2015. október 12., hétfő

Kopp-kopp - Knock-Knock (2015)

Kopp-kopp - Knock-Knock (2015)


Rendezte: Eli Roth

A film Mafab adatlapja: Knock-Knock (2015)

Megtekintés: Keanu Reeves miatt mindenképp. A csajok miatt mindenképp. Valahogy sántít az összkép.

Kedvelem Eli Roth munkásságát, talán mert bennem is van annyi abszurd és fekete humor, mint amennyit benne érzek. Roth szerintem egy perverz állat és cáfolj meg, hogy nincs igazam. Azonban most úgy érzem, kicsit mellé lőtt, mert a film bár lehetett volna egy erkölcsi tanmese is, sajnos a vége felé meglép egy olyan jelenetsort, amely felülír mindent, amit addig gondoltunk és gyakorlatilag a porba rántja az egész - elvileg - megtisztulási folyamatot.

Szpojleres kritika!
Csak akkor olvasd el, ha ennek ellenére megnézed a filmet vagy már láttad!!!

Ha megnéznéd, akkor itt a link és térj vissza utána, bár akkor már annyira nincs értelme. :)
Kopp-kopp!

Igyekszem nem bő lére ereszteni:
Evan Webber (Keanu Reeves) otthon ülő építész, aki apák napját is inkább otthon szöszöli el, ahelyett, hogy feleségével és gyermekeivel elmenne egy hosszú hétvégére, kikapcsolódni. A fő indok, hogy dolgoznia kell egy tervezeten, ami határidős, ám sejtetni engedik a nézőnek, hogy talán Evan kissé szeretne gyerekzsivaj nélküli mini-szabadságot kivenni a családjától, hogy kissé kifújja magát két munka között. Alig halad a munkával és inkább régi DJ korából kedvelt középszerű dalokkal múlatja az időt, amikor az eső elől menekülve két igencsak attraktív fiatal nő bekopog hozzá az éjszakába. Szó szót követ - nem vitáznak persze, akkor még nem - és ahelyett, hogy útjára bocsájtaná a két fiatal csajszit, inkább ismét férfinak akarja érezni magát, mintha a kapuzárási pánik negyed óra alatt ugrott volna a hátára. Rendesen bezavarja a macit a málnásba csak az a szépséghibája a dolognak, hogy a két Piroska nem akar a szép szóra hallgatva hazamenni a nagymama házába. Evan számára Grimm és Hauff legrosszabb rémálom meséi elevenednek meg a forró éjszaka után. A lányok kezdeti bájos pimaszsága nagyon hamar erőszakos zsarolás felé veszi útját és mielőtt végképp elszabadulna a pokol, valahogy csak megszabadul tőlük és kiteszi őket otthon.
Evan azért sejti, hogy olyasmibe ugrott bele, amit bánni fog további életében és ha a gyomorgörcse nem lenne elég, a két kis boszorkány este visszatér, hogy birtokba vegyék a házat, az életét és őt magát.
Azután belecsöppenünk egy olyan terrorba, amely akár lehetett volna egy megtisztulós erkölcsi tanmese vagy akár egy csavaros válási procedúra első fejezete, ha nem lépünk át a sokkal profánabb horror világába.


