Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Jó ideje kerülgettem ezt a horrorfilmet, hogy rájöjjek, át vagyok verve.
Valamikor a nyolcvanas években, mikor a slasher horror műfaj feléledt és úgy egyáltalán, divat lett tiniket mészárolni a filmekben, kialakult egy hamar lecsengő műfaji leágazás: horrorfilmek, amelyek kapcsolódnak valamilyen ünnephez, dátumhoz.
Halloween, Péntek 13. Happy Birthday to Me, Vakáció filmek (upsz, az nem mindenkinek horror). Minden studió, amelyik filmeket, azon belül horrort is gyártott, igyekezett kinevelni a saját változatát a témára. Volt, amelyik sikeres sorozattá terebélyesedett, volt, amelyik megélt talán egy folytatást vagy Remake-t, és volt, amelyik eltűnt a süllyesztőben.
Ebből a dömpingből emelkedik ki - nem szó szerint, hiszen teljesen unásig koptatott panelekből építkezik fel - befejezésével az "Április bolondja", melynek címe nem hazudtolja meg magát és a nézővel is úgy kicseszik, mint néhány szereplőjével. Fura, hogy a megtekintés után az imdb horrorként aposztrofálja a mozit, pedig, az utolsó percek ismeretének függvényében ez minden, csak nem az. Inkább egy hülyegyerek nem vicces poénja. A valóságban legalábbis tuti, hogy a reakció, amely végül éri szereplőinket, nem pont ez lenne.
Ebből fakad a film logikátlansága is, hiszen, SPOJLER - a szereplők eltérő habitusa miatt végig vinni ezt a fajta átverést, teljesen lehetetlen. Oké, van benne lehetőség és főszereplőnk, Buffy vagy Nyafi (Deborah Foreman) szájából nem hangzik teljesen hülyén a koncepció, csak az odáig vezető út hitelessége kérdőjeleződik meg a néző számára.
A film első fele bemutatja a szereplőket, azután féltávtól elkezdjük őket elveszíteni, ahogy hasonló filmeknél az elvárható. Se több, se kevesebb. A film még a tucat filmek között is eléggé közepes alkotás, amelyet, csak ismételni tudom, az emel kicsit ki a többiből, hogy váratlan a befejezése. Nem állítom, hogy olyan nagy durranás, de nem feltétlenül erre számít a megvezetett néző. Ez legalább pozitívum.
A szereplők között nem sok ismert név van, de van, akivel már találkozhattál:
A főszereplő, Deborah Foreman, amikor először láttam, azt hittem, hogy a Twin Peaks-es Sheryl Lee kishúga. De nem. Megdöbbentő, hogy néhány képen, megfelelő sminkkel mekkora a hasonlóság a két hölgy között, de ez mára már nem igaz.
Deborah nagy drámája, hogy nem kis nevekkel is dolgozott együtt fiatal korában, mégis, ha így olvasod a nevét, lehet, semmit sem mond neked. Néhány illusztris sínész, akikkel munkálkodott:
- Joe Pesci, Dianne Wiest (Élet kifulladásig)
- Nicholas Cage (Lány a völgyben)
- Val Kilmer (Valóságos zseni)
- George Clooney, Charlie Sheen, Laura Dern (Grizzly II.:The Concert) - Izgi lehet...
- John Travolta (Zűrös páros)
- Tony Curtis (Homár úr a Marsról)
25 filmből nem rossz teljesítmény, úgy, hogy az elmúlt húsz évben egyetlen munkája volt.
Feltűnik fontosabb szerepben Amy Steel, aki szerintem sosem volt egy helyes arcú csaj, mégis sikerült a "Final Girl" szerepet megcsípnie a Péntek 13 sorozat második részében. Mostanra ő is eléggé kikopott a filmkészítésből, hiszen 2000 után összesen két produkcióban volt jelen.
Férfi vonalon számomra a legismertebb az itt még tacskó Thomas F. Wilson. Külön fájó, hogy mennyire mellékes itt a figurája, ha tudjuk, hogy egy évvel korábban már megmutatta magát Biff Tannen-ként a Vissza a jövőbe sorozat első részében! :) Wilson sosem tűnt el a süllyesztőben. 2013-ban Sandra Bullock és Melissa McCarthy oldalán alakított rendőrfőnököt a Női szervekben.
Akit még ismertem a stáblistából, az a zeneszerző, Charles Bernstein, aki a Rémálomhoz feledhetetlen főtémát komponált, itt viszont szinte alig érezni jelenlétét.
