Szarvak - Horns (2013)

Szarvak - Horns (2013)

Rendezte: Alexandre Aja

Aja neve eddig számomra borítékolta a véres, ugyanakkor sterilen tiszta szórakozást, amely túl sokáig nem mozgatja meg az agyat. A "Magasfeszültség" előtt szinte senki nem ismerte a nevét - a horrorrajongók sem, hiszen korábban nem ebben a műfajban tevékenykedett - utána viszont könnyen megtanultuk, hogy Aja neve biztosíték a tocsogós gore és nem túl eredeti ötletek házasításának, mint pl. a két Remake, a Sziklák szeme és a Tükrök. A Piranha 3D-s marháskodás fiaskója után három évig nyalogatta a sebeit, hogy 2013-ban, újult erővel ugorjon bele egy thrillerbe és fantasy-ba oltott tini-drámába, a közben kisfiúból nagyfiúvá nőtt mindenki Harry Potterével, Daniel Radcliffe-fel.

A "Szarvak" története a legjobb istállóban fogant, hiszen az író, Joe Hill nem kisebb nevek testszüleménye, mint Stephen és Tabitha King. Gondolom, egy horrorkedvelőnek egyiküket sem kell bemutatni. Joe Hill története akár apu fejéből is kipattanhatott volna, karaktereivel, kígyóival, az indítékokkal és azok hiányosságaival. A "Szarvak" egy szórakoztató darab, nagyon kevés durvulással, nem kevés társadalomkritikával és a kisembert pofán baszó humorral. A film egyik erőssége, hogy a misztikus eseményt szinte természetesnek veszi a közösség, sőt. Hill regényéből Keith Bunin formált forgatókönyvet. A film hiányosságai inkább hozzá köthetők, mint Hill-hez, hiszen Bunin teljesen tapasztalatlanként került a projektbe. A végeredmény bőven vállalható. Talán kicsit kilóg Aja filmes nyomvonalából, bár tegyük hozzá, hogy a rendező nem csak horrorfilmeket forgatott, mielőtt neve ismert lett.

Hill második regénye 2010-ben jelent meg és a filmhez képet kisebb nagyobb eltérésekkel. A mű 2012-ben magyarul is hozzáférhető lett, Uram Tamás fordításának köszönhetően. Hill stílusában örökölte apja tehetségét, és már az első sorokban visszaköszön tőle egyfajta markáns humor, amit kifejezetten szeretek.

Veronica (Heather Graham) karaktere valójában teljesen felesleges, ha úgy vesszük, egyedül annyiban árnyalja az eseményeket, hogy rajta keresztül is láthatjuk, hogy a városka állítólagos jó polgárai, belül mennyire rothadnak és mennyivel rosszabbak, mint a gyilkosnak kikiáltott Ignatius.

Ig Perrish (Daniel Radcliffe), városkájának kikiáltott főellensége lett, miután gyermekkori barátnője és egyben leendő feleségének meggyalázott és holtra vert holttestét megtalálják a házuktól nem messze az erdőben. Ig tudja, hogy nem ő lehetett a tettes és mivel egyértelmű bizonyíték nincs ellene, szabadlábon védekezhet legjobb barátja, egy tehetséges ügyvédfiú hathatós segítségével, aki gyakorlatilag egyedül van meggyőződve róla, hogy Ig ártatlan. Ig azért nem emlékszik sok mindenre, mert a kérdéses éjszakán összeveszett a lánnyal és szó szerint eszméletlenre itta magát. A testről vett DNS minták elemzés alatt, előkerül egy szemtanú és, ha mindez nem lenne elég, reggelre Ig homlokán kinő két szarv is.
Ig hamar rájön, hogy a szarvak misztikus erővel ruházták fel, melynek hatására akikkel érintkezik, ellenállhatatlan késztetést éreznek rá, hogy legtitkosabb vágyaikat és titkaikat megosszák vele és a környezetükkel. Ig pedig ennek a képességnek a birtokában nyakába veszi a várost, hogy megtalálja az igazi tettest és elégtételt vegyen meggyilkolt szerelméért.

David Morse színészt mindig öröm, ha filmben látom, hiszen nagy kedvencem. Kár, hogy szerepe annyira kihasználatlan és tetteinek egy része logikátlan. (Amikor Ignek azt mondja, hogy ha tudja ki az igazi gyilkos, árulja el neki, hogy megölhesse, azért fura, mert Ig-et előtte hasonlóképpen fenyegette, egyenesen a mellének szegezve a puskacsövet, mégsem lőtte le. Talán tudat alatt nem volt teljesen meggyőződve a fiú bűnösségéről? Erre a filmből nem kapunk választ.)

Nem túl bonyolult történet. A film nem is erőlködik a miértek megválaszolásával, sem a képességekről, sem a megjelenő kígyókról, sem, ami még kérdés lenne. Ennek ellenére a film érdekes, vicces, és kellemes esti szórakozás. Talán nem egyértelműen egy randi film - a kevés gore vagy a szexualitást érintő jelenetek miatt - ám egy szerethető mesefilm, fiatal felnőtteknek. A végső magyarázat nem meglepő. Rutinosabb nézők - fenét, szinte bárki, aki látott már hasonló felépítésű thrillert - percek alatt rájön, hogy ki volt a gyilkos. Ennek ellenére is ajánlható darabról van szó.

A film leggyengébb pontja számomra még mindig a kisfiús, nehezen komolyan vehető Radcliffe. Nem feltétlenül az ő hibája. Ettől függetlenül a szerelmét játszó Juno Temple, vagy a testvére illetve barátja mind sokkal erősebb kvalitású színészek. Soha rosszabbat.

