Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
A történet alapszituációja a lassan unásig ismert alapra épül, amelyben a
társadalmat egy végzetes csapás éri, aminek hatására egy kis csoport, vegyes
kapcsolatihálóval, elindul A-ból, B-be. (Csak a szokásos, "valaki tud egy védett helyet" szitu)
Nem tudom, melyik volt az első ilyen történet, amit leírtak illetve
megfilmesítettek, de nekem valamiért állandóan az „Egyetlen fűszál se” című
kisregény jutott eszembe, amit tini koromban olvastam el a galaktika magazinban, folytatásokban - legalább kicsit emlékeztetett erre a sorozat műfajra, ha belegondolok - amelyben egy vírus elpusztítja a világ ehető
növényeinek egy részét és az emberek az éhezés miatt keresztül-kasul járják a
haldokló világot, néha más csoportokkal megütközve, akik az idegenek elleni
erőszakban látják az egyetlen elfogadható módszert a saját túlélésük
érdekében. John Christopher regénye megjelent magyarul is, pdf formátumban hozzáférhető a netről és amit nem tudtam egészen mostanáig, hogy 1970-ben készült egy filmváltozata, amit eddig szerintem még véletlenül sem láttam soha.
Az alapötlet, hogy egy vírus pillanatok alatt elterjed Moszkvában, amit a
katonaság által le is zárnak, és ami miatt néhányan úgy döntenek, jobb minél
távolabb kerülni a fertőzött várostól. Hirtelen össze is kapaszkodik két család,
meg az apró, hogy egy majd’ 1000 kilométerre lévő (vagy mérföld?) tóhoz meneküljenek, ahol egyikük egy kiszuperált hajótestből kényelmes bunkert
alakított ki, ha beütne a szar. Erre nem beütött???
Innentől pedig azt látjuk 8 részen keresztül, ahogy az egyébként laza
kapcsolatú közösség milyen dinamika útján kovácsolódik össze és mennyi elborult
kalandba keveredve állatiasodnak el maguk is, miközben a világ szintén elkorcsosul
körülöttük.
Közben érezni is az orosz ízt, mert itt a szereplők nem feltétlenül
kifejezetten jóképűek és csinosak – leszámítva a tinilány Polyát (Victoriya Agalakova) – és ha
erotikáról van szó, akkor sem olyan szemérmesek, mint a nyugati mozik – kivétel
talán az északi népek – talán ezért is láthatunk szaunázást és néhány olyan
jelenetet, amiben egy tinilány mellei néha premierben úsznak a képbe. Ha lesz amerikai változat, ilyesmi elképzelhetetlen, hogy lesz benne.
A dinamikát a főszereplő, Sergey (Kirill Karo) és az életében két fontos szerepet betöltő női
karakter közötti őrlődés tölti ki: az ex, Irina (Maryana Spivak) és házasságukból született közös gyerekük, illetve a friss kapcsolata, Anna (Viktoriya Isakova) és enyhén aspergeres fia, Misha (Eldar Kalimulin) is igyekszik kisajátítani.
A film egyik kicsit félrevezető és drámai jelenetében bemutatják, hogyan igyekeznek a szituáció kezelni.
Az biztos, hogy néhány szereplőt amikor bemutatják, sikerül kifejezetten
negatívan ábrázolni, hogy az első részekben még drukkolni is nehéz nekik. Polya
lázadó fiatal lányként pl. ütni való, egészen addig, míg meg nem ismerjük, miért
is szegül szembe apjával, Leonid-dal (Aleksandr Robak) amikor viszont a forgatókönyv, felfedve a múltat, sokat lágyít a lázadozó karakter megítélésén. Irina azonban egyértelműen a legkevésbé szerethető figurája a csoportnak. Isten mentsen meg az ilyen nőtől, aki miután elhagyták, sértettségében képtelen a kompromisszumra a többiekkel szemben, bár, egy mellékszereplőnek köszönhetően a benne elnyomott kedves nő is előkerül.
