Prérifarkas Blues - Varsity Blues (1999)

Prérifarkas Blues - Varsity Blues (1999)

Rendezte: Brian Robbins

A film Mafab adatlapja: Varsity Blues (1999)

Megtekintés: Nem tudom, mennyire hiteles, mint sportfilm-sportdráma a Prérifarkas Blues, de nekem tetszik és néhány évente újra tudom nézni.

Az "Egyetem Blues" címet a magyar keresztségben gyorsan megváltoztatták az egyetemi csapat nevére (Prérifarkasok), mert az sokkal érdekesebb, mint az eredeti változat, habár, megkockáztatom, azért van egyetem szó az eredeti címben, mert ezzel utalnak rá, hogy amit látunk, nem egy adott helyhez köthető valójában, hanem bármelyik hasonló mentalitású iskolában megtörténhet, vagy megtörtént már Amerikában: Annyira rányomja a sport szeretete a bélyegét néhány kisváros életére, annyira e körül forog minden, hogy teljesen alárendelik magukat ezek a srácok a "nép akaratának" és ezzel sokszor saját életüket teszik tönkre, amit nem is feltétlenül vesznek észre akkor, azonnal, hanem majd egyszer, a jövőben, amikor végigelmélkedik a múltjukat és felteszik a banális kérdést; - Hol rontottam el?

Jonathan "Mox" Moxon (James Van Der Beek) viszonylag hamar felteszi a kérdést magának, hiszen ő a film "lelkiismerete" és motorja, róla és döntéseiről szól a film. Morálisan, etikailag szinte kikezdhetetlen figura, amolyan igazi kisvárosi hős, aki ha arról van szó, készségesen alárendeli magát a köz akaratának, ha azzal egyet tud érteni - pl. egyáltalán nem érzi szükségét, hogy Lance Harbor (Paul Walker) nevű iskolatársával versengjen, pedig azonos poszton vannak, olyannyira nem, hogy amikor bárki erre hívná fel a figyelmét, akkor finoman megjegyzi, mennyire játék ez az egész és nem veszi komolyan - és harcolni is kész az igazáért, ha úgy érzi, ellenfele nem áll felette morálisan - pl. az apjához fűződő ambivalens viszonya, vagy ahogyan a futballedzővel, Bud Kilmer-rel (Jon Voight) felveszi a kesztyűt.

Bud Kilmer akár egy prédikátor, irányítja a nyáját. Jól jellemzi a figurát az első buzdító beszéde.

Semmit nem tudok az amerikai futballról. Hiába láttam tucatnyi mozit a témában, rögbi, futball, amerikai futball, kosárlabda, jéghoki, stb. nekem nagyjából egyre megy, mert nem maga az adott sport köt le és annak szabályai, hanem a kritikus pillanatok, amelyek eldönthetik a játék kimenetelét vagy a karakterek felépítése, bemutatása és a környezetüké, valamint a közös reakciók, kölcsönhatások, ezek elegye. Így, annak ellenére is tökéletesen szórakoztat egyik-másik darab, hogy valójában fingom sincs róla, "mit látok", mert nem azt nézem...

Mox és addig élvezi a játékot, amíg nem veszi észre azt, amit a színfalak eltakartak korábban. Azt hiszem, talán az első arcul csapást akkor kapja, amikor véletlenül szemtanúja lesz annak, hogy a fanatikus edző, Kilmer, bárkit képes feláldozni a csapat sikeréért, mert a felszín alatt nem az a mozgatórugója, hogy támogassa a gyerekeket a jó eredmények eléréséért, hanem az, hogy veretlenül vonulhasson vissza, hogy elmondhassa, hogy közel három évtizedig ő volt a legeredményesebb sportedző az egyetemi ligák (vagy mi a neve náluk) történelmében. Aztán Mox szemtanúja lesz, hogy Lance térdébe titokban injekciót adnak és előtte becsuknak egy ajtót, ami egyértelműsíti, hogy tilosban jár. De vajon tényleg ő jár e tilosban vagy a fanatikus edző, aki nem csak a gyerekekre, de az egész West Canaan-i közösségre rátelepedik és sikerei farvizén lavírozva nyomást tud gyakorolni bárkire, aki szembeszegülhetne vele?
Egyértelműen Kilmer a negatív szereplő. Még a sportolói is utálják, viszont tartoznak a közösséghez annyira, hogy ellenérzéseiket sokszor félretéve lenyeljék a békát és tegyék, amit az edző mond. A módszerei megkérdőjelezhetőek, viszont hosszú évekig eredményesnek voltak mondhatóak, csak azt ne felejtsük el, hogy közben az ember hány fiatal ember lelkét törte, életét keserítette meg. Mox végül ezért száll szembe vele és kettőjük párharca adja a mozi gerincét. Kilmer viselkedése alapján még csak nem is kedveli Mox-ot, és erre sincs különösebb oka, pusztán nem érzi, hogy a fiú közelebb vinni a céljai eléréséhez, így kénytelen-kelletlen használja később majd, mikor Lance végleg kiesik a képből.

