A fegyvertelen katona - Hacksaw Ridge (2017)

A fegyvertelen katona - Hacksaw Ridge (2017)

Rendezte: Mel Gibson

A film Mafab adatlapja: Hacksaw Ridge (2017)

Megtekintés: Mivel az utóbbi idők egyik legkellemesebb filmélménye volt számomra, kifejezetten ajánlom a film moziban való megtekintését is akár. Vagy bárhogy!

Kedves Mr. Gibson!
Szégyellje magát!
Ezt a legkomolyabb szarkazmussal mondom önnek! Aki ilyen filmeket képes tető alá hozni és megrendezni, annak kötelessége lenne, hogy legalább évente egy remek filmet tegyen le az asztalra, mert önnek van tehetsége a filmekhez.

Pedig...

Az első mozifilmje, "Az arc nélküli ember - The Man Without A Face (1993)" korrekt dráma egy erősen megkérdőjelezhető drámai témában, amely finoman boncolgatja, hogy diák-tanár között mennyire lehet erős a függőségi kapcsolat és, hogy a rosszindulat hogyan kezdheti ki az összetartást. De semmi különös. Oké, volt benne remek karakterek bemutatása, meg a feldolgozás is szép lett, viszont motoszkált bennem valami a fő kérdésből; nem lehetséges, hogy tényleg történtek olyasmik, amiknek nem szabadott volna? Habár, erre maga a film, amennyire emlékszem, egyértelmű utalást nem tett.

Azután "A rettenthetetlen - Braveheart (1995)" bebiztosította önt a legjobb rendezők között, habár, mai szemmel nézve, a remek felépítés, színészek és forgatókönyv ellenére, a filmben érződik egyfajta kommersz íz is. Hatalmas vállalás és a végén a kivégzés... nem volt más ez, mint egy igazi Oscar-díj mágnes. Az én anyámat, hogy a film zenéjét jobban kedvelem, mint magát a filmet, pedig vannak ikonikus pillanatai - Murron nyakvágás, helytartó nyakvágás - mégsem a kedvencem.

Közel tíz év szünet után érkezett "A passió - The Passion of the Christ (2004)", amit megtekintés után egyenesen rühelltem. Elhiszem, hogy sokaknak egyenesen revelációként hat a kész mű, de én nem vagyok sem vallásos és a horrorfilmek műfaján belül meg kifejezetten utálom a torture horror alműfajt, ezért nekem Jézus utolsó útja és szenvedése - hiába már maga a cím is erről szól, ezért kár is lázadoznom - nem volt szórakoztató, pedig a mozitól ezt várom el, nem a kényelmetlen feszengést, a teljes elzárkózást. Engem idegesített az, hogy egyetlen embert egy egész város szopat. Ráadásul nem egy gyilkosról beszélünk, hanem olyasvalakiről, aki a szeretetre akar tanítani. Jó, te azt mondod: - Hiszen ez a Biblia és a katolikus vallás legfontosabb története. Én meg azt mondom erre: - Oké, de én utálom a vallást és az összes ellentmondásos, ósdi hozadékát.

Rá két évre összedobta az Apocalypto című kaland-drámát, amely nekem eléggé kakukktojás és a pozitív kritikák visszajelzéseinek ellenére kb. rokonfilmnek számít számomra a finn "Nyomkereső - Ofelas (1987) című kalandfilmmel, amelyből Hollywood készített vérre menő Remake-t, áthelyezve egy kontinenssel arrább, "A barbár - Legenda a szellemharcosról - Pathfinder (2007)" címmel, így Gibson beelőzte azt pár évvel, azonban a finn játékfilm közötti hasonlóságtól nem tudtam a megtekintés után elvonatkoztatni. Biztos igazuk van azoknak, akik szerint a mozi hatalmas nagy vállalás, nekem azonban ugyanúgy elég volt egyszer látnom, mint "A passiót".

