2014. október 6., hétfő

Blog: A szerelem olyan egyszerű...

A nők - nincs rá szavam - kiszámíthatatlanok.
Nem olyan régen egy gyönyörű és imádni való lány megkérdezte, voltam e már szerelmes. Első gondolatom - másodpercek törtrésze - az volt, hogy valamit kitalálok. De azután felül kerekedett bennem az a srác, aki nem igazán tud hazudni és nem is akar, ezért bevallottam, hogy voltam és egészen pontosan - rideg-hideg számítások szerint - háromszor. Nem mentünk bele mélyebben a részletekbe, de nem zárkóztam el az elől, hogy megosszam vele az életem ezen rejtélyét. Amely nem az. Nem titok, épp csak az ember nem szokta nyilvánosság elé tárni az érzelmeit.
Háromszor.
Az első eset volt a legklasszikusabb.
A lány egy igazi, imádni való tündér volt.
Belépett az ajtón és az életembe. Mire a pulthoz ért, beleszeretettem.
Munkát keresett és talált nálunk. Nem mondta, hogy barátja van, csak amikor már átléptünk egy határt.
Hátul öltöztem, mikor odajött hozzám és azon az édes hangján megkérdezte: - Tudod, hogy beszélnek rólunk?
Ez azért volt furcsa számomra, mert ugyan, azt tudtam, hogy én fülig beleszerettem, de ettől neki még nem kellett belém. Igaz, volt valami kémia közöttünk, ha találkoztunk.
Csak hebegni tudtam.
Közben, előkerült a barátja is, aki nem volt sokkal ideálisabb társa, mint jómagam.
Azután egy nap együtt jöttek be és odahívtak az egyik bokszhoz. Leültünk és az édes lány elmondta, szemlesütve és kissé zavartan, hogy ő a másik fiút választja.
Szerettem ezért beletörődtem és elengedtem. Nem akartam ellene küzdeni, hiszen választott.
Évekkel később, a kollégám mesélt róla, hogy mielőtt a lány - nem a LÁNY - kilépett az életemből, neki el merte azt mondani, amit nekem nem, hogy a barátja megzsarolta, hogy ha nem őt választja, megöl engem is és utána magát. Nem tudom, mennyi ebből az igaz, de így belegondolva, úgy érzem, hogy kettőnk közül én jobban szerettem a Lányt, mint az akkori barátja, aki végül zsarolással láncolta magához. Durván hat évvel később hallottam ezt a verziót.
Addig - mióta kilépett az életemből - minden héten eszembe jutott és ez így is volt rendjén. Hiszen szerettem és egy részem még most is szereti.

A második eset, amikor úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok - hülyeség, hiszen pontosan tudom, hogy szerelmes voltam - egy nálam jóval idősebb nőt érintett. Egyszerűen összeakadtunk egy ismerkedős oldalon és szeretői viszony alakult ki közöttünk. Kezdetben.
Sőt, kezdetben, első találkozásunk alkalmával, nem voltam meggyőződve róla, hogy nekem az a nő igazán tetszik e. Azután a véleményem és az érzéseim formálódtak. Talán a szex és az "elszámoltatás" miatt. Gyakorlatilag, ha nem számítom az egyéb közös programokat - színház, koncert, mozi, egyéb - mi dugni jártunk össze. Nem érzem, hogy ez baj lenne. Két felnőtt ember, akik kicsit a világon kívül helyezték magukat. Nem gondoltunk sem jövővel, sem következménnyel.
Sokáig. Durván másfél évig lebegtünk ebben a főleg szexualitástól duzzadó kapcsolatban. Viszont bennem megváltozott valami és szépen lassan - és valószínűleg feleslegesen - beleszerettem ebbe a nőbe. Meg is beszéltük ezt a dolgot és rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen nem működne. Nem csak miattam, hanem miatta is. Mert neki is voltak érzései. Az egyik, hogy egyszerűen - ki kell mondanom - szégyellt engem, amiért annyival fiatalabb voltam. Nem bírta felvállalni. Másrészt, neki az akkori állapot tökéletesen megfelelt. Nekem nem. Végül , bármennyire fájt, véget vetettem a kapcsolatunknak. Szép emlék marad bennem.