Vasvilla, bőrdzseki és sportautó. Az ördög már nem az a patás, palástos valaki, hanem egy 26 éves, modern srác.

Juno Temple pedig fiatalsága ellenére nagyon komoly művészi karriert tud máris magának és ebbe jól illeszkedik ez a szerepe is.

Bár a film első perceiben belecsöppenünk egy kis szexi hancúrba, valahogy nem éreztem a kémiát a két főszereplő között. Ellenben, amikor beszélgetnek, ott Temple nagyon jól működik
és Radcliffe sem teljesen gyenge.

65%

Figyeld:
- A dráma mellett a szarvak rendelkezik nem kevés humor faktorral.
- Aja nem bírta kihagyni, hogy a rá jellemző hentelésből megmutasson néhány másodpercet.
- Heather Graham még mindig jó nő.

Blog: A világ legszarabb Cupidója vagyok!

Nem szégyellem, de ez van!

Megfogadtam, hogy amíg a barátomnak nem találok barátnőt, addig nekem sem lesz. Nem azért, mert nem szeretnék, de úgy vélem, valamiért odafent röhögnek rajtam és próbálkozásaimon és ezért jobbnak láttam, ha egy nálam értékesebb embernek segítek megtalálni az igazit, azután meg ráérek én következni.
Úgy belelkesültem, hogy amikor lehetőségem nyílt rá, protezsálni kezdtem ezen barátomat. Pl. Az üzletben maradt zárásig két leányzó és feldobtam nekik, hogy ha nincs pasijuk, tudok egy facér és érdemes fickót. Arcuk színe változása miatt rögtön hozzá kellett tennem, hogy természetesen rólam van szó, hanem egy kvalitásokkal magasabb szinten elhelyezkedő telivérről.
Nem sok eset volt erre persze, mert még azt hinnétek, hogy görcsösen igyekeztem a kancák üstökét kezeim által elragadni.
Amúgy meg, ha egyikünknek sincs párja, miért ne tehetnék ilyesmit, amíg az egyre kevésbé erős rostán fennragad valami imádni való leányzó???
Teszem hozzá, jó szándékomnak foganatja náne, ezért egyelőre - amennyire én tudtam - mindketten nyomtuk a szinglik édes életét.

Barátomnak amúgy egy jól menő antikváriuma van, ahol egy elfajzott figurával dolgozik együtt, aki kb. valahol a Pop, csajok, satöbbi című film Jack Black  által eljátszott karakterének szintjén mozog. A srác, nevezzük mondjuk harcsának, nem kicsit csajozó gép. Utolsó hódítása egy csinos szöszi volt, aki végül egyrészt pasis módszerrel le lett koptatva, másrészt magától döntött úgy, hogy nem kér a halvérű fiatalember életéből. Barátom innen ismerte a hölgyet. Mert látta párszor, mikor a harcsával találkozott. (Mert normális férfiember a munkahelyére hívja nőismerőseit, hiszen így nem kell a szabadidejét a gyengébb nemre áldozni.

Közben én szokásomhoz híven, igen magas fokon gyakoroltam hivatásom, és elő fordult biza, hogy a felszolgált ital mellé némi humort csempészve, kerestem az igazit a barátomnak. (A saját igazimat eddig négy esetben találtam meg, csak a sors, vagy mert szimplán egy dagadt tróger vagyok, megakadályozta, hogy életem a szerelem nyálas oltárán teljesedjen ki.)

Egyik nap érkezett is hozzánk egy mini szuper szöszi és nem kevésbé nehéz bombázó barna barátnőjen. Kedvesek. Közvetlenek.
Amikor kimentem cigizni, hozzám csapódtak, hiszen hasonló a hasonlót kedveli:  a szöszi vendéglátásban dolgozik. Beszélgettünk az ilyenkor szokásos tingli-tangli dolgokról - politikát nem érintve - és előkerült kedvenc témám: nőt szerezni a barátomnak. (a neve nem fontos, hiszen ő tudja, hogy róla van szó, neked meg, kedves olvasó, aki nem ismered, nem csorbítja az olvasás közbeni élvezetet, ha lemaradsz a személy nevéről.)

- Van egy barátom, akinek keresem az igazit. Tudom, hülyén hangzik, de van egy fixa ideám, hogy amíg nem akadunk az ő végzetére, nem érkezik meg az enyém sem.

A szöszi, aki csinos, vékony őzgida és más esetben magam tépném szét a lepedőn, jól vette a tolakodó humort. Melynek nagy része halál komoly. Érdeklődött. Finoman, amennyire egy szórakozó helyen az ilyesmit meg lehet beszélni.

- Vállalkozó, van humora, hetente ötször jár sportolni, stb.
- Érdekel. Jön ma?
- Remélem, mert este még van programunk.
- Megbeszélhetjük.

Közben, mert a föld forog, befutott a barátom is, egy barátosnével az oldalán.
Gondoltam, mint jó Cupidó, be is mutatom őket egymásnak.
- Lányok, Miló. Miló, lányok. Barátosné, lányok, lányok, barátosné.

A levegő öt fokot hűlt körülöttem, amit azonnal észrevettem, ám benne voltam a kufárkodásban. Miló mosolya - a komám, ha eddig nem esett le - kicsit megfagyott a hőzuhanással egy időben: - Ismerjük egymást.

Hoppá.

A jelenlévők arca mind hoppá volt.
Miló és a barátosné bementek az üzletbe, míg a két újsütetű nő ismerősöm kint maradt velem.
- Hú, ez gáz! - szólt a szöszi.
- Miért is?

