Szellős szoba - Breathing Room (2008)

Szellős szoba - Breathing Room (2008)

Rendezte: John Suits, Gabriel Cowan

Megtekintés: A vége kicsit csalódás, de azért ki lehet bírni.

Nem biztos, hogy a Fűrésszel (Saw, 2004) kezdődött, az a dömping, aminek a lényege a zárt tér, kevés szereplő, egy titok, amely megoldásért kiált és áldozatok, a zárt térben tartózkodók közül. Nem biztos, hiszen nem ismerem a világ filmtermését teljesen, ám én mégis tőle eredeztetem a horrorfilmek azon műfajon belüli csoportjának reneszánszát, amit az előbb foglaltam össze, egy mondatban.

Talán, mert moziban láttam, nem otthon, négy fal között. (Hagyjál már, hogy a mozi is négyfalú...) Talán, mert komoly hatással volt nem csak rám, mint nézőre, hanem a horrorfilmekre a következő években, sőt, egyéb műfajokra is. Talán, mert egész franchise épült az alapjában egyszerű ötletre és alaposan kibővítettek azt. Unásig. Pedig, ha emlékszünk még, azért a "Fűrész" nem csupán egyetlen helyszínen játszódik és nem pár szereplőt mozgat. Nem csak egy erősen megkérdőjelezhető higiéniás földalatti mellékhelységet használnak fel helyszínként. Nem csak ketten keresik benne a választ, miközben peregnek a percek és érkezik, a titokzatos fogva tartótól a "Game Over" befejezés.

Nem. A film egy pörgős thriller, amelyik két szálon fut, felduzzasztva flashback-ekkel és egyéb, apró mellékjáratokkal. Néhány ismert színész, nem túl nagy szerepben és néhány kevésbé ismert arc, akik hozzátették a magukét.
A film hatalmas siker lett a világon és azóta folyamatosan idézik. Csak Magyarországon nyílt egy tucatnyi "szabaduló szoba", melybe kisebb baráti/egyéb csoportok ellátogathatnak, hogy idegeiket, készségeiket felhasználva, kijussanak és elmondhassák: - Nekünk nem volt Game Over!

A baráti duó, akik vagy két tucat, nem csak zs, de már B kategóriás filmben is közreműködtek, 2008-ban még viszonylag messziről ugatták a szakmát. A film az első nagyfilmjük annak sok hibájával. Mégis, meglepően szórakoztató, pedig már a megszerzett minőség is erősen terelgetett, hogy megtekintés nélkül töröljem a gépről, viszont, a tartalma annyira szórakoztatónak ígérte, hogy adtam neki egy esélyt és erre másokat is bátorítok, habár, mikor vége lett, nem éreztem kielégítve magam maximálisan.

Fourteen (Alisa Marshall) gyakorlatilag életre eszmélés közben félmeztelenül esik egy viszonylag szellős szobába, amelyben számára csupa idegen ember gyűlt össze. Hamar kiderül: nem önszántukból!
Házigazdájuk személyesen nem hajlandó megjelenni előttük, mert, mint kiderül, olyasmire kényszeríti embereinket, ami miatt, ha kis kezeiket a torkára kulcsolhatnák, ott vér folyna. Nem mintha így nem ez lenne a helyzet.

A házigazda homályos és világos utalásokat tesz arra, hogyan viselkedhetnek a "rabok", a szabadulás talmi ígéretével. Hogy ne legyen könnyű, azt is egyértelművé teszi, hogy szökni lehetetlen és halálos luxus. Helyette ismerkedjenek meg, rakják össze a kapott rébuszokat - mivel abból mind a raboknál, mind a szellős szobában elhelyezett jó párat - amolyan nyomokként, hogy kiderüljön, kik ők és miért vannak ott.

Szerencsére, mire belépünk a történetbe, néhány szereplőtől már eleve megszabadultunk, így érdekes pluszt ad az in medias res. A karakterek egészen változatosak, viszont a színészek között találunk néhány egészen rosszat is. Sőt. Nagyjából az egész brigád Hollywood legsötétebb, low budget bugyraiból lett összegereblyézve. Csoda, teljesítményüket nézve, hogy egyik másiknak egész sok filmszerepe van. A többség azonban szolid kezdő.

