2015. november 14., szombat

Főgenya: David Warner

szül.: 1941.júl.29.
Bár a kezdődő sorozatomban a főgenya címmel kezdem a felkonferálást, az itt megjelenő színészekről csak elismeréssel és tisztelettel tudok nyilatkozni. Igyekszem majd a filmművészet olyan mesterembereit kiemelni, akik munkássága nélkül a filmvilág sokkal szegényebb lenne.


Első találkozásom David Warner-rel nem tartozott az általam ismert skatulyába, azaz akkor még nem főgenya szerepben láttam az urat. Egy intelligens, misztikus és vallásos témákban jártas fotóst alakított a horrorfilmes listák előkelén tanyázó "The Omen" című, apokaliptikus drámában, mely a sátán eljövetelét és hatalomra jutásának történetét mesélte el három mozifilmben majd a televízióra szánt produkciókban. Gregory Peck és Lee Remick mellett - az összes fontosabb színész korának szupersztárja volt - David Warner az egyik legfontosabb karaktert alakíthatta és ha lenne filmes halálesetek listája, biztos előkelő helyre kerülne a "Végső állomás" filmeket megelőlegező lefejezésével.
Tizenéves gyerekként nem semmi élmény a Richard Donner rendező által levezényelt jelenetsor, beégett örökre.
Azután sem kerestem Warner-t mint színészt, - hiszen abban az időben az ember csak azt nézhette, amit kéz alatt megkapott, akkor még nem elégítették ki a kereslet igényeit úgy, mint manapság - egyszerűen csak előfordult, hogy belebotlottam.
Arca jellegzetesen enyhén kiugró állával, reszelős hangjával ideális negatív hőst - főgenyát - tudott megteremteni.

A brit színész 1941-ben, július 29.-én született házasságon kívül, egy olyan időszakban, amikor a világ a pokol tüzében égett. 21 évesen debütált a "Szentiván éji álom" Shakespeare darabban, Tony Richardson, a híres filmrendező keze alatt. Nevezhetjük tipikus Shakespeare színésznek, hiszen 63-ban miután csatlakozott a Royal Shakespeare Company-hoz, a színműíró számos darabjában szerepelt. 65-ben végre címszerepben domborít, természetesen Hamletet. (brit színész, mire másra vágyna?) Első moziszerepét a "Tom Jones" című világirodalmi remekműben (Albert Finney jutalomjátéka) kapta meg, bár addigra a tévében is megfordult - tvfilm, rövidfilm, sorozat. A későbbiekben sem kerülték el a Shakespeare-i szerepek, sem a színházban, sem a moziban, és hamar kialakult a szerepkőr, amiben alkalmazták. Általában intrikus, gonosz mellékalakok szerepeit kapta meg, sok horrorfilmben és fantasztikus darabokban. Star Trek univerzum, időutazásos történet, Titanic film és különleges maszkos lények. Repertoárjában ezekből több megtalálható. 66 körül ázsiója megemelkedik, hihetetlenül népszerű lesz.

Magam ugyan nem ismerem teljes filmográfiáját - 200 munka, ami azért a rövidfilmek és sorozatok mellett sem kevés - nevét mégis hamar, tizenévesen megjegyeztem, a már említett Ómen film, Airport '79, Rémségek szigete - abban az időben elég keménynek számító, a német televízióban erősen megcsonkított változatban bemutatott jelen időben játszódó kalózos mozi, Michael Caine-nel a főszerepben. A nyolcvanas években számolatlanul jelent meg a horrorfilmekben, amiért elég komoly rajongótábora alakult ki. Én is így kedveltem meg. Megjelenése a kevésbé sikeres filmeken is emel némi színvonalat.
Belekeveredett olyan baromságokba mint pl. a Tini Ninja teknősök második része, vagy a Vadak ura 3. darabja, de nem ezek miatt fogunk rá emlékezni...