A többiekről is kiderülnek lassan olyan titkok, ami miatt felbomolhat
törékeny szövetségük és néha a kalandok is kiszámíthatók, hihetetlennek szánt fordulataik ellenére. Az első epizód kifejezetten erős cliffhangerrel zárult,
amit olyan pofátlan megoldással oldottak meg a második rész elején, hogy ezzel
sikeresen felkészítettek a további húzásaikra, ami miatt nagy meglepetéseket az
ilyen történések alatt már nem is tudtam érezni. Még akkor sem, amikor elvileg
az egyik karakter sorsa visszafordíthatatlan irányba kezd elindulni, már akkor
is éreztem, hogy nem lépik meg, amire logikusan menniük kellene, és így, az írók
húzása, amivel feloldják a drámai pontot, számomra tökéletesen előre látható és súlytalan lett. (Magukra vessenek!)
A nyolc rész viszonylag hamar elrepül, közben gyönyörűen fényképezett orosz
tájakat látunk, kellő mennyiségű akciót és kiváló zenei betéteket, amiből az
egyik legjobb dalt viszont már-már unásig felhasználták, hogy azután
megszabaduljanak tőle. A másik, ami meglepett, hogy John Murphy, a „28 nappal
később” alapmotívumát a zenében itt is felhasználták, ami viszont már nem az
első pofátlan nyúlása ezeknek a zenei motívumoknak, igaz, többnyire a szerző szokta azt más
filmeknél felhasználni. Itt is csak azért nem húztam a számat az egyértelmű
plágiumra, mert Murphy motívumait az Isten is arra teremtette, hogy ilyen és
hasonló szkénák aláfestéseként szolgáljon. (De ha Murphytól nem kértek engedélyt, akkor később némi jogvita előfordulhat.)
A befejezés kiszámítható, és bár az alap gerincét képező történetszálat
lezártnak tekinthetjük, azonnal fejest ugrunk további, sokkal durvább
fordulatokba, amelyek miatt azért még egy évadra leülnék a sorozat elé, bár,
kicsit olyan érzésem volt a végét nézve, mint amit a „Szökés” első évadának
felénél éreztem, amit azért folytattak állítólag utána, mert túl nagy volt a
rajongói érdeklődés. Itt, ugyan bemutató előtt készült el a teljes 8 rész,
mégis, mintha a vége direkt valamilyen nyomásra készült volna ebben a formában el, hogy
kierőszakoljon egy további megrendelést valamelyik filmes szolgáltatótól.
Összességében legalább 75%-ot ér a sorozat.
Töfi:
- A végeredményt tekintve számomra hihetetlen, hogy 66 nap alatt a teljes nyolc rész anyagát felvették.
- Bár, meglepetésemre a filmben farkasokkal nem vívnak harcot - talán majd a folytatásban - a stábnak egy farkasfalkával azért meggyűlt a baja a forgatás alatt.
- A Szergejt és Mishát alakító színészek korábban egy filmben már játszottak apa-fia párost.
- Yana Vagner 2011-ben írta meg ezt, az első könyvét. Megjelent 2020 többek között francia, cseh, litván, lengyel, szlovák és svéd nyelven.
Megtekintés: A Young Adult kedvelőknek kötelező, sajnos azonban nem érzem, hogy egy igazán maradandó mozi lenne.
Nem tudom, valójában melyik volt az első Young Adult mozi, amiben fiatal felnőttek, már nem feltétlenül gyerekek keverednek futurisztikus, veszélyes, fantasztikus egyebek közé, de azt hiszem, valamikor az Alkonyat körül pezsgett fel erősen a téma-turmix, igaz, Belláék még sulisok voltak. (És ha rendesen megnézem azokat a filmeket, azt is tudnám, hogy kb. milyen suliban találkozunk először velük, ami most csak feltételezés, hogy gimi.)
A műfaj (nem az) nálam azt jelenti, hogy fiatal felnőttek kalandoznak benne, akik már nem is gyerekek - így egy fokkal lehet a történet keményebb - de nem is felnőttek - ezért sokszor humorral és látvánnyal oldják a lehetséges feszültséget és drámát. Ez azonban azért hülyeség, mert a meghatározás, hogy "Young Adult", nem egy műfajt határoz meg, hanem azt a korcsoportot, aminek ezeket a műveket (Elsősorban könyveket, amikből azután rengeteget filmesítenek meg.) szánják. Szóval nem nekem. Pedig, hiába a 46 év, amikor odabent még inkább a 18-24 éves énmagam tobzódik a fejemben.
