BeSZERvezve - American Ultra (2015)

BeSZERvezve - American Ultra (2015)

Rendezte: Nima Nourizadeh

A film Mafab adatlapja: American Ultra (2015)

Megtekintés: Ilyen lesz, amikor a Bourne rejtélyt összemossák a Ha/Ver-ral. Egyszerre kőkemény akció és erős fekete humor. Akciófilm kedvelőknek alap.

Láttunk már ilyet korábban. A világ végén élő magának való figura valakiknek fontos lesz, ezért igyekeznek levadászni, miközben a figura meg igyekszik kinyomozni, miért is olyan fontos ő? Ezt azután lehet sokféle módon kevergetni, hogy legyen belőle tini-akciófilm - "Elhurcolva - Abduction (2011)" - vagy kőkemény akció thriller sorozat - Bourne filmek - stb.
Az alapképlet szabadon variálható. Ha eltekintünk attól, hogy főszereplőnk esetleg mégsem beépített ember, törölt múlttal, hanem olyan valaki, aki tisztában van értékével, vagy (másik végletként) esetleg semmiről nincs fogalma, a végére mégis tevékeny részese lesz, hogy egy összeesküvést vagy bármilyen egyéb fenyegetést felgöngyölítsenek, akkor olyan filmek is beállhatnak a BeSZERvezve mögé, mint akár a Commando Schwarzeneggerrel vagy az Észak-északnyugat, Hitchcock-tól. Azért elég széles skála.
Ezekhez képest az Amerikai Ultra (jobban tetszik ez a cím, mint a trendibb, de gyermekdedebb magyar változat) sokkal letisztultabb, hiszen gyakorlatilag egyetlen helyszínen, egy fiktív kisvárosban, Liman-ban játszódik, Nyugat-Virginia-ban. (Tisztelgés Doug Liman rendező előtt, aki a Bourne filmekért volt felelős.)
Itt éli mindennapjait Mike (Jesse Eisenberg), aki főleg füvezik vagy a városka egyik bevásárló központjában dolgozik - esetleg egyszerre - , miközben arról ábrándozik, hogy gyönyörű barátnőjével egyszer elmennek Hawaii-ra, hogy kicsit kiszakadjanak a tespedésből, amely Mike-ot kielégíti, viszont Phoebe-t (Kristen Stewart) kissé untatja. (A neveket a Jóbarátok sorozatból kölcsönözték: A sorozat legfurcsább szerelmespárja a dilis Phoebe és hasonlóan elborult pasija, Mike után.)

Ha már annyi füvet elszívnak hőseink a film alatt, legalább legyen már benne némi pszichedelikus hatás is, nem igaz?

Mike, aki mellesleg komoly fóbiákkal rendelkezik és mindnek köze van ahhoz, hogy ne legyen képes elhagyni a kisvárost, végül már annyira nekidurálja magát az álmaik megvalósításának, hogy egészen a reptér mellékhelyiségéig eljut, ott viszont nem nyugszik meg, egészen addig, míg vissza nem fordulnak Liman-ba. A kényszeres kényszer kitérője egyes fejeseknek nem tetszik a CIA központban, mert amit sem Mike, sem mi nézők nem tudtunk, az az, hogy Mike egy értékes fegyver, akit nyugalmaztak, viszont ha elhagyja a kijelölt szálláshelyét, akkor kiszakadhat ebből a közegből és beláthatatlan következményei lehetnek tetteinek. (Kicsit Truman Show-san. Ott viszont nem akarták ezért megölni főszereplőnket...)

A hadi gépezet beindul és komoly erőkkel igyekeznek kiiktatni a mit sem sejtő fiút. Hatalmas szerencséje, hogy akad legalább egy ember, aki felelősnek tartja magát miatta és segítségére siet. Igaz, nem tesz többet, mint elkántál neki egy dekódoló kondicionáló szöveget, ami viszont elégnek bizonyul ahhoz, hogy Mike hatásosan védekezhessen a váratlan támadások ellen.