Néhány fontosabb filmje:
1963 - Tom Jones - Blifil (első mozifilmje)
1976 - The Omen - Jennings
1981 - Időbanditák - Evil Genius (sokatmondó karakternév)
1982 - Tron - Ed Dillinger, Sark
1984 - Farkasok társasága - Father
1988 - Hanna's war - Julian Simon kapitány
1989 - Star Trek - A végső határ - St. John Talbot
1991 - Star Trek - A nem ismert tartomány - Gorkon követ
1994 - Az őrület torkában - Dr. Wrenn
1997 - Money Talks - Barclay
1997 - Titanic - Spicer Lovejoy
Ezek mellett felbukkan sorozatokban, videójátékokban, narrátorként. Sokoldalú művész.

2015. november 11., szerda

Pöttöm - Little Boy (2015)

Pöttöm - Little Boy (2015)


Rendezte: Alejandro Monteverde


Megtekintés: Pontosan az ilyen filmek miatt kell leülnünk és hagyni, hogy elragadjon minket a varázslat.

Monteverde nevét meg fogom jegyezni. Az a rendező, aki képes úgy elmesélni egy történetet, hogy belelássak a karakterek világába. Képes rá, hogy néhány gesztussal megfessen komplett háttértörténetet. Van benne Jean-Pierre Jeunet gondoskodásából, mégsem annyira túlspilázott. Ez a film is kényes egyensúlyon libeg keresztül, a melódramatikus és a közönségfilmes Hallmark érzés között. Végül nem lesz sem sok, sem kevés, hanem egy kellemes emlék, amire fogok emlékezni. Talán idővel megfakul majd az emléke, de állítom, hogy a kis Pöttöm története beépül az emberbe.

A hit és a remény édestestvérek, most már ezt is tudom. Hinni kell és reménykedni és többször tenni kell érte, mint nem, de a türelem rózsát terem... és csupa hasonló közhely ütközik az eleve közhelyes történetben.
Pöttöm (Jakob Salvati) bálványozza az apját, akinek mindig van ideje második gyermekére és szívesen követi, sőt, kalauzolja el gyermekét a fantázia világába. Azután Amerika belép a második világháborúba és O'Hare kisvárosának is be kell adnia amit tud. Pöttöm bátyja, London (David Henrie) menne harcolni, ám mivel alkalmatlan, helyette a kenyérkereső apukát, James-t (Michael Rapaport) viszik el. Pöttöm nagyon nehezen dolgozza fel, hogy az egyetlen ember, akivel biztonságban érezheti magát, a halál árnyékában táncol. Anyu (Emily Watson) és London együtt kevesek a családi autószerelő műhelyet fenntartani és a legutolsó hírek szerint, apu pedig fogolytáborba került, ahonnan visszatérése erősen kétséges.

Pöttöm minden haragját és frusztrációját a város egyetlen japán származású lakosára zúdítja, Hashimoto úrra (Cary-Hiroyuki Tagawa), aki negyven éve él Amerikában, viszont a háború folyományaként gyakorlatilag ellenségképet látnak benne a bumfordi kisvárosiak. Egyedül a helyi pap, Oliver atya (Tom Wilkinson) áll ki az öreg keleti úr mellett és miután Pöttöm és bátyja egy félresikerült lakástűz előidéző akcióban lebuktatják magukat, az atya a még formálható Pöttömöt veszi rá, hogy hinnie kell abban, hogy édesapja hazatért és a hit majd csodát tesz.


Mivel Pöttöm egy nyolc éves kisfiú és az átlagnál is kisebb, nem várható el tőle, hogy elég érett legyen felfogni mindazt, amit a pap akar neki tanítani, ezért kezdetben eléggé ostobán igyekszik megfeleli a papi tanítást segítő listájának. Később azonban, társra lel a feladatok végrehajtásában az öreg Hashimoto úr személyében és lassan kialakul közöttük egy szoros barátság, amelyet sem a testvére nem néz jó szemmel, sem a túlságosan patrióta beállítottságú helyi kemény legény, Sam (Ted Levine).

Közben, meg mintha nem lenne elég baja a Busbee családnak, a kisváros özvegy orvosa, Dr. Fox (Kevin James) kinézi magának anyut, akivel akár összeköthetné az életét. Ezt nagyon megnehezíti, hogy Mr. Fox egyetlen fiacskája (Matthew Scott Miller) gyűlöli Pöttömöt és ott rúg bele, ahol csak tud.