Később megtudtam mindent:
A szöszi a Milónál dolgozó harcsa előző rövid hódítása.
Mindezt egy kétmilliós nagyvárosban...

Isten ezzel akarja tudtomra hozni, hogy ne akarjam Cupidó szerepét átvenni, mert kibaszottul nem az én szintemről van szó.

Vagy:
a.) a szöszi kedveli Milót és körmönfont mód kitalálta, hogy így a közelébe kerülhet.
b.) Harcsa még körmönfontabb és az ő közbenjárásának köszönhetően jutottak oda a lányok, ahol szinte biztos, hogy bekóstolom őket az elvileg titkos barátnő project-tel.
c.) Isten gondolta leckét mutat nekem alázatból, hogy abba a kínos helyzetbe hoz, hogy a barátomnak egy olyan hölgyet akarjak bemutatni, aki előtte az alkalmazottja szimpátiáját élvezte.

Nem tudom, melyik lehetőség az igazi, de ha ez tényleg véletln volt, akkor újra kell gondolnom mindazt, amit a felsőbb erőkről és istenről gondolok, mert ez... így... gáz.

ú.i.: Ettől függetlenül nem adom fel. Szerezni fogok a barátomnak egy barátnőt, mert szereznem kell magamnak egy barátnőt!

Megjegyzés: Tudom, hogy ez a történet hosszú is és nem is az a vicces mese, amiket megszoktál tőlem, ám úgy gondolom, van benne annyi kiemelhető elem, ami miatt érdemes a megosztásra.

Másrészt, mint kiderült, a szöszi nem a Miló esete, meg van is neki valami kialakulóban - nem a jelenlévő barátosné persze, így Miló "eladása" egyelőre jegelve van. Ami nagy kár, mert a szöszi viszont nem egy elhanyagolható "darab", hogy képzavarral éljek.

Én pedig tapasztaltabb lettem.
Ha nőt látok, nem beszélek nekik egy másik ismerősömről, hiszen... úgy is ismerik, hisz olyan kicsi ez a kurva város.

Blog: A szerelem olyan egyszerű...

A nők - nincs rá szavam - kiszámíthatatlanok.
Nem olyan régen egy gyönyörű és imádni való lány megkérdezte, voltam e már szerelmes. Első gondolatom - másodpercek törtrésze - az volt, hogy valamit kitalálok. De azután felül kerekedett bennem az a srác, aki nem igazán tud hazudni és nem is akar, ezért bevallottam, hogy voltam és egészen pontosan - rideg-hideg számítások szerint - háromszor. Nem mentünk bele mélyebben a részletekbe, de nem zárkóztam el az elől, hogy megosszam vele az életem ezen rejtélyét. Amely nem az. Nem titok, épp csak az ember nem szokta nyilvánosság elé tárni az érzelmeit.
Háromszor.
Az első eset volt a legklasszikusabb.
A lány egy igazi, imádni való tündér volt.
Belépett az ajtón és az életembe. Mire a pulthoz ért, beleszeretettem.
Munkát keresett és talált nálunk. Nem mondta, hogy barátja van, csak amikor már átléptünk egy határt.
Hátul öltöztem, mikor odajött hozzám és azon az édes hangján megkérdezte: - Tudod, hogy beszélnek rólunk?
Ez azért volt furcsa számomra, mert ugyan, azt tudtam, hogy én fülig beleszerettem, de ettől neki még nem kellett belém. Igaz, volt valami kémia közöttünk, ha találkoztunk.
Csak hebegni tudtam.
Közben, előkerült a barátja is, aki nem volt sokkal ideálisabb társa, mint jómagam.
Azután egy nap együtt jöttek be és odahívtak az egyik bokszhoz. Leültünk és az édes lány elmondta, szemlesütve és kissé zavartan, hogy ő a másik fiút választja.
Szerettem ezért beletörődtem és elengedtem. Nem akartam ellene küzdeni, hiszen választott.
Évekkel később, a kollégám mesélt róla, hogy mielőtt a lány - nem a LÁNY - kilépett az életemből, neki el merte azt mondani, amit nekem nem, hogy a barátja megzsarolta, hogy ha nem őt választja, megöl engem is és utána magát. Nem tudom, mennyi ebből az igaz, de így belegondolva, úgy érzem, hogy kettőnk közül én jobban szerettem a Lányt, mint az akkori barátja, aki végül zsarolással láncolta magához. Durván hat évvel később hallottam ezt a verziót.
Addig - mióta kilépett az életemből - minden héten eszembe jutott és ez így is volt rendjén. Hiszen szerettem és egy részem még most is szereti.

A második eset, amikor úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok - hülyeség, hiszen pontosan tudom, hogy szerelmes voltam - egy nálam jóval idősebb nőt érintett. Egyszerűen összeakadtunk egy ismerkedős oldalon és szeretői viszony alakult ki közöttünk. Kezdetben.
Sőt, kezdetben, első találkozásunk alkalmával, nem voltam meggyőződve róla, hogy nekem az a nő igazán tetszik e. Azután a véleményem és az érzéseim formálódtak. Talán a szex és az "elszámoltatás" miatt. Gyakorlatilag, ha nem számítom az egyéb közös programokat - színház, koncert, mozi, egyéb - mi dugni jártunk össze. Nem érzem, hogy ez baj lenne. Két felnőtt ember, akik kicsit a világon kívül helyezték magukat. Nem gondoltunk sem jövővel, sem következménnyel.
Sokáig. Durván másfél évig lebegtünk ebben a főleg szexualitástól duzzadó kapcsolatban. Viszont bennem megváltozott valami és szépen lassan - és valószínűleg feleslegesen - beleszerettem ebbe a nőbe. Meg is beszéltük ezt a dolgot és rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen nem működne. Nem csak miattam, hanem miatta is. Mert neki is voltak érzései. Az egyik, hogy egyszerűen - ki kell mondanom - szégyellt engem, amiért annyival fiatalabb voltam. Nem bírta felvállalni. Másrészt, neki az akkori állapot tökéletesen megfelelt. Nekem nem. Végül , bármennyire fájt, véget vetettem a kapcsolatunknak. Szép emlék marad bennem.

A harmadik eset egyértelműen a legtöbb rombolást végezte el a lelkemben. Ettől függetlenül, nem tagadhatom meg, szerettem. Erről nem tudok többet mesélni. Biztos, mert fáj. Biztos, mert számomra kellemetlen, hogy olyan sebezhetővé és gyengévé tettem magam. Nem működött, nem is működhetett volna, annyira különböző világot képviseltünk. És... mert... annyi fájdalommal járt már úgy is, hogy még csak nem is jártunk, csak... léteztünk.

Azután eszembe jut az a kislány, aki megkérdezte, voltam e szerelmes. És én azt mondtam, hogy igen. Háromszor.
De azt nem mondtam neki, hogy bármilyen elsöprő és hihetetlen és gyerekes és buta és talán el sem hinné, de amikor rá gondolok, megint azt érzem, hogy szerelmes vagyok. Fel sem tudná ezt dolgozni. Meg sem értené. El sem hinné.

Mert olyan  nonszensz az egész. Magam sem hiszem. Egyszerűen csak a lénye és a tudat, hogy létezik, elég ahhoz, hogy érezzem, megszerettem. Nem pont ugyanúgy, mint a másik három esetben. Úgy nem is lehet. De éppen elég erősen ahhoz, hogy azóta is minden nap eszembe jusson.

Nem hiszem, hogy ez az én vagy bárki szégyene. Egyszerűen csak létezik, van...
Van az a rengeteg giccses mondás, hogy szívnek nem lehet parancsolni, meg, hogy vak, stb.
Negyven leszek. Belül 17 vagyok.
Még ma sem vagyok okosabb a szív dolgaival, mint negyed évszázada.
Csak sodródom az árral.

Remélem, te lány, kimerítően válaszoltam a kérdésedre.
Remélem, egy nap újra ott ülsz majd mellettem és rám mosolyogsz, mint amikor először láttalak.
Van hely a szívemben neked, mert, egyszerűen csak szeretlek.

Lucy - Lucy (2014)

Lucy - Lucy (2014)

Rendezte: Luc Besson

Tagadhatatlan, hogy Besson, ha elég időt fordít egy projektre, egészen stílusos darabokat tud összerendezni. Sajnos, nem mindig fordít kellő időt egy történet kidolgozására és olyankor a végeredmény egy látványos, de annál üresebb akcióorgia lesz. A Lucy szép, színes, szagos ötletkavalkád, egyszerű sztorivonallal, kevés filozófiai maszlaggal, ziccereket kihagyva.



















Lucy-t, (Scarlett Johansson) aktuális barátja csúnyán beleviszi a tutiba. Rábilincsel egy táskát, amelyet a lány végül kénytelen kedve ellenére átadni egy koreai üzletembernek. A balhé ezzel megkezdődik. Besson nem egy Tarantino, ezért a film első, közel öt perces beszélgetése inkább fárasztó egy idő után, mintsem izgalmas, érdekes. A pasas igyekszik rábeszélni Lucy-t, hogy egy táskát vigyen be a hotelbe és adja át valakinek. Erről a lányt olyannyira lehetetlen meggyőzni - azaz hiába állítja be a film kezdetben a lányt egy ostoba, tanulatlan csajnak - hogy végül a srác a rövidebb utat választva a csuklójára kattintja a bilincset és azzal engedi útjára. Lucy tehát hiába volt állhatatos, hiszen végül csak ő húzza a rövidebbet. Mehet az épületbe befelé. Ez az első öt perc. Besson, hogy kirángasson minket a filmből, néha természetképeket vág össze a történessel, mintegy megtámogatva a nézőben esetleg kialakult gondolatokat: gepárdok igyekeznek elkapni a kis, gyámoltalan négylábúakat. Az egész szájbarágós és zavaró.

Lucy rövid úton a koreai üzletember emeletén találja magát, ahol bőven csorog a vér, embereket vernek agyon és egyáltalán, aki nem úgy ugrál, ahogy a vállalkozónk fütyül, gyorsan fűbe harap. Mr. Jang (Min-Sik Choi) nem ismer tréfát, sem második esélyt. Simán a lány testébe varrat némi kábítószert, amelynek mellékhatása egy rugdosást követően nem túl áldásos hatását fejti ki a hordozó testére. Jelen esetben felszívódik a lányban, kissé megváltoztatva az agy működését. Lucy ennek hatására brutális gyilkológéppé válik, előbb csak szimpla erőszakkal oldva meg a helyzeteket, később már csak gondolati úton ad utasításokat, hogy az történjen, amit ő akar. Szó szerint.

