Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Arctalan ellenség - Good Kill (2014)

Rendezte: Andrew Niccol

A film Mafab adatlapja: Good Kill (2014)

Megtekintés: Kicsit csalódás Niccol korábbi filmjeihez képest, de rajongóknak és akiket érdekel a téma, azoknak egyszer nézhető mozi.

Andrew Niccol szinte csodagyerekként robbant a film világába, mert első saját forgatókönyve és a belőle rendezett filmje kultikus státuszba emelkedett az évek során és a maximumot hozta ki olyan színészekből, mint Ethan Hawke, Uma Thurman és sztárrá tette - vagy ez is közre játszott benne - Jude Law-t. Ezek mellett, hogy hangulatosan van fényképezve, van mélyebb mondanivalója, csavar a végén - amennyire emlékszem - olyan jól sikerült megfestenie egy világot, ami akár létezhet is, hogy sikerült bekerülnie a rangos - nem véletlenül több szerkesztő munkája alapján állították össze - 101 Sci-Fi, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című műfajspecifikus kiadványba. Nem mondtam, én ökör. Ez volt a Gattaca!

Utána a SimOne egy érdekes alapötletre épült, csak nagyon unalmasra sikerült. A Fegyvernepper viszont megint egy sikerültebb munka és segített Nicholas Cage-nek, hogy színész maradjon a sok vacak mellett. A Lopott idő koncepciója érdekes, csak elvérzett megvalósítás közben, mert elég felületesen ültették át vászonra a történetet. A burok, meg szóra sem érdemes, hiszen sokkal inkább Meyer tini kalandfilm, mint Niccol munka.

A Good Kill alapötlete aktuális. Mostanra valósággá is vált. Amerikai katonák apró légi járművekkel, drónokkal behatolnak ellenséges területre, kifigyelik az ellenséget és megfelelő időben, optikailag megjelölik a célpontot, amit azután a térségben repülő vadászgépekről vagy akár sokkal messzebbi támaszpontokon rejtegetett kilövőállomások mélyéről indított rakétákkal elpusztítanak. Ha muszáj. A film azt mutatja be, hogy Thomas Egan őrnagy (Ethan Hawke) és csapata is csak ember, néha felszínre törő ellentétekkel, akik munkájukat igyekeznek helyesen és szenvtelenül végezni. De szól arról is, milyen érzés, ha a kezedben már-már isteni hatalom kerül, amelyet, akár használhatsz rossz célokra is, vagy csak olyasmire, amelynek jogosságát megkérdőjelezed. Vagy arról is szól, hogy mi történik a hadsereg színfalai mögött, ahova nincs rálátásunk és, hogy mennyire káros lehet, ha nem megfelelő parancsokat ráerőszakolnak nem megfelelő emberekre.

Ezért is érzem kicsit hamisnak a film egyik fontos cselekményszálát. Itt a CIA-s befolyásra gondolok, amely előtanulmányok/hatástanulmányok nélkül, nem tudni, milyen kvalitások alapján, ráerőszakolja magát egy szűk csoportra és felsőbb körökre hivatkozva olyan döntésekbe és lépésekbe kényszeríti az amerikai hadsereg néhány katonáját, ami törést okoz a csapaton belül és személyesen is demoralizálja az érintetteket. A valóságban, úgy vélem, ha a CIA olyan titkos akciókat kívánna lefolytatni, mint amit a filmben bemutatnak és ami ellen a csapat tagjai lassan "fellázadnak", azt fű alatt is úgy kivitelezné, hogy akiket bevon a végrehajtásba, azok ha nem is feltétlenül önkéntesek, de minden bizonnyal tökéletesen a CIA álláspontját teszik magukévá. Mert ma már elvileg így működik. Az amerikai külügy és a hadsereg, ha nem akarja, hogy a bili kiboruljon, etikailag megkérdőjelezhető programba nem fog olyan embereket belekényszeríteni, akiknél morális törés fordulhat elő. Vagy, mint a Vera Suarez (Zoë Kravitz) katona figurája, aki nem elég, hogy teljesen frissen érkezett is a csoportba, még érezhetően is egy olyan karakter, aki ki fog lógni a többiek közül.
És akkor a CIA titkos offenzívát kezdeményez és találomra megkörnyékezi az egyik drónokat használó csapatot, anélkül, hogy előtte a felettesek leültek volna, hogy kiválasszák azokat, akik nem fognak esetleg megtörni vagy kérdezni? Hát, legyen szó bármilyen titkos akcióról, a valóságba átültetve nem lenne túl életszerű döntés.

