Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Második világháború. Egy angolszász turista hajót elsüllyeszt egy német tengeralattjáró. Egy maroknyi túlélő sikeresen átmenekül az egyetlen épen maradt mentőcsónakba. Időközben csatlakozik hozzájuk egy német tengerész is és fokozatosan a paranoia és az erőszak veszi át az uralmat a csónakban.
Ennél többet felesleges írni Hitchcock filmjének szinopszisáról. Egyszer látni kell. Mai szemmel persze nem olyan szórakoztató, hiszen egyértelműen állást foglal, túl egyoldalú, politikailag inkorrekt. A német tiszt egyértelmű kulminálója a problémáiknak, nincs finomítás. Mikor megjelenik, folyamatosan játszik a többi túlélővel. Először azt tagadja, hogy beszélné a nyelvüket. Később az iránytűjét rejtegeti előlük, stb. A többi utas hiába igyekszik egyfajta érdekközösséget kiépíteni - több náció is a csónakban ringatózik - ebből a "náci" folyamatosan kilóg, ahogy a hazugságai minduntalan lelepleződnek. Ennek betetőzése, mikor az utolsó emberig fellázadnak ellene és kivetik maguk közül, a tengerbe hajítják.
Hitchcock jól eljátszik a perspektívákkal (Ez volt az első hangosfilmje, amiben erősen lekorlátozta a teret, amin belül a film játszódik. Hitchcock tervei között szerepelt eredetileg a "Fülke" című film alapötlete is.), színészeit kellőképp tudja instruálni, a felvételek nem tűnnek trükközésnek. (Talán, mert a rendező ragaszkodott, hogy valamilyen módon, de vízen forgassa a filmet. Ezt végül egy hatalmas tartállyal oldották meg, melyre egy nagy létrán tudtak feljutni. A női főszereplő pedig, Tallulah Bankhead mindezt bizonyos fehérnemű elhagyásával tette meg. A stáb nagy örömére.) Még így is, hogy mesterséges teret használtak fel az óceán helyett, sikerült néhány színésznek tengeribetegséget okozni.
Mai szemmel a film kissé avítt. Ettől függetlenül, aki Hitchcock rajongó, annak látnia kell egyszer, mert az alaptörténet (részben John Steinbeck munkája, de többen dolgozták át és javították, míg elkészült a végső változat) nagyon érdekes és erős. Kár, hogy nem hoznak ki belőle többet.
70%
A német Willy (Walter Slezak) aki a játékidő nagy részében "szemben áll" a többi szereplővel.
Ha már Walt Disney film, kell bele állat is... Másik poszter változatban felkerültek a tündéri gyilkos pingvinek is, akik kaptak kb. 2 percnyi filmidőt. (Gorilla-marketing)
Walt Becker nem túl termékeny rendező, főleg komédia műfajon belül dolgozik. Filmjei valahol a korrekt közepes mezőnybe tartoznak. A "Vén csontok" pedig egy kicsit alatta. Az egyetlen igazi poén a filmben, hogy John Travolta neje a másik főszereplő, Robin Williams asszonykáját alakítja. A többi klisés és kiszámítható, burleszkes és bugyuta. Sajnos. A célközönség egészen biztosan a nagycsaládos amerikaiak lehettek. De 16 év fölött a szájbarágós üzeneten senkit nem hat meg. Gyerekeknek nem elég vicces, felnőtteknek főleg infantilis. Mosolyogtam rajta párszor, de nem azért, mert jó a poén, hanem mert két színészlegenda az elszenvedői. Közben azon gondolkodtam, vajon az ilyen filmek a megélhetési filmezés kategóriát kimerítik e?
A könyököm jön ugyan ki, de úgy gondolom, a Vén csontokat simán lecserélhetjük bármikor egy unásig látott, Bud Spencer-Terence Hill filmmel. Azok sem sokkal nagyobb blődlik. Milyen szerencse, hogy sztárjaink nem rekedtek meg ezen műfajon belül - habár Robin Williams még sok hasonló marhaságot tud felmutatni az utóbbi 10 évből.
Seth Green valahogy egyedül nem képes eladni egy mozit, de azért be lehet tenni más sztárok mellé, hogy legyen a csapatban egy igazán balfasz.
