből torol meg egy pofont, amit egy kisvárosi helyi kiskirály enged meg magának vele szemben, és a színész a jelenet forgatása után rettegve vonult vissza szállodai szobájába, hiszen ahol a filmet készítették és forgatták, ott még abban az időben az ilyesmit nem nézte megtorlatlanul végig a fehér közösség, akkor sem, ha egy megrendezett jelenetről volt szó!)
Nem kívánom azt boncolgatni, hogy mennyire reflektált a film története a világra és benne az átlagemberek helyére benne, a társadalom visszásságaira, stb. Ezt korábban megtette mindenki más. A film végig egy feszült kamaradráma, melyben néhány karakter feszül egymásnak, miközben beütött a szar. Ezzel arra is utaltak, hogy krízis helyzetben mennyire másképpen reagálnak az emberek és ha nincs meg a kellő összhang, összetartás, akkor reménytelen lehet a túlélés. Milyen jó, hogy ez csak egy film.
A film pozitívumai közé tartozik a kreatív fényképezés és hangulatos zene. Ehhez képest a vágás és dramaturgia erősen gyengécske. A párbeszédek viszont egészen realisztikusak, míg az akciók eléggé kezdetlegesek. Szóval vannak a filmnek bőven erényei és hátrányai is.
aki viszont szereti a horror műfaját és nagy zombie rajongónak vallja magát, annak ez a mozi teljesen megkerülhetetlen.
Romero később egész sorozatot épített a zombie világra, de sajnos, túl ritkán készített filmeket, vagy az ötletek hiánya miatt, vagy egyéb okokra visszavezethetően, Sajnálatos, hogy volt, hogy akár tíz évet is várt két epizód elkészítése között, pedig, ötlet lenne elég. (Erre példa az, hogy jelenleg az egyik legtöbb figyelmet igénylő sorozat pont egy zombie apokalipszis után játszódik: The Walking Dead)
A film forgatókönyve volt John A. Russo legnagyobb húzása szakmailag, bár később tucatnyi filmet rendezett, horror műfajon belül. Akadt viszont némi kreatív nézeteltérés közte és Romero között, mert a kult-rendező a további folytatásokban nem vette igénybe a segítségét, pedig Russo még abban is partner volt, hogy az egyik jelenetben meggyújtsák a ruháját, mivel egyik statiszta sem vállalta a jelenetet, rendes kaszkadőrre meg nem volt pénzük. Viszont, talán pont ezért is lettek a második és harmadik etap után egyre kiforratlanabbak a forgatókönyvek és bugyutábbak a történetek. (Szerintem a Holtak hajnala volt a csúcs a rendezőtől és utána lejtmenet következett zombie fronton tőle. Viszont a Holtak hajnala viszont egyértelműen a műfaj csúcsa.) Itt viszont a meghökkentő befejezéstől eltekintve a történetből kifogy a szufla, ahogy elfogynak a szereplők. A befejezés viszont eléggé pesszimista ahhoz, hogy nyugtalanul hagyjuk ott a mozitermet, mint ahogy, 1968-ban a nézők is megtették.
Ezzel együtt az egyik legsikeresebb független film, amit készítettek és az egyik utolsó nagy autós mozis siker, melyet vászonra álmodtak. A hatalmas kereskedelmi sikerből azonban Romero alig látott valamit, mivel a direktor nem nagyon értett az üzlet pénzügyi részéhez és a forgalmazók elvitték a bevételek nagyját.
A film bekerült az előkelő 101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kötetbe!
Töfi:
- Duane Jones a főszereplő egyetlen Dead és egyetlen másik Romero filmet sem látott ezen kívül.
- Eredetileg Barbra karaktere egy tökös nő lett volna és Romero akarta, hogy egy sebezhető fiatal lány legyen belőle.
- A film elején a kocsis balesetre azért volt szükség a fával, mert a forgatás első napján véletlenül belement egy stábtag a kocsi oldalába és nem volt idő helyrehozni, ezért átírták a jelenetet, mintha Barbra törné össze véletlenül, mikor egy fának hajt.
- Eredetileg Ben karaktere egy szókimondó és durva kamionsofőr lett volna, de az a karakter nem illett Duane Jones-hoz, akit viszont megkedvelt a rendező.
- Már ennél a filmnél volt róla szó, hogy Tom Savini dolgozni fog benne, mint maszkmester, de más kötelezettségek miatt még nem tudott megjelenni a forgatáson, ám később bőven bepótolta amit itt kihagyott. (Pl. Ő rendezte meg a film 1990-es Remake-jét.)
- A háznak, ahol a filmet forgatták, valójában nem volt pincéje, így az ott készített jeleneteket a stúdióban vették fel.
- A temetői jelentben mikor Johnny birkózik a zombie-val a halála előtt, véletlenül megmogyorózta a statisztát. A zombie hörgése spontán és valódi.
- Az egyik producer hentes volt, aki belsőségekkel és vérrel támogatta a produkció elkészültét!
- A film színpadi adaptációját 2013-ban mutatták be Torontóban.
- Monster Flick - Ez volt a forgatási munkacím.
Hogy mennyire eltérőek lehetnek a vélemények, itt olvashatjátok a Smoking Barrels cikkét: Night of the Living Dead (1968)
