A félelem útján - Carjacked (2011)

A félelem útján - Carjacked (2011)

Rendezte: John Bonito

A film Mafab adatlapja: Carjacked (2011)

Megtekintés: Szigorúan tévében. Alvás közben. Pl.

Két rendezése alapján meg merem jósolni, hogy John Bonito vagy élete végéig alig középszerű akciót imitáló tévéfilmszerű darabokat fog rendezni, vagy átnyergel tévésorozat pályára, mert amit művel, az ott tökéletesen megfelelő. Nem akarom bántani, de annyira elcsépelt filmeket készít, hogy fáj. Az első, 2006-os rendezése, a "Tengerészgyalogos", két következménnyel bírt: 1.) Elindította John Cena filmszínészi karrierjét - igen, a korábbi munkái csak popsifüstnek minősültek - 2.) Útjára bocsátott egy amúgy tök felesleges franchiset, amelynek visszatérő főszereplője egy tengerészgyalogos. (2017-ig öt részen keresztül izgulhatunk, de John Cena jó érzékkel az első rész hihetetlen sikere után kiszállt a sorozatból, akárcsak a második etap főszereplője, hogy a következő három részben egy számomra ismeretlen srác ossza a skulót. Nevét nem fogom megjegyezni, mivel nem nézem a többi tengerészes és egyben gyalogos akcióorgiát.)

Második rendezésének két főszereplője van.
Az egyikük még úgy is titkos kedvenc, hogy gyakorlatilag ha megerőltetem az agyamat, egy film jut az eszembe, amivel megismertem, és onnantól kezdve nekem is utána kell néznem, hogy vajon, minek köszönheti Stephen Dorff - mert róla van szó - hogy mozifilmes pályán mozog azóta is. Az a mára enyhén kult szagú mozi pedig Wesley Snipes egyik legnagyobb filmes sikere is egyben, a "Penge - Blade (1998)". Ebben jött a fehér bőrű vérszívó szerepében a kisfiús charme-mal rendelkező Dorff, lemosta a főszereplőt - saját véleményem - és azóta ha fel is tűnik A listás mozik stáblistáján, nem ő a húzónév, az biztos. Ennek ellenére örülök, ha látom dolgozni, annak már kevésbé, hogy sokszor az a munka simán kerülhetne macskaköröm közé is, lásd egyik utolsó, általam látott moziját, a Maisie Williams főszereplésével készült, nulla költségvetésű kamaradrámát, a "Lesújtó forróságot - Heatstroke (2013)", amelynek szerepe annyi lehetett, hogy kicsit ismertebbé tegye a tini Maisie nevét, két évad Trónok harca között. Vagy egyszerűen erre volt ideje két sorozatforgatás között.

A másik főszereplő, Maria Bello, akinek azért jóval rövidebb, ennek ellenére, markánsabb számomra a filmográfiája, de, ahogy az évek szaladnak és egyre több ráncnyomot hagynak az amúgy dögös színésznő arcán, a neve is mintha a hangzatos moziposzterek helyett egyre inkább a videós borítókon díszelegne inkább, vagy az esti tévés műsorsávjában. Ez külön fáj, mert azért Bello egyik legnagyobb fegyvere eddig számomra pont az volt, hogy gatyaduzzasztó a szexiség, ami árad belőle. Tökös szórakozóhely-főnök a "Sakáltanyában - Coyote Ugly (2000)", dögös régészkutató, a Múmia sorozat harmadik részében, dögös zsarupszichiáter, a "13. rendőrőrs ostromában", dögös életművész, piti szélhámos és egyben remek karaoke énekes a "Tuti duókban", dögös anyuka az "Erőszakos múltban", majd elröpült vagy tíz év és a dögöst felváltotta a konszolidált milf nő, akiket alakítani kezdett. Konszolidált agyturkász a "Démontól megszállva" című moziban, amiből semmire nem emlékszem mostanra, vagy visszafogott kihívósággal rendelkező írónő a King művéből forgatott "A dagadt sofőrben", amire csak a híres író munkássága miatt emlékszem mostanra. És most ez is...