Ha ettől elvonatkoztatok a film még akkor is elég közepes, halovány munka. A színészek igyekeznek a drámaiságot jól kihozni a karakterekből a szituációkból, igaz, korlátozottak benne. Mondjuk eleve érthetetlen számomra, hogy ha ezek az emberek eleve úgy kerülnek oda, hogy rajtuk múlhat egy célpont megjelölése, ami utána a levegőbe röpül, akkor miért nem sokkal edzettebbek lelkileg. Oké, a mesterlövészek sem szívesen lőnek halomra gyerekeket, de ha igaz, amit az Amerikai mesterlövész című film nagyjából állít - illetve annak főszereplője - akkor lélek ide, lélek oda, ők kilövik a lehetséges merénylőket.

A Good Kill tehát végső soron a lelkiismeretről szól és, hogy meddig képes elviselni az ember a nyomást, ilyen szituációban. Mellesleg, úgy érzem, hogy a téma kezelése miatt ez a film eléggé "pongyolán" sikeredett, közel sem olyan izgalmasan lett feldolgozva, mint Niccol egyéb filmjei. És nem csak a helyszínek szűkössége miatt. Egyszerűen a film olcsó és hatásvadász.

A befejezés - szpojleres lehet - meg számomra érthetetlen. Egan őrnagy oké, hogy úgy érzi, meg kell védenie a tehetetlen asszonyt és ezért támadójának seggébe beleküld egy rakétát, de Egan őrnagy nem gondolt arra, hogy a nő maga is lehetséges katona és az erőszakos aktus egyfajta eljátszott szituáció, ami közben esetleg üzenetet cserélnek a felek? Tudom, kicsit paranoiás vagyok, de amikor a katona letiplizett először és a nő szedegette össze magát a földről, arra gondoltam, hogy milyen szép színjátékot nyomtak a figyelő szemeknek, miközben a fontos adatokat egy papírfecnin a nő elrejtette a szoknyája korcában... De csak túlreagáltam! :)
Mellesleg, most még drága talán a drón háború, de idővel simán el tudom képzelni, hogy kiengednek a térségbe ezer drónt, betáplálva a megfelelő paraméterekkel és azok felkutatják az áldozatokat és azok arca mellett robbannak.
Meg azt is el tudom képzelni, hogy egyetlen gombnyomásra elszabadul egy energiaimpulzus és a több ezer drón egyszerre zuhan a sivatagi homokba. Szóval, még bármi lehet.

Szóval, Niccol nem jó irányba halad, ha ebbe fog tartani.
Ethan Hawke nem rossz a szerepében, Kravitz cuki, January Jones öregszik. Helyesbítek, beérik.
Niccol kedveli Hawke-ot, ez már a sokadik közös munkájuk. Hawke pedig meghálálta a bizalmat.
Bruce Greenwood pedig ismét kellemes mellékszerepben. Csipázom a fickót és majdnem minden második jobb filmben elszipkáz valami jó kis karakterszerepet.

60%

Megtekintés az online letöltések első számú oldalán: G O O D  K I L L

A témában hamarosan mozikba kerül egy akciósabbnak tűnő, de hasonló témát feszegető mozi:

Eye in the Sky
Alan Rickman egyik utolsó szerepe.

Tárgyak - The Subjects (2015)

Tárgyak - The Subjects (2015)

Rendezte: Robert Mond

A film Mafab adatlapja: The Subjects (2015)

Erősen spojleres poszter

Megtekintés: Hetven perc, elrepül. Az alapötlet jó, a megvalósítás kicsit döcögős.

Amikor nekiugrottunk J.-vel a filmnek, nem tudtuk, mire számítsunk, ám a felütés elég erős volt ahhoz, hogy leragadjunk arra a hetven percre. Mert a kezdés az nem rossz.
A jövő leghatalmasabb befolyással rendelkező orvosi kutató cége azon fáradozik, hogy kifejlesszen olyan orvosságokat, amelyek a világ összes létező betegségére megfelelő gyógyírként szolgálnak. Ehhez azonban rengeteg tesztet kell elvégezniük és van, amelyik kísérlet embereken folyik.
Egyet, nyolc ember részvételével, megszerveznek egy hangstúdióba, mivel állítólag az intézmény hasonló funkciót ellátó helyszínei használatban vannak. (Mondjuk ennek biztos dramaturgia értelme van a film szempontjából.)
A nyolc ember, nyolc eltérő habitus. Egyetlen tabletta fejenként. Lágy zselékapszula, aranyló folyadék tartalommal. Kis párbeszéd után beveszik a kapszulákat és elkezdődik a nyolc órás kísérleti-megfigyelési periódus, amely alatt a részvevőket elzárják a külvilágtól.
Még alig hangolódunk rá az egész filmre, amikor történik valami, ami kellő feszültséget teremt a szereplők között, hogy az nagyjából kitartson a rövid játékidő alatt, melynek a vége tartogat néhány meglepetést.