A történet itt is látható, mennyire kiszámítható és klisés és mégis, valahogy egységes tud lenni a végig és szórakoztató. Pöttöm hite átragad a városlakókra is és ha közvetve, de kiderül, hogy egy apró fiú is élhet hatalmas szívvel.

A fényképezés nagyon szép és a színvilág olyan, amilyennek a negyvenes évek Amerikáját képzelném el vidéken. Néhány flashback kapott szürkés árnyalatot és ezek töredezett vágása kissé esetlen, azonban a film rendben van. A zene kellemes, nem tolakodó, de kellemes. Várom Monteverde következő filmjét. Már ez sem volt egyszerű produkció tőle, hiszen nem kevés híres színészt tudott megnyernie magának. Hogy mennyire hittek a moziban, mi sem bizonyítja jobban, hogy Kevin James a pletykák szerint ingyen vállalta a szereplését, miután elolvasta a forgatókönyvet. James amúgy talán a film legkomikusabb figurája, ám még az ő szereplése sem rántotta le a filmet, hanem inkább hozzánőtt a végső összképhez.
Azért az vicces, hogy előző fiaskójából a Pláza ásza második részéből hárman is átigazoltak ehhez a filmhez és bár az egy értéktelen blődli, itt valódi színészi játékot látunk tőle is, meg a London-t játszó David Henrie-től. A harmadik ász Crispin atya szerepében Eduardo Verástegui, de ő nem kapott elég teret, hogy bizonyítson, de ezt már megszokhatta a Pláza ásza folytatásánál.


A film rengeteg ismert karakterszínésze mellett egyértelműen főszereplő a majdnem tökéletes Pöttömöt alakító Jakob Salvati, akinek arcjátéka nagyon meggyőző néhány jelenetben.
Ritka, amikor ennyire le tud kötni egy mozi, amiben nem ölik egymást az emberek.

Ha némi hasonlóságot vélsz felfedezni ez között és a "Hosszú jegyesség" című Jeunet film között, az szerintem nem véletlen. Megkockáztatom, hogy Monteverde rajongója a francia filmesnek.

A film Mafab adatlapja: Pöttöm - Little Boy (2015)

75%

Ha szeretnéd megnézni, akkor ne habozz: P Ö T T Ö M

007 Spectre: A fantom visszatér - Spectre (2015)

007 Spectre: A fantom visszatér - Spectre (2015)


Rendezte: Sam Mendes

A film Mafab adatlapja: Spectre (2015)

Megtekintés: Életre kelt FHM Magazin. Csak azért nem a Playboy, mert ott néha látni a sunát, vagy legalábbis a prém egy részét...

Nem tudtam megkedvelni az új, 24. Bond kalandot. Eredetileg érdekelt volna, hiszen emlékszem, a legtöbb borsot korábban, az oroszok mellett ez a titokzatos csoportosulás törte Bond orra alá, amely most elbitorolta a címet is.
A magyar cím érdekes: 007 Spectre: A fantom visszatér

Erősen spojleres írás! Csak akkor olvasd el, ha láttad a filmet vagy ha nem zavar, amit itt olvasol és ennek ellenére is megtekinted. Azért meg elnézést kérek előre is, hogy szétszórt a fogalmazásom, mert valahogy így tudtam csak követni ezt az egyébként hasonlóan töredezett mozit.

A magyar címváltozat kissé ferdít. Először is mi ez a hülyeség, hogy 007 Spectre?
Ez kb olyan, mint a: Bosszúállók Hidra. Ugye?
Vagy az egyik, vagy a másik. Vagy kimaradt valami, pl. egy kontra, esetleg a vs. (ami ugyanaz).
007 kontra Spectre!
Mindjárt más.


Meg mi ez az alcím, hogy a fantom visszatér?
A Spectre a fantom vagy a vezetője?