Totál átlagos emberek, nem átlagos szituációban: Nem csoda, ha Stephen King is elismerően nyilatkozott a filmről, hiszen neki ez az írói hitvallása.

Bugyuta történet?
Egyértelműen!
Ha lennének ilyen "fegyverei" egy olajozottan működő szervezetnek, miért engednék ki a kezük közül a gyeplőt? Mike miért nem tagja a felszámolására küldött elitcsapatnak pl.???
Miért vélte úgy bárki is, hogy egy sokmilliós költségvetésű, elit kiképzésű embert csak úgy, cél nélkül kitesznek valahová a senki földjére és plusz energiát fektetnek abba, hogy ott tartsák, hogy azután, amikor ez nem teljesül maradéktalanul, legyen egy aktakukac, aki felhatalmazva érezhesse magát, hogy ugyancsak nem kevés technikát és emberanyagot beáldozzon egy esetleges feladat ellátására?
Mintha azt sugallnák ezzel, hogy a tanúvédelmi programok mellé még ilyen fölösleges munkákkal is megterhelné magát az Amerikai Egyesült Államok.
Képezzünk ki valaki élő halálos fegyvernek, majd tegyük ki Varjúvetenyőn, hátha egy nap kattan benne valami és elindul, levadászni a Fehér házat, vagy akármi mást.
Tök logikus.

Viszont egy szórakoztató filmről van szó és nem ez az első eset, amikor karakterek hasonló helyzetbe kerülnek. Mert van benne valami szórakoztató, ahogyan egy első látásra nem akciósztárnak született színész olyasmiket visz véghez a vásznon, amiket korábban soha nem láttunk tőle. Eisenberg inkább az a sarokba kucorodó típusnak tűnik krízishelyzetben - lásd Zombieland - itt meg tőle szokatlanul, markos legényeket gyilkol le másodpercek alatt.
Hát nem jópofa?

Ostromjelenet a saját lakásunkban. Ilyet sem először látunk és a serpenyő felhasználási módja is rémlik valahonnan, csak nem ugrik be...

De az és ez a film egyik poénforrása. A nyeszlett és sérülékeny karakter amolyan Terminatorként végzi ki ellenségeit. Mostanában ez nagyon megszokott virtus lett a vásznon.
A kontraszt egyértelmű a véres lövöldözésekkel, amikor a lövedékek és egyéb fegyverek a húsba marnak. Néha már abszurd méretű a vérengzés, lepipálva horrorfilmeket.
Talán egyfajta tisztelgés a képregényekből készült, keményvonalas képregényfilmek előtt. Erre lehet utalás Mike gorilla rajzolós hobbija is.
Itt egy film, ami alapból nem képregényből készült, mégis, úgy épül fel, olyan megoldásokkal operál.

Mi van még?
A szereplők jók. Connie Britton-t, mint segítőkész ex-felettest mindig kedvelem látni. Most ugyan nem neki ajánlották fel a szerepet először, de megbirkózott vele. Sharon Stone és Uma Thurman valamiért nem harapott a lehetőségre.
Topher Grace ismét a tenyérbemászó seggfej ellenséget hozza. Ez a srác, rohadjak meg, de imádja, ha köcsög karaktereket alakíthat. Nehéz elhinnem, hogy a fizimiskája olyan, hogy akármit vállal, az a szerep inkább negatív lesz, mint szerethető.
Bill Pullman sokat nem tud hozzátenni a szerepéhez, nincs elég játékideje, akár John Leguizamonak. Nevük és fizimiskájuk inkább arra jó, hogy a filmkedvelő felszisszenjen megjelenésükkor és rádöbbenjen, milyen rég is látott tőlük igazán értékelhető alkotást utoljára.
Walton Goggins, mint a nevetős, meg odateszi magát. Pár éve figyeltem fel rá és masszívan dolgozik rajta, hogy főcímben legyen, ugyanakkor ne lássuk végig a vásznon. Tarantino egyik kedvence.
A két főszereplő között működik valami kémia, még akkor is, ha Stewart művésznő színészi adottságairól annyira nem vagyok meggyőződve. Igaz, néhány drámaibb alakítását még kihagytam, így azok pótlása után lesz értelme kvalitásait fikáznom. Ha lesz mit fikázni.
A kialakult kémia talán korábbi közös filmjükből fakadhat, ahol Eisenberg és Stewart egy hasonlóan problémás szerelmespárt alakított, az Adventureland - Kalandpark (2009) című romantikus drámában.

