Zombibi - Zombibi (2012)

Zombibi - Zombibi (2012)

Rendezte: Martijn Smits, Erwin van den Eshof

A film Mafab adatlapja: Zombibi (2012)

Annak ellenére, hogy a dögös nő a poszteren előkelő helyet foglal el
- és nyilván így próbálják behúzni a férfi nézőket -
valójában csupán fontos mellékszereplő.

Megtekintés: A végére lendületet veszít és logikailag is van benne kivetni való, azért, ha kedveled a zombie-s mókákat, egyszer erre is szánj időt.

Zombie-s komédiákat készíteni elég nehéz vállalás, mivel a műfajkeveredés nyögve nyelősre sikerülhet. A célközönség is sokkal szűkebb, mintha külön foglalkoznánk vele. Van aki a horrort kedveli, más a komédiát. Sokan pedig nem nagyon tudnak mit kezdeni, ha e kettő téma egymásba fonódik. Néha maguk a készítők sem. Nehéz megtalálni azt az egészséges határvonalat, amely nem mérgezi meg a koncepciót. Lavírozni a két oldal között problémás és szükséges. Ha egy horror komolytalan, az legalább annyira nem működik, mintha egy vígjátékban indokolatlanul sok a vér. Ha viszont igyekszünk a filmet belőni a kettő közé, akkor kaphatunk olyan hibrideket, amellyel el lehet ütni az időt.
A poénok nagyját jó szokás szerint, ellövi a trailer.

A film amennyire tudom, holland, mégis két mig... bevándorló a főszereplője. Meg még néhány karakter. Ez kicsit visszatetsző lehet egy Európai mozinál és nekem sem volt könnyű ráhangolódni arra a keverék nyelvre, amit a hőseink használtak. A végére azonban megenyhültem irányukba és nem igyekeztem angol nyelvtudásommal megfejteni, amit hallok.

Aziz (Vahya Gaier, ne tévesszen meg, hogy elsőre olyan, mint egy szír menekült, mert Gaier holland színész, igaz, egzotikus fajta) testvérének izgágasága miatt hamar kirúgás alatt találja magát a felhőkarcolóban ügyködő irodából, miközben csinos kolléganőjével már szinte sikerült összehoznia egy randevút. Persze, hogy tele a töke. Tesó szerint szó szerint is. Megy is az ilyenkor szokásos vér szerinti vérszívás, minek folyománya, hogy két fekete bőrű és hozzájuk hasonlóan dilis duóval kerülnek éjszakára a böribe. A kezdeti un-szimpátiát hamar felváltja az egymásra utaltság, mivel míg ők édes alvás helyett egész éjjel szókaratéztak egymás idegein, addig az irodaházat centerbe-verte egy égből pottyant toi-toi, amelyből zöld szar evakuálta magát a városkára, a város kárára. Mire felkel a nap, egy egészen Resident Evil szerű városfejlesztés közepében találják a fiúk magukat, ahol szinte mindenki halott, de legalábbis össze van kenve zöld és vörös trutyival. Az egyetlen rendőri erő, aki a cellán kívül még szolgálatba van helyezve, az az őket is rendre utasító Kim járőr (Gig Ravelli), aki szőke, dögös és láthatóan az a sorsa, hogy a főszereplő összejöjjön vele. Végigverekszik magukat a walking dead-ek között, mert Aziz, mielőtt beleszeretne a rendőrnőbe, még lovagiassági okokból igyekszik az első randis barátnőjét kimenteni az ex-munkahelyről. Nagy mázli, hogy egy elszólás miatt kiderül, mekkora ribanc is a nőcske, így jöhet a happy finish, amely tartogat - kissé erőltetett - meglepit.

Nem néztem utána, de biztos vagyok benne, hogy a "Ponyvaregényt" megidéző autós fejlövést elszenvedő srác cameója, valami holland hírességhez köthető. Talán DJ? (Megtehetném, hogy utána nézek, de nagyobb lesz az örömöm, ha te írod meg nekem, ki a fiú a hátsó ülésen!)