Mit árul el nekünk a két színész arcjátéka? (Ezt minek csinálom???)

"A félelem útján" magyar címe kicsit átverős, hiszen hasonló címmel moziba került már egy, a cikkem írása közben pontosan húsz éves thriller is, "A félelem országútján (1997)" címmel. Felületes nézőnek meg lehet, hogy bekúszik tudat alatt a cím, hogy "Nofene, nem láttam egy jó kis akciós mozit Kurt Russell-lel vagy mi a neve, jó régen? De, volt valami. Akkor megnézem ezt, hátha az, vagy a folytatása, vagy hasonló." Azután negyed óra múltán elveszíted az érdeklődés, mert nyögve nyelős a főszereplő nő és nyögve nyelős a film is.

Lorraine (Maria Bello) alkalmatlan anyának. Miért? Mert hiányzik belőle a mami-power. Meghajol az ex férjének, meghajol az ismerőseinek és meghajol a világnak. Még a gyerekét sem képes rendesen irányítani, és ha ebben nem jó egy anya, akkor miben?
Parában. Lorraine ugyanis túlizgul mindent és alapjáraton nehezen hoz döntéseket. Az ilyen nő az, akire szigorúan csak a háta mögött mondják rá az ismerősök, hogy életképtelen. Kivétel az ex. Az ex belemondja pacekba.
Lorraine pont azon fáradozik, hogy meggyőzze a bíróságot, hogy bár egy rendesen fizető állása sincs és gyűlésekre jár, ahol a társai is agyonvernék a női Woody Allen-t (csak humor nélkül hozza), amikor a semmiből jön a segítség egy bankrabló képében.
Roy (Stephen Dorff) pont Lorraine autóját szúrja ki magának, hogy némi ingyen fuvarral eljusson Mexikóba. Az anyuka ebben nem nagyon partner, hiszen az exe is hívogatja, a gyerek is éhes, a bíróság is szeretné látni, mennyire jó anya és ha ez nem lenne elég, az emberrablás ténye is kicsit felkavaró. Roy így a legjobbkor jön.
A férfi nyers stílusa kihozza a kalandvágyó az anyuból, aki a film végére John McLane-t megszégyenítő karakterfejlődésen megy keresztül.
A kezdetben hebegő nő nyolcvan perc múlva autós-kaszkadőrködik és az sem nagyon zavarja, ha egy olyan kocsit kell leszorítania az útról, amiben egy őrá erősen emlékeztető csonka anya-lánya család utazik.
Roy azonban, fenyegető magatartásával nem csak Lorraine-ből hozza ki a túlélőt, hanem annak elég passzív, Chad nevű fiából. Mondjuk nem emlékszem, mikor láttam ennyire ütni való kölyköt filmen, és néha, amit a forgatókönyv a srácra mér a filmidő alatt, az kimeríti a nettó baromságot. (Egy ízben az anyja menekülés közben leüvölti a fejét, hogy fusson el. Chad pedig áll, mint a fa...szán a hóban, pedig a szerep szerint se nem kakatón, se nem autista.)

- Te most tényleg lelövöd a poént?

Roy egy ideig hozza a fenyegető ellenfelet, de mire kitelik az ideje, egy szánalmas majommá vedlik, akinek legnagyobb problémája a végleszámolásnál is az, hogy ostoba egysorosokkal bombázza a fülkagylónkat. Szinte csoda, hogy egy-egy szitokszó is elhagyja a száját.
Amúgy, embert így még nem ütöttek el, mint rabló hősünket a végén a fészerben.
Jön a kocsi, Roy lő rá, elfogy a golyó, Roy vár, áll, üvölt, jön a kocsi, hatszáz vágás, jön a kocsi...
...telibeba**za a srácot.
Ezzel meg mi a tré van? (Gondolom, innen vette az ötletet Ridley Scott a Prometheusba, amikor Vickers a film végén csapásirányban fut a ledőlő űrhajó előtt, nehogy elkerülje a halálos lapítást. Itt meg Roy nem lép oldalra, pedig közel egy perce van rá. Ez noooormális???)
Vagy aki írta???

