Kölyök - Cub - Welp (2014)

Kölyök - Cub - Welp (2014)

Rendezte: Jonas Govaerts

Gyönyörűen megtervezett, minimál stílusú, mégis szép montázst rejtő filmplakát.

Megtekintés? - Annyi unalmas és olcsó horror után javallott.

A "kölyök" nem újítja meg a horrorfilmeket. Sőt, történetében a nyolcvanas évek klasszikus és egyszerű horrorjait követi: kis csapat - pár felnőtt és főleg cserkész kölykök - elvándorolnak kisteherrel a világ végére - annyira azért nem, hisz a helyi seriff valami babettával kiér hozzájuk percek alatt, ha gáz van - és táborozni készül. Nagyjából összeszokott brigád, egyedül Sam (Maurice Luijten) lóg ki a sorból, mert ő "nehéz" kölyök. Valami gyerekkori - nem mintha még nem az lenne most is - trauma nehezedik rá és a táborvezető saját felelősségének tekinti, hogy kihozza ebből a fiút. Minimális pszichológiai ráhatással.

Már az első percekben gond akad; a kibérelt terültet nem tudják birtokba venni, mert két suttyó helyi pöcs ott qad-ozik. Pár pofon és a kis csapat inkább tovább áll. Kinek hiányzik a balhé? Nem messze az eredeti céltól, találnak megfelelő helyet, leszámítva az átkot, mellyel az idegeneket riogatják és nem is nagyon publikus; valamikor egy fafeldolgozó gyár volt itt és mikor az állam beszüntette a munkát, több melós lett öngyilkos, akasztotta magát fel a fákra. Azóta állítólag, a szellemeik visszajárnak és ha ez nem lenne elég, egy Kai nevű gyerekdémon-farkasember ritkítja a turistákat. De melyik filmben nem szarják le az ilyesmit?

Hamar kiderül, hogy tényleg van valaki a fák között és "Reszkessetek, betörők" stílusú csapdákkal ritkítja a feltételezett betolakodókat, nem ismerve kegyelmet, sem asszony, sem gyermek iránt. Sam szemtanúja lesz Kai jelenlétének és talán kicsit össze is barátkoznak, habár egy erdőben szocializálódott fiú barátsága nem nyugszik biztos alapokon.

Tényleg vannak még srácok, akik a technika korában szívesen mennek sátorozni a semmi közepébe? Főleg, hogy egyik-másik nem tűnik sem kicsi Tarzannak, sem Mauglinak.

A szereplők fogynak, Sam-nek nem hisznek, folyik a vér.
Alap történet, szép tálalás. Engem megvesz kilóra, ha egy film szélesvásznú hatású, nem videós szemétként köszön le a monitorról. A "Welp" gyönyörűen fényképezett és vágott film. A zenéje - Steve Moore - munkája simán hozza a nyolcvanas évek szinti-zene hangulatát, azon belül néha tiszta John Carpenter hatás érződik rajta. Élvezős.
A film röpke másfél óra, a sokk effektek tetszetősek, a helyszínek, - még ha főleg csak fák és fű - kellemes.
Az Európai filmesek nem simogatják a gyerekbuksikat. Itt egy srác ugyanolyan áldozat lehet, akár egy felnőtt. Ha már cserkészekről szól, el is várható, hogy ők is hulljanak.
A befejezés elborult, beteg és kicsit kiszámítható. De nem rossz.

Megjegyzés:
- Az a fa csapda, amely kereszt formában gyilkolja meg egyik hősünket, kicsit túlfejlesztett. Oké, hogy kiszámítható, hogy az első hova dőljön. Oké, hogy feltételezzük, hogy majd jól beékelődik alá valaki. Oké.
De azután, hogy a második fát az első fa megbuherált ága hozza működésbe, azért az már kicsit sok a precíziós tervezői munkából. Igaz, a vásznon jól mutat, csak semmi köze az addig megszokott realizmushoz.
- Néhány szereplő további sorsa elsikkad a filmben, pedig nincsenek olyan sokan, és nem annyira mellékesek, hogy ne legyen a néző kíváncsi rájuk.
- Van egy jelenet, amikor Zoltán kutyustól megszabadulunk. Nem kell állatvédőnek lennünk, hogy felforduljon a jelenettől a gyomrunk.
- Az ilyen témájú horrorfilmek közül az egyik első, amolyan nagyapa, a Péntek 13. sorozat első része. Fiatalok, pár felnőtt, elátkozott táborhely, sötétben osonó gyilkos, gore effektek, végén egy maradhat, stb. Általában a gyerekek szerepét erősen leredukálják, de akadnak kivételek is: A halál angyala - Sleepaway Camp (1983) Habár a kamera látószegén kívül, de itt már hullottak a kölykök is.

