Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Milyen érdekes, hogy a cikkek beharangozó oldalán a kijelentést megtámogatják egy felkiáltó jellel, míg a megnyitott cikkben már nem ennyire biztosak, ezért csak egy kérdőjelre futotta.
Mikor szabályozzák be ezt a fajta faja médiát? A szólásszabadságra hivatkozva félre lehet vezetni az olvasót? És én elhiszem, hogy ez nem szándékos?
Vagy a life.hu cikkeit is amatőr firkászok vetik képernyőre?
Nem félreértés: Kiderült, tehát nem kérdés!
Maga a cikk azonban visszavesz 180 fokot és bizonytalanná silányul a cím.
Anderson filmjének sok köze nincs fővárosunkhoz, sem a magyarokhoz, habár, jobban belegondolva, a cím mellett még az egyik karakter neve is magyar vonatkozású. Talán a filmbeli kitalált ország (Zubrowka) egyfajta változata országunknak. (Már, ha az osztrák-magyar monarchián belül keresgélünk...) Igaz, nekünk nincsenek ilyen szép tájaink és patinás szállóink, és természetesen a Zubrowka egyértelműen egy lengyel vodkafajta, de azért mégis...! Szeretnénk, ha ez a mese nálunk vált volna egy történelem részévé. Végül csak visszakanyarodhatunk hazánkhoz, hiszen az inspiráló mű, ami alapján Anderson elkészítette tablóját, attól a Stefan Zweig-től ered, aki csak "hazánk fia", hiszen 1881-ben született Bécsben, az akkori Osztrák-Magyar hazában. Ma már természetesen Ausztria...
Anderson filmje egy hangulatot közvetít. Bohókás, agressziótól sem mentes, szórakoztató hangulatot. Képei, beállításai annyira egyediek, hogy semmivel nem téveszthető össze, története több mesélőn keresztül, flashback formájában jut el hozzánk, parádés színészi alakításokkal és eszméletlen zenei világgal, amely szinte végig él a hasonlóan egyedi képek alatt. Még a durva pillanatok is kapnak némi lágyságot a groteszk beállításoknak köszönhetően.
Talán ezért Anderson filmje nem mindenki számára könnyen emészthető, befogadható. Képei középre pozicionált fókusza egyeseknek fárasztónak tűnhet. Az egész film emlékeztet egy egyedi és precízen kreált színházi darabra. Díszletei vattacukor illatúak, karakterei súrolják az önparódia határát. Néha kikacsintanak más filmekre. (Ralph Fiennes, mikor a náci erőszak ellen fakad ki, megmosolyogtató azok után, milyen hihetően alakította Amon Goetz szerepét a Schindler listájában...) Sok remek színész szinte cameo szintjén jelenik meg, sok teret nem kapnak kibontakozni. Kár az olyanokért, mint Tilda Swinton, Edward Norton, Jude Law vagy Jeff Goldblum. Owen Wilsonért kevésbé. Valahogy a játékidő nem tud velük eleget foglalkozni.
Már azért megéri megnézni, hogy lássuk, Ralph Fiennes mennyire megállja a helyét egy komédiában.
Anderson filmje egy hotel port... concierge-éről mesél, látványosan, terjengősen. M. Gustave (Ralph Fiennes) kb. az 1900-as évek elején egy viszonylag híres múltú hotelben tesz vendégei kedvére. Olyan jól végzi a munkáját, hogy egyik idős hölgyvendége - a felismerhetetlen Tilda Swinton - rá hagyja családjának legfontosabb műkincsét, egy festményt. Az örökösök persze lázadnak, Gustave pedig egyetlen megbízható emberével, a háborús tevékenységű országából menekült Mustapha Zero-val (Tony Revolori) mindenre képes, hogy megmentse magának az értékes zsákmányt. Épp ezért talán ő sem túl szerethető karaktere ennek a színes és már-már marcipántól illatos tablónak. Az abszolút főszereplő a csendes Zero, aki felcseperedvén megosztja kalandjait a nézővel egy közvetítőn keresztül. Közben kapunk vicces párbeszédeket, abszurd humort és némi vért is. És mi nem fogunk unatkozni.
Felsorolni is nehéz, mennyi világsztárt zsúfolt rövid darabjába a rendező. Anderson filmjei annyiban hasonlítanak Woody Allen munkásságára, hogy ő is rengeteg nagy nevet tud rávenni a mókázására szerzői filmjeiben.
Képi világa azonban sokkal kimódoltabb. Filmjei inkább mozgó képes mesekönyvek, mint gördülékenyen, moziként értelmezhető darabok.
De ha van hangulat hozzá, nagyon szórakoztatóak.
80%
Figyeld:
- Eszméletlen jó színészek fognak felbukkanni.
- A képi világ fantasztikus.
- Kár a szóért: látni kell!!!
Ha nem állok ott és nem látom a saját szememmel, nem hiszem el.
Könyvesbolt szerű stand az aluljáróban. Mellette, két méterrel, fotókészítő automata.
Van összefüggés?
Ki gondolná?
Az öltönyös, nyakkendős, aktatáskás gondolta.
A könyveket nyálaztam át - akkoriban volt pénzem könyveket venni, nem csak olyat, amit később elolvastam - mikor mellém állt ez a figura és belekezdett:
- Csináltam képeket magamról és kérek róla ÁFÁ-s számlát.
Félve néztem a hang irányába. A bolondok veszélyesek.
- Tessék? - kérdezte az eladó, hangjában benne volt a rejtélyek iránti értetlenség. Pl. egy olyan rejtély, hogy miért tőle kérnek számlát valamiről, amihez elvileg, öltönyösünk érkezéséig, köze sem volt.
- ÁFÁ-s számlát kérek.
- Tőlem?
- Maga van itt, nem?
- A fotóautomata nem tartozik hozzám.
- Hát akkor kitől kéne számlát kérnem? Maga dolgozik itt.
Valami ilyesmi. A beszélgetés elment az enyhe káromkodós beszólogatás irányába. Öltönyös lázadt, a könyves az értelmi képességeit kérte számon. Nem az én számon...
Én meg rökönyödve figyeltem a nyakkendőst és arra gondoltam, hogy a választékos ruhához és drága aktatáskához - amiben ezek után, akár késkészlet is rejtezhetett - nem feltétlenül árusítanak megfelelő agyat. Vagy ha igen is, tulajdonosuk nem biztos, hogy tudja azt megfelelően használni.
A könyves közben rám nézett, azzal a kérdéssel az arcán, amit leginkább "maga is hallotta ezt, vagy hallucinálok"-ként tudnék dekódolni.
Végül a nyakkendős távozott, de három perccel később, mint kellett volna.
Csak remélni tudom, hogy visszament egy alternatív valóságba, ahol a seggfejek számlát kapnak a pattogatott kukoricáról, melyet az állatkereskedésben kérnek.
