2015. december 14., hétfő

Bármire képes N - Absolutely Anything (2015)

Bármire képes N - Absolutely Anything (2015)


Rendezte: Terry Jones

A film Mafab adatlapja: Absolutely Anything (2015)

Megtekintés: Nagyon vártam, kedvelem is Pegg-et, de ez egy halovány "Minden6ó" és "A bájkeverő" hibrid.

A film közel sem rossz, de nem is akkora nagy durranás, mint az előzetes után vártam. Az alapötlet, hogy az idegen lényekből álló bizottság egyetlen emberen teszteli le, hogy mit is tenne az illető, ha bármit megtehetne és ez alapján döntik majd el, hogy a föld bolygó és teljes lakossága alkalmas e arra, hogy továbbra is szennyezze a világegyetemet.
Ha ebben a formában még nem is, de láttuk már ezt a történetet, amikor a kisember-átlagpolgár, Neil (Simon Pegg) kezébe olyan lehetőséget adnak - szó szerint - amellyel kifordíthatja sarkából a világot, ő mégis inkább főleg önös érdekek szerint dönt és még a hőn áhított megszerzendő hölgy (Kate Beckinsale) elcsábításában is igyekszik felhasználni az isteni kvalitásokat.
A film első fele az isteni erőben megbújó lehetőségeket taglalja, a második fele pedig a felmerülő problémák elsimítását mutatja be, egészen a főszereplő végső karakterfejlődéséig, amikor rádöbben, hogy ahhoz, hogy megfelelően használja hatalmát, valójában felül kell kerekednie rajta és másokon segítenie. Nos, kb. pont erről szólt a cikk elején megemlített másik két film. Ott az egyikben az ördög csintalankodik a főszereplővel, a másikban meg egyenesen a jóisten teszi próbára hősünket. Itt pedig a vallás tanításaival szembehelyezkedve, pont földönkívüliek a történet origói.

Simon Pegg még mindig remek, habár arcán már gyülekeznek a ráncok és ebben a filmben, lehetőség lenne rá, de mintha közel sem lenne olyan túlmozgásos és mimikailag hiperaktív, mint például a Kornetto-trilógiában. Nem feltétlenül halovány teljesen, de azért kicsit visszafogottabb a munkája.
Beckinsale mutatós darab, de nem érzem annyira jó komikának, hogy be kellene dugni Pegg mellé egy ilyen produkcióba. Már a "Távkapcs"-ban is őt tartottam a leggyengébb kelléknek.
Sajnos, Robin Williams búcsúja is elég felemás lett, hiszen a 2014-ben elhunyt színész most egy kutya szinkronizálását kapta feladatnak és habár tényleg az egyik legviccesebb figura lett így az övé, összességében azért még Dennis a kutya (Mojo) sem akkora humorfaktor, mint lehetett volna.
Elvileg az angol humor kedvelőinek most nagyon örülnie kellene, hiszen Terry Jones az ős Monthy Python még élő tagjait sikeresen össze tudta verbuválni a közös mókázásra, ám üröm az örömben, hogy csupán CGI szörnyek hangjaként kell beérni velük.
Míg angol nyelvterületen élő nézők könnyedén felismerik majd a hangok gazdáit és örülhetnek régi kedvenceiknek, addig majd, a magyar nyelvű változatnál sem nekik, sem Robin Williams utolsó megjelenésének nem lesz gyakorlati haszna, hiszen az Aladdin-ban nyújtott alakítását sem ismerhettük nagyon meg, hisz nekünk a kiváló Mikó István magyarította a Dzsinn hangját és ezzel tökéletesen ki is lettünk elégítve. (Talán ezért sem volt ez a legjobb búcsú tőle)

- Ül!

Szerintem a film alapötlete nem rossz, szórakoztató is, mégis, van hiányérzetem, rendesen. Néhol a történet ahol drámaibb lehetett volna, elfelejtkezik a lehetőségről, máshol meg nagyvonalúan kezeli a szituációkat, nem teljesen elvarrva azokat.
(Pl. nagy fájdalmam, hogy a film milyen szépen felépíti a jelenetet, amelyben Neil (Simon Pegg) ideiglenesen elveszíti képességét, ám nem is sejti és magának tulajdonítja Catherine (Kate Beckinsale) meghódítását, miközben a néző pontosan tudja, hogy Catherine a barátnője nyomásának engedve megy Neilhez egy nyomásra. Gondoltam, később ez a momentum még fontos lehet, amikor majd a főszereplők között kialakuló kapcsolat elemzésére kerülhet sor, mégis, valahol ez a felépített részlet elsikkad a filmben.)
A film központi magja pedig mintha már kissé elcsépelt lenne a sci-fi műfajon belül, tudniillik, amikor is idegen lények értekeznek a földi élet létjogosultságáról és próbáknak vetik alá az embereket, hogy érettek e arra, hogy tagjai lehessenek egy nagyobb klikk-nek, amely az univerzum egyéb hasznos tagjait tömöríti.


Catherine karaktere is kissé felszínesen lett kidolgozva és elég könnyűvérű nő benyomását kelti, aki ezért nem lesz túl szerethető, pedig hasonló felépítésű fejlődéstörténetekben nem árt, ha a női főszereplőt könnyű megkedvelni. (Mondjuk "A bájkeverő"-ben sem volt feltétlenül a meghódításra váró kisasszony eléggé szerethető, nem véletlen, hogy a film végére előkerült a szomszéd lány pajkos figurája, amit persze érthető okokból a korábban már megismert színésznő alakított szintén, csak más karakterben.)

