Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
F. Gary Gray inkább az akció műfajban jeleskedik, viszont ezzel a filmmel sem lőtt mellé, nem kell szégyellnie magát. Chili Palmer aki behajtótól kezdve, testőrig minden volt, nyugisabb szakmát keresett. Először filmproducerkedett pár évet, majd belenyalintott a zenei világba is. Szerencsére sikerült találnia egy fiatal kis minibombázót, akinek a hangja csodálatos, viszont menedzsere egy gyökér. Chili alternatívája sokkal jobban tetszik neki és miközben uzsorások, bérgyilkosok, FBI és más zenekiadók keverik a szart, Chili a kis nőt a csúcsra juttatja, összejön egy régi "szerelmével", kijátssza a szarháziakat és ad bűnbakot a nyomozó irodának is. Ő pedig végül bezsebeli a sikert és a nővel tiplizik az éjszakában. A Rock pedig először mutatja meg, hogy nem rossz színész.
Paul Potts nevét akkor jegyeztem meg, amikor néhány éve ráakadtam a youtube-on a videóra, melyben operaénekesi tudásával lenyűgözi a zsűrit. Később az adást megnyerte és addigi hányatott életét felcserélte egy tehetősebb, gazdagabb világra. Az ő életrajzi filmje "A hang ereje", amely egy bájos romantikus film, sok angol humorral, egy szegény kövér angol fiúról, aki nem a sörözésben és bányászatban látja a jövőt, hanem abban, hogy áriákat énekeljen. Nagy vonalakban követhetjük végig sorsát ennek a csupa szív, nagy mackónak, aki mellett talán csak a felesége áll ki teljes mellbedobással, míg végül egy egyszerű fogadásnak köszönhetően indul a tehetségkutatón és a mennybe megy. Nem tökéletes film, sőt, életrajzi darabnak eléggé hézagos, ám szerethető a főszereplő és aranyos a barátnője, ezért ideális randi film, tehetségről, hitről, szerencséről és balekságról, sikerről.
Szeretem a hentelős horror filmeket és azt is, ha a hentelés mellett valami pluszt is tud adni a film. Kitamura filmje tökéletes választás egy esti sörözéshez. Van benne mészárlás, rendesen, rosszak és még rosszabb. WFF pillanatok. Mi kell még?
Tény, az első tíz perc, kicsit döcögős és logikátlannak tűnik... azután szépen lassan - vagy villámcsaps erejével - megértjük, hogy itt bizony fordult a kocka.
Egy húszas éveik végén járó párocska betér a környék egyetlen használható éttermébe. Nincs szerencséjük, mert a városka - vagy falu, vagy minek nevezhető az ötven mérföldes körzeten belül alig valamicske populációt felmutató közösség - legköcsögebb és egyben egyetlen bűnöző bandája, érkezésük után tér be sörözni a jobb napokat sem látott étterembe. A fiatal férfi (Luke Evans - nagyon jó arca van a filmes szakmához)és barátnője békésen fogyasztja vacsoráját, mikor a banda legizgágább tagja - aki gyorsabban üríti a tárat egy ártatlan családba, mint én kifújom az orrom - nem bírja ki, hogy az asztalukhoz üljön és beléjük kössön. (Ha csak amerikai filmeken szocializálódtunk, könnyen az lehet a véleményünk, hogy a kis poros amerikai isten háta mögötti városkáiban felesleges beülni bárhová is enni vagy inni valamit, mert egy percen belül belénk köthet a helyi menő csávó, azután meg menekülhetünk a sivatagos vagy sziklás picsába.)
A férfi és a nő már kezdene felpiszkálódni, amikor a társaság feje, Hoag (Lee Targesen), aki még pipa a félresiklott délelőtti meló miatt, szépen összekapja embereit és gyorsan letipliznek.
A banda legvérszomjasabb és befogadásilag leginkább próbaidősnek nevezhető tagja, Flynn (Derek Magyar - nem azt hinni, hogy eredetileg egy derék magyar...) úgy gondolja, ha már elbaszta a reggeli munkát, kompenzálja azzal, hogy az étteremben látott fiatal párocskáról lehúzza mindenét. Kezdi is azzal, hogy belekényszeríti őket egy útról leborulásba. Csatt után a párocskát elviszi az élettől és WiFi kapcsolattól elvágott, susnyásban rejtező, használaton kívüli pajtába és egy drabális állatra, Ethan-ra (George Murdoch alias Brodus Clay, aki a pankráció világából lett átemelve a filmiparba)) bízza őrzésüket, amíg a zsákmánnyal beáll Hoag kertjébe.
