A nevetséges 6-os - The Ridiculous 6 (2015)

A nevetséges 6-os - The Ridiculous 6 (2015)

Rendezte: Frank Coraci

A film Mafab adatlapja: The Ridiculous 6 (2015)

Megtekintés: Valahogy ha kijön egy Adam Sandler film, nem vagyok ráizgulva. Most sem, de adtam neki egy esélyt, hiszen csak egy western vígjátékról van szó. Ez is megvolt.

Frank Coraci megbízható ütemben szállítja az amerikai népnek bugyuta, ám néha már az egyszer nézhető komédiák határát súroló mozifilmjeit, amelyekbe becsúszott néhány a jobban sikerült Sandler vígjátékokból. Ha persze találunk olyat.
Ahogy Sandler öregszik és humoristaként kezd a karrierje kifújni - ami amúgy hülyeség lenne, hiszen George Carlin hetven évesen is fellépett közönség előtt hatalmas sikerrel és 71 évesen hunyt el... - egyre inkább kezdi ő adni a komoly karaktert a filmjeiben, míg a tökéletes hülye szerepkört inkább kiosztja színész társainak és barátainak. Emlékezzünk vissza karrierjének kezdetére, hogy azért volt pár mozi, amiben még Sandler volt az, aki fullban nyomta a kretént. Ilyen volt víz osztó fiúként a "Vizesnyolcasban - The Waterboy (1998)" vagy a sátán retardált gyermekeként a "Sátánkában - Little Nicky (2000)". Közben is több filmben hozta a kedves, szerethető szomszéd fiú style-t, akinek, ha sérelem érte, eljárt a keze. Komolyan, egy idő után tök unalmas volt nézni, ahogy Sandler buta egysorosait pufogtatva mindenkit elintéz egy pofonnal, láb simivel, vagy egyéb testrész csapással, miközben a jóravaló srácot adja. Ez lehet, hogy kielégíti a nézőket a tengerentúlon, engem azonban nem nagyon szórakoztatott. Arról nem is beszélve, hogy sikerült Hollywood legfinomabb nőinek a pasiját alakítania a vásznon. Végül igazából csupán akkor élveztem a mozijait, amikor azok kiléptek a komfort zónájából és mertek mások lenni stílusban, hangulatban, műfajban.

Közben elsuhantak az évek, Sandler megöregedett, a barátai már csak mellette kapnak szerepet és évente legalább egy produkciót összedobnak, még akkor is, ha a történet nem érződik teljesen kidolgozottnak, viszont kell a pénz és szükség van, hogy az ember benne maradjon a fősodorban. Számomra Sandler legalább akkora negatív mágnes, mint pl. Owen Wilson, akinek alig láttam hiteles alakítását. Azért menekülő családapaként egészen jó volt a srác. "Nincs kiút - No Escape (2015)"

Sandler az utolsó filmjeivel nem kápráztatott el.
A "Kavarásról - Blended (2014)" egy jó szavam nem volt, annyira unalmasra sikerült vakációs ökörködés volt.
Az "Apa ég! - That's My Boy (2012) átszaladt rajtam, mint malacon a trágya.
A "Cipőbűvölő - The Cobbler (2014) egészen jó irány lehetett volna, ha nem lett volna a végére olyan összecsapott.
A "Hotel Transylvania 2. - Hotel Transylvania 2. (2015) pedig elég közepes animációs film lett és mivel Sandler eredeti hang, a magyar nézők zöme eleve meg lett tőle kímélve.
Most pontosan tudtam - lófaszt, elsőre nem sejtettem - , hogy amit látni fogok, mennyit ér. (60 millióból dobta össze a Netfilx csatorna és amennyire meg tudtam ítélni, a rengeteg ismert név mellett még a felhúzott díszletek és egyéb szobabelsők nagyjából visszaköhögték a befektetett dollármilliókat.)
Olvastam a neten, hogy Sandler, meg western, meg Nick Nolte, meg a többiek és bizakodni kezdtem. Csak nem egy kellemes western kalandfilmmel örvendeztet meg minket a kis zsidó humorista? A műfaj egyébként elég távol áll tőle, de ki tudja? Én biztos nem.

