2018. június 22., péntek

Ready Player One - Utalások képen

Kettőt kiemeltem, mert egy videóban mintha nem említették volna ezeket, pedig abban 140 különböző utalást gyűjtöttek össze:



A feliratok elolvasásához nagyítsd a képet.

2018. június 14., csütörtök

A történet - The Tale (2018)

A történet - The Tale (2018)


Rendezte: Jennifer Fox

Megtekintés: Kőkemény filmdráma egy olyan témáról, amelyet nagyon ritkán mernek filmesek adaptálni.

Jennifer Fox 1959-ben született, érzékeny lány, aki fiatalon futóversenyzőként sportolt, majd elismert dokumentumfilmes lett. Gyermekkorában a futóedzője szexuálisan kizsákmányolta.
Ahogy ez olvasva annyira nyers, úgy maga a film is, amely egy ember útját meséli el, aki a múltjának szeletkéiből felnőtt korára összerakja önmagát, szembenézve azzal, amivel gyermekként képtelen volt.
Undorító, hogy ilyesmi megtörténhet, de sajnos, a világ hatalmas és az abúzus egy mindennapos cselekmény.

Jennifer Fox Laura Dern-t választotta ki, hogy megszemélyesítse a tévéfilmes keretek között mozgó életrajzi drámában. Dern/Fox önmagával beszélgetve, saját magára reflektálva tárja fel azokat a sötét emlékeket, amelyeket túl régen elásott magában, és amelyek pusztán azért kerültek most elő, negyven évvel később, mert édesanyja megtalálta Jennifer néhány korai írását és azokból összerakta azt, amit korábban nem értett, nem vett észre: a tizenhárom éves lánya szörnyű titkokat takargat.

Most, amikor a világ ég a metoo lázban, az ilyen filmeknek még több a létjogosultsága, mint korában bármikor. A történet többszörösen kimeríti mindazt, amiért a metoo, mint jelenség, mint szervezet életre kelt. Jenny Fox kislány volt, amikor egy felnőtt férfi nőként kezelte. Védtelen és bár próbálta magának bebizonyítani, hogy nem ő volt az áldozat, nekünk, felnőtt nézőknek nincs kétségünk, hogy William P. Allens (Jason Ritter, John Heard), azaz Bill, ahogy Jenny emlékeiben élt, egy veszélyes szexuális ragadozó. Olyan valaki, aki kihasználja egy gyermek érzékenységét és pszichológiai ráhatással terelgeti a neki megfelelő irányba, amelynek végállomása egy pedofil esetében maga a szex.
Egy színésznek mindig vannak olyan szerepvállalásai, amelyek rányomhatják bélyegüket a további karrierjükre, ezért mindkét színész, akik a fiatal és idős Allens edzőt alakítják, roppant bátor. Sajnos, nem túl szerencsés fintora az életnek, hogy a 71 éves John Heard pont egy ilyen negatív szereppel búcsúzott a rivalda fénytől, mert a bemutatót már nem élhette meg. Mondjuk Heard filmográfiája egyébként is hemzseg a hasonlóan kellemetlen figuráktól, és főleg intrikusokat, kellemetlen fickókat alakított a vásznon.
Jason Ritter színészcsaládból jött - szülei színészek: John Ritter, aki 2003-ban hunyt el és Nancy Morgan, nem túl keresett színésznő - és le a kalappal, hogy egy ilyen bátor szerepet bevállalt. Édesapja inkább vígjátékok szerethető főhőseit vállalta be, egy-egy drámaibb szereppel, de ilyen messzire talán sosem ment el, mint fia, akinek talán ez egyfajta kitörési lehetősége, hogy ne apja fiaként emlegessék fel filmes berkekben.

Laura Dern már rég nem az a szexi és szerethető nő, aki a Jurassic Park környékén volt. Hasonlósága az igazi Jenny Fox-szak néha kísérteties. Nem véletlen, hogy ő lett a tévéfilm főszerepére a befutó. Játéka hiteles és drámai, ritkán kap ilyen lehetőséget, hogy egy ennyire komoly témát boncolgatva feltárjon egy karaktert, aki fejlődik is. Néhány jelenetben döbbenetes érzelmek hullámzanak át az arcán. Ilyenkor érzi úgy az ember, mennyire szomorú, amikor egy idősebb színésznőt elkerülnek az igazi, drámai szerepek és nem valami komédiában kell játszaniuk egy hisztérikát.


