Éjszakai ragadozók - Nocturnal Animals (2016)

Éjszakai ragadozók - Nocturnal Animals (2016)

Rendezte: Tom Ford

A film Mafab adatlapja: Nocturnal Animals (2016)


Megtekintés: Sokkal jobb értékelést kapott ez a bosszúfilm, mint amit valójában megérdemel.

Kifejtem bővebben, miért gondolom azt, hogy ez a mozi erősen túlértékelt.
Első kőrben kezdeném azzal, hogy munka után Milóval nekiültünk megnézni, de harminc perc után inkább az ágyat választottam és lassan a negyvenedik perc körül sikerült mély álomba merülnöm, így végül arra sem ébredtem fel, mikor Miló megtekintés után elhagyta az objektumot.
Igen, vannak filmek, amik valamiért megfognak és hiába dolgozom másnap és tudom, hogy négy-öt óra alvás után nyűgös leszek, egyszerűen nem erősebb az alváskényszer és az ágy mágneses ereje, hogy lefeküdjek. Pontosan ilyen mozi volt kb. egy hónapja "A fegyvertelen katona" Mel Gibson rendezésében; Leültem és csak a stáblistánál álltam fel.

A másik pedig, hogy a "Nocturnal Animals" története erősen túl van misztifikálva, miközben valójában egy egyszerű bosszútörténet, még csak nem is a véres leszámolás fajtából. Ahhoz, hogy megértsd, mire akarok kilyukadni, el kell mesélnem egy személyes történetet:
Valamikor, az ősidőkben, mikor még fiatalabb voltam és viszonylag vállalható arcú, pultosként, felszolgálóként dolgoztam egy étteremben. Volt egy törzsvendég lány, aki rendszeresen bejárt hozzánk, pár hetente a barátnőjével és megittak néhány pohár borocskát. Csinos lány volt, elég magas, még hozzám képest is, vékony, hosszú combokkal, kerek mellekkel, tengerkék-zöld szemmel, hófehér arccal, amit keretbe foglalt lilás-vöröses színű festett haja. A szemei kicsit talán hidegebbek voltak a kelleténél - hiányzott belőle a barnákra inkább jellemző tüzesség - viszont egyszer egyedül érkezett és a pultnál kötött ki, ahol jót beszélgettünk. A társalgás vége felé, mikor jelezte, hogy ideje távozni, félszegen felvetettem neki, hogy ha esetleg megadná a számát, szívesen felhívnám és beszélgethetnénk - meg ami még a férfi eszébe jut a hosszú combok láttán, mert nyilván eszünkbe jut - amire rövid úton lepattintott, amit persze meg tudtam érteni.
Eltelt nagyjából egy év és a tüske bennem maradt, amikor megint egy pultnál ülős este lett a lány érkezéséből, mivel barátnője megint nem ért rá valami okból.
Ismét egy jót beszélgettünk és csak szimpatikus lehettem a leányzónak, mert amikor már közeledett a továbbindulás ideje, hasonlóan félszegen, de felvetette nekem, hogy ha gondolom, esetleg megadná a számát nekem és folytassuk személyesebb vizeken a hajóvonták találkozását.
A tüske pedig, amely beágyazta magát valahol a lelkemben, azonnali távozást követelve kihozta belőlem a kicsinyes bosszúállót, amely viszont megfosztott egy lehetséges bensőségesebb kapcsolattól, amit ugye, valójában nem is bánhatok, hiszen amiről nincs bizonyosságunk, az csupán fantasztikum kategória.
Minden józan ész ellenére, viszont valami ilyesmit mondtam a lánynak, nem emlékezve pontosan valamennyi szavamra: - Nézd, tavaly már egyszer elkértem a számodat és nem adtad meg. Az azóta eltelt évben én egy cseppet sem változtam, ezért úgy érzem, az a telefonszám számomra teljesen szükségtelen lett mostanra és maradjunk az eredeti koncepciódnál, hogy nem adod meg.
Hülye vagyok?
Egészen biztosan!
De azt a kifejezést, amit a leesett állú lány arcáról olvasni lehetett, azt nem cserélném el sok más emlékemre, mert ritkán láttam olyan őszinte csalódott meglepetést, mint akkor, azon az arcon.
A lány többet nem jött hozzánk inni és lassan van tizenöt éve is, hogy megtörtént ez az eset.
Hogy ne érezd pusztán jellemem elítélendő gyengeségének, hogy ilyen töketlen módon vettem elégtételt egy korábbi sérelmemért - mint ahogyan Miló többször rávilágított hiányosságomra lelki téren ez ügyben - még tudnod kell a történet egyik leágazását, amit kevesen tudnak, de nekünk, akik ott dolgoztunk, sikerült összerakni, hiszen ismertük a vendégkörünket.

