Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Az elmúlt pár évben biztosan sok hasonló, rendőrös témájú filmet láttam, most mégis csak négy ugrik be hirtelen, amiből egy kifejezetten remek szórakozás volt a "22 Jump Street" akár az első része, egy közepesre sikerült "Női szervek", hogy a nők se maradjanak ki a marháskodásból, egy egészen unalmas lett, olyannyira, hogy a "Két kopper"-re már nem is emlékszem és volt egy, amelyik Will Ferrer nélkül egészen élvezhető lett volna "Pancser Police". Egy dolog szembeötlő ezekkel a filmekkel kapcsolatban: A magyar címválasztások kivételesen pocsékok. A "Kamuzsaruk címferdítés terén illeszkedik a sorba. Témáját tekintve meg a szerepcserés komédiák derékhadát erősíti, mint pl. a "Van, aki forrón szereti". Csak ebből nem lesz klasszikus.
Tedd fől a kezed, ha neked is van egy barátod, aki egész életedben házi mumusként funkcionálva, belevitt életed összes rázós szituációjába. Aki kitalálta, hogy fizetés nélkül lépjetek meg egy étteremből, vagy szökjetek be a moziba ingyen vagy szédítsetek csajokat amúgy egyértelműen nevetséges élettörténetekkel. Egy olyan barátról beszélünk, aki miatt már az is lehet, hogy kaptál egy két pofont az élettől, ám mégis mellette maradtál, mert... a barátod.
A fiú amúgy rendben vannak. Talán nem elég karakteresek.
Greenfield komédiája egy ilyen párosról szól. Két haverról, akik a világvégi "tahó" Ohióból felköltöznek a nagyvárosként aposztrofált Los Angelesbe, mert vannak elképzeléseik a jövőről. Csak nem jön be. Megfogadták, hogy ha harminc éves korukig nincs előrelépés a karrierjükben, húznak vissza redneck életet élni. Kapóra jön egy vállalati álarcos bál, amit jelmezbálnak néznek. Egyikük játékfejlesztő és mivel a grafikai munkához szükséges rendőr jelmezek kéznél vannak, adja magát a hacuka.
Ryan (Jake Johnson) a nagyszájú, önfejű fehér ösztönlény, Justin (Damon Wayans Jr.) a logikus, csendes nyugis fekete fickó. Általában a feketék szoktak a pörgősebb karakterek lenni, itt fordítva van. Ryan, miután hátvéd karrierje egy sportbaleset (rosszul érkezik egy háztetőről a medencébe) miatt dugába dőlt és reklámszínész karrierje is kifújt egy nemi betegséget reklámozó spotban, kissé fel akarja turbózni az életét. A rendőr ruha pedig tökéletes választás. Ha az ember nem csöppen bele egy lövöldözésbe, egészen jó móka. Justin pedig, bár nem érzi magának az álruhás életmódot, hagyja, hogy barátja gyakorlatilag kézen fogva húzza magával a bajba.
Örülök, hogy karaktereink egy húron pendülnek néha, ha hülyeségről van szó, de pisztollyal hadonászni egy étteremben nem vicces. Még akkor sem, ha ettől mindenki más az asztalok alá ugrik.
Lehet Los Angeles bármekkora világváros, nekik sikerül rögtön revansot venni egy orosz bandán, akik korábban kissé leamortizálták a kocsijukat. Ryan nem szívbajos csóka, azonnal nekik ugrik. Amivel nem számol, hogy a bűnbanda feje egy elmebeteg orosz sorozatgyilkos állat. Sorozatgyilkos, amennyiben annak számít, ha valaki sorozatban öli azokat, akik az útjában állnak. Mossi karakteres gonosz szerepét a minden filmben más arcát mutató James D'Arcy játssza. Sokkal jobban, mint a két főszereplő. Néhány jelenetben egészen delejes a kisugárzása. Ha egyedül lenne, akkor nem lenne csavar a filmben, ezért kerül mellé egy másik fontos gazember, akit pedig a mellékvágányra került Andy Garcia alakít, sokkal haloványabban. Jó volt újra látni Al Pacino kvázi örökösét ismét filmben, mert mostanában ha kap is valamit, az csak mennyiségi filmes munka, nem minőségi.