A harmadik eset egyértelműen a legtöbb rombolást végezte el a lelkemben. Ettől függetlenül, nem tagadhatom meg, szerettem. Erről nem tudok többet mesélni. Biztos, mert fáj. Biztos, mert számomra kellemetlen, hogy olyan sebezhetővé és gyengévé tettem magam. Nem működött, nem is működhetett volna, annyira különböző világot képviseltünk. És... mert... annyi fájdalommal járt már úgy is, hogy még csak nem is jártunk, csak... léteztünk.

Azután eszembe jut az a kislány, aki megkérdezte, voltam e szerelmes. És én azt mondtam, hogy igen. Háromszor.
De azt nem mondtam neki, hogy bármilyen elsöprő és hihetetlen és gyerekes és buta és talán el sem hinné, de amikor rá gondolok, megint azt érzem, hogy szerelmes vagyok. Fel sem tudná ezt dolgozni. Meg sem értené. El sem hinné.

Mert olyan  nonszensz az egész. Magam sem hiszem. Egyszerűen csak a lénye és a tudat, hogy létezik, elég ahhoz, hogy érezzem, megszerettem. Nem pont ugyanúgy, mint a másik három esetben. Úgy nem is lehet. De éppen elég erősen ahhoz, hogy azóta is minden nap eszembe jusson.

Nem hiszem, hogy ez az én vagy bárki szégyene. Egyszerűen csak létezik, van...
Van az a rengeteg giccses mondás, hogy szívnek nem lehet parancsolni, meg, hogy vak, stb.
Negyven leszek. Belül 17 vagyok.
Még ma sem vagyok okosabb a szív dolgaival, mint negyed évszázada.
Csak sodródom az árral.

Remélem, te lány, kimerítően válaszoltam a kérdésedre.
Remélem, egy nap újra ott ülsz majd mellettem és rám mosolyogsz, mint amikor először láttalak.
Van hely a szívemben neked, mert, egyszerűen csak szeretlek.

Lucy - Lucy (2014)

Lucy - Lucy (2014)


Rendezte: Luc Besson










Tagadhatatlan, hogy Besson, ha elég időt fordít egy projektre, egészen stílusos darabokat tud összerendezni. Sajnos, nem mindig fordít kellő időt egy történet kidolgozására és olyankor a végeredmény egy látványos, de annál üresebb akcióorgia lesz. A Lucy szép, színes, szagos ötletkavalkád, egyszerű sztorivonallal, kevés filozófiai maszlaggal, ziccereket kihagyva.



















Lucy-t, (Scarlett Johansson) aktuális barátja csúnyán beleviszi a tutiba. Rábilincsel egy táskát, amelyet a lány végül kénytelen kedve ellenére átadni egy koreai üzletembernek. A balhé ezzel megkezdődik. Besson nem egy Tarantino, ezért a film első, közel öt perces beszélgetése inkább fárasztó egy idő után, mintsem izgalmas, érdekes. A pasas igyekszik rábeszélni Lucy-t, hogy egy táskát vigyen be a hotelbe és adja át valakinek. Erről a lányt olyannyira lehetetlen meggyőzni - azaz hiába állítja be a film kezdetben a lányt egy ostoba, tanulatlan csajnak - hogy végül a srác a rövidebb utat választva a csuklójára kattintja a bilincset és azzal engedi útjára. Lucy tehát hiába volt állhatatos, hiszen végül csak ő húzza a rövidebbet. Mehet az épületbe befelé. Ez az első öt perc. Besson, hogy kirángasson minket a filmből, néha természetképeket vág össze a történessel, mintegy megtámogatva a nézőben esetleg kialakult gondolatokat: gepárdok igyekeznek elkapni a kis, gyámoltalan négylábúakat. Az egész szájbarágós és zavaró.