Mox másik vonalon is kénytelen kérdéseket feltenni magának, hogy mi a helyes és mi nem. Barátnőjébe ugyan nem szerelmes, de mikor hirtelen a suli bálkirálynője dörgölődik hozzá, mert Mox egy csapásra felemelkedik a kispadról és eredményes lesz, a fiú végül nem használja ki a helyzetet és nem hagy teret a kísértésnek. Józan esze azt súgja, hogy egyetlen szex valakivel, akit gyerekkora óta ismer, többet árthat a lelki fejlődésnek és a megítélésének és önbecsülésének - meg még ezer más apróság miatt - mintsem érdemes lenne megtennie.
Apjával is nehéz a kapcsolata, mivel a szülő önmaga elszalajtott lehetőségeinek megvalósulását akarja a fia karrierjében viszont látni, ami viszont nem teljesen egyezik Mox álmaival. Ebből adódóan sok közöttük a súrlódás.

A filmben van még idő, hogy egyéb szereplők humoros - a tanárnő és másodállása, Tweeter (Scott Caan) kicsapongásai, Mox öccsének vallási hóbortja - pillanatokkal ajándékozzanak meg, és marad pár perc a drámaiságra is - Billy Bob sorsa és hajnali önvallomása, Wendell kifakadása a lehetőségeiről a jövőben.

Bár, a forgatókönyv szerint a film főszereplője James Van Der Beek, számomra mégis a film legnagyobb varázslója Jon Voight, akit itt lehet imádva gyűlölni. Az az ember egy eszméletlen alakítást nyújt a filmben, állandó rágózásával és remekül megírt, a végtelenségig aljas beköpéseivel, amivel mindig pontosan oda tud szúrni a gyerekeknek - mert ne felejtsük el, hogy valójában a film hősei egyetemista kölykök - ahol a legjobban fáj és sok esetben benn is marad a tüske. Végül, mikor mindent "elveszít", ahogy tapsolva kimegy az öltözőből, mintegy magát győzködve, hogy "- Gyerünk, gyerünk!", akkor az egy eszméletlen erős jelenet és minden aljassága ellenére is szánni való az idős edző, ahogyan végül eltaposták őt a diákjai, mert az ő olvasatában nem álltak mellé. Ha van 10 legjobb Jon Voight karakter lista, akkor Kilmer edzőnek feltétlenül szerepelnie kell rajta.
Hozzá képest Beek csak végiglavírozza a mozit.
Kiemelhető még a film két legdrámaibb sorsú szereplője a filmből:
Lance Harbor (Paul Walker) olyannyira alárendeli magát az edző hajtásának, hogy végül ennek köszönhetően sérül le véglegesen és edzőként lesz kénytelen helytállni a városban, a korábbi ösztöndíjas lehetőségektől elesve. Walker szerepe nem túl markáns a filmben, viszont ő indítja be a cselekményt, sérülésével. Walker sajnos már nincs velünk, elhunyt 2013-ban, egy sajnálatos autóbalesetben.
Billy Bob (Ron Lester), akinek hatalmas termetével egyértelműen arra született, hogy blokkoló legyen, mire az egyetemre került, annyira rossz állapotban van a gyerekkora óta űzött sporttól és az erőszaktól, amit abban kapott, hogy bármikor elég egy ütést a fejére, amitől megborulhat. (Bár, a film végére betesznek egy apró megjegyzést, hogy a CT vizsgálata nem hozott negatív eredményt, de azóta már tudjuk, hogy van olyan betegség, amelyik kifejezetten az ehhez hasonló erőszakos sportokhoz köthető - lásd. "Sérülés - Concussion (2015)" ) Ron Lester, mikor megelégelte, hogy főleg a súlyához köthető karaktereket kell filmekben és sorozatokban játszania, kísérleti jelleggel gyomorgyűrű műtéten esett át. Ez sikerült, a színész hamar fogyni kezdett és ezzel együtt már a szerepek is elkerülték... 2016-ban hunyt el vese és májelégtelenségben.
Mox barátnője a filmben Amy Smart, akiről sokat nem tudok mondani, viszont csinos pofiját mindig kedveltem és a nevét is könnyű megjegyezni. Kár, hogy ennél mélyebb benyomást nem tudott nagyon rám tenni.
Wendell, a fekete fiú szerepében Eliel Swinton, aki viszont annak ellenére, hogy ez az egyetlen filmes tapasztalata, egészen jó a néhány percében. Swinton később végigjárta a film mondanivalóját: előbb profi amerikai-futball játékos lett, majd egy sérülés miatt visszavonulni kényszerült.
Ali Larter Darcy nevű kisvárosi aranyásójaként ebben a filmben debütált mozivásznon és mindjárt egy emlékezetes jelenettel; Mox-ot meghívja a házukba, miután előző "szerelme", Lance végleg lesérül, és úgy igyekszik behálózni a fiút, akit gyerekkora óta ismer, hogy egy szál semmiben, csupán a megfelelő helyeken tejszínhabbal és két szem cseresznyével letakarva sétál át hozzá a szobába, hátha a fiú megérti az egyértelmű célzást. Az összképen az sem ront semmit, hogy a valóságban borotvahabot kellett a kellékesnek használnia, mivel a tejszínhabok túl hamar olvadtak meg a reflektorlámpák fényétől.