Ha a Spectre, akkor mikor tűnt el, hogy visszatérhessen? Elvileg, amennyire a film linearitásából kiderül, végig ez a csoport állt a balhék mögött, tehát sosem tűnt el. Végig megvolt.
Ha viszont a vezetőjükre utalás a fantom, akkor ő mikor tűnt el, hogy mostanra visszatérhessen? Esetleg a film végén történő leszámolás utáni ismételt megjelenése a "visszatérés", amelyet a moziban összesen fél óra alatt lezavarnak kb.?
Tudod, először elvileg meghal ám kiderül, csodával határos módon megmenekült, hogy bosszút álljon és/vagy meghaljon.
Elképzelhető, hogy a magyar kiadó erre az utolsó tíz percre gondolt a címadás közben. Ha igen, akkor az meg szpojler a címben: Várj, Bond nem öli meg olyan könnyen, hanem nézd, a végére visszatér.

Tök jól elvagyok, amikor így fikázok egy olyan filmet, amelybe dollár százmilliókat öltek, hónapokig készítettek és nekem más dolgom nem is lenne, mint élvezni.
Csak sajnos, nem nagyon tudtam.

Elég nehéz koherensen végigmenni rajta, mi minden nem tetszett, nem fogott meg, ezért talán kapkodó lesz a cikkem. Azért igyekszem összeszedni.

A főcím előtti leszámolás egészen érdekes és szórakoztató.
Bond a Mexikói holtak karneválján vendégeskedik. Brian De Palma-t megidéző vágás nélküli snittben követünk nyomon egy leszámolást Bond és megint egy fontosnak kikiáltott bandafőnök között. A zene remek. A vágás az ugyan nem, hiszen a jelenet lényege, hogy nincs benne, viszont a kameramozgás ügyes, leszámítva talán, amikor sután kikerüli Bondot a hotelszobába érve. Ettől függetlenül a robbanásig elég jól megy minden. Thomas Newman-re annyira nem jellemző mondjuk a dobok ilyen erős használata, viszont lüktet az egész, akár egy szív, amely túlhajszolja magát és a végén, ahogy az ellenség egy része is: felrobban. Utána, hogy ne higgyük, hogy elfogyott a szusz, Bond és a gonosz bácsi közelharcot vívnak egy helikopterben, amely méterekre az ünneplő tömeg felett kering. Itt már kezdett feltűnni, hogy a kevesebb talán több. Vagy fordítva?


A bunyó gyors és unalmas, Bond megoldja, hogy az ellenség vesszen és megmenekül.
Főcím.
Sam Smith, aki prezentálja nekünk az új nyitódalt, alig három éve még nem is nagyon volt jegyezve. Az 1992-es, Angliai születésű fiatalember kapott egy esélyt, hogy hangulatot keltsen a film elején és élt vele. Ennyire borzalmas stílusú főcímzenét még a női énekesek sem tudtak eddig összehozni, ami nagy szó, hiszen, ha valakitől egy kemény férfi elvárná a rinyálást, az csakis egy női énekes lehetne, nem igaz? Ezzel szemben Smith bagzó macskaként szenveleg a pár perc alatt és lehet bármilyen magva a mondanivalónak, a végeredmény nem dúdolható, nem karaokezható, nem szerethető dal.
Nyomokban emlékeztet csupán egy Bond film nyitó dalára. Sosem fogom megérteni, miért engedték ezt a főcímbe. Akkor inkább az unásig hallott Skyfall és a kedvencem, a Goldeneye. Ezekben a számokban is van melankólia, lassú tempó, de a refrénre erősek lesznek és dübörögnek. Itt meg a refrén lesz ami belassul és elmegy Farinelli a kasztráltba.
A videóklippet ha 1.5-ös sebességen játszod le, akkor kezd értékelhetőbb lenni, de pár hanggal még lejjebb is kellene vinni.


Ezek után meg élvezzem a filmet? Már előre félek, mi az, amit még megcsinálnak Bond-dal, amit eddig nem.