Az alapötlet nem újszerű. A sci-fi történetében régóta visszatérő téma az agy magas fokú kihasználtsága és ami ezzel jár. Megnövekedett I.Q. vagy agykapacitás általában pedig erőszakkal, horrorral párosul. Mintha valamiért az intelligencia az "ész" feltétlenül erőszakkal kellene, hogy párosuljon. Lucy is pillanatok alatt legyilkolja az ellent, beleértve egy elvileg - számomra legalábbis - vétlen taxis-t is, hogy később pl. hasonló támadás közben a hidegvérű gyilkosság helyett csak simán ellevitálja az útjából a gonosz ellent. Nem is értettem... Hasonló apró baromságok és egészen jó ötletek katyvasza a film további része. Egészen a befejezésig, amelyet mintha már láttunk volna valahol. (Pl. Fűnyírógép ember)

Ilyet már a bukott Alfák sorozatban is tudott az egyik szereplő. Telefonálás vizuálisan.

Lucy miután szervezetébe áramlik a drog, folyamatosan növekedni kezd az agykihasználása. A film elszórakozik a lehetőséggel, hogy mit is jelent mindez. Megerősíteni azonban nem tudjuk, hiszen az egész alapsztori csak puszta fikció, elmélet. Viszont van benne valami:  Ha az agyunk csupán 10%-ban dolgoztatjuk meg életünk folyamán, vajon mit találnánk a többi 90%-ban? Az agy nagyságával együtt a képességeink milyen mértékben erősödnek fel? Élő képregényhősök lehetnénk? X-Menek, akik uralják az anyagot, a világot? Átok lenne e vagy lehetőség? Vajon, választ kapnánk e a kérdéseinkre és az élet rejtélyére, hogy miért is vagyunk?
Stb.

A film sajnos inkább akciófilm, amikor meg nem, az nem áll jól neki. Besson jó drámában, sci-fiben, akcióban. Filozófiában nem annyira. Nem érzem úgy, hogy ez a nagy rendezői visszatérése. Talán megint vissza kellene nyúlnia a kezdetekhez. Semmi trükkök, semmi nagy név, csak egy kemény dráma, jó színészekkel.

A film első 5 perce komolyan embert próbáló. Akárcsak egy nőt rábeszélni valamire, amit nem akar. Tanulság: erőszak!

Viszont Johansson sosem tetszett még ennyire, ami nálam nagy szó, mert nem kedvelem a zsebtigrist és a hype-ot, ami körül veszi. A film egyértelműen legjobb figurája és színésze az Oldboy sztárja, Min-Sin Choi, aki nagyon lezseren hozza ezt a képregény gonoszt. Rajta nem múlik, hogy nem lesz a film erősebb. Morgan Freeman pedig Morgan Freeman. Mint megszoktuk.

55%

Figyeld:
- Lucy ránézésre megérti a koreai nyelvet. Zseniális megoldás a feliratok 3D-s angollá változása.
- Az orvosok nagyon jók a filmben. Mind a drogbevarró, mind a kioperáló.
- Lucy egy idő után nem a gonoszokkal harcol, hanem inkább magába néz az atommagig.

Verseny az ördöggel - Race With the Devil (1975)

Verseny az ördöggel - Race With the Devil (1975)

Rendezte: Jack Starrett

1975-ben, Starrett filmje megágyazott a horror egyik alműfajának. Nem az okkult, sátánistás filmeknek, mint a film sztorija alapján gondolhatnánk, hanem a lakókocsis-menekülős, mindenki ellenünk van filmeknek. Akkor ez a film még egészen friss ötlet volt - talán mert a lakókocsival való túrázás eléggé sznob és gazdagoknak fenntartott szórakozás volt - mára azonban havonta több olyan horror mozi jön ki, melyben több fiatal egy lakókocsiban vág neki a világnak, eljut valahova, aztán annyi nekik. 1975-ben, nem volt minden fiatalnak lakókocsija. Sőt. Akiknek volt, vagy nagyon gazdagok voltak vagy egy kempingben állították fel a verdát, hogy azután többé sehová se menjenek onnan. Egy időben - sőt ma is van ilyen - egész lakókocsiparkok épültek, ahol az emberek egymás seggében élnek, remény és fényes jövő ígéretének nélkül.

1975-ben a Fonda gyerek húzó névnek számított és Warren Oates is elég komoly hírnévre tett szert pl. csak a kultikus mészárlós westernek, "A vad banda" című filmnek köszönhetően. Egyebekről nem beszélve.


A film az amerikai kispolgár, illetve tehetősebb polgár találkozása a vidéki élettel, azon belül a sátánista kultusszal. Ebből persze sok jó nem sülhet ki. Lehetne filozófálgatni, hogy a film parafrázísa a városi és a természeti népek közötti ellentétnek. Vagy egyfajta variációja a fehér ember - indián konfliktusnak, stb. Nem kell mélyre ásni. Van két amerikai párocska, akiknek van pénze, szeretnek élni a világba, azután egy éjszaka olyasmit látnak, amit a.) nem szabadott volna látniuk b.) nem voltak rá felkészülve semmilyen formában, ismeretük róla alig. Történetesen miután egy folyómeder átlépése után letáboroznak a viszonylag csendes és félreeső pagonyban, szemtanúi lesznek egy sátánista szekta rituális emberáldozatának. Mivel természetesen lebuknak - miért ne - menekülőre fogják a dolgot és a helyi rendőrséghez fordulnak segítségért, ahol nem érzik, hogy megtennének mindent az ügy felgöngyölítése miatt, azért szedik a sátorfájukat is igyekeznek tovább állni.

A menekülés nem olyan könnyű, mert bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a szekta sokkal nagyobb befolyással bír az utakon, mint eredetileg gondolták. A továbbállás végül egy paranoiás menekülésbe, akciós üldözős filmbe torkollik, ahol nincs garantálva a boldog befejezés.

