Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Az alábbi cikk már megjelent egyszer, a moziplussz.hu oldalán.
Mivel saját írás, átemeltem ide.
Olivier (Olivier Gourmet) jó munkásember. Történetesen ő egy középkorú, átlagos francia férfi, de bárhol megtalálhatjuk az alteregóját a földön. Az életből, a döntések útvesztőjéből a munkájába menekül. Bútorasztalos mester, akinek kisujjában van a szakma. Kicsit olyan, mint egy autista. Egyetlen pillantással képes felmérni a távolságokat. Csak rápillant egy lécre, és szinte centi pontossággal megbecsüli annak hosszát. Szinte csak dolgozik, mert az segít felednie a múltat.
Volt idő, amikor Olivier házas ember volt. Feleségével élték egyszerű életüket, csak a jelenre koncentrálva. Egyetlen egyszer kalandoztak el a jövő bizonytalanságába; amikor neje terhes lett. Felépítettek egy szép légvárat, de abból kártyavár lett. Egy szinte még gyermeknek köszönhetően a nyugodt életet érő házaspár elveszíti gyermekét. A kártyavár, ahogyan elrendeltetett, összeomlik. A házasság tönkremegy, a válást kimondják.
Olivier dolgozik ismét. Léceket mér, furnér lapokat szab. Egyetlen keresztmetszetről megmondja, melyik fa része. Mindig a megfelelő szöget veri az anyagba. Csendes, visszahúzódó, igazi magának való ember. A feladatait rituálisan végzi. Ebbe menekül sikertelen élete elől. Meg persze a tanításba, mert nem utolsó sorban tanítja is a szakmát. Diákjai tisztelik és figyelnek rá. Egyfajta, nem túl szoros, apa-fiú kapcsolatot alakít ki velük. Törődik velük, fuvarozza őket.
Szüksége van erre a mesterséges idillre, mert érzi, hogy élete nem teljes, de egy napon veszélybe kerül magánvilága.
Új tanulót ajánlanak neki. Sose tett még ilyet, de most hevesen tiltakozik, amikor felismeri benne azt a fiatalembert, akinek köze volt gyereke halálához. Határozottan elutasítja, hogy életébe tolakodjon ez az ember, és elirányítja másik területre, hogy többé ne kerüljön útjába. Megfutamodik a kihívás elől. Gyáván visszavonul.
Otthon, egyedül aztán gondolkodni kezd, és megkapja a végső lökést. Volt feleség terhes új partnerétől.
Olivier csendes világa kifordul sarkaiból. Amennyire kerülni akarta a keze alá jelentkező fiút, most annyira akarja, hogy taníthassa. Vajon mi motiválja ebben a döntésében? Vajon a feleségén akar bosszút állni? Vajon saját gyermeke elvesztése miatt akarja, hogy annak halálának szereplője nála vezekeljen? Egyszerűen csak magát akarja ostorozni?
Ezekre a kérdésekre keresi ez a remek kis francia gyöngyszem a választ. Akinek tetszett mondanivalójában a “Zongoratanárnő”, vagy mondjuk képi stílusát tekintve a “Táncos a sötétben”, annak mindenféleképpen csak ajánlom ezt a filmet. Zene nincs, viszont van mozgó kamera, ami mindig a főhős közelében tartózkodik, szinte a vállára telepszik. Még mondja valaki, hogy gyengül a francia film. A főszerepben alakító, enyhén Mézga Gézás színész brillírozik szerepében. Nagyon nehéz téma, és gyakorlatilag semmi látványos cselekmény. Minden a fejben játszódik le, az agyban.
Már eltelt egy hét, hogy láttam a filmet, de még most is a motivációkon agyalok. Mi alapján hozunk döntéseket? Ki dönti el, hogy éppen rossz, vagy jó az a döntés?
Azoknak javaslom a film megtekintését, akik szívesen bújnak más bőrébe, és tudnak mások problémáival azonosulni.
Valójában nem tudom, mit akarhat jelenteni a film címe: Non-Stop.
Ez a cím sokkal inkább illett volna Liam Neeson korábbi, "Elrabolva" című akciófilmjéhez, mert ott az akció valóban folyamatos, szünet az náne...
Vagy az éjszakai repülő útra lenne utalás a Non-stop? Az sem igaz, hisze nem egy 24 órás útról beszélünk. De mindegy.