Szóval, összességében nagyon vártam ezt a filmet, zombikkal, űrhajókkal és mindennel együtt, de nem azt kaptam, amire vártam. Inkább negatív csalódás. A viszonylag legjobban elmesélt mellékszál az indiai kolléga, Ray (Sanjeev Bhaskar) kívánságával való elfilozofálgatás, amely megmutatja, hogy óvatosan kell kívánnunk, mert való válhat az álom és lehet, hogy akkor már késő.
Rob Riggle figurája már átmegy groteszkbe, Eddie Izzard viszont meg méltatlanul sovány és ötlettelen szerepet kapott.
Gavin Scott és a rendező, Terry Jones forgatókönyve biztos alapokra épít, sok lehetőséget kihasznál, de még többet nem. Gyakorlatilag a klisés vázat csupa olyasmivel turbózták fel, ami vicces ugyan, ám kicsit összecsapottá teszi a végeredményt. Vagy sokkal jobban kellett volna törekedni egy hiteles világ bemutatására - sok abszurditást mellőzendő, vagy el kellett volna mozdulni a teljes őrültségbe. Így kicsit felemás a végeredmény. Korrekt, éppen csak nem biztos, hogy sokszor újra fogom nézni...

Ha szeretnéd a filmet látni, kérlek keresd kedvenc oldalaim egyikén: B Á R M I R E  K É P E S  N

55%

A kívánságokat helyesen kell megfogalmazni...
Gondoltam a legrosszabb magyarítás nevében megváltoztatom a címet, Bármire képesen-ről Bármire képesN-re, hiszen a főszereplőt a filmben Neil-nek hívják! Ne mondd, hogy nem borzalmas! :)

Búcsúvideó Robin Williamstól:


2015. december 9., szerda

Április bolondja - April Fool's Day (1986)

Április bolondja - April Fool's Day (1986)


Rendezte: Fred Walton

A film Mafab adatlapja: April Fool's Day (1986)

Megtekintés: Jó ideje kerülgettem ezt a horrorfilmet, hogy rájöjjek, át vagyok verve.

Valamikor a nyolcvanas években, mikor a slasher horror műfaj feléledt és úgy egyáltalán, divat lett tiniket mészárolni a filmekben, kialakult egy hamar lecsengő műfaji leágazás: horrorfilmek, amelyek kapcsolódnak valamilyen ünnephez, dátumhoz.
Halloween, Péntek 13. Happy Birthday to Me, Vakáció filmek (upsz, az nem mindenkinek horror). Minden studió, amelyik filmeket, azon belül horrort is gyártott, igyekezett kinevelni a saját változatát a témára. Volt, amelyik sikeres sorozattá terebélyesedett, volt, amelyik megélt talán egy folytatást vagy Remake-t, és volt, amelyik eltűnt a süllyesztőben.

Ebből a dömpingből emelkedik ki - nem szó szerint, hiszen teljesen unásig koptatott panelekből építkezik fel - befejezésével az "Április bolondja", melynek címe nem hazudtolja meg magát és a nézővel is úgy kicseszik, mint néhány szereplőjével. Fura, hogy a megtekintés után az imdb horrorként aposztrofálja a mozit, pedig, az utolsó percek ismeretének függvényében ez minden, csak nem az. Inkább egy hülyegyerek nem vicces poénja. A valóságban legalábbis tuti, hogy a reakció, amely végül éri szereplőinket, nem pont ez lenne.

Ebből fakad a film logikátlansága is, hiszen, SPOJLER - a szereplők eltérő habitusa miatt végig vinni ezt a fajta átverést, teljesen lehetetlen. Oké, van benne lehetőség és főszereplőnk, Buffy vagy Nyafi (Deborah Foreman) szájából nem hangzik teljesen hülyén a koncepció, csak az odáig vezető út hitelessége kérdőjeleződik meg a néző számára.

A film első fele bemutatja a szereplőket, azután féltávtól elkezdjük őket elveszíteni, ahogy hasonló filmeknél az elvárható. Se több, se kevesebb. A film még a tucat filmek között is eléggé közepes alkotás, amelyet, csak ismételni tudom, az emel kicsit ki a többiből, hogy váratlan a befejezése. Nem állítom, hogy olyan nagy durranás, de nem feltétlenül erre számít a megvezetett néző. Ez legalább pozitívum.


A szereplők között nem sok ismert név van, de van, akivel már találkozhattál:
A főszereplő, Deborah Foreman, amikor először láttam, azt hittem, hogy a Twin Peaks-es Sheryl Lee kishúga. De nem. Megdöbbentő, hogy néhány képen, megfelelő sminkkel mekkora a hasonlóság a két hölgy között, de ez mára már nem igaz.
Deborah nagy drámája, hogy nem kis nevekkel is dolgozott együtt fiatal korában, mégis, ha így olvasod a nevét, lehet, semmit sem mond neked. Néhány illusztris sínész, akikkel munkálkodott:
- Joe Pesci, Dianne Wiest (Élet kifulladásig)
- Nicholas Cage (Lány a völgyben)
- Val Kilmer (Valóságos zseni)
- George Clooney, Charlie Sheen, Laura Dern (Grizzly II.:The Concert) - Izgi lehet...
- John Travolta (Zűrös páros)
- Tony Curtis (Homár úr a Marsról)
25 filmből nem rossz teljesítmény, úgy, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen munkája volt.

Feltűnik fontosabb szerepben Amy Steel, aki szerintem sosem volt egy helyes arcú csaj, mégis sikerült a "Final Girl" szerepet megcsípnie a Péntek 13 sorozat második részében. Mostanra ő is eléggé kikopott a filmkészítésből, hiszen 2000 után összesen két produkcióban volt jelen.