Megtekintés: Kissé lassú felvezetés, hatásvadász ötletek, de összességében korrekt "Remake".
Vannak filmek, amelyeket mostanában láttam és egy személy kapcsolta őket össze, akármilyen módon és ez Eli Roth személye. Ezeket a filmeket fogom ezentúl az Eli Roth testvériség mozijainak nevezni. Ez annak egyik oszlopos darabja, hiszen ezt maga Roth rendezte. A charme-os rendező, romlott aggyal. A férfi, akinek filmjeiben egyszer csak elbaszódik minden. Ez a mozija nem titkolt főhajtás egy korábbi, mára klasszikus, kult státusznak örvendő dzsungel horror film előtt, amely saját idején erősen megosztotta a közönséget, ugyanakkor megágyazott a found footage filmek-nek, melyek mostanra érték el a dömping csúcsot, hiszen havonta jön ki egy-két darab a témát felkarolva. Az őseredeti film a megosztó direktor-zseni (?), Ruggero Deodato, "Cannibal Holocaust, 1980" című drámája volt. Valójában már korábban is készültek a műfaji sajátosságokat eszközként használó filmek, igaz, nem sok és kevésbé ismert darabok, mint az 1971-es "Büntető Park - Punishment Park".
Ez a friss mozi azonban a 80-as kannibál filmet idézi meg, más szemszögből frissebben, néhol morbidabb formában.
Az alapötlet hasonló. Ott forgató stáb leforgatott filmanyagát elemzik utólag, hogy lassan megismerje a néző pusztulásuk történetét, itt pedig egy természetvédő csoportosulás szenved repülőgép szerencsétlenséget, hogy egy kannibál törzs karmai közé kerüljenek.
A film egyetlen diáklányra (Lorenza Izzo) fókuszál, főleg az ő szemszögéből látjuk az eseményeket és végül pont ő lesz az, aki képes megmenekülni a kalandokból, miközben még egy kis bosszúra is marad ideje.
A film ereje nem az újdonságban rejlik, hanem a naturális és váratlan sokkolásban, amely néha csak annyiban merül ki, hogy egy szereplő szinte a kamerába tolja a farkát, miközben könnyít magán. Egy ilyen egyszerű, az élet természetes velejárója is képes kizökkenteni a nézőt, hát, még a később tapasztalható brutalitás és erőszak.
Néha pedig úgy borzaszt el, hogy a nézőt "elaltatja", majd olyan zsigeri drámát tol az arcunk elé, hogy kezdünk mi is kétségbeesni, anélkül, hogy a szereplők között kellene guggolnunk, egy keményre döngölt aljú ketrecben.
A film ezek mellett tartalmilag egy fricska is, hiszen a dzsungelt védő aktivisták kerülnek a vérengző emberevő horda kezébe, így gyakorlatilag a tudatlan, természeti népek pont azokon vesznek erőszakot, akik az ő érdekükben, nekik igyekszenek segíteni.
A legtöbb szereplő már dolgozott az Eli Roth testvériség filmjeiben, sőt, sokuk egymással is. Lorenza Izzo, aki jelenleg Roth felesége a való életben, két, az elmúlt hónapokban látott filmben is felütötte csinos kis fejét. Az egyik a felemás érzést keltő, elrontott befejezésű "Kopp-Kopp - Knock-Knock, 2015", a másik a hangulatos vámpíros bosszú film, "Az idegen - The Stranger, 2014". Ariel Levy, aki Alejandrot, a film rossz-fiúját személyesíti meg, látható volt "Az idegenben" is és megjelent a magyar vonatkozású katasztrófafilm-horrorban, az Utórengés-ben "Aftershock, 2012".
Számomra a legismertebb név - nem művészi életútja okán, inkább csak, mert korábban már a szemem elé került - a füvező Lars-ot megformáló Daryl Sabara, akit gyakorlatilag gyermekkorától láthattunk felcseperedni, hiszen a Kémkölykök egyik főszerepében mutatkozott meg a szélesvásznon.
A többiek is hasonló kvalitású színészek, kivétel a törzset alakító, tényleg enyhén bennszülött falut. Őket a világtól viszonylag távoli közösség alakította, miután Roth levetítette nekik a filmjét, hogy mire is gondol, mikor velük szeretne forgatni. Állítólag a közösség tagjai jól szórakoztak a levetített Deodato filmen, mert úgy vélték, valamiféle vígjátékot néznek.
Mi van még?