A film végére főszereplőnk rendesen leamortizálódik. De ez lenne a normális, nem igaz? Vajon a Seagal és Statham akciófilmeket mikor váltják le ezek a darabok, amikor "átlagos arcok" rakják helyre a világot a sarkába?

A film fényképezése remek. Csak néha lépünk ki a biztonságos fényképezés terepéről, akkor is inkább az akciójelenetek miatt.
A film eredeti zenéjét annyira nem tudtam első nézésnél kiélvezni, viszont az egyik betétdal - amelyikből alig kapunk pár másodpercet, igazi filmzenei soundtrack klasszikus!
Wang Chung - Dance Hall Days-e először az Agglegény-party-ban csendült föl, sokkal hosszabb terjedelemben. Rá egy évre, 1985-ben a dal már a Tuti dolog soundtrack albumját erősítette. Azóta tucatnyi filmben csendült fel ez a diszkós klasszikus. Hallgasd meg, alant!

Szeretnélek beszervezni egyik kedvenc oldalamra, ahol a filmet mindjárt meg is tudod nézni!
Csak egy klikk és röhöghetsz egyet te is alvás előtt!

75%

Remake: Poltergeist - Kopogó szellem - Poltergeist (2015)

Poltergeist - Kopogó szellem - Poltergeist (2015)

Rendezte: Gil Kenan

A film Mafab adatlapja: Poltergeist (2015)

Megtekintés: Ugyan nem vagyok nagy rajongója sem az eredeti sorozatnak, sem a szellemes filmeknek - annak ellenére, hogy van, ami tetszik - ezt a darabot ajánlani merem.

Első változat, amit láttam, naná, hogy egy igénytelen kalóz változat volt, valahonnan. A kép szélei elveszve, homályos, a hang doboz, recseg, hirtelen fényeknél a kép élessége elköszönt. Nem is írtam semmit a filmről, mert így a véleményem nem lett volna túl pozitív. Végül kölcsön kaptam dvd-n és újra néztem, hogy először lássam. Mert van olyan, hogy egy kalózkópia után a film megtekintve jó minőségben, olyan, mint egy új film.

Az eredeti 1982-es változat egy igazi pokoli futam volt Tobe Hooper rendezőnek, hiszen Spielberg, a producer, gyakorlatilag rámászott a hátára és olyan erősen kapaszkodott a rendezőbe, hogy végül nem is tudni, ki készítette el a végső vágást. A film mindenesetre alig emlékeztet Hooper stílusára, viszont egyértelműen Spielberg hatást mutat, fényképezésben, vágásban, zeneiségbe, stb. Nem hiszed? Nézd meg a bohóc támadásos jelenetet és te is felismered a stílusjegyeket.

Gil Kenan nem tudom mennyire számít jó rendezőnek. Az első filmje animációs, ami ugye teljesen más metodika szerint épül fel, mint az élőszereplős darabok. A második meg egy könyv adaptációs mesefilm, aminél szintén lehet "hülyéskedni". Nem voltak rossz darabok, csak nem maradtak meg bennem. A Poltergeist viszont egyértelműen a rendező első filmjét majmolja, a "Rém rom - Monster House (2006) címűt. A röhej, hogy az készült gyerekeknek, de amennyire emlékszem, ebben több a poén, mint abban a műben. Biztos nincs ebben igazam, hiszen az gyerekeknek készült, viszont így érzem. Láttam anno a filmet és a legkevésbé sem szórakoztatott. A főszereplők alig voltak szerethetőek, de mintha a mese fiú hőse itt megelevenedve alakítaná a család középső gyermekét...