Igen.
Kezdetben, sőt, már-már a film végéig azt lehet hinni, hogy a két lány, Genesis (Lorenza Izzo - nem mellesleg Roth felesége és nem tehetségtelen a csaj!) és Bel (Ana de Armas, karaktere neve talán a Szép és a szörnyetegből Belle neve lehetett az alapozás, igaz, a filmben inkább ő a szörnyeteg) csupán önszorgalomból keresnek fel családos apákat, hogy megkísértve őket, végül sajátos módszereikkel móresre tanítsák a férfiakat. Ez tökéletesen elég és működött volna, szerintem. Kaptunk utalást még külső segítségre is, amikor már elmentünk egy olyan irányba, ami újraírta a filmet.
Ugyanis Louis (Aaron Burns) a menedzser segéd halálával a két lány átlépett egy olyan képzeletbeli határt, ami a morálisan elfogadható érveiket simán letörölte a picsába és őket tette meg a film igazi szemétládájának. Persze, ettől még Evan félre lépett és sokak szemében elítélendő, amit tett, viszont a tízparancsolat nem csak a paráznaságot bünteti, hanem a gyilkosságot is, ezért bármilyen pozitívumot hordozott a két lány által hozott leckéztetés, nagyon hamar azt veszi észre a néző, hogy puszta kézzel akarja szarrá verni a két diliflepnist.
Louis után már nem kérdéses, hogy nem egy fifikás és pozitív tanulságokat felvonultató filmet látunk, hanem két tökéletesen őrült gyilkos magánszámát, amelynek levét egy hibázó kisember issza meg.
Pedig ennél még az is jobb lett volna, hogy a feleség a gyanúját beigazolandó csélcsap férjéről, lefizetett két profit, hogy a válást előkészítendő készítsenek terhelő bizonyítékot.
Sajnos azonban a film ennél sokkal butább és befejezése nem, hogy nem megnyugtatóan zárul, hanem még a nézőt is butának nézi.
Tényleg az volt a két nőstény célja, hogy végül Evan felvételével lehetetlenné tegyék az életét és beégessék a világhálón, hogy mennyire csapodár?
Vajon mennyi idő alatt mossa ki magát az asszony előtt Evan a mocsokból, ha kiderül, hogy a két angyalka, aki elvileg csak aput akarták helyes útra terelni, közben szétbarmolták az egész lakást és anyuci jobbkezét simán a halálba kergették, majd papírszobrot "faragtak" belőle?
Márpedig, így még egy bíró sem fogja Evan-t elítélni semmiért, sőt, ha kézre kerülnek kislányaink, alakíthatnak bármit a bíróság előtt őzike szemeikkel, rájuk fog rohadni a műanyag lakat.
Pedig volt a történetben potenciál.
Ami maradt egy üres horror mozi.


A másik, ami fájt, hogy Roth nem saját ötletet hozott, hanem egy Remake-t tett elénk, ami egyszerre idézi meg az 1977-es Death Game című thriller-t és Michael Haneke "Furcsa játékát - Funny Games (1997), aminek szintén készült már Remake-je!
Még rosszabb, hogy van, amit egy az egyben átvesz az eredetiből. Nincs meg benne a bátorság, hogy komolyabban átírja a filmet és az alaptörténetet sem fordít semmit. Talán a befejezés annyiban másabb, hogy a leckéztetést komolyabban vették a lányok, ám elég nehéz azzal kezdeni valamit, hogy a.) a megleckéztetett férfit végül életben hagyták, miközben a mellékszereplő fiatalembert simán leírták az "adóból". b.) Nincs erkölcsi tanítás és mélység, hiszen, a véget tekintve, gyakorlatilag a lányok erőszakolták ki a félrelépést, nem a főszereplő tette azt, saját akartból, ez pedig kb. annyira pofátlan húzás, mint amikor rád erőszakolja egy nő a telefonszámát, amiről később kiderül, hogy hamis volt.

A forgatókönyvön öten is dolgoztak - az eredeti írók mellé feljött Eli Roth és még ketten - és ennek ellenére sem lehet azt mondani, hogy a film logikus és jutott bele valami új az első változat után.
Aranyos húzás cameo szerepbe behozni Colleen Camp-et, aki a 77-esben az egyik imposztort alakíthatta.

A filmben van némi humor is:
A két lány simán lemossa Keanu Reeves-t a vászonról, pedig ő sem hozza rosszul a figurát, igaz, érezni, hogy takarék lángon ég. Lehet, hogy elveszített egy fogadást és így került a stáblistába.
Louis karaktere és ahova kifut a szerep, az is egy vicc.