Jonathan megkísértése: Te bevállalnád?

W. Peter Iliff forgatókönyve nem sok újdonságot mutat, ami a filmet illeti, viszont amit innen-onnan összeszedett, az egységes és élvezhető végtermék, ráadásul bárhol történhetne, bármilyen témában, mert a lényeg a főszereplő benyomásai.
Brian Robbins a nyolcvanas években színészként kezdte, majd átnyergelt a rendező-író-producer pályára. Ez a film egy korrekt rendezés tőle, de mostanában, 2012 óta nem állt kamera mögött (2016) és utolsó munkáiban Eddie Murphy-vel égették magukat. (Norbit, Ezer szó, Az üresfejű)

A filmet 1998 első felében forgatták 16 millió dollárból és 1999 januárjában mutatták be Amerikában. Csak hazájában közel 60 milliót hozott moziban és 80 millió fölött jár a kölcsönzési díjakból befolyt összeg, világszerte.

Habár én nem feltétlenül ájultam el Beek alakításától, azért volt, aki igen; 1999-ben nyerte Teen Choice Awards-ot és MTV Movie Awards-ot is. Ellenben, amit nehezen hiszek el, hogy Voight semmilyen fontos jelölést nem kapott ezért az alakításáért, pedig bőven megérdemelte volna.

Lehet, hogy a film amúgy klisés - mint sportfilm, valóban megszokott panelekből építkezik - ettől függetlenül értő kézzel lettek összeállítva a megfelelő panelek. Kedvelem. Egyébként a film végtelenül patrióta és egy kissé gejl pátosszal nyakon öntött monológgal indít, ami, ha nem kedveljük az USA-t, akkor visszatetsző lehet, ám úgy érzem, ez is egy kontraszt a film mondanivalója és a látott események között.
Nálam simán 80%

Ha szeretnéd látni: P R É R I F A R K A S  B L U E S  (1999)

Annihilator - Annihilator (1986)

Annihilator - Annihilator (1986)

Rendezte: Michael Chapman

A film Mafab adatlapja: Annihilator (1986)

Megtekintés: A film mostanra egy kuriózum a nyolcvanas évekből.

