Holdon járók - Moonwalkers (2015)

Holdon járók - Moonwalkers (2015)

Rendezte: Antoine Bardou-Jacquet

A film Mafab adatlapja: Moonwalkers (2015)

Nem véletlen, hogy a film posztere emlékeztet egy drogos tripre.

Megtekintés: Akitől talán a legjobban tartottam, az volt a legkellemesebb csalódás.

Pozitív:
Röviden: Rupert Grint-et ugye, tökösként ismertük meg a Harry Potter sorozatban és nekem ő volt a gyerekszínészek közül a leggyengébb láncszem. Egyszerűen ha ránéztem, már borsódzott tőle a hátam, ami nem neki szólt valójában, hanem, hogy életem korábbi szakaszában a hasonló adottságú vörös emberekkel milyen kapcsolati rendszer rögzült belém. Gondolhatod, hogy nem túl pozitív. De emelkedjünk ezen felül és a kölyökvarázslós filmfolyamnak is elvileg vége, ezért most már koncentrálhatok a felnőtt Grint alakítására.
És talán ez volt leginkább rendben a filmben. Míg pálya és filmtársai eddig annyira nem győztek meg művészi kvalitásaikról - Daniel Radcliffe veszettül próbálkozik, ám Emma Watson eddigi munkái nem nyűgöztek annyira le, mint a barátjának küldött és a világhálón elszabadult meztelenkedő fotói - addig Grint mostanra kezd beérni és hitelesen hozta a seggfej angol dandi-t, aki sikeresen beásta magát a szarba, hogy végül valahogy kikecmeregjen belőle.

Negatív:
Ami már sokkal zavaróbb volt számomra, hogy a film első fele hajlik inkább vígjátékra, hogy a közepe ellaposodjon és átmenjen az abszurd drámai keserédesbe, hogy a vége egy kissé esetlenül összedobott akciófilmben végződjön. Nálam így a hangulati dramaturgia nem állt össze elég koherensen és a lezárás is kissé suta érzéseket keltett bennem.

Pozitív:
A másik főszereplő, Ron Perlman öregedve is jól hozza a kérlelhetetlen ex-C.I.A-st. Ez a faszi, fizimiskájának ellenére elhitette velem, hogy képes ágyba vinni a jó nőt - ha elég ideje van rá. Mondjuk kissé bezavart, hogy a lelkiismerete a legkülönbözőbb időkben igyekezett hatást gyakorolni rá, hogy a végén a látomásokkal ne kezdjen sokat a forgatókönyv. Kihagyott ziccer.

Negatív:
Sajnáltam, hogy a film a sok zárt térben játszódó jelenet miatt nem idézte meg számomra hitelesen és szórakoztatóan azt az érát, amelyben játszódott. Ehhez a néhány matuzsálem autó-replika nem bizonyult elegendőnek.

Pozitívum:
Az alapötletről több konteo oldalon olvashattunk már, hogy az amerikai állam, hogy az űrverseny alatt olyan etikailag ingoványos tetteket kezdett támogatni, amelyekkel az Amerikai Egyesült Államok legalább látszatra a világúr meghódítójaként tetszeleghetett a lenézett oroszokkal szemben. Ezeknek a terveknek az egyike volt az a városi legenda, amely szerint C.I.A. ügynökök felkeresték Kubrick, Angol rendezőt, miután az elkészítette kultikus sci-fijét, hogy rendezzen a direktor egy a televízióban is vállalható holdra szállást, amelyet végszükség esetén lejátszhatnak, ha esetleg a felküldött Apollo 11 legénysége kudarcot vall.
A film ennek a lehetséges kooperációnak állít emléket, vicces formában, keresztezve a történelmi tényeket a gengszter filmmel és a szórakoztató ipar hatvanas évekbeli dekadenciájával.
Végül, amit kapunk egy közepesen szórakoztató mozi, amely a végére önmagát sem veszi komolyan.

Később, rengeteg cikk készült a témában, melyek szerint Kubrick későbbi filmjeiben - főleg és egyértelműen Stephen King könyvéből készült Ragyogást szokás felhozni - rejtett utalásokat épített a filmbe, melyek jelzik, hogy esetleg tényleg lehetséges, hogy Kubrick rendezhetett egy holdra szállást. Részemről, ahhoz túl sok embert kellett volna beépíteni a feladatba, hogy ne szivárogjon ki, ettől függetlenül érdekes gondolatjátékokra ösztökéli az olvasó embert.