Erre eltelt tíz röpke év és Gibson olyan filmet készített, hogy azt kívánom, elég ideig éljen még, hogy további tucatnyi hasonlóan fontos és számomra érdekes produkcióra legyen ideje. Ha ilyen iramban fogja folytatni, akkor élnie kell vagy száz évet még...

Gondolom, ebből is rájöttél, hogy számomra Gibson "A fegyvertelen katonája" kifejezetten üdítő hatással volt és csak ajánlani tudom megtekintésre. Igen. Le a kalappal. A film maga a nagybetűs mozi!
Gibson jó érzékkel szövögeti a mesét, és ebben nem is kell túl messzire mennie, hiszen a főszereplő, Desmond Doss hihetetlen története (Érdemes elolvasni a wikipédia cikkét erről a hősről) a valóságon alapul és amennyire hinni lehet a 2006-ban elhunyt fegyvertelen szanitéc visszaemlékezéseiben megörökített történeteknek, a film forgatókönyve nagyjából hitelesen adja vissza mindazt, amit a főszereplő karaktere megélt az Okinawa-i partoknál. (2004-ben készült egy dokumentum film melyben többek között beszélgettek Doss-szal és 2000-2002 között adásba került a Medal of Honor című dokumentum sorozat, amelynek első évadának negyedik részét szentelték teljes egészében a hősies katonának.)
A film szerencsére, ahogy a hasonló felépítésű moziknál megszokhattuk, nem rögtön a háborúval indít - nem számolva a film eleji jelenetet, ami bemutatja a főhőst - hanem bemutatja a fiatal Doss-t (Andrew Garfield) és, hogy hogyan lett belőle az az ember, akinek mély vallásossága és lelki formálódása végül egy olyan személyben csúcsosodott ki, aki teljes és mély meggyőződéssel kiáll azért, amiben hisz és úgy akarja segíteni bajtársait a háborúban, hogy eközben ő nem ragad fegyvert, hogy ezáltal ne kövesse el isten szemében a leghalálosabb bűnt; a gyilkosságot. (Mondjuk, azért érzek így is némi ellentmondást, mert habár Doss még véletlenül sem nyúl fegyverhez, puskához vagy bajonetthez, mégis a bajtársa fegyverének csöve elé kénytelen taszítani a japán katonát, amikor az megakarja fojtani a puszta kezével és így végül a katonatárs puskasorozata teszi ártalmatlanná a támadó ellenséget.)

A film első fele a karakter(ek) megismerése, Doss rövid élettörténete. Ezt a Gibsonra jellemző finom humorral és drámai pillanatokkal (Kb. Mint a Rettenthetetlenben, amikor visszatér szülőfalujába és humoros módon elfogadtatja magát egykori cimboráival, vagy félszeg udvarlása Murron felé.) sikerül bemutatni. Doss figurája egy enyhén bugyuta fickónak tűnhet, aki megkukul, ha szerelmes lesz és sokak szerint soha nem fogja vinni semmire az életben, mert túlságosan is a fantáziája rabja. Anyjának segít csip-csup munkákat elvégezni a templom körül, hobbi szinten érdekli az orvostudomány, a természet és ornitológia, stb. és végül első látásra beleszeret egy nővérkébe, akit a sors sodor az útjába.
A szomszédfiús kisugárzás mögött azonban olyan erő lakozik benne, amellyel később példát tud mutatni katonatársainak, akik logikus okokból teljesen elzárkóznak tőle, hogy később, miután "bebizonyosodjon", hogy Doss hitének van a harcmezőn létjogosultsága, ne ő formálódjon a többiekhez, hanem azok kezdjenek hozzá idomulni, előbb elismerve tetteinek értékét, majd elfogadva hitét is, hiszen nincs babonásabb és vallásosabb ember a harcmezőkön harcoló férfiaknál. (Igen, úgy vélem, ők még magánál a pápánál is vallásosabbak, babonásabbak.)