Férfi vonalon számomra a legismertebb az itt még tacskó Thomas F. Wilson. Külön fájó, hogy mennyire mellékes itt a figurája, ha tudjuk, hogy egy évvel korábban már megmutatta magát Biff Tannen-ként a Vissza a jövőbe sorozat első részében! :) Wilson sosem tűnt el a süllyesztőben. 2013-ban Sandra Bullock és Melissa McCarthy oldalán alakított rendőrfőnököt a Női szervekben.

Akit még ismertem a stáblistából, az a zeneszerző, Charles Bernstein, aki a Rémálomhoz feledhetetlen főtémát komponált, itt viszont szinte alig érezni jelenlétét.

Erős közepes: 50%

Ha szeretnéd megnézni: A P R I L I S  B O L O N D J A

Cinegore oldalon: Április bolondja kritika

2015. december 8., kedd

A zöld pokol - The Green Inferno (2013)

A zöld pokol - The Green Inferno (2013)


Rendezte: Eli Roth

A film Mafab adatlapja: The Green Inferno (2013)

Megtekintés: Kissé lassú felvezetés, hatásvadász ötletek, de összességében korrekt "Remake".

Vannak filmek, amelyeket mostanában láttam és egy személy kapcsolta őket össze, akármilyen módon és ez Eli Roth személye. Ezeket a filmeket fogom ezentúl az Eli Roth testvériség mozijainak nevezni. Ez annak egyik oszlopos darabja, hiszen ezt maga Roth rendezte. A charme-os rendező, romlott aggyal. A férfi, akinek filmjeiben egyszer csak elbaszódik minden. Ez a mozija nem titkolt főhajtás egy korábbi, mára klasszikus, kult státusznak örvendő dzsungel horror film előtt, amely saját idején erősen megosztotta a közönséget, ugyanakkor megágyazott a found footage filmek-nek, melyek mostanra érték el a dömping csúcsot, hiszen havonta jön ki egy-két darab a témát felkarolva. Az őseredeti film a megosztó direktor-zseni (?), Ruggero Deodato, "Cannibal Holocaust, 1980" című drámája volt. Valójában már korábban is készültek a műfaji sajátosságokat eszközként használó filmek, igaz, nem sok és kevésbé ismert darabok, mint az 1971-es "Büntető Park - Punishment Park".

Ez a friss mozi azonban a 80-as kannibál filmet idézi meg, más szemszögből frissebben, néhol morbidabb formában.
Az alapötlet hasonló. Ott forgató stáb leforgatott filmanyagát elemzik utólag, hogy lassan megismerje a néző pusztulásuk történetét, itt pedig egy természetvédő csoportosulás szenved repülőgép szerencsétlenséget, hogy egy kannibál törzs karmai közé kerüljenek.
A film egyetlen diáklányra (Lorenza Izzo) fókuszál, főleg az ő szemszögéből látjuk az eseményeket és végül pont ő lesz az, aki képes megmenekülni a kalandokból, miközben még egy kis bosszúra is marad ideje.
A film ereje nem az újdonságban rejlik, hanem a naturális és váratlan sokkolásban, amely néha csak annyiban merül ki, hogy egy szereplő szinte a kamerába tolja a farkát, miközben könnyít magán. Egy ilyen egyszerű, az élet természetes velejárója is képes kizökkenteni a nézőt, hát, még a később tapasztalható brutalitás és erőszak.
Néha pedig úgy borzaszt el, hogy a nézőt "elaltatja", majd olyan zsigeri drámát tol az arcunk elé, hogy kezdünk mi is kétségbeesni, anélkül, hogy a szereplők között kellene guggolnunk, egy keményre döngölt aljú ketrecben.

A film ezek mellett tartalmilag egy fricska is, hiszen a dzsungelt védő aktivisták kerülnek a vérengző emberevő horda kezébe, így gyakorlatilag a tudatlan, természeti népek pont azokon vesznek erőszakot, akik az ő érdekükben, nekik igyekszenek segíteni.


A legtöbb szereplő már dolgozott az Eli Roth testvériség filmjeiben, sőt, sokuk egymással is. Lorenza Izzo, aki jelenleg Roth felesége a való életben, két, az elmúlt hónapokban látott filmben is felütötte csinos kis fejét. Az egyik a felemás érzést keltő, elrontott befejezésű "Kopp-Kopp - Knock-Knock, 2015", a másik a hangulatos vámpíros bosszú film, "Az idegen - The Stranger, 2014".
Ariel Levy, aki Alejandrot, a film rossz-fiúját személyesíti meg, látható volt "Az idegenben" is és megjelent a magyar vonatkozású katasztrófafilm-horrorban, az Utórengés-ben "Aftershock, 2012".
Számomra a legismertebb név - nem művészi életútja okán, inkább csak, mert korábban már a szemem elé került - a füvező Lars-ot megformáló Daryl Sabara, akit gyakorlatilag gyermekkorától láthattunk felcseperedni, hiszen a Kémkölykök egyik főszerepében mutatkozott meg a szélesvásznon.
A többiek is hasonló kvalitású színészek, kivétel a törzset alakító, tényleg enyhén bennszülött falut. Őket a világtól viszonylag távoli közösség alakította, miután Roth levetítette nekik a filmjét, hogy mire is gondol, mikor velük szeretne forgatni. Állítólag a közösség tagjai jól szórakoztak a levetített Deodato filmen, mert úgy vélték, valamiféle vígjátékot néznek.


Mi van még?
A fényképezés korrekt munka és eszméletlen szép a környezet, amelyre, mintha még rá is erősítettek volna. A zöldek intenzív zöldek, a bennszülöttek testfestései leugranak a képről. Egyetlen negatívumként csupán a sok közelit hoznám fel, amely erősen csökkenti a mozis hatást.
Összességében olyan 60%.