Csak egy cikk a témában, egyik kedvenc oldalamról: Ragyogás kontra Apollo 11 - Creepyshake!

Legjobb jelenet: Amikor a rendező megidézi Kubrick "Mechanikus narancs" című filmjét. Perlman karaktere egy mellékhelységben Rossini "A tolvaj szarkájából" kiemelt klasszikus zenéjének részletére veri össze a keménykedő helyi erőket. A filmben még több hommage található meg, ám azt hiszem, ez lesz a legkönnyebben beazonosítható az egyszeri nézőnek.

Történet pár sorban:
Kidman (Ron Perlman) ügynököt felettesei egy erősen megkérdőjelezhető, viszont a korábbi munkáihoz képest egy viszonylag veszélytelennel bízzák meg: Utazzon Angliába, keresse fel Stanley Kubrick-ot és beszélje rá a híresen önfejű rendezőt, hogy készítsen Amerikának egy kamu holdra szállást, hiszen mostanra képesek rá technikailag, hogy elkészítsék. Legalábbis, Kubrick. Kidman egy véletlen folytán a pénzéhes életművész Jonny (Rupert Grint) útjába sodródik, aki mivel nagyobb összeggel tartozik a helyi alvilág fejének (James Cosmo) úgy véli, lenyúlja Kidman pénzes bőröndjét, hamis ígéretekért cserébe. Az átverésbe beszervezi lakótársát, az állandóan füves bódulatban létező Leon-t (Robert Sheehan) , hogy az alakítsa egy tárgyalás ideje alatt Kubrick-ot. Csak, miután megkaparintják a táska pénzt, akkor tudja meg Jonny, hogy egy ügynököt vert át. Egyik oldalról a verőlegények, a másik oldalról pedig Kidman szorongatja és még a megígért pár perces felvételt is le kell szállítania, ha nem akarja egy sírban végezni.

A filmben megjelenő apró gore számomra kissé fura volt. Egyszerűen nem vártam a filmtől és ott a főszereplőnk átlépett egy morális határt, ami után már kevésbé volt szimpatikus. Ettől még neki szurkolunk... mivel még így is ő a kisebbik rossz.

55%

Ha szeretnéd látni: M O O N W A L K E R S 

Dumapárbaj (2015)

Dumapárbaj (2015)

Rendezte: Paczolay Béla

A film Mafab adatlapja: Dumapárbaj (2015)

Megtekintés: Bármit hittél a Stan-Up műfajról és a hátteréről, nem ez a film megerősíteni benne.

Annyi sebből vérzik, hogy azt sem tudom, merre kezdjem.
Ez a film nem vígjáték. Egy hazug történet, hazug karakterekkel, akiket már láttál hasonló filmekben, hasonló körítéssel, csak ott tehetségesebb volt a rendező, összeszedettebb a történet és a főszereplők a szórakoztató ipar más szegmenseiből kerültek elő.

Először arra gondoltam, hogy újra elolvasok néhány cikket, amiket korábban, hogy segítsenek teljesebbé tenni a véleményemet a filmről, ám ezt elvetettem, mert először is túl sok cikk jelent meg a világhálón és már sokszor a címükből érezhető volt, hogy nem álltak a film mellé. Alapból én sem állok a film mellé, ezért inkább más szemszögből lett volna érdekes számomra olvasni erről a munkáról, azonban így sok értelme nincs, hiszen amit már eleve fogalmaztam magamban, csak azt szajkózták a látottak. Szépen bezártam hát a közel tucatnyi megnyitott oldalt és inkább gondolkodni kezdtem, hogy hol is kezdjem a darab méltatását, amennyire az lehetséges.