Doss szerelmes lesz tehát egy nővérkébe (Teresa Palmer), akit elbűvöl a fiú természetes őszintesége és akkor is mellette marad, amikor bárki más elfordulna tőle. Közben Doss, apja (Hugo Weaving parádés alakítása) ellenérzésének ellenére Desmond az öccse után szintén jelentkezik a hadsereghez, ahol a besorozás alatt azt az ígéretet kapja - amit naivan el is hisz - hogy nem kell majd fegyvert ragadnia az ellenség ellenében. Akkor még nem tudjuk, miért olyan nagy az ellenérzése a fiúnak a fegyverviselés ellen - később flashbackből derül ki - ám olyannyira ragaszkodik elveihez, hogy ennek köszönhetően egy hajszál választja el a hadbíróságtól. A szerencsének is köszönhető, hogy végül a hadsereg egy későbbi hőst nem küld parkolópályára, értelmetlenül.
(Mert belegondolva mekkora ellentmondás már, hogy valaki önként jelentkezik, hogy segíteni akar a többi harcostársán a háborúban - mint felcser erre megvan minden esélye - de mivel nem ragad fegyver, már azelőtt sittre kerülhet, mielőtt kvalitásairól egyáltalán megbizonyosodott volna a hadsereg, akiknek elvileg - mivel önkéntesen jelentkezett, ezt ne felejtsük - még ő tesz szívességet, állampolgárként.)
Beszédes az is, ahogyan a katonai apparátus hogyan próbálja különböző módszerekkel rábírni a fiút a fegyver viselésére.
A tisztek szerepeiben találkozunk Sam Worthington-nal és Vince Vaughn-al, aki ebben a filmben szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtja! Első megjelenése tökéletesen bemutatja a karaktert.

Lefutjuk a kötelező köröket, megismerjük a katonatársait, a feletteseit, a hadsereg egyébként szintén teljesen érthető álláspontját, majd a hadszínteret és az ellenséget - akiknek arctalansága szinte a végéig megmarad, ezért gyakorlatilag biodíszlet szinten működnek.
A csata már-már Ryan közlegény szintűen epikus. Bőven van itt is borzalom, ami rávilágít arra, hogy a felső körök érdekeit megvívó katonaság mennyire lehetetlen helyzetben van, mennyire személytelen az egyén sorsa a háborúban. Borzalmas belegondolni is, hogy egy fiatalember kiérkezik a frontra pár hónapos kiképzés után, majd az első percben földre rogy egy lövéstől, holtan, semmissé téve egy élőlényt, karaktert, húsz év örömöt, bánatot, tanulást, érzést, gondolatot.
Belegondoltál már, mennyire isten ellen való, hogy egy élőlényt hónapokig gyötörnek a kiképzésen, kitanítanak, felruháznak, energiát fektetnek bele, hogy azután az első lépés után, ha lelőtték, mindaz, amit korábban rá építettek, semmissé váljon???

Doss azonban bőven rácáfol mindenkire és olyan emberfeletti tetteket hajt végre, amelyekre nincs szó és amelynek nézése közben barátom, Jani is felszisszent, hogy ez azért túlzás. - és nem az, mert a forgatókönyv nagyon hitelesen követi a történelmet.
Doss tehát egy hős és kellemetlen olvasni a stáblistán, hogy már tíz éve elhunyt szegény. Csak arra tudtam gondolni, hogy azok a férfiak, akik átélik a háború poklát, hogy azután végigéljenek egy emberöltőt, milyen történeteket tudnának nekünk mesélni, csupa olyasmiről, amiről nekünk már fogalmunk sem lesz soha: hitről, bajtársiasságról, földi pokolról és még ezer apróságról.

