Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Berlanti egészen jól mozog a negyven perces, televíziós érában, ám az egész estét (hülye kifejezés a kb. 100 perces filmekre) mozi műfaján belül van még mit tanulnia.
A film elején két szingli és saját életén belül közepesen teljesítő fiatalt a barátaik igyekszenek egy vakrandi alatt összeboronálni. Nem felügyelik azonban az egészet, így csak megadják a telószámokat, hogy azok beszéljék le a találkozót, amiből azután nem is lesz semmi. Illetve ez nem teljesen igaz. A fiú elmegy a lányért, be is ülnek a lány új smart-jába, éppen csak a motort nem marad idő felbőgetni, mivel a lehetséges vacsora helyszíne valahogy végül nem lett lefixálva. Messer (Josh Duhamel) és Berenson (Katherine Heigl) kellően elküldik egymást a picsába, majd ki ki megy a dolgára.
Ez az első négy perc...
Utána persze, míg tart a főcím, láthatunk egy esküvőt, ahol megismerjük magát a cupidó párocskát és, hogy életük szerves része az egymást nem annyira kedvelő páros. Pedig de.
Még húsz perce sem megy a film, amikor jön a dráma: az ifjú házaspár egy balesetben életét veszti és furcsa mód a két egymástól elhúzó személyre hagynák gyermeküket.
Ez pedig elég furcsa döntés a felelős szülőktől - bár a film megmagyarázza - ha belevesszük, hogy a baráti páros első randija nem tartott tovább négy percnél.
És innentől már borítékolható a befejezés, hiába érezzük azt, hogy a forgatókönyv erőtlenül megpróbálja megteremteni a feszültséget. Nem sikerül neki.
Hiába egy szimpatikus doki, egy kecsegtető állásajánlat, pénzgondok, valahogy nincs súlya az egésznek. Egyenletes tempóban haladunk a befejezésig, ami kiszámítható.
Ami megmenti a filmet attól, hogy első megtekintés alatt elunjuk magunkat, hogy azért kedvesek a főszereplők és ...
Kedvesek a főszereplők. Mind a párocska, mind a baba.
Harsány nevetésre ne várjunk, de lehet mosolyogni és azért az ember elgondolkodhat, hogy mit tenne hasonló helyzetben?
Egyáltalán, egy felelős szülő hogyan kezd neki, végiggondolni az ilyesmit?
Oké, a filmben van egy ügyvéd, aki meglepően szimpatikus és elboronál szinte mindent.
Azt sem értem, hogy a szülők végakaratát miért bírálgatja felül a hatóság? Ha a házat a szülők a házukat csemetéjükre és két barátjukra hagyták - és nem még élő rokonokra - miért kell ellenőrizni annyit őket, hogy mit csinálnak? Oké, a gyermek jogai és érdekei miatt, de van erre humán erőforrás? És ha az édes szülők voltak állatok és verik a gyereket? Vagy Amerikában minden gyermekre felügyelnek, hogyan nevelik fel? Ha igen, miért szól annyi film az iskolai erőszakról...? Mi köze az államnak egy felelős döntéshez? Ha úgy gondolják, pl. elveszik a kölyköt és intézetbe dugják? És akkor elúszik a családi ház? (Gondolom, nem fogják a gyermek nagykorúságáig fenntartani és rendszeresen kitakarítani.) Ha nem felelnek meg a megbízott szülők, az állam azt hogyan közvetíti a gyermek egyéb természetes rokonai felé? (Pl. nagyszülők, egyéb rokonok - azért az esküvőn voltak még páran)
A mellékszereplők elég közepes kategória. Még a "Szívek szállodája" kövér cuki Sooki-ja (Melissa McCarthy) sem sziporkázik annyira, mint később fog a nevével eladott vígjátékokban.
40%, de azért nézhető.
Néha felröhögtem. Nem feltétlenül a poénok jó minősége miatt, hanem mert jól adták elő.
avagy hogyan lehet leszokni a pattogatott kukoricáról!
Rövid leszek...
Laura, kolléganőm, amikor terhes volt - kellemetlen szó, cseréljük is le egy sokkal pozitívabb kicsengésűre - szóval, amikor állapotos volt, úgy dolgozott a PB-ben, hogy automatikusan és szisztematikusan is átváltott porszívó üzemmódba. Ez abból állt, hogy azon kívül, hogy bármit megevett a konyháról (ezért is vezették végül be a limitált étkezést a személyzet részére - míg a szakácsok stikában esznek, addig a felszolgálók már behordják a kaját.) Laura azt is magába szippantotta, amit a többiek vásároltak össze. Néha engedélyt kért erre, néha csak simán... megtörtént. Finomságok, csokoládék, édességek tűntek el egy többiek számára ismeretlen fekete lyukba... nevezzük Zoénak.