Először is, a főszereplő Tamás (Hadházi László) az a fajta humorista, aki egyedül dolgozik, egyetlen menedzsere az, aki a külvilágot rendezgeti felé és olyan poénokkal operál a televíziós műsorában, amik minősége egyáltalán nem támasztja alá, hogy ennek a művésznek egy közel háromszáz adásos műsorfolyam volt a kezében. Nem. Háromszáz ugyanolyan adástól nem leszel ismert humorista. Viszont, lehetsz bármilyen ismert humorista, egészen biztos, hogy saját kútfőből nem leszel képes háromszáz egymástól eltérő műsort összefabrikálni, hogy az lenyűgözze a nézőidet, mert senki nem olyan vicces, hogy háromszázszor negyven percet érdekessé és frissé tegyen. Fábrynak is úgy sikerült ezt elérnie, hogy egy komplett alkotói gárda négerezett a keze alá, az Internetese beolvasztásról már nem is beszélve.
Szóval el kell hinnem, hogy negyvenes éveinek végére Tamás végül kiégett annyira, hogy a nézői még a táblák útmutatása mellett sem nagyon tudják, hogyan is kell nevetni és szórakozni azon, amit a színpadon látnak.
Egyedül még Hofinak sem sikerült volna háromszáz estét érdekessé tennie, hiszen egy jól felépített előadás, ami kb. húsz-harminc perc, legoptimálisabb esetben is néhány hetes munka, beleértve a háttérkutatást, a poénok csiszolgatását és a végső gesztusok összefésülését, ami végül egy élvezhető jelenetet tesz ki.
Érted, mit akarok mondani?
Tamás, egyedül, nem lett volna képes erre a bravúrra. A filmben azonban nem foglalkoznak ezzel és el kell hinnem, hogy egykor ő volt a világ legjobb humoristája.
Mostanra azonban torka véres, producere egyre gyatrább munkákat kutat fel számára és a televízió igazgatója is egyre inkább szabadulna Tamástól, vagy minimum, vérfrissítést szeretne látni.

Ebbe Tamás nem szívesen menne bele, hiszen van ám önérzet is, ego is, viszont, úgy látszik, hiába volt egykor ő az a sztár-poéngyáros, ha mostanra eljutott odáig, hogy a kertjét csinosítgató vállalkozónak nem képes kifizetni a munkájáért járó díjazást. Mellesleg ez a szál totál felesleges szerintem, mert egyrészt alig van értelme, nincs megfelelő kifutása és a humoros részeket sem gyarapítja annyira, hogy helye lenne a film kontextusában. Viszont így kapunk egy burleszkbe hajló mellékszereplő karaktert meg egy cicivillantós jelenetet, amiért viszont hálásak lehetünk. Hogy végül Tamásunk miért is nem jut dűlőre a vállalkozóval, mikor szinte erőszakosan szuszakolják bele a figurát a moziba, hogy meglegyen az ok amiért Tamásnak meg kelljen a munkái során alázkodnia, elkönyvelhetjük a dacnak is, csak akkor meg minek volt az egész hajcihő.

Azután ott van a menedzsere, Vigéc (Eszenyi Enikő) karaktere. Ha ilyen egy menedzser, akkor nem csodálom, hogy Tamás végül lecsúszott, mert olyan, mintha Vigéc nem akarná a sikerét. Azután meg csak kiderül, hogy tud hozni pénzes melókat, meg olyat is, ami tök ciki, csak azt nem értem, hogy ha erre képes volt a film ideje alatt, miért nem derült ki, hogy korábban miért is ő lett a megfelelő menedzsere Tamásnak???
A figura amúgy rendben van, Eszenyi lubickol benne, élvezi játszani és gyakorlatilag ellopja a show nagy részét. Megkockáztatom, hogy végül ezért lesz az a sorsa, ami, hogy mellette végre a fiúink is labdába rúghassanak. Persze, eléggé hiányolom, hogy ennyire összecsapott és szinte mellékes tényként kezelik drámáját, amely végül betetőzik, de betudható ez is annak, hogy komédiát akartak csinálni és nem egy drámát, pedig, lehet, hogy annak a film jobban sikerült volna.

A négy forgatókönyvíróról csupán annyit, hogy kár, hogy ennyien nem tudtak egy pörgős és okos forgatókönyvet összehozni a témáról, pedig többen benne dolgoznak a stábból ebben a világban. Pont ez a baj, hiszen ők tudják a legjobban, hogy amit bemutat a film, az eléggé talmi. A humor a legkevésbé akkor működik, amikor a színpadon mozognak szereplőink és akkor a legjobb, amikor szinte meg sincs ágyazva neki és úgy tűnik, improvizáció. Hiányoznak az olyan beszólások a filmből, mint Vigéc halott kisállatos megállapítása. Ezekből kellett volna több, nem a kamera előtt izzadni. Eleve filmben nehéz bemutatni, mennyire humoros egy humorista, hiszen ahhoz, hogy valakit a néző megkedveljen és a viccein felhőtlenül szórakozzon, általában meg kell ismernie az illetőt és rá kell hangolódnia az illető humorára. Nem véletlen, hogy ugyanarra a viccre másképp reagálunk, ha már ismerős adja elő számunkra és másképp, ha egy idegen. Akkor is, ha egy szimpatikus figura és akkor is, ha egy kevésbé megnyerő arcú ember. Épp ezért, hogy a mozi nézője szimpatizáljon a darab karaktereivel, nem sokat segít a cselekmény közé beépített televíziós műsor bemutatása, elhangzó poénokkal, mert a rövid, pár soros poénok sosem működnek olyan jól, mint amikor az előadó feléípt egy egységes vázat és azon módszeresen végighaladva, akár egy levelektől roskadozó faágon, egyenként tépkedi le a leveleket, míg végül elkészül a mű, azaz elfogynak a poénok és vége a műsornak.
Gondolj bele, te is szívesebben beszélgetsz olyan emberrel, aki szórakoztatóan beszélget, egymásra építve vicces beszólásait, mint valakivel, aki csak sorolja az olcsó poénokat. A viccmesélő ember ugyanis a beszélgetés gyilkosa.

