Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
A film Mafab adatlapja: A holtszoba - The Dead Room (2015)
www.imdb.com/title/tt3952108/
Van abban pozitívum, hogy az ember éjszakai bagoly. Például az ilyen kis filmecskék – 75 perc hasznos-anyag – sokkal jobban üt, mintha fényes nappal néztem volna meg, félszemmel takarítva. A rövidség mellett erős pozitívum, hogy szép a fényképezés – már amennyire egy apró házban ez kivitelezhető – és viszonylag gyorsan gördül a történet, minimálisan untatva a nézőt. Illetve, mikor már kezdenénk belefáradni, hogy pusztán poltergeist hatásokat kapunk a filmtől – hangeffektek, tárgymozgások, érzékelési problémák – végre kapunk egy a filmhez mérten nem túl nagy csavart, egy rövid akció jelenetet és egy gyors lezárást.
Ezt a filmet vagy fel kellett volna nagyítani, mondjuk száz percre, több cselekménnyel, vagy beleszuszakolni valami horrorfilmes antológiába, szkeccsfilmbe, sorozatba, egy még barátságosabb játékidővel. Mert amit látunk, arra háromnegyed óra is elég lett volna, azonban megfelelő szakmai és anyagi háttérrel simán nagy mozi is lehetett volna belőle, hiszen semmivel sem unalmasabb vagy ötlettelenebb, mint a mostanában moziba küldött szellemes filmek – Winchester, Annabelle – többsége. Lehetett volna egyébként kicsit árnyalni a szellemes történetet, hiszen eredetileg egy Új-Zélandi külvárosi legenda ihlette, ami eleve megágyazhatott volna némi flashbacknek és akkor nincs olyan érzésünk, hogy egy kamaradarabot nézünk, vagy legalábbis enyhébben.
Jason Stutter szerzői mozija, hiszen az úr vágó és rendező is egyben és úgy érzem, mindkét ponton jól teljesített. Mindhárom főszereplője hihető alakítást nyújt, egyedül talán a Holly-t játszó Laura Petersen-nek kell még fejlődni, de itt sem lógott ki erősen a sorból és teljesítményét növeli, hogy a filmben valamennyi kaszkadőrjelenetét önmaga hajtotta végre, igaz, azért nagy trúvájt nem igényeltek ezek az esések.
A „Dead Room” tipikusan az a szellemes mozi, amelyet egy végső csavarral kívántak eladni, ami viszotn az utóbbi 5-10 évben már nem járható út, hiszen a szellemfilmek készítői, hogy maradandóbban alkossanak, igyekeznek több csavarral emlékezetesebbé tenni a filmjüket. Ma már nem elég, hogy egy ház szellem járta. Még valamit hozzá kell pakolászni. A Poltergeist című Tobe Hooper – Steven Spielberg kombó lenne a követendő példa, hiszen ott szinte egyetlen csavar mellett – szórakoztak az indián temető átpakolásával – és halálesetek nélkül tudták lekötni az ember figyelmét. Stutter mozija hasonló úton jár, csak több figyelmet érdemel, már ha érdekel minket a háttér is. Akár a Poltergeist folytatása is lehetne; a család már elmenekült, megérkeztek szellemtevékenységet vizsgáló hőseink. Szépen kartotékba rendezik az eseményeket, felcímkézik mindet valami logikus magyarázattal, mert valamiért az ember nehezen hisz a csodákban, a sötét erőkben meg még kevésbé szeretne hinné – kivétel, ha pont erre szakosodott sátánista brigádról van szó, mert akkor aztán...
http://decaymag.com
Két paranormális tevékenységet kutató férfi, Liam (Jed Brophy) és Scott (Jeffrey Thomas) érkezik egy „látó” képességgel megvert lánnyal, Holly-val (Laura Petersen) egy vidéki házba, amelynek tulajdonosai pánikszerűen elmenekültek, miután egy erőszakos entitás megzavarta nyugalmukat. A három ember között egészen minimális a feszültség, és az is csak az események különböző megközelítése miatt alakult ki. Scott aki igyekszik mindenre racionális magyarázatot találni, Holly értelemszerűen hisz ezekben a paranormális jelenségekben, míg kettejük között Liam áll, a technikai tudását és ugyanakkor hitre hajlamos hozzáállásával. Egy társaság bízta meg őket a család kérésére, hogy kutassák ki a jelenségek okát, hátha magyarázhatóak világi módon, azonban minden nappal egyre mélyebben hatolnak a ház titkába, hogy végül olyasmit találjanak, amire gondolni sem mertek.
Megtekintés: Ha kedveled a kísértethistóriákat, átkokat és a tehetséges gyerekszínészeket, akkor ez a te filmed.
Nem nagyon olvastam utána, hogy kik a mozi alkotói, de a szereposztásig sikerült annyira felcsigázni a figyelmemet, hogy ne töröljem a gépről a filmet megtekintés nélkül. Pedig a célközönség nem én vagyok. Sőt. Kifejezetten nem jönnek be a gótikus horrortörténetek, amelyek egy lelakott házban játszódnak, kevés szereplővel, több természetes fénnyel és jump scare-rel. Ez nem nekem való. Eleve nem szeretem nézegetni a lepusztult helyszíneket, az általában lassú történet göngyölítést és a befejezések sem mindig szórakoztatóak számomra, hiszen legtöbbször legyőzetik a gonosz entitás és főszereplőnk vagy élve, vagy szellemként tevékenykedik tovább a falak mögött, megtalálva lelki és egyéb békéit.
