2016. október 19., szerda

Zaklatás - Disclosure (1994)

Zaklatás - Disclosure (1994)


Rendezte: Barry Levinson

A film Mafab adatlapja: Disclosure (1994)

Megtekintés: Pár évente újra-újranézem, mert jópofa a történet azon része, hogy Michael Douglas-t szexuálisan zaklatja Demi Moore.

"Miss. Alvarez, negyvennyolc órával ezelőtt a férjem pénisze egy másik nő szájában volt és attól nekem csöppet sem könnyebb, hogy a jog kinek az oldalán áll!"

De ennél jóval több a történet (Habár a trailer főleg a zaklatásról szól, arra utalva, hogy az a fontos a filmben), sőt, kielemezve, elég ostoba is. Erősen szpojleres leírás.
Tom Sanders (Michael Douglas) egy számítástechnikával foglalkozó cég közepesen fontos beosztottja, aki előtt lehetséges előléptetés áll, miközben a cége egy fontos fejlesztést igyekszik piacra dobni az adattárolás és felhasználás piacán. Valamilyen homályos okból végül nem őt nevezi ki főnöke (Donald Sutherland), hanem egy külsős, bár sikeres üzletasszonyt hoz be a kép, Meredith-et (Demi Moore), aki sok évvel korábban Sanders szeretője volt, jóval azelőtt, hogy Tom családalapításra adta volna a fejét.
Meredith már első nap az irodájába hívatja Sanders-t, ahol egyértelműen kikezd a férfival, aki végül, miután már majdnem hajlandó lenne az együttlétre, lelkiismereti okokból inkább eltaszítja a nőt és elsiet az irodából. Másnap reggel már egy zaklatási ügyben találja magát, melynek megoldásaként felajánlják számára, hogy elköltözhessen és a cég egy másik kirendeltségén dolgozzon tovább. Ezt Sanders nem fogadja el, érthető okokból és egy ügyvéd (Roma Maffia) segítségét kéri, akinek komoly hírneve van hasonló ügyekből kifolyólag.
Cégen belül hamar elterjed a piszkos ügyről a pletyka és Sandersnek fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akarja korábbi életét teljesen elveszíteni.

Zseniális jelenet, hogy hogyan kezdjünk ki valakivel, irányítva az eseményeket.

Ez csak a film első fele, mert miután Sanders és ügyvédje beletemetkezik a bizonyításba, szerencsésen hozzájutnak egy felvételhez, ami alátámasztja a férfi állításait. Csak azt érzem problémának, hogy Michael Chrichton, aki a film alapjául szolgáló regényt írta, hogy kb. eddig tudott mit kezdeni az alapanyaggal.
Chrichton mindig előszeretettel nyúlt bele divatos ügyek boncolgatásába, főleg, ha azok valamilyen technikai szegmenst is tartalmaztak. Volt nála űrszonda baleset, kiszámíthatatlan mellékhatással - Az Androméda-törzs - The Andromeda Strain (1971), - DNS-kísérletek, kiszámíthatatlan mellékhatással - Jurassic Park - Jurassic Park (1993) - vagy időutazás, kiszámíthatatlan mellékhatással - Idővonal - Timeline (2003) - és hasonló filmek tucatja.
Szinte mindig bedobott valami fontosnak tűnő apróságot, hogy a történet annak farvizén végül egy profánabb krimi vagy akciófilm legyen, kevés horror beütéssel.
Itt kettőt is kapunk, amik felcsigázzák a néző figyelmét, de sajnos borzalmasan rosszul kufárkodnak mindkét szállal, ezért a film bár nem rossz esti mozi, némi boncolgatás után eléggé bugyuta történetként hatott számomra. Igaz, ehhez látnom kellett vagy hatszor.

Demi Moore karaktere ütni való.