Szóval, ami csak segített a lány re-lepattintásában, az egy apróság, amivel nem volt tisztában:
Miután én nem voltam számára kecsegtető alternatíva, kolléganőm elmesélte, hogy egyik hétvégén, amikor nem dolgoztam és ezért pont nem is lehetettem tanúja, de vörös hölgyünk sikeresen összeismerkedett egy másik törzsvendégünkkel, egy kecske szakállas, ezért nálunk "Kecske" becenevet kapó fiatalemberrel, aki külsejében valahol az igénytelen és a szakadtan divatos között helyezkedett el és eléggé morbid életvitelt folytatott az egyszeri emberek számára, amibe néha eszméletlen, Jackass szintű elemek is belefértek.
Egyszer ez a srác például, mert jobb dolguk nem volt egyik komájával, fogadást kötöttek pár ezer forintra, hogy Kecske nem bírja meginni a barátja - Nem a sajátja!!! - hányását egy cipőből. Kecske megnyerte ezt a fogadást, a kolléganőm pedig hátraszaladt okádni az öltözőbe, habár, talán Kecske az övét ingyen is vállalta volna. Az már nem nagyon változtat a tényen, hogy Kecske az eset alatt mennyi alkoholt fogyasztott, vagy, hogy magának a rókának, ha már állatnevek, milyen volt az állaga, mennyisége.
Szóval, Vörös csinos lány sikeresen levadászta ezt a számára nyilván megfelelőbb partiképes ifjút - mondjuk nálam tényleg jobban nézett ki a srác, bár az nem nagy kunszt - és néhány hónapig együtt is jártak, igaz, kapcsolatuk minőségéről nem tudok többet, mint a bizonyos cipőből felhörpintett "ivadékról".
Gondolhatod, hogy ezek után, a következő pultos beszélgetés alatt, mielőtt a leány számát visszautasítottam, végig a száját figyeltem, hátha találok még ott valami kis elkenődött foltot, visszamaradt cafatkát, annak ellenére, hogy a józan ész szerint is már hónapok teltek el a Kecskével folytatott viszonya óta.

Mit érsz egy hatalmas házzal ha nincs kivel megosztanod?

És, hogy miért hoztam ezt a kellemetlen történetet a filmmel kapcsolatban?
Mert Tom Ford kissé naiv története pontosan ezt a fajta kicsinyes bosszút dolgozta fel, amelyet egy férfi (vagy akár nő is) képes megtenni azzal, akivel érzelmi közösséget vállalt volna, de a másik fél elárulta őt és azokat a felhizlalt érzelmeket. (Oké, az én esetemben persze elég erős ilyesmiről beszélni, de kicsiben kezdődik.)

Edward (Jake Gyllenhaal) valamikor kezdő íróként meghódította ideiglenesen Susan Morrow (Amy Adams) szívét, de mikor kapcsolatuk igazán igényelte volna a kiegyensúlyozottságot, Susan nemes egyszerűséggel lelépett Edward életéből és beadta a válópert.
Látva a filmet pedig bizton állíthatom, hogy Edward csalafinta tervét, hogy visszaszúrjon kicsit Susan-nek, arcába tolva az élet igazságtalanságait, nem azért építette fel, mert Susan elvált tőle, hanem az okért, amiért eljutott a válásig, tudni illik Susan nem hitt Edward írói vénájában, nem bízott irodalmi teremtő erejében és mi ez, ha nem egy hatalmas arcul csapása a férfi egojának, ha a nő nem hisz benne és nem lesz a múzsája?

Susan tehát nem hitt abban, hogy Edward-ból valaha igazi író lesz - ezt arra mondják, aki nem csupán a fióknak ír, mint majdnem én is, hanem sikeresen megjelenteti a könyvét és nem csak azok a példányok fogynak belőle, amiket maga az író küld szét az ismerősöknek, hanem van vásárlója is, azaz kelendő.
Edward pedig, miután kilépett életéből a nő, akit nem tudott korábban meggyőzni tehetségéről, a legelegánsabb - már ha egy bármilyen "bosszú" lehet elegáns - módját választotta, hogy helyre billentse megtépázott énképét és hosszú évek kemény munkájával elkészített egy olyan könyvet, amelyik - és Edwardnak ezért is volt valószínűleg korábban nagy szerelme a nő és ezért is fájhatott annak árulása - pontosan tudta, hogy érzelmileg meg fogja érinteni a nőt és arra sarkallja, hogy minimum elmondja neki, hogy tévedett vele kapcsolatban.
És én ezt a motivációt pontosan értem, mivel velem is megtörtént.