Nem nagyon lehet belekötni a filmbe, hiszen amit vállal, hozza.
A fából készült maszk egy franchise kezdete is lehetne.

70%

A sejt 2. - The Cell 2. (2009)

A sejt 2. - The Cell 2. (2009)

Rendezte: Tim Iacofano

Megtekintés? - Nem ajánlott. Kihagyható.

Sejtettem, hogy mire számítsak. Volt első rész. Mozi változat, széles vászon, húzó név: Jennifer Lopez. Egy rémálom látomásokat elénk varázsló rendező. Monumentális díszletek, helyszínek, komoly videó technika, vágás és jelmezbázis. Egy percet sem láttam a második részből, amikor már tudtam, hogy nem fog meghatni.

Eleve videóra szánták. A főszereplő tök ismeretlen; Tessie Santiago. Még videós berkeken belül sincs halvány fogalmam sem róla, ki ő. Filmjeinek listája rövid és ez benne a legmarkánsabbnak tűnő produkció. Viszont a teste lenyűgöző, bár játéka megfelel egy pornós cica eszköztárával rendelkező színésznőével. (Nevezhetjük a pornófilmekben dugó nőket "színésznőnek"???)
A rendezőnek pedig ezidáig ez az egyetlen filmje, hiszen ezen kívül csupán tévés feladatokat látott el. Azokból említésre méltó csupán a 24 néhány epizódja.

Sosem értettem, hogy egy viszonylag kultikus státuszba emelkedő filmnek miért van szüksége egy igénytelen folytatásra. Talán nem bíztak abban, hogy a mozivásznakon jól működne a második rész és eleve a tékák polcaira gyártják le? Talán inkább a videós és tévés forgalom biztos harminc-negyven milliója, mint egy esetleges mozis százas álomhatár? A Sejt egy jól funkcionáló, mégis eléggé réteg zsánerű thriller lett, hiszen akik borzongani vágynak egy sorozatgyilkos munkássága közben, nem feltétlenül kíváncsiak a film által kínált költőiességre.
Az első rész elvont fantázia világa itt csupán olcsó videós trükkfilm, komoly tartalom, finoman hangolt munka nélkül. Nem véletlen, hogy az első rész készítői közül egyetlen névvel sem találkozunk, aki számítana. Míg az első rész forgatókönyvéért egyetlen ember felelt, itt négy emberre volt szükség, hogy egy értékelhetetlen produktumra gyűjtsék össze a pénzt. Vicc, csak nem nevetek.

Az első részben tudtuk, ki a gyilkos, mert a hangsúly valójában a pszichében tett utazásról szólt. A gyilkos énképének kicsomagolásáról, hogy megértsük, mi késztet egy embert arra, hogy állatként viselkedjen.
A második rész ebben sem partner, hiszen ezeket a szálakat félre teszi és a gyilkos személyének titokzatosságára koncentrál. Nem véletlen, hogy a figura végig takarásban van, eltorzított hanggal. Mert itt a poén nem a belső világ, hanem a személy kiléte. Ócska húzás. Ezért a Sejt 2. egy egyszer nézős, tucat krimi szintjére süllyed, melyben van egy kicsi paranormális szál, Maya-nak köszönhetően, aki egyfajta médiumként látogat emberek emlékeibe, azok tárgyainak megérintésével. (Kicsit emlékeztet Stephen King Holtsávjára, melyben Johnny Smith tárgyak megérintésével képessé vált az azt birtokló személyek életébe pillantani.) Meg van ott még valami a DNS-sel is... Micsoda véletlen, hogy a Regényből készült filmsorozatban játszott Chris Bruno egy franciás kitételű - 69 - epizódban, hogy ebben pedig ő legyen a férfi főszereplő. Frank Whaley szintén, de ő csak 7 részben.