Ennek megfelelően, elvileg nehéz beszerezni - élvezhető minőségben mindenképpen, mivel egyetlen kiadó sem erőltette meg magát, hogy kellően minőségi kiadással örvendeztesse meg azt a néhány rajongót. Hogy tudok erről a filmről - azon kívül persze, hogy annyi moslék mellett ezt is volt szerencsém látni kölyökként - , hogy korábban, a sci-fi bűvöletének köszönhetően rendszeresen vásároltam a Galaktika magazint és amikor felütöttem az újságot, az első, amit megkerestem benne, a havi "friss" megjelenések voltak. Mondanom sem kell, bizonyos filmek több hónapos csúszással kerültek figyelmem középpontjába, de ez még jóval azelőtt volt, hogy az egyszeri nézőnek olyan kommersz filmes kiadványok hozzák működésbe a nyáltermelését, mint a Vox, Cinema és egyéb, hamar hamvába holt lapok. Viszont volt Filmmagazin, amit már akkor sem szívesen vásároltam, lévén, hogy a filmet nem mint szórakoztatást prezentálta számomra, hanem komoly művészeti ágként és ehhez méltóan, számomra teljesen érthetetlen fogalmazványokban istenítették azokat a mozikat, amiket a legtöbb esetben nem is ismerhettem és ha esetleg, találkoztam is velük, nem ragadták meg figyelmemet.

A Galaktika ezzel szemben havonta egyszer, két-három oldalon, remek fotókkal illusztrálva mutatta meg, mitől kellene, hogy a gatyámba hugyozzak. Szerencsére, a nyolcvanas évek vége felé már nálunk is kezdett feléledni a videózás, mint szabadidős tevékenység - nem is lettem soha túl sportos gyerek - amivel egész hétvégéket és teljes vakációkat tudtam maximálisan kiélvezni. Akkoriban, kéz alatt terjedtek a filmek, és gyerekként ez nem nagyon érdekelt, csak az, hogy legyen mivel etetni a készüléket. Talán elsőre kicsit idegenkedve fogadtuk a hangalámondásos produkciókat - külön történetet érdemelne annak evolúciója - aztán a kilencvenes években betört hozzánk is a videotékák forradalma, majd a dvd lemez is, hogy végül eljussunk oda, hogy az Interneten, néhány gombnyomás után a kedvenc filmünket bámulhassuk.

Amikor az Annihilatorról először hallottam, amennyire emlékszem, a Galaktika már túl volt az első formai változáson és negyedéves kiadvány helyett havonta tisztelte meg a rajongókat. A filmről karcsú cikket közölt, borítóval - azt hiszem - és adott feladatot, hogy az ember körbekérdezze a film dílereket, vajon meg lehet e szerezni?
Természetesen meglehetett. Voltak kalózok - nem folyami, tengeri - akik néha nem is kevés pénzért kiírták neked a sokszor szinte élvezhetetlen minőségű mozikat, akadozó, nevetségesen blőd narrátor hanggal. De minket ez nem zavart, mert a suliban jó téma volt, hogy mikor, ki mit látott és lehetett röhögni a másikon, mennyire le van maradva az új - nekünk legalábbis - filmek követésében.

Az Annihilator története meg tökéletesen lefedett egy csomó területet. Sikeres üzletember, gyönyörű barátnő, titokzatos repülőgép incidens, gyilkos robotok, illetve cyborgok, akció, terror, horror, autós üldözés, stb. Hogy meg lettem etetve, én, a kis magyar tökös, hogy egy remek akciófilmet látok, amely a velőig megborzongat. A valóság azonban az, hogy a film nem is film volt.
Hanem mi?
Egy rohadt pilot epizód - mit tudtam ezt akkor és ha jól emlékszem, még a magazin sem mesélt róla - amit az Universal Television egy sorozat első, kedvcsináló epizódjának szánt. Tudni kell, hogy a stúdió ezen kívül is készített egyéb sorozatokat, többek között 1986-ban olyan sorozatok kerültek ki a barkácsműhelyükből, mint Magnum, Gyilkos sorok, A védelmező, Miami Vice, stb. Az Annihilator a tervek szerint, két évvel a Terminator sikere után és közel egy éves előkészítő munka után készült el és a végeredmény annyira nem győzte meg a producereket, hogy az egész széria terv ment a kukába.