Különvélemény: Amennyiben a film semmilyen erkölcsi tanítást nem akart bemutatni, csak két elmebeteg nőt, akik férfiak életét cseszik el, akkor majdnem tökéletes a vállalás, csupán azt nem értem, végül miért nem végeznek az áldozattal? :)
Az eredeti, 1977-es változat legalább vette arra a fáradtságot, hogy ha kissé hamisan is, mellékesen is, de úgy zárja le a filmet, hogy etikailag a családapát felmenti azzal, hogy a hölgyek halálát alátámasztja egy kisfurgonos gázolással.
Ezzel legalább a rendező ítéletet mondott "hősei" felett, irányítva a nézőket.
Roth ezt a kegyet megtagadja tőlünk, így miután Genesis és Bel lelép, csak reménykedhetünk abban, hogy vagy legközelebb emberükre akadnak, vagy a rendőrség vadássza le őket.

Bízom benne, hogy legközelebb Eli Roth valami személyesebbel és frissebbel jelentkezik.

55%

- Nézd, ide fogjuk írni a szöveget, így nem kell bemagolnod, viszont nem látszik a képen! - És mi lesz a szöveg? - Hagyjatok békén, ribancok!



Kis tetvek - Cooties (2014)

Kis tetvek - Cooties (2014)


Rendezte: Jonathan Milott, Cary Murnion

A film Mafab adatlapja: Cooties (2014)

Megtekintés: Ki voltam valami hasonlóra éhezve. Sajnos, nem csillapította éhemet maradéktalanul.

Szóval, melyik az a film, amelyben van tanintézmény, elszaporodó halálesetek, bezombuló gyerekek és Elijah Wood. Nem. Nem az Invázium, habár, az is hasonló mozi, kicsit fordítva. A Cooties egy frisebb alkotás és hiába van két rendezője - persze totál kezdők - valahogy nincs a filmben elég kohézió és a humor is eléggé takaréklángon ég.
Pedig van benne jó helyszín, megfelelő gyereksereg, CGI vér, Elijah Wood, A Fűrész filmek atyja, egy meztelen dobos és még páran, mégsem állíthatnám, hogy olyan nagyon kitettek magukért. Amikor nézel egy filmet és a nevetésed inkább kínos feszengésnek köszönhető nem önfeledt kacagás, vagy amikor egy elvileg humornak szánt mondatot szinte húsz percenkét rágnak a szádba, akkor te érzed magad kínosan. És nem azért, mert gyerekeket vernek szarrá tűzoltó palackkal, mert azt roppant finoman vitték vászonra, akárcsak a babazabát. Viszont mintha a film leggyengébb láncszemei pont a színészek lettek volna. Talán nem mind, ám páran olyan irritálóak és egysíkúak, hogy nem azért izgulsz, hogy megmeneküljenek - horror film esetében nem is nagyon szoktál - hanem azért, hogy miért kell ilyen sokáig nézned őket.

Elijah Wood sosem volt nagy színész, amennyire én emlékszem. Ahogy Kevin Smith jellemezte, a legnagyobb sikerében, a Gyűrűk Ura sorozatban is inkább csak buzisan romantikusan nézett, vagy haragosan, vagy elájulva. Legyünk politikailag korrektek: A show-t ellopta Viggo Mortensen és egy görögös nevű csóka, aki CGI bőrbe bújt, hogy eljátssza a világ leghasadtabb elméjét. Wood, még az Inváziumban is jobb volt, mint ebben az új filmjében, ami szerintem visszafejlődés. Vagy kölyök képe miatt nehéz beleképzelni a karakterbe a formáját. Vagy szimplán unalmas, hogy a szerencsétlenkedőt alakítja.
Jó, fejezzük be, annyira nem is gáz. Nem ő a leggyengébb láncszem.
A filmben az összes karaktert láttuk már más filmekben és legtöbbjüket azonnal el fogjuk felejteni. Egyedül talán Rainn Wilson lesz emlékezetes, ami neki nem nehéz, hiszen csuklóból hozza az ilyen gyökszi figurákat. Ami sajnálatos, hogy itt még ő is csak halovány kliséhalmaz.


