A zátony - The Shallows (2016)

A zátony - The Shallows (2016)

Rendezte: Jaume Collet-Serra

Egy nem túl érdekes poszter.

Megtekintés: A Cápa után már nincs új az állatos-horrorfilm nap alatt, ám ettől függetlenül a mozi egy élvezetes és rövid szórakozást nyújthat a moziteremben, miközben kint rekkenő a hőség.

Egyedül kellett megnéznem hajnalban a filmet, mivel Miló kategorikusan elzárkózik a horrorok megtekintésétől. Ez persze nem jelenti azt, hogy otthon, egyedül ne nézne meg egyet-egyet. Erőt vettem magamon és nekiültem, mert láttam, hogy alig több, mint egy órás szösszenetről van szó.

Collet-Serra stílusjegyei közé tartozott eddig a szűrős, szürkés és szikár képi világ, de ezúttal megdőlt ez, hiszen a Zátony színes és üde és nem érződik rajta az a fajta pesszimista hangulat, amit a direktor korábbi munkáiban felfedezni véltem. A Viasztestek korrekt mozi volt, amelyben a Hilton Celeb kisasszony élete alakítását nyújtotta. Ezt még ma is így gondolom, mert Parish Hilton szerintem abban a pár jelenetében jól hozta a rettegő karaktert. Az árva egy közepes ujjgyakorlat, egyszeri poén befejezéssel, a sokkal érdekesebb "A kéz amelyik a bölcsőt ringatja" nyomdokain. Az ismeretlen férfi egyszeri megtekintés után totál érdektelen volt számomra, míg a Non-Stop, habár a kezdeti misztikusságot hamar felváltja a tucat akciófilmekre jellemző befejezés, egészen jó szórakozás volt és megkedveltette velem Corey Stoll-t.

A zátony egy faék egyszerűségű dráma. Nancy (Blake Lively) édesanyja halála után a sulit hátrahagyva kicsit kiakarja szellőztetni a fejét a családjától és a gondoktól távol, ezért szinte elmenekül arra az egyetlen helyre, amelyről annyit hallott korábban édesanyjától és ahol már egyszer, még anyu hasában már vendégeskedett. Nancy ha éppen nem orvosnak készül, kiváló szörfös és ezért gondűzőnek, kicsit kikapcsolódna a vízen. ahogy hasonló filmeknél megszokhattuk, a kezdeti idillt felváltja a rettegés, mert a Cápa és a Madarak mintájára, itt is az ember kénytelen szembenézni az állattal.

A film gyönyörű képekben meséli el a történetet, feszes a vágás, hangulatos zenével. Ami kissé sovány, az a forgatókönyv és bevallom, fifikásságában sem volt túl ötletes, habár a nyaklánc, fülbevaló varró szett azért hozzátett az érdekességéhez. Ami várható egy ilyen mozitól és itt sem hagyták ki, a halálba küldhető mellékszereplők, akik véletlenül pont belesétálnak a halál torkába, néha szó szerint. Mondjuk mindig furcsállom, hogy egyrészt mennyire üresek tudnak lenni az ilyen hozzáférhető természetes strandok, annak ellenére, hogy milyen éteri szépségűek, azután, mikor már elhiszed, hogy itt szinte a kutya sem jár, észreveszel a parton egy elalvó részeg figurát, aki ki tudja, honnan gyalogolt idáig, hogy részt vegyen a kis kalandodban. (A Cápa elején is van egy férfi szereplő, aki részegen kimegy a partra a kedvesével, de mielőtt barátkozását siker koronázhatná, a fiatalember simán elalszik a fövenyen. Talán a hasonlóan ittas karakterrel előtte tisztelegtek az írók, vagy azért kellett megmámorosítani a figurát, hogy egy elég logikátlan lépéssel belesétáljon a halálába. Ettől függetlenül érdekes, hogy neki sikerült ide elkóvályognia, miközben a környék lakossága, ha nem is túl sűrű, de nem nagyon képviselteti magát a homokos parton.

Talpalatnyi korall. Zorall. 