Pedig az alapötlet egyáltalán nem volt rossz vagy érdektelen. Eleve a sci-fi műfaj állandó visszatérő témája az emberi identitás elrablása, birtoklására tett kísérlet illetve a cyborg, robot, android és egyebek hatásai, ha emberi környezetbe kerülnek, illetve képesek az emberekkel kommunikálni. Nem véletlenül készült több feldolgozása például a testrablásnak is és csak egy változatával játszott el ez a tévéfilm, amikor is egy repülőgép-járat utasait kicserélik robot hasonmásokra. (Vagyis androidokra... ha csak a férfiakat cserélnék ki, de itt nőket is cserélnek, annak meg a megfelelője a gynoid lenne, ha belemászunk a görög nyelvbe, ahonnan eredeztethető a kifejezés.)
Valójában, pár szóban a kifejezéseket így tudnám megmagyarázni:
robot = teljesen mesterséges gép
android = mesterséges gép, amelyik emberi vonásokat mutat vagy teljesen embernek néz ki
cyborg = Egy részt mesterséges, másik részt biológiai felépítésű, emberi külsővel rendelkező szervezet.
Már amennyire sikerült megfejtenem.

Michael Chapman-nek egy szava nem lehet: Első rendezésében már az akkor sztár státuszba emelkedő Tom Cruise-t dirigálta a "Tökéletes mozdulatokban - All the Right Moves (1983)", majd elkészített egy fantasy-t Darryl Hannah-val, "A Barlangi Medve népe - The Clan of the Cave Bear (1986)" címmel, amit még januárban moziba küldtek. Chapman ezek után összehányta ezt a pilot filmet - itt jegyzem meg, hogy mai szemmel nézve a film olyan is - amit áprilisban már be is mutattak. Utána még elkészített tíz évvel később egy vikinges marhaságot és 2013-ban pedig egy Peter Gabriel Athéni koncertjéről készített zenés filmet, ami viszont nagyon jó kritikákat kapott. De ha rendezőként nem is sikerült karriert csinálnia, azért nem szakadt el a filmezéstől, hiszen egész életében ebben tevékenykedett. Stábtagként részt vett a Cápa forgatásán is, mint a kamera és elektromos részleg tagja. Színészként is tevékenykedett, habár, főleg teljesen mellékes karakterek bőrébe bújhatott, de már itt találkozik a korábban említett testrablós témával, hiszen Chapman egy paró szerepben feltűnik a "Testrablók támadásában - Invasion of the Body Snatchers (1978). Mindezek mellett persze remek operatőr is - A szökevény, Taxisofőr, Dühöngő bika - amit két Oscar jelölése bizonyít.
Ettől függetlenül, az Annihilator tévedése után közel tíz évig pihen, mint rendező és akkor is csak azért áll a kamera mögé, mert a "Viking vér - The Viking Sagas (1995)" a szerelemgyereke.

A pilot forgatókönyvét a Taylor család - apa és fia - írta és talán - számomra - legismertebb és legsikeresebb munkájuk "A másik én - The Brave One (2007) Jodie Foster-rel.

Richard Armour (Mark Lindsay Chapman) főszerkesztő egy újságnál és épp eljegyezni készül legtehetségesebb női munkatársát, a fiatal és szexi Angela-t (Catherine Mary Stewart). Közbejön egy fontos ügy, így Richard nagyvonalúan lemond a Hawaii utazásról, amelyet kettőjüknek szervezett meg, ezért helyette Angela kolléganője, Cindy (Lisa Blount) megy nyaralni. (Mondjuk, ismerve a nőket, szerintem a picsába elküldenék a palijukat hasonló helyzetben, ha az eljegyzési hawaii nyaralást a pasas lemondaná. Legalábbis nem lenne ilyen összhang és nyugalom a két karakter között, itt meg három mondattal lerendezik az egészet és közben mosolyognak. Atyám.)
Mikor hazatérnek, a leszállás előtt egy órára eltűnik a repülőgép. Mire kitörne a balhé - természetesen a valóságban kitörne - a gép újra megjelenik a radaron és biztonságosan leszáll. Richard boldog, hogy leendő arája hazatér, de öröme nem tart sokáig, mivel Angela viselkedése gyökeresen megváltozik és mintha valaki követné őket az eltűnés óta. Richard minél paranoiásabb, annál több kérdést tesz fel. Végül a lány kitalálja, hogy az elmaradt nyaralás helyett néhány napra utazzanak a hegyekbe, ahol aztán egyszer csak úgy gondolja, hogy nemes egyszerűséggel a tóba fojtja a férfit. Richard alig tud elmenekülni és onnantól a film átmegy menekülős, túlélő horrorba, ahol nem tudhatod, ki van veled és ki ellened.