A film egy eszméletlen jó - kicsit pl. a Fegyvernepper kezdésére emlékeztető és ha jól emlékszem kísértetiesen hasonló volt kezdésben és linearitásban a Kabin-láz második része is - montázzsal kezd, amiben mintha mindjárt ki is maxolták volna a filmben rejlő kreativitást, mert a továbbiakban, néhány apróságot leszámítva, semmi olyasmit nem fogunk látni, ami érdekes lenne számunkra, ha láttunk már pár hasonló műfajú filmet.
Ez a baj a horror-komédiákkal; ha nincs megfelelő alapanyag, akkor a végeredmény unalmasnak fog tűnni.
A tenyérbemászó Wade (Rainn Wilson) mellett még talán kicsit érdekes lehet Doug (Leigh Whannell) figurája, igaz, rá sem áldoztak túl sok sort a forgatókönyvben. Whannell főleg horror-geek-eknek lehet érdekes, hiszen nem rendezőként híresült el, hanem íróként és munkásságának legnagyobb ékköve a Fűrész című horror-thriller, ami ha nem is volt hibátlan, hihetetlen gyorsan nőtte ki magát sorozattá és nagyjából mindig tudott fordítani valamit a történeten. (Illik hozzátenni, hogy Whannell a harmadik részig dolgozott íróként a project-en, utána elvesztette érdeklődését iránta és a gyártó sem erőltette annyira, hiszen eredetibb végeredményeket szerettek volna, mint amit még Whannell el tudott mesélni a témában.

A vágás erős közepes. Néhány jelenet tényleg jól sikerült - pl. kissrác lassítva szalad végig az iskola udvarán és fertő - és vannak olyan képsorok is, amiket simán kivehettek volna, mert alig tesznek hozzá a filmhez, mint pl. a Lost legkövérebb főszereplőjét erőszakkal beszuszakoló furgonból kinézegetős jelenetsorok. Jorge Garcia egyetlen igazán jó jelenete az első megjelenése. Utána akár ki is írhatták volna a filmből. Az, hogy az eseményeket begombázva nézegeti a műszerfal mögül és, hogy a néző ne felejtse el, állandóan elmondja, hogy ő bizony be van tépve, miközben alig mutatják, hogy mit is néz illetve azt meg egyáltalán nem, hogy a begombázásnak köszönhetően milyen "rémképei" vannak, így tökéletesen kihagyott feldobott labda.

Néhány gyerekszereplő még Elijah Wood-ot is lemossa a vászonról. Ciki.

A fertőzés terjedése legalább jópofán le lett zárva a kezdeti izgalmak után, ami legalábbis egyes karakterek immunitását elmagyarázta.
Az akció jelenetek kissé suták, kivétel, amikor a végén a menekülés közben egészen jó kaszkadőri munkát láthatunk a gyerekek segítségével.
A befejezés meg olyan, amilyen. Ötlet alig maradt, így be kell érnünk egy erősen Hitchcock-i lezárással, hiszen nagyjából ezt kaptuk a hírhedt "Madarak" című film végén is, csak míg ott ez zseniális lezárásnak felelt meg, ez addigra, köszönhetően az unásig látott megoldásoknak, egy elkoptatott, lebegtető befejezés maradt, ami azt sugallhatja, hogy akár lehetne folytatása hőseink kalandjainak, de ki merem jelenteni, hogy erre roppant kevés az esély, még akkor is, ha a Cooties visszatermeli a gyártási költséget és valamennyi profitot is termel.
Mert ebben ennyi volt, szerintem.