Charlie (John Travolta) és Dan (Robin Williams) két középkorú üzletember, jó barát, akik egy japán céggel való, több milliós befektetés fúziója előtt állnak. Igyekeznek szimpatikussá válni a lehetséges befektetők előtt, ezért Charlie, Dan múltjából adomázik, amiben volt egy válást követő, hirtelen bepiálós buli utáni érvénytelenítés is. (Gy.K.: Dan tizenpár év után elvált feleségétől és mivel Charlie fel akarta dobni egy ivós buliban, elmentek megünnepelni a szabadságot, Miami-ban. Itt pedig, Dan a koktélok és egy csinos negyvenes női párocskával való ismerkedés után, másnap férjként ébredt. Természetesen érvénytelenítették ezt a villám házasságot, viszont az eltelt év alatt Dan sokszor gondolt a rövid kalandra.)
Fut a szekér, a japánok ígéretes lehetőséggel kecsegtetnek. Ekkor toppan be Dan életébe másodszor is a negyvenes Vicki (Kelly Preston), aki közli Dan-nel, hogy van két gyermeke, egy ikerpár. Dan-nek ideje összeszednie magát, egyszerre, mint apuka és megbízható üzletember. Erre két hete van, mivel Vicki-t pontosan ennyi időre fogják börtönbe zárni, holmi természetvédői kihágások miatt. Charlie, pedig, mivel kicsit felelős az esetért, végig barátja mellett bukdácsol, hogy segítsen neki megfelelni. Több, kevesebb sikerrel.
Robin Williams már dolgozott Disney filmben. Az sem tetszett... Visszasírom azokat az időket, amikor a Disney filmeknek, ha más nem, legalább a története volt olyan izgalmas, hogy eladja a mozit.
A Vén csontok nem egy erős darab.
Barry Levinson szinte minden műfajban kipróbálta tehetségét, főleg dráma és komédia szekcióban, de tett kirándulást a horror és fantázia birodalmába is. Szereti kibontogatni a karaktereket, néha apró gesztusokkal is sokat el tud mondani róluk. Ez jó, mert minél közelebb érezzük magunkhoz a szereplőket, annál könnyebben azonosulunk velük, annál jobban tudjuk élvezni a filmet. Ennél a darabnál, a téma súlyossága miatt, ez fontos. Valakivel a szereplők között azonosulnunk kell. Nem feltétlenül mind a négy kölyökkel, hiszen kettejük később - talán a múlt titkai miatt (sőt, biztos) - letért a helyes és követendő útról. Azért is azonosulnunk kell a szereplőkkel, mivel a motivációjuk a bosszú és ez mint negatív érzelem, nem feltétlenül szimpatikus mozgatórugó a néző számára.
Az "alvókban" (eredeti cím) ezt a karakterépítést olyan szintre emelte, hogy szinte a fél film erről szól. Egyik főszereplőnk, a jelenleg cikkeket írogató Lorenzo Carcaterra (Jason Patric) szemén és emlékezetén keresztül ismerhetjük meg ő és három barátja történetét, ahogyan gyermekkorukban, egy ostoba "tréfának" köszönhetően, hogyan kellett végül bejárniuk a poklok poklát. A magyar cím a történetből erre a részletre fókuszál, ami azért nem teljesen szerencsés címadási bravúr, mert a fiúk bár tényleg tettek olyat, amiért megérdemlik a büntetésüket, amit kapnak, az morálisan abszolút elítélendő, ezért nem is hívhatjuk leckének. A lecke, mint kifejezés, pejoratív értelemben oké, másrészt, van enyhén olyan felhangja, mintha a történések jogosak lennének. (De ez csak az én hülyeségem.)
Egy gyerekcsínnyel kezdődött
Másrészt, szerintem sokkal érdekesebb, kevésbé szájbarágós lett volna egy mozaikos, flashback-es elmesélés, ami párhuzamosan a gyilkosság miatt futó ügyet és a fiúk gyerekkori hátterét meséli el. Így sem rossz, csak sajnos, kevés rejtély marad a film kimenetelét illetően és morálisan nem környékezi meg a nézőt, hiszen mire eljutunk Nokes (Kevin Bacon rövid, de erős szerepben) megöléséig, egyértelmű, hogy a néző mit várjon el és kinek az oldalára áll. Szóval egy fifikásabb forgatókönyvvel egy sokkal feszesebb és izgalmasabb filmet kaphattunk volna. Ha valaki viszont szereti a bűn melegágyában játszódó filmeket, annak hangulata miatt nem lesz az első óra unalmas vagy vontatott. A hatvanas évekkel induló film szépen adja vissza a kor hangulatát olyan remek színészek tolmácsolásában, akiket élvezet nézni, régi, klasszikus zenékkel megtámogatva.