A film mai szemmel erősen megkopott. Peter Fonda szerepeltetése teljesen indokolatlan, hiszen hírnevéhez semmit nem tesz a film hozzá, alakítása nem tűnik ki a többiekétől. Egészen biztos olcsón tudták megszerezni a filmhez. A film szépen halad a végkifejlet felé, enyhén töredezett a felépítése és a lezárása hirtelen történik. Nyomasztó befejezés. Kíváncsi lennék, bemutatása után mennyivel esett vissza a lakókocsik eladásának görbéje.


Fontos szerepben még feltűnik még R. G. Armstrong, mint Taylor seriff. Ő a bácsi a Predatorból, aki a feladatot kiadja Schwarzeneggernek a film elején.
A filmmel nincs komoly baj, csupán, ma már nem olyan élvezetes bűnös darab, mint a nyolcvanas években volt, amikor okozott pár álmatlan éjszakát. Arra legalább jó, hogy az ember kicsit másképpen nézzen a szomszédaira; ismerem őket eléggé? Vajon milyen titkaik vannak?

Már a filmben is vigyázva takarták ki a "lényeget".

50%

Már külön alműfaj lett a lakókocsis-utazós film, benne horrortól vígjátékig. Csak néhány cím:

- Paul
- Dumb és Dumber
- Család kicsi kincse
- Vejedre ütök
- Ház az erdő mélyén
- Rumlis vakáció
- Schmidt története
stb.

A halott 2: India - The Dead 2: India (2013)

A halott 2: India - The Dead 2: India (2013)

Rendezte: Howard J. Ford, Jonathan Ford

A Ford tesók úgy vélték, hogy van még mit elmesélniük a zombie világról, ezért 2010-es "A halott - The Dead" után, amely Afrikában játszódott, áthelyezték a történet kvázi folytatását Indiába. Mert India elég nagy, van statiszta dögivel, szegénység és lepusztultság, külső helyszínek és ami kell. Bőven megfelelő hely egy low budget filmnek. (Bármennyit is költöttek a mozira, annak erősen szegénység szaga van és nem csak a környezet miatt.)













A "The Dead 2: India" egy hányaveti alkotás, amely megtekintése alatt az ember azon morfondírozik, hogy az egész film leginkább egy zombie-s túlélő horrorjáték filmes feldolgozását nézheti végig. Van benne fő cél (eljutni a várandós fiatal asszonykához), vannak benne fontosabb mellékszereplők (a kisfiú, aki pontosan tudja, mit hol kell keresni abban a kurva nagy országban), mellékszereplők, akik a klisének megfelelően hullanak, fegyver, amelybe töltény kellene, ennek ellenére ezret is lőhetünk vele, hacsak dramaturgiailag nincs szerepe a kifogyó tölténynek. Van benne a drámaiság miatt megharapott családtag, a szerelmesekkel ellenkező apuka, kb. tíz percenként egy komoly szituáció, amelyből főhősünk kivághatja magát és egy már, pl. a "Cloverfield-ből" vagy a "Monsters" című hasonlóan olcsó moziból megismert, drámainak szánt befejezés. A hiba az, hogy az említett elődök valahogy jobban kufárkodtak a néző érzéseivel, szórakoztatóbban szegeztek a székhez minket.

Nicholas Burton (Joseph Millson) szélgépeket renovál India peremén. Barátnője, Ishani (Meenu Mishra) tőle kb. 450 kilométerre szenveleg szülei házában, mert a jelek szerint az Amerikából érkezett idegennel szárba szökkenő románcuknak nem kívánt mellékhatásaként most a szíve alatt hord egy apró életet a lány. Apunak szólni kéne, viszont az öregnek más tervei vannak a lányát illetően. Mert kell a konfliktus, hiszen egy jó zombie filmben helye kell legyen az embereket ért tragédia és mészárlás mellett a drámai helyzeteket generáló kapcsolati feszültségeknek. Ebben nem is lenne hiba, csak az Ishani mellékszál, ahogyan tálalva van, egyszerűen unalmas és olcsó.
Bővebben: Ishani a szüleivel benn szorul a koldusfalvában, miközben kint dúl a gyilkos járvány. Hogy lássunk valamit, Ishani apja néha kinyitja a bejárati ajtót, hogy azután minden esetben erőszakkal próbáljon bejutni valaki rajta és ezért vissza kelljen zárkózniuk. Közben anyu a hátsó szobában kínlódik egy harapás okozta sérülés miatt, melynek köszönhetően, ahogyan várható, lassan meghal és zombie lesz belőle. Unalmas, unalmas, unalmas. Még szerencse, hogy viszonylag keveset időzünk az ócska díszletben.

Közben Nicholas-hoz csapódik egy kisfiú, Javed (Anand Krishna Goyal) akit egykor egy árvaház küszöbére tettek és mióta cseperedett, gyakorlatilag egy két lábon járó térképpé változott, amely pontosan meg tudja mondani az egyszeri utazónak, hol találhat vizet, fegyvert vagy járművet. (Akár egy videojáték figura, aki a játékos segíti a tanácsaival.)