Kialakulnak az érdekszövetségek. Lesz kifejezetten irritáló karakter és viszonylag kedvelhető is. Meg sok súlytalan.
Az események tök kiszámíthatatlanul haladnak a végkifejletig, amiről inkább nem is írnék semmit, hiszen, bár el kell ismerni, a film eléggé mocsoládé kiállítással rendelkezik, azért van benne némi potenciál. Mondom, ritka, hogy végignézek egy olyan filmet, ami elsőre olyan, mintha videókamerával, pár haver vette volna fel.

A vége is inkább felvet további kérdéseket, mintsem magyarázná azokat, ami sértés a történet többi részére nézve, viszont, gondolom, forgatókönyvileg ez volt a leg-költség-igénytelenebb és egyszerűbb befejezés. Szóval, akad némi keserű szájíz, viszont annál jobban lekötött, hogy fika rovatos legyen.

50%

Felsorolni is nehéz a hasonló alapkoncepciójú filmeket, azért tennék ide pár címet, hátha ez után rákapnál:

- Vizsga - Exam (2009) - Nem horror ugyan, viszont feszültség van benne rendesen.
- Kocka - Cube (1997) - Ez később sorozat lett.
- A módszer - El metódo (2005) - Egészen zseniális spanyol dráma.
- Azonosság - Identity (2003) - Komoly szereposztás, és a végén egy kiszámíthatatlan csattanó.
- A játék - Would You Rather (2012)
- A gyilkos szoba - The Killing Room (2009)
És még sorolhatnám.
Az első hasonló történet, amivel találkoztam a témában, az Agatha Christie - Tíz kicsi néger - című nagy sikerű regénye, amelyből film is készült, és amelyiknek legalább ennyire meghökkentő a befejezése.
Ahhoz, hogy fogalmad legyen, mire számíts, simán olvasd el Christie könyvét és akkor képben vagy.

Blog: Ki vert kit? (BKV-s epizód)

Hihetetlen, hogy az Internetre feltett videó részlet, amely néhány nagydarab közterest mutat munka közben, milyen gyűlölethullámot tud elindítani.
Egy ötvenes szemüveges férfit a falhoz kentek hárman, miközben egy hölgy segítséget kér rádión. A férfi harcol, az ellenőrök lefogják, a tömeg pedig kamerázik és vadul hergeli, felhecceli magát.

Mondanom sem kell, a videó csak töredék részlet. Alig négy perc. Nincs meg sem az eleje, amikor - állítólag - a közteres hölgy a férfi jegyét kérte, az pedig ellökte - sem a vége, amikor kiérkeznek a rendőrök.
De erre a facebook fórumain nincs is semmi szükség, hiszen a magyar olyan fajta, hogy van véleménye és hangot is ad neki, még akkor is, ha nincs minden ténnyel és jogszabállyal tisztában.

Képesek egy bliccelőt a szárnyaik alá venni, pusztán, mert annyit láttak az esetből, hogy hárman egy ellen...

Az ominózus videó:

Azután, miután mindenki leanyázott a fórumon mindenkit, előkerül egy cikk, melyet több hasonló is követ a magyar elektronikus sajtóban:

Botrány! (Mert kell a hangulatkeltő szó!) A Blaha Lujzán megtámadták az ellenőrnőt.

A kép azonnal árnyaltabb lesz, ha nem kristálytiszta.
A szomorú, hogy sok kommentelő még arra sem veszi a fáradtságot, csak pár bejegyzést visszaolvasson, hátha világossá válik a helyzet.
Ettől a közterületesek még nem lesznek modern, gáncs nélküli lovagok, de vegyük már észre, hogy bármilyen piti dolog is egyesek szemében: Tolvajt fogtak!

Igen, a bliccelés visszaélés egy szolgáltatással, amelyet igénybe veszünk. Az pedig tolvajlás.
Tudom, mert én is blicceltem már életemben...

A röhej, hogy órákkal később, mikor már unásig kiveséztük a témát egy platformon és minden létező helyre beszúrtam magam is a tisztázó cikket, egy másik, facebook oldal és közösség, ismét előveszi a témát, és ismét az ellenőrök ellen hergeli olvasóit.
Azért a pofátlanságnak is van... nem. Nincs határa!

Foxcatcher - Foxcatcher (2014)

Foxcatcher - Foxcatcher (2014)

Rendezte: Bennett Miller

A film német posztere.

Megtekintés: Csak a remek színészek miatt.