Ha szeretnéd megnézni a filmet: T H E  G R E E N  I N F E R N O

Érdekességek:
- 1988-ban egy olasz horrorfilm ami forgalmazásba került Cannibal Holocaust II. címen is, egyéb címként a "The Green Inferno"-ként is ismert. (Vagy az olasz változat: Paradiso Infernale)
- Lorenza Izzo majdnem sikeresen megfulladt a hömpölygő folyós jelenet forgatása közben, mert nem voltak eléggé egyértelműek a megbeszélt színészi jelek, ha probléma lépne fel.
-

2015. december 2., szerda

Az úrvacsora - The Sacrament (2013)

Az úrvacsora - The Sacrament (2013)


Rendezte: Ti West

A film Mafab adatlapja: The Sacrament (2013)

Megtekintés: Nem vagyok nagy rajongója a found footage filmeknek, de ez mind műfajon belül, mind filmként egyértelműen remek darab.

Ti West rendezői stílusa remélem minden egyes következő filmjével egyre érettebb lesz. Remélem, mert a 2013-as "Az úrvacsora" eszméletlen hatásos film lett. Persze, oda kell rá figyelni, nem lehet vállrándítással elintézni, annyira aprólékos munka van benne. A found footage filmeknek két változata van:
a.) aprólékosan kidolgozott forgatókönyv, felesleges részlet/rész nélkül, mindennek van helye benne és végül teljes lesz a kép.
b.) kamera forog, rohangálunk, meghalunk.
Az úrvacsora az első csoportba tartozik, megtörtén t események felhasználásával. Amennyire nem tudtam kedvelni a 2009-es "Az ördög háza - The House of the Devil" főhajtást a hetvenes évek sátánista horrorjai előtt, annyira hajolok most meg én ez előtt, a found footage filmek kvintesszenciáját bemutató darab előtt.

Hogy azért lett e hatásos, mert bőven merít a valóságból - egy 1979-es eseményből - vagy mert az eredeti események megidézése mellett ragyogóan feszesre lett vágva, fényképezve és hitelesen adja vissza, amit bemutatni szeretne, azt döntse el mindenki maga. Részemről Ti West ebben a filmben magasabb szintre emelte a minőségi found footage filmeket, még akkor is, ha nem eredeti, amit alkotott, csak, talán jóval erősebb és követhetőbb. Ha hasonlítani akarnám egy legalább ennyire erős darabhoz, akkor testvérdarabja lehetne a 2012-es "A konspiráció - The Conspiracy"-nak. Ugyan a korábbi mozi kicsit jobban áll az imdb pontozásán, saját véleményem, hogy "Az úrvacsora" egy kicsit koherensebb, pörgősebb és hitelesebb történet, ha egymás mellé helyezzük őket. Meg persze talán kicsit profánabb is, mint a titkos társaságba beszivárgó újságírók története, de talán pont ezért hihetőbb is.

Az előzmény:
James Warren Jones, később Jim Jones, 1931.május.13.-án egy szerdai napon, megszületik az Amerikai Indiana állam, Randolph Megye, Crete nevű kisvárosában, amely alig pár kilométerre (kb. három) helyezkedett el Indiana és Ohio állam határától. Crete unalmas, néhány házból álló mezőgazdasági terület. Apja az I. világháborús és fogyatékkal élő veterán, James Thurman Jones (1887-1951), aki nem nagyon foglalkozik a gyerekkel. Édesanyja, Lynetta Putnam Jones (1902-1977) állandóan dolgozott, hogy eltartsa családját, szimpatizált a kommunista eszmékkel és katolikus vallással és, hogy teljesebb legyen a kép, azt vallotta, hogy James megszülésével életet adott egy "Új Messiásnak".
A kisfiú, mivel otthon unatkozott és apja magába fordult a háború borzalmaiból hazatérvén, ismerősökkel, főleg egy pappal töltötte az idejét, annak templomában, ahol már tíz évesen a vallás felé fordult a gyermek és megágyazott hitének.
Jones figyelmesen hallgatta a prédikációkat, és bár barátai nem nagyon akadtak, szorgalmának köszönhetően hamarosan maga is kiváló szónok lett és tartott beszédet emberek előtt, aminek következtében kifejlődött benne egyfajta messiás-tudat, amellyel anyja is sulykolta.
A vallásossága mellett is nagyon fura fiú volt, mert ellenezte a szórakozás populáris formáit, mint sport vagy tánc, ugyanakkor megszállottan érdekelte a halál és a lélek kapcsolata, ezért fiatal korában gyakran kínzott állatokat.


Apja, miután a világban nem találta a helyét és munkát is nehezen talált állapota miatt, ellenség-képet keresett és meg is találta a fekete közösség tagjai körében. Belépett a Klu-Klux-Klánba és megtiltotta fiának, hogy fekete bőrű barátait a házba hozza. A nézeteltérések mindennaposak voltak a szegényes tanyaházban és végül szülei a válás mellett döntöttek. Jones az édesanyjával maradt.
Úgy tűnt, a költözés megoldás a problémáikra. Richmondba költöztek, ahol anya és fia összeszedte magát. Jones elvégezte tanulmányait, ápolóként tevékenykedett egy kórházban, ahol megismerte  Marceline Baldwin-t és hamarosan feleségül vette.
1951-ben, amikor apja elhunyt a Jones család átköltözött Indianapolisba, ahol James belépett a kommunista párba és mivel tanaik működését leginkább a valláson belül tudta kamatoztatni, metodista lelkészként helyezkedett el Sommerset Southside-ban. Azonban, mivel elképzelései ütköztek a metodista értékrenddel, megalapította saját egyházát, a később elhíresült A Népek Templomát.
Mivel nézetei később inkább a különböző rasszok közötti békés együttélést hirdette, hamarosan elhatárolódott mindentől, ami nem fért ebbe a képbe bele.
Paranoiás félelme az atomháborútól, mind jobban elhatalmasodott rajta így munkája mellett arra is sok időt fordított, hogy beutazva a világot, megfelelő helyet keressen nyájának, ahol az esetleges katasztrófát sértetlenül átvészelhetik.


