Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
R.I.P.D. (2013) - Men in Black az élet után, földönkívüliek nélkül, de legalább olyan ocsmány ellenségek ellen. Ryan Reynolds ifjú titán seggébe állítják az öreg kurázsis ex-élő, de aktív zsaru Jeff Bridges-t. Ellenségnek ott van Kevin Bacon, aki utálja a koreai kaját vagy mit és szokás szerint a világ leigázására készül, mint bármelyik gonosz. Ha tervei sikerülnek, gondolom meghal mindenki és a holt lelkek majd tort ülhetnek egy lepusztult világon. Szerencsére a gonosz győzelme ritkán jön el. Olcsó CGI, buta koncepció, ráncosodó Marie-Louise Parker. Egyszer nézős.
40%
Salt - Salt ügynök (2010)
- Tudathasadásos Emlékmás történet, melyben girnyó néni (Angelina Jolie) legyakja a legkeményebb és legtitokzatosabb orosz gyilkoszervezetet, melynek tagja volt, de beépült a csillagsávos lobogó alá. Úgy látszik az orosz kémszervezet sem mindig végez precíz munkát. Látványos, pörgős és hihetetlen. Fizika náne.
60%
The Heat - Női szervek (2013)
Hőhullám közeli állapotban hormontomboló kerek zsarunő (Melissa McCarthy) és karót nyelt nem kóró ügynök néni (Sandra Bullock) buddie movie-ja, kevés humorral és akcióval, éppen csak karcolgatva a férfi néző ingerküszöbét. Egyenjogúság ide vagy oda, a férfiak ennél halálosabb fegyverek, még akkor is ha utoljára cserkésznek.
40%
Almost Famous - Majdnem híres (2000)
Goldie Hawn lánya (Kate Hudson) gruppie-vá nőtt, kölykök fejét csavarja el és együttes gitárosa tekeri meg. 15 éves péló (Patrick Fugit) turné közben veszíti el ártatlanságát, hogy megírja tényfeltáró cikkét a rock halál közei állapotáról, miközben arany testű istenek (Billy Crudup) még nem világítottak halvány kék fényben, hogy azután Dr. Manhattan-nek nevezzék őket. Alvin és mókusainak gazdija (Jason Lee) színpadon énekelget és mindenki annyira retro.
80%
A gótikus stílus egyik irodalmi mellékága a rémirodalom. Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Varney, a vámpír, farkasemberek, lúdvércek, vérszipolyok, és nem utolsó sorban kísértetek irodalma. Minden, ami lebilincsel, elrémiszt, és imádkozásra késztet. A rémirodalom történetei a mozi megjelenésével átköltöztek a fehér vászonra. A jegyek ára olcsóbb volt a könyvekénél, és az olvasás sokaknak még mindig nagyobb luxus volt, mint passzívan nézegetni a “falat”. Az elmúlt száz évben minden komolyabb irodalmi művet átültettek a mozgókép nyelvére, ez alól így a rémtörténetek sem lehettek kivételek. A szellemek kezdetben fehér lepedőt viseltek, láncot csörgettek, de ahogyan az életünk is modernebb lett, úgy lettek a szellemek, és a kísértettörténetek is egyre bonyolultabbak, komplexebbek, valóságtól elrugaszkodóbbak. A Canterwille-i kísértet, a sátán kutyája már mind a múlté. Társaik, sokszor nőiesebbek, de annál halálosabbak! A kísértetek lassan minden környezetben és motivációval közénk telepedhetnek. Csak, hogy néhányat kiemeljek, az újabbakból:
Ház a kísértet hegyen. A kóbor lelkek sokszor, mint ebben a szimpla horrorfilmben is, egy helyszínhez kötődnek. Titokzatos erők egy csoport embert hívnak egybe a domb tetején álló házba. A milliomos vidámparkos nagyobb összeget kínál fel annak, aki egy éjszakát kibír a képzeletének legijesztőbb rémképeit felvonultató épületben. Kezdetben sokan csak egy kísérletnek, rossz viccnek veszik az egészet, de a vállvonogatásból hamar lábemelgetős futás lesz, amikor az értelmi szerző kezéből kiszakad a gyeplő, és elveszíti kontrollját az illúziók tárházában. Nem tett semmi újat a kísértetfilm műfajához, de legalább megnézhettünk egy csomó eltérő stílusú színészt egy másfél órás videoklipben bolondozni…