A "Foxcatcher" megtörtént elemekre épülő film. Hogy mennyire hiteles, azt nehéz megállapítani, mert amikor a megtekintése arra ösztönzött, hogy utána olvassak kicsit az eseményeknek, máris sikerült ellentmondásokba botlanom a filmen látott jelenetekkel és az olvasott anyaggal kapcsolatban.
Életrajzi filmnek roppant kevés, hiszen, amit feldolgoz egy különc milliomos és két birkózó életéből, az viszonylag kevés időt ölel át. (Valójában nem, de ezt a filmben annyira nem érzékeljük. Szerencsére, néha megjelenítenek dátumokat, hogy fogalmunk legyen, mennyit rohant közben az idő.)

Bennett harmadik mozifilmje - dokumentum munkáit nem számolva - keserű, letisztult filmdráma, amely tényleg csak nagy vonalakban vezet végig minket egy szörnyű gyilkossági ügy végig, melynek végére egy pisztolycsőből kilőtt három halálos golyó tesz pontot. A pisztoly egyik végén a milliomos John du Pont (Steve Carell) a másikon pedig a sikeres olimpiát nyert birkózó és edző, David Schultz (Mark Ruffalo) áll. Hogy mi vezetett a véres eseményekhez, azt kell két órán keresztül végigülnünk és ami szomorú, hogy mára már könyv is jelent meg az esetről és sokan kielemezték, mi történt valójában, a film ehhez képest viszonylag puritán módon közelítve, szinte a nézőre hagyja, hogy boncolgassa a látottakat, belemagyarázva, amit gondol. Azt gondolom, hogy ez a téma, ha már megérte, hogy vászonra kerüljön, egy sokkal feszesebb változatot érdemelt volna, amelyben a rendező kézen ragadja a nézőt és koherensen végig vezeti az eseményeken, nem engedve, hogy az letérjen az egyenes útról.
Valójában nem tudom, mit rugózom ezen, hiszen a film nem rossz, Carrel egészen kiválóan hozza a figurát és a két óra is eltelt valahogy. Csak többet vártam...

A film nagyon jól mutatja a testvérek közötti összhangot, még du Pont érkezése előtt.

Nem nagyon tudtam meg kik azok a du Pontok (Habár pár jelenetet szentel "történelmüknek" a film is.), mi körülöttük a felhajtás és most sem tudom. Persze, azt láttam, hogy du Pont egy beteg ember, akinek hatalma van emberek felett, ám szinte csak ez a függőségi viszony az, amit képes kialakítani másokkal és nem erre éhezik. Látom, hogy du Pont azért is sajnálatra méltó ember, mert bár gazdagabb bárkinél, mégis egy apró senkinek érzi magát. Komplexusait a pénztárcájába rejti, barátokat, kapcsolatokat és ami a legszánalmasabb, sikereket vásárol magának. Néha tudatosan - mikor könyveket jelent meg, melyben ornitológusi munkáját mutatja be, de valljuk be:, ez a téma, vajon mennyi embert érdekel rajta kívül?
Vagy máskor tudomása nélkül vásárol sikert, mikor egy hasonló korú birkózót jobbkeze, Jack (Anthony Michael Hall) stikában lefizet, hogy a főnöknek sikerélménye lehessen új hobbijában.

Az új hobbi a birkózás. du Pont megkörnyékezi a sikeres, ám egyről a kettőre nehezen lépő fiatalabb Schultz testvért, Mark-ot (Channing Tatum). Mark túl van egy olimpiai aranyérmen, viszont nincs megfelelő anyagi háttere, amely biztosíthatná neki a nyugodt és szakszerű felkészülést a következő olimpiára. Testvére ugyan mindenben mellette áll, ez azonban nem elégíti ki a fiatalabb testvért, így keresgéli a lehetőségeket. Kapóra jön, hogy du Pont felkeresi és felkarolja.
A kezdeti szoros baráti kapcsolatot azonban kikezdi a csalódás, csalódottság.
Először du Pont meggyőzi Mark-ot, hogy végre legyen a saját ura. Azután, egy vita folytán, gyakorlatilag visszarántja a földre, emlékeztetve rá, hogy ki is az úr a háznál. Mark-ban ez olyan visszhanghatást kelt, amely egyre fodrozódik, érlelődik benne és megromlik a két férfi viszonya.