Az hab a tortán, hogy Susan pont akkor a legsebezhetőbb érzelmileg, amikor Edward ismét megjelenik az életében, de ez legyen az ő baja, nem igaz, hiszen milyen már, hogy amikor a férfi kívánta, hogy mellé álljon, faképnél hagyta, most, amikor meg érzi, hogy kapcsolata és jelenlegi élete kátyúba fut, görcsösen kapaszkodna akár a férfiba is!
Ne hidd, hogy nőellenes vagyok. Ha a film forgatókönyve fordított szereposztással dolgozott volna, akkor is így éreznék, csak akkor Edward lenne az, aki nem teljesen szimpatikus számomra és Susan lenne az, akinek drukkolnék.

Biztos dolgoztak a sminkesek Adams fizimiskáján, mert, ahogyan Miló és észrevette, vannak jelenetek, ahol kifejezetten szép, míg máshol eléggé leharcolt a külseje, főleg az arca.

Hogy a történet ezen aspektusát megértsük, a film három szálából kettő építi fel nekünk erre a dramaturgia, míg a harmadik szál maga Edward szerzői regénye, amelynek jogai már eladásra kerültek és Susan, miközben a kéziratot olvassa és véleménye gyökeresen megváltozik Edward teremtői tehetségét illetően, a könyv oldalain elmesélt dráma vizuálisan is megjelenik nekünk a film legbrutálisabb és érdekesebb pillanatait megmutatva, talán még tehetségesebb színészekkel, mint akiket a főszerepben látunk.
A könyv cselekménye egy sokkal profánabb és erőszakosabb bosszútörténet, ami talán pont azért íródott meg, hogy kontrasztot alkosson Edward szándékával szemben és mivel magát is belehelyezte a könyv egyik szerepébe, sőt, még durván el is bánt magával - bár legrondábban még így is a női szereplőkkel végzett a regényben és viszonylag gyorsan ki is írta őket a történetből, hogy ezzel is az író fájdalmára tudjunk koncentrálni - hogy a film végén ne Susan oldalára álljon a néző, ha állást akarna foglalni, hanem inkább a hiúságában sértett, egykori elhagyott férj mellett tegyük le a voksunkat.
Ezek mellett pedig a film a jelenben még bünteti is a nőt, hiszen a második férje mellett van lehetősége egy galéria tulajdonosként kamatoztatni a tehetségét, de pontosan azt kapja a férfitől, amit egy kemény kezű nő, aki igyekszik normális családi életet élni és ez a megcsalás, ami felér egy arcul csapással.

Nem ismerem Tom Ford munkásságát, aki a filmet rendezte és már készített korábban egy filmet illetve, mintha valami divatdiktátor lenne a férfi vagy mi, de borítékolom, hogy ehhez a forgatókönyvhöz valamilyen módon az életéből merített és egy sokkal korábbi sérelmét kompenzálta képírói minőségben, annak ellenére, hogy az alapot Austin Wright regénye képezte. Ezt azért gondolom, mert a film eléggé személyes hangvételű munkának tűnik, ez meg akkor lehetséges, ha a készítő valamilyen módon érintett a témában.

Az elképzelt történet kiemelkedő két színésze számomra a helyi rendőri erőt képviselő Michael Shannon, akinek kissé kétfelé néző szemei és robusztus álla jól kamatoztatható, mint tökös fegyveres segítség, aki felajánlja Tonynak (szintén Jake Gyllenhaal), hogy kellő motivációt kapott, hogy alkalmazza a szemet szemért elvét, míg a másik meglepően jó alakítást a korábban szerethető Ha-ver-t alakító és mostanra a szememben ezzel a szereppel sokat nőtt Aaron Taylor-Johnson alakítja.

Ja és van benne egy Isla Fisher, akinek egyszerűen nem sikerül betörnie a fősodorba, pedig kellemes jelenség. (Karaktere - fehér bőr, vörös haj - eléggé hajaz Amy Adams-re, ezért úgy vélem, nem véletlenül lett végül ő a befutó Edward regényhősének feleségének szerepére.)

Tony nem túl tehetséges lövész, bár, ha azt vesszük, hogy gyakorlatilag két embert ölt meg szinte véletlenül meghúzva a ravaszt, akkor viszont elég profi gyilkológép.

Amire viszont még keresem a választ, hogy mit is akart jelképezni Ford a film főcímébe beépített rengeteg kövér hölggyel, akik - és gondolom a cél ez is volt - enyhe undort ébresztettek bennem, miközben épp a vacsorámat akartam elfogyasztani. Talán ez a rész volt az egyik legváratlanabb számomra a filmben.
Talán a fogyasztói társadalom egyfajta kifigurázása akar lenni, hogy ha elég gazdag vagy, még azt is művészetnek ítéled meg, amit a mindennapokban simán elkerülsz és hidegen hagy, vagy esetleg undorít.