Laura anyuka szépen gyarapodott és bizony a kis fekete lyuk egy ragyogó szépséggé kerekedett!
Ha valamid eltűnt a hűtőből és rákérdeztél Lauránál - kizárásos alapon csak ő jött szóba - a válasza is megvolt a történésre: - Nem én ettem meg, hanem a Zoé!
Ez egyszerre volt vicces és bántó, hiszen Zoét még csak le sem lehet baszni, hiszen anyja hasában tökéletes védettséget élvezett az elmarasztaló véleményektől.
Egyik napon vettem egy zacsi diákcsemegét. Ritkán kívánom meg, évente talán egyszer. Ez az egyszeri megkívánás egybe esett azzal az idővel, amikor Laura bármilyen, emberi fogyasztásra alkalmas bármit magába szippantott.
A zacsi tasi mogyi magi bent maradt melóban és gondoltam, majd másnap élvezem ki az akciós termék örömeit. Csoda, hogy nem volt avas, mert sajnos előfordul az ilyesmi a leértékelt csonthéjasok között. Hogy nem volt avas, azt abból tudtam meg, hogy másnap, mire délután beértem, az, ami avas lehetett volna, már nem volt többé a zacskóban. Szőrén-szárán eltűnt. Mind egy szálig. Ami viszont megmaradt, az a diákcsemege másik összetevője: a mazsola.
Az egy zacsi tasiból maradt nekem egy fél tasi mazsi.
- Laura? Te etted meg a diákcsemegét?
- Nem én, hanem a Zoé... de a fele megmaradt!
- Az nem a fele, hanem csak a mazsola!
- Azt nem szeretem... mármint a Zoé!
Ennyi kellett hozzá, hogy bosszúm iszonyatos orkán erejű széllé dagadjon és tudjam, ezt a kellemes mazsi zacsit meg fogom valamilyen formában hálálni. Nem azért, mert irigylem, hanem mert úgy lettem nevelve, hogy ha már veszek magamnak valamit, abból szeretek én is fogyasztani. (Zoli, a kesudióért még jövök neked eggyel!!! Figyelj a hátad mögé.)
Mellesleg a viszonylag olcsó, leakciózott diákcsemege, mivel csak mazsolát tartalmazott, átvedlett nem olcsó kategóriás zacskó mazsolává. Ami félig üres...
Pár héttel később egy pár moziból jött, söröztek és miután távoztak, otthagyták a használt mozijegyeket, üres poharaikat, pénzt és borravalót, meg egy nagy doboz pattogatott kukoricát.
Nem szeretem különösebben, így beraktuk a pultba, néha csíptünk belőle és mikor késő este 'Drás megérkezett Cherry nevű vizslájával, aki arra van betanítva, hogy vacsora előtt szép és kifejező barna szemeinek csáberejét kihasználva összekoldulja a gazdája által végigjárt valamennyi kocsmából a vacsorájának egyik felét, úgy gondoltuk, a kutyusnak adjuk a kukorica nagyját.
Cherry vizsla busa fejecskéje buzgón járt a dobozban, de 'Drás hamar leállította, mert a vizslák székletét erősen fogja a pop corn. Egy-két sör után távozott, mi meg bent hagytuk a maradékot a pult végében, hiszen holnap is van nap. Amit ma nem tud az eb megenni, majd holnap lesz szuperebb...
Másnap szintén dolgoztam és hát, mire megérkeztem, Laura bent volt. Mert nappalos műszakban dolgozott. A számunkra lényegtelen pop corn pedig előkelő helyet foglalt el abban a táplálkozási láncban, melynek csúcsán jelenleg Laura és egy leendő állampolgár, Zoé csücsült.
Meglepődtem, amikor Laura szorgosan pottyantotta a szájába a fehér és amorf, táplálkozástani szempontból felesleges nasit.
- Te eszed a kukoricát???
- Nem én, hanem a Zoé!
- De hát ebből a dobozból tegnap a Cherry zabálta a kukoricát!
Mint amikor nyár elején hirtelen felhő borítja be az eget, úgy szürkült el Laura arca. Az éppen a szájába ugrani készülő szem megállt az állától húsz centire.
- Ne már, komolyan?!
- Laura, szerinted? Valaki behozta a mozi után a kukoricát és itt hagyta. Miért ennék mi meg az idegenét?