Nicholas első menekülése egyszerre jópofa és baromság. Emlékeztet egy álmomra, amelyről most nem írnék bővebben, de hasonló történt benne velem. Csak én nem jutottam olyan messzire... Azután már ketten menekülnek és sorra törik magukat keresztül a necces helyzeteken. Néha tényleg csak a forgatókönyvírói "bravúrnak" köszönhető, hogy Nicholas nem lesz ugyanolyan préda, mint a több tucat statiszta, akik kevésbé zűrös helyzetekben hagyják ott a fogukat. Ám ez mindegy, hiszen ő a főszereplő, a nézőnek vele kell azonosulni, érte kell izgulni. Csak nem nagyon jön össze. Talán, mert az alapszituáció is kissé esetlen. Hogyan ismerte meg egymást ez a két ember, akik a világ két szegletéből jöttek. Hogyan tudott Ishani randizgatni vele, ha olyan rövid pórázon van tartva. És egyáltalán? Ishani miért olyan bűn ronda és miért kell elhinnem, hogy egy amerikai fickó pont belé szeretett???

Az mondjuk életszerű, amikor Nicholas felhívja egy kollégáját és arra kéri, menekítse ki Ishanit a városkából, ám a barátja lerázza azzal, hogy bár Nicholasnak lehet a lány a mindene, ő nem fogja az életét kockáztatni érte. Nem hiszem, hogy söröznének újra együtt...

Teljesen komolyan gondolták a tetőről való ejtőernyős szökést...

Azért vannak logikátlanságok: A katonai helikopter simán kimenekíti a kisfiút egy gócpontról, viszont a férfit ott hagyják, mondván, túl sok a súly a gépen. Egy szállító helikopterről beszélünk, amelyik több tonnás tehervagonokat is magával tud ragadni. Ez a fordulat azért kellett, hogy még több legyen a dráma és a hősünk legalább egy kicsit magára legyen utalva. Közben "megment" egy anyát és gyermekét, visszaszerzi a motorját, amelyet már ő is lopott és végül egy pisztollyal ezret lő, miközben elnyeri apuka szimpátiáját, legalábbis a beleegyezését, hogy megmentse a lányát, hiszen kiderült, nagypapa lesz az apuka. Igyekeztek nyálassá tenni a könnyes búcsút, ami sikerül is, ha sokkal jobban kufárkodnak a drámával és szerethetőbbek a karakterek. Így csak egy kiszámítható giccses perc lesz belőle.

Azután a túlélők egy táborban találkoznak a múltjuk árnyaival és Javed is előkerül a milliós tömegből. Azután hepiend... vagy legalábbis végefőcím.

Jospeh Millson abszolút főszereplő olyan produkciók alig pár képkockás szereplései után, mint a Casino Royale vagy a 24 tévésorozat pár epizódja. Korrekt figura, markáns kinézet, egészen hihető. Az Ishani-t játszó színésznő szerűség - egyetlen szerepe eddig - sajnos teljes melléfogás szerintem, mert csak akkor szépül meg a néző számára kicsit, amikor mosolyogni látjuk. A történet miatt ez nem nagyon fordul elő. A szereplők további részét az utcáról rángathatták be. Ehhez képest nem is rosszak...

Egy idő után már futni sem kell, csak tartani a távolságot.

Remélem a Ford tesók még szereznek pénzt és a zombie-s történetüket kiteljesítik trilógiává, de már egy sokkal "drágább" környezetben, mondjuk a szovjetunióba. Kevesebb művészieskedő montázzsal és vágással, mint ebben a darabban, mert az meg nem emeli a film értékét, bármit is gondoltak a forgatásuk közben.
A zene alig érzékelhető, a trükkök, gore viszont egészen rendben van. Nem emlékszem, mikor láttam ilyen világos szemű zombie-kat.
Nem teljesen élvezhetetlen darab, ám sokat nem tett hozzá a horror mitológiához. Erősen egyszer nézős darabocska.

40%

A sólyom ébredése - Falcon Rising (2014)

A sólyom ébredése - Falcon Rising (2014)

Rendezte: Ernie Barbarash

A film Mafab adatlapja: Falcon Rising (2014)

Szpojleres leírás: Egy munka utáni napon, hajnalban kerítettünk sort erre a gyöngyszem-étre. Milóval néztük meg és nem volt egy pillanata a filmnek, amely ne takarózott volna a már unásig ismert akciófilmes klisékbe. Gyakorlatilag a film összes ötletét előre borítékoltuk, eggyel többet is, de ezt az unásig ismert ziccert már az alkotók nem lépték meg. Még a kisebb logikátlanságokat is folyamatában analizáltunk, hogy végül elégedetten dőljünk hátra: ezt is láttuk... ezt sem fogjuk többet látni.

Az akciófilm műfajnak is vannak kritériumai. Ha ezeknek nem felel meg vagy a meglévő összetevőket nem jól adagolják, a film a sablonos mellett még unalmas is lesz. Mert a sablonok is lehetnek ötletesen, érdekesen tálalva. Erről a filmről egyetlen pozitívum mondható el: A verekedésekben van néhány egészen jó pillanat. Minden mást a nyolcvanas évek középszerű filmes skálájából emeltek át. Ez egyértelműen nem dicséret. Ernie Barabash nem igényes rendező. Elkészíti a filmet, amiből azután hiányzik a lélek, a zamat, egy kis plusz. Ezért nem fog soha, igazán nagy filmet csinálni. Olyat, amelyet moziban nézünk meg és egy hét múlva emlékezünk majd rá. A "Sólyom ébredése" komoly hibája, hogy annyira jellegtelen, hogy ha húsz éve készül el, még akkor sem emelkedik ki a középszerből, hiába nyerték meg főszerepre a nem kicsit acélos testű Michael Jai White-ot, aki valamiért a néhány A listás filmje mellé dögivel gyűjtögeti a kis költségvetésű, felejthető produkciókat. (Talán, mert eredetileg a híresen trash készítő Troma cégnél kezdte a szakmát, egy kultikus horror-paródia két folytatásában, hogy utána egy tini mutáns nindzsa teknőc produkcióban legyen névtelen statiszta. Ezek után lassan építgette karrierjét és dolgozott már sok nagy névvel, mire végül, fizikumának köszönhetően, főszerepeket kaphasson, a második fronton.