A kislány a hajszínt leszámítva egyértelműen át lett emelve a mostani filmbe, csak akkor Heather O'Rourke kis szöszi volt, Kennedi Clements viszont szeplős és barna.
1982-ben érezhetően a kislányé volt a főszerep - sőt, a további részekben már hozzá kapcsolták a szellemek érkezését, itt, mintha a kissrác felé tolódna el a történet gerince. Ő van a legtöbbet a képben, az ő karakterét ismerjük meg legjobban és talán a nagylányét a legkevésbé.

A szülők közül számomra Sam Rockwell az ismertebb arc és bár zseniális színésznek tartom és a film egyik legviccesebb jelenete is hozzá köthető, ennek ellenére, fizimiskája miatt nehezen hangolódtam rá, hogy ő egy apuka, álláskeresés közben, több gyerekkel.

Ettől függetlenül a film hozta, amit vártam. Vagy amit nem. Nincs üresjárat, szinte végig rohamtempóban haladnak az események előre és a befejezés is egészen kerek. Ennek ellenére, remélem, nem akarnak folytatást csinálni neki. Nincs rá szükség. Így kerek.

A Bowen család beköltözik a festői környezetű Westvale városába, amely teljesen szokványos városka, azt leszámítva, hogy egy temetőre épült. Ez nem nagyon számít szpojlernek, hiszen már az eredetiben is ez okozta a konfliktust élők és holtak között. Persze elvileg a holttesteket előtte átköltöztették pár száz méterrel, vagy legalábbis ez lett volna a terv, ehelyett azonban inkább csak tessék-lássék áthurcolták a sírköveket és utána beépítették a a korábbi temetőt. Ez tök jól hangzik, ám az olyan stílusú épületeket, amelyek ekkora pincével rendelkeznek, viszonylag nehéz úgy felhúzni, hogy előtte nem ürítették ki a földet, hiszen az alap ásásánál előkerülnének a koporsók. Ezen emelkedjünk nagyvonalúan felül. Bár, nem nagyon derül ki, valójában a szellemek miért pont egy kislányt ragadnak el magukkal, később, Madison eltűnése után a házba invitálnak egy szellemkutató csoportot és szerintük a kislányt elragadták és valahogy vissza kell őt hozni abból a dimenzióból, ahol a holtak szinte egységes masszaként léteznek. Bármilyen temető volt ott korábban, feltételezem, hogy akadnia kellett volna ott még egy tömegsírnak is, amennyi lélek odaát izmoskodik.

Mikor már mindenki feladná, a közeli egyetem tanszékén dolgozó szellemkutató hölgy volt férjét hívja segítségül aki egy főleg fiatalok által ismert sorozatban üldözi a szellemeket, kísértet járta házakban. Carrigan Burke (Jared Harris) meg is érkezik, hogy egyéni humorával és szakértelmével oldja a helyzetet. Harris aki remek karakterszínész és szeret főleg negatív szerepekben lubickolni, most a humoros oldalát hozza, ami szintén jól áll neki. Pillanatok alatt sikerül megkedvelni a figuráját. Legutóbb, mikor láttam, akkor is egy kísértetházban akciózott; a jóval unalmasabb és profánabb "Az elnémultak - The Quiet Ones (2014)"-ben hozta a szellemkutatót.

Ez a Remake sokat nem tesz hozzá az eredeti filmhez, mégis érdemes adni neki egy esélyt, hiszen korrekt munka. Amit nem a régiből emelték át, azt Kenan korábbi munkáiból épített a filmbe. Összességében kellemes másfél óra és még annak is tetszhet, aki annyira nincs oda a családokat zaklató kísértetes mozikért.

Ha szeretnéd látni, uccu neki: Kopogó szellemek!