Egyszerűbb lesz, ha átrohanok az egész maszlagon:

- Monica Bellucci kap pár percet és sokkal többet tud, mint amit egy gonosz feleségének tudnia kellene. Kár volt ebben az apró szerepben ellőni Bellucci karizmáját, igaz, Sophie Marceau után ideje volt, hogy a francia üdvöske helyett az olasz kanca is megmutassa, mit tud. Majd máskor. Egyszerűen nem méltó ez a belépő a színésznőhöz. Emlékezünk, milyen fontos karaktere volt korábban a Bond filmnek Marceau? És milyen durván írták ki, amikor Bondot rosszul méri fel, az pedig hidegvérrel megöli? Az egy jól felépített karakter volt és volt tétje a figurának. Itt csupán egy átvezető videó mélységét kapjuk egy videójátékban.


- Mr. Hinx betölti a világuralmi szerv szenátusában az általa keletkezett rést. Magyarul, egyik fővezér ellenkezik, ezért a sötétben rejtező, valószínűleg fő-főnök felkínálja a helyét bárkinek a csoportból, aki nem olyan beszari. Mr. Hinx - Dave Bautista ismét egyszavas X betűs figurát hoz, ezúttal a sötét oldalról, ám ennek ellenére kedvelem a fickót - érkezik az asztalhoz és rövid úton, puszta kézzel veri agyon a korábbi fontos embert.
Mit sugall ez nekem, ha elég hatalmas vagyok, hogy része legyek a világuralmi törekvéseknek, de annyira nem, hogy én üljek az asztalfőn?
Hogy hagyjam a picsába az egészet, hiszen nem elég, hogy nincs bejelentett munkahelyem, de még azt is megkockáztatom, hogy ha hibázom, eltörjék a nyakam?
Oké, korábban is előfordult, hogy a főgonosz miután részletezte terveit egy kis hallgatóság előtt, felszólalt valaki, akit kinyírtak.
Igen, de azok nem árnyékba bújt emberek voltak, hanem olyan fontos emberek, akiket megvezettek vagy erőszakkal citáltak a találkozóra, hogy ott szembesüljenek az őrült tervvel.
A Spectre esetében azonban feltételezhető, hogy a fő-főnökünk a flottul működő világuralmi tervei közé beszorította azt is, hogy csupa olyan személy ülhessen vele egy asztalhoz, akik nem kérdőjelezik meg sem kompetenciáját, sem a terveit.
Vagy azért, mert vakon bíznak benne - ez a valószínűbb, ha már eljutottak addig az asztalig, ahol találkozunk velük - vagy azért, mert meg vannak zsarolva és félnek a megtorlástól.
Ez rendben lenne mondjuk a Tim Burton féle Batman moziban, ahol Jóker azért hívja össze az ellenkező maffia főnököket, hogy közölje, átveszi a várost. Ott természetes, ha lázadnak ellene a bűnözők, hiszen semmit nem bizonyított nekik a festékes arcú őrült. Korábban.
Itt viszont egy titkos társaságról beszélünk, akik megtanultak összedolgozni és ha mégis lenne ellenvetés, akkor azt mélyen elnyomja magában az ember, hiszen tudja, kekkel dolgozik.
Az egész jelenet így nem szól másról, hogy egy roppant agresszív szereplőt behozhassanak, aki leginkább képregény-gonosznak tűnik.

- Madeleine (Léa Seydoux) belekeveredik a Spectre és Bond közötti csatába és erősen túlértékeli képességeit a kishölgy, annak ellenére, hogy többnyire ő az aki rászorul Bond segítségére és alig van ez fordítva. Kezdetben persze utálja is az ügynököt, hiszen az sokkal drámaibb út a dugásig, mintha eleve benedvesedne a bugyija, ha meglátja. És ellenérzése jó ideig megmarad, míg végül, pont akkor dobja oda magát neki, amikor nem is Bond, hanem inkább a lány menti meg Bondot.
WTF?
Tehát utállak, mert gyilkos vagy és a többi, de amikor látom, hogy majdnem meghalsz, segítek kinyírni a nálad is erősebb bérgyilkost, így te nem is vagy olyan nagy gyilkos, amiért megdughatsz!
Az külön besegít, hogy mintha a lányba korábban beletöltöttek volna némi tudatmódosítót.
A lényeg, hogy erre az alapra ráépülhet egy olyan szerelem, amit majd láthatunk.