A női főszereplő pedig gyönyörű: Nina Dobrev, mint Josie, hamvas barack. Várom következő megjelenését.
Nina Dobrev.
A film negatívuma, hogy néha a vágás ritmikája szabálytalan, sok ziccert kihagynak, amit egy szerepcserés filmnél nem kellene mellőzni. Igaz, némi egyenlítés, hogy azért kapunk pár jelenetet a szereposztás alatt, amit a filmből hiányoltam. Nem lesz klasszikus, viszont egy szombat estére megteszi.
A befejezés pedig hozza, amit elvárunk.
Szálak elvarrva, a gonosz meglakol és hőseink erkölcsileg felemelkednek. Komédiának nem elég vicces. Azért van benne pár megmosolyogtató jelenet. Kicsit széttöredezett a történet, néha szkeccs szerű részekre tagolva. Az akciók pedig olcsóak. Sokat dobott volna a végeredményen valami látványos, Bad Boys szintű leszámolás. Talán még egy folytatásra is felspannolta volna a nézőket. Így úgy gondolom, egyszeri mókáról van szó. Szerencsére Damon Wayans apuka ostoba humorát nem lehet érzékelni a kész műben, ami azt jelenti, hogy elengedte a kölyök kezét. Kár, hogy mások humorát sem nagyon érezni. A mosolygóstól a ciki pillanatig terjed ki a paletta és belefér némi homo-erotikus-humor is. Kevés.
Anders Thomas Jensen forgatókönyvíró és Mads Mikkelsen színész munkakapcsolata egészen a kilencvenes évek közepéig nyúlik vissza, amikor együtt dolgoztak Lotte Svendsen rövidfilmjén, a Café Hectoron. Az eltelt közel húsz évben több, szűk körben kultikusnak számító filmben (Gengszterek fogadója, Wilbur öngyilkos akar lenni, Zöld hentesek, Ádám almái) volt alkalmuk ismét együtt ügyködni, de ezekről az időkről nem tisztem írni, hiszen nekem eddig a műveik nagyjából kimaradtak. A "Hogy szeretsz?" című drámát láttam - olcsón meg lehetett venni egy időben dvd lemezen - régebben és már nem emlékszem tisztán rá, csak arra, hogy hangulatos és kemény filmdráma volt. Tetszett. Lehet, hogy újranézem...
Jensen és Mikkelsen között szoros barátság alakult ki, melynek ez a western film egyértelmű gyümölcse. Jon, a szikár leszerelt katonából földművessé avanzsált bevándorló figurája mintha egyenesen Mikkelsen-re lett volna írva.
1871-ben, a dán háború veresége után, Jon, bátyjával, Peter-rel (Mikael Persbrandt) Amerikában próbált új életet kezdeni. Immár hetedik éve törik a követ lepusztult kis farmjukon, elérkezettnek látva az időt rá, hogy Európában maradt felesége végre utánuk jöhessen. Amikor Jon lelépett, az asszonykát alaposan-állapotosan hagyta hátra, így amikor végül megérkezik a vasútállomásra, hat éves fiú gyermeküket is magával hozza. Remek jelenet, ahogyan a két ember szavak nélkül örül egymásnak és az is, amikor a gyermek az apjának, majd később a nagybátyjának is ugyanazzal a hangsúllyal köszön, és Jon kénytelen rádöbbenni, még mennyire idegenek egymás számára, hiába a vérségi kötelék.
Peter, ha már beutaztak a városkába, kicsit belecsap az életbe, míg Jon és családja a tanyájuk felé átguruló lovaskocsira szállnak fel. Még el sem indulnak, amikor némi közjáték után két utastársukat - egy párocskát - felcserélnek két marcona, rossz kisugárzású férfira. Ahogyan sejthető, viselkedésük gyorsan átvált fenyegetőbe és olyan szituációba kényszerítik főhősünket, melynek végén csak ő marad életben.
