Kilences kód - Triple 9 (2016)

Kilences kód - Triple 9 (2016)

Rendezte: John Hillcoat

A film Mafab adatlapja: Triple 9 (2016)

Megtekintés: Szikár filmdráma, bűnözőkkel, rendőrökkel.

Hillcoat durván négyévente összedob egy mozit - nem számoljuk ilyenkor az egyéb kis melókat - amik, ha nem is lesznek mondjuk kiemelt filmes események, azért okoznak némi szakmai visszhangot. A szó, amivel legjobban tudnám jellemezni, azok fényében, amit eddig láttam tőle - ezért nem reprezentatív - hogy szikár a végeredmény.
Az ajánlat is lassan csordogáló mozi volt, Az út szintén. A témája mindkettőnek erős, a megvalósítás hangulatban, stílusban ugyan erős, szórakoztatásban talán nem annyira. A Fékezhetetlen már jobban elérte a nézők ingerküszöbét, de még mindig nem a tipikus randifilm. Ezek a filmek nem jelenidőben játszódtak, hanem vagy a múltban, vagy egy lehetséges jövőben.
A Kilences kód azonban mai film, mai helyszíneken. Jobb e, mint az elődök? Kommerszebb.

Egy bankrablást izgulhatunk végig, amelynek elkövetői hamarosan egy zűrös zsarolási történetben találják magukat főszereplőként. Több szálon folynak az események, hogy az érdeklődésünk végig fenn legyen tartva. Kőkemény krimi, dráma és akció elegyet látunk, melyben egy idő után bármi megtörténhet, ezért kapunk csavarokat is, igaz, ne várjunk ezektől csodát, hiszen illeszkednek a műfaj keretei közé.
A történetről nem kívánok írni, a maradékról meg nem olvasni kell. :)

Kate Winslet remek és már nem emlékeztet a korábbi fiatal önmagára. Talán a legerősebb karaktere a filmnek a rengeteg férfi mellett.
Nálam a főszereplőnek Casey Affleck tűnt, a frissen az osztályra került rendőr szerepében. Ez a film is bizonyította számomra, hogy mennyivel hitelesebb drámai színész, mint bátyja, Ben. Rágógumi rágása, szótlan tekintete többet árul el a figuráról, mint egy esetleges monológ, amely flashback-eli a múltját.
A másik főszereplő az öregedő Chiwetel Ejiofor, akinek sikerült olyan helyre gyermeket pottyantania, ahova nem szabadott volna. Függetlenül attól, hogy a film összességében mennyire jó, azért elég furának éreztem a figura hátterét, amelyet félmondatokból kell összerakosgatnunk.
Anthony Mackie számomra sokkal hitelesebb szuperhős filmekben. Azért sorsa tudott meglepetést okozni a filmben és talán a legkedvelhetőbb karakter a káoszban.
Woody Harrelson tájszólása megér egy mondatot. Mostanában nem nagyon hallottam eredeti nyelven a színészt, de gondolom, nem így beszél a valóságban, mert ezzel a hanggal, akcentussal az életben nem futott volna be ekkora karriert, kivétel, ha a negyvenes évek cowboy filmjeiben játszhat.
A film létezéséről először Norman Reedus instagram oldalán hallottam először és főleg miatta voltam kíváncsi rá, hiszen szívesen láttam volna végre valami másban is a The Walking Dead-on kívül. Ez a kívánságom nem teljesült maradéktalanul. Még az első trailer is megvezetett kicsit vele kapcsolatban.
Aki külön kedvencem és fontos karakter, az Clifton Collins Jr. Szokás szerint elég mellékes figuraként láthatjuk a vásznon, viszont ez csak az álca. A film végére erőre kap.
Ha homályosnak tűnt eddig, amit olvastál, az nem véletlen. A filmre történő konkrét utalások sokat ronthatnak annak teljes élvezetében.

