2014. július 27., vasárnap

A bőrödbe bújva - In Her Skin (2009)

A bőrödbe bújva - In Her Skin (2009)


Rendezte: Simone North



Simone North filmdrámája egy valós történetet dolgoz fel. Ez a legszomorúbb az egészben.
Sajnos, társadalmunk egyik rákfenéje, hogy ahány ember, annyi problémával él. Ezek egy része mentális, lelki "betegség", amely gyerekeket, kiskorúakat érinthet. Értelmetlen és megmásíthatatlan erőszak, melyet hasonlóan fiatalok követnek el, vélt, vagy valós sérelmeikért. Lehet más véleményed, de szerintem, amikor egy gyerek vagy fiatalkorú erőszakhoz folyamodik, melynek vége egy - vagy több - élet kioltása, ott az agyban vannak komoly bajok. Mindig történtek ilyen esetek, nem feltétlenül az elmúlt évszázad "találmánya", csak egyszerűen jobb az információáramlás, így bárki értesülhet ezekről a kirívó esetekről.







Pár évente készülnek filmek a témában, melyek hasonló témát és megtörtént eseteket dolgoznak fel. Például a Columbine-i mészárlás, melyben két középiskolás kezdett lövöldözni az iskolájukban, megölve sok gyereket, tanárt és végül magukkal is végeztek. (Elefánt, Kóla, puska, sültkrumpli) Vagy a két fiatal lány, akik kifacsart szerelmüket egyik édesanyjának meggyilkolásával szentesítették. (Mennyei teremtmények)






Ez a fajta út, melynek a vége akár a halál is lehet, komoly társadalmi probléma. Hosszú út vezet odáig, míg végül egy fiatal eljuthat oda, hogy mások vagy saját életét kioltsa. Vannak jelei, amit viszont legtöbbször a környezet nem észlel, nem tud dekódolni. Miért van így? Talán, mert legtöbbször ezekkel a fiatalokkal nem foglalkozik a környezetük megfelelően. Leszakadtnak érzik magukat a társadalomtól, amire a válaszuk olyan durva lehet, hogy amitől féltek - tudniillik kívülállók lesznek - az bekövetkezik.
Azután a média ujjal mutogat a filmek hatására, a videójátékok durvaságára, az iskolák felelősségére. Címlapra kerülnek az esetek, azután telnek a napok és amíg nem történik hasonló eset, mindenki elégedetten fekszik le aludni.










Vannak fiatalok, akik ellenőrizhetetlen érzéseiket stílus mögé rejtik, mint pl. az emo. Mások számára fura zenéket hallgatnak, egységesen viselik hajukat, jellegzetesen öltöznek, együtt érzik jól - vagy rosszul - magukat. Lázadnak a konvenciók, az elvárások ellen. Keseregnek az életről, halálról. Véleményük van mindenről, viszont sokkal kevesebb igazi tapasztalatuk. Ezzel még nincs is gond. Viszont vannak olyan elszigetelt esetek, amikor az illető énképe olyan mértékben roncsolódhat, akár külső, akár belső hatásokra, hogy személyiségük eltorzul, majd eljutnak egy pontra, melyet átlépve esélyük sincs többé normális életet élni. Pedig, környezetük szerint addig ők normálisan éltek, csak valamiért ezek a gyerekek, fiatalok érzik úgy, hogy az az élet nekik nem elég, nem normális.
Gyűlölhetnek feladatokat, egy családtagot, az iskolát, akár saját magukat. Problémáikat végül kivetítik egy vélt vagy valós ellenségre - valós lehet a folyton kegyetlenkedő szomszéd fiú, aki suli után elveri őket - és robbannak, akár egy bomba.
Az esetek többségében a robbanó bomba ereje önmagukra terjed ki. Ilyenkor elszökhetnek otthonról, vagy legrosszabb esetben öngyilkosságot követhetnek el. Máskor érdekszövetséget kötnek hasonló fiatalokkal és együtt igyekeznek feldolgozni a problémáikat. Ez kimerülhet abban, hogy feldúlnak elhagyott házakat, felfedezik a szexualitásukat, állatokkal kegyetlenkednek, idegenekre támadnak. Máskor csak összegyűlnek valahol és körbeadnak némi kábítószert.