Jon elkeseredetten temeti el szeretteit, ám a közjáték olyan lavinát indított el, amely a főleg bevándorlókból álló közeli városka életét gyökerestül forgatja fel. Történetesen Jon, a helyi kiskirály, Delarue (Jeffrey Dean Morgan) börtönből frissen szabadult kisöccsét mészárolta le. Delarue pedig kompromisszumot nem ismerve igyekszik elégtételt venni, holott morálisan erre semmilyen jogalapja nincsen. Persze, a háttérben még vannak egyéb okok is: Delarue megállapodott egy vasútépítő társasággal arról, hogy az építés útjában álló települést felvásárolja számukra. A társaság emberei és befektetői mélyen elítélik Delarue, háborús tapasztalatait sem nélkülöző módszereinek vérességét. Delarue azonban eredményeket akar és ezért bárkin átgázol. Neki valójában csak jól jött a testvérének meggyilkolása, hiszen a vérbosszú indokának leple alatt felszámolhatja az idegen ajkú közösséget, akik között nincs egyetlen tökös ember, ki visszavágna a terrorért.
A polgármester, Keane (Jonathan Pryce) aki egyben temetkezési vállalkozó is, szemet huny Delarue ügyködésén, hiszen gyáva és anyagilag is érdekelt, a seriff, Mallick (Douglas Henshall) pedig hiába vár külső segítséget a szerveződő államokból, ha egyedül képtelen megfékezni az ámokfutást.
Delarue és öccsének felesége, Madelaine (Eva Green) pedig vérre szomjazik, azonban Jon-ban emberükre találnak. Közben kiderül az is, hogy a sebhelyes arcú, titokzatos özvegy, Madelaine talán nem feltétlenül az, akinek a környezete látatja.
Különvélemény:
A címet azonban nem nagyon értem: A megváltás
Az egyetlen, akire illene, az talán a filmben némaságra kárhoztatott, szemeivel mégis nagyon beszédes Eva Green lehetne, hiszen mire a végére ér a percig sem unalmas, pörgős bosszútörténet, ő az egyetlen, a falu lakosait leszámítva, aki nyerhet az események kimenetelén.
Jon karaktere mindent elveszít. Számára a megváltás talán az lett volna, ha végül szintén elbukik és akkor azokkal lehetne a mennyországban, akiket szeretett.
Szóval ennek az alapjaiban Európai westernek a címválasztása csupán az, ami számomra nem értelmezhető ebben a formában.
Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt két hétben láttam két olyan western-t, amit nem amerikaiak készítettek, holott a western műfaj, alapjában az lenne. (Nemde?) Mégis, bár gyökereikben ezek a művek Európaiak, és a történet mindkét esetben bosszútörténet, tökéletes esszenciái mindennek, amit a western szó hallatán gondolunk.
Az egyik ez a film, a másik a korábban már enyhén kivesézett "Sötét völgy".
Mads Mikkelsen színészi eszköztára ebben a darabban szikár, akár a környezet, amelyben él. Jeffrey Dean Morgan mint gonosz ellenség kicsit túl "jófiús" kisugárzású, annak ellenére, hogy nem ez az első eset, hogy egy nagyjából szociopata figurát alakít, lásd: Watchmen: Az őrzők. Eva Green nem tudom miért választotta ezt a néma karaktert. Ha tippem lehetne, a válasz az, hogy Mads Mikkelsennel dolgozhatott együtt és a dán filmesekkel, akik eléggé másképpen gondolkoznak, ha filmről van szó, mint amerikai társaik. Igaz, ez a darab a drámaiság mellett nem túl sok "európaias" vagy "dános" pillanatot tud felvonultatni, ha érted, mire akarok kilyukadni.
A film egy tökéletes western. Akár amerikai film is lehetne.
A zene nem tolakodó, a képek viszont igen. Gyönyörűen fényképezett kietlen tájak, koszos városi utcák. Amikor Jon az éjszakában fut a lovaskocsi után, nagyon szépen fényképezett jelenetsor. Az akciók korrektek, az arcjátékokra is odafigyeltek. Az elmúlt egy év egyik legjobb műfaji mozija.
Apróságok:
Még kiemelném, hogy Delarue meggyilkolt öccsét, Paul-t (Michael Raymond-James) már láthattuk egy nagyon hasonló szerepben. A "The Walking Dead" egyik epizódjába jelenik meg, ahol belebotlik Rick, Hershell és Glenn triójába és rövid, feszült vita után Rick villámgyorsan agyonlövi. Talán ennek a nyúlfarknyi antipatikus szerepnek köszönheti, hogy megkapta ezt a másik nyúlfarknyi antipatikus szerepet. :)
Eva Green és Mads Mikkelsen már játszottak együtt: Casino Royale (2006) a James Bond film.