A kocsi átkutatása közben rábukkan egy elrejtett részre, amelyben egy igencsak felpaprikázott iskolás lány duzzog, felpeckelt szájjal és lekötött kezekkel. Flynn és társai ha nem kapcsolnának idejében, hogy beletenyereltek egy méretes szarba, segít nekik, hogy Ethan-nel megszakad a kapcsolat. Azonnal átkocsiznak a rejtett épülethez, ahol már csak a párocska női tagjának és a brigádjuk legnagyobb barmának a holttestét találják meg. A fiatal férfi, szemlátomást eltűnt. A tanácstalan rablók a holttestet magukkal viszik a ház mögötti különálló fészerbe és összeülnek egy kis kupaktanácsra: Mi a következő lépés???
Az egyébként jóképű fiatalember megelőzi őket és terrorizálni kezdi a társaságot. Ha eddig nem tudták volna, a kocsiban talált kislány, Emma (Adelaide Clemens) közli velük, hogy nem a megfelelő emberrel húztak ujjat. Ezt bizonyítandó a brigád tagjai gyorsabban kezdenek hullani, mint a hátralévő műsoridő. Én pedig élvezem a filmet.
Kitamura szép képekkel, hangulatos atmoszférával meséli el David Cohen első forgatókönyvét. (Ezidáig az egyetlen is.) Ez sokat számít egy horrorfilmnél. Ha nincs "stílusa", nehezen köti le a nézőt, nem szórakoztatja. A film, ha vannak is hibái, biztosan nem a fényképezés és a kiállítása az. Kitamura komor stílusa, amely egy korábbi filmjét, az "Éjféli etetést" legalább ennyire átitatta, jól érezhető és ebben a filmben a CGI, ha van is, nem olyan bántó, mint az említett filmben. (Pl. nincs gányul kivitelezett szemgolyó elrepülés, mint a metrós őrületben. Ami vérengzés a filmben benne van, az igényesen elkészített munka.) Kitamura már kinőtt a túlstilizált, túlfényképezett első filmjein. Itt már nincs az a kezdő filmesekre jellemző, kamera ezer féle dőlésszögben, benne az akcióban, mint a Versus című, leginkább a Hullajó erdőben játszódó változatára hajazó horrorfilmjében, amely után felfigyeltek rá Hollywoodban. Az Azumi mesterkélt wuxiája nem érhető tetten ebben az ízig-vérig, leginkább Koontz elborult hőseire emlékeztető horror-thrillerben. Szerintem Kitamura stílusa és a hollywoodi pénz jól kiegészíti egymást. Korrekt film a felső harmadból.
A vérfürdő új értelmet nyer.
Luke Evans biztos sokaknak lett ismerős az elmúlt két évben, olyan filmek miatt, mint a teljességgel komolytalan "A három testőr", az akciósorozat hatodik etapjából, a "Halálos iramban 6"-ból vagy Peter Jackson fantasy tablójából, "A hobbit" filmekből. A szerep jól áll neki. Indokait ugyan nem ismerjük meg, ezért a film halkan további epizódért suttog... A gyilkológépet jól és hihetően hozza. Talán elbírt volna a film kicsivel több gore-t, több bandatagot.
Figyeld:
- Luke Evans és a kb. 2 fejjel magasabb Ethan összecsapása.
- WTF pillanat a pajtában.
- A címmel ellentétben páran életben maradnak.(Na, majd a folytatásban...)
Steve Knight egyetlen autóban játszódó kamaradrámája szikár, akár egy éhező koldus. Semmi fényképezési túlkapás, zenei pátosz, sallang. Gyönyörűen fényképezett képek, finom second unit munka.
Meg egy sors. Ez a film, ha rászánod az időt, gyomorba bokszol és mikor lehajoltál, könyökhajlatába szorítja a fejed és kicsit megráz.