Jaj, hogy nem írtam le, miről szól a film? Ennyiből nem raktad még össze??? Akkor nézd meg, mert neked tetszeni fog ám, frissessége miatt.
Tapasztalt zombulós nézőknek csupán halovány utánérzés. Tényleg havonta jön már ki hasonló film.

Elég hatásos a felülről fényképezett zombi-koncolás. A The Walking Dead első része is tartalmazott hasonlóan ikonikus jelenetet.

Ha esetleg készül folytatás - amin erősen meglepődnék - előre kijelentem, hogy Elijah Wood és Rainn Wilson-t nem fogjuk benne látni, ugyanakkor megkockáztatom, hogy Doug karaktere, azaz Leigh Whannell visszatér benne, mint főszereplő. Mert van humora. :)

Ha szeretnéd megtekinteni a kis tetveket, csak klikkelj ide és lásd!: Cooties!

Megjegyzés: Attól még nem lesz vicces egy film, mert hülyék a szereplők és tele tömik filmes utalásokkal, hiszen az utalásnak egyértelműnek kell lennie és valamilyen formában az eredetit kell karikíroznia, hogy a néző megmosolyogja. Ha csak elpufogtatjuk
, ami eszünkbe jut, ám nem a megfelelő helyen, akkor kapunk egy humorosnak szánt marháskodást, amiből érezzük, hogy kimaradt valami.

45%

2015. október 7., szerda

Kult: Fogd a pénzt és fuss! - Take the Money and Run (1969)

Fogd a pénzt és fuss! - Take the Money and Run (1969)


Rendezte: Woody Allen

A film Mafab adatlapja: Take the Money and Run (1969)

Megtekintés: Fiatal koromban sokkal nagyobbat ütött. Persze, akkor még nem keveredett szex-botrányba a zseni. Ettől függetlenül, egyszer, hangulattól függően, érdemes megnézni.

Kezdjük azzal, hogy nem tudom, mennyi a filmből Woody Allen zsenije, hiszen a végső vágást Ralph Rosenblum-nak köszönheti, hiszen a producerek hatására Ralph győzte meg arról, hogy az eredetileg sokkal borongósabbra vett hangulatot és befejezést - melyben egy menekülés közben lövik szitává Virgil Starkwell karakterét - változtassák meg és készítsenek egy ál-dokumentumfilmet, amelyben több a humor. Végül, mivel a film inkább jelenetek sorozata lett volna, feljavították az egészet a narrátor szöveggel, így adva egységesebb fazont a mozinak. Woody Allen elégedett volt a végeredménnyel és további filmekben vette igénybe Rosenblum kreativitását. A film elkészítéseben, másodrendezőként (néhány szabad felvett jelenet) részt vett Walter Hill is, aki a hatvanas évek végén néhány filmben segédkezett, hogy végül legyenek rendezői tapasztalatai, mire 1975-ben elkészíthette első saját filmjét, "A nagy bunyós - Hard Times"-t. Tudjuk, végül merre fejlődött.

Allen rendezése ötvözi magában a szkeccsfilmek mozaikszerűségét, a dokumentumfilmek narratíváját és rengeteg burleszk elemet. Humora itt még nem forrt ki teljesen, szövegei később lesznek sokkal erőteljesebbek. Néhány jelenetben kifejezetten olcsó humorral operál, viszont vannak benne abszurd pillanatok is, amiket úgy épít bele a történetbe, hogy alig vesszük észre, hogy valami nem stimmel. (Mikor taposná meg egy bíró a vádlott szemüvegét, ha nem Allen-nél?)
Amire már itt képes volt Allen, hogy olyan szöveget írjon, amely a popkultúra része legyen. Nálunk is egy időben sokan idézték, bármilyen összefüggésben a "Csak semmi cicó, nálam van a slukker!" mondatot.
Plusz a zsidó éntudat. Nem bírja kihagyni a filmből, ami főleg külsejének köszönhető. Vaksi, nyüzüge Móricka. Ennél a filmnél már hozza a szokásos figuráját, az egyszerre elesett kisembert, aki nagyot mer álmodni és sokkal okosabbnak hiszi magát, mint környezet. Azután rendre felsül. Akár egy vörös Chaplin, a keménykalap és a bambuszbot nélkül.