A film pontosan az, amit véleményem sugall. Egy erősen ostoba dráma, amelyben Stockholm szindrómára idő nincs, de tököt ereszteni és Sarah Connor nyomdokaiba lépni, igen.
A film, amiben a rendőrség még statisztának is gyenge.
Film, amiben a statiszták nagy része pedig irritálóan irritáló. (Az a pincérnő a végén, a pultos gyerek az elején. Én sem vagyok az az örök mosoly, főleg nem tíz óra meló után, de ezeknek az arcán csak olyan érzelmek tükröződnek, ami láttán úgy vélem, rosszabb, mintha anyáznának.)

A Ford dzsipes csávó meg külön tanulmány. Azzal a jófej csávós bevonulásával biztos a kedvenc törzsvendégem lenne, ha átszokna hozzánk.
Ja, nem.

35%
- Mert a főszereplőket csípem.

Megnéznéd?
Biztos?
Akkor keresd erre:
- A félelem útján (2011)

De tudod mit?
Nézd meg ezt!
- A félelem országútján (1997)

Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Rendezte: Fekete Ibolya

A film Mafab adatlapja: Anyám és más futóbolondok... (2015)

Megtekintés: Közel sem olyan erős darab, mint amennyire beharangozták, de drámakedvelőknek kellemes másfél óra.

Az "Anyám és más" című keserédes drámát sikerült egy napon, közvetlenül a "Drága Elza!" után megnéznem. Ne kérdezd, mi volt velem, hogy két erős magyar alkotással ütöttem el az időmet. Egyszerűen olyan hangulat kérdése. Olyan borús, magyar-film nézős hangulat. Ráadásul, mindkét filmről már jóval korábban hallottam, azután pedig egy viszonylagos, majd' másfél éves szünet után, véletlenül egyszerre jutottak az eszembe. Mindkettő érdekelt, mindkettőt megkerestem, megnéztem.

Mindkettőt jó filmnek tartom, de mondanivalója miatt talán a "Drága Elza!" az erősebb, míg színészi játékban és forgatási profizmusban sokkal masszívabb darab az "Anyám és más...", hiszen ez a visszatekintős kamaradráma, melynek jelenidejű főszereplője anya (Danuta Szaflarska) és lánya (Básti Juli), míg a múltban az anya (Ónodi Eszter) szerepe fontos, egy jutalomjátéka két remek színésznőnknek, akik mellett egy harmadik, idős hölgy végszavazik, ezért biztos te is találsz benne azonosuláshoz közeli karaktert.
Töfi1: Szaflarska ugyan Eredetileg a korábban Osztrák-Magyar Galíciában született, ezt a területet azután, felosztották Oroszország és Lengyelország között, és Lengyelországhoz csatolták, ezért a művésznő mint lengyel állampolgár öregbítette a filmes szakmát.
Töfi2: Szaflarska, benne volt a 100-ban, a film forgatásakor, és 2017 februárjában hunyt el, 102 évesen.
Töfi3: Bár Szaflarska alapjában lengyel színésznő volt és alig félszáz filmes munkában vett részt, közel 15 évvel korábban már dolgozott együtt Ónodi Eszterrel és a sors fintora, hogy az 1999-es "Az alkimista és a szűzben" Ónodi nagymamáját alakíthatta, míg ebben a filmben már egyenesen az öregkori Ónodi Eszter karaktert keltette életre!
Töfi4: A filmben látható Magyarországi elcsatolásos rész a lengyel színésznőnek ismerős téma lehetett, hiszen azt a területet is elcsatolták, ahol ő megszületett.
Töfi: Szaflarska utolsó filmszerepe.