60%

Ha megtekintenéd:
- Éjszakai ragadozók (2016)

Különvélemény:
Erősen szpojleres felvetés, de ha én rendezem a filmet, biztosan beiktatok egy plusz jelenetet a film végére, még akkor is, ha ezzel elviszem az abszurd humor irányába a filmet.
A jelenetben Susan bent ül az étteremben, várja Edwardot, aki kintről figyeli, majd grimaszolva bemutat egyet a nőnek, aki nem látja, de reményekkel telve várja, majd a férfi hátat fordítva a múlt sérelmeinek, elégtételt érezve elhagyja a várost.
tudom, igazi romantikus vagyok...

Körök - Rings (2017)

Körök - Rings (2017)

Rendezte: F. Javier Gutiérrez

A film Mafab adatlapja: Rings (2017)

Megtekintés: Ha szeretted az előzményfilmeket, ez kicsit vissza fog vetni.

Miért készítették el ezt a filmet valójában, próbáltam mosogatás közben rájönni. Voltak jogok, amik lejártak volna, ha nem kerül gyorsan moziba a forgatás után? (Hiszen vagy két évig csücsült a dobozban, ami sosem jó jel. Volt film, ami egyáltalán ilyen dobozba zárás után csupán azért került moziforgalomba, mert a főszereplője közben véletlenül befutott és úgy már meg merték kockáztatni, hogy a nevén keresztül legalább a gyártási költségeket visszatermeljék.)
Elképzelni sem tudom, miért akartak a "Kőrnek" mítoszt teremteni egy olyan harmadik résszel, amelyik simán mítoszrombolás.
Az egész olyan légből kapott, hiszen pont úgy hozták be az új szálat, akár a tévésorozatokban a főszereplők családtagjait szokás: Korábban még csak szó sem esett a karakterről, azután a negyedik évadban kiderül, hogy létezik, még él és hamarosan szerepelni is fog, khm, meglátogatja a sorozat szereplőjét valamilyen ügyből kifolyólag.

A Körök harmadik része kb. pont ilyen és az a legrosszabb benne, hogy olyan érdektelen, hogyha szinkronos lett volna, elég, ha a háttérben hallgatom és néha rákattintok.
Pedig nem kezdődik olyan rosszul ez, sőt, már hajlottam afelé, hogy a lehúzós kritikák egy kicsit túl sokat várnak el, szinte misztifikálva a korábbi epizódokat.
A repülőgépes jelenet még izgalmas is volt, éreztem a feszültséget. Ez a minimum, amit elvárok egy olyan horrortól, amelyikben nem tucatszám hullanak a karakterek, hanem az egész játékidő alatt talán ha hárman patkolnak el - néha ebből egy-kettő flashback. Ez biztos annak is köszönhető, hogy a film alapja a keleti kultúrából érkezett, ahol persze előfordulnak a slashernek is módozatai és folyik a patakvér, bél, sár és bélsár, de a kísértetes filmjeikre - amelyben a múltjuk épp úgy szerepet játszik, mint identitástudatuk illetve hiedelemviláguk, a folklór, ezért, náluk sokkal pimaszabb kísértethistóriák látnak napvilágot, mint az amerikai filmipar fellegvárában, ami sokkal profánabb és csupán akkor hajlamos kilengeni a kommerszből a művészi felé, ha az adott rendező leginkább a határokon kívülről érkezik.
Mellesleg szerintem Gutiérrez nem tehetségtelen rendező, de nem ebből a filmből fogjuk megismerni zsenijét, mert ahhoz ez a mozi édeskevés.

A Körök, tehát nem egy vérgőzös hentelés, ahogyan az elődei sem, pedig nem volt japán eredetije, lévén, hogy a sorozattól függetlenül találták ki, így akár kiléphettek volna a Suzuki által megálmodott komfortzónából. Ami fájdalmasabb, hogy két forgatókönyvíró ötletét, trióra kiegészülve öntötték végleges formába és a végeredmény egy kb. tévéfilm szintű thriller lett, olyan erőltetett és kiszámítható befejezéssel, ahol még a csavar sem működik megfelelően, a befejezést illetően, mert az is olyan, mintha láttuk volna már, úgy ollózták volna össze több, hasonló témájú filmből.