A hatvanas években törekvései, hogy megszilárdítsa vallási hatalmát sikerrel jártak. Rengeteg hívet szerzett és egy egész közösséget hozott létre a Redwood völgyben, ugyanakkor, egyre több botrány kezdett kialakulni körülötte, melyeknek volt olykor vallási vonala (egyéb vallások gyalázása, biblia megszentségtelenítése, stb.) és világi is (házasságtörés, szexorgiák).
Mire a hullámok összecsaptak volna feje fölött, sikerült annyi pénzt (legállhatatosabb hívei akár a nyugdíjukat is neki adományozták) összegyűjtenie, hogy felvásárolhatott egy brit fennhatóságon kívüli területet (1966-ban kiáltották ki a függetlenségüket) Guyana-ban,
Megalapította a magáról elnevezett városkát, Jonestown-t. Itt paranoiája annyira eldurvult, hogy a virágzó és szeretetteljes közösség gyakorlatilag egy erőszakállammá változott, melyet fegyveresekkel őriztetett és senkit nem engedett el belőle.
A szokás megtörési, szektás módszereket is bevetette, mint kevés élelem kiosztása, alvásmegvonás, lelki terror és fizikai erőszak.
Végül némi információ kiszivárgott a tiszteletes birodalmából, amire Kalifornia (ahol korábban adót fizetett és vallási központját működtette) úgy reagált, hogy a helyszínre küldött egy kongresszusi képviselőt, Leo J. Ryan-t egy újságíró-csoporttal, hogy szerezzenek bizonyítékokat a törvényszegésre.

1978.november.18.-án kiborult a bili. Ryan megérkezett és kezdetben csupa boldogságot látott - amit Jones megparancsolt a híveinek - ám néhányan térdre estek előtte és könyörögtek, hogy juttassa őket vissza az államokba. Ryan visszasietett a repülőgéphez az újságírókkal és szökevényekkel, de Jones tiszteletes utánuk küldött néhány fegyvereset, akik belelőttek a menekülőkbe, megölve a kormányzót, két újságírót és pár szökevényt.
Ezzel egyidejűleg Jones összeterelte híveit és mivel érezte, túl messzire ment, meghozta utolsó döntését, amelyet a világ egy része ma sem tudott feldolgozni. Egyszerűen több mint kilencszáz embert (ahány forrást kutattam fel, annyi számot adtak meg, 900 és 930 között) kísért/kényszerített az öngyilkosságba.
Először a gyermekeket itatták meg a méregkeverékkel, majd a többieket. Aki nem akart mérget inni, azt vagy kényszerítették, vagy agyonlőtték a fegyveresek, akiket Jones fizetett. Hogy elég morbid legyen a vérengzés, a tiszteletes közben végig agitált a híveinek és ezt szalagra is vették, amelyet később a helyszínen megtaláltak. A tiszteletes, felesége és a főbb emberei egy csoportban feküdtek, valahol az események közepén, önkezükkel vetve véget életüknek. Három nagykorú fia annak köszönhette, hogy életben maradt, hogy az esemény alatt Amerikában vettek részt egy sportrendezvényen.
A tragikus eseménysor után Jonestown városát ledózerolták. A holttesteket visszaszállították Amerikába és a tiszteletes hamvait a Csendes-Óceánba szórták.


A film:
Mivel found footage a műfaji meghatározás, kezdetben dokumentumfilmes elemekkel dolgozik a film (statikus kamera, beszélgetést rögzít), később pedig rejtett kamerás felvételként, melyet sikerül elkészíteni. Szerencsére a remek dramaturgiának köszönhetően csak egészen kicsit erőltetett a történet kamerás felvétele. Csupán akkor éreztem, hogy kilóg a lóláb, amikor a filmbeli Atya, Gene Jones (csak névrokona a tiszteletes Jones-nak, de mivel annyi Jones él, csak poénból jegyeztem meg) megkéri egyik hívét, hogy vegye fel a földről a készüléket és rögzítse az utókornak a történéseket. De amennyire emlékszem, csupán ezen a ponton tudtam volna a filmbe kötni.
Igyekeztek a forgatókönyv írói végig megfelelni a Jonestown-i események reprodukálásának és kiváló munkát végeztek. A bemutatott karakterek viselkedése, az apró jelenetek felfűzése vagy az Atya megjelenése mind hiteles. Gene Jones például hasonló öltözetet kapott és napszemüveget, mint az igazi Jim Jones.
A film befejezése is tökéletes és végig hihetően veszünk benne részt, mi nézők is. egyébként tervben volt egy pesszimistább befejezés is, melyben a menekülőkkel a földhöz csapódik a helikopter, de szerintem jól tették, hogy nem ez lett, hiszen egy égő gépből kimenteni egy kamerát és megmenteni annak felvételeit, hogy azt found footage filmnek állítsanak be, eléggé hiteltelenné tenné az egész történetet.