Az utolsó vacsora
Azután ott van a Monte Christo hasonlat, amely végig kíséri a filmet, mégis sántít, hiszen M. C. ártatlanul került börtönbe, a fiúk ellenben jogosan kaptak büntetést. Ekképpen a történet írója - aki megváltoztatta a történéseke időpontját, helyszíneit és a neveket - kicsit felmagasztalja önön szerepüket. Értem én, hogy gyerekek voltak, azt is, hogy a nézőnek egyértelmű állást kell foglalnia mellettük, mégis, a fiúk, ha gondatlanságból is, de ostobaságuk - és rosszindulatúk betetőzésképp - megöltek egy ártatlan embert. (Már csak az hiányzott volna, ha kiderül, hogy akit elcsapott a tréfásan lépcsőre engedett hot-dogos kocsi, az egy bűnöző, vagy bérgyilkos.)
Azután azért is sántít a M. C. hasonlat, mert a regény szereplője, egyedül és a szerencséjének köszönhetően teljesíthette be megtervezett bosszúját. Itt a fiúk négyen viszik végig a nem túl bonyolult tárgyalótermi drámaként funkcionáló második etapot. Nem annyira a jogi csűrés-csavarás segít eljuttatni a pert a megnyugtató felmentésig, hanem a nagyon sok hasonló filmben felhasznált "hülye a tanú" kártyával. Ez annyit tesz, hogy a keresztkérdések közepette a tanuk vagy simán ostobák és butaságuk miatt nem lesz az esküdtszéknek illetve a bírónak, vagy megtörnek az elvileg feszült kereszttűzben és kifakadva, sírva, de maguk alatt vágják a fát. (Ilyesmi történt pl. egy másik kedvenc filmben, az "Egy becsületbeli ügy" című, hasonló tárgyalótermi drámában, ahol egy katonát úgy elvernek társai, hogy az belehal a sérüléseibe. Végül mi az ami a bíróságon kulcsmomentumként eljuttatja a tárgyalást a forrpontra? Hogy a vádló jogász addig kiabál a vádlottal, míg az gyakorlatilag hirtelen haragjában beismerő vallomást tesz, egyetlen odavetett mondatban. Kényelmes és hanyag megoldás.)
Dustin Hoffman, a nem véletlenül alkalmazott védőügyvéd.
A bosszú és igazságszolgáltatás. M. C. hosszú évekig senyved börtönében, azután hasonlóan hosszú ideig tervezi meg a bosszúját.
A fiúk - habár gondolataikban, ahogy említik is, vártak rá, hogy visszaadják a kölcsönt kínzójuknak - mondhatni kapva kapnak egy alkalmon, hirtelen felindulásból követik el bűneiket és azonnal rács mögé kerülnek. Szóval az a finom és kérlelhetetlen, lassú szenvedés, amelyet Edmont Dantés mér azokra, akik ártottak neki, itt buta leszámolásként könyvelhető el, hiába csűri és csavarja az író a szavakat. A többi nagyjából stimmel. Na ja.
A színészi játék egészen kiváló, a szereplő gárda meg illusztris. Van, aki azóta kevesebb reflektor fényt kap (pl. Jason Patric), pedig ebben az időben komoly lehetőségekkel kecsegtető tehetség volt, más már túl volt a legnagyobb sikerein (Dustin Hoffman), és sajnos, van, aki azóta már nincs velünk, pedig tehetsége megkérdőjelezhetetlen (Brad Renfro). Meg az A listások, mint Robert De Niro - egyik legnyugodtabb figura, akit valaha eljátszott - vagy Brad Pitt, aki gyakorlatilag a felépített egzisztenciáját teszi fel két barátja védelmében. (Mely, mint a film fülszövegében kiderül, gyakorlatilag hiábavaló önfeláldozás volt.
És még nem kevesen: Billy Crudup, Ron Eldard, Minnie Driver, Vittorio Gassman (egyik utolsó szerepében).
Amikor tetteinkkel szembesülünk
A zene meg John Williams munkája. Talán nem olyan egyértelműen fülbemászó, mint amiket már megszokhattunk a mestertől, de a lágy, melankolikus darabok nagyon jól illeszkednek a film atmoszférájába.
70%
Kőkemény dráma, kevés akció. A lényeg nem ez, hanem, hogy erkölcsileg ki mellé állunk. A furcsa, hogy két hidegvérű gyilkos mellé fogunk...
