Rendezte: Greg Berlanti
Berlanti egészen jól mozog a negyven perces, televíziós érában, ám az egész estét (hülye kifejezés a kb. 100 perces filmekre) mozi műfaján belül van még mit tanulnia.
A film elején két szingli és saját életén belül közepesen teljesítő fiatalt a barátaik igyekszenek egy vakrandi alatt összeboronálni. Nem felügyelik azonban az egészet, így csak megadják a telószámokat, hogy azok beszéljék le a találkozót, amiből azután nem is lesz semmi. Illetve ez nem teljesen igaz. A fiú elmegy a lányért, be is ülnek a lány új smart-jába, éppen csak a motort nem marad idő felbőgetni, mivel a lehetséges vacsora helyszíne valahogy végül nem lett lefixálva. Messer (Josh Duhamel) és Berenson (Katherine Heigl) kellően elküldik egymást a picsába, majd ki ki megy a dolgára.
Ez az első négy perc...
Utána persze, míg tart a főcím, láthatunk egy esküvőt, ahol megismerjük magát a cupidó párocskát és, hogy életük szerves része az egymást nem annyira kedvelő páros. Pedig de.
Még húsz perce sem megy a film, amikor jön a dráma: az ifjú házaspár egy balesetben életét veszti és furcsa mód a két egymástól elhúzó személyre hagynák gyermeküket.
Ez pedig elég furcsa döntés a felelős szülőktől - bár a film megmagyarázza - ha belevesszük, hogy a baráti páros első randija nem tartott tovább négy percnél.
És innentől már borítékolható a befejezés, hiába érezzük azt, hogy a forgatókönyv erőtlenül megpróbálja megteremteni a feszültséget. Nem sikerül neki.
Hiába egy szimpatikus doki, egy kecsegtető állásajánlat, pénzgondok, valahogy nincs súlya az egésznek. Egyenletes tempóban haladunk a befejezésig, ami kiszámítható.
Ami megmenti a filmet attól, hogy első megtekintés alatt elunjuk magunkat, hogy azért kedvesek a főszereplők és ...
Kedvesek a főszereplők. Mind a párocska, mind a baba.
Harsány nevetésre ne várjunk, de lehet mosolyogni és azért az ember elgondolkodhat, hogy mit tenne hasonló helyzetben?
Egyáltalán, egy felelős szülő hogyan kezd neki, végiggondolni az ilyesmit?
Oké, a filmben van egy ügyvéd, aki meglepően szimpatikus és elboronál szinte mindent.
Azt sem értem, hogy a szülők végakaratát miért bírálgatja felül a hatóság? Ha a házat a szülők a házukat csemetéjükre és két barátjukra hagyták - és nem még élő rokonokra - miért kell ellenőrizni annyit őket, hogy mit csinálnak? Oké, a gyermek jogai és érdekei miatt, de van erre humán erőforrás? És ha az édes szülők voltak állatok és verik a gyereket? Vagy Amerikában minden gyermekre felügyelnek, hogyan nevelik fel? Ha igen, miért szól annyi film az iskolai erőszakról...? Mi köze az államnak egy felelős döntéshez? Ha úgy gondolják, pl. elveszik a kölyköt és intézetbe dugják? És akkor elúszik a családi ház? (Gondolom, nem fogják a gyermek nagykorúságáig fenntartani és rendszeresen kitakarítani.) Ha nem felelnek meg a megbízott szülők, az állam azt hogyan közvetíti a gyermek egyéb természetes rokonai felé? (Pl. nagyszülők, egyéb rokonok - azért az esküvőn voltak még páran)
A mellékszereplők elég közepes kategória. Még a "Szívek szállodája" kövér cuki Sooki-ja (Melissa McCarthy) sem sziporkázik annyira, mint később fog a nevével eladott vígjátékokban.
40%, de azért nézhető.
Néha felröhögtem. Nem feltétlenül a poénok jó minősége miatt, hanem mert jól adták elő.