Azután első nekifutásra a két órás játékidőből hirtelen kb. negyed órát bírtam egyhuzamban végig nézni.
Az is fájt.
Sandler megint hozza a zsigeri jó fiút és első akciós megmozdulása - amikor a levegőben repkedve elintézi a bal szem banda két tagját - felidézte a már a Ne szórakozz Zohannal gyermeteg humorát a Sandler legyőzhetetlenségét hirdető önfényezéssel. Nekem egyikre sem volt szükségem.
Hogy végül mégis végig ültem a két órás játék időt, nem neki köszönhető, hanem annak, hogy a többiek érdekeltek.

Sajnos, így, hogy Sandler már nem feltétlenül hozza az ütődött figurát, borítékolható volt, hogy a színésztársak közül másokra hárul ez a feladat. Nagyjából ketten át is vették a szerepet, amit korábban nem tőlük szoktam meg. A kicsi Pete-t alakító Taylor Lautner részemről a film egyetlen igazán értékelhető humorforrása volt, mert a két felröhögésemet az ő pillanatainak köszönhettem. A srác egyértelműen jó színész és elég rendesen van benne humorista véna, ezért remélem, hogy ha nem is hasonlóan ostoba figurákat, de vígjátéki szerepeket még kap a közeljövőben, mielőtt kiöregedne ebből a szerepkőrből. A másik, aki most a halmozottan hálátlan figurát kapta az a Lost kövér sráca, Jorge Garcia, ám a forgatókönyvet sikerült úgy megbuherálni, hogy az amúgy felismerhetetlen és egyébként eléggé behatárolt külső jegyekkel rendelkező színésznek is legyen legalább egy jelenete, ahol fel lehet ismerni. Nem lennék meglepve, ha ez amolyan kikötés lenne a szerződések aláírásánál, hogy hozza a színész a felismerhetetlen arcot, ha valahogy kap legalább egy pillanatot, amikor megmutathatja az egyszeri nézőnek a saját fizimiskáját, hogy még az is tudja, kit látott, aki egyébként nem nagyon követi a filmes életet és egyetlen aktort sem ismer fel névről. (Kb. ezért lehetett benne a Karib Tenger második részében a jelenet, amikor Davy Jones egy pár másodpercre visszanyeri emberi formáját és láthatjuk a színész, Billy Nighy-t.)

Rob Schneider ismét egy elcseszett akcentusú hapsit alakít. Egy időben azt hittem kegyvesztett lett Sandler-nél, de úgy látszik, barátságuk megingathatatlan. Terry Crews remek színész, ismét hozza a formáját. Az a pasi mindegy, hogy akció vagy vígjáték, meg tud lepni. Luke Wilson-t meg jobban szeretem, mint az Owen nevű tesót, csak sajnos alig látom filmben. Itt legalább szerepelt.

Ők hatan a nevetséges hatos, akik szövetséget kötnek, hogy kellő mennyiségű pénzt hordanak össze, hogy egy közeli ismerősüket megmentsék a haláltól. Váltságdíj motívum.
Még előkerül egy bűnbanda is, akik azért viccesek, mert kivájták az egyik szemüket. (Ez a fajta poénkodás még bejött, amikor a Monthy Python fiúktól láttam, mostanra azonban inkább fáraszt.)
Van egy másik bűnbanda is, amit meg Danny Trejo vezet, ők azonban nem sok vizet zavarnak a filmben, hiába gondolnád elsőre azt.

A film egy buddie road movie, több helyszínen, fura karakterekkel, néha alpári és egyszerű humorral fűszerezve, pont azon az ingerküszöbön, amit gondolok, hogy az amerikaiak élvezni tudnak.
A minőség és a film forgatókönyvének ellenére is dicséretes, hogy a Netfilx ilyesmibe vágja fejszéjét és azt kívánom, hogy minél több hasonló minőségű mozit pénzeljenek.
Mert amúgy a film minősége és kiállítása parádés. Lehetett volna belőle akár egy kellemes felnőttfilm is.
Amúgy Sandler filmjeiben mi ez a belebuzulás a ferdén álló szemű karakterekbe? Náluk ez tényleg olyan vicces, hogy szinte mindenen mozijukban van legalább egy karakter, akinek a szeme sem áll jól?
Az ismert színészeket kis szerepben meg felsorolni is nehéz.