"Mester" és "tanítványa".

Ezen már az sem segít, hogy du Pont végül az idősebb testvért is maga mellé vásárolja, hátha akkor még tud némi hatalmat gyakorolni a fiatal tehetségre. Mark azonban önnön démonaival küzdve egyetlen megoldást abban lát, hogy legyőzze őket, ha elszakad a du Pont istállótól a rókafogóktól "Foxcatcher" és máshol kezdi újraépíteni magát.

Míg szakmai kapcsolatuk vége Markra, addig az elválás van du Pontra romboló hatással. Mark hátán mászott fel és tetszelgett a tehetséges birkózó edző képében, viszont, miután elhidegült tőle a fiú, nem volt kire igazán büszkének lennie, és nem volt ki mögé beállni amikor megjelennek a fotósok. Mivel megszokta, hogy a dolgok úgy haladnak, ahogy ő képzeli el, amikor a valóság kiragadja álomvilágából, személyisége és lelke torzulni kezd. Ez végül olyan változásokat okoz benne, melyek belehajszolják egy valójában teljesen felesleges gyilkosságba, hogy sikertelennek érzett életét egy börtönben végezze be, megtörve, szánakozástól kísérve.

Steve Carrel-t teljesen megérdemelten jelölték tucatnyi díjra, melyekből - talán a film nehezen fogyaszthatósága miatt - roppant keveset nyert el. Nem Carrel-en múlt a film sikere. Megjelenése, gesztusai és a forgatókönyv rá vonatkozó része egységesen mutatja meg, milyen ember lehetett du Pont, a milliomos. Állítólag, igyekezett a képen kívül is a figurában maradni, ezért kollégái kissé tartottak tőle.
Egészen kiváló jelen, mikor édesanyja (Vanessa Redgrave) teljesen kiszámíthatatlanul úgy dönt, hogy egy nap meglepi fiát az edzésen, hátha meg tudja John győzni arról, hogy a birkózás egy érdekes, tiszteletre méltó valami. Aztán, pár perc múltán távozik az öreg matróna és du Pont csalódottan kénytelen tudomásul venni, hogy még mindig nem tud megfelelni a mama elvárásainak. Abban a pár percben tökéletesen benne van a bizonyítási vágy, a tetszeni akarás és a csalódottság, amit érezhetett ez az ember, egész életében és amiért, akik nála alacsonyabb "szinten" mozogtak, azokkal miért bánt olyan lekezelően.

Ez a kép jól mutatja a főszereplők közötti ellentétek egyik forrpontját. du Pont elveszíti a gyeplőt, amit személyes sérelemnek vesz, amit dédelget magában, hogy végül robbanjon, akár egy bomba.

Channing Tatum egyelőre kevésbé tűnik számomra nagy eszköztárral operáló színművésznek, de amikor elcsattan a pofon, amitől nagyjából számíthatjuk elhidegülését a már-már homo-erotikus környéki barátságtól, nagyon jól sikerült. Tatum azonban bár, elsőre úgy tűnik, nem a főszereplője a filmnek, így a végére szinte megválunk tőle, hogy helyét átvegye a bátyja.

Mark Ruffalo értelem szerűen a film első felében nincs annyit jelen, hogy a végén, kissé talán össze is csapva, du Pont pontot tegyen életére.
Hogy miért?
Mert du Pont talán úgy érezte, hogy elégtételt kell vennie valakin, aki boldog és közel van hozzá. Valakin, aki talán nem tett meg mindent, hogy du Pont sikeres edzőként tegyen szert nagyobb hírnévre. Valakit, akit talán ő barátnak tekintett - bármit jelentett neki a szó - és aki nem viszonozta ezt a közeledést. (Gondoljunk a jelenetre, amikor du Pont hirtelen ötlettől vezérelve vasárnap látogatja meg David-et és családját, de a "másod" edző figyelmezteti a főnökét, hogy a vasárnap az családi nap, ezért, hát, mondjuk ki, nem szívesen látott vendég, az amúgy a milliomos földjén álló házában, hiszen nem munkáról van szó.
Talán ez a rideg elutasítás, amely végül katalizátora a gyilkosságnak.

A gyilkosságnak, melyet a film úgy mutat be, mint egy sértett férfi, gyerekes, ám annál véresebb bosszúját.

60%

A valódi John du Pont.