2014. június 23., hétfő

Az elnémultak - The Quiet Ones (2014)

Az elnémultak - The Quiet Ones (2014)

Rendezte: John Pogue

John Pogue közepes filmes iparos, rendezőként pedig bőven van mit tanulnia a feszültségkeltésről. Jelen filmje szerintem kifejezetten hanyag munka, alatta marad annak a határnak, amelynek ingerküszöbét azért a manapság folyó horror dömpingben illenék alulról karistolni.
Pogue operatőre - Erdély Mátyás, hazánkfia - komoly részt vállalt a hangulatban, kamerája benne van az eseményekben, hogy ne maradjunk le a lényegről, néha talán túl direkt is. A film egy szellemtörténet, ami összességében unalmas, ami 2014-ben, egy moziban bemutatott film esetében, szomorú. Az ijesztgetés néhány esetben olcsó, hatásvadász munka, pl. amikor egyik szereplőnk az épületen kívülről az ablakban ráhozza a frászt a társára, egy hangeffekttel - ami valóságban ugye nincs - és egy zseblámpával.

A film nem győzött meg róla, hogy szeretnem kellene. Talán azért, mert a témában már sokkal korábban készültek hasonló, érdekesebb, izgalmasabb darabok. Csak egyetlen cím: Ördögűző.
Abban is egy kislány áll a középpontban, őt is megszállta valami, őt is próbálják "meggyógyítani", és a későbbi részek ismeretében, felemás a történet kimenetele.

1974-ben, Joseph Coupland (Jared Harris) professzor egyetemi támogatást élvezve, egy fiatal nő testében menedéket kereső gonosz jelenést igyekszik kiirtani. Két egyetemista támogatja munkájában, talán a jobb jegy, talán a tudományos eredmények fontosságának köszönhetően, hogy nevük fennmaradjon a jövőben, és egy teljesen laikus fiatalember, akit operatőrként alkalmaznak, hogy dokumentálja a nem veszélytelen kísérleteket.

Brian, a kamerás fiú (Sam Claflin) így a néző álláspontját képviseli, az ő szemén keresztül csöppenünk bele az eseményekbe. Brian a kukkoló, kilesi a fontos pillanatokat és társai titkait is leleplezi, ha úgy hozza a sors. Az mondjuk a nézőnek nem titok, hogy a két segéderő, Krissi (Erin Richards) és Harry (Rory Fleck-Byrne) szabad perceikben egymásban lelik örömüket, ami már kevésbé hihető, hogy Krissi és a professzor között szintén munkál valami, de ezt a gyomrunk nem fogja bevenni. Oké, kicsit meglepődünk, de, hogy egy Krissi féle lány belebonyolódjon egy félig sarlatán, ötvenes tanerőbe, aki ráadásul sem eredményeket, sem kellő figyelmet, sem gyengédséget nem tud felmutatni? Köszönjük Pogue, ezt nem esszük meg.

Közben Jane Harper-t (Olivia Cooke) folyamatosan belülről ostromolja egy Eve nevű entitás, amelyről alig tudunk meg valamit, leszámítva némi ál-történelmi kavarást. A képességei is elég változatosak, céljai is a homályba vesznek. Brian persze, ahogy várható, a kísérletek alatt lassan szimpatizálni kezd a lánnyal és gyenge eszközeit kihasználva, igyekszik megvédeni. Ha a film abba az irányba sétál el, hogy mondjuk Brian-nak is van egy sötét entitása, sőt, ez valami módon Eve párja, még bőven az érdekes filmek közé tenném a produkciót. Sajnos, a film ennyire nem bátor, a félelem faktor eléggé kiszámítható, így az egész egy unalmas katyvasz lesz. A kormiliő sincs különösebben kidolgozva, mert a fakó képi világ, a gáz sérók és a romos helyszínek kevés ahhoz, hogy érezzük, ez bizony a hetvenes évek. Mennyivel jobban lehet ezt érezni a "Démonok között" című filmben, vagy az X-Men Az eljövendő múlt napjaiba. Igaz, a korhű háttér megfestése, nem olcsó mulatság.

Krissi szerepe egyébként is rejtély számomra, hiszen külsőleg tökéletesen hülye picsa a nő és a film alatt sem sokat tesz hozzá ahhoz a képhez, hogy ő bizony egy komoly kutatásban résztvevő, komolyan vehető, fiatal kutatónő. Inkább a dugáson és a szórakozáson jár az esze. Harry kicsit visszafogottabb figurája már hihetőbben adja az egyetemistát.

A film bár rengeteg kamerás felvételt használ, a klasszikus filmes nyelv miatt, bőven kívül esik a manapság divatos found footage hullámon. Egyszerűen egy korszerűtlen, unalmas darab, ami nemhogy megelőzte volna a korát, mint az "Ördögűző", hanem késett kb. 10 évet.

A film elején persze még húzó erőként megemlítik, hogy valós események alapján, ennek azonban nem szabad bedőlni. A filmet a teljes unalomtól az menti meg, hogy Jared Harris karizmatikus színész és amikor elbóbiskolnánk, kapunk egy ijesztgetős pillanatot, ami visszaránt minket az álom határáról.