Vannak fiatalok, akiknek mindez nem kecsegtet megoldással. Kivetítik valakire a bennük tomboló dühöt és lépnek.

Ez a film az 1999-ben meggyilkolt ausztrál kislányról és gyilkosáról szól. A 15 éves Rachel Barber-t (Kate Bell) korábbi babysittere, az önképzavaros Caroline Reed Robertson (Ruth Bradley) fojtotta meg. Miért?
A tragikus eset után megjelent, tényeket tárgyilagosan feldolgozó regényhez képest mindenképpen szegényes magyarázatokat kapunk, ám még így is nyilvánvaló, hogy Caroline egy beteg lány, akin talán lehetett volna segíteni... ha ő is akarja. Nem akarja. Megoldja magától.
Ebbe hal bele a kislány és kerül Caroline börtönbe.
A film a felszínt karcolgatja. Csak apró szeleteket láthatunk a környezet reakcióiból. A család reménykedik, hogy előkerül a kislány. A rendőrség csak töketlenkedik. A szomszédok pedig értetlenkednek. Mindenkinek van valamilyen elmélete: - Biztos csak lelépett itthonról! Kivett pár napot. Nyaralgat...


Mindeközben egy lány súlyos titkát és hasonlóan súlyos csomagot ás el a család egyik földjén.
Caroline elpusztította az ellenséget. Az ellenség - szerinte - a gyönyörű Rachel Barber. Miért?
Mert szép.
Mert van fiúja.
Mert imádja a családja.
Mert élvezi az életét.
Szóval miért?
Mert mindaz, ami Caroline nem.

Ez Rachel hibája?
Nem...
Caroline huzalaival van a baj.
Nincs megelégedve az életével, önmagával és mivel ezen nehéz változtatni, lerombol valamit, ami szerinte nála és életénél jobban működik

Kis mértékben megérthetjük Caroline tetteinek mozgatórugóit, talán kicsit sajnálhatjuk is, azonban ennek ellenére egy normálisan - mi a normális, ugye? - gondolkodó ember mindentől függetlenül el kell hogy ítélje, a cselekedetiért. Soha nem lehet megoldás a problémáinkra egy másik ember elnyomása, legrosszabb esetben a halála. Ne menjünk most bele a filozófiai mélységekbe, meg abba, hogy ennek ellenére egész üzletágak, társadalmak zsákmányolják ki a gyengéket és a gyerekeket is akár. (Gyermekmunka, gyerekhadsereg, gyerekpornó. Abba sem mennék bele, hogy elvétve előfordulhat, hogy egy gyerek megöl valakit önvédelemből. Ez a ritkább. Emlékezzünk vissza Simek Kittire, aki nevelőapját gyilkolta meg álmában. wikipédia. Nincs idő az Asperger szindróma kifejtésére sem.)


Caroline gondolatain kívül kapunk szeletet a család kétségbeesett kísérleteiből, hogy előkerítsék a lányukat. Nem sokat, csak annyit, hogy jusson néhány jó jelenet a felkért karakterszínészeknek, Guy Pearce és Miranda Otto tolmácsolásában.
Kőkemény filmdráma. Éppen ezért ne várjunk megnyugtató befejezést.

Figyeld:
- Caroline kifakad az apjának
- Rachel meggyilkolása.
- A belső monológok.

80%

De nehéz lesz végignézned.
Ha vállalkozol rá:
- A bőrödbe bújva (2009)

Hasonló filmek:

- Genya (Bully, 2001)
- Kilenc áldozat (Heart of America, 2002)
- Hívatlanok (The Strangers, 2008)
- Gyilkos kilátások (Eden Lake, 2008)
- Elefánt (Elephant, 2003)
- Ken Park (Ken Park, 2002)
- Mennyei teremtmények (Heavenly Creatures, 1994)
- Gyerekgyilkosságok 1993

És hogy mennyire időszerű volt a cikk?
Tessék, megírtam és másnap ebbe a cikkbe botlottam a neten: lefejezte társát.