Különvélemény:
Milán barátomnak is tetszett a mozi, de azért volt egy apró és logikus kérdése, ami sajnálatos módon neki jutott előbb eszébe:
- A japán hadsereg miért nem vágta le a kötélhágcsót, amelyen keresztül feljutva az amerikaiak bevették a frontvonalat???
Egy másik ismerősömmel is tanakodtunk erről, de logikus érvet nem találtunk, így maradt az, hogy a japcsik egy kissé hülyék voltak.
Másodszor nézve a filmet - mivel valós eseményekről szól, így a hágcsó kérdése különösen fontos - arra a következtetésre jutottam, hogy a feljutó amerikaiak olyan jól álcázták a sziklás peremen, hogy az ellenségnek nem jutott ideje eltávolítani, lentről meg folyamatosan fedezték.
Ha valakinek ezzel kapcsolatban van hiteles információja, kérem írjon megjegyzést!

90%

Ha megnéznéd:
- A fegyvertelen katona (2017)

xXx: Újra akcióban - xXx: Return of Xander Cage (2017) - Erősen spojleres

xXx: Újra akcióban - xXx: Return of Xander Cage (2017)

Rendezte: D.J. Caruso

A film Mafab adatlapja: Felnőttfilm (2017)

Megtekintés: Persze. Tökéletes agyatlan móka, amelyet minden második ismerősöm élvezni fog, hiszen ritkán látunk ilyen remek vígjátékot.

Vagy James Bond paródiát? Fene tudja. Az angol kém nevét mégsem használhatják fel jogtalanul, ezért csak a szituációkat igyekeznek mis-másolni, hogy száz percre elhiggyük, Vin Diesel a világ legjobb hapsija. Mert erről szól a film: Egy végtelenül egyszerű, tesztoszteron-dezodor reklám, amely végig Diesel seggét nyalogatja, olyannyira, hogy végül még a második rész főszereplő nigga-ja (Ice Cube) is visszatér egy rövid cameo erejéig, hogy verbális golyósimogatást gyakoroljon főszereplőnkön, hogy teljes legyen az análizálás.

Caruso nem rossz rendező. Korrekt filmeket teszeget az asztalra, izgalmas koncepciókkal vagy legalább két-három karakteres szereplővel, de ennyire a valóságtól még sosem rugaszkodott el, pedig készített már sci-fi kalandfilmet is, amelyben idegen lények nézték kocsmának a földet és verték szarrá benne a bútort. De ehhez képest az egy dokumentum film volt. A tripla x 3. műfajparódia, annak minden mocskával. Unásig ismert történettel, unásig ismert csavarokkal, borzalmas színészi játékkal és olcsó, vicclapokat művészi szintre ugrasztó beszólásokkal, amelyek a nyolcvanas években megfelelően alkalmazva tényleg mosolyt csaltak az arcunkra, de most, 2017-ben, inkább csak egy szisszenést csalnak ki a szánk sarkából, mert egy kis gyomrosra emlékeztetnek, amit egy hatéves tudna ránk verni: Nem fáj valójában, de azért a reflex összeránt. Pont ilyen egysorosokkal operálnak ebben a moziban is. Legalább három esetben szaladt ki belőlem az "atyám!" felkiáltás, pedig nem vagyok vallásos.

Hiába akarják nekem beadni, hogy Diesel nem csak erős, hanem okos is és olyan érzékű deduktív elemző módszerei vannak, hogy Sherlock Holmes lenyelné a hegedűjének vonóját  vagy a pipájának csutoráját tőle. De én nem veszem be. Oké, az első részben még rendben volt, hogy 140 kilós pincérnő nem fog magassarkú cipőben kávét felszolgálni, de itt már olyan hülyeségeket hord össze Cage a hős, hogy rá kellett innom a sörömből. Majd pont Diesel az a pacák, akinek van érzéke a világ elemzéséhez. Szerintem Diesel egy dvd borítóról nem tudná megmondani, hogy vígjátékot vagy horrort takar, nem, hogy arról, hogy kinek milyen eredeti vagy fake fülhallgató lóg a nyakán. Bekussolok, ez csak egy film.