Locke (Tom Hardy) megbízható építész, gondos családapa. Azután kap egy telefonhívást és élete gyökeresen megváltozik. (És valahol kb. ezt a szinopszist olvastam el a filmmel kapcsolatban. Hú, gondoltam valami jó kis thriller, egy pasasról, aki az autójába szorult és megzsarolják, vagy megfenyegetik, ha nem tesz meg valamit.)
Mekkorát tévedtem. Ezt úgy a negyvenedik percnél kezdtem sejteni, de addigra már beszívott Locke és közvetlen környezetének párbeszédes élete. Kő kemény dráma. Semmi mellébeszélés. Minden telefonhívásnak szerepe van.
Locke meggyőződése szerint igyekszik tenni, hogy jobb ember legyen, viszont ennek köszönhetően, megjárja a purgatóriumot és elveszít mindent, amit már felépített, elért. Vajon mennyire erős indítékai vannak, hogy így tegyen?
Locke egy egész Európában egyedülálló nagyságú projeckt-ben vesz részt, mint főépítész. Sok száz tonnányi betont akarnak alapként elhelyezni a kiásott és előkészített talapzatba. A munka reggel kezdődne, estére végeztek már. Locke is ledobja munkás bakancsát, beül az autójába, hogy hazaérve megnézze az aktuális meccset és aludjon pár órácskát, mielőtt előkészíti az 55 emelet magas épület legalját. Precíz munka, nem lehet spórolni az alapanyaggal, mert akkor repedések jelennek meg a betonban, ami idő előtti öregedéshez vezethet, sőt, az épület leomlásához. Ez lenne a terv.
Locke történetébe azonban in medias res léptünk bele, így már csak onnan látjuk a következő másfél óra eseményeit, hogy Locke biztosít egy Bethan (Olivia Colman) nevű nőt arról, hogy maximálisan mellette áll és éppen hozzá tart. Bethan egy volt munkatárs, aki nem véletlenül állapotos Locke gyermekével, illetve már a szülőszobában van. Csupán egyetlen alkalom volt, egy félrelépés, egy egy-éjszakás kaland. Locke viszont felelősséget akar vállalni, hiszen egykor apja pont ezt nem tette meg vele; lelépett, magukra hagyva anyját és gyermekét. Locke nem szereti a nőt. Locke csupán a gyermek felé érez valami erkölcsi kapcsot, mely olyan erősen buzergálja a férfi lelkiismeretét, hogy képes érte mindennek hátat fordítani.
Locke következő másfél óráját utazzuk vele végig, szinte mintha magunk is a kocsiban ülnénk. Valahol jobbra mögötte, és a válla felett nézzük, kit hív, ki hívja.
Locke döcögősen bevallja feleségének, hogy egy korábbi fontos munkájánál félrelépett. Egy kolléganővel. Akibe még csak nem is szerelmes.
Nem tudjuk meg, Katrina (Ruth Wilson) fel tudná ezt dolgozni, mert férje azt is közli, hogy a nő épp szül. Ez együtt sok(k).
Közben a közvetlen felettese, Gareth (Ben Daniels) is rászáll, amikor kiderül, hogy Locke nem kíván a reggeli feltöltésnél személyesen jelen lenni. Ez viszont, ennél a feladatnál, ennél a pontnál szinte lehetetlen. Túl sok ember, túl sok részlet, túl sok feladat. Hiába tartózkodik a helyszínen Locke jobbkeze, Donal (Andrew Scott) aki már szinte teljesen felkészült egy ekkora munka elvégzésére, a Chicagói felső vezetés nem így gondolja és hiába 10 makulátlanul leszolgált közös munkaviszony, Locke-nak mennie kell, hiszen a jelek szerint teljességgel megbízhatatlan. Locke viszont ígéretet tesz rá, hogy befejezi a munkát, igaz, csupán telefonon tud benne részt venni. Mert neki máshol van jelenése. Egy apró gyermek első tapasztalásait szeretné személyes megjelenésével megerősíteni, ha már ez neki egykor nem adatott meg.
Még a hallgatásnak is súlya van.