A fényképezés korrekt munka és eszméletlen szép a környezet, amelyre, mintha még rá is erősítettek volna. A zöldek intenzív zöldek, a bennszülöttek testfestései leugranak a képről. Egyetlen negatívumként csupán a sok közelit hoznám fel, amely erősen csökkenti a mozis hatást.
Összességében olyan 60%.
Érdekességek:
- 1988-ban egy olasz horrorfilm ami forgalmazásba került Cannibal Holocaust II. címen is, egyéb címként a "The Green Inferno"-ként is ismert. (Vagy az olasz változat: Paradiso Infernale)
- Lorenza Izzo majdnem sikeresen megfulladt a hömpölygő folyós jelenet forgatása közben, mert nem voltak eléggé egyértelműek a megbeszélt színészi jelek, ha probléma lépne fel.
-
Megtekintés: Nem vagyok nagy rajongója a found footage filmeknek, de ez mind műfajon belül, mind filmként egyértelműen remek darab.
Ti West rendezői stílusa remélem minden egyes következő filmjével egyre érettebb lesz. Remélem, mert a 2013-as "Az úrvacsora" eszméletlen hatásos film lett. Persze, oda kell rá figyelni, nem lehet vállrándítással elintézni, annyira aprólékos munka van benne. A found footage filmeknek két változata van:
a.) aprólékosan kidolgozott forgatókönyv, felesleges részlet/rész nélkül, mindennek van helye benne és végül teljes lesz a kép.
b.) kamera forog, rohangálunk, meghalunk.
Az úrvacsora az első csoportba tartozik, megtörtén t események felhasználásával. Amennyire nem tudtam kedvelni a 2009-es "Az ördög háza - The House of the Devil" főhajtást a hetvenes évek sátánista horrorjai előtt, annyira hajolok most meg én ez előtt, a found footage filmek kvintesszenciáját bemutató darab előtt.
Hogy azért lett e hatásos, mert bőven merít a valóságból - egy 1979-es eseményből - vagy mert az eredeti események megidézése mellett ragyogóan feszesre lett vágva, fényképezve és hitelesen adja vissza, amit bemutatni szeretne, azt döntse el mindenki maga. Részemről Ti West ebben a filmben magasabb szintre emelte a minőségi found footage filmeket, még akkor is, ha nem eredeti, amit alkotott, csak, talán jóval erősebb és követhetőbb. Ha hasonlítani akarnám egy legalább ennyire erős darabhoz, akkor testvérdarabja lehetne a 2012-es "A konspiráció - The Conspiracy"-nak. Ugyan a korábbi mozi kicsit jobban áll az imdb pontozásán, saját véleményem, hogy "Az úrvacsora" egy kicsit koherensebb, pörgősebb és hitelesebb történet, ha egymás mellé helyezzük őket. Meg persze talán kicsit profánabb is, mint a titkos társaságba beszivárgó újságírók története, de talán pont ezért hihetőbb is.
Az előzmény:
James Warren Jones, később Jim Jones, 1931.május.13.-án egy szerdai napon, megszületik az Amerikai Indiana állam, Randolph Megye, Crete nevű kisvárosában, amely alig pár kilométerre (kb. három) helyezkedett el Indiana és Ohio állam határától. Crete unalmas, néhány házból álló mezőgazdasági terület. Apja az I. világháborús és fogyatékkal élő veterán, James Thurman Jones (1887-1951), aki nem nagyon foglalkozik a gyerekkel. Édesanyja, Lynetta Putnam Jones (1902-1977) állandóan dolgozott, hogy eltartsa családját, szimpatizált a kommunista eszmékkel és katolikus vallással és, hogy teljesebb legyen a kép, azt vallotta, hogy James megszülésével életet adott egy "Új Messiásnak".
A kisfiú, mivel otthon unatkozott és apja magába fordult a háború borzalmaiból hazatérvén, ismerősökkel, főleg egy pappal töltötte az idejét, annak templomában, ahol már tíz évesen a vallás felé fordult a gyermek és megágyazott hitének.
Jones figyelmesen hallgatta a prédikációkat, és bár barátai nem nagyon akadtak, szorgalmának köszönhetően hamarosan maga is kiváló szónok lett és tartott beszédet emberek előtt, aminek következtében kifejlődött benne egyfajta messiás-tudat, amellyel anyja is sulykolta.
A vallásossága mellett is nagyon fura fiú volt, mert ellenezte a szórakozás populáris formáit, mint sport vagy tánc, ugyanakkor megszállottan érdekelte a halál és a lélek kapcsolata, ezért fiatal korában gyakran kínzott állatokat.