65%

Ha szeretnéd látni:
A  N E V E T S É G E S  6

Kongó - Congo (1995)

Kongó - Congo (1995)

Rendezte: Frank Marshall

A film Mafab adatlapja: Congo (1995)

Megtekintés: Amikor kölyökkoromban moziban megnéztem, nagyon jó filmnek tetszett. Újranézve kevés pozitívuma maradt számomra.

Ezen a filmen alig segített a nosztalgia faktor, mert a kilencvenes évek közepe táján már nem volt nehéz filmekhez jutni, egyre kevesebb tiltott gyümölcs maradt, hiszen a hivatásos film-orgazdák bármit megszereztek és a videótékák is burjánzottak az országban. A Kongónak nem sok nosztalgiája van, hiszen mikor megjelent, már könnyű volt kalandfilmeket beszerezni, ez pedig ellavírozott a mainstream akció mozi és a B kalandfilmek farvizén. Mostanra, ami miatt még érdekes lehetett számomra ez a film, az négy pontban:
1. Michael Crichton sztár-író tollából adaptálták.
2. Jerry Goldsmith kiváló zenéje.
3. Elég kalandos történet.
4. Tele van ismert arcokkal.

Hátrányai:
Nem a legjobb Crichton regényből adaptálták és elég kiszámítható a történet is. Az ilyet hívom Tarzan filmnek. Történnek az események és a végéig a teherhordó bennszülöttek mind elhaláloznak, míg végül csak Tarzan és Jane marad életben. Erre a filmre ez még erősebben igaz, hiszen a legtöbb fekete karakter, aki katona és teherhordó, a film fináléjában elhalálozik. Végül persze csak a főszereplőink maradnak meg - ahogy megszokhattuk, pedig de érdekes lenne egy olyan mozi, aminek a vége felé pont azok esnének ki a filmből, akik korábban főszereplő szerű fontosságot kapnának.
Hogy miért érzem ezt hátránynak?
- Mert roppant kiszámíthatóvá teszi a forgatókönyvet.
A fényképezés ellenben elég suta és sok jelenetben sajnos egyértelműen látszik, hogy az atmoszféra-teremtés nem bírt kitörni a stúdió falai közül.
A rosszak rosszak, a jók jók. Alig vannak szürke figurák. Unásig megszokott panelekből épül fel a film.
Tehát, pozitívum, hogy pörögnek az események, de negatívum, hogy csupa olyasmit látunk, amit bármelyik kalandfilmben már meghatottunk.
A sok ismert arc között alig akad igazi sztár és a főszereplőnk fizimiskája számomra nem elég szimpatikus. Nem tudom, hogy jobb lett e volna a film Bruce Campbell-el, mert ő is jelentkezett Dr. Peter Elliot szerepére.

Amy a gorilla nyugtató martinit szürcsöl.