Tiszta Jessica Alba

A film első fél órája ugyan nem túl pörgős, azért egészen jó irányba halad. Az iskolai professzor, (Johnny Galecki - Többen az Agymenők sorozatból ismerik, de én már jóval korábban kedveltem a srácot) Gabriel figurája egészen érdekes lesz, miután kiderül, hogy volt ideje legalább magáról levenni az átkot és egy kiterjedt kutatást végez az egyetem területén belül, egy lezárt emeleten, ahol, tucatnyi fiatal dolgozik azon, hogy kinyomozzák, hogyan lehetne megakadályozni az átkos videókazetta által okozott károkat. Ami viszont baj, hogy annak ellenére, hogy látszik, mekkora energiát fektet a tanár és diákjai ebbe a munkába, a filmben ez egy totál felesleges mellékvágány, kihagyott gólpassz. Gabriel nagyjából addig jutott, hogy egy könyvbe gyűjtötte gondolatait és rájött, hogy egyesével mindig tovább kell adni az átkot, azután keresni egy következő balekot, akit vagy szintén felszabadítanak, vagy hagynak a picsába.
Mondjuk, az nem tetszett, hogy egyik tanítványa a krízis idején inkább hazamegy és ott próbálja átadni a halálos veszélyt a főszereplő nőnknek, ahelyett, hogy egyenesen Gabriel seggébe lógna, hátha kitalálnak egy gyorsabb, biztosabb megoldást, hiszen annyian vannak ott. Oké, ez az unásig ismert dramaturgiai húzás, ami zavaró lehet, de felülemelkedünk rajta.

Azután, ami zavart, hogy szerelmespárunk panaszkodik, hogy közel hat hete nem találkoztak személyesen, mert olyan nagy a távolság, erre a leány belebámul a pasija monitorjába, ott háborgást érez az erőben, mert megjelenik egy másik, hasonlóan nem rossz fehérnép, mint ő, és szemlátomást, van jogosultsága a fiú szobájában tartózkodni, mire főszereplőnőnk autóba pattan és a távolságot, melyet másfél hónapig egyikük sem gyűrt le, mert lusták, mint a dög, most egyetlen szusszal levezeti és megérkezik az események sodrásába.
Mondjuk, azt is imádom a filmekben, amikor a lány érdeklődik a pasija után, azoktól, akik ismerik és egy nem mondaná azt - legalábbis, akikkel kapcsolatba kerül - hogy persze, ott van a Lullaby B/5-ben, ne parázz már rá ennyire! - hanem még adják alá a lovat, homályos célozgatásokkal, ami után, én hasonló esetben, azonnal tárcsázom a 911-et, hogy a pasimat kinyírta egy csapat gimis és nem adják ki a csontokat!
Teljesen esetleges, hogy végül a főszereplőnk, Julia (Matilda Anna Ingrid Lutz - a nevét nem vagyok hajlandó még egyszer leírni és kíváncsi vagyok, mikor fogja megváltoztatni, bár a stáblistán már csak a Matilda Lutz-ot írták ki és nem a teljes és nem túl gazdaságos négyest.) Lutz egyébként az olcsó Jessica Alba, hiszen néhány beállításban kísértetiesen emlékeztet Albára, aki bizonyára azért nem volt elérhető, mert harmadik részbe nem ugrik fejest - baromság, hisz Spy Kids!!! - vagy mivel a Szem című thrillerben már elhasználta a j-horror-remake mannáját, így őt nem fűzték be a projecthez. Vagy simán kiöregedett - el sem hiszem, hogy ilyet írtam - a szerepkőrből, szegényke.

Mellesleg ne felejtsem el megemlíteni, hogy az erőszakos folytatás alig jobban kapcsolódik az első két részhez, mint a Cloverfield Lane 10. az eredeti Cloverfieldhez. Ugyanaz az univerzum, van is némi átfedés, de egyébként új megközelítés.
Eddig nem írtam, miről van szó?
Szóval, Gabriel prof megnézve a videót, felépít egy nagyon különleges ügyosztályt, hogy végleg letöröljék a videófilmet, de valahogy sikerül még többeknek megnézni a halálos fegyverré duzzadt képsorokat. Ebbe a táborba tartozik Julia barátja is, Holt (Alex Roe), aki óvná a lányt, de mivel titkolódzik, ahogy a való életben is történne, ezzel csak még jobban bevonzza a fiatal pipit a kalandokba. Ráadásul Holt remekül választott társat a bajban, mert Julia még házastársi eskü nélkül is tartja magát az ígéret, hogy együtt jóban és rosszban, aminek folyományaként leül és megnézi a filmecskét, amíg a pasija alszik. A telefon pedig megcsörren és akkor először gondoltam arra, hogy de fura lenne, ha azzal a csöngetéssel is csinálnának már valamit, amit eddig nem és ne kelljen végighallgatni a kislány dumáját a hét napról.