Lucy rövid úton a koreai üzletember emeletén találja magát, ahol bőven csorog a vér, embereket vernek agyon és egyáltalán, aki nem úgy ugrál, ahogy a vállalkozónk fütyül, gyorsan fűbe harap. Mr. Jang (Min-Sik Choi) nem ismer tréfát, sem második esélyt. Simán a lány testébe varrat némi kábítószert, amelynek mellékhatása egy rugdosást követően nem túl áldásos hatását fejti ki a hordozó testére. Jelen esetben felszívódik a lányban, kissé megváltoztatva az agy működését. Lucy ennek hatására brutális gyilkológéppé válik, előbb csak szimpla erőszakkal oldva meg a helyzeteket, később már csak gondolati úton ad utasításokat, hogy az történjen, amit ő akar. Szó szerint.

Az alapötlet nem újszerű. A sci-fi történetében régóta visszatérő téma az agy magas fokú kihasználtsága és ami ezzel jár. Megnövekedett I.Q. vagy agykapacitás általában pedig erőszakkal, horrorral párosul. Mintha valamiért az intelligencia az "ész" feltétlenül erőszakkal kellene, hogy párosuljon. Lucy is pillanatok alatt legyilkolja az ellent, beleértve egy elvileg - számomra legalábbis - vétlen taxis-t is, hogy később pl. hasonló támadás közben a hidegvérű gyilkosság helyett csak simán ellevitálja az útjából a gonosz ellent. Nem is értettem... Hasonló apró baromságok és egészen jó ötletek katyvasza a film további része. Egészen a befejezésig, amelyet mintha már láttunk volna valahol. (Pl. Fűnyírógép ember)

Ilyet már a bukott Alfák sorozatban is tudott az egyik szereplő. Telefonálás vizuálisan.

Lucy miután szervezetébe áramlik a drog, folyamatosan növekedni kezd az agykihasználása. A film elszórakozik a lehetőséggel, hogy mit is jelent mindez. Megerősíteni azonban nem tudjuk, hiszen az egész alapsztori csak puszta fikció, elmélet. Viszont van benne valami:  Ha az agyunk csupán 10%-ban dolgoztatjuk meg életünk folyamán, vajon mit találnánk a többi 90%-ban? Az agy nagyságával együtt a képességeink milyen mértékben erősödnek fel? Élő képregényhősök lehetnénk? X-Menek, akik uralják az anyagot, a világot? Átok lenne e vagy lehetőség? Vajon, választ kapnánk e a kérdéseinkre és az élet rejtélyére, hogy miért is vagyunk?
Stb.

A film sajnos inkább akciófilm, amikor meg nem, az nem áll jól neki. Besson jó drámában, sci-fiben, akcióban. Filozófiában nem annyira. Nem érzem úgy, hogy ez a nagy rendezői visszatérése. Talán megint vissza kellene nyúlnia a kezdetekhez. Semmi trükkök, semmi nagy név, csak egy kemény dráma, jó színészekkel.

A film első 5 perce komolyan embert próbáló. Akárcsak egy nőt rábeszélni valamire, amit nem akar. Tanulság: erőszak!

Viszont Johansson sosem tetszett még ennyire, ami nálam nagy szó, mert nem kedvelem a zsebtigrist és a hype-ot, ami körül veszi. A film egyértelműen legjobb figurája és színésze az Oldboy sztárja, Min-Sin Choi, aki nagyon lezseren hozza ezt a képregény gonoszt. Rajta nem múlik, hogy nem lesz a film erősebb. Morgan Freeman pedig Morgan Freeman. Mint megszoktuk.

55%

Figyeld:
- Lucy ránézésre megérti a koreai nyelvet. Zseniális megoldás a feliratok 3D-s angollá változása.
- Az orvosok nagyon jók a filmben. Mind a drogbevarró, mind a kioperáló.
- Lucy egy idő után nem a gonoszokkal harcol, hanem inkább magába néz az atommagig.