Amúgy, ha már korkategória, akkor pl. a Logan futása simán lehetett az első, igazán ezt a korosztály megcélzó darab, hiszen az 1976-ban készült sci-fi eleve arról szól, hogy a Föld alatti hatalmas kupolavárosokban élő emberiség végső életben hagyási korhatára 30 kerek év és aki ezt betöltötte, annak önként kell vállalnia az eutanáziát. Hát, mi ez, ha nem egy Young Adult történet???
A filmben pedig a 34 éves Michael York igyekezett meggyőzni minket arról, hogy Logan jogosan érezheti úgy, hogy talán a 30 mégsem megfelelő idő ahhoz, hogy az ember bevégezze, ezért nyakába veszi a városon kívül eső titkos és elvileg fertőzött barlangrendszert, hogy elveit feladva - a gyáva nyúl - ellenszegüljön korábbi princípiumával.
Valójában a Young Adult kb. a 14-18 éveseket megcélzó művek, melyben még erősen jelen vannak a tinik, a fiatalok problémái is. Hogy miért tudom mégis belekeverni mindazt, amit korábban írtam? Talán, mert magam ilyen műveket főleg filmekből ismerek, azokban meg legtöbbszőr a 18 éveseket néha sokkal idősebb színészek alakítják, összemosva bennem a határokat.
Azután ugorjunk vissza jelen filmünkhöz, amivel a hasonlóság annyi, hogy főhősünk itt is a Föld alatt kénytelen élni, ám sok egyéb nem egyezik. Joel (Dylan O'Brien) ugyanis közel sem olyan tökös, mint Logan és még vagy 10 éve van rá, hogy megemberelje magát. Aztán Joel nem barlangrendszereken keresztül keresi a kiutat, hanem a felszínen igyekszik Á-ból B-be vergődni, hogy néhány évvel korábbi, kvázi szerelmét felkutassa egy olyan világban, amely egy meteor okozta vírusnak köszönhetően, mutálta az emberiség legalacsonyabb szintű életformáinak (oké, van alattuk is élet, persze, de mit tudok én arról?) nagy részét, embergyilkoló szörnyekké alakítva nagyjából mindet.
Joel végül egy nap golyókat ereszt és bár maga is tudja, hogy küldetése öngyilkos bilétáktól hemzseg, csak kénytelen nyakába szedni a lábát, ha végül nem szűzen akar elhalálozni, hiszen Aimee (Jessica Henwick) mégsem a világ másik felére keveredett a kisvárosi álmos élet pusztulásának másnapján, hanem alig 80 mérföldnyire, ami nagyjából Budapest-Balatonszárszó távolság. Egyenesen, autópályán kényelmes road-movie, azonban Joelnek azon a természeten kell átverekednie magát, ami visszavette a területeit a városoktól, ráadásul, a mutánsok szaporodási ciklusairól nincs világos képünk, ám van belőlük bőven, bárhol, bármilyen formában.
De Joel, bár hajlamos lefagyni válságos pillanatokban, ez nem akadályozza meg, hogy a lány után in... a vesztébe rohanjon! Mert azzal a tapasztalattal, amivel rendelkezik, gyakorlatilag egy lemming is lehetne. Hatalmas mázlija van, hogy, ahogy hasonló filmeknél megszoktuk, igen hamar találkozik néhány túlélővel, akik jelen esetben ugyan kicsit mufurcok, mégis vállalják, hogy rövid túrájuk során részesítik Joelt egy "How éljem túl?" gyorstalpalóval. Plusz, az ember legjobb barátjáról, egy cukker kutyáról már ne is beszéljek.
Ha úgy vesszük, ez a film sem más és több, mint egy szörnyfilmbe oltott felnövéstörténet, amelyben a legkisebb szegénylegény-királyfi hosszú útra indul, igyekszik megszerezni a nőt és legyakni az ellent, akiből többfélét is találunk.