Tehát, első körben azt hinnénk, hogy a film alapja egy szexuális zaklatás, amelyben megfordultak a szerepek és aki az erőszakot követi el, az a nő. Erre egy egész filmet lehetett volna építeni, ha a forgatókönyv bátrabb és nem fogja kézen a nézőt és vezeti végig az esti eseményeken. Ehelyett a kamera nem titkolódzik, hanem bemegyünk az irodába, végignézhetjük, ahogy Meredith Johnson abajgatja hím munkatársát, Tom Sanderst, aki végül feldúltan elrohan, hátrahagyva a fenyegetődző nőt, de még azt is megmutatja a kamera, hogy bizony, van egy szemtanú is. Semmi titok, semmi rejtély.
Pedig mennyivel érdekesebb lett volna, ha Sanders belép az irodába, majd azt látjuk, hogy hazatér, rajta a karmolás nyomok és másnap elkezdődik a balhé. A néző így legalább annyira bizonytalan lett volna, mint mondjuk Sanders felesége (Caroline Goodall) és kollégái. Amiért nem ezt a megoldást preferálta a forgatókönyv, az az, hogy még enélkül a homályban tartás miatt is hosszú a film; közel két órás.

Aztán lassan kibontakozik a cselekmény, aminek nem is maga a zaklatási ügy volt a lényege, hanem, hogy Tom Sanders-t, számomra érthetetlen okból, elmozdítsák jelenlegi helyéről és ehhez felettese valamiért egykori kedvesét, Meredith Johnson-t kívánta felhasználni.
A cég amúgy egy új termék bevezetésének előestéjén van. Az új termék segítségével épp fuzionálna a cég egy másikkal, százmilliós tőke beinjekciózásával, ezért elképesztően fontos, hogy a termék sikeres legyen. Ennek ellenére a korábbi makulátlan hírű cég bevállal egy erősen kétesélyes helyzetet, hogy a termék gyártásáért felelős vezetőt áthelyeztesse?
WTF?
Mi a picsának?
Sanders milyen gátló tényező lehetett, ha eleve a háta mögött képesek átkalibrálni a terveit a készülő termékről és még elő sem léptették, amit még el is fogadott.
Miért pont Sanders-t akarták egyedül kisemmizni, amikor a férfi a cégért ért, és bármit megtett azért, hogy az új termék sikeres legyen. Teszem hozzá, ha főnöke nem kavarja a szart a háttérből, a termék még ráadásul tökéletesen működött is.
Miért volt szükség rá, hogy Sanders szerepét kiemeljék?
Van rá valami homályos utalás, hogy a termék előállítása nem éppen olcsó, ha Sanders tervei mellett maradnak, de hiába szarakodnak a tervrajzokkal és előállítással, ha egyedül Sanders verzió képes utána tökéletesen működni.
Teljesen sántít az egész koncepció.
Arról nem is beszélve, hogy Meredith Johnson karakterét két esetben is egy baromnak állítják be. Először az egyik ügyvédi megbeszélésen kezd felesleges magyarázkodásba, miután már kiderült, hogy ő kezdett ki Sanders-szel, mintha bárkit is érdekelnének a szobában az indokai, miután nem azért vannak ott. A végén, meg amikor egy nyilvános bemutatón kívánja beégetni Sanders-t, hogy a férfi nem képes rájönni, miért nem jó a terméke, akkor derül ki hamar, hogy Sanders beelőzte a nőt, aki nem veszi észre, hogy inkább kussolnia kellene és visszavonulni. Egyszerűen rosszul írták meg a karaktert és motivációit, bár, Jack Nicholson ezredese is elszólta magát egy bírósági tárgyaláson és ebbe bukott bele, mivel más egyéb módon bizonyítani a figura szándékait, nehéz lett volna.

A program készítőjének még arra is volt gondja, hogy ha külső terminálról lép valaki a virtuális világba, akkor a rendszerfotó felhasználásával egy "emberi" formát kölcsönözzön az új felhasználónak. Ilyen baromságokra mennek el dollármilliók, de haszna valójában nincs.

Szóval, ha valaki elmondja nekem, miért volt logikus lépés Sanders szopatása, akár szexuálisan is, a munkahelyi mellett, annak magyarázata érdekel. Főnöke, ismerve Tom hozzáállását, miért nem kérte inkább meg, hogy bármilyen felmerülő problémára a közelgő termékbemutatóval kapcsolatban találjanak egy közös megoldást? Minek vették a fáradtságot, hogy végül ez az oltári bukta kerekedjen belőle, ami még egy lehetséges százmilliós szerződés semmissé tételét is jelentheti.