70%

A pláza ásza Vegasban - Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

A pláza ásza Vegasban - Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

Rendezte: Andy Fickman

A film Mafab adatlapja: Paul Bart: Mall Cop 2 (2015)

Megtekintés: Ne röhögtess!

Tudom, hogy amikor annak idején kijött, láttam az első részt. És nagyjából ez minden, amit fel tudtam idézni, miközben meló után, hajnalban nekiláttunk. Kilencven perc: mit veszíthetünk? Hát, azt a kilencven percet.

Megint meg ütköztem rajta, hogy az amerikai filmesek vajon az ilyen darabokat milyen célközönségnek lövik be? Ezeket a humorbon-bonokat, amiket kínos még nézni is, nemhogy reagálni rá arcmimikával, a nyolc és tizenöt év közötti fiatal fiúknak szánják? Mert garantált, hogy tisztességben megőszült, dolgozó ember ezen nem tud őszintén szórakozni. Lehetetlen. Ezt a fajta bárgyú humort mikor sikerül kiirtani a komédiákból?

Kevin James azért alakított már jobb filmekben is, ezért itt hiába ő a főszereplő, tiszta visszaesésnek érzem a pályája ezen pontján ezt a pontot. Pont itt. Persze, eddig nem nagyon bizonyította színészünk, hogy mackós teste mellé - amiből jócskán leadott és mintha a filmben is nagyrészt inkább mesterségesen lenne kipárnázva - örökölt szüleitől némi bárgyú arcberendezést, a hozzá applikált mimikával, ettől még nehéz elképzelnem, hogy színészként fogok tekinteni rá. Talán, egyszer kap egy drámai szerepet - ha kapott, bocsi, lemaradtam - amiben megmutatja, hogy igazi színész, addig nálam a hakni-ripacs kategória.

Hogy ezzel a kategóriával lehet élvezhető filmet csinálni? Lehet, hiszen "A maflás - Here Comes the Boom (2012)" már mutatott egy irányt. Csak mintha az ős Doug Heffernan (A férjek gyöngye szerethető maci karaktere) nem akarna kitakarodni a komfortzónájából. A pláza ásza kettő, pedig, mivel ráadásul már egy elsőre is bárgyú film folytatása, úgy vélem, ripacsunk még mélyebbre süllyedt.

A pofánkba tolt vicceskedő grimaszok elég hamar elvesztik hatásukat.

Néhány trehánysági bizonyíték:
Eleve utálom, amikor a szereplő viccesnek szánt, ámde szánalmas egysorosokkal igyekszik lereagálni szituációkat. A röhej, hogy Woody Allen és Hugh Grant esetében az ön-ironikus beszólások teljesen spontán röhögési ingert tudnak belőlem kiváltani, addig egy ilyen filmben, ha hősünk az égbe kiáltja, hogy "Még nincs itt az időm! Viszlát, kaszás!", azt nem fogom viccesnek tartani. Nem azért, mert a film kezdésén feltűnő Adam Sandler neve miatt eleve behúznám a mosolyfüggönyt, hanem mert egyszerűen nem vicces. Ez valamikor vicces volt, amikor Kevin (Nem James...) McCallister belekiabálta a kamerába, miután családja magára hagyta, hogy "Szabad vagyok! Szabad vagyok!" mert volt benne némi kulturális felhang, stb. de itt csak simán felesleges szócséplés.

A másik, pedig, amikor karakterünk vércukra lemegy "akció" közben és simán kidől, hogy egy perccel később egy kislány csöpögő fagyi tölcsére alá hengeredve feligya, ami arcába csöpög, így nyerve némi plusz manát a további harcokhoz. Oké, tök vicces 3-4 másodpercig a jelenet, de itt 16 másodpercig nyeli a ragacsot, ami érezhetően sok vágástechnikailag. Ugyanakkor, a karakter baromsága, hogyha tudja, hogy mi történik vele cukor leesés közben, akkor lenne nála mindig egy szelet csoki, amivel legalább ilyen vicces jelenetet lehetett volna összehozni, csak kevésbé erőltetett.
Ja, arról nem beszélve, hogy bár jól láthatóan már folyik a cucc lefelé a kis pracliból, azért rendőrünk egy makulátlan tisztaságú padlószeletre küzdi el magát, ahol egy petty fagyi sem foltozza a mozaikkockákat.