A színészek:
A rendezőt már méltattam és a szereplőkről is inkább csak jót tudok mondani.
Mind egyébként egy alomból jöttek, hiszen korábban már dolgoztak abban a "csoportban", amelynek a rendező és a producer, Eli Roth a tagjai, sokak mellett.
Ha Eli Roth nevét meglátom egy stáblistán, már tudom, hogy aberrált élvezetben lesz részem. Nem feltétlenül minőségi, de, hogy valami elborult mozi lesz, az tuti.
A főszereplők öten vannak. Hárman a stáb tagjai, egy lány, egyikük testvére és az atya. A többiek csupán statiszták, bár, amit a vásznon látok, még így is eléggé kiborító, hogy tudjuk, nem valóság. (Biztos azért, mert amúgy ez 1978-ban megtörtént és sokkal többen haltak meg)
Jake (Joe Swanberg), Sam (AJ Bowen), Patrick (Kentucker Audley) nevei csupa olyan filmből köszöntek vissza rám, amikben nem biztos, hogy emlékeztem rájuk, de többségüket legalább élveztem: V/H/S/, Te vagy a következő!, A vendég, A balta 2., A jel, stb.
A baráti társaság amúgy egymás filmjeiben is szívesen vállal szerepet.
Bár ők a főszereplők, akit mégis ki kell emelnem, az Caroline megformálója, Amy Seimetz, aki a legerősebb alakítást hozta és végig hitelesnek éreztem a vásznon.

A történet:
Nagyjából leírtam miről szól a film. Gyakorlatilag végigkísérjük a Jonestown-i eseményekhez nagyon hasonló szekta utolsó két napját.

85%

Ezt a filmet látnod kell: T H E  S A C R A M E N T


Különvélemény:
- Annak ellenére is szórakoztató volt számomra a film, hogy nem vagyok vallásos, ezért elvileg nem tudom beleképzelni magamat egy ilyen szituációba. Sem Eden Parish (a helyszín) lakójaként, sem úgy, hogy oda menjek egy mentőakció keretében.
Túl veszélyesnek tartanám.
- Pszichológiailag azért érdemes eljátszadozni a gondolattal, hogy egyetlen ember, hogyan képes ennyi másik személyre ráerőltetni az akaratát?
- Hogyan képes kiválasztani a gyengéket?
- Hogyan képes átformálni őket, önön képére?
- Hogyan képes öngyilkosságba hajszolni őket?
- Hogy képes egy szülő vallási okokból megmérgezni saját gyermekét?
- Mennyire erős a hit vagy mennyire bomlott az elme?
- Hol van a határ, amit egy elvileg szent ember végül átlép?

Rendkívül szórakoztató - újra fogalmazom - rendkívül felborzoló filmet sikerült 4 millió dollárból kihozni.

2015. december 1., kedd

Az ördög háza - The House of the Devil (2009)

Az ördög háza - The House of the Devil (2009)



Rendezés: Ti West

A film Mafab adatlapja: The House of the Devil (2009)

Megtekintés: Nagy várakozással ültem neki és végül csalódnom kellett.

Nem azért, mert hangulatilag a film nem volt rendben. Tökéletesen adta vissza, idézte meg a nyolcvanas évek első felében készült kevés szereplős horrorfilmeket. (Louis Chypre véleménye teljesen jogos, hiszen a film inkább a hetvenes években készült sátános cuccokhoz közelít, mert akkor volt ez divat.) Mind a kezdés, a feliratozás, zeneválasztás, képi világ, mind egy részletet ragadott ki régen készült filmekből. Ezzel semmi baj. Még a történet alakulása sem volt kezdetben rossznak mondható. Csak itt mintha ezen a ponton meg is rekedt volna a film.

A korábban taglalt "Víziók - Vision" pont azért volt más, mert elindult valahova és másfelé futott ki. Addig itt, vártam szintén valamit, de nem elég, hogy alig kaptam valamit, még az sem tudott meglepni. A lezárás tehát öncélú, klisés, unalmas, pedig Ti West a pár napja látott "Az úrvacsora - The Sacrament (2013)" képes volt szintén már megszokott panelekből építkezni, de olyan koherensen és szórakoztatóan, hogy pont ezért kerestem korábbi munkáit. Az ördög háza sajnos kihagyható darab. Ahhoz, hogy jól szórakozzunk, nem elég, hogy emlékeztet minket arra, hogy harminc éve is készülhetett volna. Talán egyetlen pozitívuma, hogy főszereplőnk kap valamennyi lehetőséget rá, hogy visszavágjon kínzóinak és a végén egy nem túl megszokott módját választja a lezárásnak. Nem az ő hibája, hogy ettől még a film nem lesz jobb, hiszen pontosan úgy fejeződik be, ahogy sejtettem és ez néha hátrány. (Francot. Szerintem nem néha hátrány, ha előre tudjuk egy film befejezését...)

Elképzelhető, hogy Samantha (Jocelin Donahue) figurájának azért mutatták kevés negatívumát - jó, amerikai szokás lehet, hogy ha behúzódunk egy vécé-fülkébe, tökig nyitjuk az összes csapot, hogy gondolataink elkalandozhassanak, leszarva a spórolást, majd idegen házban köre szimatolunk, mert miért ne? - ,hogy a néző ne engedje túl közel a szívéhez a karaktert? Valójában azonban szerethető a figura, átérezhetőek a gondjai és lehet neki drukkolni. De nem összecsapott kicsit az az utolsó negyed óra?
Szerintem mindenképpen.
Amennyire erőszakos és sokkoló a barátnő (Greta Gerwig) kiírása, annyira elnagyolt, elsietett a befejezés. Be kell valljam, Samantha végső lépése sem volt számomra eléggé indokolt, pszichológiailag felépített. Talán ezért érzem olyan elsietett munkának a filmet.