Nem nagyon lehetne felmagasztalni a mozit, bár, a főszereplők kellemesek, Dylan O'Brien brandjére már ráépült egy egész sorozat is (Útvesztő trilógia) és Michael Rooker, enyhén Indiana Jones-os kalandora, tettestársával, az imádni való és fiatalon is remek színésznővel, Ariana Greenblattal (Ő volt a fiatal Gamorra!!!) remek párost alkotnak.
A film nem árul zsákbamacskát, ezért kiszámítható. A robot jelenetet nem igazán értettem a kontextusban, de lehet, nem figyeltem egy fontos pillanatban. A szörnyek tetszetősök, de néha kicsit kilóg a CGI. Joel narrációja megkönnyíti az azonosulást és a film enyhe humorához szükséges is, amit néhány nem túl eredeti poénnal fűszereznek. Az operatőri munka ellenben az akciókkal, sokkal grandiózusabb, gyönyörű képekkel mutatja meg a dzsungelbe hajló Amerikát.
A befejezés pedig pont olyanná teszi a mozit, mintha egy hosszabb pilotot láttunk volna.
Csak sajnos, ha lenne is terv a folytatásra, ne felejtsük, hogy kb. minden második hasonló young adult mozi jutott arra a sorsra, hogy a közönség nem csábult el annyira, hogy megérje folytatni az univerzumépítést.
Azonban nem Dylan az első, akinek legjobb társa a bajban egy kutyus lett egy utópisztikus világban, hiszen Mad Max is rótta a kilométereket egy időben egy kutya nevű ausztrál pásztorkutyával és Don Johnson elválaszthatatlan - a filmben kiderül mennyire is az - kutyájával kalandozott egy másik sivár világban, ahol már cím is a párosukra fókuszált, az 1975-ös, a "Fiú és a kutyája" című enyhén abszurd világvége moziban.
60%
Töfi:
- A filmhez két kutyust használtak fel, akik nagyon egy húron pendültek a főszereplő Dylannel, és gazdájukkal is baráti kapcsolatot alakított ki, Zelie Bullen-nel, aki ausztrál kaszkadőr és állattréner.
- A film szörnyeit nagyjából mind CGI-jal készítették el és csak nagyon kevés kelléket és bábot készítettek el a valóságban.
- Dylan O'Brian-nek szinte végig forgatnia kellett, hiszen alig van olyan része a filmnek, amiben ne láthatnánk.
- Dylan O'Brian korábban már játszott "szörnyes" mozikban, hiszen a Teen Wolf sorozatban közel 100 epizódban játszott és főszerepet alakított az Útvesztő trilógiában, amiben szintén megjelentek különféle CGI szörnyetegek.
- A film egy másik cím változata a "Monster Problems".
Amikor egy film bemutatója több évvel elhúzódik, általában a
háttérben profán okok szoktak állni. A legtöbb esetben pl. az, hogy a
producerek a tesztvetítésen szembesülnek vele, hogy a bemutatás előtt álló film
egyszerűen pocsék. Ilyenkor összeszorul a popsijuk és már előre sírnak, hogy bizony, ha szerintük ez a film úgy tré, ahogy van, azok is így fogják gondolni, akiknek készül. Legyenek a producerek bármennyire is a szakma kényszerűségből eltűrt mumusai, hogy mi nem lesz sikeres, azt általában megérzik.
Néhány esetben még bennfentes vetítésre sincs szükség,
elég pusztán az, hogy a stúdió háza táján nincs minden rendben, mint amikor
egyik cég bekebelezi a másikat és az éppen aktuális munkák kielégítő
befejezését megnehezítik azzal, hogy az érkező friss főnökség elképzelései nem
feltétlenül egyeznek a korábbi vezetés elképzeléseivel. Azonban a friss főnökség nem mindig érzi kötelességének azt, hogy egy korábbi vezetőség szerelemgyerekét kvázi felnevelje, így a legtöbb hasonló esetben kukázzák a korábbi terveket és a saját, új ötleteik sorsát kezdik egyengetni.