Azután hiányosság még a mellékszereplők személyiségének teljes hiánya. Tóbiás (Kiss Ádám) barátnője (Jordán Adél) például legalább olyan olcsó kellék a filmben, mint a barátnő extrém színű parókái a fején. Azután kiderül, hogy Tamást is ismeri, sőt, dacszövetség szerűséget köt vele, mikor Tóbiás kidobja. Sok logika ebben a szálban sincs, de legalább előrébb viszi a cselekményt, amit azután a forgatókönyv egyáltalán alig használ ki, hiszen Tamás lesöpörhetné Tóbiást, de Vigéc meg pont akkor hozza a film drámai csúcspontját. Szóval még a dramaturgiai problémák mellett mintha ritmusbeli hiányosságok is felfedezhetőek lennének a végtermékben.
Arról már nem is beszélve, hogy végül a konfliktuskezelés a két főszereplő között kicsit légből kapott. Az, meg, hogy Tóbiás végül úgy búcsúzik Tamás menedzserétől, ahogy, az pedig szintén több magyarázatra szorult volna a néző felé. Csoda, ha összecsapottnak érzem a filmet?

Azt hiszem, mára eleget foglalkoztam ezzel a filmmel, amit nálunk vígjátékként próbáltak elsózni a moziba járó közönségnek. Nagy pozitívum, hogy a trágárkodás nem kapott akkora szerepet a filmben, mint Kiss Ádám fellépésein szokott és, hogy a film igyekszik a jó ízlés határain belül mozogni, nem sétál át öncélúba, hogy megnevettesse a nézőt. (Bár, a temetői papos jelenet kissé kilógott a sorból.) (Viszont az értetlen pincérlány teljesen a helyén volt.)

Értem én, hogy ez a film a humoristákról akart szólni, de biztos vagyok benne, hogy kicsit több munkával és figyelemmel, ha nem is egy vicces, de legalább egy erős keserédes komédia drámát tudtak volna hozni az alkotók. Talán legközelebb.
Van lehetőség ebben a fajta drámai fejlődéstörténetben, épp csak nem ebben az odakent formában.

40%

Ha szeretnéd látni: D U M A P Á R B A J
Elképzelhető, hogy az oldalon regisztrálnod szükséges.

Ha már érdekelt annyira a film, hogy elolvasd róla a kritikám, akkor ajánlom a filmbook írását is olvasásra: D U M A P Á R B A J   (Scal írása)

Az erdő - The Forest (2016)

Az erdő - The Forest (2016)

Rendezte: Jason Zada

A film Mafab adatlapja: The Forest (2016)

A poszter megidézi az egyik áldozat holttestének ocsmány látványát.

Megtekintés: Egyetlen pozitívum egy kicsit ferde szájú mini-bombázó a Trónok harca sorozatból.

Ez így eléggé sarkított, de kb. akkor lesz érdekes számodra ez a japánban játszódó, de stílusában teljes olcsóság szagot árasztó amerikai produkció, ha kedveled Natalie Dormer-t.
Én kedvelem. Kedvelem, mert szexi, mert szabálytalanságában is gyönyörű, mert nem igyekszik szuper formát hozni ebben a filmben, mert vonzódom hozzá. Tudod, akiket kedvelsz, azokhoz valamilyen formában vonzódsz is. A "Trónok harca" óta nagyjából követem munkásságát, de ne hidd, hogy ez valami buta rajongói bolondság, hiszen nagyjából kimerül abban, hogy ha látom a színésznőt, akkor felismerem. Ennyi és nem több. Mondjuk, arra elég volt, hogy miután megtudtam, hogy főszereplője egy "Erdő" című horrorfilmnek, kíváncsi legyek rá, hogy képes e kilépni a televíziós dobozból a nagy vászonra.
Lehet azt mondani, hogy igen és még a kamera is kedveli. Nem az ő hibája, hogy a forgatókönyv döcögős és a film unalmas és egyszerű. Meg mintha láttad volna már.