A film elején a korábbi részek vaskezű szervezkedőjét, Gibbons-t (Samuel L. Jackson) kinyírja egy lezuhanó műhold. Azt hitted, igaz? Majd pont az egyetlen értékelhető figurát fogják meggyilkolni, mert olyan tökös a forgatókönyv-író, mi? Pedig látod, ahogyan felgyullad és elvileg szarrá ég a robbanásban. Kellett az erős felvezetés.
Gibbons titkos, de magasan kvalifikált társasága ezek után kinyomozza, hogy egy vadonatúj fegyver a felelős a "balesetért". Mert mindig az van, hogy valaki össze-sufni-tunningol egy halálos csapást mérő ketyerét, és az a filmek dramaturgiai jó szokása szerint, mire hőseink belépnek a történetbe, a tárgy épp mozgásban van, mivel valakik - ellenség többnyire - ellopták. Ezért kell megszerezni. Lehetőleg tegnapra.

- Na, mit hozott neked a bácsi, hátulról?

Csupán egyetlen ember képes erre, az első és a második rész között elvileg elhunyt Xander Cage (Vin Diesel), ki más? Az olasz-amerikai verőember, akit persze eddig Gibbons nem tudott felkutatni, de az alatta dolgozó személyzet, varázsütésre, hát nem pont most, krízis idején kapta lencsevégre?
Nosza, be is rántják, mint Mariska a bablevest, hogy ideje ismét akcióba indulni, mert a második részben potrohoskodó debella nigger srác majdnem kicsinálta a franchise-t és Diesel sem tud más eladni az Iramos filmeken kívül, viszont színesíteni kellene a filmográfiát. Nosza, mi illik legjobban hozzá? A Riddick sorozat utolsó két része bukott, a boszorkányvadászat sem ment simán, de volt itt pár éve egy gagyi baromság, amiben lehetett akciójeleneteket összedobálni a CGI osztállyal és még Diesel sem húzta le végleg a klotyón: Csináljunk egy harmadik xXx filmet.

Bár Diesel annak idején okosan kihagyta a második etapot, mostanra még okosabb lett és rájött, elég komoly holtszezon van akció fronton, neki meg egyre nehezebb lesz a sörtől folyamatos behúzásra ítélt pocakjával domborítani, hogy éljek egy ellentétes hason (érted, hason!) -lattal.

Miután Gibbons kilehelte a forgatókönyvben ráerőszakolt mondatok felét az első percekben, ismét megcsodálhatjuk, milyen szar is az, amikor a CGI osztály belsőleg bomlasztja a mozi minőségét. Diesel leugrik egy hatalmas toronyról, lábán sítalppal és fittyet hányva gravitációra és levitációra, száz méter szabadesés után, sérülésmentes bokákkal siklik végig egy hegyi szerpentinen, miközben a világ egyik legkeresettebb bűnözőjeként az egész sziget lepacsizik vele és névről ismeri. Ilyen felütést nem engedett meg magának Tom Cruise, mert ő nagyjából képes megcsinálni a mutatványai nagy részét, ám a száz méteres sízuhanást nem tudta begyakorolni. Ki fog ilyesmit megcsinálni? Aki színészi kvalitások helyett inkább a filmes trükkök tárházát kihasználva akarja elhitetni velünk, hogy bármire képes. Ebből kifolyólag, Diesel tiszta Owen Wilson, aki minden filmben legalább három képességet mutat be magáról, a rúdtánctól kezdve a robot break-en át, a gitáron való riffekig, leszámítva azt a tényt, hogy valójában ő maga semmi ilyesmit nem tud prezentálni. Vásznon azonban lehet. Ezért gondolkodom, hogy pornóznom kellene... akkor legalább lenne szex.