Sánchez ugyan rendezőként eddig rövidfilmekkel gyakorolt, de barátjának már sikerült az asztalra tennie néhány forgatókönyvet és ezek egyike, az "Árvaház - El orfanato (2007)" igen komoly kritikai sikereket is hozott a készítőknek. az írás után belevágni a fejszét a nagyobb feladatba, első mozifilmjének egy erősen hasonló történetet választott, mint korábbi forgatókönyv sikere, az "Árvaház", de olyan előd is megidéződik a filmben, mint pl. "A hatodik érzék - The Sixth Sense (1999)", az "Ördöggerinc - El espinazo del diablo (2001)" vagy a "Más világ - The Others (2001)".
Mi a közös ebben a három, példaként felhozott filmben? Az, hogy mindegyik közel húsz éves... Az eltelt időben pedig még több tucat, teljesen hasonló alapötletből táplálkozó dráma, thriller, horror és egyéb készült, amelyek a cselekmény vagy egyik vagy másik részét fogták át. (Mert megemlíthető még pl. "A fiú - The Boy (2016)" is.)
Mindenesetre J. A. Bayona, aki több művéből rendezett filmet, mikor felfelé bukott a filmes ranglétrán és megrendezhette a Jurassic World trilógia második filmjét, Sánchez cimboráját ajánlotta a stúdiónak, hogy vele rendeztessék meg a saját moziját, mert van érzéke a képíráshoz.
A "Marrowbone" pedig a bizonyíték rá hogy Bayona nem tévedett.
Éppen ezért, nem mondható el, hogy egy eredeti ötlet pereg a szemünk előtt, azonban a filmnek van néhány vitathatatlan előnye.
Sánchez tehetségesen ollózta össze amit látunk és megfelelően adagolja a félelmet is és azt a tudást, amely segít a végén a filmet megérteni.
Nagyon szép a fényképezés, mind a külső helyszínek, mind pedig a belső terek, amelyeknél sok esetben igyekeztek természetes fényeket használni a világításnál.
A film zenéje is kellemes a végefőcím score pedig különösen jóra sikeredett.
A film gyerekszínészei igazán tehetségesek.
Lassan épül fel a mozi, kezdetben erősen lebegteti a nézőt, hogy sejtésünk se legyen, hogy a messzire szökött feleség és négy gyermekének milyen súlyos gondok, titkok nyomják a vállát. Kevés információmorzsából csepegtetik nekünk amit tudnunk kell és szerintem keveseknek fog a film végi csavar korábban lelepleződni, mint, ahogyan Sánchez akarná. A "Marrowbone" egy igazi, szinte már gótikus szellemtörténet, amely csak azért nem egyértelmű, mert a film egy pontján a The Beach Boys egyik legismertebb slágere - Wouldn't It Be Nice - csendül fel, egyrészt, kicsit megtörve a kialakult hangulatot, másrészt emlékeztetve a nézőt, hogy a film nem a húszas vagy negyvenes években játszódik, hanem kifejezetten már a hatvanas évek vége felé, amikor ez a fajta sötét tónusú épület és a benne játszódó események, kicsit anakronisztikusnak tűnhetnek.
De ez legyen a legnagyobb baja a filmnek, hiszen minden más tekintetben roppant élvezetesen mutatja be a szereplőket és a környezetüket.
A gyerekszínészek az elmúlt évek legtehetségesebb sztárpalántái.
Az egyértelműen főszereplők, Jack (George MacKay) és kis szerelme, Allie (Anya Taylor-Joy) uralja a történetet. MacKay már 2003 óta filmvásznon mozog és nekem a kedvencem tőle egy olyan zenés jelenet, amelynek az eredetét, azaz a filmet nem is láttam. Anya Taylor-Joy már első főszerepében erőset alakított. A "Boszorkány - The VVitch (2015)" egy kifejezetten fesztivál kedvenc mozi lett, sötét történetével és képi világával és elindította útján Taylor-Joy-t, akinek fura fizimiskája kifejezetten előnyös misztikus filmekbe.
Nála is érdekesebb arcberendezéssel rendelkezik a beszédes nevű Mia Goth, aki Jane-t játssza és még hasonlít is kicsit MacKay-ra. Goth-nak nem csak a neve utal a gótikára, mint stílusirányzatra, hanem a külseje is kifejezetten olyan, mint amiket reneszánsz kori festményeken láthatunk. Alakítása talán neki a legerősebb a vásznon.
A második fiú testvért pedig Charlie Heaton alakítja, aki 2015-ben kezdett filmezni és már 2016 végén, mikor a Netflix bemutatta Stranger Things című sorozatát, akkor robbant be, mint tini sztár.
Természetesen nem nagyon van olyan misztikus film, amibe ne csúszna be egy-egy negatív karakter. Itt a gyerekek életét nehezítendő, a képbe kerül egy ügyvéd, aki féltékenységében igyekszik Jack alatt vágni a fát. Porter szerepében Kyle Soller hozza a kötelezőt. Kár, hogy karakterének összes megmozdulása matematikailag kiszámítható, egészen a véres végzetéig.
Fernando Velázquez filmzenéje jól alásimul a képeknek és néha kifejezetten érzelmes darabokat is sikerült komponálnia, bár, semmi markánsan maradandót.
Stílusosan, Sánchez a néző elé vetett egy hatalmas velős-csontot és szerencsénkre, azon még némi hús is akadt.
A körülbelül nyolcmilliós büdzsé nagyjából visszaköszön a vászonról. Misztikus kísértet történetből soha rosszabbat!
75%
Figyeld:
- Mordályt kinyírja valami a falban...
- Kellemes képekben tudjuk meg, hogyan megy Jack a városba.
- Sánchez mennyire nem akarja erőltetni a jump scare-t.