A cím és a korábbi cikkek a filmről, azt sejtették velem, hogy egy bolondos, önfeledt vígjátékot fogok látni, amelyben anya költözései és a vele kialakult helyzetek a humor forrásai. A film azonban nem gyúrt rá a megmosolyogtatásra, annak ellenére sem, hogy találunk benne viccesebb részeket. Azonban sokkal inkább egy korkép, keserédes dráma, amely egy anya szemén keresztül mutatja meg a történelem olyan szegmenseit, amelyet egy a családot tyúkanyóként összetartó nő szemén keresztül ismerhetünk meg.
A történelmi negatív történések ellenére a film igen élet igenlő és pozitív oldalról igyekszik bemutatni az érát. Van a filmben ország szétszakítása, zsidóüldözés, államosítás, szegénység, érintőleges még emigráció is szóba kerül.
Mondjuk, állítom, hogy ha a forgatókönyvíró-rendező Fekete Ibolya bevonja néhány kollégáját, egy sokkal pörgősebb és család barátabb filmet tudtak volna tető alá hozni, amibe, a téma kapcsán, magam kicsit több humort csempésztem volna be. Ettől függetlenül az "anyám és más..." közel került egy remek tablókép bemutatásához, azonban talán szétszórt darabossága miatt kicsit olyan, mint a főszereplő idős édesanya gondolkozása, aki szemlátomást már kezd megküzdeni az öregkori Alzheimerrel.
Ezért néha a film szerkezete is kissé töredezett, ráfért volna némi fazonírozás.

A befejezés pedig bár teljesen egyértelmű, vártam volna némi kerekítést, valami kis kikacsintást rám, aki végigkövette ezt a kalandos életutat.
Az egész film emlékeztetett pl. Szabó István "A napfény íze" című körképes tabló tragédiájára, csak ott, mintha jobban beleilleszkedtem volna a környezetbe, a család életébe, amiből a közvetlenséget, érthetőséget kissé hiányolom.
Annak a filmnek drámai befejezése - a családi recept zúzóba kerülése - sokkal erősebben megérintett, mint itt az anyuka utolsó lélegzetvétele és szavai.

Még érdemes kiemelni az apát alakító Gáspár Tibort, akinek alakítása legalább olyan erős, mint Ónodi Eszteré és Básti Julié.

Azért a poszteren belém sulykolt 27 költözést sokkal markánsabban mutattam volna be, mert így bizony ez a nagy szám nem kapott kellő figyelmet.

65%

Drága Elza! (2014)

Drága Elza! (2014)

Rendezte: Füle Zoltán

A film Mafab adatlapja: Drága Elza! (2014)


Megtekintés: Ha van rá mód, kihagyhatatlan mozi!

A "Drága Elza!" a maga módján egy hiánypótló alkotás. Pusztán azért, mert a háborús dráma nem országunk kedvenc filmes műfaja, nem is készül belőle túl sok és ha mégis ilyesmire vetemedünk, az általában egy művészeti pénznyelő, mert sokba kerül - a pufogtatás az, ha láttad már pl. az élménylövészetek árait - és közel sem biztos, hogy megtalálja nálunk a közönségét. No, nem azért, mert nem szeretjük a háború poklát bemutató filmeket, csak ódzkodunk attól, hogy azt olcsó, vásári mulatságként kelljen élveznünk, így természetes, ha nem sok bizodalmunk van egy hazai alkotásban. Gondoltam eddig.
Azután megnéztem a filmet és a véleményem elég sokat változott.