A történet szerint a nagyvállalat TraviCom vezetője (Joe Don Baker) egyetlen fiát küldi Kongóba, hogy a hegyek mélyéről a cég számára elengedhetetlenül fontos kék gyémánt lelőhelyét felkutassa. Charles Travis (Bruce Campbell) meg is találja amit keres, de mielőtt kellő információt tudna adni a lelőhely pontos koordinátáiról, valami megtámadja. A cégnél dolgozik Charles menyasszonya is, Karen (Laura Linney) mint kommunikációs szakértő - vagy valami hasonlóan mondvacsinált terület - és a leendő apóstól azt a feladatot kapja, hogy felhasználva bármennyi anyagi hátteret, de kutassa fel a fiát. Persze, utóbb kiderül, hogy közel sem az egyetlen örökös megtalálása az elsődleges, hanem, hogy a kék gyémánt a vállalat kezébe kerüljön, mert az bebetonozná a cég helyét a kommunikációs piacon.
Karen felkeresi a gorilla kutató Peter-t (Dylan Walsh), mert annak van egy "beszélő" majma és a cég úgy véli, roppant fontos lehet a párosuk később, a nyílt terepen. Kapnak is egy erőltetett magyarázatot, hogy miért is a cég csapódik hozzájuk társutasként és miért nem inkább Karen és emberei utaznak csak a helyszínre. Ne boncolgassuk, hogyha olyan fontos az a kék gyémánt, akkor egy ilyen gazdag cégnek biztosan akadna néhány szerencsevadász a tarsolyában, akiket ki lehet küldeni az expedícióra, nem feltétlenül egy nő keze alatt, aki talán sosem mozdult ki a laborjaiból. Mindegy, így végül Peter és Amy nevű gorillája utazhat kongóba, mellettük pedig feltűnik még egy erősen likviditási gondokkal küzdő ex-román, ex-polgár, Homolka (Tim Curry) aki remek színész, de itt is a szokásos ripacs közeli figurát hozza.
Eredetileg Homolka lenne a tőke, de miután kiderül, hogy politikai okok miatt a pénztárcáját bevarrták, amolyan kéretlen útitársként marad a nyakukon. Mondjuk azt sem értem, hogy minek viszik magukkal végül, amikor kiderül, hogy nem sokat tehet a bandáért, azon kívül, hogy így színesebb a társulat. Ja nem, a színekről a Peter segédje, Richard (Grant Heslov), a vezetőjük, Munroe (Ernie Hudson) és az Afrikai helyi erő, Wanta kapitány (Delroy Lindo, kinek nevét nem is találjuk a stáblistán) gondoskodik.

Temérdek veszélyes szituáció után kalandoraink megérkeznek a kongói dzsungelbe, ahol egyrészt szembesülnek azzal, hogy valami ősi dolog elpusztította az első kutató csapatot, másodsorban pedig azzal, hogy nem volt hiábavaló az útjuk.
Végül, amikor már úgy tűnik, a gazdag cég kizsákmányolja Afrikát, az anyatermészet nemes bosszút áll és isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egy vulkánkitörés apropójából elnyeli az egész expedíciót, alig hagyva valakit hátra.
Ennél profánabb befejezést nem is írhatott volna Crichton.
Amikor a tudomány és nyers erő már majdnem megnyerné a harcot a természet felett, végül egy természeti katasztrófa legyőzhetetlen akadályt gördít hőseink útjába és ezzel egycsapásra megoldja valamennyi dilemmánkat.
Karen végső gesztusára így valójában nincs is szükség, amelyben Charles Travis harácsoló apját megbünteti. Elég lett volna, ha visszamegy és közli, hogy mindent elnyelt a vulkánkitörés. Persze a reális felégetés után gondolom a karakter az utolsó hidat is fel akarta perzselni, amely ehhez a mohó céghez kötötte, mint lehetséges jegyes.

Delroy Lindo apró szerepben, mielőtt befutott karakterszínész lett volna.

Frank Marshall korábban már elkészített egy sikeres horror-komédiát a pókokról és egy kőkemény túlélő drámát az Uruguay-i rögbi játékosokról, akik lezuhantak az Andok közepén. Érdekes mód, korábban a "Pókiszony - Arachnophobia (1990)" és így a két korábbi nagyfilmjének leggyengébb jelenetei azok voltak, amelyek a forró dzsungelben játszódtak. Ez a Pókiszony első pár perce, amikor a tudósok rovarokra vadásztak a fák között. Már ez is elég művinek érződött. A hidegben játszódó "Életben maradtak - Alive (1993)" egyértelműen reálisabb hatást gyakorolt rám, mint nézőre. A Kongó komoly hiányossága, hogy képeskönyv szerű a dzsungel és a történések benne. Ezért lesz a végső összbenyomás inkább szórakoztató matiné, mint komolyan vehető kalandozás.