Szóval, Julia retináig benne van a balhéban és mivel őt az átok jobban fogja, mint másokat, kap némi plusz infót is a filmecske másolatában, hogy a további alig egy órát kitöltsék olyasmivel, amit eddig nem láttunk, meg egyébként nem is hiányoltunk.
Kiderül, hogy Samarának volt egy anyja, mielőtt örökbe adták a kis árvát, vagy mi, és ha lehet, az anyukának még szomorúbb volt a sorsa. Julia ezt a sorsot nyomozza ki a további negyven percben, de valami hihetetlen proli módon.
Van a tipikus, senki nem beszél a múltról, szitu. A motel tulajdonosa is kijelenti, hogy erről nem beszél, aztán amikor Holt vacsora közben mellé ül a bárpulthoz, mégis úgy megered a nyelve, hogy elszpojlerezte az egész filmet, igaz, hogy a legismertebb név megjelenésével a vásznon már tudtam mindent.
Végül a film egyszerre hozta fel bennem az emlékeim közül a tavalyi nagy sikerű "Vaksötét - Don't Breathe (2016)" és a sokkal régebbi "Gótika - Gothika (2003)"című mozit. Szerencsére mindkét film színvonalasabb volt mit ez. a Vaksötét végig erősen feszült, a Gótikába meg nem lehetett azonnal rájönni, hogy mi lesz a végkifejlet, illetve ki van kivel.
Itt azonban amint megjelenik Vincent D'Onofrio, tudjuk, hogy sáros, mint Lali bácsi csizmája, mikor ősszel hazajön az autószerelő műhelyéből. Nem tudom, mikor jönnek rá, hogy ha beraknak egy húzónevet a filmbe, - vagy minimum egy ismertebb nevet - még a hülye is le fogja vágni, hogy kire kell prüszkölni majd.

Vincent D'Onofrio már húsz éve eljátszott egyszer egy vakot a "Szerencsés fickókban - Good Luck (1996)" - Ott azonban volt szerencsénk megfigyelni a játékát, mert a filmben nem takarta a fél arcát egy sötét szemüveg.

Nem nagyon merem ajánlani a filmet, mert bár vannak benne eltaláltabb pillanatok - Gabriel autós balesete nem ilyen - azért erősen olyan íze lett, mintha egy a Kőrből készült tévésorozat pilot filmje lenne: Kék szűrő, néhány érdekesebb karakter, elegendő izgalom, tipikus frászhozós befejezés, és legalább annyi további kérdés, ami egy évadra elég lenne.

Ja és bár a meghatározás horror, mint műfaj, ez azért lassan inkább emlékeztet egy thrillerre.

Scal barátom kritikája a filmbook oldaláról: Körök-et vert a nézőre.

Különvélemény: Most már, ha kezdik a Samara családi titkok kiásását, szeretném azt megtudni, honnan jött a felvétel, ki volt a számtech-audiovideó tudor a családban, illetve milyen átok volt az, amelyik összekötötte a kútba fulladó kislányt egy szalaggal, amelyik montázst tartalmaz, kb. 30 másodpercben? És ki vette fel a képeket? És ha senki és csak egy szellemi terméket látunk a szalagon, mi módon kerültek a képek össze? Mi a logikája? Kik a személyek, akik kukacként csapkodnak egy nagy kád tejben? Ki vitte oda középre azt a kurva hosszú létrát és engedte el? Ki világította be? A leugró nőt miért nem állította meg? Stb.
Szóval, most már fókuszáljunk magára az igazi titokra: A felvétel keletkezésére.

40%

Ha szeretnéd látni:
- Körök (2017)

Game Over - 3615 code Père Noël - Game Over (1989)

Game Over - 3615 code Père Noël - Game Over (1989)

Rendezte: René Manzor

A film Mafab adatlapja: Game Over (1989)

Megtekintés: Gondoltad volna, hogy a világsikerű "Reszkessetek, betörők! - Home Alone (1990)" egy francia horrorfilm átdolgozása?