A kör egy sötét, komor tónusú, thriller, kicsit elnagyolt magyarázattal, de néhány remek jelenettel, és ijesztő végkifejlettel. Ez már egy olyan film, ahol a sértett szellem nemhogy segítséget kér, hanem egyenesen az ártatlanokra zúdítja féktelen haragját. Hiába sajnálná az ember a kegyetlenül lemészárolt kislányt, ha ugyanakkor arra kell gondolnia, hogy ez a kislány, a halálból visszatérve, hasonló korú gyerekeken vezeti le tehetetlen dühét. Pont, mint a hasonló forgatókönyvet birtokló Félelem.com című filmben, melyben egy fiatal lány generál magának egy weboldalt, melyet megtekintve, csakúgy, akár a kör videokazettájának végignézése után, egy igen rövid időlimittel kell szembenéznünk, hogy versenyt fussunk a saját halálunkkal. Tehát a szellemek képesek még a világhálót is behálózni. Ez sem újdonság, mert a A Fűnyíróember-ben már egyszer, a Szellem a gépben c. moziban pedig másszor hasonló alapötleteket szedtek elő, igaz, egyik film sem a szellemekre helyezte a hangsúlyt. A Mátrix második részének fehér ruhás ikrei is szellemek a javából. Igazi mészárolós szörnyetegek. A Temetetlen múlt-ban megismerkedhetünk a szimpatikusabb szellemekkel. Itt a frászt hozzák a nézőre-főszereplőre egyaránt, de legalább csak azért, hogy segítséget kérjenek az élőktől. Testvérfilmek a javából a Hatodik érzék, ahol egy kisfiú képes beszélni a holtakkal, a Hetedik érzék, melyben egy családapa életébe avatkozik be egy fiatal lány brutálisan meggyilkolt porhüvelyének szelleme, vagy a A szem, ahol egy vak kislány életét nehezíti meg, hogy a szemműtétje után nemcsak az élőket, de a földön itt ragadt holtakat is látja. Ezek a szellemek legalább némiképp semlegesek. Ellentétben az olyan, holtukban brutális szellemekkel, akiknek lételeme, hogy az élőket bosszantsák, és gyilkolják. A 13 kísértet-ben egy egész tucat garázdálkodik abban a házban, melyet csupán miattuk építettek. A Szellemhajó-ban is sokan vannak, és csak egyetlen gyermek közülük az, aki nem akar az embereknek ártani. A Gyűrűk ura-trilógia befejező részében egy szellemsereg pedig egyenesen megfordítja egy fontos csata kimenetelét, amellett, hogy Frodó nyomában is többnyire kísértetek loholnak…
És ezzel a felszínt piszkáltuk fel, meg az elmúlt éveket.
Gótika a Dark Castle új filmje. Ismét kísértetes film (igaz, tőlük nem is nagyon készül majd más, mivel pont a téma miatt alapították a céget). Megint néhány húzó névvel, és a szokásos szellemtörténettel, leszámítva azt a tényt, hogy itt a szellem csak annyira vérszomjas, amennyire feltétlen muszáj, sőt, talán jogos is a cselekedete. A film csavarjait leírni balgaság, és tiszteletlenség lenne kielemezni, mert azzal csak elrontanám a film élvezetét, így inkább kerülő úton közelítem meg a témát.
A sikeres pszichológus (Halle Berry) szereti munkáját, férjét, barátait, a környezete viszont, segítőkész, figyelmes, valóságos tündérke. Kikacsintgat néha férje mellől, incselkedik egyik kollégájával, aki (Robert Downey jr.) érzi, hogy valami kialakul közöttük, de a környezetükre való tekintettel nem engedik, hogy érzelmeik befolyásolják őket. Csendesen élik mindennapjaikat, beletemetkezve a munkába. Az asszonyka épp hazafelé tart, amikor majdnem elgázol egy lányt. Az esetet követően sokkot kap (ez erős csúsztatás), és “másnapra” ébredvén nem emlékszik rá, hogy mi történt vele; pedig jó lenne, mivel férje meggyilkolásával gyanúsítják. Hogy végképp lehetetlen helyzetbe kerüljön, a valóságtól teljesen eltérő módon, saját munkahelyének biztonságos cellái közül kapja meg az egyiket, és a kollégái felügyeletét.
Halle Berry formás alakja miatt. A film percei nagyon gyorsan elperegnek, és néhány nagyon jó flashback-ben megtudhatjuk, hogy mi történt azon a végzetes éjszakán. Különösen izgalmas az a rész, amikor a múlt homálya hirtelen értelmet kap, és az események ismét előre kezdenek peregni, mint az esőcseppek. Ezt az utalást csak az érti igazán, aki már látta a filmet!
Még sok olyan részlete van a forgatókönyvnek, amelybe bele lehetne kötni, (pl: a biztonsági őr miért engedi futni a nyilvánvalóan gyilkos asszonyt, még akkor is, ha előtte kedvelte, miközben a többiek égre-földre keresik, illetve hogyan tud úgy elbújni üldözői elől egy medencényi vízben, hogy azok nem veszik észre a zseblámpáik ellenére sem), de teljesen felesleges a hibákat keresni ennél a filmnél. Horrort egyébként sem a mély mondanivalók miatt nézünk. Szerencsére a trükkök nem túl bonyolultak, ezért aránylag rendben van a látványvilág, az utolsó robbanást leszámítva. Összességében kellemes szórakozást kínál ez az egyébként középszerű film.
Mathieu Kassovitz-nak, volt már jobb filmje is (lásd: Bíbor folyók), de amerikai viszonylatban sokkal jobban kezdett, mint az várható lett volna. Képi világa sötét, komor, természetesen “gótikus” , a helyszínek láttán a hideg borzolgatja majd hátunkat. Halle Berry játéka, főleg, amikor a választ keresi kérdéseire, a fiatal Jane Fonda-ra emlékeztet. Robert Downey Jr. Kedvesen próbál visszatérni, annak ellenére, hogy karaktere nem túl okos, és nem is túl hihető. A meggyilkolt férj hálátlan szerepében a börtönt is megjárt Charles S. Dutton-t tisztelhetjük. Még két színészt kiemelhetünk a stábból, bár szereplésük nem indokolt, inkább csak azért kelhettek, hogy több ismert név legyen a stáblistán. Penélope Cruz, mint Chloe, teljesen felesleges, hisz játszani alig van lehetősége, és még kevesebb esélyt kapott Bernard Hill, az intézet vezetőjeként. Az urat Theoden királyként ismerhetjük a Gyűrűk Ura trilógia utolsó két részéből. A zene kellemes, néha kifejezetten ijesztő. John Ottman imádja a thriller és horror műfaját, ezért nála ez egyszerű ujjgyakorlat csupán. A díszletek és az egész film összképe nyomasztó. A vége-főcím dal pedig a mai fiatalok igényeinek is megfelel. Ja, és a forgatókönyv íróját,Sebastian Gutierrez-t, előre láthatólag már le is kötötték A szem című horror amerikai remake-jéhez.
Érdekes:
- Mathieu Kassovitz rokonai között magyar leszármazottat találunk! Apukája Magyarországon született: Peter Kassovitz
A volt szovjetunió sokak számára nem szól másról, mint a szegénységről, magányról, elidegenedésről és fájdalomról. A fiatalok kiábrándultak, világukból elkívánkoznak az álmok világába. Példaképeik azok a “sztárok” akiket szerencséjük és tehetségük kiemelt az átlagból, és egy jobb életbe repített. A könnyen jött sikerben bíznak, és azon keseregnek, hogy miért nem ők születtek Britney Spears-nek, vagy más csillogó tehetségnek. Igénytelenek magukkal szemben, de mindenkiről van véleményük, ami saját korlátoltságukból fakad.
Ilja (Oksana Akinshina) édesanyjával él egy lepusztult lakásban, mindennapi kenyérgondokkal küzdve, és a szerencsére várnak. A fűtés legalább annyira nagy luxus, mint elmenni egy jó filmre. A meleg ételt többnyire teaként ismerik, és még egymásra sem támaszkodhatnak. A nyomor táplálta elégedetlenség ellenséggé teszi őket, de végül egyiküknek megadatik a kiugrás lehetősége. A mama megismerkedik egy férfival, aki meglobogtatja előtte a kispolgári életből való kiút kártyáját. Egyetlen kikötése, hogy a leány majd utánuk jöjjön, mikor már minden készen várja Amerikában. A mama beleegyezik, és miért is ne tenné? Ilja nem szerelem-gyerek, nem is várták, sosem szerették igazán. Csak muszájból tartották meg. Ilja eddig ezt nem sejtette, bár sosem volt felhőtlen a viszonya édesanyjával. A mama elmegy, gyermekét egy rokonra bízza, és még utoljára meglengeti a már előtte is himbálódzó mézesmadzagot: - Te is utánunk jössz Amerikába!
Teszi mindezt úgy, hogy akkor ő már tudja; a lányt nem kívánja többé látni. Ilja magára marad és a rokonhölgynek köszönhetően szinte azonnal kénytelen elhagyni megszokott környezetét. Átköltöztetik egy kisebb lakásba, melyet egy öregember birtokolt, egészen a haláláig. Ilja lassan beletörődik a megváltoztathatatlanba, de nem is tehet mást, mivel még soha életében nem tett keresztbe egy szalmaszálat. Tiszteletlen másokkal, igénytelen magával szemben és még a tanulmányait is erősen elhanyagolja. Bukásra van ítélve, pedig ha küzdene, és nem hagyná, hogy sodródjon az árral, mely körülötte elnyel mindenkit, talán lehetne valaki.
Magányában egyetlen igazi társa lesz: Vologya (Artyom Bogucharskiy), a hasonló beállítottságú pimasz kissrác, a szomszédból. Eleinte kissé szemtelenül közel akar férkőzni Ilja-hoz, aki kerek-perec elutasítja, a másik korára hivatkozva. Ezt a fiú duzzogva elfogadja, és szépen lassan összebarátkoznak. Együtt lógnak, együtt szívják a ragasztót, és együtt bújnak a hideg elől az omladozó gyárépületek közé. Vologyát végre megérti, elfogadja valaki, és Ilja végre érezheti, hogy milyen gondoskodni másról. Egyfajta anya-fiú, nővér-báty kapcsolat alakul ki közöttük, aminek bonyolult világába senki sem nyerhet betekintést.
A felhők már gyülekeznek.
A pénz nagy úr, ezért egy “barátnője” unszolására Ilja olyan útra téved, ahonnan már nincs visszaút. A helyi szórakozó helyen idősebb urakkal keveredik alkalmi kapcsolatba, természetesen anyagi juttatásért. A hirtelen jött gazdagság megrészegíti az embert, és elveszi a kellemetlen szájízt, amit a megszerzésére fordított ártatlanság elvesztése okozott.
A két gyerek tobzódik a pénz adta lehetőségekben, és örömük még nagyobb teljesítményre sarkalja a lányt. Vologya persze mit sem tud az egészről, és az idill miatt a lány mélyen hallgat. Becsapja barátját, saját magát és környezetét. Az élete hazugságok sorozata, de egy átlagos napon feltűnik egy férfi, aki láthatóan érdeklődik a helyes arcú lány iránt, és nem azonnal az ágyba akarja vonszolni. Ilja elolvad a teljesen normális érdeklődéstől, de Vologya óva inti az elhamarkodott lépéstől.
Ilja úgy érzi, itt a nagy lehetőség, ezért azt a keveset, ami maradt neki, félredobva ugrik fejest a szép szavak tengerébe…
Sokat lehetne mesélni erről a komoly, hidegnek szerkesztett filmről. A képi világ olyan képet fest, amilyennek egy mai fiatal képzeli a FÁK országát. A házak fala málladozik, az emberek szürkén tévelyegnek az utcákon. Egymáson élősködve, egyszerű érzelmektől hajtva harcolnak meg a mindennapokért. A kézi-kamerás felvételek gerjesztik azt a zavart, ami Ilja lelkében is tombol. Lázad mindenki és minden ellen, keményen hibáztatva a világot, de arra nem mutat hajlandóságot, hogy ő tegyen valamit azért, hogy jobb legyen. A sült galambra vár, ami nem csoda, mivel még gyermek, aki hisz a mesékben. Akkor is képtelen józanul gondolkodni, amikor éppen nem ivott, nem szipózott vagy ütötte ki magát más, olcsó módon. Ha egy gazdag családba születik, jó helyre, akkor biztosan egy édes-cserfes leányzóvá cseperedik, egy szeretni való nővé, de sajnos így csak a szánalom marad meg iránta, és a tehetetlen düh, amiért nem rázhatjuk meg a vállát azt üvöltve: - Szedd már össze magad!
Ilja néha olyan, mint egy ártatlan kislány, máskor szexis csábító vagy éppen kedves anyapótlék. Belekóstol mindenbe az érzelmek skáláján, és csak azért bukik el, mert annyi rossz után még mindig hisz a mesében. Nem azért mert eredendően rossz, hanem mert még gyerek, aki hisz a mesében!
Komoly film arról, hogyan hullik szét egy élet, ami még el sem kezdődött igazán. Ha nem törődünk magunkkal, a világ sem fog…
Bizonyára még egy olyan remek irodalmi anyagot is el lehet
baszni, mint Robert Ludlum világsikerű regénye, Doug Liman-nek azonban nem
sikerült, pedig ez csupán a negyedik filmje volt és az első, ami igazán
eljutott mindenkihez. Kb. innentől datálhatjuk Matt Damon akciósztár imázsát is
és ez Franka Potente legismertebb munkája a kultikus „A lé meg a Lola” mellett.
Liman filmjét nagyjából csak méltatni lehet. Jó akciófilm,
kevés üresjárat, feszes forgatókönyv, gyors és technikás vágás. De az egészet a
történet adja el, abban rejlik az ereje.
Főszereplőnkre (Matt Damon) a jeges vízben találnak rá,
valahol a földközi-tengeren. Testén golyó ütötte nyomok, csípőjében egy
beültetett chip, emléke semmi.
Kell ennél jobb indulás egy akciófilmnek?
A lényeg, hogy nem elég, hogy főszereplőnk számunkra, a nézőnek
titokzatos, hanem saját magának is egy megoldásra váró kirakós puzzle, egy
rejtély, melyet lassan lehet megfejteni, ha az emlékek nem akarnak visszatérni.
Az első lépés a chip, mely egy bankba vezet. Itt egy széfben előkerül némi
identitás és kiderül, hogy valamiért, valakik nagyon pályáznak hősünk fejére.
Menekülnie kell, ugyanakkor felgöngyölítenie további szálakat, mely feladatban segítségére
lesz egy hozzá hasonlóan periférián mozgó kallódó leányzó, Marie (Franka Potente) akinek
gyökértelenségének ellenére aranyból van a szíve és segít hősünknek „emberközelinek”
maradnia.
Ki tudja, ha Jason útját nem keresztezi Marie, talán egy
sokkal véresebb, brutálisabb „eredetvizsgálatot” kellene végigizgulnunk.
Ugyanakkor Marie alakjával becsempésztek plusz izgalom faktort a filmbe, hiszen
a védtelen nő karaktere egy jó ok arra, hogy hősünk amúgy elítélhető múltú
figurája gyengédebb oldalát is megmutathassa, legyen kit védelmeznie, ha saját
élete esetleg már nem bizonyul elég erős motivációs erőnek. Így, ha Bourne
esetleg maga miatt már feladná a harcot, Marie gondoskodik róla, hogy a
nyomozás lendületben maradjon.
Nem tudom, Ludlum-tól tudatos döntés volt e eleve beleírni a
női karaktert a regénybe, de a női fogyasztók miatt erősen javasolt a gyengéd,
romantikus mellékszál. Már persze amennyire romantikus, ha az embert egy
kémszervezet akarja lenullázni.
Bourne végighaknizza európát, megoldja a személyét övező rejtélyek egy részét, ám pont elég marad egy esetleges folytatásra. A romantika
pedig átöleli a film végi hepiendet.
Illúziónk azonban ne legyen; két évvel később a pozitív
befejezést felülírta egy hasonlóan pörgős és izgalmas folytatás, a Bourne
csapda.
A Bourne-rejtély a második feldolgozása Ludlum könyvének.
1988-ban már adaptálták a művet egy három órás televíziós filmben, Richard Chamberlain főszereplésével és bár a technika és a pénz nem folyt olyan dúsan,
mint a kétezres években, Roger Young rendező filmje szintén izgalmas
változatként lett ismert, videóforgalmazásban megjelent nálunk is, valamikor a
kilencvenes években.
80%
Érdekességek:
Brad Pitt nem vállalta a főszerepet a „Kémjátszma”
munkálatai miatt.
Clive Owen neve ugyan szerepel a főcímben, ennek ellenére a
filmben alig három percet szerepel.
Az 1988-as változat szorosan követi a regényt, míg ez inkább
csak az alapötlete vette át és néhány apróságot, mint pl. Marie. J
Robert Ludlum a 2002-es bemutató előtti évben hunyt el.
A Bourne név nem véletlen. Egy 1887-ben egy bizonyos Ansel
Bourne nevű férfi elfelejtette, hogy kicsoda ő valójában és hosszú hónapokig
egy másik egzisztenciát épített fel magának, míg végül ismét visszavedlett „saját”
életébe.
A Bourne-rejtély története sokban hasonlít az Emlékmás
sztorijára.
A „Holtak hajnala” főszereplője, Sarah Polley esélyes volt
Marie szerepére, - őt Liman még a "Nyomás!" című filmje forgatása közben ismerte meg - de a színésznő visszamondta.
A filmben a "Dolores Claiborne" egyik női főszereplője, JudyParfitt is szerepet kapott, mint pszichológus elemző, de jelenetét később
kivágták a végleges moziváltozatból.
A Ronin története, sok egyéb mellett egy MacGuffin-re épül.
Mi a MacGuffen? A MacGuffin egy olyan tárgy vagy személy, amely a történet
szereplőit mozgatja, lendületben tartja, de a készítőnek olyannyira mellékes,
hogy néha még magyarázattal sem szolgálnak róla. Az anekdota, amelytől a
MacGuffin-t, mint filmes klissét alkalmazhatjuk, így szól:
„Két skót utazik a
vonaton.
- - Mi van abban
a csomagban, amit a csomagtartóba raktál?
- - Ja, az egy
MacGuffin.
- - Mi az a
MacGuffin?
- - Hát az egy
olyan szerkentyű, amivel oroszlánt lehet fogni az Adirondak hegyen.
- - De hát az
Adirondakban nincs oroszlán!
- Ja, ha nincs, akkor ez nem is egy MacGuffin.”
A „Ronin”, mely címében egészen a japán kultúrába és
történelembe vezet minket, teljesen egy ilyen MacGuffin-re épülő, kalandos
akciófilm. A tárgy, egy bőrönd, melyet meg kell szerezni. Szpojlernek minősül,
ha elárulom, hogy sosem tudjuk meg mi van a táskában, pedig Sam (Robert De Niro) a feltehetőleg ex-CIA-s ügynök, többször rákérdez, mielőtt belemenne a
rizikós akcióba. Mivel nincs megnyugtató válasz, fel lehet srófolni az akcióban
való részvételért járó összeget.
Csendes francia utcácskában, csendes francia kocsmácskában,
csendes férfiak gyülekeznek.
Nem ismerik egymást, nem tudják mire számítsanak,
azon kívül, hogy titokzatos munkáltató, hasonlóan titokzatos munkát kíván rájuk
bízni. Sam érkezik utolsónak, feltérképezi a terepet. Öreg róka, látszik rajta,
bármibe is csöppenne, nem fogja otthagyni a fogát. Mert a legrosszabb, ami
történhet, hogy beletörik a bicskája a feladatba. A kocsma megtelik az
odahívott emberekkel, irány a kisbusz, egy kihalt raktár és kezdődhet a
tervezés.