Ildike még hozzátette, ritka éleslátásról téve tanúbizonyságot:
- Laura, mi nem is árulunk pop cornt. Sejthetted volna, hogy nem a miénk.
Nem tudom, milyen gondolatok futottak át Laura agyán, ám csak annyit mondott: - Ne már, mindjárt elhányom magam! (Szerintem egyébként, mivel Laura száján többnyire az volt, amit éppen gondolt, szerintem amikor azt mondta, mindjárt elhányja magát, akkor éppen arra is gondolt.)
- Laura, kutya után eszel kukoricát? - kérdeztem, hangos, hangsúlyozva, hogy a hányást, ha tényleg ki akar kívánkozni, még jobban elősegítsem. Az ördög, a kis köcsög, dolgozott bennem.
- Ez majdnem olyan, mintha kutyaeledelt ennél...
Soha olyan gyorsan nem került pattogatott kukorica a szemetesbe, mint akkor, pedig állítólag, egy új-mexikói denevérbarlangban talált barlangrajz szerint közel 3600 éves a pop corn története!
Ha érdekel mélyebben a pattogatott kukorica története, olvass bele itt! (külső link - nem linkelek!)
Laura valójában az eset óta bizonytalan, hogy a Cherry evett e előtte a zacskóból vagy nem, de mi váltig állítjuk, hogy nem, hogy ne legyen rosszul a szentem.
Zoé gyorsan cseperedő, egészséges kislány, még akkor is, ha édesanyja néha "kutyaeledellel" igyekszik pótolni szervezete felépítését...
(Utóirat: Cherry soha nem dugta bele fejét a zacskóba. Ha így tett volna, mi sem eszünk a kukoricából és nem is hagyjuk a pultban, hogy más egyen belőle. Az egyetlen ok, amiért a poént elsütöttem, az az alkalom szülte szituáció volt. Másrészt, meg, hogy iszonyú gyorsan kapcsolok, ha hülyeségről van szó, és mikor megláttam Laurát, falatozva, azonnal eszembe jutott a tréfa.
Laura két éve nem evett kukoricát. Semmilyent...
Most próbálom továbbfejleszteni magamat, hogy emberek ezreit hasonló módszerrel szoktassam le a dohányzásról. Még nem tudom, hogyan kapcsolom össze a két dolgot...
Egyik kedvenc filmzeneszerzőm Jerry Goldsmith, aki 2004-ben, 75 éves korában hunyt el, azaz már tíz éve! Hiánya pótolhatatlan a filmes zene, a score univerzumában. Goldsmith használt nagy zenekart, szintetizátort, készített dalokat, és karmester is volt. Tanult Rózsa Miklóstól, aki szintén filmzenei legenda. Egyik fia, Joel Goldsmith apja nyomdokaiba lépett. Védjegye a lófarka volt. (de ez mellékes)
Goldsmith kedvenc munkájának a Total Recall-t tartotta, pedig ezen kívül még temérdek, 250 filmnek, sorozatnak készítette el a zenéjét, ezzel az egyik legtermékenyebb zeneszerzőnek számít. 18! alkalommal jelölték Oscar díjra és egy alkalommal megkapta azt a sikeres Ómen című horrorfilmért. Rengeteg egyéb díjra jelölték munkássága során és furcsa, hogy ezeknek nagy részét nem nyerte meg. (Leszámítva a BMI Film és TV díját, amelyet ahányszor jelölték, annyiszor meg is szerzett: 12 alkalom!)
Felsorolni is nehéz lenne, mennyi műfajban alkotott maradandót, az akciótól a westernen át a rajzfilmekig. Stílusjegyei felismerhetőek, munkáit néhányan koppintották.
Most 10 score-ját szedegetem össze, amik nálam a favoritok és van egy sejtésem, hogy ahogy haladok, ez a lista bőven bővülhetne.
A filmet Ridley Scott hozta össze a "Szárnyas fejvadász" és a "Testőrbőrben" között, a fiatal Tom Cruise-zal és a mára teljesen mellőzött Mia Sara-val (Időzsaru, Meglógtam a Ferrarival). A forgatókönyvet William Hjortsberg írta és ha neve nem ismerős, azt tudni kell róla, hogy az ő regényéből készült a kultikus "Angyalszív" című dráma. ennek ellenére nem sok munkáját filmesítették meg.
