Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Tom Hanks szerintem az a színész, aki ahogyan öregszik és egyre bölcsebb lesz, nehezen tud mellé nyúlni, ha témaválasztásról van szó. Már nem az a kis muris képű ficsúr, akit megismertem az "agglegény party" című pofon egyszerű, mégis többször nézős, agyament komédiában, vagy a felnőtté válásról mesélő "Segítség, felnőttem" bohókás, felnőtt testbe bújt kölyke. Ahogyan, én mint néző öregszem, úgy öregszik velem együtt Tom Hanks, a színész. Bizonyítania, hogy kiváló művész, aki ezer karakter bőrét képes magára húzni, hiszen ő megcsinálta azt a bravúrt, hogy egymás utáni években produkálta magát Oscar-díjas alakításban. Túl van mindenen... szinte.
Ahogyan az évek járnak el felette, mind érettebb karaktereket keres magának, feladatot, amely kihívás. A megtörtént esetet feldolgozó, szomáliai kalózos, kontra Alabamai Maersk szállító hajó története kisujjból kirázott etap számára. Feszült, alkudozik, kiabál, izzad, sír és kétségbe esik. Valahogy mégis az az érzésem, hogy nem Phillips kapitányt látom, hanem Tom Hanks-et, aki eljátssza a kapitány szerepét. Talán, mert annyira eszköztelen a figura kialakítása. Annyira benne van. Tom Hanks maga Phillips kapitány?
Paul Greengrass, ha nem Matt Damon-nal akciózik, akkor megtörtént, drámai eseményekbe tolja bele a kameráját. Nekünk, más dolgunk nincs, mint hátra dőlni és követni az eseményeket, hiszen Greengrass tesz róla, hogy oda kerüljünk. A zrí sűrűjébe. Ezt tette velünk a "Véres vasárnap" alatt vagy az Amerika ártatlan szüzességének elveszítését fájón felidéző "United 93-ban". Most ismét olyan eseményeket tol elénk két órában, amely a közelmúltban címoldalra került. Ha nem is nálunk...
Az Amerikai teherszállító óceánjáró kifut a szomáliai vizekre. Már jó előre felkészítik a legénységet, hogy azokon a vizeken mi várható. Semmi extra: kalóztámadás. Az e-mail-es üzenet befut, a kalóztevékenységről a térségben, miközben az Alabamai Maersk hajó csak szeretne a legrövidebb időn belül eljutni, A-ból B-be. A rossz hír, azonban, hogy a kalózok nem csak túl óvatoskodó, rémhír, hanem valóság. A hajó alig teszi meg útjának negyedét, amikor támadás éri. Kezdetben sikerül kivédeniük, kis szerencsével az attakot, azonban ez a szerencse kérész életű. A kalózok - alig maroknyi, girhes fegyveres - feljutnak a hajóra és birtokba veszik azt. Phillips kapitány (Tom Hanks), a történetünk egyik főszereplője, minden kurázsiját és bölcsességét latba veszi, hogy megfékezze a támadókat és megóvja legénységét. Ez lesz a veszte, mert a türelmüket vesztett fegyveresek, a kis zsákmány miatt végül túszként magukkal hurcolják, hogy a zsíros váltságdíjból fedezzék megélhetésüket.
Muse (Barkhad Abdi) minden reggel kimegy a partra, hogy munkát kapjon, amiből eltarthatja a családját a szomáliai sivatag közepén. A munkája pedig törvényen kívül helyezi őt, hiszen Muse, egyéb képessége nem lévén, kalózkodásból, rablásból tartja fenn magát. Adósságai, kötelezettségei vannak, ezért szükséges a törvényes utakat elhagyni. A leggyorsabb pénzszerzési lehetősége, hogy hatalmas teherhajókat fosztanak ki, hogy a zsákmányból néhány hétig elvegetáljanak. Nem túl okos ember, nem is gonosz. Egyszerűen a hazájának áldozata, ahol nincs elég élelem, víz és munka. Áldozat, a sok millió éhező afrikai között, aki fegyvert ragad és az erőszaktól sem riad vissza. Nem azért mert gonosz, hanem mert ebbe született és ebben él.
