2014. december 23., kedd

A vendég - The Guest (2014)

A vendég - The Guest (2014)


Rendezte: Adam Wingard

Miközben néztem a filmet és éreztem egyfajta guilty pleasure-t, amit mint kifejezés sorozatos blogokban olvastam és szerintem, itt is van helye, olyan filmek jutottak eszembe, amik hasonló témát dolgoztak fel. Először az "Egyedül álló nő megosztaná... - Single White Female", amelyben egy dilis fiatal nő költözik be lakótársnak egy apartmanba, majd fokozatosan kezdi átvenni a társbérlője személyiségét, míg végül eldöntendő kérdés lesz belőle, hogy ki maradjon életben. A másik film, ami bevillant, a Dean R. Koontz művéből készült, majd sorozattá terebélyesedett és végül vakvágányra vezetett "A leselkedők (másik cím: Gyilkos kísérlet) - The Watchers", melyben egy gyönyörű kóbor kutya csatlakozik a tipikus amerikai kissrác mellé, hogy a nyomokban a halál fusson versenyt, mert a kutyáról kiderül, hogy egy véres kimenetelű katonai kísérlet egyik terméke; arra fejlesztették ki, hogy amolyan élő jelölő lézerként beszivárogjon a célterületre, hogy odacsalogathassa a nyomában járó, öldöklő szörnyeteget, aminek egyetlen feladata, hogy aki a kutya közelében van, azt az ebbel együtt kivégezze. A film egyszerű horror, a végére pedig egy kis csavar is jutott. A harmadik film, amiben fel véltem fedezni kevés hasonlóságot, a nyolcvanas évek egyik Remake-ig jutott horror sorozata, "A mostohaapa - The Stepfather", melyben pszichopata sorozatgyilkosunk egyedülálló anyákhoz csapódik, apapótlékként átveszi a hatalmat a család felett, hogy ha ne működjön a családmodell, gyilkosságok árán igyekezzen a saját maga számára oly fontos látszatot fenntartani.

Számomra nem volt teljesen világos, David mennyire volt az elhunyt fiú múltjának része. Kapunk azért némi információ morzsát erről, csak engem nem elégített ki teljesen.

Ennyiből sejtheted, mire számíts ebben a csupán azért csak "B" filmben, mert a főszerepet nem Bradley Cooper játssza. (Habár, Dan Stevens fizimiskája erősen emlékeztet a tipikus filmsztár pofira.) Ha Cooper vállalta volna a főszerepet, simán lehetett volna a film mozisiker. Vagy fekete folt, Cooper filmográfiájában. A rendező, Wingard a kétezres évek tipikus fiatal filmese. Munkáiban korrektül keverednek ügyes és érdekes ötletek a bevált klisékkel. A végtermék pedig nem feltétlenül felejthetetlen szórakozás, viszont megtekintés közben leköti az embert. Nem nagyon szaladgálsz ki a konyhába. Kicsit olyan a fickó, mint Joss Whedon, akire, amolyan sci-fi guruként tekintek, csak még nem forrta ki magát. Viszont a megszokott paneleket fel tudja dobni néhány nem feltétlenül elkoptatott megoldással.

"A vendég" úgy indít, ahogyan hasonló filmeknél megszokhattuk. Jön a főszereplő és egy számára idegen környezetbe igyekszik beépülni. David (Dan Stevens), elvileg katona volt és a Peterson család legidősebb elhunyt gyermekének a bajtársa. Múltidézés miatt látogat el a kisvárosba a családhoz, mivel, "megígérte" a halott fiúnak, hogy tiszteletét teszi a családjánál. Kicsit kilóg persze a lóláb, hiszen egy frissen gyászoló család nem feltétlenül akar sót önteni a sebbe, hogy emlékeket, egy számukra idegen személlyel idézzenek meg, ugyanakkor, a gyászoló emberek érzéseit nehéz kitapogatni, ezért épp belefér, hogy vendégül lássák a férfit, aki szeretett rokonukkal ellentétben épségben és egészségben hazatért. (Magamból kiindulva, nem biztos, hogy nagyon erőltetném az ilyesmit, hogy egy idegennel osszam meg a fájdalmamat.)

A gyerekek viszonylag hamar nyomozni kezdenek David után.