Pedig, szegről-végről az. Még akkor is sziklaszilárdan ki merem ezt jelenteni, ha Chris Columbus esetleg tagadná. Vagy borzalmasan jó volt az időzítés.
Az alaptörténet erősen hasonló.
Thomas (Alain Lalanne) édesanyjával és anyai nagypapájával él együtt egy hatalmas kastélyban - szinte szó szerint - amelyet apukája hagyott rájuk és az épület a csodák birodalma. Ez azért lehetséges, mert akár Thomas, apja és annak leszármazottjai is mind nagy játékszenvedéllyel bíró álmodozók voltak és generációkon keresztül építgették fel úgy a házat, hogy rengeteg titkos járatot és egy hatalmas játéktermet alakítottak ki benne, aminek titka apáról-fiúra szállt.
Thomas, amikor épp nincs iskolában a szünet miatt és nem barátaival hülyéskedik, akkor kutyájára vadászik, aki az épp aktuális hóbortnak megfelelően alakítja az ügyeletes ellenségképet.
Miközben a kis család a karácsonyi ünnepekre készül, addig egy erősen zavart szellemi képességekkel rendelkező és erőszakra hajlamos férfi (Patrick Floersheim) igyekszik megtalálni a helyét a társadalomban úgy, hogy télapó gúnyába öltözve koldul szeretetet. Mivel a pasas érzelmileg csúnyán labilis, egy bevásárló központban - ami szintén Thomas családi öröksége - keresztezi az útja Thomas anyukájáét, Julie-ét (Brigitte Fossey) és elhatározza, hogy eljut a nő házába, hogy ott amolyan sátáni mikulásként, elégtételt vegyen rajta és családján.
A férfi, miután egy ajándékküldemény "részeként" megérkezik a házhoz, csupán Thomast, a kutyáját és az erősen vaksi, ezért többnyire passzív ellenállásra kényszerülő nagypapát (Louis Ducreux) találja otthon. A mellékszereplőket kiiktatja, amiért a majrés Thomas erején felül teljesítve dzsihadot hirdet a betolakodó ellen és kezdetét veszi egy néhol gyermekded, máskor szürreális home invasion mozi.

A filmben egyes részek gyermekbarátinak számítanak, ami miatt egy felnőtt elgondolkodik, valójában milyen műfaji besorolásba lehet beszuszakolni a mozit, máskor pedig felülkerekedik a durvaság, ami felülírja a korábbi bohókás, vicces jeleneteket. Szóval, műfajilag egy kevercs. A legdurvábban kilógó pillanatok egyike a Rambo és Rocky hommage-ként funkcionáló kezdő részek, amikor Thomast mutatják be. A kisfiú, játékait felhasználva, Arnold Schwarzenegger és Stallone sikeres akciómozijaikat mintegy parodizálva felöltözik, hogy leszámoljon a kutyusa által alakított ellenséggel, ezért egy montázsban felöltözködik harci felszerelésébe - megfelelő helyre kerül kés, gránát, puska, homlokpánt - miközben az Eye of the Tiger-re erősen emlékeztető Európai és megfelelően gagyi szinti-pop szól a képek alatt. Utána Thomas "dzsungelharcot" vív az állat ellen, amelyet ötletes beállításokban és vágásokban prezentálja nekünk a film. Az abszurd itt is megjelenik, pl. a folyosóba épített csapónyílás képében, vagy később egy festményteremben, ahol még Thomas is elveszik némi időre, pedig ha valakinek, neki pontosan tudnia kellene, merre van az arra.
alant a film főcím-zenéjéből részlet. Aki azt állítja, hogy nem az Eye of the Tiger-t másolja, az hazudik! 😅

A nagypapa persze a legnagyobb problémája a kissrácnak, hiszen az öreg vak, mint a denevér, ráadásul inzulinra is szüksége van, ezért végig lehet feszültségforrásnak használni, mert gyámolításra szorul. Ebben a tekintetben a történet karakterfejlődésről is szól, hiszen a szélsőséges helyzetben való helytállás hatására a gyermek Thomasnak fel kell nőnie a szituációhoz, mind fizikálisan, mind lelkileg, hiszen a film elején fontos momentum, hogy Thomas, osztálytársai zömével ellentétben, vakon hisz a Télapó létezésében és minden vágya, hogy találkozhasson az öreg fehér-szakállú ajándékosztóval. A film egyik gyenge oldala, hogy az eléggé inaktív nagypapát istápolni szükséges és néhol a megmentése erősen erőszakosan és esetlegesen sikerül.

Szóval, miért is pont Home Alone?
Thomas egy tizenéves (valójában csak kilenc éves fiút játszik), aki "szinte" egyedül van egy hatalmas házban - legalább háromszor akkora a terület, mint Kevin családjának amerikai házacskája, ezért sokkal könnyebben elhiszi az ember, hogy itt el lehet veszni és bolyongani is van lehetőség, mint a másik filmben, ami néhány szobából áll csupán, igaz, ott is remekül kihasználják az épület adottságait - és erején felül kell teljesíteni, hogy a felnőtt betolakodót legyőzze.
A történet karácsonykor játszódik.
Az anyuka nem tartózkodik otthon.
Van egy öreg mellékszereplő, aki adott ponton megmenti a kisfiú valagát.
Mindkét filmben van felkészülési montázs - puska a gyerek kezébe - és ötletes csapdák, fegyverkezések.
A film Franciaországban készült, míg a "Home Alone" szerető családja pont Párizsba utazik.