A film nem sok újat tud felmutatni és valahol a "Haláli hullák hajnala - Shaun of the Dead (2004)" és az összes többi városban játszódó zombie film közé akarták belőni. A humora végtelenül egyszerű, szimpla. Inkább verbális, mint intellektuális. A legtöbb vicc a burleszkfilmek világából jött át, vagy gyermekien egyszerű, profán. A fényképezés jó. A gore viszont sokszor túl gagyi és CGI, ami nem tesz jót, ha közelikről van szó, aprítás közben. Azt sem ártott volna kitalálni a film közben, hogy mennyire sebezhetőek a zombiek, mert van, amikor szarrá lövik őket és mennek, kelnek, máskor meg egy pisztollyal rendet vágnak közöttük. A film vége vagy nagyon trehányan összecsapott munka, vagy kivágtak valamit, mert egy korábban percek alatt megtett út most olyan hosszúra sikeredett, hogy besötétedett, mire másodszor is megtették. Értsd: Kimenekülnek, autóba pattannak, vezetnek egy kicsit, de mire a gyűjtőponthoz érnek, már masszív éjszaka van. Elő szokott fordulni ilyesmi filmekben - hogy hirtelen lesz nappalból éjszaka és fordítva - de ennyire gyorsan még talán sosem láttam ilyesmit összevágni. Ebből is látszik, hogy a film egyik komoly negatívuma, hogy nincs koherens vágás. Az egész mozit végigkíséri ez a zaklatott történetmesélési mód, beleértve aár egy akciójelenetet is.

Kiemelek egyet, mire gondolok:
21:50 Hőseink verekszenek az utcán, beszaladnak egy épület mögé, ahol már felhúzott kapu alatt másznak befelé, nyomukban pár zombie, de ők 22:07-re biztonságban vannak az épületben. A zaklatott vágás pedig az, aminek felhasználásával gyakorlatilag érthetetlenre lett montázsolva ez a rövid menekülési jelenet. Ha látni fogod, megérted, mire gondolok.

A rossz, burleszkes humort pedig kimeríti pl. amikor Jeffrey (Sergio Hasselbaink) hosszú jeleneteken keresztül vonszol lépcsőházban fölfelé egy gyakorlatilag hasznavehetetlen kézi gépágyút, hogy végül, menekülés közben érzékeny búcsút kelljen tőle vennie... Komolytalan, de nem vicces.

A film azonban legalább próbálkozik. Viszont nem jobb, mint pl. az egy évvel korábban készült spanyol "Juan, a zombivadász - Juan de los Muertos (2011)", mert abban érezhetően több volt a poén, igyekeztek felturbózni. Ehhez képest a Zombibi kissé trehány vállalás, mintha igyekeztek volna gyorsan moziba küldeni. A sete-sutaság és logikátlanságok erre engednek következtetni.
Semmi kiemelkedő, leszámítva a szöszit.

50%

Ha szeretnéd a Zombibi-t megtekinteni, kérlek látogass el egyik kedvenc oldalamra, ahol sok más hasonló témájú filmet találhatsz még: Bibi, neked megvan a Zombibi!

Akinek kevés a zúzás a The Walking Dead-ben, annak biztosan tetszeni fog ez az ütős jelenet, amikor nagy erejű fegyver aprítja a tömeget.

Csupán pár sorban 7.

Frontière(s) - Frontière(s) (2007)

Xavier Gens első mozifilmje beteg, több szempontból. A történet torture horror, fajelmélet és düh. Négy francia franci a rosszul sikerült balhéjuk után vidékre menekül, ahol a Manson család ad ki szobákat egy disznóólban, teljes vérellátással. A négyes lenne a szünetmentes táp egy része. Egyikük állapotos, hárman meg pasik. Kínzó fájdalom, őrült kamerarángások, szarrá effektezések. Fáj nézni. Másfél éve, amikor láttam, úgy emlékeztem, hogy sokkal szórakoztatóbb darab. Újranézve már inkább fárasztó. Egyetlen pozitívuma a hepiend.
60%