Verseny az ördöggel - Race With the Devil (1975)

Verseny az ördöggel - Race With the Devil (1975)


Rendezte: Jack Starrett




1975-ben, Starrett filmje megágyazott a horror egyik alműfajának. Nem az okkult, sátánistás filmeknek, mint a film sztorija alapján gondolhatnánk, hanem a lakókocsis-menekülős, mindenki ellenünk van filmeknek. Akkor ez a film még egészen friss ötlet volt - talán mert a lakókocsival való túrázás eléggé sznob és gazdagoknak fenntartott szórakozás volt - mára azonban havonta több olyan horror mozi jön ki, melyben több fiatal egy lakókocsiban vág neki a világnak, eljut valahova, aztán annyi nekik. 1975-ben, nem volt minden fiatalnak lakókocsija. Sőt. Akiknek volt, vagy nagyon gazdagok voltak vagy egy kempingben állították fel a verdát, hogy azután többé sehová se menjenek onnan. Egy időben - sőt ma is van ilyen - egész lakókocsiparkok épültek, ahol az emberek egymás seggében élnek, remény és fényes jövő ígéretének nélkül.

1975-ben a Fonda gyerek húzó névnek számított és Warren Oates is elég komoly hírnévre tett szert pl. csak a kultikus mészárlós westernek, "A vad banda" című filmnek köszönhetően. Egyebekről nem beszélve.


A film az amerikai kispolgár, illetve tehetősebb polgár találkozása a vidéki élettel, azon belül a sátánista kultusszal. Ebből persze sok jó nem sülhet ki. Lehetne filozófálgatni, hogy a film parafrázísa a városi és a természeti népek közötti ellentétnek. Vagy egyfajta variációja a fehér ember - indián konfliktusnak, stb. Nem kell mélyre ásni. Van két amerikai párocska, akiknek van pénze, szeretnek élni a világba, azután egy éjszaka olyasmit látnak, amit a.) nem szabadott volna látniuk b.) nem voltak rá felkészülve semmilyen formában, ismeretük róla alig. Történetesen miután egy folyómeder átlépése után letáboroznak a viszonylag csendes és félreeső pagonyban, szemtanúi lesznek egy sátánista szekta rituális emberáldozatának. Mivel természetesen lebuknak - miért ne - menekülőre fogják a dolgot és a helyi rendőrséghez fordulnak segítségért, ahol nem érzik, hogy megtennének mindent az ügy felgöngyölítése miatt, azért szedik a sátorfájukat is igyekeznek tovább állni.


A menekülés nem olyan könnyű, mert bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a szekta sokkal nagyobb befolyással bír az utakon, mint eredetileg gondolták. A továbbállás végül egy paranoiás menekülésbe, akciós üldözős filmbe torkollik, ahol nincs garantálva a boldog befejezés.
A film mai szemmel erősen megkopott. Peter Fonda szerepeltetése teljesen indokolatlan, hiszen hírnevéhez semmit nem tesz a film hozzá, alakítása nem tűnik ki a többiekétől. Egészen biztos olcsón tudták megszerezni a filmhez. A film szépen halad a végkifejlet felé, enyhén töredezett a felépítése és a lezárása hirtelen történik. Nyomasztó befejezés. Kíváncsi lennék, bemutatása után mennyivel esett vissza a lakókocsik eladásának görbéje.


Fontos szerepben még feltűnik még R. G. Armstrong, mint Taylor seriff. Ő a bácsi a Predatorból, aki a feladatot kiadja Schwarzeneggernek a film elején.
A filmmel nincs komoly baj, csupán, ma már nem olyan élvezetes bűnös darab, mint a nyolcvanas években volt, amikor okozott pár álmatlan éjszakát. Arra legalább jó, hogy az ember kicsit másképpen nézzen a szomszédaira; ismerem őket eléggé? Vajon milyen titkaik vannak?

Már a filmben is vigyázva takarták ki a "lényeget".
50%

Már külön alműfaj lett a lakókocsis-utazós film, benne horrortól vígjátékig. Csak néhány cím:

- Paul
- Dumb és Dumber
- Család kicsi kincse
- Vejedre ütök
- Ház az erdő mélyén
- Rumlis vakáció
- Schmidt története
stb.