Ráadásul, a baljós hangulat folyamatosan jelen van. Talán egy jól eltalált, kedves aláfestő zene elaltatja a nézőt és nem gondol rögtön arra, hogy nincs minden rendben David körül. Az ilyen tematikájú filmeknél szerintem fontos, hogy gyanútlanul induljon és lassan, a szereplők és a néző fokozatosan döbbenjen rá, hogy a kívülálló veszélyes lehet, takargathat valamit. Itt ez annyira nem sikerült. David már első megjelenésénél kicsit fenyegető, hiába a fogpaszta reklám mosolyú fogsor és a topmodell szemek igéző acélossága. Ettől függetlenül az anyuka, Laura Peterson (Sheila Kelley) elég gyorsan "szárnyai alá" veszi a fiút, bemutatva a családnak. Az apuka, Spencer (Leland Orser) sokkal tartózkodóbb. Hevenyészett módon felhozza, hogy talán nem a legjobb ötlet a vacsoraasztalhoz ültetni egy fiút, a gyász időszakában, ám végül ez a filozofikus rész teljesen elsikkad és sörözésbe torkollik. A gyerekeik, a két véglet szerint reagálnak a hívatlan látogatóra. A kisfiú (Brendan Meyer) hamar megbarátkozik vele, amikor megvédi őt erősebb, egzecíroztató iskolatársaitól - óhatatlanul eszembe jut a "Kéz, ami a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle" idevágó iskolaudvari jelenete, mikor Peyton kicsavarja egy idősebb fiú karját, mert az bántalmazza a célpont család egy tagját - míg a nagylány (Maika Monroe) viszont túl hevesen ágál az érkező ellen, szinte paranoiásan. Igen, a forgatókönyv kicsit elnagyolt, az érzelmek ábrázolásában, ettől függetlenül hibátlanul mondja fel a leckét.

David először beédesgeti magát a gyászoló családhoz, majd módszeresen elhárítja az akadályokat a környezetéből. Persze a gyerekek megint sokkal előbb kapcsolnak, mint a felnőttek, másrészt, a mellékszereplők pedig precíz beosztás szerint keverednek a történetbe és esnek ki belőle.

Mikor végül kibújik a szög a zsákból, kezdhetünk izgulni a Peterson családért.

"A vendég" egy izgalmas thriller, kicsit horrorba hajlik, feléleszti egy mélyben gyökerező belső félelmet: akit a házamba engedek a vesztemet okozhatja. Van benne valamennyi akció és pl. az étterem likvidálása pedig emelt szintre helyezi a terrort. Nagyon kevéssel csúszott le a film arról, hogy nagy vásznon nézhető produkció lehessen. (Nem állítom, hogy nem mutatták be moziban, csak arra célzok, hogy azért hogy mozijegyet vegyek rá, még egy kicsit "nagyobbnak", "mozisabbnak" kell lennie. De élveztem.

65%

Személyes:
Leland Orser-t kifejezetten kedvelem. Sajnálom, hogy az a tehetséges színész ilyesmiket tud mostanában megcsípni. Habár, egész pályafutása tele van ilyen hézag betöltő alakításokkal. Sőt, megkockáztatom, hogy már előbb kedveltem, mint rendes szerepben láttam volna. Címeket nem írok. Ráklikkelsz és látod az imdb-n, mennyi filmben volt jelen. A legtöbbször csupán percekre, azonban fizimiskája miatt lehet, hogy egy idő után emlékszel rá, csak nem tudod hova tenni...
A film befejezése - gondolok az utolsó másodpercekre - sokat ront a film értékén, annyira unásig koptatott közhely. Kivétel, ha lesz második rész, mert akkor viszont jó felvezetés lehetne.

2014. december 21., vasárnap

Azonosság - Identity (2003)

Azonosság - Identity (2003)


Rendezte: James Mangold


Az "Azonosság" egy jó thriller, ha azt is számításba veszem, hogy jelen véleményemet sokkal korábban írtam és tettem fel egy azóta megszűnt oldalamra és annak ellenére, hogy a filmet nem mostanában láttam, szívesen újra nézném, pedig nagyjából élénken emlékszem a cselekményre. Ez pozitívum.

Szóval, hogyan is gondoltam akkor, amikor megjelent a dvd kiadvány a filmhez:

A jó thrillerhez nem kell más, mint néhány egymástól teljesen eltérő karakter, egy lehetőleg érdekes vagy félelmetes helyszín, és némi feszültségteremtésre való hajlam a forgatókönyvírók részéről.
Az Azonosság tipikusan az a film, aminek legjobb jelenetei egy igazán ínycsiklandó trailert képesek megfelelő vágással és zenével kiadni. Egy kellemes mély bariton közben elejt néhány reszelős mondatot és mi máris, nyálat csorgatva várjuk a következő, horrorba hajló, szürke köpenybe bújtatott filmet. Amikor először láttam Az azonosság beharangozóját, összébb húztam magamat az addig kényelmes fotelben, kimeresztettem a szemeimet, és igyekeztem egyetlen másodpercet sem pislantani, nehogy kihagyjak valami fontos momentumot. Az üdítő és kukorica elfelejtve árválkodott a két oldalam mellett és bár szomjas voltam, nem nyúltam az italért.

