2014. július 7., hétfő

Kín - Torment (2013)

Kín - Torment (2013)

Rendezte: Jordan Barker

Barker filmje azért nem akkora telitalálat címileg, hiszen az elmúlt öt évben sokkal több olyan filmet láttam, amelyekre inkább rá lehetett volna húzni ezt az egyszerű címet. Nem negatívumként említem ezt meg, csak úgy érzem, ezzel a következő időszakban készülő hasonló témájú filmek elveszítettek egy remek lehetőséget az olcsó hatásvadászatra. A "Torment" sokkal inkább a You're Next tematikáját követi és ha azt a pár kérdést megválaszolná, amelyet a film végén még feltettem magamnak, szinte tökéletes vállalás lenne. No, nem baj, majd a folytatásban. Mert sorozat gyanús. Csak remélni tudom, hogy hasonló style-ban folytatják.

A film, mikor elkezdődött, már félig meg is vett magának. Nekem számít a stílus, ezért a széles vászon, a finoman használt szűrők és szép fényképezés (Boris Mojsovski) azonnal lehengerelt. Szerencsére a külcsín mellé a tartalommal sem volt semmi bajom, ezért a másfél óra számomra izgalmas filmélmény volt, néhány logikátlanságot és apró dramaturgiai töréseket leszámítva. Persze egy horror-thrillerről beszélünk, ezért nem várhatjuk el a nagy katarzist, vagy, hogy egy hét múlva emlékezni fogunk a filmre. Azt, meg, hogy hány helyről lopkodták össze a történetet, elsorolni nem bírom.

Cory (Robin Dunne) és Sarah Morgan (Katharine Isabelle) friss házasok. Hogy legyen közöttük némi feszültség keltő forrás, melléjük csapta a forgatókönyv Cory előző házasságából a nyakán maradt gyereket, Liam-et (Peter DaCunha), aki már-már irritálóbb, mint kéne. Az, hogy igazi anyuval mi történt, számomra nem volt egyértelmű, mintha a film is lebegtette volna a karaktert, ami miatt a vége felé, kezdtem azt hinni, hogy az események mögött, valamilyen formában, az anyuka állhat. Végül nem lett igazam... Pedig lehet, hogy jobb lett volna.

Cory és Sarah... meg Liam, elmennek a Morgan család nyaralójába, ami valójában képes befogadni egy egész klánt. Az elvileg nyaraló tökéletesen és részletesen be van rendezve. (Gondolok itt például az ízlésesen falra helyezett családi fotókra, amely egy átlag családnál az igazi otthonukban sem túl sok. Bár, az amerikai más kultúra.) Ide érkeznek, hogy összecsiszolódjon az asszonyka és a sértődött kamasz. Nem mondanám, hogy pina-irigy az apjára, mert azt még nem érti, miért jó gyömöszölni egy lányt, ám annyit ő is érez, hogy apu és anyu már nem lesznek többé egy pár, mert itt van ez az új anyu, aki szeretne jó fej lenni, de én, Liam, a Morgan ház örököse, nem leszek hozzá kedves!
Sarah azért küzd. Cory pedig egyszerre igyekszik eljátszani a jó apu-rossz aput.
A házban viszont valaki járt, amíg lefutott a Morgan válás és házasság. Elvileg legalább fél éve nem volt itt a családfő. (Ennél a résznél nem értettem, hogy igazából első anyu meghalt esetleg valami balesetben vagy betegségben, vagy csak valamiért elhagyta őket. Ha viszont elváltak és lelépett, nem túl jó anya, mert bár a kiskölyöknek van telefonja, az anyja egyszer sem keresi rajta és később, az események sodrásában sem kerül szóba, hogy fel kellene hívni.

A helyi seriff (Stephen McHattie valójában csak szinte cameo szerepben, tehetségét méltatlanul nem kihasználva) persze megnyugtat mindenkit a picsába, hogy a fiatalok néha bepiálnak, kinézik a magányosan álló házakat és akár hetekre beköltöznek, bulizni meg azt a sok szart csinálni, amiben az Amerikai pite filmek olyan jók voltak.
- Deszkázza be a pincét! - ad még jó tanácsot, mielőtt lelép. - És hívjon az asszonyka, ha gáz van.

Persze, az atmoszférateremtő vágás és zene sugallja: Gáz van!!!


Éjjel felriadnak és mire kidörzsölik az álmot a szemükből, kiderül, hogy Liam eltűnt a házból. Ilyen ez az amerikai közbiztonság. Szépek azok a nagy házak, tele a sok lámpával, szobával, menekülésre és elbújásra alkalmas helységgel, azonban ha egy álarcos gyilkos be akar jutni, könnyen megteszi. Egyszerűen már bentre születnek.
Morganék egy kört futnak a ház körül, mert a gyerek biztos kint kóvályog, ezalatt Sarah meg is sérül. Itt már csak a seriff segíthet, akit, mielőtt elnémulna a telefon, felhívnak. Még le sem teszik a kagylót, a seriff már ott van a háznál. Megkötözve a saját kocsijában, fáklyaként végzi. (Az sem világos számomra, őt hogyan cserkészték be a "gonoszok". Egy biztos, az ilyen filmek elején mindig egy-két törvény őr lézeng, mikor meg lefutottak az események, egy városnyi rendőr, tűzoltó és mentős pakolja szét a helyszínt és viszi el az áldozatokat.)


A Torment elvileg innen kezdődik. A gyilkosoknak terve van és ebben nem az egész Morgan család vesz részt. Pszichológiailag nem tartom mondjuk az egyik fontos részt hihetőnek (mikor kisfiú olyan gyorsan szkeptikussá válik az apja felé, de ha megnézed, rájössz mire gondolok) és a leszámolások is el lettek nagyolva, összességében a film egy hatvan százalékot simán ér számomra.
És van benne sorozat lehetőség, csak azt ne csapják ennyire össze.

Konklúzió: Sarah anyu tökösebb, mint Cory apu.

Amikből lopikáltak, a teljesség igénye nélkül:

- Utolsó ház balra - The Last House on the Left (1972) és a Remake
- Hívatlanok- The Strangers (2008) és Francia eredeti
- Te következel - You're Next (2011)
- Furcsa játék - Funny Games (1997) és a Remake

És ez csak pár.

65%