John Chapman (Michael Jai White) leszerelt katona, aki az alkoholba menekült. Ez eleve egy baromság abból a szempontból, hogy bár tényleg el akarják velünk hitetni, hogy John elindult a lejtőn pár hónapja és szabadidős tevékenysége kimerül az elfogyasztott italok palackjainak a képernyőbe dobásával, ennek viszont ellentmond az, hogy egy montázsban megmutatják azt is, hogy azért a testét meg edzi rendesen. Ellentmondás... A felejteni vágyó alkoholista az csak iszik, alszik, felejt, iszik, alszik...
A nagy önsajnálatban persze van ideje a kisbolt fegyveres látogatóit móresre tanítani, hogy tudjuk, John a múlt ellenére még ma is szuper veszélyes. Mindezt beoltva a "Halálos fegyver" sorozat Martin Riggs-ének öngyilkos hajlamaiba.
John azonban nincs egyedül. Meglátogatja a húga, aki viselkedésében és külsejében inkább a csaja lehetne és mivel a néző ezt tényleg így gondolja, első párbeszédüket megtoldják a családon belüli elhelyezkedés megnevezésével, hogy a hülye néző ne tévedhessen el.
A filmet erősen uralma alatt tartó sárga szűrőn keresztül ezek után ellátogatunk a húgi munkahelyére, a brazíliai favelába, a főleg portugálokból álló nyomornegyedbe. Valahova, ami rosszabb a nyolcadik kerület leglepusztultabb utcái, vagy Baranya megye utolsó települései. A telep szélén, a sziklák között pedig megtalálják a húg tehetetlen testét, élet és halál között lebegve. És mi nem izgulunk, mert tudtuk, hogy ez lesz.

John-t azonnal áteszi a franc az egzotikus országba és a repülőtéren egykori cimborájába és munkaadójába botlik, Manny-be (Neal McDonough) McDonough megjelenése volt az egyetlen, amelyről téves következtetést vontam le; végig biztos voltam, hogy benne van a húg balesetét követelő bűnügyben, hisze a színész az utóbbi 10 évben csak ilyen beállítottságú szerepeket kapott. Bocsi Neal!

A tanút a kórházban elhallgattatni akaró kamu nővér karakterét ellőtték már olyan filmekben is, mint a "Vörös zsaru" vagy a "Kill Bill"

John persze kívülálló, ezért erősen meg van kötve a keze. Ez azt jelenti, hogy simán belebonyolódik verekedésekbe is, ha kell, egyáltalán nem félve attól, hogy megvonják turista jogosultságát. Kedvenc jelenetem, amikor egy gyanús fiatalember nyakában megpillantja a tesó nyakláncát. A fiú nem válaszol a kérdéseire, ezért ökölharcot generálnak, aminek a levét néhány kaszkadőr issza meg, hogy végül kiderüljön, hogy a srác a húg legjobb barátja és jobbkeze volt a munkája során és személyes okokból van nála a lánc. (Mire ez kiderül, szükséges volt a csatlósokat elverni. Biztos megköszönték később ezt a nem túl közlékeny fiúnak: - Baszd meg, ha előbb válaszolsz, nem üti szét a fejem, te gyökér...!)

John megismeri a helyi rendőri erőket, akikről lerí, hogy sárosak, hiába próbálja a film ezt a csavart frissként és meglepőként tálalni. Első megjelenésük alatt megjósoltam, hogy szerepük van a balhéban. Ez a film egyetlen komoly hibája. A meglepetés és eredetiség hiánya.

John beletenyerel valami nagyszabású dologba, amelyről még az is kiderül, hogy egy banális baromság. Mire gondolok: Kiskorú prostituáltakat rabolnak el az utcáról, hogy valami durva dologra kényszerítsék őket. Később kiderül, hogy illegálisan Japánba szállítják őket, ahol prostitúcióra kényszerítik. Ez tényleg kemény lenne, ha a lányok nagy része nem lenne eleve prostituált, vagy nem a mély szegénységből érkeznének. Egy eleve szar helyzetből. Ezen egy külföldi munka sokat nem tud rontani. Főleg, hogy egy korábbi jelenetben már látunk egy kb. 13 éves kiscsajt, aki a testéből él az utcán. Ezek után, ami a film alapját szolgálja, mint bűnügy, egyáltalán nem tűnik olyan súlyos, emberéleteket követelő összeesküvésnek. Nem szép dolog, persze, épp csak nem botránkoztat meg, mint amennyire szerette volna a forgatókönyv írója. (Talán ha a szerveiket vették volna ki, gazdag és elkényeztetett amerikai lányoknak, akkor kicsit bedurcizom...)

Szóval, kapunk másfél óra tömény B akciófilm esszenciát, az olcsóbbik kölniből.

40%

Pozitívumok:
- A negatív szereplők egészen karakteresek. (Jimmy Navarro, spanyol színész kifejezetten üde színfoltja az amerikai produkciónak)
- A főszereplőnek vannak jó pillanatai
- Igazi akciófilmes közhely lexikon. Ha minden unásig ismert klisét kiemelünk, egészen helyre kis ivós játékot építhetünk a filmre.
- A sárga szűrő.