30%

Ha ez tetszett, nézd meg ezeket:
- Démonok között - The Conjuring
- A gonosz háza - Insidious
- Ördögűző sorozat

2014. június 18., szerda

Blog: A life.hu az origo ikertestvére

Milyen érdekes, hogy a cikkek beharangozó oldalán a kijelentést megtámogatják egy felkiáltó jellel, míg a megnyitott cikkben már nem ennyire biztosak, ezért csak egy kérdőjelre futotta.
Mikor szabályozzák be ezt a fajta faja médiát? A szólásszabadságra hivatkozva félre lehet vezetni az olvasót? És én elhiszem, hogy ez nem szándékos?
Vagy a life.hu cikkeit is amatőr firkászok vetik képernyőre?
Nem félreértés: Kiderült, tehát nem kérdés!

Maga a cikk azonban visszavesz 180 fokot és bizonytalanná silányul a cím.

2014. június 17., kedd

A Grand Budapest Hotel - The Grand Budapest Hotel (2014)

A Grand Budapest Hotel - The Grand Budapest Hotel (2014)

Rendezte: Wes Anderson

Anderson filmjének sok köze nincs fővárosunkhoz, sem a magyarokhoz, habár, jobban belegondolva, a cím mellett még az egyik karakter neve is magyar vonatkozású. Talán a filmbeli kitalált ország (Zubrowka) egyfajta változata országunknak. (Már, ha az osztrák-magyar monarchián belül keresgélünk...) Igaz, nekünk nincsenek ilyen szép tájaink és patinás szállóink, és természetesen a Zubrowka egyértelműen egy lengyel vodkafajta, de azért mégis...! Szeretnénk, ha ez a mese nálunk vált volna egy történelem részévé. Végül csak visszakanyarodhatunk hazánkhoz, hiszen az inspiráló mű, ami alapján Anderson elkészítette tablóját, attól a Stefan Zweig-től ered, aki csak "hazánk fia", hiszen 1881-ben született Bécsben, az akkori Osztrák-Magyar hazában. Ma már természetesen Ausztria...

Anderson filmje egy hangulatot közvetít. Bohókás, agressziótól sem mentes, szórakoztató hangulatot. Képei, beállításai annyira egyediek, hogy semmivel nem téveszthető össze, története több mesélőn keresztül, flashback formájában jut el hozzánk, parádés színészi alakításokkal és eszméletlen zenei világgal, amely szinte végig él a hasonlóan egyedi képek alatt. Még a durva pillanatok is kapnak némi lágyságot a groteszk beállításoknak köszönhetően.


Talán ezért Anderson filmje nem mindenki számára könnyen emészthető, befogadható. Képei középre pozicionált fókusza egyeseknek fárasztónak tűnhet. Az egész film emlékeztet egy egyedi és precízen kreált színházi darabra. Díszletei vattacukor illatúak, karakterei súrolják az önparódia határát. Néha kikacsintanak más filmekre. (Ralph Fiennes, mikor a náci erőszak ellen fakad ki, megmosolyogtató azok után, milyen hihetően alakította Amon Goetz szerepét a Schindler listájában...) Sok remek színész szinte cameo szintjén jelenik meg, sok teret nem kapnak kibontakozni. Kár az olyanokért, mint Tilda Swinton, Edward Norton, Jude Law vagy Jeff Goldblum. Owen Wilsonért kevésbé. Valahogy a játékidő nem tud velük eleget foglalkozni.

Már azért megéri megnézni, hogy lássuk, Ralph Fiennes mennyire megállja a helyét egy komédiában.
Anderson filmje egy hotel port... concierge-éről mesél, látványosan, terjengősen. M. Gustave (Ralph Fiennes) kb. az 1900-as évek elején egy viszonylag híres múltú hotelben tesz vendégei kedvére. Olyan jól végzi a munkáját, hogy egyik idős hölgyvendége - a felismerhetetlen Tilda Swinton - rá hagyja családjának legfontosabb műkincsét, egy festményt. Az örökösök persze lázadnak, Gustave pedig egyetlen megbízható emberével, a háborús tevékenységű országából menekült Mustapha Zero-val (Tony Revolori) mindenre képes, hogy megmentse magának az értékes zsákmányt. Épp ezért talán ő sem túl szerethető karaktere ennek a színes és már-már marcipántól illatos tablónak. Az abszolút főszereplő a csendes Zero, aki felcseperedvén megosztja kalandjait a nézővel egy közvetítőn keresztül. Közben kapunk vicces párbeszédeket, abszurd humort és némi vért is. És mi nem fogunk unatkozni.


Felsorolni is nehéz, mennyi világsztárt zsúfolt rövid darabjába a rendező. Anderson filmjei annyiban hasonlítanak Woody Allen munkásságára, hogy ő is rengeteg nagy nevet tud rávenni a mókázására szerzői filmjeiben.
Képi világa azonban sokkal kimódoltabb. Filmjei inkább mozgó képes mesekönyvek, mint gördülékenyen, moziként értelmezhető darabok.

De ha van hangulat hozzá, nagyon szórakoztatóak.

80%

Figyeld:
- Eszméletlen jó színészek fognak felbukkanni.
- A képi világ fantasztikus.
- Kár a szóért: látni kell!!!