A Legenda egy fantasy, melyben Jack, az erdő önjelölt lovagja szerelmét azzal bizonyítja a szertelen Lili hercegnőnek, hogy megengedi, hogy megsimogasson egy egyszarvút, amely a tiszta világosságért, ártatlan szeretetért felel és emberi halandó elvileg nem érintheti. Lili megfogdossa a pacit és e nyugodt pillanatot kihasználva a gonosz Sötét nagyúr (Tim Curry) csatlósai mérgezett nyíllal sebzik halálra az utolsó egyszarvú pár egyik tagját. A másikat később elrabolják, Lili hercegnővel egyetemben, így Jackre és erdei barátaira hárul a kiszabadításuk, különben a világok Frozen szerű állapotba kerül.
A zenei anyag szerintem az egyik legcsodálatosabb score, amit valaha készítettek és érdekes, hogy az Európai változatban hallhatjuk, mivel az Amerikai piacra egy olyan változat készült, amelyet a nem kevésbé ismert formáció, a Tangerine Dream készített.
A fent megnyitható youtube elérésen belehallgathatsz a zenei anyagba.
Steve Miner rendező munkássága igazi hullámvasút, bár túl magas csúcsokat nem találunk benne. Horrorfilmekkel kezdte és szép lassan átcsúszott a tévésorozatok világába. Ez a fantasy és horrorelemeket felvonultató film még a korai, jobb munkéi közül való. A Warlocknak később készültek elhanyagolható folytatásai, de azokban még kevésbé ismert rendezők és zeneszerzők dolgoztak. Goldsmith egy nagyon finom score-t készített a boszorkányt (Julian Sands) üldöző vadász (Richard E. Grant egyik legjobb alakítása a kommerszen belül) és a fiatal, véletlenül a hajszába keveredő, jelenkori szingli csaj (Lori Singer) köré, kísérteties motívumokat felhasználva. A főmotívum remek, a feszültség érezhető, élvezetes.
3. A sorrend a Legenda után variálható, ezért legyen a harmadik kedvenc a mester kedvence is egyben.
Philip K. Dick összeesküvés-elméletekben és paranoiás regényekben utazó írónak egyik erős történetéből készült ez az akció sci-fi, mely elsőre véres darálásnak tűnhet, de kis odafigyeléssel egy rendkívül összetett elmejáték, melynek a befejezése sem teljesen megnyugtató.
Douglas Quaid (Arnold Schwarzenegger) unalmas nyárspolgár melós életet él gyönyörű felesége (Sharon Stone) oldalán, érezve, hogy ennél többet szánt neki a sors. Egy menőnek számító agyászati beavatkozásnak köszönhetően a mókuskerék rohangálás közbe be tudna iktatni egy kis fantázia vakációt, de az eljárás lefolytatása közben beüt valami gebasz és onnantól kezdve Quaid élete állandó menekülés lesz, mert valamiért mindenki rá vadászik, beleértve a feleségét is. Quaid válasz keresés közben eljut egy külső gyarmatra a Marson, ahol kiderül, hogy a múltjában sötét események, erők bújnak meg és végül már ő sem tudja, kinek higgyen a felkínált válaszok közül. Paul Verhoeven rendezte ezt a pörgős sci-fit és Goldsmith zenéje tömény akciómuzsika, nagyon kevés időt hagyva a pihenésre.
Gyermekkorom egyik kedvenc "gyermekfilmje", amelyben apuka stikában édes kis kedvencet vásárol kamasz fiának a kínai negyedben, ám nem figyel eléggé a felhasználási feltételekre, aminek köszönhetően a kis kedvenc ivadékai vérengző manókká lesznek, frászt hozva az egész kisvárosi közösségre. Ennyi bőven elég is erről a klasszikus rémmeséről, és Goldsmith pár évvel később elvállalta a folytatás zenéjét is. A Gremlins témája egyszerű és nagyszerű. Ha egyszer megjegyezted, kitörölhetetlen lesz az emlékezetedből. Joe Dante rendező Spielberg produceri felügyelete alatt készítette el filmjét, amely eredetileg sokkal komorabb hangvételű lett volna, sok vérrel. a készítők véleményei nem egyeztek, végül egy sokkal család barátabb moziban állapodtak meg és lehet, hogy ennek is köszönhető a film kultikus szeretete. A folytatás már sokkal színesebb és komolytalanabb, ezért az igazi rajongók nem is nagyon vesznek róla tudomást.
A Star Trek sikeres sorozat volt - viszonylag sikeres - a hatvanas években, majd masszív rajongói bázisa lett, ami ugyan a sorozat felélesztésére a tévében nem volt elég, de meglovagolva a Star Wars sikereit, egy mozifilmre való pénzt össze tudtak neki grundolni. A mozis változat sorozattá terebélyesedett, annak sikere pedig egyéb, Star Trek univerzumban játszódó szériákat keltett életre. Nekem nem a kedvencem, -talán mert az akció helyett sokkal inkább a filozofálgatás mérvadó ebben a történetben - de ha már Goldsmith fantasy, sci-fi válogatás, mindenképpen itt a helye. A főmotívum azonban nem Goldsmith munkája, hiszen azt a tévésorozatban már kitalálták.