Ami még zavart, de ismerve Chrichton technika iránti vonzalmát, az a filmbe beillesztett és teljesen felesleges virtuális baromkodás. Hogy megjelenik egy angyal, aki szóban segítséget nyújt annak, aki belépett a programba? Szöveggel, hanggal?
Hát, elképesztő technikai újítás lenne, mert a hangfelismerésen kívül feltételezi a mesterséges intelligencia meglétét is. Szerinted nem?
Másképpen, hogyan reagálna a progiban repkedő angyal a felhasználó kérdéseire? Azokat meg kell érteni és helyesen feldolgozni.
Meg milyen baromság már, hogy megjelenik a beszkennelt test és egy virtuális könyvtárban sétálgatunk vele, hogy adatokat keressünk.
Egy ilyen programnak nem az az előnye, hogy nincsenek benne felesleges program részek - pl. egy hatalmas virtuális könyvtár - amelyeket el kell készíteni és még hardware is kell mellé, ami elbírja a hatalmas információmennyiség feldolgozását, amit a tökéletes működés igényel?
Oké, belátom, hogy érdekesebb ezt a változatot nézegetni, mint azokat a borzalmasan elavult képernyőket, amiket a filmben láthatunk. És azok a borzalmas feliratok, képi megoldások. Ajvé.

Azért a film elszórakozik egy jelenettel, amelyben Sanders bizonyítékokat keresgél ebben a virtuális térben és egyéb felhasználót is talál iratmegsemmisítés közben. Remek. Már az is borzalmasan zavaró, hogy milyen nagy a virtuális helység, miközben a szükséges feliratok gyakorlatilag azután jelennek meg Sanders előtt egy fiókrendszeren, miután a karakter virtuális "keze", kijelöli a fiókokat. Mekkora szerencséje van, nem igaz, hogy pont azt a fiókos szekrényt választotta, amiben az őt érdeklő adatokat rejtegették. Ellenkező esetben még ma is ott bolyongana és nyomkodná a fiókokat.
Szóval, huszonkét évvel a film elkészülte után azt kell mondjam, parasztvakítás az egész, legalább olyan talmi történettel, mint a Sanders ellen megfogalmazott koholt vádak voltak.

Nem nagyon derül ki a titokzatos "A barát" motivációja sem. Viszont legalább ezzel is színesebb a történet.

A szereposztás viszont remek. Még Demi Moore sem rossz bár a Ghost néhány könnyező jelenetét leszámítva nem tartom színésznőnek.
Douglas legnagyobb pillanata, amikor kifakad a feleségének: "A szexuális zaklatás, az hatalmi kérdés! Mondd meg, mikor volt nekem hatalmam?" - és itt van az egész film kulcsa... Ha Sanders ennyire kis hal, miért ő lett a célpont? Minek lenne szükség rá, hogy ilyen sok energiát igénylő lépéseket tegyenek ellene?
Sutherland a szokásos mellékszerepben. Főnök, akiben nem lehet bízni.

A vágás ritmikájával voltak problémáim. Meg azzal is, hogy néha csak "mellékesen" bevágtak jeleneteket, amelyek elvileg a néző felcsigázására irányultak, de az összképet zavarták. Néha a vágás túl gyorsra sikerült, így a tempóját is kritizálnám.

A zene Ennio Morricone. Kellően eklektikus és néha, mikor szükséges, felborzolja a szőrt, de nem kedvelem Morricone-t.

60%

Ha megnéznéd:
- Zaklatás (1994)

Michael Chrichton filmjei:
- Idővonal (2003)
- Kongó (1995)
- Gyilkos nap (1993)
- Kóma (1978)
- Gyilkos robotok (1984)

2016. október 17., hétfő

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)

Ízek, imák, szerelmek - Eat Pray Love (2010)


Rendezte: Ryan Murphy

A film Mafab adatlapja: Eat Pray Love (2010)

Megtekintés: Nagyon női film, amíg rá nem döbbensz, hogyha kicseréled Julia Roberts-et, mondjuk Brad Pitt-re, akkor nagyon pasi mozi.