Tom Noonan szerepeltetése kellemes, de nem elég fontos. Kedvelem a színészt, de valahogy mindig mintha direkt tíz perces szerepeket vállalna magának. Utoljára akkor láttam eleget vásznon, amikor az első Thomas Harris feldolgozásban, Az embervadászban - Manhunter (1986) eljátszotta a "Fogtündér" nevű sorozatgyilkost. Azután meg csupa pár perces szerep. A Robotzsaru 2.-ben felváltja egy robot. Az utolsó akcióhősben felismerhetetlenül el van maszkírozva, a Mérges pókokban pedig az első negyed órában becsomagolják a mutáns pókok.

Az nem lehet mondani a filmre, hogy ne lenne hangulata. Már a főcím és zene kombó is visszarepít minket kb. harminc évvel.

Hangulatkeltésből 10-es.
Mondanivaló és történet 4-es.
Erős közepes. Főleg a kiszámíthatóság miatt.
A zene kellemes és eléggé retró.
50%

Ha szeretnéd megnézni a filmet, egy kedvenc oldalamon megtalálod: T H E  H O U S E  O F  T H E  D E V I L

2015. november 30., hétfő

Víziók - Visions (2015)

Víziók - Visions (2015)


Rendezte: Kevin Greutert

A film Mafab adatlapja: Visions (2015)

Megtekintés: Thriller kedvelőknek kötelező, főleg, mert elég hideg-rázós a vége.

Isla Fishert megkedveltem, amikor a szexéhes kicsi bolond karaktert hozta az "Ünneprontók ünnepe - Wedding Crashers (2005)" című vígjátékban és azonnal letettem róla, amikor egyszerre tudtam meg, hogy Sacha Baron Cohen neje (Három gyermek!!!) és főszereplője a borzalmasan pocsék humorú "Lánybúcsú - Bachelorette (2012)" egyik főszereplője. Negatív véleményemen még a sikeres bűvészes thriller-akciófilm sem változtatott sokat, hiszen annak a filmnek annyi a "főszereplője", hogy a sok bába között elveszett ez a baby. Pedig a romantikus regényeket író anyuka kislánya a tetszetős külső mellé kapott drámai és komikai tehetséget egyaránt. Olyannyira, hogy gyakorlatilag egyetlen húzónévként elvisz a hátán egy egész filmet.

A thriller nehéz műfaj és sokszor a sikere a végében, a befejezésben rejlik. Lehet bármilyen ijesztő is az első nyolcvan perc, ha a lezárás bődületes baromság. A Visions ereje abban mutatkozik meg, hogy elaltatja a nézőt és elviszi egy irányba, hogy azután, jeges vizet fröcskölve arcunkba elüvöltse magát: Ébresztő!

Eveleigh és férje, David, az asszony szörnyű autóbalesete után meglépik amit korábban halogattak és egy vidéki szőlészetbe költöznek, hogy a férj kiélhesse szenvedélyét a borászat iránt. Evey kezdetben jól érzi magát a gyönyörű tanyaházban és a kies vidék megfigyelése közben, de ahogyan gyarapodik a pocakja születendő gyermekével, úgy keríti hatalmába valami misztikus erő, amely egyre durvábban igyekszik a tudomására hozni valami fontosat. Evey nem tudja, ki vagy mi akarja megfélemlíteni és egyelőre úgy tűnik, hogy a környezetében mindenki kétkedve fogadja ötleteit, történetét. A legfájóbb, hogy David sem nagyon áll ki mellette.
Evey végül enged a nyomásnak, és szedni kezdi a korábban elhagyott gyógyszereit, hátha akkor a rémálmok és a víziók, amelyek fizikai jelekkel is gyötrik, végre alább hagyjanak.
Nyomozásba kezd végül, hogy válaszokat kapjon és lassan kiderül, hogy a titok, ami után nyomoz, lehet, hogy valójában valami teljesen más, mint amit érezni vélt.

Greutert főleg vágóként öregbítette hírnevét és azzal, hogy bedolgozott a Fűrész sorozatba is. Negyedik nagyjátékfilmje nem mutat sokat, nem akar elkápráztatni, csak megborzongatni kicsit és mégis, a végén kellemesen csalódtam benne, mert jóval többet kaptam a mozitól, mint vártam. A korábbi horrorfilmjei - főleg kísértethistóriás vonulat mellé - egy kőkemény thrillert kapunk, amelynek utolsó öt perce - ha sikeresen el lettünk "altatva" a korábbi bő egy órában - rendesen meghökkenti a nézőt. Régebben az ilyen filmekre gondoltam, hogy körömrágós, leszámítva, hogy erről a rossz szokásról azért már bőven leszoktam.