A filmtörténet egyik legfontosabb sci-fis témáját feldolgozó - az evolució változásai, az ember kontra törzsfejlődés - film írója a francia Pierre Boulle, akinek tarsolyába még belefért egy másik klasszikus darab, "A híd a Kwai folyón" című háborús dráma. A Charlton Heston nevét felhasználó elvileg ponyvának készült sci-fi dráma kultikus szintre emelkedett és a sci-fi filmtörténet szerves részévé vált a folytatásoknak és egyéb változatoknak köszönhetően. Egyelőre mégis a sorozat legemblematikusabb jelenet az első rész vége, amikor a főhős rádöbben, hogy hol van... (Ha nem láttad, nem szpojlerezünk)
Néhány űrhajós "eltéved" a világűrben és egy eléggé primitívnek tűnő bolygón kényszerül leszállni. Első találkozásuk az őslakosokkal azt sejteti, hogy az emberi faj még itt nem érte el a civilizáció csúcsát, ám ekkor ruhába bújt majmok jelennek meg, így felborul minden, amit űrhajósaink hittek. Az emberek azok, akik ezen a bolygón megrekedtek egy szinten és a majmok szárnyalták túl őket.
Goldsmith kissé eklektikus zenét komponált a filmhez, néha kifejezetten embert próbáló darab. Nem véletlenül, hiszen a téma miatt nyomasztóra kellett készíteni. sikerült.
7. Ómen - The Omen (1976)
Richard Donner nagyon színes filmes tablót állított fel, mint rendező és ebbe belefért egy kőkemény horror, amelyhez Goldsmith szerzett őrjítő zenét, mely elhozta neki a legjobb filmzene Oscar-díját. A Gregory Peck alakította nagykövet titokzatos és baljóslatú körülmények között adoptál egy csecsemőt, saját elhunyt babája helyett és erről senkinek nem szól. Csakhogy, ahogy a gyermek cseperedik, egyre több haláleset történik körülötte, míg végül kiderül a néző és az apa számára, hogy maga az antikrisztus az, akit igyekszik felnevelni és hatalmával a világra szabadítani. Vajon képes e meggátolni, hogy maga a gonosz uralja majd a világunkat?
A filmből a két legemlékezetesebb momentum a brutális halálesetek és a latin szavakat kántáló karének, amely Goldsmith egyik legerősebb munkája.
Csak akkor hallgasd meg, ha jó a szíved. Azért kapcsold fel a villanyt.
Bár Goldsmith más animációs filmeken is dolgozott, ez a darab, ami a fanatsy témakörét kimeríti és mint felnőtt film is megállja a helyét. A szereplők kisállatok, főleg egerek és sajnos olyan rég láttam, hogy már nem emlékszem, mi is az a NIMH, viszont kedvet kaptam hozzá, hogy újra nézzem és ebben a gyönyörű muzsikának is van szerepe. Don Bluth első nagyfilmje, megelőzve a kedves "Az őslények országát" és a musical beütésű "Anasztáziát".
Ridley Scott horror-sci-fi-je köré mára teljes univerzum épült és ennek a filmnek köszönhetően lett egy időre Sigourney Weaver akciósztár. A filmet bizonyára ismered. Goldsmith zenéje nyomasztó, félelmetes és elég sok változatban készült el, hogy a dvd változaton még alternatív hangsávra is fussa. Talán nem nagyon lehet dudólható darabot kiemelni az eredeti zenéből, viszont a filmet tökéletesen kiegészíti és magában hallgatva rád hozza a frászt. Bizonyos motívumok később visszaköszönnek a "Gyilkos bolygóból", melyről itt írtam: Outland.
Annyi más címet írhattam volna, míg végül tizediknek ezt a kalandfilmet választottam, mert a zenei motívumok elég erősek és ha szereted a filmzenét, valószínűleg erre emlékszel és ha meghallod, már a motívumokból felismered: ez bizony a Múmia!!!
A második részre nem hívták vissza a zeneszerzőt, ami szerintem öreg hiba.
Azt hiszem, Goldsmith simán megér majd egy másik tízes listát, hiszen elég műfaji film maradt még, amihez zenét szerzett. Talán nem ilyen emlékezetesek, de jellegzetesen Goldsmith munkák.