Elmélázgatás:
A következő sorok amolyan belső gondolattöredékek, amelyeket feltettem magamnak a filmmel kapcsolatban. Nem biztos, hogy igazam van bennük, meg persze, ebben a formában, amit látunk, mind erősíti a drámaiságot, meg volt, amelyik dramaturgiailag lehet, hogy szükséges volt - nem feltétlenül érzem ezt - ennek ellenére, némi szpojlergyanú esedékes.
Michael, aki rendőr, hogyan tudott egy olyan befolyásos hátterű fiatal nőnek gyereket csinálni, akinek a nővére gyakorlatilag a város maffia főnöke? Már amikor kialakult a kapcsolatuk, akkor meg kellett volna, hogy akadályozzák azt a bennfentesek, akár Michael halálával. Vagy Irina azért hunyt szemet az egész felett, mert ennyire szerette a húgát vagy előre gondolkodott, hátha később szüksége lesz a fekete rendőrre?
Egyik sem feltétlenül erős indok, ha beleszámoljuk, hogy Irina gyakorlatilag később az unokaöccsének életével zsarolja Michaelt.
Michael miért volt olyan hülye, hogy benne maradt egy ilyen erősen kétes kapcsolati hálóban?

Gabe (Aaron Paul) miért fogadja olyan "jól", hogy elveszíti a bátyját? A karakter múltját tekintve illetve, hogy milyen állapotban van a jelenben, elvártam volna egy sokkal kiszámíthatatlanabb húzást tőle, amiben bosszút áll. Ami a filmben a sorsa lesz túl direkt számomra. Ettől még nem rossz, csak nem erre számítottam.

A rendőrség tényleg ennyire impotens lesz egy nagyvárosban, ha valahol beérkezik a triple 9 kód? Nos, ha ez hasonlóan működne a valóságban, én nem hoznám nyilvánosságra, még filmben sem. Nem kell ötleteket adni a bűnözőknek! :)

Végig olyan érzésem volt, mintha egy David Michód filmet néznék. Hangulatban a mozi erősen emlékeztetett az Animal Kingdome-ra és az Országúti bosszúra.

65%

Ha szeretnéd látni: T R I P L E  9

Töfi:
- A szereposztás így is impozáns, de akik kiestek, azok sem voltak semmik; Cate Blanchett, Charlie Hunnam, Chris Pine, Christoph Waltz, Jeff Bridges, Shia LaBeouf, Michael B. Jordan

Visszaút nélkül - The Final (2010)

Visszaút nélkül - The Final (2010)

Rendezte: Joey Stewart

A film Mafab adatlapja: The Final (2010)

Megtekintés: Figyelmetlenségemnek köszönhetően elkerült ez a film, de pótoltam. Neked is érdemes.

Szükség van ilyen filmekre is. Ebben a témában. Magam utálom a torture horror-t és ez a film eléggé megközelíti a műfajt, mégis, összességében a mondanivalója miatt azt mondom, érdemes megnézni. A felvázolt szituáció szerintem manapság egyértelműen Amerikára jellemző. Nem mintha nem történne hasonló a világ bármely más pontján, de olvasva a híreket és látva, hogy főleg az amcsi filmekben kerül elő a téma, újra és újra, inkább hozzájuk kapcsolnám ezt a filmet. (Meg egyébként is náluk készült...)

Egy csoportnyi középiskolást egy másik csoportnyi középiskolás aláz meg rendre a sulijukban. Egy napon aztán borul a bili és az elnyomottak visszavágni készülnek. Véglegesen.

Colorado állam, Columbine város, 1999 április 20.-a. A Columbine gimnáziumban két tanuló fegyveres ámokfutást rendez. Miután meggyilkoltak 13 embert, magukkal is végeznek. A sebek sosem gyógyulnak be, és Michael Moore egy dokumentumfilmben boncolgatja később, hogy vajon szigorúbb fegyvertartási törvényekkel megelőlegezhető lett volna a tragédia? Az eset indokait felgöngyölítő nyomozás során olyan vélemények is napvilágra kerülnek, hogy a két fiatal azon kívül, hogy szélsőséges nézeteket vallott, ezzel a támadással kívánt törleszteni korábbi vélt vagy valós sérelmekért. Az esettel kapcsolatban a mai napig vannak megválaszolatlan kérdések és azóta egyre-másra hallani híreket hasonló drámákról, melyben fiatalok iskolatársaikra támadnak.