A film szereplői közül egyértelműen a női főszereplő, Isla Fisher viszi a prímet. Kedves, szexi arca pont eleget látszik a vásznon ahhoz, hogy megkedveljük és vele együtt érezzük a misztikum erejét. A férje, David (Anson Mount) már sokkal papírmaséibb figura, bár, ha a végén egy elejtett mondatát vesszük, akkor kiderül, valójában korrekt karakter, aki ugyan elsőre a klisés "egy szavadat sem hiszem" figurából sikeresen vedlik át az "amúgy végig figyeltem rád" karakterbe. A színésztől már láttam pár munkát, de eddig várat magára, hogy arcát és nevét megjegyezzem.
A stáblistán bedobják Eva Longoria nevét, de őt nyugodtan felejtsük el, hiszen az összes műsoridőben talán négy percet kapott alakja, így ez a munkája csak számszerűleg növeli filmográfiáját, nem minőségileg.
A film hasonlóan mostohán bánik a másik, számomra ismert filmes névvel, a "Szárnyas fejvadász - Blade Runner (1982)" meztelenül lemészárolt replikáns nő szerepétől ismerős Joanna Cassidy-vel, aki hetven évesen sem néz ki rosszul, viszont figurájának túl sok időt nem hagynak, hogy megismerjük, pedig maga a karaktere érdekes és fontosabb is lehetett volna.
A háziorvos szerepében tetszelgő Jim Parsons inkább annak lesz ismerős, aki rendszeresen nézi az Agymenők sorozatot. Én nem.
John de Lancie meg tipikusan az a színész, akit meglátva tudom, hogy több filmben is volt hozzá szerencsém, de lehet, hogy utána kell néznem, pontosan miben is. Aztán amikor megláttam az imdb profilját, már egyértelműen beugrott, hogy ez a fickó játszotta egyik nagy kedvencemben kb. kettő percig a perverz nőgyógyászt: A kéz amelyik a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992) 160 filmszerep után csak így emlékszem rá. De ez is valami, ha azt vesszük, hogy emlékszem rá.
Gillian Jacobs-ra, pedig, aki Sadie szerepét kapta, majd jobban kell figyelnem ezután. Játéka talán az egyik legerősebb a filmben.


Greutert jó irányban halad. Remélem, még sok hasonló mozit fog összedobni, mint ez. A zenéje kellemes, szép a fényképezése, megtámogatva a széles vászonnal. A vágás meg evidens, hogy jól sikerült, hiszen a rendező korábban két tucatnyi filmnél tanulta ki a szakmát.

70%

Ha szeretnéd látni a filmet, feliratosan egyik kedvenc oldalamon megtalálod: V I S I O N S

2015. november 29., vasárnap

Blog: Terjedő migráns hülyeség Vol. 1.

Borzalmas látni, hogy facebook ismeretségi körünk néha mennyire korlátolt az információ leellenőrzésében, ugyanakkor, mennyire serény, annak megosztásában. Fantasztikus találmány az Internet, de bizony, napról-napra látnunk kell, hogy az információ áramlásának gyorsasága és az ellenőrizhetetlen anonimitás mennyi tered enged a dezinformációnak és ostobaságok terjesztésének. Sikerült valakinek megint "robbantania" és már ismerőseim eseménylapján belebotlottam az alábbi baromságba:


Ennek szomorú aktualitása van, hiszen ami jelenleg, 2015 második felében legjobban foglalkoztatja az Európai lakosságot, az egyértelműen a bevándorló migránsok és a Párizsban elkövetett terrorakció és ezen események lehetséges lefolyása, esetleges kapcsolódása és a további kihatások az életünkre, stb. Nem kell elemezgetnem, mennyire frusztráló lehet sokunknak, hogy úgy érezhetjük, hogy az erőszak egy új fajtája - nekünk legalábbis, akik nyugodtan éltünk az elmúlt húsz évben kis országunkban - a szomszédban csap le és akár mi lehetünk a következő áldozatok.
Sajnos, nem elég, hogy a beérkező információkat a média sem feltétlenül tudja helyén kezelni, illetve akár önkéntelenül vagy tudatosan elferdítheti, ezért az átlagember nem nagyon képes érzékelni, mi is történik valójában körülöttünk.

Magam sem vagyok tisztában az események előrehaladásával és kihatásaival életemre, azonban az biztos, hogy ha a facebook oldalon migráns ellenes anyagokat látok, azokat megnézem és a belső félelmemet és ellenérzésemet táplálom vele. Tudatlanul és hiányosan.
A legújabb link pedig felhívta figyelmemet egy hírre, melyben egy gyönyörű Keresztény lányt megerőszakoltak és megöltek az "eltérő" kultúrájúak. Ennyi a megosztott oldalon a hír, amelyet megosztani lehet, kommentálni azonban nem. (Ez, mint korábban kifejtettem valahol, eleve gyanakvásra ad okot a hitelességet illetően, hiszen nem tudjuk véleményünket kifejteni, csak passzív továbbítóként szerepelhetünk, ami szerintem nem fér bele az információ áramlásának interaktív kontextusába.
De belinkelem a már a címében is negatív felhangú oldal megjelenő mentett képét, mert lehet, hogy később törlésre kerül:

Természetesen leszedtem minden egyéb infót, de ez látszott ezen az oldalon.

Az oldal másik fele, de lényegi információ semmi. Ki a lány? Hol történt?

Szóval, kapunk egy oldalt, semmilyen visszaellenőrizhető információról. Megnézhettem volna a cikk alján forrásként megjelölt Kulturní-t, de inkább az oldalamon korábban ismertetett fénykép ellenőrzést választottam és eljutottam egy külföldi oldalra, amely leleplezi a már pár éve keringő baromság titkát:

Egy Rémy Couture nevű úr agymenéséből elcsent képkockákkal éltek vissza. A 10 perces rövidfilm, az Inner Depravity alant megtekinthető.


A fényképre dobálja ki a találatokat, de ezek már 2013-as megjelenések, így most ismét ezekre hivatkozni csak felesleges ijesztgetés a migráns kérdés közepén: Félj csak paraszt, mert ez fog történni!
A lányról lehet, hogy találnék lényegi információt is, ha mélyebbre ásnék ebben a témában, de egyelőre beérem azzal, hogy van külföldi oldal, amely már előttem kielemezte a valóságtartalmát a hírnek és ahogyan magam is sejtettem, cáfolta hitelességét.


Jó tanács: Mielőtt megosztasz valami sokkolót, próbáld meg visszaellenőrizni. Legyél okos, mert hülyéből már sok van!