Diesel egy verőember, aki viccesen szellemesnek, örök macsónak és mindent lebíró Puffin lekvárnak képzeli magát - habár a magyarban a lekvár jelentése pont ellentétes - ezért rövid úton aláír a ketyere lenyúló akcióra, de ahogy megszokhattuk már az Iram filmekben is, első a család, ezért csupa olyan figurát visz magával a bevetésre, akik közel állnak hozzá.

- Igen, a forgatási szünetben három percében megvolt... kétszer.

Az ellenség sem akárki. A ketyerét ugyanis egy rivális banda tette magáévá és hasonlóan magasan képzett harcosok, akikkel nem jó ujjat húzni, mert pállott fingszag lesz az öltözőben tőle. Megtörténnek a kötelező kiss, kiss, bang-bang körök, mire kiderül, hogy semmi nem fekete és fehér, hanem pont fordítva.
Így legalább az összes szereplő, akit lehet kedvelni, egy oldalra kerül, ami viszont nem jelent mást, mint, hogy legyőznek mindenkit és azzal elrepült a mozi száz perce.
A rosszak és jók, mind jóvá változva elsétálnak a naplementébe és jöhet egy negyedik rész, csak előbb ki kell nevelni egy új negatív hős generációt, mert mostanra le lettek nullázva a világ rossz-fiúi.

Az xXx semmi újdonságot nem kínál, viszont, és ezért kicsit utálom, egy szórakoztató baromság, amely, mint írtam, nem sima akciófilm, hanem egy önmagát ugyan komolyan vevő, a nézőt kissé hülyének néző, egyetemes akciómarhaság.
A vágás amúgy elég silány és a kamerát az esetek ötven százalékában szar helyre tették, vagy az olló nyisszantott túl korán. Néha azt sem tudjuk, éppen ki kire lő, hova ugrik, merre helyezkedik el. A lemészárolt katonákat rendre nem világítják meg, ezzel is felerősítve, hogy ők lemészárolható, arctalan kommandósok, akikért nem kár. Azért, egy ilyen film után megnéznék egy olyan drámát, amely azzal indít, hogy az akcióban elhunyt, elvileg magukat a pozitív oldalon harcolónak képzelő, ám mégis felaprított katonáknak és zsoldosoknak a munkáltató - ha épp túléli a filmet - szétküldi a gyásztáviratokat.
"Kedves Mrs. Peacefull! Férje szolgálatteljesítés közben elhunyt. Sajnos, felettese, mint kiderült, lepaktált az ellenséges erőkkel és az ön szeretett férje nem kapcsolt idejében, továbbra is vakon teljesítette a parancsait, aminek okán, a haza igazi hősei, akik legyőzték az áruló vezető parancsnokot, sajnos, kénytelen kelletlen a férjét is le kellett, hogy durrantsák. Gondoljuk, mivel férje így elviekben hazaárulást követett el, nem részesíthetjük katonai díszszemlés temetésben és az özvegyi járulékoktól is el kell tekintenie. Vigasztalja az a tudat, hogy férjének nyitott tetejű koporsós temetése lehet, mert nem homlokon lőtték. Stb."

Közben a világ megmentői jól végezve dolgukat, nevetgélve új kalandok felé veszik az irányt. Lelkiismeret?
Persze.