- A Spectre vezetője, aki végül megjelenik, nem elég, hogy a korábbi három rész szálait mozgatta, de ha ez nem lenne elég, kiderül, hogy egyfajta családi kapcsolattal is bír Bond felé. Nos, apukának csak gratulálni tudok, ha felnevelt két darab gyereket, akik felnőve sem hagyták abba a durcizást, hogy kit szeretett apa jobban, hanem emberek tömegeinek halálát okozva még mindig rivalizálnak. Na jó, az egyik.
Azért ezek után megnézném azt az eredettörténetet, amely elmeséli, miféle ember volt képes felnevelni két gyereket, akikből szuper ügynök és szuper bűnöző lett. Ha ez nem képregényes csavar, akkor semmi.

- A végén Blofeld (Christoph Waltz) egy utolsó próbában igyekszik bizonyítani Bond-nak, hogy képtelen a szerelemre és inkább magát menti, mint a nőt, akit szer... akit megdugott. (Tudjuk, egyik-másik Bond lány mennyire szarul járt, hogy odaadta magát az ügynöknek.)
Bond három percet kap, hogy a romos épületből kimentse a szerelmét. Három perc, ami valljuk be, semmire nem elég. Gondolod. Csak ne lenne olyan Nolan Batman utánérzésem, mikor Batman-nek választania kellett Dent és Rachel között. De tiszta olyan.

- Blofeld lejátssza a felvételt Madeleine-nek, amely bizonyítja, hogy Bond közvetve felelős apu haláláért. Nos, az a hiszti, amit Bond közben levág, teljesen felülírt mindent, amit gondoltam Bondról. Egyszerűen kiherélte a figurát, mondjatok bármit. Ismerve Bond-ot, max. blazírt pofával benyögött volna valami egysorost és rábízza, mit érez a kiscsaj. Később úgy is elnézést kér, meg egyáltalán, addigra Madeleine már tudta, hogy apja nem feddhetetlen és Bond adta ugyan kezébe a fegyvert, de valójában a Spectre miatt halt meg az öreg.
Kár volt megmutatni egy ilyen Bondot.


- Blofeld badass könyörgése, hogy Bond ölje meg. Na hagyjad már. Ennyire nem utálhatsz valakit, hogy inkább meghalsz a keze által, mert semmi más lehetőséget nem látsz, holott korábban, éveken keresztül felépítettél egy szervezetet, amely majdnem sikeresen nullázta le a föld nagyhatalmait. Most meg te vagy a tökös, aki azt kiabálja: - Ölj meg!
Annyi pénz és annyi terv menjen füstbe egy fejlövéssel? Hát hülye vagy te? Lesittelnek, leülöd - vagy megszöksz, mint korábban sok embered - és mikor szabadulsz, ilyen-olyan okból, folytatod tevékenységedet, hiszen Sith lovag vagy, baszd meg!
Hát láttuk a császárt könyörögni Luke Skywalkernek, hogy mártsa belé a lézerkardot?
Nem láttuk.
Miért?
Mert annál jobban szerette az életet és a hatalmat, hogy dühből és arroganciából eldobja magától.

- Ja és van az a kormányember, aki harcol a MI6 ellen és annyira egyértelmű, hogy mi a célja, hogy már azért klisés, amikor kiderül, hogy a Spectre tolja. Tudtuk, baszd meg! Akkor lepődtünk volna meg, ha nem az derül ki!

- Van valami kínzóeszköz, amely satuba fogja Bond kis testét, de miután egy robbanás tönkreteszi a konzolt, ami a géptől méterekre van, használhatatlan vasJingaként hullik a padlóra. Komolyan, a robbanás elindította az ess szarrá protokolt???

Mire akartam a fenti sorokban utalni?
Hogy a forgatókönyvírók sok klisét és baromságot pakoltak a forgatókönyvbe, miközben az akciót annyira leminimalizálták, hogy a film rendesen unalmas.
A végén pl. Blofeld rejtekhelyéről két perc alatt törnek ki egybekötve egy agyaggalamb lövészettel. Fájdalmasan ötlettelen akciójelenet.

Tényleg olyan, mint egy férfiaknak készült magazin.
Tele van jó nőkkel, akiknek látod a seggét.
Van benne olyan autó, amiben nem hogy ülni nem fogsz, de mellé állni sem, egy fotó erejéig.
Tele van drága kiegészítőkkel, amik tudatják veled, milyen kevés a fizetésed, hogy elegáns és ellenállhatatlan legyél. Legyen az egy ital vagy egy karóra.
Van benne némi buzis bajtársiasság-humor két férfi között, hiszen Bond kb. ugyanúgy évődik Q,-val (Ben Whishaw), mint Monnepenny-vel (Naomie Harris). De ennyi belefér, hisz valamivel jelezni kell, hogy bírják egymást, igaz, mintha Bond itt is kihasználósabb lenne, mint Q.
Van benne akció.
Van benne rengeteg csodaszép helyszín, hiszen a férfi szeret világot látni, még akkor is, ha csak képeslapon.
Van benne bunyó, mert a harc és ami vele jár, az férfias és tesztoszteron növelő.
Van benne dugás, hiszen a férfi második kedvenc filmes műfaja a pornó. Az első a mozifilm, ami elég tág gyűjtőfogalom.
Van benne jó és rossz. Minél egyszerűbb kihámozni, ki az, annál jobb.
Van benne rejtély, ami megdolgoztatja az agyat, de mivel a férfi nem az agyával gondolkodik, egyszerűbb, ha a rejtély megoldása a végén megfelel egy Gordiuszi csomó megbontásának. Na, itt nyögi be Blofeld, hogy: - Én álltam minden mögött! Az én saram!
Kedves Blofeld, ha három részen keresztül még csak sejteni sem lehetett, hogy létezel, akkor a retkes brének jelentél most meg, hogy elbukd a sok melót.
Eddig amúgy hol voltál?
Csak te voltál az egyetlen "rokona" James Bond-nak és három rész alatt annyit nem hallottunk rólad, hogy meghívod egy vacsorára és megkérdezed, hogy megy sora?
Már csak alibiből is, hiszen, ellene is áskálódtál.


A forgatókönyv egy rakás sza... klisé.
Egyik helyről utazunk egy válaszért a másik helyre, majd onnan tovább egy másik válaszért. Ha ez városi krimi, akkor a város határain belül autózna a nyomozó, hogy begyűjtse az információt. Ez, mivel egy Bond film, ahhoz, hogy elaltassa a nézőt, mennyire uncsi ez az autózásos információ gyűjtés, beiktat jó sok, egzotikus és drága helyszínt, mert az sokkal grandiózusabbnak tűnik. Tudod, ha kicsi a történet, legalább keríts neki nagy feneket.
A fényképezés szép és hangulatban, főleg a sivatagi rész, tényleg megidézi a hatvanas évek Bond filmjeinek világát.

Hogy mégsem nézhetetlen a film?
Hiszen ez egy Bond mozi!
Mikor szólt másról?

60%

Ha szeretnél Bolondozni, akkor itt: S P E C T R E

Érdekességek:
- Rendezők, akik szóba kerültek a filmmel kapcsolatban: Christopher Nolan, Ang Lee, Danny Boyle, David Yates, Nicolas Winding Refn.
- Gary Oldman nem fogadta el Blofeld szerepét, mert nem volt kedve a filmmel járó hosszú marketing turnéhoz.
- Monica Bellucci a legidősebb klasszikus Bond "lány". (Bond lány a Pin-up girl megfelelője, vagy a Plaboy-nyuszié.) Előfordultak a sorozatban idősebb női karakterek is, de ők vagy mellékszereplők, vagy a gonosz oldalt erősítették. Bellucci valójában már jelentkezett korábban Bond lánynak, de Teri Hatcher kiütötte a nyeregből "A holnap markában" című Brosnan etapban. Közben meg eltelt majd' húsz év!!!