És miközben azon igyekszik, hogy ne legyen olyan, mint az apja - megfutamodni, hátra hagyni mindent - gyakorlatilag önkéntelenül is olyanná válik, hiszen amíg a gyermekre koncentrál, hátra hagyja mindenét, amit persze el is veszít: munka, otthon, család.
De Locke csak megy, mert menni kell...
80%
Mit lehet feladni, miért?
Szpojler alart, alant!!!
Tom Hardy hihetetlen fazon.
Nem vagyok erős angolból, de gondolom, a főszereplő neve is utal a történetre: Lock - zár.
Locke lezárja a múltját, egy új irányba indul.
A filmben egyszer elhangzik Samuel Beckett legismertebb színházi művére, a "Godot-ra várva"-ra egy utalás. A színmű enyhén emlékeztet a film felépítésére annyiban, hogy Bethan folyamatosan várja Locke-ot, aki a gyermek miatt nagyon fontos szereplője lett a nő életének, de Locke a játékidő során nem ér célba. A film elején már akkor látjuk először, amikor ő tudja, hogy "mennie kell" és a végén akkor válunk meg tőle, amikor még javában úton van.
Aaron Sorkin katonai köntösbe bújtatott tárgyalótermi drámája közel sem olyan bonyolult, mint amennyire a két órás játékidő és a tucatnyi mozgatott karakter sejteti. Kb. hat mondatban összefoglalható:
- Tábornok úr, maga miatt halt meg a katonája?
- Nem.
- Tábornok, maga miatt halt meg a katonája???
- Nem!
- Utoljára kérdezem: Tábornok, MAGA MIATT HALT MEG A KATONÁJA???
- IGEN!!!
Sorkin, aki később olyan mérföldkőnek számító sorozatokat hozott létre, mint az "Elnök emberei" vagy a hasonlóan drámai és párbeszédekben tobzódó "Híradósok" első forgatókönyvében elég bátortalanul áll a történethez. Sokat markol, keveset fog. Én az ilyen felépítésű nyomozós drámákat leginkább John Grisham stílusú történetnek hívom. Nagy lufi, amely végül kipukkad. Ezt hogy értem?
A film tele van katonákkal, rangokkal, beszélgetésekkel, tárgyalással, felesleges körökkel, hogy végül a fiatal zöldfülű ügyvéd úgy nyerje meg a pert, hogy a fennhéjázó, arrogáns tábornokot kihozza a sodrából és az maga szólja el magát. Van ilyen az életben? Egészen biztosan... csak nehéz elhinni a filmben bemutatott karakterről, hogy ilyen ostoba módon sétáljon bele egy ennyire piti csapdába.
Demi Moore
Másrészt, van a filmben egy apró törés, amely leginkább egy flashback-nek felel meg, erre viszont a filmben belül semmilyen módon nem utalnak.
Mire gondolok?
Már kiadták az ügyet nyomozásra Santiago (Michael DeLorenzo) halálának az ügyében, amikor van egy jelenet a filmben, melyben a laktanya három befolyásos tisztje arról beszélget, hogy Santiago közlegényt kérése ellenére sem fogják áthelyezni, hanem katonát nevelnek belőle. Ez mind szép és jó, de ha fent, Washingtonban már tudják, hogy Santiago közlegény meghalt és van két gyanúsított, akkor Jessup ezredes (Jack Nicholson) és jobbkeze, Markinson alezredes (J. T. Walsh) miért beszélget arról, hogy Santiago egy rossz katona és be kellene őt törni?
Kevin Bacon
Később Markinson alezredes aki gyakorlatilag dezertált, - mivel eltűnik a támaszpontról - megjelenik a tárgyalás közben Koffee (Tom Cruise) autójában, hogy kiteregesse a szennyest. Simán elárulja a felettesét, mert nem ért a módszereivel egyet, vagy csak sértődöttségét szeretné orvosolni, hiszen Jessup korábban többször megalázza beszélgetéseik során. Ki tudja hány éve gyülemlett fel benne a sérelem, amiért most akar revansot venni. Mindenesetre ez is csak egy mellékszál, amely bonyolítja a cselekményt, ugyanakkor nem nagyon vezet sehová, ha a végeredményt nézzük. Érthetetlen is számomra a karakter motivációja; először megszökik, majd szól az ügyvédnek, hogy mi történt, de a tárgyalásra már nem hajlandó elmenni, hanem lelkiismereti okokra hivatkozva, öngyilkos lesz. Mi van???