Nem tudom, ki lehet ez a Ryan Murphy, de már első mozifilm rendezésére olyan sztárgárdát toborzott össze, amit még Woody Allen is megirigyelhetett volna, de minimum már maga is dolgoztatott. Murphy ennek ellenére nem viszi túlzásba nagyfilmes vízióinak elkészítését, ezért főleg televíziós munkáknál merül fel neve a rendezői székkel kapcsolatban.
Elizabeth Gilbert sikerkönyvéből - női olvasók körében mindenképpen - készített egy önismereti és filozofikus keserédest, amely nagyjából önéletrajzi ihletésű, és amelynek megtekintése számomra nem volt ugyan megterhelő, de ugyanakkor megkockáztatom, hogy a film sokkal jobban működik akkor, ha az ember kipihent és teljes figyelmével tud a filmre koncentrálni.

Első körben azon agyaltam, miért is érdekelne engem ez a film? Láttam Paul Giamatti "Kerülőutak - Sideways (2004) című drámáját és az sem volt egy könnyű darab, pedig az férfiakról szólt, főleg férfiaknak. Abban is volt házasság, megromlott kapcsolat, férfiak és nők közötti örök feszültség és finom ételek mellett főleg borok, hogy legyen kulináris élvezet. Ezek után Gilbert kisasszony könyve olyan, mintha egy alternatív második részt néznék, ahol Giamatti örökké kétségek között vergődő karakterét felcserélte mondjuk a húgra, akinek hasonló magánéleti problémái vannak és akit az ismert színésznő, Julia Roberts alakít. A bort meg lecserélték a vallás és ételek kevercsére.

Érdekel ez engem?
Érdekel.
Mert bár soha nem voltam még - nem is nagyon leszek - ötvenes magányos nő, aki számot vet az életével, azért van rá esély, hogy a problémái nagyjából egyetemesek és ráhúzhatóak a férfiak életére is.


Ja.
Ott mondjuk érzek némi kis fricskát, hogy Liz Gilbert (Julia Roberts) aki útkeresése közben beutazza a világot, hogy embereket ismerjen meg, megértse önmagát és esetleg szerelmet találjon, kezdetben nem érzi magát boldognak és tanácstalan, mert nem tudja, férje mellett hová tart az élete.
Mindjárt megsajnálom, de komolyan!
Már az első nagyobb szegmensben kb. négy hónapot tölt el Olaszországban és munkáról nincs szó, ellenben esznek, sétálnak, barátkoznak a szereplők és esznek. Jó így élni, miközben nekem már az is érvágás néha, ha egy hétvégét a magyar tengeren szeretnék eltölteni. Hogyan is tudnék egy ilyen nővel közösséget vállalni?
Ő azért utazza körbe a világot, hogy elmélkedjen, míg nekem elmélkedni max. itthon van esélyem, körbeutazni a világot meg...

Ettől függetlenül Roberts zsenije - amit az Erin Brockovich-ban fedeztem fel - átjön annyira és a remek szinkron megtámogatja (Már a Brockovich-ban is Tóth Enikő "alakította", sőt, azt hiszem ő az állandó magyar hang), hogy lassan érdekelni kezdjen Liz hosszú nyaralós kalandja.
Ez a film annyiban jobban teljesít, hogy Roberts mellett viszonylag sok férfiszínészre volt szükség, akiken keresztül jobban megismertük őt magát is. Így kerül képbe Billy Crudup, James Franco, Richard Jenkins és Javier Bardem. Illusztris brigád és már miattuk, alakításaik miatt érdemes nézni is a filmet, nem csak hallgatni, főzés közben. (Vissza is tekertem néhány jelenetet.)
Mit tanultam a filmből: Néha, nem kell annyit agyalni. Felesleges. Ha éppen jól érzed magadat, ne azon gondolkozz, hogy egyszer vége lesz. Az ellen nem tehetsz. Egyszerűen élvezd az idődet azzal, akivel vagy és akkor, amikor. Minden más csak egy lehetőség.