Liam Neeson szépen lassan bevánszorgott a hatvanasak táborába, hogy szikár és összetéveszthetetlen fizimiskájával végül akciósztárként érjen be. Ami nem baj, mert még így is hihetően hozza a karaktereket, amiket mostanában aggatnak rá. Elhiszem, hogy képes arra, amit a vásznon látok. Sokkal inkább elhiszem, mint Stallonéról vagy Schwarziról, akik ha nem is kétségbeesetten, de igyekeznek márkanévként létezni Hollywood-ban. (Sikerül nekik, hisz annyi rajongójuk öregedett hozzájuk.)
Neeson egy nagydarab, ír fickó, aki ha kell, tud eszméletlenül durva lenni, ha kell, leguggol egy kisfiúhoz és remeg a hangja. Talán nem ezek a szerepek mutatják meg színészi tehetségét, amiket mostanában sóznak a nyakára, de helyt áll ezekben a filmekben, az biztos. Az is igazolja, hogy komoly anyagi sikerek a filmjei, a mozit szórakozásként megélő nézők körében, akik inkább az egyszerűséget és akciót helyezik a minőség és művészies megoldások elé.
A Non-stop nem hibátlan alkotás, viszont végig izgalmas és szórakoztató, apróbb - számomra - logikátlanságainak ellenére. Érdemes egyszer megnézni, hiszen felidézi a Hicthcock-i thrillerek legjobb megoldásait, összefűzve a technika mögé bújt társadalommal, egy sivár, már-már kamaradarab jelleget közelítő helyszínen. A film végig egy repülőgépen játszódik és finoman játszik a nézővel, annak figyelmével. A kezdő percek pedig még némi jellemrajzot is felmutatnak, mikor a Neeson alakította légi Marshall körbepásztázza tekintetével a terminálban várakozó utasokat. Az első öt perc segít megismernünk a karaktert, hogy a film végéig ne bizonytalanodjuk el; vajon benne van?
Mert azért gyanús, az tuti.
A rendezőnk azonban nem lépi meg a pofátlant, ezért főszereplőnk végül erkölcsileg megtisztul és még egy lehetséges szebb jövő felé is kikacsint.
- Szépen mindenki leül a seggére a film végéig!
Collet-Serra már első filmjével - Viasztestek - megmutatta, hogy van tehetsége az izgalmas filmekhez, jól tudja adagolni a feszültséget. A Hilton lány halála meg az egyik kedvenc részem volt...
Rendezőnk stílusa folyamatosan csiszolódott, mostanra beért. Fémes színvilágával, színészvezetésével, eltalált beállításaival, vágásaival mostanra a középszerből lépeget kifelé, ezért további munkái várósak.
A történetről röviden:
Bill Marks (Liam Neeson) kissé megkopott, befelé forduló, megtört, stb.-stb. légi Marshall. Múltja nem annyira sötét, leszámítva lánya elvesztését, ami után már nem volt ugyanaz az ember. Ivott, magába fordult, feladatait nem látta el megfelelően. Seggét addig rugdosta egy barátja, míg végül elhelyezkedett egy repülőgép társaságnál, így egy lett a közel négyezer légi biztonsági erőből, akik szeptember 11. óta az amerikai gépek biztonságát óvják, általában titokban és névtelenül.
Marks ugyan már nem az az alkoholista, aki volt, mégis, sokan nem bíznak benne és, hogy helye van a gépen. Erre pedig ráerősít, hogy a felszállás után, valaki vagy valakik, megfenyegetik Marksot, hogy ha nincs pénz egy számlán, rövid időn belül, elszabadul a pokol a gépen.
A számlaszám viszont elvileg Marks nevén van.
Ezt és múltját tekintve, csoda, ha mind kevesebb segítséget kap a földről? Szinte egyedül marad a problémával, miközben az utasok fogyni kezdenek, akár egy jó krimiben.
A film felépítése emlékeztet Agatha Christie egyik legsikeresebb krimijére, a "Tíz kicsi néger" című kamaradarabra, melyben tíz szereplő és tíz áldozat van, akiket megöl V.A. Lucky... (Valaki?)
Néhány benne még megbízó személyen kívül egyedül kell helyt állnia a paranoiás környezetben.
100 perc izgalom, néha kevés üresjárattal.
De Non-Stopnak azért kevés.
Szpojler:
Egyetlen bajom az indok.
Ennyi erővel lemehetek az utcára, lelőhetnék egy tucat embert és belekiálthatnám a levegőbe: Látjátok milyen veszélyes, ha van fegyverünk???