Cuba Gooding Jr.
A film a megrendszabályozásról és annak folyományairól szól. Ez a katonaságon belüli leckéztetés egyik formája, amelynek során a hibázó, teljesítményében lemaradó katonát társai valamilyen formában megalázzák vagy megverik. Ezt hivatalosan tiltják. Nem hivatalosan pedig akár parancsba is kaphatják altisztek. Nincs is ezzel gond, ám Santiago közlegény a neki "kiutalt" megrendszabályozásba belehalt. Ki a felelős? A két katona, aki elverte? Kendrick hadnagy (Kiefer Sutherland) a felettesük, aki hatszemközt kiadta a parancsot a regulára? (Míg ki nem derül, hogy csak ketten voltak a szobában, ami miatt meginog a védőügyvéd teóriája a felettesétől kapott parancs hitelességét illetően.)
James Marshall
Minden hibája ellenére a film szórakoztató, élvezetes, sok ismert színész sorakoztat fel, néha egészen apró szerepekben.
A zene Marc Shaiman minimalista szintetizátor elemekkel dolgozó munkája. Elég hangulatos, annak ellenére, hogy a főtéma nem túl bonyolult.
A fényképezés meg végig nagyon szép. (Mondjuk eleve elfogult vagyok a szélesvásznú filmekkel.
Kevin Pollak
A film elkészítése után egy hasonló eset történt Guantánamo-ban. David Cox őrvezető kilenc társával megrendszabályozott egy katonát. Feljelentés után Cox-ot felmentették, viszont három hónappal később valaki lelőtte egy sikátorban. Az ügyet nem oldották meg.
Kiefer Sutherland
Néhány párbeszéd Cruise és Nicholson között spontán zajlott le, forgatókönyv nélkül. Cruise és Demi Moore szerelmi jelentét végül nem forgatták le, mert nem volt fontos a cselekményben. (Talán a játékidőbe sem fért bele.)
Sorkin a forgatókönyvet egy megtörtén eset után írta meg. Az ötletet a húgától kapta, aki részese volt egy hasonló ügyben lefolytatott tárgyalásnak.
Ginny néni rövid szerepét a rendező egyik rokona alakítja.
A valóságban az ilyen katonai tárgyalásokat nem bírósági tárgyalótermekben szokták lefolytatni, hanem irodahelyiségekben.
Második világháború. Egy angolszász turista hajót elsüllyeszt egy német tengeralattjáró. Egy maroknyi túlélő sikeresen átmenekül az egyetlen épen maradt mentőcsónakba. Időközben csatlakozik hozzájuk egy német tengerész is és fokozatosan a paranoia és az erőszak veszi át az uralmat a csónakban.
Ennél többet felesleges írni Hitchcock filmjének szinopszisáról. Egyszer látni kell. Mai szemmel persze nem olyan szórakoztató, hiszen egyértelműen állást foglal, túl egyoldalú, politikailag inkorrekt. A német tiszt egyértelmű kulminálója a problémáiknak, nincs finomítás. Mikor megjelenik, folyamatosan játszik a többi túlélővel. Először azt tagadja, hogy beszélné a nyelvüket. Később az iránytűjét rejtegeti előlük, stb. A többi utas hiába igyekszik egyfajta érdekközösséget kiépíteni - több náció is a csónakban ringatózik - ebből a "náci" folyamatosan kilóg, ahogy a hazugságai minduntalan lelepleződnek. Ennek betetőzése, mikor az utolsó emberig fellázadnak ellene és kivetik maguk közül, a tengerbe hajítják.
Hitchcock jól eljátszik a perspektívákkal (Ez volt az első hangosfilmje, amiben erősen lekorlátozta a teret, amin belül a film játszódik. Hitchcock tervei között szerepelt eredetileg a "Fülke" című film alapötlete is.), színészeit kellőképp tudja instruálni, a felvételek nem tűnnek trükközésnek. (Talán, mert a rendező ragaszkodott, hogy valamilyen módon, de vízen forgassa a filmet. Ezt végül egy hatalmas tartállyal oldották meg, melyre egy nagy létrán tudtak feljutni. A női főszereplő pedig, Tallulah Bankhead mindezt bizonyos fehérnemű elhagyásával tette meg. A stáb nagy örömére.) Még így is, hogy mesterséges teret használtak fel az óceán helyett, sikerült néhány színésznek tengeribetegséget okozni.
