Alfred Hitchcock (1899.aug.13. - 1980.ápr.29.) az angol és amerikai filmművészet megkerülhetetlen tehetsége, aki, legyen bármilyen nagy rajongótábora munkásságának, valahogy elkerülte az Oscar-díj, hiszen életében nem sikerült egyetlen egyet sem rendezőként megnyernie. (1941 és 1961 között ötször jelölték a legjobb rendezőnek, míg végül 1968-ban Irving G. Thalberg emlékdíjjal kellett vigasztalódnia. Valahol szégyen ez, ha belegondolunk, hogy töretlen filmes pályafutása alatt mennyi ma is idézett, sikeres filmet készített!)
Talán ebben közrejátszott az is, hogy Hitchcock egy viszonylag mostohán megítélt filmes műfaj keretein belül készített maradandó alkotásokat. A thriller és horror határát súroló filmek varázslója volt ő. (Meg a kémfilmek.)
A Londoni Leytonstone negyedben született az új évezred kapujában, 1899 augusztus 13.-án. Egy erősen vallásos ír katolikus családban kapott jezsuita neveltetést, amely szellemében és tanítási módszereiben egyáltalán nem találkozott a gyermek Hitchcock elképzeléseivel. Későbbi munkáiban, ha nem is túl erősen, de visszaköszön a vallás elleni lázadása. Pont, mint a rendőrök ellen megnyilvánuló zsigeri ellenérzése, amely egy gyermekkori "trauma" eredménye, mikor rossz viselkedését kordában tartandó, édesapja levelet küldetett vele a rendőrösre, ahol tíz percre cellába záratta csemetéjét, hogy érezze, mi jár a rosszcsontoknak. (Persze lehet, hogy ez csak egy apró marketingfogása a legendának, hogy választ adjon későbbi filmjeiben megjelenő, sokszor képletesen impotens rendőri karakterek csetlésére-botlására.)
Húsz évesen már egy amerikai érdekeltségű, de londoni leányvállalattal rendelkező stúdióban, a Famous Players-Lasky-nál végzett lóti-futi és másodlagos munkákat, mint pl. feliratok, inzertek készítése, vágások csiszolása, beállítások tervezése. Annyira jól végezte a munkáját, hogy mikor a cég anyagi okokból végül eladta angliai érdekeltségeit, a következő tulajdonos, Michael Balcon igényt tartott munkájára. Balcon végül egyik legnagyobb rajongója lett és bőszen egyengette pályáján, mert hitt a független gondolkodású fiatalemberben és ötleteiben. Hitchcock életében mindig hálával emlékezett vissza munkaadójára; Talán a köztük lévő három év is segített a gyümölcsöző kapcsolat kialakításában. Elképzelhető, hogy ha Balcon egy megcsontosodott angol milliomos, nem biztos, hogy vevő lett volna Hitchcock zsenijére. Hitch - később ezen a becenéven is illették barátai - első nagyjátékfilmjének már Balcon a producere: A gyönyörök kertje - The Pleasure Garden (1925). Ez természetesen még egy fekete-fehér némafilm volt és műfajában a romantikus drámához húzott.
Balcon néhány film erejéig bábáskodott Hitchcock feje felett, majd a mecénási szerepet John Maxwell vehette át, aki mellett tucatnyi filmet készített a rendező és kezdett kialakulni a sajátos, rejtélyek mentén haladó filmjeinek stílusa. Kedvenc témája, a gyanús ártatlan és az ártatlannak tűnő bűnös dramaturgiai keverése, hogy elbizonytalanítsa a nézőit, hogy végül, feloldva a Suspense-t, fellélegezzen a nézője. (Hitchcock hitvallása az is, hogy a Suspense és a Suprise egy filmben nem ugyanaz. Szemléltessük egy példával: Hegyi szerpentinen autó kanyarog, kerekeket csikorgatva, benne beszélgetnek ketten, azután, egy viszonylag nyugodtabb résznél hirtelen elmegy a fék és az autó átszakítva a korlátot, a mélybe zuhan! Na, ez volt kb. a Suprise, ami meglepetés. Várható, de meglephet. Másik változat szerint, mielőtt elindul az autó, látjuk, hogy mondjuk a lakáj egy ollóval bemászik a motorháztető alá és feltehetően megrongál valamit, majd látjuk, hogy eloldalog, szereplőink pedig beülnek az autóba és elindulnak a korábban felvázolt jelenetbe. Nos, az a Suspense, ami kb. a bizonytalanság. Többek között ezekről is beszélgetett a híres rendező, a francia új-hullámos filmes fenegyerekkel, François Truffaut-val, egy könyv formájában is megjelent interjúfüzér alkalmával.)
1926.dec.02.-án elveszi Alma Reville-t, aki hű társa és filmes jobbkeze lesz. Fura apróság, hogy Alma csupán egyetlen nappal született később, mint férje és alig két évvel élte túl!
Hitchcock a harmincas évek végéig tevékenykedett szülőhazájában, majd - miután a Londoni randevú (1938) és a Jamaica fogadó (1939) elég sikeresnek bizonyult, - engedett a tengeren túli csábításnak - David O. Selznick producer és filmmágnás kérésére - és áttelepült Amerikába., ahol később több korábbi filmjének elkészítette Remake változatát is.
1940-ben a Rebecca (magyar címén; A Manderley-ház asszonya) című misztikus rejtélyes filmjében már világsztár szerepelt: Laurence Olivier. (Még a Hamlet világsikere előtt egyébként) Selznick azonban csupán köztes állomás, hiszen alig pár filmet készített a rendező a producer kezei alatt.