A "Drága Elza!" abban a tekintetben is újító szellemben készült, hogy alkotói, miután a filmet kitették "jó indulatú rajongók", a világhálóra, ezzel megtorpedózva annak a lehetőségét, hogy a mozit érdemes legyen kiadni lakossági forgalmazásra, hogy esetleg a belefektetett energia és művészi értek kamatozhasson, inkább léptek egy merészet és filmjüket saját maguk tették végül elérhetővé, teljesen ingyen.
Mondanám, hogy ez a követendő út és le a kalappal Füle úr és Grátz Márk (A társ forgatókönyvíró) társasága előtt a gesztusért, de ugyanakkor sajnálom, hogy ilyesmire szükség van.
Igen, aki ismer, tudja, hogy részemről azzal próbálom a magyar filmművészet erejét támogatni, hogy mindenkit buzdítok arra, hogy alkotásainkat lehetőleg moziban tekintse meg, ha van rá mód illetve, ha tényleg tetszett a nézőnek az adott mű, akkor ne kalózmásolatokat gyűjtögessen, hanem adjon ki rá pár forintot, ezzel is támogatva művészeinket, alkotóinkat.

Füle Zoltán és Grátz Márk tehát részemről megérdemli a tiszteletet, a már előbb említett okból és abból is, hogy egy igen erős és ügyes filmet készített, igyekezve nem beleesni abba a hibába, hogy klisésen mesélje el. Engem a "Drága Elza!" végig szórakoztatott, már, ha egy háborús dráma esetében beszélhetek ilyesmiről. Füléék forgatókönyve talán nem elég feszes, lehetett volna sűríteni, azonban jó ütemérzékkel, mikor figyelmem elkalandozott volna, igyekezett visszarántani a nézőt valami érdekes pillanattal, erős karakterrel, apró fordulattal a székbe.

Lombos Misi (Makray Gábor) a vonat mellett vár az eltávra, hogy kiheverje a második világháború ráeső poklát, ám a menetlevelét figyelmen kívül hagyják, sőt, majdnem rásütik, hogy hamisította, ezért a karácsony környéki ideiglenes szabadság elúszik, mint sikoly a szélben. Felettese ferde szemmel néz a fiúra, egészen a következő támadásokig, amikor a magyar haderőt felmorzsolják az oroszok és Misiből hadifogoly lesz, aki csupán annak köszönheti, hogy nem lövik egy gödörbe, társai után, hogy a magyar, német és orosz nyelv mellett beszél olaszul is és így már egészen jó tolmács adottságokkal rendelkezik. Persze, hazajutásának helyzete ettől még végtelenül kilátástalan, amit viszont a fiú nem képes elfogadni. Egy rabtársa tartja benne a lelket és mintha valami fura baráti kapcsolat szövődne közte és az orosz csapat vezetője között, annak ellenére, hogy mennyire talmi kötelék is ez.
A háborúban azonban semmi sem az, aminek látszik és néha pont azok ugranak a torkunknak, akiktől legkevésbé várnánk. A biztonság pedig puszta illúzió.
Misi kálváriája az utolsó képsorok után sem biztos, hogy megnyugtató lezárást tudott elérni, habár, erre erősen utalnak. Mégis, olyan érzéssel álltam fel a film mellől, hogy Lombos úr kalandjai még nem értek véget, hiszen nem az a szerencsés - vagy mégis, mert nézőpont kérdése - fajta.