Apja, miután a világban nem találta a helyét és munkát is nehezen talált állapota miatt, ellenség-képet keresett és meg is találta a fekete közösség tagjai körében. Belépett a Klu-Klux-Klánba és megtiltotta fiának, hogy fekete bőrű barátait a házba hozza. A nézeteltérések mindennaposak voltak a szegényes tanyaházban és végül szülei a válás mellett döntöttek. Jones az édesanyjával maradt.
Úgy tűnt, a költözés megoldás a problémáikra. Richmondba költöztek, ahol anya és fia összeszedte magát. Jones elvégezte tanulmányait, ápolóként tevékenykedett egy kórházban, ahol megismerte Marceline Baldwin-t és hamarosan feleségül vette.
1951-ben, amikor apja elhunyt a Jones család átköltözött Indianapolisba, ahol James belépett a kommunista párba és mivel tanaik működését leginkább a valláson belül tudta kamatoztatni, metodista lelkészként helyezkedett el Sommerset Southside-ban. Azonban, mivel elképzelései ütköztek a metodista értékrenddel, megalapította saját egyházát, a később elhíresült A Népek Templomát.
Mivel nézetei később inkább a különböző rasszok közötti békés együttélést hirdette, hamarosan elhatárolódott mindentől, ami nem fért ebbe a képbe bele.
Paranoiás félelme az atomháborútól, mind jobban elhatalmasodott rajta így munkája mellett arra is sok időt fordított, hogy beutazva a világot, megfelelő helyet keressen nyájának, ahol az esetleges katasztrófát sértetlenül átvészelhetik.
A hatvanas években törekvései, hogy megszilárdítsa vallási hatalmát sikerrel jártak. Rengeteg hívet szerzett és egy egész közösséget hozott létre a Redwood völgyben, ugyanakkor, egyre több botrány kezdett kialakulni körülötte, melyeknek volt olykor vallási vonala (egyéb vallások gyalázása, biblia megszentségtelenítése, stb.) és világi is (házasságtörés, szexorgiák).
Mire a hullámok összecsaptak volna feje fölött, sikerült annyi pénzt (legállhatatosabb hívei akár a nyugdíjukat is neki adományozták) összegyűjtenie, hogy felvásárolhatott egy brit fennhatóságon kívüli területet (1966-ban kiáltották ki a függetlenségüket) Guyana-ban,
Megalapította a magáról elnevezett városkát, Jonestown-t. Itt paranoiája annyira eldurvult, hogy a virágzó és szeretetteljes közösség gyakorlatilag egy erőszakállammá változott, melyet fegyveresekkel őriztetett és senkit nem engedett el belőle.
A szokás megtörési, szektás módszereket is bevetette, mint kevés élelem kiosztása, alvásmegvonás, lelki terror és fizikai erőszak.
Végül némi információ kiszivárgott a tiszteletes birodalmából, amire Kalifornia (ahol korábban adót fizetett és vallási központját működtette) úgy reagált, hogy a helyszínre küldött egy kongresszusi képviselőt, Leo J. Ryan-t egy újságíró-csoporttal, hogy szerezzenek bizonyítékokat a törvényszegésre.
1978.november.18.-án kiborult a bili. Ryan megérkezett és kezdetben csupa boldogságot látott - amit Jones megparancsolt a híveinek - ám néhányan térdre estek előtte és könyörögtek, hogy juttassa őket vissza az államokba. Ryan visszasietett a repülőgéphez az újságírókkal és szökevényekkel, de Jones tiszteletes utánuk küldött néhány fegyvereset, akik belelőttek a menekülőkbe, megölve a kormányzót, két újságírót és pár szökevényt.
Ezzel egyidejűleg Jones összeterelte híveit és mivel érezte, túl messzire ment, meghozta utolsó döntését, amelyet a világ egy része ma sem tudott feldolgozni. Egyszerűen több mint kilencszáz embert (ahány forrást kutattam fel, annyi számot adtak meg, 900 és 930 között) kísért/kényszerített az öngyilkosságba.
Először a gyermekeket itatták meg a méregkeverékkel, majd a többieket. Aki nem akart mérget inni, azt vagy kényszerítették, vagy agyonlőtték a fegyveresek, akiket Jones fizetett. Hogy elég morbid legyen a vérengzés, a tiszteletes közben végig agitált a híveinek és ezt szalagra is vették, amelyet később a helyszínen megtaláltak. A tiszteletes, felesége és a főbb emberei egy csoportban feküdtek, valahol az események közepén, önkezükkel vetve véget életüknek. Három nagykorú fia annak köszönhette, hogy életben maradt, hogy az esemény alatt Amerikában vettek részt egy sportrendezvényen.
