A következő címkéjű bejegyzések mutatása: guy pearce. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: guy pearce. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 27., vasárnap

A bőrödbe bújva - In Her Skin (2009)

A bőrödbe bújva - In Her Skin (2009)


Rendezte: Simone North



Simone North filmdrámája egy valós történetet dolgoz fel. Ez a legszomorúbb az egészben.
Sajnos, társadalmunk egyik rákfenéje, hogy ahány ember, annyi problémával él. Ezek egy része mentális, lelki "betegség", amely gyerekeket, kiskorúakat érinthet. Értelmetlen és megmásíthatatlan erőszak, melyet hasonlóan fiatalok követnek el, vélt, vagy valós sérelmeikért. Lehet más véleményed, de szerintem, amikor egy gyerek vagy fiatalkorú erőszakhoz folyamodik, melynek vége egy - vagy több - élet kioltása, ott az agyban vannak komoly bajok. Mindig történtek ilyen esetek, nem feltétlenül az elmúlt évszázad "találmánya", csak egyszerűen jobb az információáramlás, így bárki értesülhet ezekről a kirívó esetekről.







Pár évente készülnek filmek a témában, melyek hasonló témát és megtörtént eseteket dolgoznak fel. Például a Columbine-i mészárlás, melyben két középiskolás kezdett lövöldözni az iskolájukban, megölve sok gyereket, tanárt és végül magukkal is végeztek. (Elefánt, Kóla, puska, sültkrumpli) Vagy a két fiatal lány, akik kifacsart szerelmüket egyik édesanyjának meggyilkolásával szentesítették. (Mennyei teremtmények)






Ez a fajta út, melynek a vége akár a halál is lehet, komoly társadalmi probléma. Hosszú út vezet odáig, míg végül egy fiatal eljuthat oda, hogy mások vagy saját életét kioltsa. Vannak jelei, amit viszont legtöbbször a környezet nem észlel, nem tud dekódolni. Miért van így? Talán, mert legtöbbször ezekkel a fiatalokkal nem foglalkozik a környezetük megfelelően. Leszakadtnak érzik magukat a társadalomtól, amire a válaszuk olyan durva lehet, hogy amitől féltek - tudniillik kívülállók lesznek - az bekövetkezik.
Azután a média ujjal mutogat a filmek hatására, a videójátékok durvaságára, az iskolák felelősségére. Címlapra kerülnek az esetek, azután telnek a napok és amíg nem történik hasonló eset, mindenki elégedetten fekszik le aludni.










Vannak fiatalok, akik ellenőrizhetetlen érzéseiket stílus mögé rejtik, mint pl. az emo. Mások számára fura zenéket hallgatnak, egységesen viselik hajukat, jellegzetesen öltöznek, együtt érzik jól - vagy rosszul - magukat. Lázadnak a konvenciók, az elvárások ellen. Keseregnek az életről, halálról. Véleményük van mindenről, viszont sokkal kevesebb igazi tapasztalatuk. Ezzel még nincs is gond. Viszont vannak olyan elszigetelt esetek, amikor az illető énképe olyan mértékben roncsolódhat, akár külső, akár belső hatásokra, hogy személyiségük eltorzul, majd eljutnak egy pontra, melyet átlépve esélyük sincs többé normális életet élni. Pedig, környezetük szerint addig ők normálisan éltek, csak valamiért ezek a gyerekek, fiatalok érzik úgy, hogy az az élet nekik nem elég, nem normális.
Gyűlölhetnek feladatokat, egy családtagot, az iskolát, akár saját magukat. Problémáikat végül kivetítik egy vélt vagy valós ellenségre - valós lehet a folyton kegyetlenkedő szomszéd fiú, aki suli után elveri őket - és robbannak, akár egy bomba.
Az esetek többségében a robbanó bomba ereje önmagukra terjed ki. Ilyenkor elszökhetnek otthonról, vagy legrosszabb esetben öngyilkosságot követhetnek el. Máskor érdekszövetséget kötnek hasonló fiatalokkal és együtt igyekeznek feldolgozni a problémáikat. Ez kimerülhet abban, hogy feldúlnak elhagyott házakat, felfedezik a szexualitásukat, állatokkal kegyetlenkednek, idegenekre támadnak. Máskor csak összegyűlnek valahol és körbeadnak némi kábítószert.


Vannak fiatalok, akiknek mindez nem kecsegtet megoldással. Kivetítik valakire a bennük tomboló dühöt és lépnek.