A film amúgy in medias res kezdődik: egyenesen belecsöppenünk egy autós üldözésbe, amelynek olyan drága volt a leforgatása, hogy kétszer is felhasználják a filmben, ellenben unalmas, mint állat. Miután Richard sikeresen lelép a rá vadászó - szó szerint - rendőrök elől, segítséget kap egy fiatal nőtől, Layla-tól (Susan Blakely) aki hazaviszi. Richard itt meséli el egy flashback sorozatban, azt, amit korábban ismertettem. Elmondja, hogy miután Angela-t elvileg „megölte”, elment magyarázatért Cindyhez is – milyen okos egy újságíró ez, kérem, bele a lehetséges csapdába, bravó – aki szintén rátámad. Miközben küzdenek, Cindy karja beakad a korlátba, ezért letépi, majd a letépett karral ütlegeli és dobálja Richard-ot. Richard menekül, Cindy utána és bár nem látszik, csak halljuk, de elvileg elcsapja egy kisteher. Hasonló szituban azért egy okos újságíró ott marad, kivárja a rendőrséget, médiát és elmeséli, hogy a barátnője meg egy kolléga megjárta hawaii-t majd, miután hazajöttek, ez lett belőlük. De nem Richard, aki épp csak visszapillant és menekül tovább. Szintén gratula, srác!!! Valahogy megértem, hogy miért vérzett el a pilot epizód. Egyszerűen butaság és kidolgozatlan az egész. Eleve a néző nem szereti, ha a fél műsor flashback, hiszen jobb tervezéssel simán lehetett volna sorrendben mutatni az eseményeket, ami szerintem megfelelően felvezetve még feszültebbé is tette volna a történetet, de hát nekik muszáj volt a négy perces autósüldözéssel kezdeni és hát, utána, hogyan építsék fe a történetet? Elárulom: „Öt héttel korábban” felirat és visszaugrunk az időben. Ennyi lett volna!

Az is érdekes, hogy Richard-ot milyen nagy erővel keresi a rendőrség, pedig annyit tudunk, hogy elvileg egy autóval elgázolta a barátnőjét, legalábbis Richard így gondolja, mikor hátrahagyja a felrobbanó dzsipet, alászorulva az akkor már egyértelműen android (gynoid) kinézetű lánnyal. Oké, a rendőrök vagy nem találhattak holtestet, mert akik az ügy mögött állnak, eltüntették, mire kiérnek a bűntény helyszínére, de akkor nincs áldozat, vagy egy elszenesedett, összeégett robot testét találják a kocsi alatt, ami megint csak nem holttest, így egyik esetben sincs értelme gyilkosságért keresni a férfit, mert legrosszabb esetben is csak összetörte a kocsiját és egy fél házat, ami veszélyeztetés és rongálás, esetleg károkozás, de akkor nem ügynököket küldenek rá, csak simán beviszik. Logikát nem fogtok a filmben találni és az sem kerül szóba, hogy mi történt Cindy-vel, hiszen egy letépett karú cyborg csaj aki kiugrik egy kocsi elé, szerintem elég komoly híranyag a médiában. Jó, persze, miután elcsapta a kisteher, elhúzta a belét onnan, így később még megtudja támadni főszereplőnket, ott, ahol az nem számít rá.

Vitathatatlan, hogy sem a forgatókönyv, sem a stáb nem állt a helyzet magaslatán. A sok remek epizódszereplő eltörpül a főszereplő gyenguska alakítása és karizmája mellett. Pedig Mark Lindsay Chapman - nem rokona a rendezőnek - arcra egészen markáns, van benne kraft. Viszont valahogy végig nem győzött meg arról, hogy jó színész.
Érdekesség, hogy Chapman egy filmben - Chapter 27 - eljátszhatta John Lennont. John Lennont a filmben Jared Leto lövi le, aki kit játszik? Hát persze, hogy a merénylőt, akinek a neve: Mark David Chapman! Milyen egybeesés!