A film fényképezése egészen pazar (Grátz Márk). A kezdő képsorok megtekintése után - amiben azért a film egyik legnagyobb petárdáját máris ellövik - pedig megemelem a kalapom. A főcím zenéje és stílusa, együtt a gyönyörűen kivitelezett és korábban filmjeinkre nem oly jellemző technikai megoldások után azt kívánom Füle Zolinak, hogy kapjon egy telefont egyenesen Hollywood-ból és lökjék be a szekerét, mert alig némi rásegítés kell a fiúnak, hogy világsikerű rendező legyen, hisz a lovak már megvannak neki hozzá, a kisujjában. Márknak szintén hasonlókat!
Antal Nimród is kapott lehetőséget és ez úgy vélem, Füle Zoltánnak is kijár. Persze, nem kizárt, hogy ha bekopog ajtaján a kecsegtető ajánlat, direktorunk kicsit elkurvul - Nimródnál is voltak rá jelek, ettől eltekintve élvezem amerikai munkáit, mert stílusából elég sok megmaradt a vásznon - ám ezt a fajta prostituálást nekem elbírja a gyomrom.
Sőt, örülök annak, ha hazám tehetségei lehetőséget kapnak a világban és viszonylag ritka esetben fanyalgok.
Még kiemelném Kozow szerepében Bodor Gézát, aki bár előttem munkássága nem ismert, összességében egy elég jó kis színész. Talán, mert kicsit emlékeztetett a fiatal Jeffrey Combs-ra, akit nagyon kedvelek.
Makray Gábor talán nem olyan erős színészi jelenléttel bír, mint amit elvárhatnánk egy főszereplőtől, viszont ez a bizonytalan érzés nem tartott ki nálam a film végéig.

A film többsége a párbeszédekre és Lombos Mihály karakterének monológjaira épül. Bár, egy háborús akciófilm költsége egyáltalán nem pénztárcabarát, Füle forgatókönyve jó érzékkel lavírozgat az akciójelenetek és a kamaradrámai jelleg között, becsempészve a képsorokba némi humort is.
A film persze óhatatlanul megidézett néhány klasszikus darabot megoldásaival, de ez annak tudható be, hogy túl sok filmet nézek, így néha ott is kapcsolódást látok, ahol esetleg erre szándék nem volt.
A katonatársak lefestése az aknamezőn kicsit Jeunet, a legjobb cimbora mellékszál meg talán egy kis "Fight Club".

Egyedül, amin csiszolni kellene még, az a zenei aláfestés minősége és indokoltsága, mert egy komor dráma esetén néha a kevesebb több, bár, hangulatáért a készítő, Horváth Szilárd, figyelmet érdemel.
Várom a Füle stáb következő produkcióit és fiúk, az imdb oldal eléggé hiányos alkotói szempontból, így kéretik azt rendesen feltölteni, pl. a szereplők felsorolását! :)

Sajnos a film bemutatója körüli hercehurcára nem sok rálátásom volt, de az biztos, hogy érződött némi háborgás az "erőben". Már pár éve beszéltünk róla ismerősömmel, hogy jön ez a film és meg kell néznünk. (Belebotlottunk a trailerébe és felcsigázott minket.) Azután mintha marketing szempontjából nem teljesítettek volna elég jól a fiúk, mert szörfölgetés közben egyszerűen nem hallottam eleget a moziról utána vagy két évig, egészen addig, amikor véletlenül eszembe jutott - barangoltam egy filmes listán, hogy milyen jobb magyar filmek jöttek ki az elmúlt években és lemaradtam róluk - és akkor meg beírva a keresőbe, eljutottam egy indavideó linkhez, aminek egy részt örültem, mert legalább láthattam a filmet, másrészt, zavart, hogy alkotásaink milyen könnyen felkerülnek a világhálóra és így roppant kevés anyagi hasznot hoznak azoknak, akik kiérdemelték azt, hiszen, ha nincs bevétel, sokkal nehezebb egy következő filmet összedobni.
Amerikai filmek esetében nagyvonalúan (és képmutató módon) szemet hunyok az ilyesmi felett, de, ha úgy érzem, a film megérdemli, akkor hozzon annyi hasznot, amennyit csak lehet és az érdeklődő ne sajnáljon rá pár forintot.

80%
Remélem, ezt a magas osztályzatot később sem bánom meg és nem azért érzem ennyire jónak a filmet, mert ki voltam éhezve "tőlünk" egy ilyen produkcióra. Majd visszatérünk rá pár év múlva...

Ha szeretnéd látni és szerintem szeretnéd, akkor itt tedd meg, legalább a megtekintéssel támogasd a készítőinket!