E két ember találkozik a Maerks teherhajón és életük rövid időre összefonódik. Véresen, erőszakosan. Muse és Richard Phillips párbaja a film, mely nem végződhet jól.
Végül kinek drukkoljunk. Morálisan és etikailag nem kérdés, hogy az amerikai tengerész az, akiért izgulnunk kell, ugyanakkor Muse állhatatossága és kitartása miatt végül az ő sorsát is feszülten izgulhatjuk végig és bizony, kicsit megsajnáljuk, az útja végén.
80%
Ettől függetlenül, mivel nem fiktív akciófilm és kevés benne a pörgős lehetőség, nálam nem a sűrűn megnézős kategória és lesz, akinek a sok kiabálás és terror nem fog tetszeni.
Különvélemény:
Barkhad Abdi, az 1985-ös születésű - mára színésszé avanzsált úr pedig egyenrangú partnere az Oscar-díjas színésznek.
A forgatás alatt, a tengerészek és a kalózok külön étkeztek, és nem nagyon találkozhattak Hanks-sel sem, hogy a köztük kialakuló feszült légkör még hitelesebb legyen.
Megjegyzem a rendező nevét. Jobban teszem. Filmje egy kiszámítható dráma és mégis, annak ellenére, hogy elvileg meg sem lepődhetnénk rajta, csattanója véreset üt a végén. A család elvileg azon emberek gyülevész hordája, melyhez magunk vérségi kötelék révén tartozunk. De a vér néha kevés és nem marad más, mint hideg számítás, egymástól függés és közös érdekek. A Cody család pontosan ilyen. Adva van egy anyuka, Janine (Jacki Weaver) aki a felszín alatt vezetgeti matriarchális társadalmát, melyben helye van a különböző apáktól született fiainak. A fiúk öntörvényűek, vadak és le-letérnek a járt útról, azt gondolván, hogy ők irányítanak, ám Janine szorosan fogja őket és ha el is galoppoznak, akarata felettük lebeg. Másrészt Janine sokat markol és keveset fog. Szeretne fiainak normális éltet biztosítani, ami nem megy, ha a kölykök mind bűnözők, akikre a rendőrség vadászik. Ezért kotlóstyúk módjára pörög a szoba közepén és követeli a puszikat, pufogtatja a kedves, anyáskodó bókjait, miközben valami régen elromlott és ez a családot, bele értve a járulékokat is, a szakadék felé sodródik.
Pope még J. fiatal barátnőjében sem bízik.
J. (James Frescheville) szinte katatón állapotban éli mindennapjait. Anyja halálával lépni kényszerül és az egyetlen hely, ahol otthonra lelhet, az a nagymama, Janine háza, ahol viszont J. egy olyan közegbe kerül, amit harmadik generációsként sosem érthet meg. A nagybácsik örömmel fogadják a fiatalembert, aki unott arccal, ám belül feszült figyelemmel követi a családi élet ezen formáját. Nem tudjuk, tetszik e neki, viszont elfogadja és igyekszik beilleszkedni. A Cody kölykök azonban mind rablók, akik bankrablásból tartják fenn magukat és a rabolt pénz bizony elfogy egyszer. Azonban még idejük sincs kiterveli következő nagy dobásukat, amikor a rendőrség velük foglalkozó osztályának nyomozói, talán megelégelve az irodai munkák és körmönfont ügyvédek jogi csűrés-csavarását, nemes egyszerűséggel kivégzik a Cody fiúk legszimpatikusabb tagját, Barry-t (Joel Edgerton) egy bevásárlóközpont parkolójában.
A rendőrség elítélhető módszerekkel igyekszik a Cody fiúkat megregulázni.