Eredetileg Jon bátyjának szerepére Mikkelsen bátyját, Lars Mikkelsen-t szerették volna, de nem tudott részt venni a project-ben, így végül Mads ötletére, Mikael Persbrandt került be a stábba. Persbrandt alakítja a félember-félfarkast a Hobbit filmekben.
Szeretni akartam ezt a filmet. Szeretni, mert egy magyar fiatalember rittyentette össze, amolyan low-budget módra. Szeretni, mert magyar és horror, ami ugye, nem egy megszokott párosítás. Szeretni azért is, mert ugyan amerikai stílusban készült. (Suli sportolói, régi, uszonyos verdák, angolul beszélnek.) Szeretni, mert a gonosz szerepekre a B filmek és a nyolcvanas évek ismert neveiből verbuváltak (más körülmények között biztos) ütőképes színész stábot. Szeretni, mert a Budapesti elhanyagolt vidámparkban forgatták, mellyel akár még új löketet is adhattak volna a látogatottságnak. Nem rajtam múlt, hogy végül csalódottan értem az első 3D-s magyar-amerikai horror végére. Mentségemre szóljon, hogy becsülettel végignéztem, habár már a felénél tudtam, nem éri meg a ráfordított időt. Bár, voltak fórumok, ahol azt olvastam, Hatvani Balázs egyfajta horrorkomédiának szánta a filmjét, ahhoz viszont túl kevés a poén benne. Sem szövegi, sem képi. Az a néhány filmes idézet pedig ide kevés.
A hullámvasút, mint díszlet...
A film roppant hangulatosan indult. Háttérben elborult, de ötletes montázs, előtérben néha olvashatatlan feliratok. Sokszor, mire kisilabizáltam volna egy-egy nevet, már jött a következő. Alatta másodvonalbeli filmzenéknél árnyalatnyival alig jobb eredeti score szólt. (Az én kényes filmzenéhez szokott fülem hallását vettem mérvadónak.) Gulya Róbert amúgy egészen pofás munkája. Nem féltem a fiatalembert, hiszen már több tucat produkció zenéjének elkészítésében vett rész, köztük nem kevés amerikai filmében. Fogunk róla hallani, ha így folytatja. Másrészt az elmúlt évek nem egy magyar sikerfilmjének komponált muzsikát. Pl. S.O.S. Szerelem!, Made in Hungaria, és Megdönteni Hajnal Tímeát, hogy mást ne mondjak! )
A felütés, hol is indulhatna máshol, mint a csillagos ég alatt, valahol a Hollywood felirat mögött, négy, egyébként szép old timer szerű amerikai kocsival, melyek segítenek belőni a történet idejét, valahova a nyolcvanas évekbe. Sajnos, hamar kiderül, hogy a alkotói kedv kimerül az átlagos amerikai tini horrorfilmekben unásig látott klisék abszolút szellemtelen visszaböfögésében.
Ennyi nagy névvel nem lehet hibázni...
Biff (Michael Cannell-Griffiths) kiköpött kistestvére a Vissza a jövőbe filmek Biff és egyéb neveken illetett Tannenjének. Arrogáns, barátnőjét kigúnyoló, sportkabátos majom, akinek viselkedése amúgy predesztinálná, hogy senki ne keresse a társaságát. Itt azonban, ahogyan más amerikai filmekben megszoktuk, ő a suli sztárja. A baráti társaság meg gyakorlatilag egyetlen bólogató tömeg, önálló akarat és személyiség nélkül. Amíg Biff elsőre, hombár nagyságú fejének köszönhetően tényleg elmenne egy ostoba csatárnak, addig a néha bevillantott barátai még véletlenül sem úgy néznek ki, mint akik elbírnák a labdát. Barátnőiket még kevesebbet mutatja a kamera, pedig amennyire látszik, a ruhájuk és a frizurájuk egészen jól sikerült. Kár, hogy a kamera nem nagyon dolgozik totál plánokkal, hogy a csinos arcokat jobban megnézhessük.