A "Visszaút nélkül" egy olyan verziót mutat be, amely erősen eltér az eddigi esetektől és a torture horror sokkal erőteljesebben jelenik meg. Itt nem egy válogatás nélküli mészárlást kapunk, hanem pontosan és precízen kitervelt bosszút nézhetünk végig, amelyet az iskolai évek alatt elnyomott néhány fiatal tervelt ki erőszakos társaik ellen. A megvalósítás így eléggé fikciós lett ám izgalmas kérdéseket boncolgat.

Nehéz a filmről bármit is mondani szpojler-veszély nélkül. Az első fél óra kicsit lagymatag, de elég feszültség marad a második, hosszabb etapra. Persze vannak karakterek, akik szerintem nem túl hihetően reagálnak az eseményekre - a nagyszájú Bradley (Justin Arnold) egészen addig kiváló karakter, amíg a kezére nem kerül a lánc, mert onnantól egy végtelenül gyáva figuraként szerepel tovább. Arnold a nyegle bajkeverőt zseniálisan hozza, de utána megtörik a lendülete és félelemtől reszkető diákként már közel sem olyan hihető. A többi színész korrekt és még külön kiemelném az Emily-t alakító Lindsey Siedel-t, aki többnyire szinkronszínészként vesz részt produkciókban és itt az álarctól megszabadult, akkupunktúrás kezelést és az utána következő lelki terrort okozó monológjaiban legalább annyira tökéletes, mint Justin Arnold korábban.

Van némi üresjárat, ami nem megy sehova - a helyi rendőr kiír(t)ása szinte mellékes tényezőként jelenik meg - illetve a szereplők nem adják vissza teljesen élethűen azt a pánikot, amit hasonló esetben szerintem egy ember tenne - pl. szokatlanul nyugodtan ücsörögnek a láncaikkal a bokájukon, akkor, amikor sírva, üvöltve kellene ezerfelé futniuk és az ujjlevágós résznél is elvártam volna a nagyobb ellenállást, velőt rázósabb sikolyokat, szóval, kicsit takarékon lángolnak az érzelmek, ami szerintem a rendező hibája: nem tudta elég biztos kézzel irányítani a színészeit.
Azt sem értettem, hogy a csapdába lépő srác miért olyan passzív, miután félrevonszolják a megbűnhődtek termébe, hiszen csupán egyetlen lába sérült meg és a kezeit még csak nem is a háta mögött bilincselték meg. Ahogy fekszik a földön és várja a csodát, az számomra hiteltelen és nem realisztikus. Oké, a többiek többet kaptak, lehet, hogy tényleg mozgás képtelenek, de ő azért nem került teljesen parkolópályára.
Néhol olyan, mintha a forgatókönyv megbicsaklana és nem lenne egyértelmű, merre is akar kifutni a történet. Azt sem nagyon értettem, hogy ha van egy jól felépített rész, mint pl. az arcra kent savas krém, akkor azt miért nem viszik végig az első esetben. Egyik pillanatban rákenik az egyik leányzóra, a másikban meg már tovább is léptünk, hogy Bradley szenvedéseit kezdjük élvezni.
A társaságon belüli hierarchia sem egyértelmű és amikor egyik társukat a vezér kivégzi, hiányérzetem volt a csapat reakcióit illetően.

Ez a második savas akció. Az első lány szőrén-szálán...

Ezektől az apróságoktól eltekintve - amit nagyvonalúan elengedhetünk, hiszen ki tudja, mi hogyan reagálnánk hasonló szituban - a film egészen pofás és élvezhető.
Van a filmnek hangulata. Nem tökéletes, közel sem, de hangulatos.
Az álarcok kifejezetten jók.
Az akciós részeket - nem a kínzásos jeleneteket - csiszolhatták volna, ettől függetlenül van néhány meglepetés és olyasmi, amire nem számítottam.
A befejezés viszont kicsit kiszámítható, viszont valahol sokkoló.
Nem egyértelmű, ki is az igazi áldozat.