A film rövidsége és felépítése miatt olyan, mintha egy sci-fi sorozat nyitó epizódját néznénk. A karakterek felszínesek, kiszámíthatóak. A történet érdekes, bár, megkockáztatom, a valóságban nem így folytatnák le. Sokkal ellenőrizettebb körülmények között, talán és ha jobban belegondolunk, nem egyszerre, több személyes, hanem egyesével, elkülönítve.
De mindegy, maradjunk a filmnél.

Rober Mond két hét alatt forgatta le igen alacsony költségvetésű filmjét, időrendben, főleg egyetlen helyszínen. Az alapötlet egy ComiCon fesztiválon ültetett a készítők fülébe bogarat, amelyet humoros formában beleépítettek a film stáblistájába is az egyik szereplőn keresztül. A film akár egy X-Men Spin Offként is működhetne, ha a végeredményt tekintjük, de nem kívánom lelőni a film poénját.

Felejthető darab, érdekes alapkoncepció, kicsit felszínes, ugrálós. Jobban kidolgozva, okosabb forgatókönyvvel lehetett volna másfél órás mozifilm is.
A szereplők erős közepesek, nem csoda, hogy a legtöbbről - sőt - sosem hallottam korábban és lesz, akiről nem is fogok. Kiemelném Giggles karakterét alakító Frank Magree-t. A fényképezés erősen behatárolt a helyszín adottságai miatt, a zenére nem emlékszem. Hamar el fogod felejteni, talán egyedül a koncepció marad meg benned.

45%

Látni szeretnéd, hisz csak hetven perc: T H E  S U B J E C T S

A film hivatalos honlapja: The Subjects movie

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Rendezte: Tom McCarthy

A film Mafab adatlapja: Spotlight (2015)

Megtekintés: Ha nem az érdekel, hogy mit olvasol a címlapon, hanem az, ahogyan az a cikk odakerül, akkor ez a te filmed.

McCarthy belenyúlt már mindenbe a filmezés területén és habár színészként közel sem lett olyan hírneve, mint rendezőként. Első filmje mindjárt egy igen érzékeny filmdráma volt - "Az állomásfőnök - The Station Agent (2003)" - Lord Tyrion-nal a főszerepben, azaz Peter Dinklage-dzsel, amivel behozta a törpe színészt az élvonalba. McCarthy továbbra is érdekes és érzékeny filmeket készített, leszámítva az Adam Sandler-re épített és közepes komédiát "A cipőbűvölő - The Cobbler (2014)", ahol a karakter-központúság elcsúszott a blődli irányába. Jelen mozival azonban ismét szépít és nálunk még be sem mutatták hivatalosan, mégis, hetven különböző díjat söpört már be az oknyomozó riporterekről szóló mozi, plusz hat Oscar nominációt, amit februárban válthatnak díjra. Ettől még nem lesz feltétlenül szórakoztató darab a "Spotlight", mert hiába épül a cselekmény megtörtént eseményekre, hiába remekelnek remek színészek, remek karakterek bőrében, a film hitelesen mutatja be az oknyomozó újságírást - gondolom - akkor rá kell döbbennünk, hogy az egész nem más, mint egy lassú, unalmas puzzle játék, amelyben rá vagyunk utalva a másik fél jóindulatára és hibázásaira, elszólásaira.

A két órás játékidő így lesz már-már unalmas. Oliver Stone amikor elkészítette a J.F.K.-t, úgy sikerült végig érdekesnek maradnia, hogy a rengeteg ismert mellékszereplőt még megfejelte a flashback-es elmesélési móddal. Így nem tűnt annyira fel, hogy egy unalmas, vánszorgó nyomozást és feltételezéseket láthatunk. A Spotlight gyengesége, hogy egy idő után rá kell döbbennünk, hogy az oknyomozói munka nagyjából arról szól, hogy keresünk egy témát és aki kapcsolatban áll vele, azokat kéretlen kérdésekkel környékezzük meg. Ez pedig babra-munka. Állandóan telefon a fülön, elutasítások, akikkel beszélhetsz, azokkal meg végigjárod a város összes kávézóját és figyelsz, figyelsz, figyelsz, míg nem hallasz egy nevet, amit újra felhívhatsz. Ez pedig annyira nem izgalmas.
Ami mégis megmenti a filmet az unalomtól, hogy a főszereplők érdekes karakterek és Mark Ruffalo figurája az utolsó fél órában lehetőséget kap egy nagy jelenetre és üvöltözésre. Ott felébredsz.