Ám, ha a "Home Alone" lopikált is a filmből, a francia mozi is emelt át elemeket az amerikai gyerekmozikból, kezdve mindjárt Thomas Rambo-vá, illetve Matrix-á (Schwarzenegger kultikus figurája a Kommandó című akciófilmből) lényegülése harc előtt.
A képi világ, vágás megelőlegezte az amerikai filmek színes art-os, pop-os stílusát, a csili-csálé színvilággal, beállításokkal, technikai megoldásokkal, így úgy Európai, hogy mégis nagyon sok minden emlékezteti a nézőt egy pörgős tengerentúli mozi hangulatára, mindezt még a kilencvenes évek előtt.
Egyszer érdemes megnézni a filmet, mert eléggé unikum a horrorfilmes planétán belül - ott helyezkedik el, ahol a The Goonies, Gremlins illetve mostanában a Strange Things című sorozat - amihez hozzátesz, hogy francia moziról van szó.

René Manzor mindjárt első filmjével olyasmit ért el, amit nem tudott felülmúlni: Egyszerre dirigálta a franciák egyik legismertebb exportcikkét, Alain Delon-t és készített el egy félig művészi, egészen drámai darabot, amely kikezdi a néző türelmét, azonban erősen ajánlott darab azoknak, akiket érdekelnek a kult mozik. A film címe "Átjáró élet és halál között" és a filmbook nevű partner oldal egy nagyon jó kritikát hozott le róla, Scal komám, amelynek linkjét itt találod: "Átjáró a filmbookra".
Manzor azután rendezőként inkább sorozatokban működött közre, de abból sikerült olyanokba is bekerülnie, mint a "Hegylakó" vagy az "Ifjú Indiana Jones kalandjai", amit pont a "Game Over" vizualitásának köszönhetően tudott elcsípni. (Van benne egy "vonatos" jelenet, ami egészen zseniálisan lett fényképezve.)
Sajnos, azonban mozifilmek terén nem sok lehetőséget kapott és ritkán is kérik fel, viszont forgatókönyvíróként is tevékenykedik. Kevesen tudják, de a Hegylakó 3. részébe is belekontárkodott kicsit.

A Thomas-t alakító kisfiú karrierje talán még érdekesebben alakult.
Alain Lalanne aki egyébként a rendező, Manzor fia, miután kinőtte a gyerek szerepkőrt, felhagyott a színészettel - mellesleg azért abban nem is volt olyan erős - és a filmezés egyéb területein kezdett karriert építeni. Producerkedett is, azután a filmtrükkök felé vette az irányt, aminek köszönhetően - és itt kapaszkodj meg - olyan filmek vizuális koncepciójában vett részt, mint az Avatar, A sötét lovag (A cikk írása előtt tök véletlenül azt néztem meg!), A visszatérő illetve a Függetlenség napjának második etapja.

Magam először a filmmel még az ősidőkben találkoztam a német RTL klub műsorán, gyönyörű szép képi minőségben - azóta sem találkoztam olyan transzferrel a neten a filmről - és bár a felét sem értettem a szövegnek, azért tudtam élvezni, hiszen a lényeg könnyen kihámozható.
A gyilkosunk itt nem egy arctalan figura, ennek ellenére is elég rémisztő, mivel látszik, hogy egy zavart emberről van szó, aki igyekszik a maga módján közelebb kerülni a gyerekekhez - talán mert belül még maga is gyermeki - de az elutasítás hatására és mert közben ideiglenes állásából pont Thomas édesanyja rúgja ki, alkalmatlansága okán, elönti a tehetetlen düh és bosszút igyekszik állni az egész világon, amiben az sem gátolja meg, hogy az áldozatai akár gyerekek is lehetnek.
A filmvásznon pedig mindig erős az erőszak, ha gyerekek ellen irányul.

A film kezdésében Thomas "kalandozásait" figyelhetjük meg, amelyben fantáziavilága hangok, effektek bevágásával jelenik meg a néző számára, néha a képi világgal megtámogatva, amelynek köszönhetően olyan, mintha a fiú egy másik világba kerülne és ott történnének vele meg az események. Ebből a szempontból a film eleje kissé emlékeztet az "Égigérő fű (1979)" című magyar film elejére, ahol a főszereplő, bérházban lakó kisfiú, Misu (Hintsch György) él át képzeletbeli kalandokat a fantáziájában, amely alatt bemutatják magát a gyermeket és, hogy mennyire leleményes.

A filmből a vágatlan verziót ajánlom.
A film "Deadly Games" címen is forgalomba került.
A film készítésének idején Bonnie Tyler különösen népszerű lehetett Franciaországban, mivel a film fontos karácsonyi hangulatú betétdalára őt kérték fel. A szám címe: Merry Christmas.

A youtube-on is megtalálható a mozi.

60%