Maya képessége persze nem egzakt, ezért simán elsikkadnak fontos momentumok, miközben "dolgozik". Van persze kötelező gyanúsított, akire lehet gyanakodni. És a végén a kötelező csavar, amelynek megoldása kb. a huszadik percben esett le nekem. (Így van ez, ha egy ismertebb arcot is leszerződtetnek a filmhez. Csak az lehet a gyilkos!!!) Jelen pillanatban még a harmincadik percnél járok, ezért nagyon remélem, hogy a tippem igaznak bizonyul.

Miután ezt leírtam, gondoltam egyszerűbb, ha ugrok egyet a filmmel és előre tekertem.
Igazam volt. A gyilkos az, akire az első pillanatban gyanakodtam, miután megláttam.
Eredeti film ez a Sejt 2. Azért a negyvenedik perc környékén már megmutatják emberünket, így az egyetlen aduját is leleplezi a film. (Tudom, tudom; ha mutatják, az a baj, ha nem mutatják az a baj...)

Dicsérni nem tudom. Hol vannak azok a csodálatos díszletek? Hol vannak azok a beteg víziók?
Itt alig kapunk többet egy folyosónál és néhány monitornál.
Ezerszer látott klisék. Unalmas rendezés.
Autós üldözés, melyben csepp feszkó sincs.
És egy kínai lezárás. Kici-oco.

- Gyere te néző. Látnod kell! (Hazudik!)

30%

(Nem hiszem el. Megnéztem az imdb-n, csupán 2,9-en áll jelenleg: 2015.03.08. Eléggé közel lőttem be hozzá a véleményem. Akkor kb. jól éreztem...)

Megjegyzés: Kiírhatnám ki a gyilkos. Csak, mert a film nem érdemel többet. De hátha neked pont az ízlésed.
Azt kérdezed: - Hogy mi?
-Igen, igen... - felelem.

Tengerparti diliparti - Psycho Beach Party (2000)

Tengerparti diliparti - Psycho Beach Party (2000)

Rendezte: Robert Lee King

Megtekintés? - Egyszer. Talán.

Megérdemlem, hiszen én erőltettem magamra ezt a trágyát. Megzavart, hogy a szereposztásban feltűnt Amy Adams neve és utána olvasva, hogy a film egyfajta stílus-paródiája a nyolcvanas évek horror-slasher művészeti ágának. Csak harmatgyenge változatban.
Már az első percek egy filmvetítésre viszi a nézőt. Nem újdonság, hogy egy film egy fiktív történettel indul és az sem, hogy rögtön utána egy moziban kötünk ki. Bár, most egy nem jut eszembe az elborult Chillerama kivételével, ott viszont a teljes film magában egy autós moziban zajlott le. És nekik sikerült jobban belemászni a paródia műfajába.
Szóval belecsöppenünk egy fekete-fehér és egyben buta horrorfilmbe, amely úgy az ötvenes évek termékének tűnik. Rögtön utána kiderül, hogy valójában csak egy autós moziban ténfergünk a kamerán keresztül és ha már ott vagyunk, megismerjük a karakterek nagy részét, köztük a vörös Florence-t (Lauren Ambrose), akinek arcjátéka rajzfilmfigurákat idéz és nagyon gyorsan kiderül róla, hogy ha vélt sérelem éri, átmegy gonosz nőbe, ugyanis van egy alteregója, aki bárkit leolt. Ambrose simán benne van a kívánatos vörös színésznők top10-ében, igaz, nem ezzel a borzalmas szereppel és filmmel. (Amy Adams, aki ebben még mellékszereplő, szintén helyet kapna a vörös 10esben.)
Valaki meggyilkolja az egyik nézőt. Torokelvágás. Nagyon visszafogottan, ami egy kétezres horror-műfaji kiforgatósban szerintem nem veszi jól ki magát. Ha már igyekszünk visszaadni valamit hangulatban a nyolcvanas évekből azért rá kéne gyúrni a nyiszálásos késes finomságokra, hiszen pont a nyolcvanas évek beköszöntével aktivizálták magukat az olasz giallo mesterei és a slasher horrorfilmek maszkmesterei, akkor még CGI rásegítés nélkül. Tom Savini már javában ontotta magából a halálokkal kapcsolatos speciális effektusait, amely főleg szétnyirbálható bábokból állt. Többek között a Péntek 13. Kevin Baconos nyíllal nyakátszúrós részért volt felelős és utána is sok finomsággal gazdagította a horrort.