Mostanában sikerült belecsúsznom néhány önismereti-boncolgatós moziba és rá kell döbbennem, hogy sokkal érdekesebb azok - és nem véletlenül élnek is ezzel a módszerrel -, amelyekben nem csak a karakter agyában teszünk utazást és közben leragadunk egy mikro-környezetben, hanem a történet szerint is körbeutazzuk a világot, mert néha, egyetlen személy agyában a kalandozás nem elég érdekes. Viszont, ha egy karaktert, miközben kielemezzük, belehelyezzük a világba, rajta keresztül megismerünk több kultúrát, reakciót, stb.
Ez az, ami egy önismereti mozi erőssége. Önmagunkon keresztül bemutatni az életet, vagy a világhoz viszonyítva bemutatni önmagunkat.

Ebben ez a film erős közepesen teljesít.

60%

Ha megnéznéd:
- Ízek, imák, szerelmek (2010)

Hasonló mozik:
- Kerülőutak (2004)
- Walter Mitty titkos élete (2013) - kritika: Walter Mitty titkos élete
- Hector a boldogság nyomában (2014)

A film zenéje: Soundtrack and You! blog - Eat Prey Love (2010)

2016. október 14., péntek

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)

Hó hull a cédrusra - Snow Falling on Cedars (1999)


Rendezte: Scott Hicks

A film Mafab adatlapja: Snow Falling on Cedars (1999)

Megtekintés: Valamiért mindig megakartam nézni ezt az érdekesen melankolikus filmet, főleg Ethan Hawke miatt is, de nem érte meg.

Még Hawke is nyilatkozta később, hogy nem tartja komoly darabnak filmográfiájában ezt a drámát, amelyet átszőnek thriller és rejtélyes elemek, mégis unalmas, mint a dög. Még akkor is, ha az alapötlet nem rossz. A kivitelezésnél valami elcsúszott. A film tele van flashback pillanatokkal, montázsokkal, művészinek beállított vágásokkal, amik nélkül is működött volna a film, így viszont, kizökkenti a nézőt, pedig nagyon erősen indít.

Az alapötlet két fronton lenne érdekes:
Az egyik, hogy a jelek szerint a kis San Pedro szigeti közösség egyik ismert halászát meggyilkolták és holttestét a seriff találta meg a horgász saját hálójában.
A másik vonulat, hogy időben 1950-ben vagyunk, nem sokkal a második világháború után, amikor a japán közösséget, amelyik Amerikában próbált boldogulni, minduntalan hátrányosan megkülönböztetik és mivel a holtan talált halász, Carl Heine Jr. (Eric Thal) egyik aktuális haragosa, egy elfajuló földvita miatt a japán származású Kazuo Miyamoto (Rick Yune), egyértelmű, hogy őt gyanúsítják meg a feltételezett gyilkossággal.
A harmadik és sajnos szinte végig a legérdektelenebb történet szál a helyi újságkiadó fiának, Ishmaelnek (Ethan Hawke) a nyomozása, melyet azért kezd el, mert nincs meggyőződve Kazuo bűnösségéről és mert Kazuo aktuális felesége korábban, szinte még gyerekkorukban, Ishmael titkos szerelme volt, akivel rendszeresen összebújtak az erdőben, egy cédrus - innen a cím is - ölelő odvában.

Feltételezem, hogy David Guterson regénye, amelyből a film készült, szórakoztató olvasmány. Feltételezem, mert ebből a film valahogy nem sikeresen adja vissza, amit szerintem irodalmi alapon jól működhet. Mondjuk, nem olvastam a regényt, így nincs kiindulási alapom sem. Viszont érzem, hogy a titokzatos gyilkossági ügy, a japán polgárok elidegenítése és a gyerekkori szerelem együttesen egy jól működő, izgalmas regényt eredményezhetett. A századik percben ebből megcsillan valami, amikor Ishmael-nek kezd sikerülni felgöngyölíteni az ügyet és meggyőzni a seriffet, hogy gondolja újra a feltételezéseit, hiszen egy ember élete a tét, ha elítélik Kazuo-t, lehetséges, hogy ártatlanul. A baj a filmmel csupán az, hogy míg eljutunk eddig a századik percig, lassan lecsúszunk a fotelből a padlóig és édesen alszunk.