Akinek a játéka kicsit visszafogottabb, az a 13 éves Jenny-t alakító Isabelle Nélisse, de nem rónám fel a fiatal hölgynek, hogy játéka több érzelmet elbírt volna, a téma sajátossága miatt. Az abúzust igen nehéz jól visszaadni egy bizonyos kor alatt, ha nem voltál részese, nem igaz? Hol lenne elég tapasztalata a fiatal színésznőnek, hogy megfelelően ábrázoljon egy kisiskolást, akit megrontottak? Szerencsére sehol!
Ráadásul a forgatáson mindent meg is tettek, hogy lehetőleg minél kevesebbet érintsék a kislány előtt a szexualitást, ami megköveteli a kreatív hozzáállást a stábtól is. Pl. azzal, hogy az összes kérdéses jelenetben felnőtt, de gyerekméretű testdublőrt alkalmaztak. Azonban, szülőként még így is erősen megterhelő azokat a képsorokat nézni, amelyben a lányt erőszak éri.

Még kiemelendő Elizabeth Debicki, aki karakterszínészi minőségét igyekszik tágítani ezzel a szereppel. Ő a titokzatos Miss G., aki ha lehet, még veszélyesebb, mint maga az edző. Miss G. gyakorlatilag az értelmi szerzője a kislány elleni "erőszaknak" és szerepe az eseményekben sokkal kevésbé egyértelmű. De nincs illúziónk: Miss G. nem egy ártatlan hölgy a szomszédból.

Ami szomorú, hogy Jennifer Fox önéletrajzi ihletésű története az élő példa rá, hogy mennyire felkészületlenek vagyunk ezzel a visszaéléssel szemben és még ő sem képes megfelelő választ adni arra, hogy hogyan tovább. Karaktere végül szimplán verbálisan rátámad az öreg edzőre egy rendezvényen, amit a férfi tiszteletére rendeztek, amivel megzavarja a nyugalmat, de feloldozást, megnyugvást nem kap.
Az utolsó képsorokban a felnőtt és a gyermek én együtt töpreng rajta, hogy vajon akkor az életet milyen irányba kellene folytatni ezután.

Fox nem tehetségtelen rendező, de sokaknak fárasztó és unalmas lesz ez a tévéfilmes kiállítású filmdráma. Megért volna egy szélesvásznú, szabadabb mozis feldolgozást, kevesebb közelivel, több vágóképpel.
A közel kétórás játékidő viszonylag gyorsan elrepül, csak néhol ül le a történet, hiszen nem akciófilmről beszélünk. A történet egy saját lelkében és múltjában nyomozó asszonyról szól, aki túl későn akar válaszokat kapni.
Akinek van kisgyereke, annak látnia kell, hiszen segítségével felkészültebbek lehetünk. Bár ne legyen, de a film felhívja a figyelmet a veszélyre.

A film Mafab adatlapja: The Tale - A történet (2018)

70%

Ha megnéznéd:
- A történet (2018)

2018. június 12., kedd

Marrowbone - Marrowbone (2017)

Marrowbone - Marrowbone (2017)


Rendezte: Sergio G. Sánchez

Megtekintés: Ha kedveled a kísértethistóriákat, átkokat és a tehetséges gyerekszínészeket, akkor ez a te filmed.

Nem nagyon olvastam utána, hogy kik a mozi alkotói, de a szereposztásig sikerült annyira felcsigázni a figyelmemet, hogy ne töröljem a gépről a filmet megtekintés nélkül. Pedig a célközönség nem én vagyok. Sőt. Kifejezetten nem jönnek be a gótikus horrortörténetek, amelyek egy lelakott házban játszódnak, kevés szereplővel, több természetes fénnyel és jump scare-rel. Ez nem nekem való. Eleve nem szeretem nézegetni a lepusztult helyszíneket, az általában lassú történet göngyölítést és a befejezések sem mindig szórakoztatóak számomra, hiszen legtöbbször legyőzetik a gonosz entitás és főszereplőnk vagy élve, vagy szellemként tevékenykedik tovább a falak mögött, megtalálva lelki és egyéb békéit.

Sánchez ugyan rendezőként eddig rövidfilmekkel gyakorolt, de barátjának már sikerült az asztalra tennie néhány forgatókönyvet és ezek egyike, az "Árvaház - El orfanato (2007)" igen komoly kritikai sikereket is hozott a készítőknek. az írás után belevágni a fejszét a nagyobb feladatba, első mozifilmjének egy erősen hasonló történetet választott, mint korábbi forgatókönyv sikere, az "Árvaház", de olyan előd is megidéződik a filmben, mint pl. "A hatodik érzék - The Sixth Sense (1999)", az "Ördöggerinc - El espinazo del diablo (2001)" vagy a "Más világ - The Others (2001)".
Mi a közös ebben a három, példaként felhozott filmben? Az, hogy mindegyik közel húsz éves... Az eltelt időben pedig még több tucat, teljesen hasonló alapötletből táplálkozó dráma, thriller, horror és egyéb készült, amelyek a cselekmény vagy egyik vagy másik részét fogták át. (Mert megemlíthető még pl. "A fiú - The Boy (2016)" is.)
Mindenesetre J. A. Bayona, aki több művéből rendezett filmet, mikor felfelé bukott a filmes ranglétrán és megrendezhette a Jurassic World trilógia második filmjét, Sánchez cimboráját ajánlotta a stúdiónak, hogy vele rendeztessék meg a saját moziját, mert van érzéke a képíráshoz.
A "Marrowbone" pedig a bizonyíték rá hogy Bayona nem tévedett.