65%

Ha megtekintenéd: T H E  F I N A L

Lánytesók - Sisters (2015)

Lánytesók - Sisters (2015)

Rendezte: Jason Moore

A film Mafab adatlapja: Sisters (2015)

"Szóval... ha feldugom a pinámba... látni fogom a képeket???"

Megtekintés: Kellett néhány hosszú perc, mire ráhangolódtam a szabad-szájú és elsőre bugyutának tűnő vígjátékra, de a végére megkedveltem antihőseit. Valamennyire.

A sok átlagos komédia és buddie mozi között elférnek csajos filmek is, amelyek hol keserédesen, máskor vicceskedve mutatnak be olyan női karaktereket, akiket talán mi is ismerünk a szomszédból. A "Lánytesók" főszereplői azonban nem teljesen ilyenek. Szerethetőségük is a néző ingerküszöbére van bízva, főleg, ha férfi az illető. Magam nem kedvelem a trágár nőket. Főleg az olyan trágár nőket, akik élete egyáltalán nincs rendben és a trágárságuk egyfajta feszültséglevezetése a saját életük minőségéért. De ne rajtam töltse ki a hölgy. (Nem állítom, hogy férfiaknál elfogadható ugyanez, de úgy vagyunk kódolva, hogy a férfi az erő, a nő a gyengédség. A férfi vadászik, a nő neveli a gyermeket, stb.)

A történet két főszereplője az Ellis nővérek: Maura (Amy Poehler), aki gondoskodó, kedves, konfrontáció kerülő és párkapcsolatok terén tapasztalatlan illetve egy rosszul végződő házasság miatt még szerencsétlen is, illetve Kate - anyuéknak Katherine - (Tina Fey), aki felelősség-kerülő, nyers modorú, szabados szexualitású és összességében bár egylányos anyuka, de egy bunkó.
A két színésznőnek nem első közös munkája ez és van közöttük működő kémia. (Bajos csajok (2004), Bébi mama (2008))
Jól hozzák a két lánytestvért, akik különbözőségeik ellenére azért hasonlóan reagálnak szituációkra, épp csak a reakciójuk indul két irányból és néha valahol középen találkozik.

A szüleik idős korukra úgy döntenek, hogy fenntartani a családi otthont drága mulatság, ezért inkább eladják, és a megtakarított pénzükből és a kapott vételár egy részéből beköltöznek egy idős emberek részére létrehozott lakóközösség egyik szimpatikus apartmanjába. (Egyébként a fő konfliktust generáló eladásra ítélt házra utalt volna az eredeti címváltozat; The Nest - A fészek - amit végül inkább a két testvérre fókuszáló címváltozatra cseréltek, hiszen fontosabb az ő kapcsolatuk egymással, mint kettőjüké a házzal.) Maura a megbízhatóbb, ezért anyu (Dianne Wiest) és apu (James Brolin) először őt avatják be a tervükbe, igaz, azt vele sem közlik, hogy valójában már eldöntötték a dolgot. Maura eltitkolva az okát, kézen ragadja Kate-et és hazautaznak. Kate kap az alkalmon, mert felelőtlen életvitelének köszönhetően éppen kirúgták társbérletéből, így nem lenne hol meghúznia magát. Mikor hazatérnek, akkor tudatosul bennük, hogy a gyermekkoruk és fiatalságuk emlékeit eladták a fejük fölül és Kate-nek sincs hova költöznie. Nem hagyják, hogy rosszkedvük elhatalmasodjon rajtuk, ezért még a szülői kérések ellenére még szerveznek egy utolsó hatalmas bulit, amelyre szinte az összes volt osztálytársukat meghívják, hogy ezzel tegyenek pontot a fiatalságuk végére.