Túl csinált.
A mellékszereplő zsaru viszont, akinek Marks betöri az orrát, viszont nagyon jó figura, szerethető karakter. Egy esetleges folytatásban simán lenne helye!
Steve Beck a reklámiparban tevékenykedik, ám valamiért a kétezres évek elején kipróbálta magát a filmrendezés területén, azon belül pedig a horror műfajában. Nem mondhatnám, hogy kirívóan eredeti rendező, két filmjében mégis szép példáit láthatjuk reklámfilmes múltjának, a pergő akciók során. A vérrel sem spórol különösebben és komoly hangsúlyt fektet a díszletekre. A filmjeiben, ha akcióra kerül a sor, akkor tetten érhető zsenije. Gyors és hangulatos vágások, váltások. Jelen tárgyalt filmjének egyik legjobb jelenete - a film első halál scénáját leszámítva - a visszaemlékezéses jelenetsor, melyben szembesülünk a szellemkislány szemén keresztül, milyen mészárlás történt egykor a luxushajón. Beck ügyes iparos csak sajnos egyáltalán nem termékeny, ha a mozi világáról van szó. Néhány blockbusterben vett részt ilyen-olyan technikai feladatok megoldásával, majd rendezett két horrort a Dark Castle cégnek és azóta reklámokat gyártó cégének sikerében dagonyázik. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, miért nem rendez filmeket, hiszen produkciói azért a közepes felett teljesítettek és világviszonylatban elég jó bevételeket hoztak. Talán kipipálta a bakancslistáján a rendezés sorocskát, talán valakinek odamondott, akinek nem kellett volna, vagy egyszerűen nem érezte a nagyfilmet a saját közegének. Mi, átlag horror fogyasztók fanyaloghatunk ezen. Ugyan sem a "13 kísértet Remake", sem "A szellemhajó" nem a kedvenc horror mozim, ettől függetlenül néha újranézhető, hangulatos darabok.
A borzalmasan sikerült blue-ray borító
A film megtekintésének apropója, hogy egyik kedvenc - nem, a kedvenc - horror és trashfilmes blog oldalamon frissen feltették, így újra kedvet kaptam hozzá és ha már előző héten szóba került a "13 kísértet" úgy véltem, ez lesz a legjobb alkalom, hogy erről is írjak pár sort.
1962-ben egy olasz luxustengerjáró szőrén-szálán eltűnik. Vizes berkekben sokan puszta legendának tartják, hogy a hajó az óceánon kering, amolyan kísértethajóként. Aki esetleg rátalál, nemzetközi vizeken, jogot formálhat rá, hogy megtarthassa.
Főszereplőink tengeri búvár mentő és javító csapat, akik nem riadnak vissza a kemény fizikai munkától. Összeszokott klikk, akiket arra fújj a szél, ahol szükség van szakértelmükre, legyen az szimpla roncs felkutatás, vagy akár olajfúró torony renoválása. Egyik sikeres bevetésük után sörözgetnek, adomáznak és rövid szabadságról álmodoznak, amikor egy fiatalember, Ferriman (Desmond Harrington) aki pilótának adja ki magát, megkörnyékezi őket egy lehetséges kecsegtető ajánlattal, amelyre először majdnem nemet mondanak, de kíváncsiságuk erősebbnek bizonyul.
A csapatvezető, Murphy (Gabriel Byrne) a csendes visszavonuláson elmélkedik, a többiek álmaikat kergetik. Az új feladat pedig nagy hasznot hajthat, ezért megszavazzák, hogy vállalják, hogy felkutatják Ferriman tippjét, egy elvileg a Bering tengeren elsüllyedt hatalmas hajót.
Az odaút eseménytelen, ám a helyszínen az 1962-ben eltűnt Antonia Graza várja őket, mellyel egykor az európai elit krémje utazott utolsó útjára. A baljós előjelekre fittyet hányva a csapat birtokba veszi a hajót, ahol valami rejtélyes erő sorban végez velük.
Murphy fogadott lánya, Epps (Julianna Margulies) versenyt fut az idővel, hogy megfejtse a hajó halálos titkát, mielőtt a gonosz entitás, amely egykoron birtokba vette a járművet, valamennyiükkel leszámolna.