Biff folyamatosan osztja az észt. Már egy perc után elgondolkodtam, hogy a történet szerint a nője miért viseli el ezt a seggfejet? Oké, minden hasonló tematikájú történetben van egy kötelező köcsög, de itt hatványozottan jelenik meg az "Éjjel-Nappal Budapest!" színészeinek eszköztárát hiányosan felvonultató karakternek. A barátnő, Jenny (Erin Hayes) hiteles paródiája a lenézett barátnőnek, aki csak vergődik elnyomó párja mellett. Néha lázad, odamondogat pár becsmérlő szót, de foganatja semmi.
Harmadik fontos szereplőként megjelenik Sam Tully (Ashley Lloyd), a szomszéd srác, aki persze kötelezően vonzódik Jenny-hez, pedig a párbeszédekből azt lehet sejteni, hogy Sam még csak egy osztályba sem jár senkivel a brigádból, annyira más világ. Mondjuk azt sem értem, mit keres ott éjjel, a Hollywood felirat mögött egy kerékpárral, miközben akik a suliban a legtöbbet vegzálják, reflektorokkal világítják meg a kerékpár nyomvonalát. Ja, ilyen, amikor egy szereplő kihívja maga ellen a sorsot és belép egyedül egy elátkozott helyre. (Aha, amit később meg is tesznek, hiszen erről szól a film.)
Persze a románc létrejön...
Biff, bekóstolja "hősünket" és meglebegteti előtte, hogy ha az elátkozott vidámparkból hoz valami ereklyét neki, akkor Jenny automatikusan csinál vele valamit. Ez a rész elég homályos így számomra, mert ilyen felajánlást normális ember csak akkor tenne, ha már kész rá, hogy megunt babájával szakítson. A film szerint Biff szimplán hülye. Sam némi nyomásra (Biff tenyere a tarkóján és a többiek becsmérlő nevetgélése) végül megembereli magát és rááll az alkura. A társaság ezek után átteszi székhelyét a vidámpark egyik nem éppen főbejáratához és Biff lefekteti - nem a csajt - a szabályait. Sam kap két órát éjfélig, hogy előrukkoljon valami értékessel a lezárt terültről. Közben a társaság elejtett beszólásaiból körvonalazódik egy elátkozott vidámpark sötét múltja. Ennek ellenére Sam átmászik a kerítésen. Kis idő múlva, teljesen ésszerűen és logikusan, Jenny követi. Kicsit később Biff is utánuk megy, aminek sok értelme megint nincs, hiszen ő választotta ki a két órás limitet, de egye fene. Amin meglepődtem, hogy a többi fiatal kint maradt, pedig egy horrorfilmnél elvárja az ember, hogy ha már sötét, félelmetes helyszín, akkor azt tele kell rakni mellékszereplőkkel, akiket fel lehet koncolni. A film ezt a ziccert is kihagyja. (Igaz, így nem olyan klisés, mint amikor mindenki beszabadul oszt indulhat a menet.)
Hatalmas pofonokat osztogat innentől a film. A "szörnyek" kb. az Andrássy úti bábszínház szellemiségében készültek. A párbeszédek a két fiatal között majdnem csak a "menjünk innen el"-ig terjednek, ennek ellenére nem légvonalban takarodnak ki a helyről, hanem szépen bejárják minden zegét és zugát. A képek szépek, arra nem nagyon panaszkodnék, bár azért, amikor Biff osztja az észt Sam-nek az elején és az arca árnyékba kerülve szinte láthatatlan a néző számára, azt a rosszul bevilágított helyszín rovására írnám. Másrészt, egy olyan helyről van szó a filmben, amelyet halálesetek miatt közel húsz éve bezártak. Ennek ellenére elég tisztességes fénytechnika világítja be a tereket és a legtöbb vásári móka is működik. Ez számomra elfogadhatatlan egy olyan vidámpark esetében, amelyet nyilván a város nem lát el árammal.
Nem kicsit átverős poszter, ami pofátlanul azt sugallja, hogy Stephen King
Pennywise bohóca visszatért a 25 éves szendergésből...