Ez a film az 1999-ben meggyilkolt ausztrál kislányról és gyilkosáról szól. A 15 éves Rachel Barber-t (Kate Bell) korábbi babysittere, az önképzavaros Caroline Reed Robertson (Ruth Bradley) fojtotta meg. Miért?
A tragikus eset után megjelent, tényeket tárgyilagosan feldolgozó regényhez képest mindenképpen szegényes magyarázatokat kapunk, ám még így is nyilvánvaló, hogy Caroline egy beteg lány, akin talán lehetett volna segíteni... ha ő is akarja. Nem akarja. Megoldja magától.
Ebbe hal bele a kislány és kerül Caroline börtönbe.
A film a felszínt karcolgatja. Csak apró szeleteket láthatunk a környezet reakcióiból. A család reménykedik, hogy előkerül a kislány. A rendőrség csak töketlenkedik. A szomszédok pedig értetlenkednek. Mindenkinek van valamilyen elmélete: - Biztos csak lelépett itthonról! Kivett pár napot. Nyaralgat...


Mindeközben egy lány súlyos titkát és hasonlóan súlyos csomagot ás el a család egyik földjén.
Caroline elpusztította az ellenséget. Az ellenség - szerinte - a gyönyörű Rachel Barber. Miért?
Mert szép.
Mert van fiúja.
Mert imádja a családja.
Mert élvezi az életét.
Szóval miért?
Mert mindaz, ami Caroline nem.

Ez Rachel hibája?
Nem...
Caroline huzalaival van a baj.
Nincs megelégedve az életével, önmagával és mivel ezen nehéz változtatni, lerombol valamit, ami szerinte nála és életénél jobban működik

Kis mértékben megérthetjük Caroline tetteinek mozgatórugóit, talán kicsit sajnálhatjuk is, azonban ennek ellenére egy normálisan - mi a normális, ugye? - gondolkodó ember mindentől függetlenül el kell hogy ítélje, a cselekedetiért. Soha nem lehet megoldás a problémáinkra egy másik ember elnyomása, legrosszabb esetben a halála. Ne menjünk most bele a filozófiai mélységekbe, meg abba, hogy ennek ellenére egész üzletágak, társadalmak zsákmányolják ki a gyengéket és a gyerekeket is akár. (Gyermekmunka, gyerekhadsereg, gyerekpornó. Abba sem mennék bele, hogy elvétve előfordulhat, hogy egy gyerek megöl valakit önvédelemből. Ez a ritkább. Emlékezzünk vissza Simek Kittire, aki nevelőapját gyilkolta meg álmában. wikipédia. Nincs idő az Asperger szindróma kifejtésére sem.)


Caroline gondolatain kívül kapunk szeletet a család kétségbeesett kísérleteiből, hogy előkerítsék a lányukat. Nem sokat, csak annyit, hogy jusson néhány jó jelenet a felkért karakterszínészeknek, Guy Pearce és Miranda Otto tolmácsolásában.
Kőkemény filmdráma. Éppen ezért ne várjunk megnyugtató befejezést.

Figyeld:
- Caroline kifakad az apjának
- Rachel meggyilkolása.
- A belső monológok.

80%

De nehéz lesz végignézned.
Ha vállalkozol rá:
- A bőrödbe bújva (2009)

Hasonló filmek:

- Genya (Bully, 2001)
- Kilenc áldozat (Heart of America, 2002)
- Hívatlanok (The Strangers, 2008)
- Gyilkos kilátások (Eden Lake, 2008)
- Elefánt (Elephant, 2003)
- Ken Park (Ken Park, 2002)
- Mennyei teremtmények (Heavenly Creatures, 1994)
- Gyerekgyilkosságok 1993

És hogy mennyire időszerű volt a cikk?
Tessék, megírtam és másnap ebbe a cikkbe botlottam a neten: lefejezte társát.

2014. július 9., szerda

Őrületföldje - Animal Kingdom (2010)

Őrületföldje - Animal Kingdom (2010)



Rendezte: David Michôd



Megjegyzem a rendező nevét. Jobban teszem. Filmje egy kiszámítható dráma és mégis, annak ellenére, hogy elvileg meg sem lepődhetnénk rajta, csattanója véreset üt a végén.

