Blog: A szerelem olyan egyszerű...

A nők - nincs rá szavam - kiszámíthatatlanok.
Nem olyan régen egy gyönyörű és imádni való lány megkérdezte, voltam e már szerelmes. Első gondolatom - másodpercek törtrésze - az volt, hogy valamit kitalálok. De azután felül kerekedett bennem az a srác, aki nem igazán tud hazudni és nem is akar, ezért bevallottam, hogy voltam és egészen pontosan - rideg-hideg számítások szerint - háromszor. Nem mentünk bele mélyebben a részletekbe, de nem zárkóztam el az elől, hogy megosszam vele az életem ezen rejtélyét. Amely nem az. Nem titok, épp csak az ember nem szokta nyilvánosság elé tárni az érzelmeit.
Háromszor.
Az első eset volt a legklasszikusabb.
A lány egy igazi, imádni való tündér volt.
Belépett az ajtón és az életembe. Mire a pulthoz ért, beleszeretettem.
Munkát keresett és talált nálunk. Nem mondta, hogy barátja van, csak amikor már átléptünk egy határt.
Hátul öltöztem, mikor odajött hozzám és azon az édes hangján megkérdezte: - Tudod, hogy beszélnek rólunk?
Ez azért volt furcsa számomra, mert ugyan, azt tudtam, hogy én fülig beleszerettem, de ettől neki még nem kellett belém. Igaz, volt valami kémia közöttünk, ha találkoztunk.
Csak hebegni tudtam.
Közben, előkerült a barátja is, aki nem volt sokkal ideálisabb társa, mint jómagam.
Azután egy nap együtt jöttek be és odahívtak az egyik bokszhoz. Leültünk és az édes lány elmondta, szemlesütve és kissé zavartan, hogy ő a másik fiút választja.
Szerettem ezért beletörődtem és elengedtem. Nem akartam ellene küzdeni, hiszen választott.
Évekkel később, a kollégám mesélt róla, hogy mielőtt a lány - nem a LÁNY - kilépett az életemből, neki el merte azt mondani, amit nekem nem, hogy a barátja megzsarolta, hogy ha nem őt választja, megöl engem is és utána magát. Nem tudom, mennyi ebből az igaz, de így belegondolva, úgy érzem, hogy kettőnk közül én jobban szerettem a Lányt, mint az akkori barátja, aki végül zsarolással láncolta magához. Durván hat évvel később hallottam ezt a verziót.
Addig - mióta kilépett az életemből - minden héten eszembe jutott és ez így is volt rendjén. Hiszen szerettem és egy részem még most is szereti.

A második eset, amikor úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok - hülyeség, hiszen pontosan tudom, hogy szerelmes voltam - egy nálam jóval idősebb nőt érintett. Egyszerűen összeakadtunk egy ismerkedős oldalon és szeretői viszony alakult ki közöttünk. Kezdetben.
Sőt, kezdetben, első találkozásunk alkalmával, nem voltam meggyőződve róla, hogy nekem az a nő igazán tetszik e. Azután a véleményem és az érzéseim formálódtak. Talán a szex és az "elszámoltatás" miatt. Gyakorlatilag, ha nem számítom az egyéb közös programokat - színház, koncert, mozi, egyéb - mi dugni jártunk össze. Nem érzem, hogy ez baj lenne. Két felnőtt ember, akik kicsit a világon kívül helyezték magukat. Nem gondoltunk sem jövővel, sem következménnyel.
Sokáig. Durván másfél évig lebegtünk ebben a főleg szexualitástól duzzadó kapcsolatban. Viszont bennem megváltozott valami és szépen lassan - és valószínűleg feleslegesen - beleszerettem ebbe a nőbe. Meg is beszéltük ezt a dolgot és rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen nem működne. Nem csak miattam, hanem miatta is. Mert neki is voltak érzései. Az egyik, hogy egyszerűen - ki kell mondanom - szégyellt engem, amiért annyival fiatalabb voltam. Nem bírta felvállalni. Másrészt, neki az akkori állapot tökéletesen megfelelt. Nekem nem. Végül , bármennyire fájt, véget vetettem a kapcsolatunknak. Szép emlék marad bennem.

A harmadik eset egyértelműen a legtöbb rombolást végezte el a lelkemben. Ettől függetlenül, nem tagadhatom meg, szerettem. Erről nem tudok többet mesélni. Biztos, mert fáj. Biztos, mert számomra kellemetlen, hogy olyan sebezhetővé és gyengévé tettem magam. Nem működött, nem is működhetett volna, annyira különböző világot képviseltünk. És... mert... annyi fájdalommal járt már úgy is, hogy még csak nem is jártunk, csak... léteztünk.

Azután eszembe jut az a kislány, aki megkérdezte, voltam e szerelmes. És én azt mondtam, hogy igen. Háromszor.
De azt nem mondtam neki, hogy bármilyen elsöprő és hihetetlen és gyerekes és buta és talán el sem hinné, de amikor rá gondolok, megint azt érzem, hogy szerelmes vagyok. Fel sem tudná ezt dolgozni. Meg sem értené. El sem hinné.

Mert olyan  nonszensz az egész. Magam sem hiszem. Egyszerűen csak a lénye és a tudat, hogy létezik, elég ahhoz, hogy érezzem, megszerettem. Nem pont ugyanúgy, mint a másik három esetben. Úgy nem is lehet. De éppen elég erősen ahhoz, hogy azóta is minden nap eszembe jusson.

Nem hiszem, hogy ez az én vagy bárki szégyene. Egyszerűen csak létezik, van...
Van az a rengeteg giccses mondás, hogy szívnek nem lehet parancsolni, meg, hogy vak, stb.
Negyven leszek. Belül 17 vagyok.
Még ma sem vagyok okosabb a szív dolgaival, mint negyed évszázada.
Csak sodródom az árral.

Remélem, te lány, kimerítően válaszoltam a kérdésedre.
Remélem, egy nap újra ott ülsz majd mellettem és rám mosolyogsz, mint amikor először láttalak.
Van hely a szívemben neked, mert, egyszerűen csak szeretlek.