Szpojleres terület következik:

Miután ezt kiírtam, nem nagyon kell finomkodnom, csaponghatok is akár.
Nézzük, hol kezdjem?

A történet annyiban új, hogy viszonylag kevés nem keleti mozi foglalkozik a Fuji hegyet körülölelő mitikus öngyilkosok erdejével. Vannak filmek, amikben szóba kerül, de nem jellemző. Az, hogy végül az ötlettel alig valamit tud kezdeni a forgatókönyv, az viszont szomorú.
Sara (Natalie Dormer) híreket kap japánba szakadt ikerhúgáról, amely szerint napok óta semmi hírt nem kap róla iskolája és a baljós jeleket tetézi, hogy utoljára az öngyilkosok erdejében látták. A hiedelem és statisztikák szerint a lakosság nagy része vonul ide, hogy elhagyva az erdő ösvényeit, önkezükkel végezzenek magukkal és csatlakozzanak a kultúrájukat átitató szellemvilághoz. Sara sietve a helyszínre utazik és két fiatalember segítségét elfogadva elindul a sűrűbe, hogy felkutassa Jess-t.
Az egyik fiatalember egy újságíró, Aiden (Taylor Kinney), aki Sara történetében címoldalas cikk lehetőségét szimatolja, a másikuk pedig Michi (Yukiyoshi Ozawa), akinek az a hálátlan feladata, hogy minden nap nyakába vegye az erdőt és a lehetséges öngyilkos jelölteket lebeszélje tervükről és a megtalált halottakról információt juttasson el a hatóságnak, hogy mégse borzolják a turisták kedélyeit a szanaszét hagyott holttestek.
Nem ismerem a japán és egyéb keleti kultúrát, ettől függetlenül számomra fura, hogy gyakorlatilag egyetlen erdőkerülő hivatott ellenőrizni egy egész erdőséget, amelyről tudvalevő, hogy vonzza az öngyilkosokat. Oké, egy táblát felfüggesztettek láncra, hogy kizárják a nem kívánt elemeket, ám tudjuk jól, hogy mennyi visszatartó ereje van az ilyesminek.

Minimális helyszín, minimális stáb. Dormer eleve ikerpárt alakít.

Még a kutatás kezdetén elhinti Michi a bogarat hősnőnk fülébe, hogy bármit lát is az erdőben, azt tudja be a képzelet játékának. Természetes, hogy Sara nem fogadja meg a tanácsot és fokozatosan halad előre az őrület útján, közben megtévesztve a nézőt is, hogy mennyi az igazság abból, amit látunk és mennyi a fantázia szüleménye. Azért a keleti misztikumot kicsit keverik a fehér emberek misztikumával, amely az ikrek köré épült fel, és ez is a katalizátora annak az útnak, amit Sara megtesz az erdőben és közben az emlékeiben, amelyek közül van néhány titok, ami felszínre kíván törni.

Sajnos, a nézőt is igyekszenek átverni a múltbeli események tologatásával, de mivel nem kellőképpen építették fel a háttértörténetet, már első megemlítés közben érezzük, hogy valami nem stimmel. A végére, mikor nagyjából mi már tisztán látunk, viszont Sara addigra zavarosodik meg, már nem érdekel minket annyira az egész túra tétje, mert kirángat minket a film bűvöletéből a rosszul és feleslegesen időzített ijesztgetések montázsai, illetve a felesleges terelés, amivel titokzatosabbá akarták tenni a soványka történéseket. Mikor végül összeáll a kép, minket már nagyon nem érdekel és legyintünk rá egyet, hiszen nagyjából erre számítottunk.

Ki itt átlépsz...

Dormer filmográfiájában nem foglal majd el előkelő helyet ez a szellemes mozi és a befejezése miatt a horrorrajongó kedvence sem lesz. Főleg, mert valójában nem is ad választ számunkra befejezés. A rendezőnek és írónak fontosabb volt, hogy hangulatban elkészítsenek egy ijesztő mozit, mint, hogy történetileg egy koherens sztorival örvendeztethetnének meg minket.
2016-ban szerintem nagyon kevés a horror rajongóinak néhány gyors vágás, kamerarángatás és fülsüketítő hanghatás, hogy elmondhassuk, remek filmet láttunk.

Teljesen közepes és feledhető: 50%