Desmond Harrington, Gabriel Byrne, Karl Urban
Különvélemény:
A film ritka hangulatosan indít. Kellemes, nyugalmat sugárzó nóta, komédiákra jellemző címfelirat, mosolygó emberek. Beck törekszik arra, hogy a nézőt megnyugtassa, elandalítsa, hogy annál brutálisabban vágja az arcunkba az első gyilkosságot, amely nagyjából felül múlja a horror műfaj tömeges öléseinek kb. 95%-át. Ilyen pusztítást előtte - nem emlékszem hirtelen - sehol nem láttam. Nem szpojler elárulni, hogy a hajó utasait megtizedelő drótsodronyos mészárszék, előkelő helyet foglalna el egy horrorfilmes top 10-es listán, ha brutális kivégzésről van szó. Az események közepében ácsorgó, fiatal Emily Browning itt még bontogatta szárnyait. Amikor először tekintettem meg a filmet, elismerően csettintettem ennél a résznél. Szépen van felvezetve. Egy baja van: ez lett a film csúcspontja, amit még a film végi szellem-flashback sem tudott megugrani. Horror filmnél pedig az első öt percben ellőni a puskaport, nem túl szerencsés rendezői húzás. A filmet többször meg kellett ahhoz néznem, hogy később emlékezzem a többi jelenetre is, ne csak erre a szépen megkoreografált vérengzésre. Azért az olasz színésznő későbbi megjelenése, ruha nélkül, még adott munkát a férfiak szemének.
A véres nyitányt megtekinthetitek ezen a videón:
A buli olyan jól sikerült, hogy a vendégek szó szerint eldobták magukat...
Értetlenkedéseim:
A lezárást illetően, úgy érzem, kevés kulcsot ad a forgatókönyv. Nem lettem sokkal okosabb, Ferriman szerepét illetően, illetve, hogy kiknek gyűjti a lelkeket vagy milyen célból. Csak tippjeim vannak, de a homályban tapogatózom.
A másik, ami zavart, az Dodge (Ron Eldard) kurtán-furcsán kiírt karaktere. Megküzd Ferriman-nel, mellbe lövi, majd... hova tűnik és mit csinál vele Ferriman, azon kívül, hogy átveszi az alakját, hogy Epps-et félrevezesse?
Mi szerepe van a bőrbe égetett, horog formájú billognak, melyet a gonosz helyez el Francesca (Francesca Rettondini) testén, miután az végzett a bűntársával, akivel szövetkezve kiirtották a hajón utazókat? Ferriman tudja, hogy gonosz a nő, mi szüksége megjelölni?
A két pincérnek álcázott rabló, aki Katie-t, (Emily Browning) a kislányt bevonszolta a mészárlás közbe a hajókabinba, miért pont - hangulatkeltésen kívül - akasztással szabadultak meg a kislánytól? A többi utast lelőtték, megmérgezték, borotvával kaszabolták le. A kislánynál miért volt erre az indokolatlan gyilkosságra és miért vitték vissza ehhez a kabinjába, ahelyett, hogy a táncparkettes vérfürdő után csak simán lelőtték volna?
(Mert így volt egy jó oka a rendezőnek, hogy a vérengzést kamerán keresztül láttatva a néző is végigkísérhesse a borzalmakat.)
Pár szó a színészekről:
A Dark Castle eredeti koncepciója, horrorfilm ügyben, szerintem nagyjából az lehetett, hogy legalább egy Oscar-díjas, vagy közeli, öreg rókát és több, televízióból, egyéb produkciókból ismert arcokat pakoljanak a filmjeikbe.
"A szellemhajó" szereplői közül, Byrne a legnagyobb húzónév, bemutatni nem kell. Julianna Margulies és Ron Eldard rövid ideig egy párt alkottak a "Vészhelyzet" című orvos-sorozatban. Egyéb tevékenységeik nem számottevőek, leszámítva Margulies stewardess szerepét a "Kígyók a fedélzeten" című akciómarhaságban. (amit mellesleg szeretek) Karl Urban kb. innentől nőtte ki magát akciófilmes húzónévvé. Harrington pedig a "Dexter" sorozat stábját erősítette, egyéb horrorfilmek mellett. Isaiah Washington szintén orvos-sorozatból lehet ismerős: "A Grace klinika" és akciófilmek.
65%
Figyeld:
- John Frizzell gyönyörű zenéje és a süllyedő hajóról távozó, felszabadított (?) lelkek
- Karl Urban játéka
- Gabriel Byrne viszonylag fontos szerepe (Feltételezem, őt csak a jól csengő neve miatt győzték meg erről a szereplésről.)
- Francesca vörös ruhája és halála