Erre megbomlik a családi idill kényes egyensúlya és a fekete bárány, Pope (Ben Mendelsohn) lép akcióba, melynek folyományaként két rendőr veszíti életét. J. ekkor kezdi sejteni, hogy olyan úton jár, melyről később nehéz letérnie. Ebben megerősíti az is, hogy a rendőrség benne látja a csalit és koronatanút, egyszerre. A Cody család hiába hiszi magát olyan okosnak, a rendőrség stiklis módszereik bogarat ültetnek a fülükbe: Vajon J. köpött? Ha köpött, akkor "mennie" kell, hiába rokon. Hiába unoka. Janine, ha a fiairól van szó, olyan könnyedén dobná oda unokáját a dögkútba, hogy elgondolkozik az ember: A Cody család fiúgyermekei kitől örökölték a pszichopátiás tüneteket? J. pedig tanácstalanul vergődik kétségei között, míg Pope szemet nem vet barátnőjére és olyan lépésre szánja el magát, melynek kimenetele végre J.-t is kirángatja az életét betöltő sztoikus semmilyen létből. A rendőrség és a Cody család macska-egér harca hamarosan átvált J. és a Cody család harcává. Végül J. megteszi azt, amit meg kell tennie és átveszi helyét a család őt megillető, ebédlő asztalához húzott székénél.
Guy Pearce a behízelgő modorú zsaru, aki igyekszik J.-t spiclivé tenni.
90% Lassú vágás, kellemes zenei aláfestés, kiváló színészek. Az Animal Kingdom egy gyorsan beérő, kultikus bűnügyi-családi dráma Megjegyzés: Hogy mennyire gonosztevők a Cody család, azt csupán abból tudja meg a néző, hogy a film elején, a montázs-főcím alatt, bankrablások fotóit látjuk. Az egész film során nem látjuk a fiúkat semmilyen, a "munkájukra" utaló tevékenység közben. A néző kb. ugyanannyi tudással lép a képbe, mint J. miután meghalt az anyja. Apró jelei persze vannak, hogy a Cody fiúk nem kismiskák, de egészen a rendőrségi túlkapásig gondolhatnánk, hogy csak amolyan helyi kemény csávók, akiket szeretnek megszorongatni a rend derék őrei. Fokozatosan derül ki a Cody fiúk jelleme. Nem feltétlenül a legveszélyesebbnek tűnő arc az igazi vérmedve...
vannak a horrorfilm műfajnak papái, vagy pápái, Alfred Hitchcock mellett egészen biztos lenne helye William Castle-nak egy triumvirátusban. Ha mondjuk Top10 horrorrendezőt kellene összegyűjteni, Castle, munkásságának kora ellenére, benne kell, hogy szerepeljen. Castle 1914-ben született és majdnem, 1977-ben bekövetkezett haláláig aktív rendezői tevékenységet folytatott. Az ötvenes és hatvanas években élte fénykorát, amikor a filmes trükkök és az interaktív mozi előállításával kísérletezgetett. Keverte a nyersanyagokat, előállítva fekete-fehér és kontrasztban színes képeket, ijesztgette a nézőit az összes elképzelhető módon. Akár a székekbe is áramot vezettetett, a siker érdekében. A mai nézők bizonyára arról is lemaradtak, hogy néhány filmjét a kétezres években sokkal véresebb formában újra elkészítették, azaz Remake-elték. Egyik ilyen mozija a 13 szellem.
A film a közhiedelemmel ellentétben nem 3D-ben forgott, csupán egyes jelenetekhez szükség volt a kísértet hatás fokozása végett egy speciális szemüvegre, melyen piros és kék műanyagot ragasztottak. A film néhány pontján ez a készség fokozhatta a látott látványt. Nem nagy kunszt, de ne felejtsük el, ez a hatvanas évek. Castle néha sokkal érdekesebb ötleteket talált ki a borzalom faktor fokozására. Ez egy volt így csupán a vicces kísérletei közül. (Filmje elején még el is magyarázza a nézőnek a szemüveg használatát.)
A Zorba család (furcsa ez a görög név áthallás, miközben a család tagjai semmilyen formában nem emlékeztetnek a mediterrán emberekre.) sok év után hírt kap egy nagybácsi haláláról, akiről már eddig is úgy vélték, hogy alulról szagolja az ibolyát. A családfő és neje az ügyvédtől - aki túlságosan is bennfentes ebben az öröklési ügyben - tudja meg, hogy nem maradt más rájuk, mint egy nem kísértet járta, hanem egyenesen kísértet lakta ház, melyet ha nem laknak be, elveszíthetnek. Természetesen hiába elismert tanító egy múzeumban főhősünk, ha annyit nem keres, hogy eltartsa családját és a számlákat is idejében rendezze. Kapóra jön hát az ingyen lak és beköltöznek. A szellemekről hallott baljóslatú történeteket kinevetik, míg nem tapasztalják első kézből, hogy azért előfordul némi paranormális tevékenység az öreg épületben, mellyel ráadásul egy leginkább boszorkányra hajazó (Nem vicc, a színésznő, 21 évvel korábban a gonosz boszorkát alakította az "Óz, a nagy varázsló" című mese musicalben Margaret Hamilton) házvezetőnőt is megörökölnek.