Lauren Ambrose gyönyörűen mozog a vetített háttér előtt. A film legélvezhetetlenebb pillanatainak egyike. Inkább szereztek volna egy színésznőt, aki tényleg megáll a szörfösök világát jelentő deszkákon.

Robert Lee King és az erősen transzvesztita beállítottságú forgatókönyvíró, aki ebben a filmben még egy női rendőrkapitány szerepét is megformálta, pedig férfi (Charles Busch), finoman szólva is vértelenül köhögték vissza mindazt, amit "tanultak" korábban ezekről a filmekről.
A helyszín ismerős, mert tengerpart, sok szörfös és néhány csinos csaj. (Mellek nem nagyon, ami azért furcsa, és mivel gore sem sok akad, azt kell hinnem, nem tudták a készítők, hogy ezeknek a filmeknek két vonzereje volt akkoriban: a vér és a csöcs. Esetleg együtt...)

Szóval, a kétezres évben így kell szerintük fejet hajtani az elődök előtt. Szerintem nem sikerült.
Azért két meleg fiatal szörfösre volt még erejük, habár a másság sem volt túl ismert - már műfajon belül - akkoriban.
A cím sem szól a filmről, hiszen amit ígér - Psycho Beach Party - az valahogy elmarad vagy nem abban a formában köszön vissza, mint ahogy megszoktuk a tini filmekből. A pszichó rész Florence két személyiségének harcából ered. A Beach, az persze adott, mint helyszín és a végén tényleg van valami gyenge rendezvény a sziklák tövében, de partynak még nem nevezném.

Tudok jót is mondani a filmről? Nem nagyon.
Amy Adams itt még egészen vékonyka volt. Mára már kicsit megvastagodott a bokája, ám itt még hibátlan volt a külalak. Nem alakít nagyot. Semmi félénk, gátlásos női figura. Simán a testével és szexepiljével dolgozik.
Ambrose kifejezetten aranyos. Annak ellenére is, hogy a legripacsabb karaktere a filmnek.
Van még egy anyuka, aki a lányára gyanakszik.
Van egy színésznő, akinek dramaturgiailag sok hozzá tenni valója nem akad, viszont legalább össze lehet fonni őt a film eleji mozi jelenettel. Ettől még teljesen felesleges lesz a karakter a végkifejletben.
A férfi színészek egytől-egyig rosszak. Nem véletlen, hogy eltelt tizenöt év és egyikükből sem lett húzónév. Még legközelebb - SPOJLER - talán a gyilkost alakító Matt Keeslar járt a sztársághoz, hiszen ezzel a filmmel együtt került mozikba a Sikoly harmadik része, melyben színészünk a késes gyilkos áldozatát alakította, itt meg ő ragad kést. (Hupsz, elsütöttem a film poénját??? Nem baj, hiszen a filmben úgy sincs egy sem...)

Nem hiszem, hogy Amy Adams emlékszik erre a filmjére. Vagy nem akar emlékezni rá, amit megértenék. Sajnos, túl jól takar.

A hangulat viszont annyiban tényleg remekül megidézte az elődöket, hogy végig olyan a film fényképezése, színkezelése, egyebek összhatása, mintha egy szart néznénk a nyolcvanas évekből. Pedig csak egy szart nézünk a kétezres évekből.
Ez így kevés a boldogsághoz. Nem véletlen, hogy eddig nem hallottam erről a filmről, pedig még magyarítása is van. Ilyen borzalmas magyar címmel mondjuk megértem, miért nem ugrottam rá eddig.

Csak akkor nézd meg, ha szereted a nyolcvanas évek gondtalan tini-horrorjainak hangulatát. Szörfözés, rikító ruhák, hülye frizurák, homokos strand, sok homokossal.
A főcímben pedig Tera Bonilla tánca teljesen extrém filmtörténeti pillanat, főleg azzal a zenével. Istenkém!

Nem sikerült élveznem a filmet. Egyszerre megnézni sem tudtam.

20%