A bulin persze felvonulnak a legfurább arcok a múltjukból; megjelenik az egykori, mára lezüllött helyi menő csávó (John Leguizamo - ez nem kap már soha egy rendes főszerepet???), egy szomszéd, akivel Maura akár kavarhatna is (Ike Barinholtz), és a korábbi iskolai vetélytárs (Maya Rudolph), aki úgy véli, a közös és csöppet sem barátságos közös múlt után neki jár az, hogy ott legyen az Ellis tesók utolsó partiján. (Mellesleg, bár kifakadása végül is jogos, Rudolph magánszáma kissé erőltetettre sikerült és talán az egyik legkevésbé szerethető figurát hozta a színésznő ebben a szerepében, amit eddig láttam tőle.)

Szóval, a mozi egy, az amcsik számára oly kedves témaként felhasznált fejlődéstörténet, amelyben megismerjük a visszás karaktereket, hogy a film végére erejükön felül végre meghozzanak döntéseket, megváltozzanak, megkomolyodjanak és benőjön a fejük lágya. Ebből a szempontból persze nem mutat semmi újat ez a mozi. Viszont a karakterek legalább nincsenek unásig koptatva, igaz, férfi változatban már elég hasonló darabot láttunk korábban. Ennél fogva nem egy megváltó mű ez a film, viszont legalább azt el tudta érni, hogy két főhőse közül legalább az egyiket igazán megkedveljem a végére és a másikat se utáljam, csak fogadjam el. Mert két jóra való nők ők, akik nem akartak korábban felnőni, hiszen minden, amiért boldogok voltak, ott lakozik gyermek énjükben, a múltban és a családi fészekben.

Persze ebben a filmben is vannak elég vállalhatatlan poénok, amik nélkül úgy látszik manapság nem készülhet felnőtt komédia. A zenélő balerinás baleset például pont ilyen és bár Miló barátom ezen szarrá röhögte magát - és nagyjából másnap már csak erre emlékezett a filmből - ettől még nem hiszem, hogy ez lenne az értékes humor méltó bemutatása.
Másrészt persze vannak olyan dolgok, amelyek a filmben szóba kerülnek és végül értelmet kapnak a végjátékra, mint például a falmászás, amelynek valamennyire fontos szerepe is lesz, hogy anya és lánya közelebb kerüljön egymáshoz.
Azután van olyan poén is, aminek túl sok figyelmet szentelnek és még a szereposztás alatti bakiparádéban sem bírják elhagyni. Az ilyesminek köszönhető, hogy néha nagyon unalmasra sikerülnek ezek a kis összeállítások és lassan le kéne szokni róluk. Nem tudom, ki hozta ezt divatba - én Jackie Chan-ig datálom vissza, de nála működött, mert jó tempóra vágták őket és a viccek mellett drámai balesetek is belefértek, így kb. egy kamera mögötti mini rendezői videónak felelt meg - de4 mostanra elég elcsépelt lett.
Nem egy túl ügyes darab, de valamennyire szerethető.

60%

Töfi:
- Direkt utánanéztem az imdb-n, de ott eddig nem írták, máshol meg nem kerestem rá, de belső utalás, amikor a lánytesók ruhát akarnak venni a drága boltban: - Kate, miután nehezen találnak ruhát és ebben a boltos-kisasszony sem segít maradéktalanul, odasúgja Maurának, akit Amy Poehler alakít, hogy: - Brayla-nak nincsen örömközpont az agyában...! - Ennek a kijelentésnek akkor van jelentősége, ha tudjuk, hogy Amy Poehler alakította örömöt az Agymanók - Inside Out (2015) című animációs filmben, azaz ő kölcsönözte Joy (öröm) hangját!
(Ne is mondd, tudom, hogy nagy király vagyok, hogy ezt észrevettem, még azelőtt, hogy valaki hozzácsatolta volna a Lánytesók adatlapjához, mint kis színest.)

Ha szeretnéd látni: L Á N Y T E S Ó K

Szomorú, hogy a film egyik legemlékezetesebb humorforrása egy kellemetlen végbélkúp jelenet.