Az új mutánsok pedig éppen akkor készült, amikor a Marvel
filmeknél – azon belül az X-Men franchise-nál – a korábbi rajongók kezdtek egyébként is elfordulni a sorozattól. Pedig aztán a mutáns génekkel bíró emberek
fantasztikus kalandjait a dolgos mindennapokkal vegyítő sorozat korábban hálás
téma volt, egészen az utolsó felvonásokig. Mintha akik korábban annyira
szerették Magneto, Xavier és Logan kalandjait, mostanra valamiért belefáradtak
volna. Talán épp ezért nem voltak már az Apokalipszis című rész visszajelzései sem túl pozitívak, a Sötét Főnix kritikáiról nem is beszélve. De mi lehet a háttérben? Kalandból pont úgy nem volt hiány, mint az első részekben. Akkor hol lehet a probléma? Ha tippelnem kellene, az elmarasztalt epizódok mintha mind, kicsit összecsapottabbak lettek volna, mint azok a részek, amik kritikailag sikeresebbek lettek. Az összecsapottság azonban nehezen megfogható egy ilyen színes történetnél, mert a sebesség és CGI elnyom minden mást.
Hirtelen már nem volt annyira jó ötlet mutánsos filmet
készíteni, gondolta a felvásárló Disney, holott, a téma mintha épp most lenne a
csúcson, hiszen 2000 és 2020 húsz között nem csak a képregény-filmek mutattak be
fantasztikus képességű embereket – képregény alatt most kifejezetten a Marvel
és DC univerzum darabjaira gondolok – hanem több tucat olyan független
produkció is, amelyek abszolút nem igyekeztek ezt a képregényes kontextust öregbíteni, hanem
ettől a „kommersz” vonaltól teljesen független vonalon foglalkoztak olyan
karakterekkel, akiknek simán lett volna helye akár Xavier csapatában is. Címekkel
nem dobálóznék, mert egyszerűen már én sem emlékszem mindegyikre azokból,
amiket láttam, de volt, amelyikben a női hős képes volt a természetet
manipulálni, egy másikban egy férfi tudott cyborggá változni, míg egy ázsiai
produkcióban meg egy apuka lett képes telekinetikusan mozgatni hatalmas tárgyakat. Ezek mind olyan mozik, amik nem akartak a trendnek megfelelni, és a mutáció kérdését nem a mainstream felől közelítették meg, még akkor sem, ha esetleg tettek is utalást az ismert képregényes elődökre.
Igen, amikor ezeket a filmeket néztem, néha olyan érzésem
volt, hogy az emberiségnek most kezdett a figyelme a mutáció, és az azzal járó
különleges képességek felé fordulni, és ez az oka, hogy havonta jön ki egy-két
olyan film, amiben a főszereplők valamilyen képesség birtokában vannak. Sőt,
néhány film tovább ment és olyan jövőket vázolt fel, amiben az emberek közé már
beilleszkedtek a következő generáció képviselői. (The Boys, Project Power)
Másik visszatérő téma ezzel kapcsolatban, hogy ezeknek a
képességeknek a birtoklói valamiért a bűn útját kezdik járni, hogy azután
legyen konkrét ok a kiiktatásukra. Egyik legfrissebb próbálkozás ebben a
témában a Netflix egyik idei nagy dobása, a Project Power, amely szintén azzal
a gondolattal játszik el egyrészt, hogy a természetfeletti képességek akár
külső hatásra (értsd nem valami DNS-ben természetes úton kifejlődött sejt szintű mutáció) is előjöhetnek, és azzal is, hogy mi történik, ha azt rosszra
használják.
Az új mutánsok azonban ennél lényegesen kevesebbet markol,
így végül egy olyan kamaradarabot kapunk, ami valójában semmi többről nem szól,
mint néhány fiatalról, akiknek a kezében jóval nagyobb hatalom van, mint amivel
elbírnak és, hogy a bennünk lakozó gonoszt képesek-e legyőzni... Mi van? Igen: Meg kell küzdeniük szó szerint is a démonaikkal.
Elsőként leszögezném, hogy az új mutánsok nem is rossz film,
de a jótól is messze van. Mint írtam, kamaradarab, ami azt jelenti, hogy a
korábbi X-men filmektől homlokegyenest eltérően, itt nincsenek érdekes, szép
helyszínek, nem ugrálunk a városok, kontinensek között, hanem végig egyetlen
intézmény falai között maradunk. Azonban, ha kamaradarabról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy a karakterek kellő mértékben ki legyenek bontva.