A tragikus eseménysor után Jonestown városát ledózerolták. A holttesteket visszaszállították Amerikába és a tiszteletes hamvait a Csendes-Óceánba szórták.
A film:
Mivel found footage a műfaji meghatározás, kezdetben dokumentumfilmes elemekkel dolgozik a film (statikus kamera, beszélgetést rögzít), később pedig rejtett kamerás felvételként, melyet sikerül elkészíteni. Szerencsére a remek dramaturgiának köszönhetően csak egészen kicsit erőltetett a történet kamerás felvétele. Csupán akkor éreztem, hogy kilóg a lóláb, amikor a filmbeli Atya, Gene Jones (csak névrokona a tiszteletes Jones-nak, de mivel annyi Jones él, csak poénból jegyeztem meg) megkéri egyik hívét, hogy vegye fel a földről a készüléket és rögzítse az utókornak a történéseket. De amennyire emlékszem, csupán ezen a ponton tudtam volna a filmbe kötni.
Igyekeztek a forgatókönyv írói végig megfelelni a Jonestown-i események reprodukálásának és kiváló munkát végeztek. A bemutatott karakterek viselkedése, az apró jelenetek felfűzése vagy az Atya megjelenése mind hiteles. Gene Jones például hasonló öltözetet kapott és napszemüveget, mint az igazi Jim Jones.
A film befejezése is tökéletes és végig hihetően veszünk benne részt, mi nézők is. egyébként tervben volt egy pesszimistább befejezés is, melyben a menekülőkkel a földhöz csapódik a helikopter, de szerintem jól tették, hogy nem ez lett, hiszen egy égő gépből kimenteni egy kamerát és megmenteni annak felvételeit, hogy azt found footage filmnek állítsanak be, eléggé hiteltelenné tenné az egész történetet.
A színészek:
A rendezőt már méltattam és a szereplőkről is inkább csak jót tudok mondani.
Mind egyébként egy alomból jöttek, hiszen korábban már dolgoztak abban a "csoportban", amelynek a rendező és a producer, Eli Roth a tagjai, sokak mellett.
Ha Eli Roth nevét meglátom egy stáblistán, már tudom, hogy aberrált élvezetben lesz részem. Nem feltétlenül minőségi, de, hogy valami elborult mozi lesz, az tuti.
A főszereplők öten vannak. Hárman a stáb tagjai, egy lány, egyikük testvére és az atya. A többiek csupán statiszták, bár, amit a vásznon látok, még így is eléggé kiborító, hogy tudjuk, nem valóság. (Biztos azért, mert amúgy ez 1978-ban megtörtént és sokkal többen haltak meg)
Jake (Joe Swanberg), Sam (AJ Bowen), Patrick (Kentucker Audley) nevei csupa olyan filmből köszöntek vissza rám, amikben nem biztos, hogy emlékeztem rájuk, de többségüket legalább élveztem: V/H/S/, Te vagy a következő!, A vendég, A balta 2., A jel, stb.
A baráti társaság amúgy egymás filmjeiben is szívesen vállal szerepet.
Bár ők a főszereplők, akit mégis ki kell emelnem, az Caroline megformálója, Amy Seimetz, aki a legerősebb alakítást hozta és végig hitelesnek éreztem a vásznon.
A történet:
Nagyjából leírtam miről szól a film. Gyakorlatilag végigkísérjük a Jonestown-i eseményekhez nagyon hasonló szekta utolsó két napját.
Különvélemény:
- Annak ellenére is szórakoztató volt számomra a film, hogy nem vagyok vallásos, ezért elvileg nem tudom beleképzelni magamat egy ilyen szituációba. Sem Eden Parish (a helyszín) lakójaként, sem úgy, hogy oda menjek egy mentőakció keretében.
Túl veszélyesnek tartanám.
- Pszichológiailag azért érdemes eljátszadozni a gondolattal, hogy egyetlen ember, hogyan képes ennyi másik személyre ráerőltetni az akaratát?
- Hogyan képes kiválasztani a gyengéket?
- Hogyan képes átformálni őket, önön képére?
- Hogyan képes öngyilkosságba hajszolni őket?
- Hogy képes egy szülő vallási okokból megmérgezni saját gyermekét?
- Mennyire erős a hit vagy mennyire bomlott az elme?
- Hol van a határ, amit egy elvileg szent ember végül átlép?
Rendkívül szórakoztató - újra fogalmazom - rendkívül felborzoló filmet sikerült 4 millió dollárból kihozni.