Ha már remek epizódszereplők:
Earl Boen korábban a Terminatornak köszönhetően lett úgy ahogy ismert arc. Ő volt Dr. Silberman, aki kezdetben nem hitte el sem Kyle, sem Sarah egyetlen szavát sem, azután szép lassan rádöbbent, hogy téved. A színész inkább a hangjával játszik, ezért főleg videojátékokban találkozhatunk orgánumával.
A professzor szerepében Geoffrey Lewis, akinek lánya is filmes, Juliette Lewis, és aki rengeteg westernben, drámában és akciófilmben alakított mellékszereplőket. Clint Eastwood közeli barátja volt, 2015. április 7.-ei haláláig. (Az Annihilatort véletlenül pont 29 évvel korábban mutatták be, ugyanazon a napon!)
Már Brion "francoskrumpli" James sincs velünk, aki a filmben elvileg az idegenek vezetőjét alakítja az imdb szerint, de nem tudom, ezt honnan vették... Valójában egy motoros csóka, aki bekóstolja a telefonáló Layla-t a nő pedig simán leküldi a földre. James amúgy máskor már alakított cyborgot, hiszen ő az egyik replikáns a "Szárnyas fejvadászban - Blade Runner (1982)" és ezen kívül is több tucat filmben sikerült megutáltatnia magát a nézőkkel, hiszen fizimiskájának köszönhetően állandó rossz-fiúként alkalmazták.
A film harmadik harmadában feltűnik a kb. 14 éves Nicole Eggert, aki később Baywatchon mutogatta bájait, de neki csak a nevét ismerem, munkásságát nem.
Angela szerepében Catherine Mary Stewart ismerős lehet a Hóbortos hétvégéből, mert nekem onnan van meg és az Utolsó csillagharcosból. Aztán a neve a kilencvenes évek végére kikopott a filmekből, pedig fiatalon eszméletlenül dögös csajszi volt.
Lisa Blount-ot pedig kedvenc Carpenterem horrorjában fedeztem fel, A sötétség fejedelmében. Sajnos, a színésznő fiatalon meghalt.

A filmzene - Sylvester Levay munkája - a kornak megfelelő, főleg szinti-pop és szintetizátor hangzás, de betétdalként jut bele néhány ütősebb darab és kb. a hatvanadik percben, egy a sorozatokra nem annyira jellemző montázst is kapunk, David Bowie egyik legismertebb számára, az Ashes to Ashes-re.

Egy sokkal jobb film lehetett volna, több odafigyeléssel és gondoskodással és akkor akár egy remek, és nem feltétlenül hosszú sorozatot kaphattunk volna, ha minden klappol. Így, inkább sokan fű alatt ismerhették meg ezt a közepes, a nyolcvanas évekre erősen (vér se, szex se) jellemző darabot.

50%

Ha szeretnéd látni: A N N I H I L A T O R

A hét mesterlövész telibe talál - Guns of the Magnificent Seven (1969)

A hét mesterlövész telibe talál - Guns of the Magnificent Seven (1969)

Rendezte: Paul Wendkos

A film Mafab adatlapja: Guns of the Magnificent Seven (1969)

Megtekintés: Egy kicsit jobb, mint a "második" rész, ami kicsit meglepett.

Yul Brunnert nem sikerült a producereknek visszaédesgetni a második rész fiaskója után így, ha valami kapcsolatot akartak az első két résszel a továbbiakban - ez a kapcsolat, mintha Chris karaktere lett volna - kellett szerezniük egy viszonylag akkoriban ismert színészt, akit nem öltek még meg az első két részben. Erre tökéletesen megfelelt George Kennedy, aki szegény, idén hunyt el és bár remek színész, jól reprezentálja mostoha sorsát, hogy közel 200 filmjéből az imdb a megemlített négy között mindjárt három paródiát, a teljes Csupasz pisztoly sorozatot említi, mint fontos referenciát, holott, Kennedy ennél jóval többet tett le az asztalra a mozizás terén. (Arról nem is beszélve, hogy a Csupasz pisztoly sorozatban, legyen bármilyen kellemes kis paródia az, Kennedy csupán egy mellékszereplő.)