Utódok - Descendants (2015)

Ha egy filmet többször is elkezdek, és nem bírok végignézni, akkor vagy nincs meg a szalag vége, vagy nem én vagyok a célközönség. Vannak Disney filmek, amelyek számomra is szórakoztatóak. Mint pl ebben a filmben a főcímzene. Az tetszett, ezért tucatszor láttam. Azután mire a négy főszereplő elindul megszerezni egy varázspálcát, addigra már eluntam ezt a cukormázas, affektálós mesefilmet. Biztos nagyon kedves és aranyos film és gondolom, a befejezés nem kevés erkölcsi tanulsággal szolgál, ám ahhoz én nehezen fogok eljutni, hacsak nem leszek ismét 12 éves kiskamasz.
50%

A maraton - De Marathon (2012)

Négy lepukkant ötvenes autószerelő műhelye a tét. Vagy úszik minden, vagy végigfutják promóciós céllal a maratont. Érdekes vállalás, hiszen kávét és sört vedelnek, hamburgert zabálnak és kb. annyi kitartás van bennük, mint egy kölyökvizslában, ha egyenesen kell ülni. Ennek ellenére szerethető filmdráma, csak valahogy a vége lett kissé erőltetett és színpadias, meg számomra morbid. Ami komédiának indul, az dráma lesz és nem biztos, hogy ez jót tett a filmnek. Az ember szinte már kedvet kap hozzá, hogy maga is fusson egy jót.
65%

Lost After Dark - Lost After Dark (2014)

A slasher filmek megszülettek a hetvenes évek végén és virágkorukat élték a nyolcvanasban, hogy eligénytelenedjenek a kilencvenesre, majd ismét feltámadjanak mostanra. Ez a darab is egy tiszteletadás, tucatnyi tinivel és pozitívuma, hogy senki nincs biztonságban. Lehet, hogy pont a következő áldozat az, akire fogadást kötnél, hogy túléli. Egyetlen ami fáj, hogy az igazán kult státuszú gyilkosok mind foglaltak így ki kell új figurákat találni, akik közel sem olyan markánsak, mint a nyolcvanas években gyilkolászó társaik. Egynek azért jó. Ha annyira nem vagy rajongó, tekerheted is. Robert Patrick nagyon megöregedett.
50%

BeSZERvezve - American Ultra (2015)

BeSZERvezve - American Ultra (2015)

Rendezte: Nima Nourizadeh

A film Mafab adatlapja: American Ultra (2015)

Megtekintés: Ilyen lesz, amikor a Bourne rejtélyt összemossák a Ha/Ver-ral. Egyszerre kőkemény akció és erős fekete humor. Akciófilm kedvelőknek alap.

Láttunk már ilyet korábban. A világ végén élő magának való figura valakiknek fontos lesz, ezért igyekeznek levadászni, miközben a figura meg igyekszik kinyomozni, miért is olyan fontos ő? Ezt azután lehet sokféle módon kevergetni, hogy legyen belőle tini-akciófilm - "Elhurcolva - Abduction (2011)" - vagy kőkemény akció thriller sorozat - Bourne filmek - stb.
Az alapképlet szabadon variálható. Ha eltekintünk attól, hogy főszereplőnk esetleg mégsem beépített ember, törölt múlttal, hanem olyan valaki, aki tisztában van értékével, vagy (másik végletként) esetleg semmiről nincs fogalma, a végére mégis tevékeny részese lesz, hogy egy összeesküvést vagy bármilyen egyéb fenyegetést felgöngyölítsenek, akkor olyan filmek is beállhatnak a BeSZERvezve mögé, mint akár a Commando Schwarzeneggerrel vagy az Észak-északnyugat, Hitchcock-tól. Azért elég széles skála.
Ezekhez képest az Amerikai Ultra (jobban tetszik ez a cím, mint a trendibb, de gyermekdedebb magyar változat) sokkal letisztultabb, hiszen gyakorlatilag egyetlen helyszínen, egy fiktív kisvárosban, Liman-ban játszódik, Nyugat-Virginia-ban. (Tisztelgés Doug Liman rendező előtt, aki a Bourne filmekért volt felelős.)
Itt éli mindennapjait Mike (Jesse Eisenberg), aki főleg füvezik vagy a városka egyik bevásárló központjában dolgozik - esetleg egyszerre - , miközben arról ábrándozik, hogy gyönyörű barátnőjével egyszer elmennek Hawaii-ra, hogy kicsit kiszakadjanak a tespedésből, amely Mike-ot kielégíti, viszont Phoebe-t (Kristen Stewart) kissé untatja. (A neveket a Jóbarátok sorozatból kölcsönözték: A sorozat legfurcsább szerelmespárja a dilis Phoebe és hasonlóan elborult pasija, Mike után.)