Különvélemény:
Kár, hogy Donnie Yen-t a színész ennyire későn fedezte fel az amerikai mozi. A színésznek valamiért már a megjelenése is tiszteletet parancsol, bár, ebben az is benne lehet, hogy láttam, amikor IP mesterként fektetett le egy egész karate válogatottat és azt is, amikor vele volt az erő és ő egy volt vele.
Tony Jaa mindig nagy kedvencem volt és örülök neki, hogy a kis Tájföldi srác végre Amerikába is berobbant. Diesel is kedvelheti, mert ez már a második filmje, amiben megjelenik és bár, tőle teljesen idegen az elmebeteg figura, amit hoznia kell, szórakoztató volt látni, hogy mennyire érezte a szerepét.
Végül kiemelném még Toni Collette-t, akit remek színésznőnek tartok, viszont kifejezetten nem áll közel a szívemhez, mert az arca... az arca... az arcától kész vagyok. Azok az egymástól távol ülő szemek. az a széles száj, amelyik két széle eltűnik az arcának oldalán, valahol a füle mögött. Tényleg szánalmas tőlem, hogy egy nő esetében a külsejét hozom fel negatív tulajdonságnak, de hiába ismerem el őt, mint színésznőt a "Muriel esküvője" óta, és ne felejtsük, hogy a "Hatodik érzék" egyik főszereplője, ami meg filmtörténeti kilométerkő, mindezek ellenére, sosem tudtam megszeretni, mert nem az én ízlésemnek való.
Azért le a kalappal, Collette ebben is kipróbálhatta magát és nem az ő hibája, hogy a karaktere komolyan gondolta, hogy a végén majd ő söpri be a zsetonokat. A forgatókönyvíró szórakozta ki magát.

Konklúzió:
A film szar, de látnod kell!
Akárhányszor egy blődséget látsz a vásznon, igyál egy korty sört. A huszadik percben már röhögni fogsz, a negyvenediktől meg vaksötétség.

65%

Ha látni szeretnéd:
- XXX - A felnőttfilm (2017)

Fényképek a The Hunchback (1997) című film forgatásáról 2.

A stábfotók, amelyeken színészek is láthatóak. Ha épp nem volt forgatás, a statiszták készíthettek képeket a színészekről, stábról. Talán azért nem volt olyan nagy a titkolózás, mert ezzel is reklámot akartak csinálni a filmnek, hiszen ne felejtsük el, hogy tévéfilmes feldolgozásról beszélünk, alacsony költségvetéssel. Salma Hayek ekkor kezdett befutni. Igaz, itt már túl volt a Desperado forgatásán, de néhány filmet leszámítva, többnyire rövid epizódszerepeket sikerült elcsípnie amerikai filmekben.

anyu a vadhús árus díszletben. Amúgy ő cigány-lány szerepkőrt kapott.

Edward Atterton (balra) és Benedick Blythe (jobbra) közrefogja Salma Hayeket, aki élvezi a figyelmet, habár nagyon hűvös volt a forgatás ideje alatt.

 Atterton nálunk nem lett ismert arc. Főleg kosztümös filmekben lehet vele összefutni, mint pl. a Vasálarcosban is. Hogy mégse teljesen ismeretlen filmes figura az összesen eddigi harminc munkájával, az annak is köszönhető, hogy olyan, mostanra kultikus státuszú munkákban is feltűnt, mint a Firefly sorozat egyik epizódja, vagy a Frank Herbert Sci-Fi könyvéből készült "A Düne gyermekei" minisorozatban. Benedick Blythe karrierje sem sokkal "vastagabb". Neki közel negyven filmes munkája van.

Forgatási szünet. Salma Hayek mosolyogva állt a statiszták rendelkezésére. Több órán keresztül fotózkodott velük. Jobbról Manyi néni óvakodott a képbe.

Salma Hayek a díszletben gyakorolta Esmeralda táncát, amely később elbűvöli a bíborost alakító Richard Harris-t és a Quasimodo-t játszó Mandy Patinkin-t.

A szünetekben Victor Hugo könyvét olvasgatta a színésznő, angolul, ezzel is gyakorolva az angol nyelvet, hiszen spanyol-ajkúként voltak nyelvbeli hiányosságai.

Anyu itt hangos "Salma" felkiáltással odaintegetett neki, amin elnevette magát az amúgy apró termetű színésznő.

Jim Dale, aki főleg a "Folytassa...!" filmeknek köszönheti ismertségét. Elég ritkán forgat filmet és néha csak a hangját adja, ezért nem olyan ismert számunkra.

Peter Medak, Magyarországon született, amerikai filmrendező. Élvezte itthon a filmezést, habár, voltak ütemezési és költségvetési problémák. Szerencséjére a stáb és a színészek mind alázattal viseltettek iránta.