A történet, amely a katolikus papság között szexuális ragadozóként élő férfiakról szól, megtörtént esemény. Magam is meglepődtem, amikor a filmben elhangzó egyik névre rákerestem és a gugli kidobta az illető nevét és egy halom újságcikket, amely gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazással kapcsolatos. A téma azóta is előkerül, a világon bárhol találkozhatsz vele. A cölibátus, az ingerszegény életmód, az "összezártság", mind olyan építőkocka, amelynek a végén, ha összeáll, akkor egy pap kikezdhet egy gyerekkel. A film nem mentegeti őket - talán egy esetben hallhatjuk az egyik atya szájából, hogy amit tett, az talán nem olyan rossz, mint amit vele tettek és, hogy ez az akarat felett álló belső késztetés - ,és nem is foglal ellenük sem nagyon állást, leszámítva, mikor Mike Rezendes (Mark Ruffalo) kifakad, hogy ha már ennyi anyag összejött, miért nem hozzák le és döntik az egész szarkupacot a katolikus vallásra. Ruffalo Oscar jelölése nem teljesen hülyeség, viszont McAdams-é szerintem erősen bunda gyanús. A két óra alatt nincs elég ideje megfelelően kibontani a riporternő karakterét és ehhez az a néhány aggodalmas nézése és egy jelenet a nagyival a konyhaasztalnál, miután a vallásos néni szembesül unokája cikkéből, milyen undorító eseményeket takargatnak a színfalak mögött, sem tesz eleget hozzá.

A másik főszereplő az a Michael Keaton, aki tavaly sajnos nem kapta meg a megérdemelt, de legalább megelőlegezett Oscar-díját a Birdman-ért. Sajnos, nem hiszem, hogy ezzel az egyébként tökéletesen hozott karakterrel ki fogja érdemelni a szobrocskát, pedig az igazi Walter Robinson, aki a Globe külön rovatának szerkesztője volt, megdöbbenve fejezte ki csodálatát Keaton munkája iránt, amelyben az ő karakterét hozta. Még érdemes megemlíteni Rachel McAdams-t, John Slattery-t és Brian d'Arcy James-t, akik a Spotlight kemény magját alkotják. Szinte mindenkinek vannak jó pillanatai a filmben, de mivel eleve csak a nyomozói csapat hat főből áll, kissé elaprózódik a színészekre fordított játékidő. Szerintem, ezt talán leginkább McAdams karaktere sínylette meg leginkább, mert mintha az ő szerepe lenne a leghalványabb a férfiak között. Fontos még Liev Schreiber visszafogott főszerkesztő figurája és az ügyvédek, mint Stanley Tucci vagy Billy Crudup. Viszont ez nem akciófilm és csak azért nem erősebb karakterközpontú dráma, mert akikről valójában szól - a papok és áldozataik - ők nagyon keveset kapnak a játékidőből. Be kell vallanom, hogy ami maradt, az meg számomra nem olyan érdekes. Mint említettem, ezer becsapódó ajtó között kell bekopogtatni azon a páron, amelyik azután tovább vezet minket egy következő szobába és ez, legyen bármilyen jól felépítve az ajtók kerete, két órára nem szögez a székbe.

65% - És nem érdekel, mennyi díjat zsebelt be. Viszont, ettől még érdemes megnézni.

Ha szeretnéd látni a filmet: S P O T L I G H T  (Írd meg a véleményedet!)

Különvélemény:
- Azért az érdekes volt, hogy Liev Schreiber karaktere, Marty Baron, mint zsidó főszerkesztő, hogyan harap bele a sztoriba, amely alapjaiban ingathatja meg ezernyi hithű katolikus világképét. Hát mi ez, ha nem nyílt vallásháború, amelyet nem karddal, hanem tollal vívtak meg?
De nem zsidózok... :)
Talán egy tucatnyi film készült az oknyomozós témában eddig és nem hiszem, hogy ez lenne a legérdekesebb.
Magyar Tibor komám jelezte, hogy a filmet már egyszer, hasonló körítéssel, megcsinálták, sokkal jobban. Ebben egyet is értünk, hiszen a Dustin Hoffman és Robert Redford nevével eladott "Az elnök emberei - All the President's Men (1976)" már kimaxolta a témát, de legalábbis jelen mozi semmivel nem tesz hozzá többet, sem megvalósításban, sem színészi játékban.
Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy ne nézd meg a filmet, hanem azt, hogy nézd meg a régebbit is és hasonlítsd össze!

A  S O K K A L  É R D E K E S E B B  A Z  E L N Ö K  E M B E R E I

Richard Jenkins, aki nagy kedvencem és mostanában minden második jobb filmben benne van, hangját adta egy karakternek a filmben, de a stáblistán nem jelenik meg a neve. Ez mondjuk nem tudom, miért jó neki?!
Mark Ruffalo nem véletlenül hiteles az argentin származású újságíró szerepében. A kis kaméleon felolvastatta magának a szövegét az igazi Michael Rezendes-szel, akit megformált a filmben, majd igyekezett lemásolni amit hallott. Ügyes!
Amikor kész lett a filmben használt iroda helyszíne, az igazi újságírók átformálták a színpadképet az emlékeik szerint, hogy még hitelesebb legyen a forgatási helyszín.