Ha már annyi füvet elszívnak hőseink a film alatt, legalább legyen már benne némi pszichedelikus hatás is, nem igaz?

Mike, aki mellesleg komoly fóbiákkal rendelkezik és mindnek köze van ahhoz, hogy ne legyen képes elhagyni a kisvárost, végül már annyira nekidurálja magát az álmaik megvalósításának, hogy egészen a reptér mellékhelyiségéig eljut, ott viszont nem nyugszik meg, egészen addig, míg vissza nem fordulnak Liman-ba. A kényszeres kényszer kitérője egyes fejeseknek nem tetszik a CIA központban, mert amit sem Mike, sem mi nézők nem tudtunk, az az, hogy Mike egy értékes fegyver, akit nyugalmaztak, viszont ha elhagyja a kijelölt szálláshelyét, akkor kiszakadhat ebből a közegből és beláthatatlan következményei lehetnek tetteinek. (Kicsit Truman Show-san. Ott viszont nem akarták ezért megölni főszereplőnket...)

A hadi gépezet beindul és komoly erőkkel igyekeznek kiiktatni a mit sem sejtő fiút. Hatalmas szerencséje, hogy akad legalább egy ember, aki felelősnek tartja magát miatta és segítségére siet. Igaz, nem tesz többet, mint elkántál neki egy dekódoló kondicionáló szöveget, ami viszont elégnek bizonyul ahhoz, hogy Mike hatásosan védekezhessen a váratlan támadások ellen.

Totál átlagos emberek, nem átlagos szituációban: Nem csoda, ha Stephen King is elismerően nyilatkozott a filmről, hiszen neki ez az írói hitvallása.

Bugyuta történet?
Egyértelműen!
Ha lennének ilyen "fegyverei" egy olajozottan működő szervezetnek, miért engednék ki a kezük közül a gyeplőt? Mike miért nem tagja a felszámolására küldött elitcsapatnak pl.???
Miért vélte úgy bárki is, hogy egy sokmilliós költségvetésű, elit kiképzésű embert csak úgy, cél nélkül kitesznek valahová a senki földjére és plusz energiát fektetnek abba, hogy ott tartsák, hogy azután, amikor ez nem teljesül maradéktalanul, legyen egy aktakukac, aki felhatalmazva érezhesse magát, hogy ugyancsak nem kevés technikát és emberanyagot beáldozzon egy esetleges feladat ellátására?
Mintha azt sugallnák ezzel, hogy a tanúvédelmi programok mellé még ilyen fölösleges munkákkal is megterhelné magát az Amerikai Egyesült Államok.
Képezzünk ki valaki élő halálos fegyvernek, majd tegyük ki Varjúvetenyőn, hátha egy nap kattan benne valami és elindul, levadászni a Fehér házat, vagy akármi mást.
Tök logikus.

Viszont egy szórakoztató filmről van szó és nem ez az első eset, amikor karakterek hasonló helyzetbe kerülnek. Mert van benne valami szórakoztató, ahogyan egy első látásra nem akciósztárnak született színész olyasmiket visz véghez a vásznon, amiket korábban soha nem láttunk tőle. Eisenberg inkább az a sarokba kucorodó típusnak tűnik krízishelyzetben - lásd Zombieland - itt meg tőle szokatlanul, markos legényeket gyilkol le másodpercek alatt.
Hát nem jópofa?