Van egy apró törés a film dramaturgiájában.
30:20 körül: A három szerencsevadász, Karen, Munro és a legkevésbé fontos Homolka leülnek az afrikai helyi főnök asztalához egy hotelben és a lehetőségeikről beszélgetnek: Ha eleget fizetnek, akkor bejuthatnak a dzsungelbe a majommal.
A helyi főnök, Wanta, mivel ismeri Homolkát hírből, elzavarja a tárgyalóasztaltól.
35:30 körül: Később, a filmben, pár perc telik el, de közben a szereplőink előkészítik a repülőgépet az útra, Munro a gép mellett meglátja Homolkát, aki érdeklődik tőle, hogy mikor érik el az esőerdőt.
Munro pedig ekkor kérdez rá, hogy: - Herkermer Homolka, nemde? Még mindig Salamon városát keresi? - közben Homolka kezet nyújt, de Munro nem fogadja a gesztust, Karen pedig figyeli őket és rákérdez, miről beszél Munro, aki elmeséli, hogy Homolka tagja volt egy korábbi, szerencsétlenül járt expedíciónak.
Nos, ennek a beszélgetésnek így, helye inkább a Wanta kapitánnyal (magyar szinkronban századosként említik) folytatott tárgyalás előtt lett volna, mert utólag fura, hogy Munro leült vele egy asztalhoz, ha most még a kezét sem fogadja el, mert tudja, miféle figura.
Mellesleg Munro karaktere volt a színész, Ernie Hudson kedvenc szerepe.

65%

Ha szeretnéd látni: K O N G Ó

A filmnek a Williams cég készített flipper-változatot.

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rendezte: Jacob Vaughan

A film Mafab adatlapja: Bad Milo! (2013)

It's Coming Out This Fall - Még egy szójátékra is futotta a poszteren.

Megtekintés: Hát persze, hogy megnézek egy filmet, amelyben a címszereplőt úgy hívják, mint egyik legjobb barátomat! Igaz, itt leszarozzák...

Más kérdés, hogy mennyire leszek csalódott a film végére. Itt annyira nem voltam az. Gyakorlatilag a film első húsz percén kell túltennünk magunkat, hiszen maga a történet leginkább a keleti kultúra horror gyöngyszemeit idézi fel, hiszen ott szokás a test mindenféle torzulásait és a lélek manifesztációit eleven formában megjelentetni. Oké, a nyugat is szokott próbálkozni hasonló mozikkal - "Mély harapás - Teeth (2007)" amelyben egy vagina tiltakozik véresen az aktus ellen - ettől függetlenül, a keleti népek, akiktől megszoktuk a csápos, belsőséges, vérben tocsogó, manifesztálódó teremtményeket. Inkább. Ha elfogadóak vagyunk a vágott-szemű világ vágatlan és perverz látásmódjával, akkor a Bad Milo is bőven bele fog férni abba a kategóriába, amelyik csak karistolja az ingerküszöbünket.

A Bad Milo ha nem komédiaként tekintünk rá, akkor simán elmehetne egy korai David Cronenberg filmnek, hiszen az ember frusztrációit és haragját magába tömörítő és valóságossá materializálódó végbél-lény története leginkább a korai Cronenberg víziókra emlékeztet. Csak a kanadai rendező nagyon kevés humort épít a cselekménybe. Vaughan azonban igyekszik kicsit a komédián belül lavírozni, hiszen a nyugati közönség nehezen dolgozza fel a belsőségeket, ha az nem párosul altesti humorral. Ez a film meg, ugye, eredendően nem nagyon tud mással párosulni, de ezt ne vegyétek bél-sárdobálásnak tőlem.

Ilyen reklámmal aki komolyan veszi a filmet...