Felcsigáztalak?

Sajnos leírva közel sem tudom olyan érzékletesen bemutatni, hogy a film marketingjének milyen kiemelkedő bástyája a mozis kedvcsináló, ha meg esetleg annak idején láttad, akkor a filmet utána természetesen megnézted, és akkor meg minek tépjem a szám (ujjam)?

Alfred Hichtcock (Alfred Hitchcock a wikipédián) legjobb hagyományait követi a film, némi lineáris ugra-bugrával, mely szerencsére cseppet sem zavaró, sőt, némi ízt ad a történetnek, elterelve a gondolatainkat, nehogy könnyen megfejtsük a feladott rejtvényt. A másik hangulat ami az embert magával ragadja erősen emlékeztet az izgalmas és csavaros krimik királynőjének, Agatha Christie-nek szellemiségére, és erre utalást is tesznek a filmben. A lepukkant szálló helyettesíti a „Tíz kicsi néger” szigetét, és ebben is „meghal” valaki, hogy később visszatérjen, de botorság, és pofátlanság lenne lelőni a poént. Főleg, hogy ő nem is játszik ebben a filmben! Mindegy…

Pruitt Taylor Vince, mint skizó gyilkos

Azért a szereplőket érdemes kicsit bemutatni, már csupán azon okból is, mivel nagyon jó karakterek és nagyon jó színészeket sikerült a megformálásukra megnyerni.
De előbb bekapcsolnám az ablaktörlőket, hisz szakad az eső.
A szakadó esőben kuncsaftokra vár az elhagyott motel. Neonfényei szinte elvesznek a távolban. Külsőre cseppet sem emlékeztet a legendás Bates motelre, mert az néhány rendezett szobából, és a felettük őrködő komor házból állt, itt pedig a gazdasági épületek kusza összevisszaságban fogják közre a hálóhelyeket egy erősen lepusztult benzinkút és üdülő amorf keverékeként, de a légkör teljesen megegyezik. Az esőzés hermetikusan lezárja a környező földterületet, és a motel mintegy mágnes, magába szippantja mindazokat, akik az elárasztott környéken rekedtek. Különböző emberek, más és más karakterrel, ám hamarosan kiderül, van egy „apró” kapocs, ami összeköti őket, van bennük azonosság.
 
Larry (John Hawkes) idegesen tesz-vesz az előcsarnokban. Keresgél, kutat és valami rejtélyes okból nem találja a helyét. Vagy a rágcsálókkal gyűlhetett meg a baja, vagy csupán utálja a motelt és azon tűnődik, hogyan álljon tovább a pokol e homályos szegletéből. Larry a motel vezetője, de az út, amit megtett idáig ugyancsak rögösre sikeredett. Az ajtón berobban az életébe néhány ideges ember, aki a zuhogó esőben futottak egymásba, és a kényszerű találkozás vége egy csúf gázolás lett. George (John C. McGinley) feleségével és fogadott fiával érkezett, meglehetősen bepánikolva, mivel a durrdefektüket még tetézte az is, hogy a nejét elcsapta egy bérelt limuzin. Ed, (John Cusack) a sofőr elismervén hibáját, hátrahagyja utasát, a lecsúszott ám annál vérmesebb színésznőt, (Rebecca DeMornay) és egyedül indul, hogy valahonnan segítséget hozzon. A gyors sprint folyóba torkollik, de itt belefut a félig prosti, félig markecoló Call girl-be, (Amanda Peet) és egy ifjú házaspárba, akit csak a papír tart össze, meg némi mondvacsinált indok. Együtt térnek vissza az utolsó menedékbe, és közben befut még egy rendőr (Ray Liotta) és az őrizetére bízott sorozatgyilkos (Jake Busey) aki ugyan hamar megszökik, de butaságának köszönhetően hasonló gyorsasággal előkerül.

A szakadó eső nagyon jó hangulatfokozó "környezet" a hotel mellett.
 