A szörnyek nagyon gázak. Persze, az amerikai filmgyártás a nyolcvanas évek körül kitermelte a saját szar szörnyeiből álló filmjeit - hogy mást ne mondjak: The Goblin - és gondolom, túl sok pénzt sem lehetett felkanalazni a támogatók zsebéből, mégis, egy horrorfilmnél, ha szörnyes, sok múlik a mumus megjelenésén. Itt a mumus addig működik, amíg a kezeit látjuk, vagy esetleg az árnyékát. A rémek megjelenése a pókasszonyt és a bicikliző zombi (?) kislányt leszámítva a trash kategóriába illik. Velük kapcsolatban, ami viszont erős pozitívum, hogy olyan A lista kapirgáló színészek szólaltatják meg őket, mint Lance Henriksen a Bolygó neve: a halál-ból, vagy Sean Young a Szárnyas fejvadászból. Még kötelező megemlítenem személyes kedvenc B színészemet, Brad Dourif nevét, aki a létező összes horrorszerűségben képes volt megjelenni. (Több mint 150 filmje van és ezek tetemes része sci-fi, horror, vagy hasonló nyalánkság.) Dourif részt vett a Gyerekjáték című horrorsorozatban, mint a gyilkos baba, Chucky eredeti hangja. Sőt, lánya tovább vitte a staféta botot, hiszen a sorozat hatodik epizódjában a lánya játssza az egyik főszereplőt. A másik színészlegenda Tim Curry, akinek a nevét sokan nem ismerik, de ha azt mondom, ő az angolnyelv-tanár az Oscar című Stallone filmben, beugrik a csóka arca. (Kár, hogy olyan kultikus filmekben dolgozott szinte észrevétlenül, mint a Legenda, Vadászat a Vörös Októberre vagy Stephen King A valami-je, ahol szintén gyilkos bohócot formált meg. Legnagyobb szerepe viszont a Rocky Horror Picture Show transzvesztita tudósa. Michael Winslow, a Rendőrakadémia hangutánzó zsarujának hab a tortán, igaz, hogy hangképző tehetsége itt silány humorforrásként szeretne funkcionálni. Hatás nélkül...
Tehát van egy rakat nem rossz színészünk - sőt - és a szájukba adtak egy rakat olyan szar dumát, amely se nem érdekes, se nem vicces, se nem... semmi. A legtöbb, amit így hozzátettek a filmhez, az annyi, hogy a szörnyek képesek beszélni. Ha a film egy kicsit is igyekezett megidézni a Fantasztikus labirintus manó világát, akkor az nem sikerült maradandóan. Amúgy pozitívum, hogy van néhány kikacsintás jobb filmekre. Csak, hogy egyet lelőjek, előkerül Sam hátizsákjából a Grays sport almanach. Hogy nem tudod hova tenni? Hát, barátom, vedd elő a Vissza a jövőbe második részét és pótold hiányos ismeretedet.
Összegzés és tömörítés:
Pozitívum:
Nagy nevek, hangulatos képek, elfogadható zenei világ.
Negatívum:
Szar színészi játék - már ha beszélhetünk ilyesmiről, ék egyszerűségű és kiszámítható történet, pongyola párbeszédek, logikátlanságok, borzalmas bábok.
30%
Két dolog miatt merem ajánlani: Tiszteletből, hogy összehozták a fiúk és tapasztalatszerzésből, hogy ha te hozod össze, ne így tedd!
Kérdés a végére:
Biff végül miért is hal így meg???
Lerázta a bőrét a gyors autópálya???
Vagy leette közben valami a húsát???
WTF???
Különvélemény:
Ha ezt a filmet egyfajta tiszteletadásként vagy műfaji, zsánerkomédiának szánták, akkor viszont azért nem működik, mert erre a nézőt a film nem vezeti rá. Ahhoz, hogy egy film humorosan mutasson tükröt az általa megidézett filmeknek, ahhoz a tükörképet torzítani kell. Rengeteg apró ötlettel, akár angol humorba oltott jelenetekkel sikeres lett volna ez a transzfúzió, így viszont a film simán beáll abba a sorba, amelyben azok az amerikai horrorfilmek kapaszkodnak össze, amit az ember egyszer ha végi bír nézni, majd automatikusan törlődik az ember agyából. (Nem annyira, hogy véletlenül újra belefusson, mert a címére talán emlékezni fog: Hú, ezt láttam és soha többet nem nézem meg!)