- Főnök, meddig leszünk a filmben? - Amíg felmarkoljuk a dohányt!

Vagy még a barna banán jelenet. Egyik öklendezik, másik meg halál unottan rágcsálja este a déli gyümölcsöt, mely már jócskán túl van gyümölcse delén, azt is indokolatlanul sokáig, arról nem is beszélve, hogy a film szempontjából egy teljesen felesleges jelenetsor betoldás, amire dramaturgiailag sincs szükség. Nem azt mondom, hogy nincs szükség spontán poénokra, de ez nem az. Ez erőltetett és fárasztó.

A női főszereplők közül a hotelportás karaktere meg trehányul van megírva, pedig jó a nő (Daniella Alonso) csak komolytalan az egész figura, főleg, mikor hirtelen, egy beszéd hatására - mintha az agyát mosták volna - átmegy vak szerelmesbe.

Pozitívumok:
A rossz embert alakító Neal McDonough már megjelenésével megdobja a mozi élvezetét, kár, hogy cselekedeteinek nagy része, végül logikátlanba csap át, pusztán azért, hogy a főszereplő megmutathassa, milyen tökös.

Szép a fényképezés.

Hú, mi volt még, ami tetszett..?
Volt két poén, amin felröhögtünk. Egyik esetben kínunkban.

Ja, és a végén, amikor a két brigád összecsap, a lassításokban feloldódó akciójelenetek egészen tetszetősek. Ellentétben Paul Bart korábbi és egyéb harcaival, amiket ebben a részben prezentál. Mert azok valahogy gagyik.
Van egy másik univerzum, ahol Kevin James áruházi ásza lehet, hogy ennyire blőd humorral operál, de az akciójelenetek szinte már megközelítik a Die Hard világát... Erre várok. Most nem jött be.

A teljesen felesleges és hiteltelen szerelmi szál szerűség, amelyiknél annyira kilóg a lóláb, hogy szinte szót sem érdemel... a filmben.

Érdemes még megemlíteni Raini Rodriguez nevét, aki kedves komika és jelenleg a főhősünk kislánya. Még óvatos távolságtartással sem lehetne csinoskának nevezni és ebből adódóan elég nehéz a mellékszálként behozott túszdrámájáért igazán izgulni, viszont annyiban legalább eredeti, hogy a filmekben ritkán látunk ennyire valódi kis bumfordi barnaságot. Kár, hogy alig tudnak mit kezdeni vele a forgatókönyvírók, hiszen a menjek, ne menjek frázist pufogtatják oda-vissza. Persze, hiszen a végén kell némi karakterfejlődés, hogy apu végül elengedhesse szeme fényének a kezét. Vagy fordítva.

Remélem, nem lesz második (Durva elírás, mert itt harmadik részt kellett volna írnom, viszont sajnálatos módon ezt senki nem tette szóvá, pedig majdnem 12 órára leléptem dolgozni. Hát nem is olvassátok amit írok? Forró könnyek marják orcámat...) :) rész, mert már most alig bírok felidézni egy jó dumát és hirtelen azt a két jelenetet sem, amin felröhögtem.
Andy Fickman "Gyerekjáték - The Game Plan (2007)" című vígjátéka sokkal jobban dolgozta fel az apa-lánya kapcsolatokat. Miért nem lehet ezen a vonalon haladni, direktor úr?
Kinek kell ez a blődség?

30%

Ha szeretnéd látni, és miért ne szeretnéd, nem igaz, akkor itt: A pláza ásza 2.
Látnod kell és írd meg, neked miért tetszett!