Peter Medak még ma is aktívan forgat filmes munkákat - persze inkább sorozat epizódokat - és ha ismerős a neve, az azért lehet, mert a nálunk is sikeres "A lény - Species" második részét ő rendezte. Szeretett gengszterfilm témákat feldolgozni, mint a "Rómeó vérzik - Romeo is Bleeding (1993)" vagy a "Kray fívérek - The Krays (1990)".

Gauchére szerepében Nickolas Grace. 

 Grace 1960-tól dolgozik filmekben, nekem mégsem mond semmit a neve, a majdnem 100 filmes produkciója ellenére. Anyu meg is lepődött, amikor mutogatta a fotókat a színészekről én meg pislogtam, hogy kik is ezek?

Benedick Blythe és Edward Atterton közé besunnyogott egy statiszta. Talán, mert nem voltak A listás színészek, de nagyon türelmesek voltak a bárhol megjelenő fényképezőgépes magyarokkal.

Atterton vezeti a csőcseléket a bíboros és serege ellen. Itt még nem üvöltöztek, mert nem kaptak rá instrukciót.

Peter Medak instrukciókkal látja el a film egyik húzónevét, a Quasimodo-t alakító Mandy Patinkin-t, akit felismerhetetlenné tett a maszk.

 Mandy Patinkin amúgy a maszk alatt egy végtelenül kedves és charme-os pasas. Láthattad őt "A herceg menyasszonya - The Princess Bride (1987)" című abszurd mesefilmben vagy a Homeland: Belső ellenség című sorozatban.

Michel atya szerepében Vernon Dobtcheff.

 A kimondhatatlan nevű Dobtcheff nem kevesebb, mint 350 filmes produkcióval öregbíti hírnevét!!! Elképesztő szám ez, de talán pont ezért is lehet ismerős neked, ha a nyolcvanas években sok kalózkazettás mozifilmet, akciófilmet láttál. Dobtcheff igazi ZS kategóriás figura, de ezt a legnagyobb elismeréssel állíthatom róla. Karakteres karvaly orrát több filmben is felfedeztem magam is, amelyek közül volt, amelyiket kedveltem, mint pl. az 1984-es Gwendoline, fantasy marhaságot vagy az Umberto Eco kultikus könyvéből készült szerzetesek között játszódó dráma, A rózsa neve 1986-ból.

És végül a legismertebb név a szereposztásból: Richard Harris.

Sokan, a mai fiatalok csak úgy ismerhetik Harris-t, mint az első színész, aki eljátszotta Dumbledore szerepét a Harry Potterben, pedig a brit színész - Írországban született - már a hatvanas években nevet szerzett magának filmszínészként és sok nívós produkcióhoz adta a nevét negyven éves pályafutása alatt.
Harris-hoz fűződik az adoma, hogy forgatás közben nagyon fázott, ezért egy tengerészsapkát húzott a fejére - amit az Orca című film forgatásánál tartott meg. Jött a jelenete, hogy ki kell vonulnia a Notre Dame kapuján, hogy beszédet tartson az összeverődött, dühös tömegnek Quasimodo-ról és Esmeraldáról.
- Action!
Harris előtt kitárják az ajtót és a színész kivonul, méltóságteljesen. Homlokát viszont eltakarja a fekete gyerekcsináló sapkája.
A rendező beleszólt a megafonba:
- Richard, megint fennmaradt rajtad a sapka! Újravesszük! - angolul.
Harris felnéz, mormog valamit, azután mosolyogva leemeli a sapkáját és teljes bíborosi jelmezben, széles karkitárós gesztussal mélyen meghajol a stáb, majd a statiszták felé, egy mennydörgő: - Sorry! felkiáltással. Majd bedobta a sapkát a kapun és kimért léptekkel utána vonult, miközben mindenki nevetett rajta.