A másik, ami számomra vicces volt, hogy a harmadik rész, Brunner ellenére, jobb lett, mint a második. Ezt meg, hogy? Hát úgy, hogy sokkal érdekesebb lett a történet és mivel nem kilencven percben dobták össze, mintha a karakterábrázolásra is maradt volna néhány percecske. Meg az sem utolsó nézőpont, hogy a hatvankilences változatban mintha sikerült volna néhány olyan nevet beszuszakolni, akiket később volt szerencsém más filmekben megismerni. Persze az én szegénységi bizonyítványom az is, hogy egy Monte Markhamot (Forró drót, Neon City) vagy egy Bernie Casey-t (Kémek, mint mi) előnyben tudtam részesíteni egy Warren Oates-szel vagy Fernando Ray-jel (aki legalább ismét megkapta a pap szerepét). Aki számomra kicsit kilógott a sorból, az Slater (Joe Don Baker) figurája volt, a fél kezével, mert korábban Chris vigyázott arra, hogy "használható" embereket vigyen a halálba, Slater pedig, önhibáján kívül, de a fél karjával elég messze állt ettől a karaktertől. félkarú ember, könyörgöm, még tölteni sem tudja rendesen a fegyverét!!! Chris, hogy megalázta Chico-t az első részben, mert nem elég gyors. Erre Slater pusztán egy dolgot tudott gyorsan csinálni: elejteni a fegyverét. De ezen felülemelkedem, gavallérosan.

A harmadik rész kb. olyan, mint a Piszkos 12. sorozat harmadik része. Aki miatt érdemes lenne nézni, az már nem volt használható, ezért a koncepció maradt és verbuváltak hozzá néhány alkalmas színészt. A párhuzam a két filmnél abban is megegyezett, hogy a harmadik részre teljesen sikerült eltávolodni az elsőtől. A tét pedig egyre emelkedik. Hol van Calvera bandája és Lorca csapata? Itt már egy egész börtönkomplexumot kell felaprítani, közel kétszázas személyzettel. Azért, hogy Chris-ék ne tűnjenek hidegvérű mészárosnak a film gyorsan ellenszenvessé teszi a börtönigazgatót - egy kivégzéssel - és a teljes személyzetet - egy toronyőr szavain keresztül - , hogy az egyszeri néző ne akarjon a munkáját végző személyzet oldalára állni. Mondjuk a lovas, földbe ásós kivégzés tényleg elég gore lett (Pedig semmit nem mutatnak, és ennek ellenére is, ami a képzeletünkre lett bízva, az valami eszméletlen kemény) és tökéletesen megértem Chris reakcióját rá. Gyakorlatilag ott lesz meggyőzve arról, hogy bevállalt feladatuknak van létjogosultsága. Ezek után már nem nehéz a hét bátor oldalára állva azért izgulni, hogy menjenek be az erődbe és miközben kimentik a helyi forradalom vezetőjét, lőjék szarrá, akit érnek.

A történet tehát egyértelműen alig változott - nem is hiszem, hogy nagyon lenne mit variálni az alapszituáción, nemde? - ezért úgy vélem, az első rész után sorozattá terebélyesíteni a projectet teljesen felesleges volt. Persze, ha van valami, amiből pénzt lehet húzni, akkor azért meg kell tenni mindent - Majmok bolygója filmek, Péntek 13. sorozat, stb. - lehet az egy szög vagy ék egyszerű western sorozat is akár.

Paul Wendkos 74 éves koráig 114 filmes produkciót rendezett meg. Hogy a neve ma nem mondd nekem és feltételezem neked sem semmit, azt jelenti, hogy lehet, hogy szapora iparos volt, de ezen kívül semmi kiemelkedő. A zömében televíziós produkciókból szerintem nem láttam kettőt összesen. Ennek ellenére az figyelemre méltó, hogy a bátor fegyverforgatók kalandjából sikerült egy többé kevésbé szórakoztató mozit összedobnia.

Nem volt teljesen világos számomra, hogy Chris miért kel Keno (Monte Markham) védelmére, amikor az egy piti lótolvaj, de végül, miután az elnyeri méltó "jutalmát" a börtön rohamozása közben, valamennyire helyre állt a rend.

Elmer Bernstein igyekezett némi újdonságot is belevinni a filmzenébe, ugyanakkor azok a zenei motívumok a legjobbak, amelyeket már az első részben megismerhettünk. Azok a melódiák már akkor olyan jól sikerültek, hogy felesleges rajtuk változtatni.

60%

Ha megnéznéd: A  H É T  M E S T E R L Ö V É S Z  T E L I B E  T A L Á L