A zátony egy-helyszínes mozi, amelyet azzal igyekeznek a kamaradráma szűk kereteiből kirángatni, hogy az elején legalább egy részét látjuk az odaútnak és néhány trükkös montázst is kapunk videóbeszélgetésből és óralap mutatásból, hogy ne csak a természet gyönyörű egyhangúságát kelljen néznünk. A humor sem hiányzik teljesen a filmből, mert a részeg pasas rövid etapja groteszken röhejes, míg a sirály szárnypróbálgatás és helyreigazítás simán kedvesen vicces, főleg, ahogyan kis szárnyas barátunk azt meghálálja. De nem viszik túlzásba, hiszen nem komédiáról van szó, hanem egy véres-habos túlélő horrorról. Lively jól játszik és látszik. Nekem nem esetem, munkásságát sem nagyon követtem eddig, (Több filmjét láttam, eddig mégsem ragadott annyira meg.) de férfi rajongóinak elég sokat megmutat vékonyka bájaiból és a lábfétisiszták sem maradnak éhen; comb, vádli, boka, lábujj.

A cselekmény kiszámítható, és soványka, akár a főszereplőnk, a befejezés pedig, bár igyekszenek összezavarni minket, de borítékolható. A CGI cápa pedig még messze van a tökéletestől, bár nem olyan röhejes - vagy nem mindig - mint a nagy kedvencemben, a Háborgó mélységben. A Cápa mellett egy másik félelemre is rájátszik a film; amikor szinte karnyújtásnyira van tőled a menekülés útja, sőt, mások is közel vannak hozzád, de hiába sikítasz segítségért, egyszerűen képtelenek rá. Mi lehet sokkolóbb annál, amikor szinte érzed a menekülés lehetőségét, még-sincs mód elérned azt?

A vérszegény sztori ellenére egyszer élvezetes darab és ajánlott. Ha maga a horror nem vonz minket, már a helyszín szépségéért érdemes adni a filmnek egy esélyt. aki eddig sem kedvelte különösebben a műfajt, ez sem lesz a kedvence és azért legalább olyan paranoiát képes okozni, mint annak idején, negyven éve a Cápa. Én mondjuk elég kockázatkerülő vagyok. Nem úgy, mint a színésznő, akinek arcát tényleg telibe kapta forgatás közben a bója és a vérző arca végül benne maradt a végső vágásban is!

70%

Megtekintés: A  Z Á T O N Y

Nincs amerikai mozifilm divatos és lehetőleg ütős filmdal nélkül, lehetőleg olyan előadótól, akinek fenn van az ázsiója. Sia jelenleg pont ilyen. Bird Set Free

Cell - Cell (2016)

Cell - Cell (2016)

Rendezte: Tod Williams

A film Mafab adatlapja: Cell (2016)

Megtekintés: John Cusack és Samuel L. Jackson már játszottak együtt korábban egy Stephen King adaptációban, amelyik kapott hideget és meleget, de összességében az író sikerültebb filmes feldolgozásai között tartják számon az 1408-at. Ezt nem fogják.

Nem tudom, mi volt a célja azzal King-nek, hogy megírta a Cell című (Várom a magyarítást, mert a "cell" szónak többletjelentése van és azt King bele is építette a könyvbe, megjelenik a filmben is, így egy az egyben átfordítani magyarra nem egyszerű, hiszen valami kis információ vagy utalás biztosan el fog veszni.) agymenést. A mű egyértelműen hajaz kissé Romero zombie-s filmjeire és ha a dühvírust kicserélem a 28 nappal később-ben, akkor az is erősen emlékeztet erre a horror zsáneren belüli darabra. A felütésre nem lehet panaszom, az egészen jól sikerült. Nem itt, hanem a könyvben. Főhősünk, aki mobiltelefon nélkül létezik a világban, egyszerre egy apokalipszis közepén találja magát és csak pislog körbe.
Itt Clay (John Cusack) mobilja lemerül és annyi a szerencséje, hogy analóg vonalon hívja fel az asszonyt, majd másodpercekkel korábban teszi le a készüléket, minthogy elszabadul a pokol.
Az történik, hogy valami homályos külső erő hatására a telefonok egy olyan szignált juttatnak a használóik agyába, amely felülírja az ego-t és dühöngő őrültté változtat mindenkit, megspékelve egyfajta kaptárszellemmel.
Clay jobbnak látja elmenekülni a repülőtérről és miközben a metrón keresztül menekül lakásába, hogy összeszedje a gondolatait, mellé csapódik Tom McCourt (Samuel L. Jackson) egy idős metróvezető - akit bárki eljátszhatott volna, annyira nincs "benne szerepe" Jacksonnak.
Közben másokkal is találkoznak, akiket a műfajnak megfelelően - egy rész katasztrófafilm, egy rész horror - elveszítenek, mert áldozatokká vállnak ebben az erőszakos környezetben.