Közel tíz évig ontotta magából a megbízható thriller elemeket felvonultató kémfilmeket és drámákat, hogy végül elkészítse azt a néhány gyöngyszemet, aminek köszönhetően én is megismertem a nevét. Az egyik a sorozatgyilkos Norman Bates históriája a másik pedig az állatos horrorfilmek egyik ősatyja, amiben az öko-katasztrófafilmek összes klisés eleme megtalálható. A Psycho (1960) és a Madarak (1963). Ne legyek azonban buta, hiszen Hitchcock nem ezzel a két filmmel lett híres és nem ezért, bár hozzá lehet tenni, hogy ezek után már alig készített igazi remekművet. Életművét folyamatosan kitöltötték a remek filmek és sokban kísérletező kedve is megmutatkozik. (Hicthcock például játszott a filmkeret adta lehetőségekkel. Egyik ötlete, hogy a történet, amely némi akciót és nem kevés thriller elemet felvonultat, egyetlen helyszínen játszódjon, korlátozott szereplőkkel - Mentőcsónak (1944) - és később a szűk környezetet megtoldotta a vágás nélküliség illúziójával, - A kötél (1948) - ami komoly technikai bravúr és valójában szükségtelen húzás, kivéve, ha a nézőt akarjuk megtenni cinkosnak, mert akkor viszont jól működik ez a filmes megoldás.
Legendás volt fura kapcsolata színésznőivel és a módszer, ahogyan néha kihozta belőlük a teljesítményük legjavát.
Előszeretettel alkalmazta filmjeiben a MacGuffins effektet, amely egy tárgyat vagy személyt fontosnak állít be a film szempontjából, hogy azután teljesen mellékes kellékké degradálja.
Elég nehéz összeszedetten írni pályájáról és életművéről annak függvényében, hogy csak kis részét ismerem és inkább vagyok rajongója - annak amit ismerek - mint kritikusa és memoárírója.
Másik Hitchcock klisé, melyet utána kezdtek el megnevezni, "A vörös hering" effektus, melynek egyértelmű példája a Psycho első harmada, amikor még azt hisszük, hogy egy olcsó komédiát látunk, benne egy tolvaj lánnyal. Azután meglepődünk, mert a történet teljesen más irányt vesz fel. Rodriguez ugyanezt alkalmazta az "Alkonyattól pirkadatig" című horror első részében.
Egy sokkal egyszerűbb módon tisztelegnék előtte. Megmutatom az öt kedvenc Hitctcock filmem.
Kémtörténet, melynek értelme a legvégén áll össze. Mostani szemmel is gyönyörű női főszereplő (Margaret Lockwood). a film első fele megismertet minket a karakterekkel, hogy az egyéni motivációkat jobban megismerjük és egyes karakterek közelebb kerüljenek hozzánk. A film második fele egy rejtélyes kamaradarab, amely egy vonaton játszódik és egy eltűnés körülményeiről szól. A filmnek több feldolgozása született, de ezt láttam a legtöbbször. A remek szinkronnal együtt ma is élvezetes film, pedig majdnem hetven éves! A film itt elvileg megtalálható!
Tipikus thriller amely a világháború alatt játszódik egy elsüllyedt hajó mentőcsónakjában, amelybe a legkülönbözőbb emberek keverednek össze, beleértve látható és láthatatlan ellenséget. Feszült dráma, melyben nem tudni, ki jó és ki rossz, de mivel egymás után halnak meg a túlélők, van gond elég.
A film itt elvileg megtalálható!
Patricia Highsmith szabadította a világra a szocipata Mr. Ripley karakterét, aki több filmben gyilkolja a népet, hogy érvényesülhessen. Ebben a filmben ugyan nem ő a főszereplő, de legalább olyan beteg embereket sodor egymás mellé az élet, akik szegről-végről megegyeznek, hogy szívességből megölik a másikuk útjában álló személyeket, így biztosítva maguknak alibit. Profán alapötlet, remek megvalósítás, egyedülálló képi világ.
A film itt elvileg megtalálható!
A mai napig az egyik legjobb szerepcserés kémfilm, melynek alapját és konkrét jeleneteit is sok egyéb filmben dolgoztak azóta fel. Minden a helyén van benne. Alfred Newman rángatózó zenéje, Cary Grant charme-ja, Eva Marie Saint bája. Bármilyen hihetetlen, de ez akár egy James Bond film is lehetne, csak maga a titkos-ügynök nélkül. Az első Bond film ezután három évvel készült! Bármikor újra tudom nézni és értő kezekben megérdemelne akár egy Remake-et is.
A film itt elvileg megtalálható!
Amennyire jellemző a történet felépítése és dramaturgiája a rendezőre, annyira új számára a téma; a természet visszavág az emberiségnek. Hitchcock ragaszkodott a befejezéshez és, hogy ne akarják megmagyarázni, miért történik mindaz, amit látunk. A filmnek nincs zenéje, csak zörejezése. A film ha elvesszük a sallangot, nagyjából megfelel a későbbi Steven Spielberg blockbusternek, a Cápának a történetével és erre a sémára épültek a további állatos horrorfilmek. Legalábbis a sematikusabb változatok. Nyomasztó dráma egy kisvárosról, amely a madarak támadásának lesz kitéve. Eközben ismerjük meg a főszereplőket, akik a történések közben szeretnek egymásba. Sok mindent belemagyaráztak már a filmbe korábban, de szerintem pont úgy kell élvezni, mint egy zombie filmet; nem gondolkodni, miért történik minden, csak élvezni.
A film itt gyakorlatban is megtalálható!