Azaz, ez kellene, hogy történjen. Hogy végül egy unásig látott,
klisés fejlődéstörténetet látunk, az a forgatókönyvírók érdeme, mert szinte visszaböfögik azt, amit korábban hasonló tinifilmekben láthattak, mellé pakolva némi mutánsosságot és kiszámítható befejezést, amely ráadásul olyan, mintha csupán egy felvezetése lenne egy új univerzumnak.
Talán ez az egyik oka, amiért többen utaltak rá, hogy a film
leginkább egy közepes pilot epizód ingerküszöbét birizgálja. Egy nem túl érdekes sorozatét.
A központi szereplő indiánlány, Dani (Blu Hunt - A sötétség kora sorozat) úgy ébred egy leginkább
szanatórium szerű épületben, hogy emlékei alig maradtak korábbról. A komplexum
egyetlen felnőtt lakója, Reyes (Alice Braga - Isten városa, Ragadozók) igyekszik megnyugtatni, annak ellenére, hogy
elég nehéz ez a feladat, ha az érintettnek el kell mondani, hogy amnéziája
előtt az apja meghalt és a város, ahol felnőtt, eltűnt a
föld színéről.
A következő etapban megismerjük a szereplőket, akik
barátságosak, kivéve az iskolai bullying esszenciáit magában hordozó Rasputin
lány (Anya Taylor-Joy - The VVitch, Széttörve), aki viszont szintén egy ordas nagy klisé. Kialakul egy kis szerelem is,
bár talán nem pont úgy, ahogy gondolnánk, a fenyegetés lassan (ismét) alakot ölt és
mire a lezáráshoz érünk, a kis csoport összecsiszolódik és képesek együtt
megoldani a problémát.
Én meg végig azon agyaltam, hogy miért érzem úgy, hogy
láttam már ezt a filmet, csak lehet, hogy nem pont így. Mert lá... és be is
ugrott elalvás előtt: ez a film laza koppintása a Rémálom az Elm utcában 3.
részének, amely „Álomharcosok” névvel lett a széria általam igen kedvelt és
sokszor látott része. Kicsit érződik benne a Nulladik óra című John Hughes film hatása is.
Ott is van egy központi női karakter, akinek a múltja
homályos, belekerül egy csoportba, amelyiknek tagjai az álmaikon belül
különféle módokon halnak meg – itt az új mutánsokban a képességeikkel vontam
párhuzamot – azok, akik védenék őket, nem képesek rá, és elvileg a végén együttes
erejükkel legyőzik a gonoszt. Nos, tudjuk, hogy Freddy nem lett legyőzve, sőt,
ha már képességeket tekintünk, talán még az 5. rész is jobban emlékeztet az
álomvilágban uralkodó képlékeny szabályok felrúgására, nekem mégis a harmadik
Freddy kaland volt az, ami folyamatosan beugrott az új mutánsok megtekintése
után. Akkor is, ha neked mondjuk nem.
Freddyt pusztán le kell cserélnünk egy mitikus medvére,
amelyet pedig így beleszuszakoltak egy indián mondába, bár, fenntartásaim ezzel
kapcsolatban is akadnak, hiszen korábban azt az indián bölcsességet, ami
keretbe foglalja a mondanivalót, nem medvével, hanem farkassal kapcsolatban
olvastam. (Sőt, most is a farkast dobta ki a gugli ezzel kapcsolatban.) Azonban, mivel az egyik karakter, Rahne (Maisie Williams - Trónok harca sorozat) pont egy farkassá képes
átváltozni, gondolom, a forgatókönyvben némileg megváltoztatták a mítosz
általam ismert – persze lehet, hogy én találkoztam vele korábban olyan helyen,
ahol rosszul idézték meg és eredetileg tényleg medvéről van szó – részét, hogy
mégse már két ugyanolyan állat harcoljon meg egymással, mert az... uncsi?