Clay, habár a józan ész az diktálná, hogy a családja, akitől egy fél világ választja el, már régen halott, mégis utánuk indul, főleg, mivel a fiát lassan egy éve nem látta kézközelből, lévén, hogy bizonytalan, apákra jellemző okokból lelécelt anyuka mellől. Tom persze végig mellette marad és követi az öngyilkos küldetésre.

Ezt is már láttuk...

A film elkészítéséről legalább öt éve cikkeznek. A youtube rajongók már 2010 körül elkezdték fake/hamis trailerekkel feltölteni a világhálót. Lassan alakult ki a film végső változata, néha plusz forgatást kellett tartani, máskor a bemutatót halogatták a vágás variálása és egyéb okok miatt. A film végül moziba került és nem mondható el róla, hogy sikerült darab. A World War Z után erős visszaesés A listás színészekkel ilyen mozit összecsapni.

Negatívumok:
- Már a főcím sem győzött meg. A képbe beúszó fekete háttérbe írt szereposztás állandóan kizökkentett a filmből, mert a háttér olyasmiket is kitakart, amit megfigyeltem volna. A tucatnyi executive és egyéb producer szintén riadalomra adott okot. Amiben ennyien vesznek részt, az elvileg egy jó munkának kellene lennie, de csak vessünk egy pillantást azokra a futószalag slágerekre, amelyeknek szövege kimerül három sorban és hasonlóan sok művész áll az elkészülésük mögött és igazi fércmunkákat fogunk találni. Hogy Stephen King nevét nem tolják az arcunkba hatalmas betűkkel, az is arra engedett következtetni, hogy a szerző azért nem állt ki mellszélességgel a project mellett, Cusack ide vagy oda. Az imdb 5 csillag alatti jelenlegi kritikai megbélyegzése sem túl biztató.
- Az akciójelenetek túl gyorsra lettek vágva és néhány eset kivételével követhetetlenül zavarosak. A kamera szinte sosincs a megfelelő helyekre rakva. Hol nem a lényeget mutatja, máskor meg olyannyira belemászik az eseményekbe, hogy a sok sötét jelenetnek köszönhetően semmit sem értesz.
- Míg a könyvben van némi idő a karakterekre, itt a rossz arányérzék miatt néha túl gyorsak az események és elvileg érdekesebb karakterek ágyútöltelékként funkcionálnak. (Lásd pl. a fiúiskolánál az igazgató rövid szerepét játszó Stacy Keach-et. Az ő esetében mondjuk már annak is örül az ember, hogy filmben látja.)
A padlástéren lezavart verekedés kivételesen kritikán alulira sikerült fényképezésben.
- A befejezés. Nem írnék konkrétumot, mert ennél a filmnél a szpojler megöli azt a kis érdeklődést is, amit érdemel, de a könyv megváltoztatása egyértelmű jele annak, hogy nem kívántak a történet mélyére ásni - már amennyire King megtette a könyvben, pedig rá sem jellemző, hogy jó abban, ha meg kell magyarázni a rejtélyes események kiindulópontját, de a Mobil című könyvben azért valamelyeset sikerült neki a komplexitást hozni - és csak a felszínt sikerült a forgatókönyv írójának karcolgatnia. Mintha az lett volna a lényeg, hogy gondolkodni nem kell, csak nézni az eseményeket. Így persze a befejezés - amely szerintem kb. olyan hangulatú lett, mint mondjuk a "Sorvadj el! esetében - olcsó és hatásvadász lett, mint pl. a Fekete ruhás hölgy esetében. Csak hát ezt a "poént" mintha mostanában már túl sokan lőtték volna el, túl sok moziban.
- Az egész történet a levegőben lóg, nem túl koherens. A könyvet olvasva már erősen éreztem, hogy King mesélőkéje kezd felhígulni és olyasmiket is elmesél, amelyeket előtte már mások és jobban elmeséltek. A Mobil volt az egyik első King könyv, amelynek elolvasása után már éreztem azt, hogy ha most kezdenék és az új könyveivel ismerkedni King-nek, nem ő lett volna a kedvenc szerzőm.

Jelenet, ami ebben a formában nincs is a filmben.