Éppen ezért, nem mondható el, hogy egy eredeti ötlet pereg a szemünk előtt, azonban a filmnek van néhány vitathatatlan előnye.

Sánchez tehetségesen ollózta össze amit látunk és megfelelően adagolja a félelmet is és azt a tudást, amely segít a végén a filmet megérteni.
Nagyon szép a fényképezés, mind a külső helyszínek, mind pedig a belső terek, amelyeknél sok esetben igyekeztek természetes fényeket használni a világításnál.
A film zenéje is kellemes a végefőcím score pedig különösen jóra sikeredett.
A film gyerekszínészei igazán tehetségesek.

Lassan épül fel a mozi, kezdetben erősen lebegteti a nézőt, hogy sejtésünk se legyen, hogy a messzire szökött feleség és négy gyermekének milyen súlyos gondok, titkok nyomják a vállát. Kevés információmorzsából csepegtetik nekünk amit tudnunk kell és szerintem keveseknek fog a film végi csavar korábban lelepleződni, mint, ahogyan Sánchez akarná. A "Marrowbone" egy igazi, szinte már gótikus szellemtörténet, amely csak azért nem egyértelmű, mert a film egy pontján a The Beach Boys egyik legismertebb slágere - Wouldn't It Be Nice - csendül fel, egyrészt, kicsit megtörve a kialakult hangulatot, másrészt emlékeztetve a nézőt, hogy a film nem a húszas vagy negyvenes években játszódik, hanem kifejezetten már a hatvanas évek vége felé, amikor ez a fajta sötét tónusú épület és a benne játszódó események, kicsit anakronisztikusnak tűnhetnek.
De ez legyen a legnagyobb baja a filmnek, hiszen minden más tekintetben roppant élvezetesen mutatja be a szereplőket és a környezetüket.


A gyerekszínészek az elmúlt évek legtehetségesebb sztárpalántái.
Az egyértelműen főszereplők, Jack (George MacKay) és kis szerelme, Allie (Anya Taylor-Joy) uralja a történetet. MacKay már 2003 óta filmvásznon mozog és nekem a kedvencem tőle egy olyan zenés jelenet, amelynek az eredetét, azaz a filmet nem is láttam.
Anya Taylor-Joy már első főszerepében erőset alakított. A "Boszorkány - The VVitch (2015)" egy kifejezetten fesztivál kedvenc mozi lett, sötét történetével és képi világával és elindította útján Taylor-Joy-t, akinek fura fizimiskája kifejezetten előnyös misztikus filmekbe.
Nála is érdekesebb arcberendezéssel rendelkezik a beszédes nevű Mia Goth, aki Jane-t játssza és még hasonlít is kicsit MacKay-ra. Goth-nak nem csak a neve utal a gótikára, mint stílusirányzatra, hanem a külseje is kifejezetten olyan, mint amiket reneszánsz kori festményeken láthatunk. Alakítása talán neki a legerősebb a vásznon.
A második fiú testvért pedig Charlie Heaton alakítja, aki 2015-ben kezdett filmezni és már 2016 végén, mikor a Netflix bemutatta Stranger Things című sorozatát, akkor robbant be, mint tini sztár.
Természetesen nem nagyon van olyan misztikus film, amibe ne csúszna be egy-egy negatív karakter. Itt a gyerekek életét nehezítendő, a képbe kerül egy ügyvéd, aki féltékenységében igyekszik Jack alatt vágni a fát. Porter szerepében Kyle Soller hozza a kötelezőt. Kár, hogy karakterének összes megmozdulása matematikailag kiszámítható, egészen a véres végzetéig.

Fernando Velázquez filmzenéje jól alásimul a képeknek és néha kifejezetten érzelmes darabokat is sikerült komponálnia, bár, semmi markánsan maradandót.

Stílusosan, Sánchez a néző elé vetett egy hatalmas velős-csontot és szerencsénkre, azon még némi hús is akadt.
A körülbelül nyolcmilliós büdzsé nagyjából visszaköszön a vászonról. Misztikus kísértet történetből soha rosszabbat!

75%

Figyeld:
- Mordályt kinyírja valami a falban...
- Kellemes képekben tudjuk meg, hogyan megy Jack a városba.
- Sánchez mennyire nem akarja erőltetni a jump scare-t.