Azután, a srácok képességei is elég ötlettelenek. (Mondjuk csak nagy a szám, hiszen egyre nehezebb új képességeket kitalálni, köszönhető az olyan sorozatoknak, mint a "Hősök"). A farkasemberség (Williams) már egyébként
egy lerágott csont, tűzemberünk (Henry Zaga - The Stand sorozat) is volt néhány és a szuper gyorsaság (Charlie Heaton - Stranger Thing sorozat) sem
ismeretlen. Rahne azonban a félelmeket tudja életre kelteni, ami nem
olyan rossz adottság, ha képes vagy kontrollálni. Persze, itt erről nincs szó, és ezért a főhős a történések forrásának a kulcsa. Rasputin képessége azonban
számomra totál kirántott a moziból. Nem volt
világos teljesen számomra, hogy a fantáziavilágának mekkora a hatalma, de ha
elméjével képes afféle lézer kardot varázsolni a kezébe, az egész karját képes
kőzetté alakítani, a kedvenc kesztyűbábját sárkánnyá változtatja és még arra is
képes, hogy teleportáljon vagy kapukat nyisson a valóságba és azokon ugráljon
keresztül, akkor azt kell mondanom, eléggé kimaxolta a mutánsmétert. Olyannyira,
hogy nem is tudtam befogadni ezt a fajta képességhalmozást. (Oké, Furi a
„Hihetetlen családban hasonló, de ott valahogy nem érzem, hogy kilóg a lóláb.)
Az is hamar kiderül, hogy egyetlen felnőttünk a nem a jó
oldalon játszik, habár, ez is kérdéses más oldalról közelítve a témát.
Mindenesetre, pályafutását a szokásos Tescos módon kezelik a forgatókönyvben. Ráadásul, volt bárki, aki nem látta előre a sorsát?
Végül hőseink felülkerekednek a rémületes erőkön,
megerősödnek minden téren és új kalandok felé veszik az útjukat és teszik ezt
viszonylag unalmasan.
Mert olyan keveset tudunk meg a karakterekről, hogy igazából
nem tudunk izgulni értük és a trükkök egy része is csapnivalóan sikerült. A
film eleji démoni erő megjelenítése miatt például alig látni valamit a képen,
mert mindent eltakar a sötét CGI felleg-katyvasz. Mintha egy árnyékolás szűrővel
kendőzték volna el a látványt, mert esetleg nem volt elég idő vagy kedv
kidolgozni azt. A végén ugyanez. Hirtelen jön, csitt-csatt, némi CGI és vége
is. Hát nem tudom, de jobban szeretem, amikor az akció tiszta, nincs szarrá
vágva és a kamera sem tolakszik bele a látványba annyira, hogy pont a látvány
vesszen el. Visszasírom az X-Men 2. Fehér Ház támadását, amiben Kurt Wagner bemutatkozik.
Szóval a fiú karakterek jó fejek, de sok vizet nem zavarnak.
A lányok már jobbak, azonban alig tudunk meg valamit róluk. Az intézmény
kezdetben titokzatos, ám egy idő után nem világos, hogy miért gondolta bárki,
hogy egyetlen kutatónő elég a boldoguláshoz – mert egy ilyen intézmény
ellátásához minimális személyzet azért szükséges lenne. Az sem derül ki,
Rasputinunk miért lesz ellenséges picsából jó fej harcos partner. A leszbikus szál gondolom mostanra kötelező előírás, a píszi jegyében és nem túl zavaró, ráadásul Maisie Williams mintha már ismerné ezt a témát az "Eszmélet" című misztikus drámája miatt. Maisie a farkasokhoz is erősen kötődik, ha azt nézem, hogy Arya Stark a Trónok harcában egy farkas gazdája volt.
Valahogy az hiányzik a filmből, hogy tényleg érdekelje az
embert. Így azonban közép tájékon kicsit leül a befejezés meg összecsapottnak
tűnik.
Nem tudom, mitől lehetett volna jobb ez a film, így azonban
csak közepes. 55%
Töfik:
- A film az első megjelenés kiírásához képest 4 évet csúszott!
- A filmet egy trilógia első részének szánták.
- A film nagy részét egy valódi kórházban vették fel, Massachusetts-ben.
- Habár a fél filmet újraforgatták, állítólag, végül az eredeti vágást mutatták be. (Mondjuk, szomorú, ha ezt érezték a legjobbnak.)