A jobb szöveges poénok közé néha becsúszik pár butább poén is, amik alapja az egyetemes burleszk műfaja.

Virgil Starkwell (Woody Allen) piti kis bűnöző, aki lassan araszol felfelé a szamárlétrán, és ezért rendre börtönbe kerül. A folyamatos fegyház ki-be járkálás közben megismeri a kedves és ártatlan Louise-t (Janet Margolin) akit ahelyett, hogy kirabolna - mivel az utolsó pillanatban a lány észrevenné mire készül és inkább elhalasztja a dolgot... - elcsábítja, majd feleségül veszi. A lány kezdetben nem tudja, hogy udvarlója mivel foglalkozik, de mikor később rájön, akkor is mellette marad.
Virgil történetét a néző narrátoron és riportalanyokon keresztül ismeri meg. Az egész film szerkesztése kifordul magából, hiszen olyan eseményekről látunk felvételeket - Virgil élete - amelyekről nyilván nem készülhetett volna képi anyag. Ez a megoldás mégis tökéletesen működik a filmben, olyannyira, hogy az egyszeri nézőnek fel sem tűnik, hogy vajon ki készíthette a felvételeket. Ne felejtsük el, hogy vannak olyan dokumentum filmek, amelyben a kamera követi a szereplőket és megmutatja életüknek egy részét. Ez itt csupán azért nem lehetséges megoldás, mivel a film visszaemlékezés Virgil életére, anélkül, hogy valamikor tudták volna, elkészül a mozi. Ezért valójában egy fiktív bejátszásokat látunk, amik nem készülhettek volna el. (És el is jutottunk a sci-fihez!) :)
Hogy a dokumentumfilmes hatást felerősítsék, a képsorok között megszólal figurák csupa olyan alak, akik Virgil életének részei voltak. Szülők, barátok, sittes társak, rendőrök, tanárok.
A befejezés pedig az egész történetet lógva hagyja, hiszen végig úgy beszélnek a főszereplőről, mintha sejtetnék, hogy már nincs közöttünk, ám ez nem egyértelmű. Az utolsó képsorok azt erősítik fel, hogy szimplán igen hosszú időre rács mögé kerülhetett.

A szülők csak így vállalták a szereplést...

A rendezés, amennyire a mozaikos narratíva engedi, összeszedett és lineáris. A film zenéje - Marvin Hamlisch - eszméletlenül hangulatos és jól kiegészíti a jeleneteket, akár melankolikusabb akár akció-dúsabb képsorokról van szó. Hamlisch odatette magát a forgatáson, amit Allen állítólag olyannyira nem értékelt, hogy a zeneszerző egyszer még sírógörcsöt is kapott, amikor bemutatott pár tételt a rendezőnek, aki azokat a legkisebb érdeklődés nélkül nyugtázta. Művészek... Még 1971-ben megpróbáltak együtt dolgozni a "Banánköztársaság - Bananas" forgatásán, azután nem erőltették a közös munkát.
A színészek erős közepesek. Itt még nem dolgozott akkora sztár-brigáddal, mint később megszokhattuk. Ma már kérés nélkül ugranak Hollywood nagy nevei, hogy vele dolgozhassanak.

75%

Woody Allen a külsejéből eredő poénokat is beforgatja a filmbe. Ez például nem egy jelenet, hanem csak egy pillanatkép a bűnöző Starkwell-ről. Sok mindent el lehet ránézésre róla mondani, de, hogy egy bűnöző zseni, azt nem.