A család elvileg azon emberek gyülevész hordája, melyhez magunk vérségi kötelék révén tartozunk. De a vér néha kevés és nem marad más, mint hideg számítás, egymástól függés és közös érdekek. A Cody család pontosan ilyen. Adva van egy anyuka, Janine (Jacki Weaver) aki a felszín alatt vezetgeti matriarchális társadalmát, melyben helye van a különböző apáktól született fiainak. A fiúk öntörvényűek, vadak és le-letérnek a járt útról, azt gondolván, hogy ők irányítanak, ám Janine szorosan fogja őket és ha el is galoppoznak, akarata felettük lebeg. Másrészt Janine sokat markol és keveset fog. Szeretne fiainak normális éltet biztosítani, ami nem megy, ha a kölykök mind bűnözők, akikre a rendőrség vadászik. Ezért kotlóstyúk módjára pörög a szoba közepén és követeli a puszikat, pufogtatja a kedves, anyáskodó bókjait, miközben valami régen elromlott és ez a családot, bele értve a járulékokat is, a szakadék felé sodródik.



Pope még J. fiatal barátnőjében sem bízik.

J. (James Frescheville) szinte katatón állapotban éli mindennapjait. Anyja halálával lépni kényszerül és az egyetlen hely, ahol otthonra lelhet, az a nagymama, Janine háza, ahol viszont J. egy olyan közegbe kerül, amit harmadik generációsként sosem érthet meg. A nagybácsik örömmel fogadják a fiatalembert, aki unott arccal, ám belül feszült figyelemmel követi a családi élet ezen formáját. Nem tudjuk, tetszik e neki, viszont elfogadja és igyekszik beilleszkedni.


A Cody kölykök azonban mind rablók, akik bankrablásból tartják fenn magukat és a rabolt pénz bizony elfogy egyszer. Azonban még idejük sincs kiterveli következő nagy dobásukat, amikor a rendőrség velük foglalkozó osztályának nyomozói, talán megelégelve az irodai munkák és körmönfont ügyvédek jogi csűrés-csavarását, nemes egyszerűséggel kivégzik a Cody fiúk legszimpatikusabb tagját, Barry-t (Joel Edgerton) egy bevásárlóközpont parkolójában.



A rendőrség elítélhető módszerekkel igyekszik a Cody fiúkat megregulázni.

Erre megbomlik a családi idill kényes egyensúlya és a fekete bárány, Pope (Ben Mendelsohn) lép akcióba, melynek folyományaként két rendőr veszíti életét. J. ekkor kezdi sejteni, hogy olyan úton jár, melyről később nehéz letérnie. Ebben megerősíti az is, hogy a rendőrség benne látja a csalit és koronatanút, egyszerre. A Cody család hiába hiszi magát olyan okosnak, a rendőrség stiklis módszereik bogarat ültetnek a fülükbe: Vajon J. köpött?


Ha köpött, akkor "mennie" kell, hiába rokon. Hiába unoka.

Janine, ha a fiairól van szó, olyan könnyedén dobná oda unokáját a dögkútba, hogy elgondolkozik az ember: A Cody család fiúgyermekei kitől örökölték a pszichopátiás tüneteket?
J. pedig tanácstalanul vergődik kétségei között, míg Pope szemet nem vet barátnőjére és olyan lépésre szánja el magát, melynek kimenetele végre J.-t is kirángatja az életét betöltő sztoikus semmilyen létből.
A rendőrség és a Cody család macska-egér harca hamarosan átvált J. és a Cody család harcává.
Végül J. megteszi azt, amit meg kell tennie és átveszi helyét a család őt megillető, ebédlő asztalához húzott székénél.
Guy Pearce a behízelgő modorú zsaru, aki igyekszik J.-t spiclivé tenni.

90%


Lassú vágás, kellemes zenei aláfestés, kiváló színészek.

Az Animal Kingdom egy gyorsan beérő, kultikus bűnügyi-családi dráma

Megjegyzés:
Hogy mennyire gonosztevők a Cody család, azt csupán abból tudja meg a néző, hogy a film elején, a montázs-főcím alatt, bankrablások fotóit látjuk. Az egész film során nem látjuk a fiúkat semmilyen, a "munkájukra" utaló tevékenység közben. A néző kb. ugyanannyi tudással lép a képbe, mint J. miután meghalt az anyja. Apró jelei persze vannak, hogy a Cody fiúk nem kismiskák, de egészen a rendőrségi túlkapásig gondolhatnánk, hogy csak amolyan helyi kemény csávók, akiket szeretnek megszorongatni a rend derék őrei.
Fokozatosan derül ki a Cody fiúk jelleme. Nem feltétlenül a legveszélyesebbnek tűnő arc az igazi vérmedve...