Mai szemmel a film kissé avítt. Ettől függetlenül, aki Hitchcock rajongó, annak látnia kell egyszer, mert az alaptörténet (részben John Steinbeck munkája, de többen dolgozták át és javították, míg elkészült a végső változat) nagyon érdekes és erős. Kár, hogy nem hoznak ki belőle többet.
70%
A német Willy (Walter Slezak) aki a játékidő nagy részében "szemben áll" a többi szereplővel.
Ha már Walt Disney film, kell bele állat is... Másik poszter változatban felkerültek a tündéri gyilkos pingvinek is, akik kaptak kb. 2 percnyi filmidőt. (Gorilla-marketing)
Walt Becker nem túl termékeny rendező, főleg komédia műfajon belül dolgozik. Filmjei valahol a korrekt közepes mezőnybe tartoznak. A "Vén csontok" pedig egy kicsit alatta. Az egyetlen igazi poén a filmben, hogy John Travolta neje a másik főszereplő, Robin Williams asszonykáját alakítja. A többi klisés és kiszámítható, burleszkes és bugyuta. Sajnos. A célközönség egészen biztosan a nagycsaládos amerikaiak lehettek. De 16 év fölött a szájbarágós üzeneten senkit nem hat meg. Gyerekeknek nem elég vicces, felnőtteknek főleg infantilis. Mosolyogtam rajta párszor, de nem azért, mert jó a poén, hanem mert két színészlegenda az elszenvedői. Közben azon gondolkodtam, vajon az ilyen filmek a megélhetési filmezés kategóriát kimerítik e?
A könyököm jön ugyan ki, de úgy gondolom, a Vén csontokat simán lecserélhetjük bármikor egy unásig látott, Bud Spencer-Terence Hill filmmel. Azok sem sokkal nagyobb blődlik. Milyen szerencse, hogy sztárjaink nem rekedtek meg ezen műfajon belül - habár Robin Williams még sok hasonló marhaságot tud felmutatni az utóbbi 10 évből.
Seth Green valahogy egyedül nem képes eladni egy mozit, de azért be lehet tenni más sztárok mellé, hogy legyen a csapatban egy igazán balfasz.
Charlie (John Travolta) és Dan (Robin Williams) két középkorú üzletember, jó barát, akik egy japán céggel való, több milliós befektetés fúziója előtt állnak. Igyekeznek szimpatikussá válni a lehetséges befektetők előtt, ezért Charlie, Dan múltjából adomázik, amiben volt egy válást követő, hirtelen bepiálós buli utáni érvénytelenítés is. (Gy.K.: Dan tizenpár év után elvált feleségétől és mivel Charlie fel akarta dobni egy ivós buliban, elmentek megünnepelni a szabadságot, Miami-ban. Itt pedig, Dan a koktélok és egy csinos negyvenes női párocskával való ismerkedés után, másnap férjként ébredt. Természetesen érvénytelenítették ezt a villám házasságot, viszont az eltelt év alatt Dan sokszor gondolt a rövid kalandra.)
Fut a szekér, a japánok ígéretes lehetőséggel kecsegtetnek. Ekkor toppan be Dan életébe másodszor is a negyvenes Vicki (Kelly Preston), aki közli Dan-nel, hogy van két gyermeke, egy ikerpár. Dan-nek ideje összeszednie magát, egyszerre, mint apuka és megbízható üzletember. Erre két hete van, mivel Vicki-t pontosan ennyi időre fogják börtönbe zárni, holmi természetvédői kihágások miatt. Charlie, pedig, mivel kicsit felelős az esetért, végig barátja mellett bukdácsol, hogy segítsen neki megfelelni. Több, kevesebb sikerrel.
Robin Williams már dolgozott Disney filmben. Az sem tetszett... Visszasírom azokat az időket, amikor a Disney filmeknek, ha más nem, legalább a története volt olyan izgalmas, hogy eladja a mozit.
A Vén csontok nem egy erős darab.