Az éjszakát sikolyok verik fel, és nem tudni, hogy ki és miért akar minden kellemetlenséget tetézve még jobban alátenni szereplőinknek. A logikai feladvány megoldása végre nem kézenfekvő, de szemfülesebb nézők azért kiismerhetik magukat a szövevényben.
A zene remek (Alan Silvestri), a képek kellően hidegek és félelemkeltők. A rendezés finom, precíz és átgondolt. James Mangold sokat fejlődött a Copland óta. (Mondom én!)
A szereplők nagyon jók, bár néhol kissé elhúznak a ripacskodás határáig. Játszik még Alfred Molina és Clea DuVall.
A dvd lemezen megtalálható egy alternatív verzió is, de a különbség csak 2 perc, meg a végén néhány képkocka. Láthatunk még kihagyott jeleneteket, amik sajnos nem sok pluszt mutatnak a filmmel kapcsolatba. A trailerek között négy filmet találunk, köztük magáét az Identity-ét.
Annak, aki szereti, sőt, imádja a thrillereket és a szinte arcon csattanó befejezéseket.

Identity (2003)    
 
Angol és magyar nyelv, + több felirat.


Különvélemény:
Talán ma már nem számít spojlernek, ha leírjuk, hogy maga a film magva, ahogyan gyilkosunk személyiségei "megküzdenek, legyőzik" egymást, az egészen közel áll egy eredeti koncepcióhoz. Az egyetlen hátránya, hogy nem sokban különbözik azoktól a filmektől, melyeknek csattanója a végén kimerül abban, hogy a film gyakorlatilag egy álom szekvencia. Itt pedig egyfajta fantáziáról beszélünk. Minden rejtély, akció, gyilkosság végül kulminál abban a tényben, hogy amit láttunk, nem létezik, csupán egy sérült elme beteg képzelgése. Ami mégis eladja ezek után a filmet - értsd úgy, hogy akár többször nézhető - az az, hogy hihetetlenül jó és ismert szereplőgárdát sikerült szinte minden fontosabb szerepre megnyerni. Volt, aki akkor volt a csúcson, volt, aki már túl is haladt rajta, volt, aki nem tudta megugrani eddig ezt a filmet. Mégis, csupa olyan nevet láthatunk, akik abban az időben elég rendesen pörögtek. Egymást kiegészítve tették hozzá tudásuk legjavát a filmhez, hogy jól szórakozzunk.

90%

2014. december 19., péntek

A védelmező - The Equalizer (2014)

A védelmező - The Equalizer (2014)


Rendezte: Antoine Fuqua



Amikor a film címébe belebotlottam és csak annyit hallottam, hogy akciófilm lesz, mondtam is magamban: Equalizer? Biztos megint valami elszállt Jason Statham marhaság lesz, amiben legyőzi a világot, közben grimaszol és betört orrán át szűri a szavakat. Ilyen címmel csak valami eszement akcióorgiát tudok elképzelni. Nem mintha, ismerném a szó pontos jelentését, csak a hangzása olyan... És mekkorát tévedtem!








"A védelmező" szegről-végről egy 1985-ös filmsorozat - The Equalizer - hevenyészett remake-je. A négy évados sorozatban egy ex-ügynök - ott idősebb, fehér férfi - segít bajba jutott embereken, hogy kellemetlen helyzetekből kivágják magukat. Ezt a sorozatot dolgozták át egy látványos nagyjátékfilmmé és még a lehetséges folytatás sem kizárt!

Fuqua nem a kedvenc rendezőm, már írtam erről, azt hiszem. Nekem kicsit dark a filmjeinek világa, hangulata. Sok a barnás szűrő, sok a cgi füst, sok, sok, sok. Ennek ellenére, mégis voltak filmjei, főleg az utóbbi években, amiket kifejezetten szerettem megnézni, újranézni. Nem feltétlenül az egész filmet, csak bizonyos részeket, mert szűrő ide, barnás hangulat oda, azért nem rosszul összerakott, korrekt mozikat szokott kiadni a kezéből. Nagy kedvencem pl. a "Támadás a Fehér Ház ellen" című Die Hard koppintás, főleg az a jó húsz perc, amikor a Koreai terroristák elfoglalják az elnök kedvenc tartózkodási helyét. (Nem egy budit.)

Marton Csokas a széttetovált bérgyilkos.

Fuqua megint egy kedvelhető filmet készített a színészzseni, Denzel Washington főszereplésével. Már dolgoztak együtt és az a korábbi közös munka egy rakás díjat ért kedvenc fekete színészemnek - Sidney Poitier a másik. A "Kiképzés - Training Day" igazi jutalomjáték: egy velejéig gonosz(?) rendőrről szól, aki ifjú társát simán beáldozná az első munkanapján, ha nem úgy ugrik, ahogyan ő fütyül. (Erősen sarkítva.)