Hangulatot persze szépen lehet festeni a mesteri világításokkal, a film eleji köddel vagy az erdő képeivel. Viszont, valahogy dramaturgiailag félrecsúszkált az összkép, ezért néha rossz lesz a vágás ritmusa, feleslegesnek érződnek jelenetek, vagy fárasztó lesz néhány flashback. Egyszerűen, mikor már ráhangolódna az ember, hirtelen... nem történik semmi és lassan távozunk alfába.
Ezen a rendkívül míves szereplő gárda sem segít, pedig legalább tíz olyan nevet is láttam a stábban, akiket szívesen nézek a vásznon. Az egyik pl. Zeljko Ivanek, aki alig szerepel. Max Von Sydow már fontosabb és vele párban van a bíró, James Cromwell illetve a vád oldalán, James Rebhorn. Így elmondhatjuk, hogy a bírósági tárgyalás a nagyok "játéka". Ennek ellenére elég sótlan az egész és az sem segít, hogy a film időben valamikor télen játszódik, mert sem a természetben nincsenek színek, sem a tárgyalóteremben.
Eric Thal, a kilencvenes években eljátszott egy zsidó fiatalembert az "Idegen közöttünk - A Stranger Among Us (1992)" című krimiben és akkor úgy tűnt, hogy egy nagyon jó színész szabadult Hollywoodra. Az ígéret egy beváltatlan csekk maradt, hiszen Thal a kilencvenes években még készített néhány filmet, amivel kitörhetett volna, azután eltűnt a középszerben és eddig összesen 24 filmes munkával múlatta az idejét, ami elég kevéske, 24 év alatt. A "Parazita - The Puppet Masters (1994) kifejezett kedvencem. Még fájóbb, hogy Thal jelen moziban gyakorlatilag egy halottat alakít, hiszen a film elején találják meg a holttestét és így a filmben, mikor a továbbiakban megjelenik, akkor vagy flashback-et látunk vagy egy boncasztalon fekszik. Az mondjuk elég gyomorforgató jelenet.
Ethan Hawke szereplése is megcsappan, ha tudjuk, hogy gyengéd érzelmeit felelevenítő részekben egy másik színészpalánta (Reeve Carney) alakítja őt, fiatal korában.

Eric Thal szerintem mindent beleadott ebbe...

Utoljára a két kultúrát vegyítő és lebilincselő mozi, amire emlékszem, pl. A Gyilkos nap - Rising Sun (1994) volt, igaz, az inkább az akció műfajt karcolgatta. Vagy ott van "A nap birodalma - Empire of the Sun (1987) még régebbről, de az meg háborús dráma. meg biztos lenne még pár jobb és érdekesebb mű, ha megerőltetném az agyam. A "Hó hull a cédrusra" sajnos pont nem lenne rajta a tízes listámon, hiszen annyira nem érzem közönségbarátnak. Közben eszembe jutott még a "Pöttöm - Little Boy (2015) is, amely szintén sokkal érdekesebben közelítette meg a japán-amerikai ellentét kérdését a háború után.

50% Pedig a történet többet érdemelne.

Ha megnéznéd:
- Hó hull a cédrusra (1999)
- Pöttöm (2015)
- A nap birodalma (1987)
- Gyilkos nap (1994)
Ebből a négy filmből garantálom, hogy a tárgyalt mozi a legunalmasabb!
Nem vonom ezzel együtt sem kétségbe Hicks rendezői tehetségét, hiszen elkészítette a Ragyogj! című mozit is, de itt valami félrecsúszott.

A film betétdalai egy másik oldalon: Soundtrack and You - Snow Falling on Cedars