Deirdre (Natascha McElhone), a kapcsolattartó felvázolja a
feladatot, miközben a munkavállaló férfiak gyanakodva és kíváncsian méregetik
egymást. A terv egy táska megszerzése, amiért, mint kiderül, nagyon komoly
összeget képes kifizetni a társaság, amelyik Sam-et is behúzta buliba. Első
feladatuk egy fegyverszállítmány átvétele, amellyel elkezdődik egy átveréses,
lövöldözős akciófilm, ami jól egyensúlyozik a dráma és thriller határán.
Megismerjük a vérprofikat és a véletlenül bekeveredett (Sean Bean) ocsút. Információ
morzsákból megtudjuk, ki honnan jött vagy merre tart. Lassan ezer kérdésre
kapunk választ, csupán azt nem tudjuk meg, mi van a táskában. És le is szarjuk.
Mi, mint néző, csak egyek leszünk a kompánia tagjai közül, ha tetszik, a „megfigyelő”,
aki Sam.hez csapódva azért izgul, hogy sikerüljön a meló és meglegyen a zseton.
Az árulás, mint motívum nem maradhat ki. Kapunk néhány remek
autós üldözést és rövid, de izgalmas puskaropogást. A feszült moziban olyan
nevek asszisztálnak, hogy ne unatkozzunk, mint a barátságos beszerző, Vincent (JeanReno), a csöndes és megfontolt Gregor (Stellan Skarsgard) vagy a genyó Seamus
(Jonathan Pryce). A mellékszereplők ugyanúgy a helyükön vannak, akár a
főszereplők. John Frankenheimer rendező 68 évesen meglepően frissen dirigálta
le ezt a kémfilmek legjobb hagyományait idéző, enyhén buddie movie-ba hajló (De Niro és Reno karakterei) egyáltalán nem egyszerű vagy buta filmjét. Néha úgy
érezhetjük, kicsit túl sok a machoság a srácokban, összességében mégis
emberközeliek maradnak a figurák, nem megyünk el James Bond Style-ba.
Elia Cmiral zenéje pedig szépen megtámogatja mind a melankolikusabb részeket, mind amikor pörögnie kell.
80%
Figyeld:
- - autósüldözések
- - fényképezés
- - De
Niro szövegelése. Sosem tudhatod, mikor mond el valami személyeset magáról.
Többnyire soha...
- - Katarina
Witt, korcsolyabajnoknő rövid szereplése.
-
Érdekesség: - hogy Ron Jeremy pornószínésszel forgattak
jelenetet a filmhez, ami végül nem került bele a moziváltozatba. Szegény Ron
hiába repült át Párizsba.
- Skipp Sudduth, aki a sofőrt játsza a filmben, addig sírt a
rendezőnek, hogy végül sok jelenetében kaszkadőr helyett saját maga vezethette
a kocsit. Frankenheimer csupán annyit kötött ki ezzel kapcsolatban; „- Oké,
Skipp, de nem akarom meglátni, hogy fékezel!”
- Az egyik kaszkadőrvezető egykor forma-1-es piltóta volt:
Jean-Pierre Jarier.
- Három olyan színész játszik a filmben, akik James Bond
filmben gonosz karaktert alakítottak. Nem írom meg kik...
- Nem kevesebb mint 80 autót nulláztak le a forgatás alatt,
egyebet nem számolva (pl. motor, standok) és közel 300 kaszkadőr vett részt az
autós üldözésekben, melyekhez minimális trükköt alkalmaztak. (pl. füstölő
guminál utólag rajzolták meg a füstöt)
- Lenni vagy nem lenni? Inkább lelépek...
- Sean Bean bár kifejezetten irritáló figurát alakít, meglepő módon ebben a filmben nem hal meg!!! (Legalábbis nem tudunk róla)
- Túl sok köze nincs a történetnek a 47 Ronin legendájának - csak halványan - de legalább egy jelenetben Sam régi cimborája elmeséli nekünk, amit tudnunk kell.
Megtekintés: Közel ezer év evolúciója képes, unatkozó űrhajósból, emberevő
kannibált teremteni.
Intelligens sci-fi látszatát keltő, hangulatos, de mű-májer
horrorfilm. Szarrá vágott, effektelt, szűrözött, fényezett. Az alapötlet, hogy a
haldokló föld bolygót elhagyja egy nagy csoportnyi kiválasztott ember, hogy
Elysium nevezetű űrhajójukon új élettért keressenek. Közben beüt valami komoly gebasz.
Néhányan felébrednek a mesterséges álomból és szembesülnek a jármű éppen csak
ketyegő, haldokló állapotával. Amíg az űrhajó az utolsókat rúgja, addig
ismeretlennek tűnő lények birtokba vették a fedélzet homályos szövevényének
nagy részét, ahol éhes tombolásuknak áldozatul esnek az újabb és újabban
előkerülő túlélők. Habár az űrhajó neve a görög mitológiából eredeztethető és
leginkább egyfajta paradicsomi helyet jelölne, sokkal inkább érezhetjük azt,
hogy a pokolban járunk, szemét és mocsok között. Szerencsére, a film lezárásánál
sejthető, hogy az igazi elízium is szerepet kap(hat). Az űrhajó, amolyan emberi Noé bárkája. Eljátszik a gondolattal, hogy szűk környezetben, ha elég idő áll rendelkezésünkre, az emberi faj milyen fejlődéseken mehet keresztül. Ki tudja, ha Noé bárkája elég ideig hánykolódott volna a hatalmas vizeken, talán az állatvilágunk is furcsább lenne ma. Vagy félrelökik a vadállatok szegény Noét és felzabálják a girhes növényevőket. Kb. ezt kapjuk a Pandorumtól.