"A védelmező" szintén hasonló jutalomjáték, csak most Denzel pontosan a másik végletet alakíthatja: egy kedves, jóravaló ex-ex-ex special katona ügynököt, aki nappal több helyen dolgozik, barátkozik az egyszeri halandókkal, míg éjjel többnyire könyvet olvas kedvenc kávézójában, figyeli a környezetét és nem akar a múltra gondolni. Azután életébe betoppan egy tizenpár éves prostituált, Alina aka. Teri (Chloe Grace Moretz), aki zenei sztáréletről álmodozik, miközben gusztustalan gazdag férgek farkát kell markolásznia. A stricije sem bánik vele kesztyűs kézzel, a kuncsaftok sem nagyon. Véletlenül Alina és Bob McCall (Washington) útja a törzshelyükön keresztezi egymást és Bob, talán maga sem tudja miért, úgy érzi, meg kell védenie a gyereklányt. (Mint annak idején Robert De Niro a Taxisofőrben - Taxi Driver - a hasonló szerepet játszó Jodie Fostert.)

Robert apró közjáték után személyesen keresi fel az orosz strici-üzletembert és egy rövid és sikertelen egyezkedés után rövid úton likvidálja az egész jelenlévő brigádot. Ezzel vége is lehetne a történetnek, ha a strici csupán magánzó lenne, ám valójában az orosz maffia egyik Amerikában tevékenykedő sejtjének volt a vezetője és így, fontos ember, akinek halálát meg kell torolni, vagy a konkurencia kicsit elkanászodik. Rögtön küldenek is az anyaországból egy volt Specnaz ügynököt, aki amolyan öltönyös verőember és problémamegoldó: Tedi (Marton Csokas)
Tedi először az ír bandát veszi elől, majd miután kiderül, hogy a véres leszámolás nem a többi maffia brigád műve, némi szerencsének is köszönhetően Bob nyomába ered.

akció begyakorlása a kaszkadőrkoordinátorral. 

Fuqua amolyan jó hollywoodi szokás szerint nem mélyed el a karakterekben és nem áll be sem középre, a szürke tartományba, mert nála minden fekete vagy fehér. A "Kiképzésben" simán megölette főszereplőjét, hiszen ő volt a rossz fiú, itt viszont, szinte már emberfeletti erővel rendelkező szuperhőst formál belőle. Talán ez a film egyetlen gyenge pontja: Robert McCall annyira vérprofi veterán, hogy általában üldözői orra előtt jár egy lépéssel, szinte sebezhetetlen és egyszerűen nincs ellenfele, ha harcról van szó. Pont ez a sérthetetlensége az, ami miatt a film inkább az agyatlan akciófilm kategóriában tévelyeg és nem tud átlibbenni a komolyan vehető dráma-akció szekcióba. Bob karaktere éjjel-nappal dolgozik és létezik. Szinte sosem pihen. Ért mindenhez. Telefonok, megfigyelés, közelharc. Segít, ahol tud és ha egy kis szarházi ellopja a kolléganője gyűrűjét, még arra is marad ideje, hogy lenyomozza az illetőt és egy súlyos kalapáccsal elégtételt vegyen rajta. Néha együtt sportol a grundon a srácokkal vagy beszáll egy épület tatarozásban. Igazi multitalentum, aki valamikor eljátszotta a halálát, hogy kiléphessen az ügynökségtől, ahol a legkeményebb munkákat bízták rá. (Azt mondjuk nem értem, hogy ha mindent ki tud nyomozni, minek keresi fel a volt kollégáit, akik úgy tudták, hogy meghalt. Az, hogy az orosz bérgyilkosról akart plusz infót megtudni, szerintem túl erőltetett érv.)


Ennek ellenére a film egészen pörgős és végre megint láthattam a "Zene és szöveg - Music and Lyrics" cuki üdvöskéjét, Haley Bennett-et, igaz, sajnálatosan felesleges és rövid szerepben. Bill Pullman nem kevésbé volt szinte csak mellékes cameo.

A fényképezés szép, a vége leszámolás alatti zene eszméletlen jó választás. Kicsit sok a sárga, barna és az indokolatlan lassítás is. Ettől függetlenül kellemes esti mozi.

90%

Figyeld:
- Zseniális, amikor a strici tárgyalás lezárásképp Washington a koponya formájú papírnehezékeket "szétosztja" a delikvensek között.
- A két korrupt zsaru mellékszál, ami nem nagyon visz sehova, de jó poén.
- Csokas "beszélget" az ír főnökkel.

- Washington és a szubjektív kameramozgás, a kitörni készülő akció előtt.