A világ második legjobb gitárosa - Sweet and Lowdown (1999)

A világ második legjobb gitárosa - Sweet and Lowdown (1999)

Rendezte: Woody Allen

A film Mafab adatlapja: Sweet and Lowdown (1999)

Megtekintés: Ha kedveled Woody Allen-t és Sean Penn-t, akkor alap, viszont Samantha Morton arcjátéka miatt különösen ajánlott.

Woody Allen-t inkább a komédiák királyaként szoktam magamban aposztrofálni, még annak ellenére is, hogy nem egy drámáját volt szerencsém látni, és sok filmje, bár humoros jelenetekben bővelkedik, ettől függetlenül, mondanivalója lehet tragikus. Ez a darab is bővelkedik a humor sok formájában, mégis, az alapja egy fiktív életrajzi film egy zenészről, aki elvileg a világ második legjobb gitárosa.
Allen zsenije szerintem itt főleg abban érhető tetten, hogy kitalálta az alaptörténetet és megírta a forgatókönyvet is egy ennyire nem egyszerű karakterről. A világ legjobb másodikjáról. Hát honnan  jött ez az egész figura?
Egy zenész, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy ő csak a második. És ezt folyamatosan  hangoztatja is. Django Reinhardt a nemezise, egy Franciaországi gitárművész, aki végigkíséri életét, akit igyekszik lepipálni és akinek jelenlététől gyakorlatilag olyan fóbiája alakult ki, mely miatt nem képes teljesíteni, ha az első kézzelfogható közelségbe kerül.
Borzalmas lehet.

Reinhardt létező személy volt és néhány filmben megjelenik a karaktere. Ezek közül a legmarkánsabban ebben épül rá a történet, miközben maga a figura csupán egyetlen egyszer, teljesen mellékesen jelenik meg a filmben, a zenétől függetlenül. Már ez is vicces húzás.
Egy másik, hogy a főszereplő Emmet Ray (Sean Penn) egy bugris paraszt, aki ha a színpadon gitározni kezd, megváltozik minden. Az addig tenyérbemászó strici zenész hirtelen átvedlik valakivé, akinek ujjai alatt égnek a húrok és megszületik a varázslat, amely elkápráztatja a hallgatóit.
Vajon nem e Emmet a világ legjobb gitárosa? Vajon, nem csak egy buta egoista félelem miatt véli úgy, hogy egy Európai cigány fiatalember simán lejátszhatja őt a színpadról?
Emmet Ray nem képes szembenézni ezzel a nem tudni miért kialakult félelmével.

Emmet Ray, komplexusa mellé még egy olyan hitvallást is kialakított, melyben megmagyarázza, miért él gyökértelen életet. Ugyanis Emmet Ray nem kötődik senkihez. A nők csak jönnek-mennek az életében. Nem akar gyökeret verni - ha csak nem kocsmai bunyóról van szó. Akik véletlenül mégis az útjába akadnak, ideig-óráig, hamar rádöbbennek, hogy legyen bármilyen szuggesztív zenész a fickó, emberként leszerepelt.
Amikor végül Emmet Ray úgy érzi, talán lenne valaki, akihez szíve visszahúzhatná, akkor meg már késő. Végül elfogy belőle a charme, amellyel elkápráztathatja a nőt, mint egyik nagy szenvedélyét és rádöbben, valamit nagyon elrontott korábban.
Tud változtatni?

Samantha Morton a néma lány szerepéért Oscar-díjra nominálták.

Allen filmje először is nagyon kellemes korrajz. Én ugyan nem éltem a harmincas években - gondolom ekkor játszódik kb. a film, hiszen az emlegetett zenész 1910-ben született - ám amit a vásznon látok az tökéletesen olyan, amiként azt elképzeltem. Biztosan nem kevés háttérmunkájuk volt benne, hogy a szórakozóhelyek belsőit és azt a néhány külső jelenetet olyan életszerűen tudták ábrázolni. (És itt nem feltétlenül a vonatsínes részekre gondolok.)

A zene - talán nem ez a kedvenc jazz (Inkább dzsessz, hiszen Django Reinhardt is az volt elsősorban.)  zenei műfajom, mégis élveztem - Allen kedvenc korszakából lett előszedve. Végig kellemes. Még azt is elhiszem, hogy Penn néhány taktust megtanult, hogy amikor néha az ujjait mutatják, hihető legyen a játéka. Mellesleg, annak ellenére, hogy Emmet Ray a film főszereplője, ahogy néhány Allen filmből megszokhattuk, bár lehetne szerethető is a karakter, összességében inkább egy igazi gyökérről a figura, aki már csak akkor eszmél rá saját hibáira, mikor késő rendbe hoznia az életének érzelmi részét. És mikor érzelmileg lenullázódik, akkor lesz a film végső "poénja", hogy ha fölé talán nem is, de egyenrangúvá válik a nemezisével.

A színészi játéka elképesztő. Érthetetlen, mennyire mellőzték díjakkal ezért a szerepért. Samantha Morton-t viszont megérdemelten jelölték. Az angol színésznő bájos arcán zseniálisan ütköznek vissza az érzelmek, amiket meg kíván jeleníteni. Imádtam.

A film bár alapjaiban egy elképzelt életrajzi darab, kicsit elnagyolt. Viszont a főszereplő karakterét nagyon korrektül mutatja meg. A történet pedig a játékidő előrehaladtával fokozatosan áthajlik a drámába. Az ilyen filmek miatt kell megértenünk, hogy Woody Allen nem egy egyszerű komédiás.

70%

A világ második legjobb gitárosa letöltési lehetőség és sok minden más!