A poszter egész jó lenne, de ha láttad a filmet, tudod, hogy csalóka; Dennis Quaid-del szemben nem Ben Foster áll, hanem Cam Gigandet, aki a filmben Gallo.
A jövőben, 2174-ben a föld végletekig megtelik élősködő emberekkel, gyakorlatilag lakhatatlanná téve a kék bolygót. Hatvanezer emberrel a fedélzetén egy Elysium nevű, hatalmas teherszállító űrhajó elindult a Tanis nevű bolygó felé, mert a tudósaink szerint ott új életet kezdhetünk. A tervezett utazás közel 120 évig fog tartani, melynek nagy részét az utasok álomban fogják tölteni, míg az irányító személyzet meghatározott sorrendben váltja egymást, hogy a magány ne kezdje ki az idegeiket. Valami félresikerül, mert amikor a négyes csoportból Payton (Dennis Quaid) és Bower (Ben Foster) magához tér - némi amnéziával megverve - egy kihaltnak tűnő fedélzetet találnak és egyáltalán, minden olyan, mintha elkopott volna. Nem tudják, merre járnak az űr végtelenjében, nem tudják, mióta bolyonganak, nem tudják, miért nem fogadták őket ébren az előző szolgálat emberei, és egyáltalán, az álom utóhatásának köszönhetően, mint egy puzzle játékot, úgy kell összeilleszteniük a tapasztalataikat, hogy választ kapjanak a kérdésikre. És mindezek mellett a sötétben az iszonyat ölt testet.
A "kezdő színésznők nevét nem rakjuk fel a poszterre" poszter!
Dennis Quaid ezzel a filmmel nem sokat tett hozzá a
filmográfiájához. Kezd megélhetési színész lenni. Ben Foster tehetséges
harmincas karakterszínész. Általában vagy azokba a filmjeibe csúszom bele,
amikben őrült karaktereket hoz remekül, vagy csupa ilyen figurát vállal el.
Mellettük szinte már a cameo határát súroló szerepben feltűnik Norman Reedus a
nagy sikerű horrorsorozat a „The Walking Dead” egyik húzóneve és Antje Traue
német színésznő, aki az „Acélember” című képregényfilmben alakította az egyik
fő-gonoszt. A többiek is jók. Főleg európai aktorok.
A film végig feszült, van egy sötét hangulata. 2008-ban kezdtek a forgatáshoz, Németországban.
A főszereplők
egészen jól hozzák az őrület formáit, az ellenség pedig remek maszkmesteri
munka eredménye. A helyszínek hatásosak, eszméletlenül életszagúak.
Valószínűleg a költségvetés – kb. 33 millió dollár – a díszletek felépítésére
mehetett el. Vizuális szempontból így a film igen erősre sikeredett. Sajnos a
cselekmény már sokkal zavarosabb, átlagos nézőnek – mint nekem – szinte követhetetlen,
ki van, kivel, mi miért történik. Szerencsére, ha nagyon figyelünk, a végére
azért valamennyire összeszedjük magunkat és tudunk saját véleményt formálni
arról, miről szólt a film. Ebben nem sokat segít, hogy néhány szöveg, amit a
szereplők szájába adtak, túl modoros, túl... fárasztó.
A befejezés ellenben egészen érdekes csavarral szolgál, sőt,
van benne némi humor. Erős közepes. Eredetileg trilógiának szánt első epizód
után nem várható folytatás, annyira alacsonyak lettek a bevételi mutatók. Kár.
A „Pandorum” még hibái ellenére is kiemelkedik az átlag sci-fi felhozatalból. Sajnálatos, hogy a nézők nem voltak vevők a kissé elvont történetre. Talán kevésbé sötét képi világ, talán több szájba rágás. Nem tudjuk meg.
- - Ben Foster jelenleg az egyik leginkább pszicho
színész. Nyög, köp, remeg, hebeg. Kész az a faszi. Mióta nem vígjátékokban
poénkodik, azóta szisztematikusan választja ki ezeket az „elcseszett”
szerepeket. Tehetséges.
Kifejezetten átverős poszter, hiszen ilyen jelenet a filmben nincs, de így jól mutat: Mintha egy komoly akciófilmet néznénk.
