2018. november 26., hétfő

A holtszoba – The Dead Room (2015)

A holtszoba – The Dead Room (2015)


Rendezte: Jason Stutter

A film Mafab adatlapja: A holtszoba - The Dead Room (2015)

www.imdb.com/title/tt3952108/
Van abban pozitívum, hogy az ember éjszakai bagoly. Például az ilyen kis filmecskék – 75 perc hasznos-anyag – sokkal jobban üt, mintha fényes nappal néztem volna meg, félszemmel takarítva. A rövidség mellett erős pozitívum, hogy szép a fényképezés – már amennyire egy apró házban ez kivitelezhető – és viszonylag gyorsan gördül a történet, minimálisan untatva a nézőt. Illetve, mikor már kezdenénk belefáradni, hogy pusztán poltergeist hatásokat kapunk a filmtől – hangeffektek, tárgymozgások, érzékelési problémák – végre kapunk egy a filmhez mérten nem túl nagy csavart, egy rövid akció jelenetet és egy gyors lezárást.

Ezt a filmet vagy fel kellett volna nagyítani, mondjuk száz percre, több cselekménnyel, vagy beleszuszakolni valami horrorfilmes antológiába, szkeccsfilmbe, sorozatba, egy még barátságosabb játékidővel. Mert amit látunk, arra háromnegyed óra is elég lett volna, azonban megfelelő szakmai és anyagi háttérrel simán nagy mozi is lehetett volna belőle, hiszen semmivel sem unalmasabb vagy ötlettelenebb, mint a mostanában moziba küldött szellemes filmek – Winchester, Annabelle – többsége. Lehetett volna egyébként kicsit árnyalni a szellemes történetet, hiszen eredetileg egy Új-Zélandi külvárosi legenda ihlette, ami eleve megágyazhatott volna némi flashbacknek és akkor nincs olyan érzésünk, hogy egy kamaradarabot nézünk, vagy legalábbis enyhébben.

Jason Stutter szerzői mozija, hiszen az úr vágó és rendező is egyben és úgy érzem, mindkét ponton jól teljesített. Mindhárom főszereplője hihető alakítást nyújt, egyedül talán a Holly-t játszó Laura Petersen-nek kell még fejlődni, de itt sem lógott ki erősen a sorból és teljesítményét növeli, hogy a filmben valamennyi kaszkadőrjelenetét önmaga hajtotta végre, igaz, azért nagy trúvájt nem igényeltek ezek az esések.
A „Dead Room” tipikusan az a szellemes mozi, amelyet egy végső csavarral kívántak eladni, ami viszotn az utóbbi 5-10 évben már nem járható út, hiszen a szellemfilmek készítői, hogy maradandóbban alkossanak, igyekeznek több csavarral emlékezetesebbé tenni a filmjüket. Ma már nem elég, hogy egy ház szellem járta. Még valamit hozzá kell pakolászni. A Poltergeist című Tobe HooperSteven Spielberg kombó lenne a követendő példa, hiszen ott szinte egyetlen csavar mellett – szórakoztak az indián temető átpakolásával – és halálesetek nélkül tudták lekötni az ember figyelmét. Stutter mozija hasonló úton jár, csak több figyelmet érdemel, már ha érdekel minket a háttér is. Akár a Poltergeist folytatása is lehetne; a család már elmenekült, megérkeztek szellemtevékenységet vizsgáló hőseink. Szépen kartotékba rendezik az eseményeket, felcímkézik mindet valami logikus magyarázattal, mert valamiért az ember nehezen hisz a csodákban, a sötét erőkben meg még kevésbé szeretne hinné – kivétel, ha pont erre szakosodott sátánista brigádról van szó, mert akkor aztán...

http://decaymag.com
Két paranormális tevékenységet kutató férfi, Liam (Jed Brophy) és Scott (Jeffrey Thomas) érkezik egy „látó” képességgel megvert lánnyal, Holly-val (Laura Petersen) egy vidéki házba, amelynek tulajdonosai pánikszerűen elmenekültek, miután egy erőszakos entitás megzavarta nyugalmukat. A három ember között egészen minimális a feszültség, és az is csak az események különböző megközelítése miatt alakult ki.  Scott aki igyekszik mindenre racionális magyarázatot találni, Holly értelemszerűen hisz ezekben a paranormális jelenségekben, míg kettejük között Liam áll, a technikai tudását és ugyanakkor hitre hajlamos hozzáállásával. Egy társaság bízta meg őket a család kérésére, hogy kutassák ki a jelenségek okát, hátha magyarázhatóak világi módon, azonban minden nappal egyre mélyebben hatolnak a ház titkába, hogy végül olyasmit találjanak, amire gondolni sem mertek.

55%

Ha megnéznéd: The Dead Room (2015)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: