2015. március 14., szombat

Termékméltatás: Bajor mustár

Haas Spicy bajor pikáns édes mustár.



Ez simán kellemes mustár. Felvágottra nyomva, nem teljesen pépesre darált, turmixolt cucc. Kicsit édeskés, nem nagyon csíp. Szendvicsekre kíváló lehet, keverve Piros Arannyal.
Az ára (A Tesco-ban: 2015.03.14. - 449 Ft.-) lehetne barátibb is talán.
Néha szoktam venni, mert felüdülés a sok ismert ízű mustár és erősen csípős cucc között.

Az élők között - Among the Living - Aux Yeux des Vivants (2014)


Az élők között - Among the Living - Aux Yeux des Vivants (2014)


Rendezte: Alexandre Bustillo, Julien Maury

A film posztere kicsit félrevezeti a nézőt.
Anya és pólyása közel sem ennyire fontos a filmben,
mint amennyire sugallják.
Megtekintés: - Ha nem zavar, ha gyerekek az áldozatok. Egyáltalán nem tökéletes horror, de vannak jó pillanatai. A Franciák a sok szar komédia mellett elég ütős horrorfilmeket tudnak összedobni.

Három igazi kis féreg kölyök - más megközelítésből, három eltévedt bárányka kisiskolás - utolsó, szünet előtti kalandjának lehetünk szemtanúi. Franciaországban, éppen tegnap olvastam erről egy cikket (2015.03.14.), az Unióval szembemenően is kiállnak a gyermekverés mellett. Nem így, szó szerint, de a francia népek nagy része még ma is úgy vélik - szerintem helyesen - hogy egy jól irányzott atyai pofon igenis szükséges ha a kölyök takony üzemmódra vált. Részemről nem számít gyermekbántalmazásnak, ha egy gyerek lemerészkedik a járt útról és viselkedésével olyan mintát mutat, melyet szép szavakkal nem lehet korrigálni. Vannak gyerekek, akik annyira magukénak érzik a liberális nevelést, hogy gyakorlatilag a felnőttek ellen fordítják azt - lásd pl. amikor az iskolában a szarházi fattyú megtámadja a tanárát, mert mondjuk, agyhalott dolgozatáért a megfelelő és még talán túl jóindulatú egyest kapta és azzal nem volt maradéktalanul elégedett.
Amikor gyerek voltam és néha kaptam - nem sűrűn - egy maflást a tanáromtól, el sem mertem árulni otthon, hiszen mielőtt apám feltette volna a kérdést a tasli jogosságáról, már indította is a sajátját. Ezzel szemben ma eljutottunk odáig, hogy egyes emberek, mindenféle önkritika nélkül, már akkor tettlegességgel fenyegetik a tanerőt, ha az csak a hangját emeli meg a diák felé. Ezzel nem tudok egyet érteni. A gyerekeket nem kell félteni és már Doktor House is megállapította nagyon találóan, hogy a gyerekek hülyék.

Ebben a francia remekben mindjárt három ilyen remek egyedet kapunk, akiket a forgatókönyv meg sem próbál megszerettetni velünk. Oké, nem kötelező, de egy horrorfilmben nem az a lényeg, hogy az elvileg gyerekkel szimpatizáljak? Itt nem, mert a gyilkosságok élét némileg tompítani kellett. Ha gyilkosunk igazi kis szarháziakat gyilkol halomra, akkor ugyan etikailag nem mentjük fel, de kevésbé basszuk fel magunkat a film megtekintése közben. (Arról nem beszélve, hogy a régi horrorfilmek - mára megszegett szabályai szerint - a néző azok halálát tűri jól esetleg kívánja, akik drogoznak, szexelnek, köcsögök.
Három tizenéves esetében eléggé durva húzás lenne ez, - főleg színészileg ábrázolni (azonnal nyálat fröcskölve jönnének a gyermekvédők) - ezért filmünkben marad az óra alatt nem odafigyelés, szemtelenség és a stikában elszívott, anyutól lopott cigi. Az, meg, hogy unalom űzésként egy pajtát is sikeresen felgyújtanak, közben majdnem megölve a tulajdonost, csak a hab a tortán. Nem fogjuk annyira sajnálni a kölyköket, de azért mivel a vásznon gyerekek leöldöklése a mai napig sem igazán szalonképes - kivételt képeznek a direkt polgárpukkasztónak szánt darabok - ezért szükséges néhány mellékszereplőt is behozni, akik karakterével egyetlen másodpercet nem fog a készítő szarakodni.

Apuci egészen jól bírja, ha a fejét baseball ütővel verik. Gyermeke ezt a tulajdonságát egészen biztosan örökölte tőle.

A film erősen indul, megalapozva az eseményeket.
Az apa, aki elsőre megfelelője a tróger szinonimájának, televíziós műsort néz és úgy tűnik, a téma gyakorlatban is érintette. A műsor szerint valami háborús kísérleti ideggáz kicsit odavágott pár katonának, akikben olyan mutáció alakult ki, amely a gyermekre öröklődött. Apuka nagyon figyeli a műsort, ezért a whiskey-ért ki sem megy a konyhába, csak terhes anyukának rázza a poharat. Ez a mozdulat egy vendéglátós halála. Az igazi parasztság benne van ebben a két másodpercben. Anyuka érzi is, hogy ideje némiképp változtatni a családi röghöz kötés alapjain, ezért rendesen pofán bassza apukát egy baseball ütővel, amely úgy látszik, Európában is kellék a családi viták elsimításához. Azután felmegy a gyerekszobába, hogy a férfi elsőszülöttjét egy késsel méretre igazítsa, mivel szitokáradatából kiderül, hogy ahogy most kinéz, az nem jó. Apa még időben felvánszorog, hogy megtörje anya lendületét, aki ha már az elsőszülött Clarence testét nem tudja felkockázni, magán végez el egy szepukuval egybekötött császármetszést.
Dráma és véres. Apa letiplizik és valahol máshol - történetesen egy elhagyott Etyeknek megfelelő filmes faluban - rendezkedik be a további életre.
Persze cseperedő fia, aki alig hét évesen kb. két méter magas, színizom monstrummá fejlődött, hölgyeket visz haza szabadidejében, hogy... nem derül ki, hogy milyen célból, de a hölgy viselkedése arra enged következtetni, hogy nem kíván anyukaként funkcionálni.
A három szarházi, suliból ellógva ide keveredik. Látják az elrabolt nőt, sőt, személyesen botlanak apába és fiába, hogy utána a rendőrség - amely két balfaszból áll egész film alatt - végül azt mondja, a gyerekek csak képzelődnek és ezért jegelik az ügyet.
A gyerekek hazaérnek, Clarence apukája pedig kiadja a feladatot: - Öld meg őket!
És a néző már tudja, hogy Clarence, aki bár elvileg még hat éves kölyök, mindenféle guglis segítség nélkül kiszagolja a három nála sokkal kevésbé ördögfiókát és egyesével, a környezetükben található egyéb egyedekkel, levadássza a kölyköket. (Fura véletlen, hogy nagyjából hasonló témában ez a második film, amit egy héten belül méltatok: Kölyök - Welp. teszem hozzá abban is elég prűden közelítették meg a gyerekgyilkosságok témáját!)

A film hangulatos. A képi világ erős közepes, a zenének vannak jó pillanatai. Az egész film valahol a Halloween filmek körül sündörög, mind megvalósításban, mind témában.
Rendezőink szeretnek együtt dolgozni és nem ez az első kirándulásuk a horror műfajában.

Hol vannak már a gyermekfilmek ártatlan hősei? Ezt a három suttyót magad vernéd cipóra.

Különvélemény:
- Nos, a srácokat magam vertem volna szarrá, azok után, amit az istállóban művelnek, különös tekintettel a baltára.
- Ennek a filmnek is komoly hibája, hogy:
a.) a rendőrök impotensek.
b.) a szereplők egyszerűen nem tudnak kitakarodni a házból, legyen bármilyen baj.
c.) a főszereplő srácék lakása - berendezés, felépítés - valahogy nem áll összhangban a család bemutatott anyagi helyzetével. Értsd, sokkal drágábbnak tűnik, mint amit megengedhetnek maguknak.
- A második - baltás - kölyök karaktere, főleg, amikor a pisztollyal "játszik", messze túlmutat egy átlagos hülyegyereken. Többet érdemelt volna, ha már amúgy is meghal.
- Túl szemérmes a kamera a két srác megölésénél.
- A bébiszitter melle az nagyon kellett. Anélkül nem alszom...
- Lábfétis rajongóknak az egyik jelenet igazán hangulat romboló lesz. Aki azt kitalálta, az tényleg beteg.
- A "Betty Blue" üdvöskéje, az egykor egy egész férfiklientúra által ismert Béatrice Dalle - még én is ismerem a nevét, pedig a sokat emlegetett filmet nem is láttam a mai napig - ötven évesen is el tudja hitetni velünk, hogy mindenórás anyuka.
- De most tényleg, a gyilkos, hogyan kutatta fel a srácokat?
- Vajon ez lesz majd Etyek sorsa is egyszer? A Blackwood stúdió maradványai hangulatos hátteret biztosítanak a film töredékéhez.

65%
Pedig csak egy horror.

Stephen King's - A dagadt sofőr - The Big Driver (2014)

Stephen King's - A dagadt sofőr - The Big Driver (2014)


Rendezte: Mikael Salomon

Megtekintés: Maria Bello miatt mindenképpen. Szeressük.

Nagy szerencse, hogy sem Stephen Kinget és sem Mikael Salomon-t ennek a filmnek a révén ismerhettem meg. Ha így lett volna, egészen biztosan nem Stephen King ma a kedvenc íróm és úgy vélném, hogy Salomon sem egy jó rendező, pedig de. Ezt a véleményemet a nagyon korrekt Vízözön - Hard Rain című akciófilmre alapozom, amelyben a kezdetben bűnözőnek induló Morgan Freeman-t a film végére majdnem hőssé magasztosítják.
Salomon munkája vagy nagy csalódás volt, vagy a rendező érezte úgy, hogy soha többé mozi filmet, mert írd és mondd, azóta nem forgatott szélesvásznú produkciót, csak sorozatokban és televíziós filmek munkálataiban vett részt. Sajnos.

Stephen King legtöbb története nem túl bonyolult. Ami egyedivé és érdekessé teszi ezeket az amúgy többnyire egyszerű történetű ijesztő történeteket, az a karakterek elég jó felépítése és a megfogalmazás, amellyel az egészet tálalja. Nem lehet pl. azt állítani, hogy mind a Carrie vagy a Ragyogás olyan csavaros, agymegdolgozó darab lenne, de ahogyan a középiskolás lány belső monológjait vagy Jack Torrance lassan elhatalmasodó őrületeit King a papírra álmodja, az teszi hozzá a szükséges pluszt az élvezethez.
Ha "A dagadt sofőr" lenne King első munkája amivel találkozom, nem biztos, hogy ennyire megkedvelem őt, hiszen, eleve egy novelláról beszélünk, ami azért nem húzza be feltétlenül magába az olvasót egy regénnyel ellentétben, másrészt a majdnem meggyilkolt írónő bosszúja egy kissé aberrált családon első blikkre nem tűnik olyan fogós témának, mint az író kezdeti művei. Öregszik na. Néha még beletenyerel a tutiba egy-egy könyvvel, de be kell ismernem, olvasás közben erősen érzem, hogy fárad. Három utolsó könyve - amit volt szerencsém kezemben tartani és elolvasni - nem elégített ki teljesen maradéktalanul: Joyland, Mr. Mercedes és az Álomdoktor, amelynek alaptémája - országot járó lakókocsis közösség, egyfajta vámpírként, gyermekek életerejét szívja el - nem rossz, ám végül talán az író egyik legvértelenebb leszámolásával zárul. (Értsd, nem hullanak benne markánsan a főszereplők, mint ahogy megszoktam vagy elvárnám.) Szinte már paródia szintű befejezést produkált hozzá.

Akár kampánykép is lehetne egy családi erőszakról szóló reklámban.

A dagadt sofőr King 2010-ben megjelent novellás kötetének egynegyede. (Minden sötét, csillag sehol) Egy kissé visszavonult írónő, Tess (Maria Bello) története, aki ugyan nem él nagy társadalmi életet, ennek ellenére komoly olvasói tábora van. Egy kisvárosban, amolyan felolvasó estet tart, aláírással, eladással és teázással. Hazafelé kap egy tippet, hogyan tudja közel egy órával lerövidíteni az utat. (King már írt egy novellát egy megszállott autóvezető nőről, aki mindig a rövidebb utakat keresgéli - még a GPS ideje előtti a történet - és végül olyan világon vezet keresztül, amely talán nem is létezik...) A lerövidítés olyan jól sikerül, hogy a végén örülhet, hogy nem verték agyon. Bővebben: Az autója defektet kap. Kiderül, hogy szöget tettek az alig használt szakaszra. Érkezik egy akkora csávó kisteherrel, aki szinte maga a kisteher. Elsőre úgy tűnik, hogy segít lecserélni a kereket, ám végül inkább félholtra veri Tess-t, többször megerőszakolja és bevonszolja egy olyan csatornába, melyben több nő holteste oszladozik már. Tess azonban sokkal erősebb, ezért feléled a tetszhalott állapotból és hazavonszolja magát. Megrágva a lehetőségeit, saját kezébe veszi a bosszú véghezvitelét, hiszen a jogrendszer eléggé labilis lábakon áll és még a végén a nő kerülne ki belőle vesztesen. (A filmben ezt a részt gyorsan átvesszük. Felszínes magyarázatnak érzem, hogy végül a kifejezetten törékeny nő áll a két sarkára és lesz egyfajta női Charles Bronson, vagy amolyan Jodie Foster "A másik én"-ből.

Tess, mivel a krimi területén is bír némi ismerettel, szépen kikövetkezteti, hogyan tovább, fegyvert szerez, magánnyomozásba kezd és az összegyűjtött bizonyítékok birtokában saját kezébe veszi az ítélkezést. Szép, egyenletesen véghez vitt bosszúhadjárat, néhány apró meglepetéssel, ám semmi komoly. Tess karaktere túl szerencsés, túl okos, túl ügyes. A vége felé már nem is nagyon tudsz érte izgulni, annyira kisujjból oldja meg a szituációkat. Salomon filmje tökéletesen megfelel egy másfél órás filmnek. Rövid felvezetés, tárgyalás, bosszú. Sajnos, Maria Bello lábán kívül, sok plusz pontja nincs a filmnek, annyira nem kiemelkedő a végeredmény. Gyakorlatilag a már korábban bemutatott "Egy jó házasság" (A filmről itt már írtam!)testvérfilmje, hiszen hasonló témára épül és ennek is egy kezdetben gyengének tűnő nő a főszereplője. Ahogy az Joan Allen jutalomjátéka volt, ez a darab Maria Bello karrierjének egyik felejthető állomása. Kár érte, bár erősen úgy vélem, hogy ebből az alapötletből és kisregényből-novellából nem lehetett többet kihozni.

60%

Észrevétel:
- King ismét egy írót tett meg főszereplőnek. Tess érdekes figura és dögös.
- A színész, aki a dagadt sofőrt alakítja, - Will Harris - nem kicsi!
- Tess kicsit túl ügyesen rendezi le a dolgait. Egyfajta Agatha Christie reinkarnáció, aki attól sem riad vissza, hogy bemocskolja a kezét.
- Olympia Dukakis mellékszerepe igazából nem szükséges, de legalább így ismét láthatom a hölgyet filmszerepben.





Ha megnéznéd:
- A dagadt sofőr (2014)