Pozitívumok:
- A filmzene szerintem egyértelműen a sikerültebbek közé tartozik. A főcím elején már megvan a hangulat a borzongáshoz és abban a jelenetben, amikor a sejt az iskola udvarán álmodik és újraindul, Eduard Anatolyevich Khil előadásában az erősen letompított "I Am Glad, Cause I'm Finally Returning Back Home" nagyon hátborzongató és nyomasztó. Ha megnézzük hozzá a videóklippet, akkor az is segít a film szörnyeinek "megértésében", hiszen Khil dala a boldogságról szól, a hazaúton és a Cell agy-mosott fertőzöttjei hasonlóan üresen vonulnak nem ismert céljaik felé. Igaz, náluk mint érzelem nem az öröm dominál.
- A misztikus szál meglebegtetése Clay a képregénykészítő és az álmokban látott "vezető" között, amely azt sugallja, hogy Clay lehet egy megoldása az eseményeknek. De sajnos ez a vonal itt ki is merül, szóval zsákutca lesz.

- Hirtelen más nem jut eszembe.

Erősen egyszer nézős kategória. Ilyen nevektől az ember azt várná, hogy olyan filmekben bukkannak fel, amelyek elgondolkodtatnak és érdekesek lesznek. A Cell azonban több kérdést vet fel, mint amire válaszol, de mire vége lesz, nem fog minket érdekelni, hogy megvilágosodjunk. Elfelejtjük pár nap alatt, mint ahogy az áldozatok agya törlődik.

Ha szeretnéd látni: C E L L

40%

Játsz/ma - The Game (1997)

Játsz/ma - The Game (1997)

Rendezte: David Fincher

A film Mafab adatlapja: The Game (1997)

Megtekintés: Egypoénos film, mint pl. a Falu. Ettől még remek szórakozás.

Nem nagyon fogok elemezgetni, hiszen David Fincher filmje húsz éves, elvileg már látta, akit érdekel, amúgy meg egyetlen nagy szpojler az egész mozi.

Karácsony környékén kis családomon belül is előkerül a dilemma, hogy apánknak mivel kedveskedjünk, hiszen, nagyjából megvan mindene, ami meg nincs, azt vagy megszerzi, mert szüksége van rá, vagy nem is érdekli. Fiatal korában olvasott pl. de mostanra egyértelmű lett számunkra, hogy az olvasás számára luxus, hiszen ahogy öregszik, egyre kevesebb ideje van a munka mellett olvasásra. Akkor inkább egy pihentető szunyókálás.

A Játsz/ma főszereplője egy milliomos üzletember, akinek vagyona meghaladja a félmilliárd dollárt, ezért - el sem hinnéd te, a kisember - de nem sok öröme van az életben. Mire elérte mindazt, amit a filmben látunk, pont az veszett el az életéből, amiért elvileg küzdenünk kellene: az öröm. Nicholas Van Orton (Michael Douglas) papírokat tologat, emberekkel beszél, részvényeket értékel és ebből jól megszedte magát. A filmben persze a történet folyása miatt nem egy boldog playboy életét vetítik elénk, hanem egy Ebenezer Scrooge (Charles Dickens sokszor feldolgozott történetének parafrázisa, a Karácsonyi ének egy variációja.) szintű, üres, sivár örömtelen életet, amelyben a következő apró üzleti győzelmek sem hoznak semmiféle megváltást, boldogságot.
Orton személyiségét jól árnyalják az olyan pillanatok, mint amikor a sokadik irodistája boldog születésnapot kíván neki, de azt a személyi titkára fogadja és Orton szinte sértve érzi magát, hogy megszólították. Vagy amikor egyedül falteniszezik, amely egyébként egy remek és energikus páros tevékenység és a filmekben főleg befolyásos üzletemberek szokták a kollégáikkal, társaikkal végezni, itt azonban Orton egyedül van és a montázs egymásba vágása érezteti igazán azt, hogy akár lehetne társa is, de ő egyedül van. Miért? Mert valójában senkit nem érez az üzleti életben elég közel magához, hogy együtt játsszon vele. Ez is csak azt mélyíti el a nézőben, hogy Orton nem jó csapatjátékos.