Ostromjelenet a saját lakásunkban. Ilyet sem először látunk és a serpenyő felhasználási módja is rémlik valahonnan, csak nem ugrik be...

De az és ez a film egyik poénforrása. A nyeszlett és sérülékeny karakter amolyan Terminatorként végzi ki ellenségeit. Mostanában ez nagyon megszokott virtus lett a vásznon.
A kontraszt egyértelmű a véres lövöldözésekkel, amikor a lövedékek és egyéb fegyverek a húsba marnak. Néha már abszurd méretű a vérengzés, lepipálva horrorfilmeket.
Talán egyfajta tisztelgés a képregényekből készült, keményvonalas képregényfilmek előtt. Erre lehet utalás Mike gorilla rajzolós hobbija is.
Itt egy film, ami alapból nem képregényből készült, mégis, úgy épül fel, olyan megoldásokkal operál.

Mi van még?
A szereplők jók. Connie Britton-t, mint segítőkész ex-felettest mindig kedvelem látni. Most ugyan nem neki ajánlották fel a szerepet először, de megbirkózott vele. Sharon Stone és Uma Thurman valamiért nem harapott a lehetőségre.
Topher Grace ismét a tenyérbemászó seggfej ellenséget hozza. Ez a srác, rohadjak meg, de imádja, ha köcsög karaktereket alakíthat. Nehéz elhinnem, hogy a fizimiskája olyan, hogy akármit vállal, az a szerep inkább negatív lesz, mint szerethető.
Bill Pullman sokat nem tud hozzátenni a szerepéhez, nincs elég játékideje, akár John Leguizamonak. Nevük és fizimiskájuk inkább arra jó, hogy a filmkedvelő felszisszenjen megjelenésükkor és rádöbbenjen, milyen rég is látott tőlük igazán értékelhető alkotást utoljára.
Walton Goggins, mint a nevetős, meg odateszi magát. Pár éve figyeltem fel rá és masszívan dolgozik rajta, hogy főcímben legyen, ugyanakkor ne lássuk végig a vásznon. Tarantino egyik kedvence.
A két főszereplő között működik valami kémia, még akkor is, ha Stewart művésznő színészi adottságairól annyira nem vagyok meggyőződve. Igaz, néhány drámaibb alakítását még kihagytam, így azok pótlása után lesz értelme kvalitásait fikáznom. Ha lesz mit fikázni.
A kialakult kémia talán korábbi közös filmjükből fakadhat, ahol Eisenberg és Stewart egy hasonlóan problémás szerelmespárt alakított, az Adventureland - Kalandpark (2009) című romantikus drámában.

A film végére főszereplőnk rendesen leamortizálódik. De ez lenne a normális, nem igaz? Vajon a Seagal és Statham akciófilmeket mikor váltják le ezek a darabok, amikor "átlagos arcok" rakják helyre a világot a sarkába?

A film fényképezése remek. Csak néha lépünk ki a biztonságos fényképezés terepéről, akkor is inkább az akciójelenetek miatt.
A film eredeti zenéjét annyira nem tudtam első nézésnél kiélvezni, viszont az egyik betétdal - amelyikből alig kapunk pár másodpercet, igazi filmzenei soundtrack klasszikus!
Wang Chung - Dance Hall Days-e először az Agglegény-party-ban csendült föl, sokkal hosszabb terjedelemben. Rá egy évre, 1985-ben a dal már a Tuti dolog soundtrack albumját erősítette. Azóta tucatnyi filmben csendült fel ez a diszkós klasszikus. Hallgasd meg, alant!

Szeretnélek beszervezni egyik kedvenc oldalamra, ahol a filmet mindjárt meg is tudod nézni!
Csak egy klikk és röhöghetsz egyet te is alvás előtt!

75%