Tökéletesen megértem, ha neked nem fog tetszeni a film. Én sem azt a részét kedveltem benne, amikor Milo dolga végezve visszatért barlangjába vagy épp előtört onnan, mert azt nem is tudta megfelelően szemléltetni a mozi - semmilyen maszkmesteri munkát nem használnak a végbélnyílás használatára, ezzel kicsit visszafogva persze a totális őrületet - így azt inkább kellően könnyeden kezelik. Ennek ellenére fröcskölő fekália és vér maradt elég a végtermékben. Egy biztos; józanul nem egy térdcsapkodós szórakozás a film. Ha pszichológiai tanulmányainkat kívánjuk szélesíteni a belső én/lény témakőrben, akkor is inkább egy filozófiai vagy pszichológiai könyvet tanácsolnék. Valójában nem tudom, ki lehet a célközönség, hiszen, aki kicsit is távolságtartó a bennünk lezajló kémiai folyamatok bárminemű ábrázolása iránt, annak felejtős ez az egész gyomorforgató kalandozás.

Vaughan nem egy termékeny rendező. Húsz év alatt öt saját direktori kredit nem mondható termékenységnek. Ebből az utolsó ez a piece of shit. Értem benne a drámát és nem érzem benne a bűzt, szerencsére. (Ha lesz valaha mindennapi használatos szagos filmnézési lehetőség, a Bad Milo biztos, hogy csak a perverzek szórakozása lesz...) Amiért végül rászántam a másfél órát, az a színészi játék, amelyet főleg a végbél-kapus jelenetek miatt kellett látnom. A főszereplő, Duncan-t alakító Ken Marino, minden megtesz, hogy hiteles legyen egy farpofa tágításos fiatalember szerepében. Mondjuk, nem tudom, színészileg, hogyan lehet felkészülni egy ilyen szerepre. Sem lelkileg, sem fizikailag. Eléggé foglalkoztatott színész és kellő vígjáték szerep után csuklóból hozza a kissé elnyomott, enyhén tutyi-mutyi főhőst, aki végül meghajol a lélek akarata előtt és hagyja, hogy beteljesedjen a sorsa.
Aki miatt végül mégis maradtam, az Peter Stormare pszichiáter alakítása. Bár, mostanában eléggé alul értékelt produkciókban látható az öregedő színész, a Bad Milo-ban sikerült ismét megmutatnia, hogy van benne tehetség és irónia, hogy bármilyen szarságot tökéletesen megoldjon.

Mondja azt valaki, hogy a színészet egyszerű.

A filmről nem mondanám, hogy egyértelmű lopása a nyolcvanas évek egyik sikeres horrorfilm sorozatának, a "Basket Case (1982)", de, hogy erős a hasonlóság a történetek között, az letagadhatatlan. Ott annyi a különbség, hogy a főszereplő eldeformálódott sziámi ikertestvére gyilkol. Egy másik előképe a mozinak a már párhuzamba állított David Cronenberg horror, a "Porontyok - The Brood (1979)" amelyben szintén a főszereplő érzései, azon belül a haragja manifesztálódik testet öltött kisemberek formájában, akik azután vérengző csoportként teszik el láb alól, aki a főhősnőt veszélyezteti vagy akadályozza. Ott azonban sokkal tudományosabb a magyarázat, nem ilyen alpári/altesti.
A fényképezés korrekt, a zene simulékony. Kicsit több ötlettel és abszurdabb humorral igazi kult film lehetett volna a Bad Milo, de sejtésem szerint nem lesz masszív rajongó tábora, hacsak az a kis közösség nem talál egymásra. Nem azért, mert nem lehet megkedvelni a filmet, hanem mert ahhoz, hogy később emlékezzünk rá, az alapötleten kívül azért még kellett volna valami pluszt nyújtania. Sajnos, a forgatókönyv eléggé laposka, néhol logikátlan is. (Pl. a film elején arcsérült orvos vonala egy, az egyben elfelejtődik, pedig azért hasonló esetben elvárható lenne egy alapos nyomozás az ügyben, hogy a páciens valaga vajon mi módon szabdalta cafatokra az éppen rajta végbél trükköző tükrözést végrehajtó orvos fizimiskáját?)

A babákat főleg kézi bábozás útján oldották meg, az arcos jelenetekhez - ahol arcmimika és pislogás van - pedig megfelelő mimikát imitáló robotot építettek.

50%

Szeretnéd látni, mert addig nem hiszed el?
B A D  M I L O (Az oldalon sok egyéb remekséget is találsz!)