Habár a felszín felületes nézőnek lehet kívánatos, azért a forgatókönyv és a rendező nem segít, hogy akarjuk Orton életét. Az őt körülvevő világ szürke, sötét, depressziós. A környezetében élő emberek mind jól szituáltak, üzleti világa végtelen hatalmat sugall, mégis, hiányzik belőle a melegség, a szeretet. Orton 48 évesen nem feltétlenül döbben rá, mennyire hiábavaló az élete, viszont egyértelműen nem teljesen elégedett vele, hiszen miután öccse felajánl neki egy lehetőséget a születésnapjára, amely alapjaiban változtathatja majd meg az életét - és semmi konkrétumot nem tud róla - fejest ugrik a lehetőségbe, mert a kíváncsisága és a változatosság iránti vágya erősebb, mint önön biztonsága illetve hatalma felett érzett "öröme".

Conrad (Sean Penn) befizeti a "Játékra", melynek első állomása, hogy Nicholas érdeklődjön annyira iránta, hogy hagyja, hogy az események lassan kicsússzanak az irányítása alól és alárendelje magát egy számára mostanra idegen világnak. Márpedig a "Játék" már akkor kezdetét veszi, amikor belép az irodájukba és a pultos kisasszony úgy kezeli, mint egy egyszeri embert és megvárakoztatja. Nicholas érdeklődése azonban sokkal erősebb, mint életvitelének sajátos pökhendisége és mivel megvan benne az a fajta fejet hajtási képesség, amelyet az üzleti életben már elveszített, még mindig ideális alakká teszi őt a játékhoz.

A második lépés, hogy Nicholas határait feltérképezzék - és ez egy nagyon kényes időszak, hiszen ha itt kiszáll, lelép, oda az egész körmönfont terv, hogy megkapja ajándékát, amely egészen az utolsó percekig nem derül ki, hogy mi is valójában.

Feingold (James Rebhorn), a ceremóniamestere, miközben papírokat keres elő, amelyek kitöltésével Orton részt vehet a Játékon, mintegy mellékesen átnyújtja Ortonnak az ebédes csomagját, hogy fogja meg számára, hogy két kézzel kereshessen elő valamit. Orton egészen biztos nincs hozzászokva, hogy emberek így viselkedjenek vele és csak úgy a kezébe nyomjanak tárgyakat, hogy azokra jelképesen "vigyázzon". De ez már a játék bonyolult metódusának a része. Jim és csapata ekkor már elkezdi felmérni Orton viselkedési sajátosságait, mert minden egyes mozdulata, gondolata hatással lehet a Játék kimenetelére és sikerére. Ezek után már sokkal profánabb a tesztek kitöltése, az orvosi vizsgálatok unalmas montázsa és az orvos ismétlődő bátorításai, hogy hamarosan végeznek. Egy kényes állapotfelmérés tanúi lehetünk, hogy a cég (CRS) gondosan megtervezhesse Nicholas személyre szóló nagy kalandját, melynek a végén várja őt a születésnapi ajándéka, amely mi lehet az ő esetében?

A választ megkapjuk a filmtől a végén.

Jobban belegondolva, itt Fincher egy olyan fajta történetmesélést vállalt, mint M. Night Shyamalan, akinek szintén specialitása a végig titokzatos hangulat, amely végül egy jó csattanóra épül. Ha pl. Fincher nem rendezte volna meg a filmet, szerintem simán belefért volna Shyamalan filmográfiájába.

Deborah Kara Unger egyik jobb szerepe.

Fanyalgás:
A film talán egyetlen hibájának azt rónám fel, hogy a filmben bemutatott cég és működése rendkívüli szervezettséget kíván, amely jócskán túllép a televízióban már látott "Kész átverés!" műsorokon, pedig, amit látunk, az kb. egy ilyen eseménynek felel meg. Bizonyára nem lehetne a valóságban ilyen módon levezényelni egy ennyi statisztát felvonultató rekreációs programot, bár, a filmből azért, ha odafigyelünk, kiderül, hogy nincs mindenre a cégnek hatalma és rálátása és nem mindenki lett végól beszervezve a "nagy jó érdekében".

Azért azt nem árt tudni, hogy a forgatókönyvnek volt egy sokkal drámaibb és pesszimistább befejezési terve is, amelyben végül a cég elevenen falja fel Ortont és vagyonát. Valahol a tesztvetítések és Michael Douglas karizmája között azonban ezt a változatot elvetették.

Ha szeretnéd látni: J Á T S Z / M A

75% de ez is inkább a remek csattanónak köszönhető.