Már előre várom, hogy a magyar keresztségben milyen ötletes címmel fogják dvd-n bemutatni ezt a videótékás polcra való, rövid B thriller szerű összecsapott filmet. Találkozásom Salomon munkásságával egészen 1998-ig nyúlik vissza, amikor elkészítette vizes akciófilmjét, a "Vízözön-t - Hard Rain". Korrekt, szórakoztató akciózás, olyan filmek nyomdokain haladva, mint pl. Rés a pajzson, A szikla vagy A gyilkosok gyilkosa. (A Rés a pajzson hasonlóság nem véletlen, mivel ugyanaz a forgatókönyvíró: Graham Yost.)
Mostanában eléggé olyan, mintha jegelve lennék...
A főszereplő pedig egy tehetség másodélvonal beli, általában mellékszereplő: Dylan McDermott.
Ha lehet, McDermott még régibb ismerősöm. Először egy Flamex által bemutatott tévéfilmben láttam, ami nálunk moziig jutott, a Félelembe zárva című thrillerben, ahol a csinos Christine Lathi életét keseríti meg, enyhe "Született gyilkosok" stílusban. Azután fontos és markáns mellékszerepekben találkoztam vele, mint a "Célkeresztben" ügynöke, akit kilőnek Eastwood mellől, vagy pl. "Az ítélet eladó" ügyvédje, akit rögtön a film elején lő le egy bekattant radikális. Ott a neve még a stáblistán sem szerepelt.
Robert (Dylan McDermott) vacogva ébred fel egy hűtőhelységben. Nem tudja miért van ott, vagy legalábbis ezt igyekszik elhitetni azokkal, akik később bejönnek hozzá és nyolc millió dollárt követelnek rajta. Macska-egér játék veszi kezdetét, sok logikai hibával, sok klisével, sok baromsággal. A végére nagyjából összeáll a kép, sok kérdésünkre kapunk választ, ám marad, ami tovább lebeg majd és mi értetlenkedhetünk.
A filmet Dylan játéka viszi el a hátán és igyekszik egyensúlyozni a jó thriller és kamaradráma között, hiszen a szituáció, a kevés szereplő és a gyakorlatilag egyetlen helyszín elég szűkös keretet ad ahhoz, hogy egy igazán pörgős akciómozit lássunk.
Szép lány ez a Júlia, de sajnos ebben a filmben még kevesebbet látunk a testéből, mint a Die Hard 5.-ben. Ott is inkább a trailer mutatta meg, mi van a kabátja alatt.
Csöcsnek bekerült még az egyelőre kimondhatatlan nevű üdvöske, Yuliya Snigir, aki már a Die Hard 5. részében is dekorációs tárgyként volt jelen.
Yuliya Snigir amikor épp nem freezer alatt áll.
Röpke másfél óra, erőtlen befejezés, nem túl érdekes csattanóval, kamu fordulatokkal, gyenge akciókkal. Kifejezetten tévéfilmes darab.
- Men in Black az élet után, földönkívüliek nélkül, de legalább olyan ocsmány ellenségek ellen. Ryan Reynolds ifjú titán seggébe állítják az öreg kurázsis ex-élő, de aktív zsaru Jeff Bridges-t. Ellenségnek ott van Kevin Bacon, aki utálja a koreai kaját vagy mit és szokás szerint a világ leigázására készül, mint bármelyik gonosz. Ha tervei sikerülnek, gondolom meghal mindenki és a holt lelkek majd tort ülhetnek egy lepusztult világon. Szerencsére a gonosz győzelme ritkán jön el. Olcsó CGI, buta koncepció, ráncosodó Marie-Louise Parker. Egyszer nézős.
Ház a kísértet hegyen. A kóbor lelkek sokszor, mint ebben a szimpla horrorfilmben is, egy helyszínhez kötődnek. Titokzatos erők egy csoport embert hívnak egybe a domb tetején álló házba. A milliomos vidámparkos nagyobb összeget kínál fel annak, aki egy éjszakát kibír a képzeletének legijesztőbb rémképeit felvonultató épületben. Kezdetben sokan csak egy kísérletnek, rossz viccnek veszik az egészet, de a vállvonogatásból hamar lábemelgetős futás lesz, amikor az értelmi szerző kezéből kiszakad a gyeplő, és elveszíti kontrollját az illúziók tárházában. Nem tett semmi újat a kísértetfilm műfajához, de legalább megnézhettünk egy csomó eltérő stílusú színészt egy másfél órás videoklipben bolondozni…
Gótika a Dark Castle új filmje. Ismét kísértetes film (igaz, tőlük nem is nagyon készül majd más, mivel pont a téma miatt alapították a céget). Megint néhány húzó névvel, és a szokásos szellemtörténettel, leszámítva azt a tényt, hogy itt a szellem csak annyira vérszomjas, amennyire feltétlen muszáj, sőt, talán jogos is a cselekedete. A film csavarjait leírni balgaság, és tiszteletlenség lenne kielemezni, mert azzal csak elrontanám a film élvezetét, így inkább kerülő úton közelítem meg a témát.
Mathieu Kassovitz-nak, volt már jobb filmje is (lásd: 
