2014. július 21., hétfő

Átemelés: Szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Rendezte: Steve Beck

Erről a filmről néhány napja már leírtam jelenlegi gondolataimat. 2003-ban, a moziplussz.hu oldalán is megtettem. Összehasonlíthatjuk, mennyivel szöszölősebb voltam régen...


A szinte már kedves főcím hamar átmegy hentelősbe...

A horrorfilm a sokkolás művészete és a félelemkeltésé. Az ember szeret félni. Én is szeretek félni, persze csak a fotelemben ülve. Önmagunkban gerjesztjük a félelmet. Gyermekként mumusokat képzelünk a sötét gardróbszekrénybe. Láthatatlan barátokat teremtünk magunknak és harcolunk velük. Fantáziánkban ezernyi rémség tanyázik.
1928-ban sokkolta a közönséget egy rövidfilm. Ebben egy borotvapenge átmetsz egy szemgolyót. Az Andalúziai kutya megosztotta a közönséget. Szerették, gyűlölték, de kevesen értették meg. Bevallom, én sem. Akkor mindenki azt gondolta, hogy ennél nem lesz durvább! 1976-ban az Ómen című filmben egy elszabaduló üveglap levágja egy térdelő férfi fejét. David Warner a fotós extrém halála emlékezetes maradt. Aztán a második részben ismét olyat mutattak, amit előtte még senki. Egy afroamerikai tudóst kettészel egy liftsodrony. És lett még durvább!
Mára elszabadult a pokol. A Péntek 13 filmekben válogatott kegyetlenségeket mazsolázhattunk. A sejtben az üveglap lovat szeletel fel, míg a 13 kísértetben csupán csak kettévág egy ügyvédet. A kockában vasrács aprít rögtön a kezdő képsorokban, a Kaptárban pedig lézernyalábok teszik meg ugyanezt egy négyfős kommandós egységgel. És lehet-e durvább?
Ezt is lehetett fokozni.

Emily Browning, még az "Álomháború" előtt, Julianna Magulies a "Vészhelyzet" után


A 2002-ben készült Kísértethajó olyan látványos trancsírozós effektussal kezd, hogy még az én zombi filmen edződött gyomromat is megdolgozta. Le a kalappal a rendező, Steve Beck és a forgatókönyvíró, Mark Hanlon előtt! Hogy mi történik az első öt percben, inkább nem mesélném el, mert mint a film végignézése után megtudtam, hogy sajnos az első kőkemény öt perc maradt a csúcspont. A továbbiakban ezt a hihetetlenül látványos adrenalin bombát nem tudták fokozni a filmben, de állítom, ez a végéig kitart.
A különleges hajómentő csoportot egy érdekes ajánlattal környékezi meg egy szimpatikus fiatalember: a tengeren hajó hánykolódik, de miután a közös vizeken imbolyog és senki sem ad róla életjelet, aki kapja, marja állapot lépett fel. Ha sietnek, és persze találnak rajta valamit, akkor az övék a zsákmány, legálisan méghozzá. Az ajánlat csábító, így nem teketóriáznak soká rajta. Kalandra fel!  Amint megpillantják a hajót, amely szó szerint a semmiből bukkan eléjük, vérszemet kapnak, hisz egy rég elveszett luxus óceánjáróba botlottak, a hatvanas években eltűnt Antonia Grazia-ba.  Innentől előtérbe kerülnek a klisék, és minden olyan lesz, mint bármely más horrorfilm. Egy nagyon kellemes Flashback jelenetet még láthatunk, ami közben a főszereplő nőnk Julianna Margulies megvilágosodik és megtudja, hogy mi történt a hajó eltűnésének napján, de itt azonnal eszembe jutott, hogy ilyet, láttam, már a Törjön ki a frász!-ban, ezért ez sem túl eredeti. Ettől függetlenül mindenféleképpen ajánlom!
Gabriel Byrne, mint Murphy nagyon jó, bár szerepe nem sok teret enged neki, hogy kibontakozzon és vitathatatlanul nem a Kísértethajó a pályája csúcsa. Julianna, mint Epps, a csapat egyetlen női tagja nagyon kemény karaktert játszik, kissé már túl belevaló. Mint tyúkanyó védi az övéit, és bizony rátermettebb társainál, akik hozzá képest nyeretlen kétévesekként viselkednek. Feltűnik a Vészhelyzetből ismert Ron Eldard, aki a sorozatban éppen a barátját alakította Hathaway nővérnek, akit véletlenül szintén Julianna Margulies alakított. Tehát ezt tekinthetjük valami jutalomjátéknak. Greer teljesen mellékes szerepében a könnyen elcsábítható Isaiah Washington szenved. Őt láthattuk a Mocskos pénzben (Dead Presidents) és az Öld meg Rómeót!-ban (Romeo Must Die). A hajómentő csapatot a kísértethajóra csábító szerencsevadász, Ferriman szerepében pedig Desmond Harrington szerez nekünk kellemetlen perceket. Legismertebb filmjei között megtalálható a Katonák voltunk (We Were Soldiers) és a Luc Besson film, a Jeanne d‘Arc.
Amiért érdemes megnézni a filmet.
A rendezőt már fentebb említettem. Mint művészeti rendező részt vett olyan filmek munkálataiban, mint a Mélység titka (The Abyss), valamint a kultuszfilmmé avanzsált Vadászat a Vörös Októberre (The Hunt for Red October). Első rendezése a 13 kísértet (Thir13en Ghosts) szintén “szellemesnek” bizonyult a kivégzéseket illetően. A forgatókönyvírók közül Mark Hanlon az 1999-es Buddy Boy-t jegyzi, míg társa, John Pogue már ismertebb a szakmában. Pogue tollából került ki a Koponyák (The Skulls) az Életre-halálra (U. S. Marshals) valamint a Rollerball 2002-es feldolgozása, ami csúnyán megbukott. A zene John Frizzell. Tisztességes munka, de sajnos nem elég erőteljes. Frizzell nem új a filmszakmában. A teljesség igénye nélkül néhány munkája: Dante pokla (Dante‘s Peak), A végső megoldás a halál (Alien: Ressurection), Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Still Know What You Did Last Summer), Hivatali patkányok (Office Space). A helyszínek nyomasztó világát hűen adja vissza Gale Tattersall, és a vágások is egészen jók, pergőek.
Ez a film a Dark Castle sokadik kísértet históriája. Remélhetőleg ennél egyre jobb filmekkel jelentkeznek a jövőben, mert a mércét technikailag nagyon magasra tették ezzel a művükkel. Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek, aki beül arra a röpke másfél órára, de a pattogatott kukoricával és sajtszószos tachoval várjatok a tízedik percig!