Persze miután többször kitöri őket a frász készek lennének hátrahagyni az egészet, és ebben az elhatározásukban a túl bennfentes ügyvéd is megerősíti őket, igaz nem kevés önérdekkel, hiszen pontosan tudja, hogy valahol a házban rejtette el a néhai Dr. Zorba az összes pénzzé tett vagyonát.
Ki tudja miért, a szellemek inkább szimpatizálnak a családdal, mint nem és segítik őket, hogy ne a csaló ügyvéd lépjen a pénzzel. Igaz, előtte pl. apuka kezén egy szellem segítségével megjelenik a 13-as szám bőrbe égetett változata, amire később nem kapunk egyenes választ. Hiába, Robb White forgatókönyve nem próbál olyan fifikás és erőszakos lenni, mint a 2001-es változat.
A film nézhető még ma is, ám szigorúan otthon. A kamera végig statikus, érezhető a stúdió belső, a színészek elég hullámzó színvonalat hoznak és a vágás is döcögős.
Ha eltekintünk attól, hogy a film elmúlt fél évszázados, azért szórakoztató, csak a halálesetek hiányoznak belőle, hogy igazi horrorként tekinthessünk rá. Így inkább egy átverős thriller, kísértetekkel.
- Halott embereket látok...
Nem tudom, a hatvanas években milyen volt a szellem trend, mivel jómagam egyel sem találkoztam és főleg a kilencvenes, kétezres évek horrorfilmjein szocializálódtam, minden esetre mai szemmel félelmetes helyett inkább megmosolyogtató az oroszlán szellem és a hozzá tartozó fej nélküli idomár, illetve a forgó szélkakas kísértet, amely tök izgalmasan vonul be a képbe, hogy azután senkit se öljön meg. Másrészt egy idő után elég fárasztó a szellemek nyögéseit és ostoba hörgését hallgatni, hosszú perceken keresztül. A főcímben persze mind a tizenkettő kísértetet tisztességesen bemutatják, hogy egy kérdőjel mögé rejtsék a 13. címben szereplő szellemet, de aki öt perce nézi a filmet, annak elég hamar kiderül, ki is lesz az utolsó.
A Dark Castle Entertainment a "Ház a kísértet-hegyen" című, amúgy szintén William Castle Remake-kel kezdte meg áldásos tevékenységét, a Warner Brothers égisze alatt. Eredetileg horror filmekre szakosodtak, ám idővel egyéb témákba is belenyúltak, a sikert hajszolva. Filmjeiket többnyire legalább egy A-listás, vagy komoly színészre (értsd: Oscar-díj, szakmai elismerés) építették, aki mellé további, főleg televíziós sorozatokban már sikeres színészekkel vettek körbe, és fontos volt még, hogy a filmben legyen szellem és sok vér. Azután gyorsan változott a brand és készítettek csak szimplán horror remake-t, szellemek nélkül és eleveztek az akciófilmek felé is.
Steve Beck első nagyjátékfilmes lehetőségként kapta ezt a darabot és képi stílusára, hangulatteremtő vizualitására nem lehet panaszunk. Annyira végzett jó munkát, hogy eá egy évre megrendezhesse a Kísértethajó című, emlékezetes első öt perccel rendelkező horrorfilmet, majd egyszerűen kivonult a filmiparból. Nem tudni kinek léphetett a tyúkszemére. 2002 óta nincs róla és munkáiról adat az imdb oldalán. Ez azért furcsa, mert összes hibája ellenére a két rendezése sikeres volt. A maguk módján még emlékezetesek is. Nem azért, mert a két film jó, hanem mert inkább korrekt.
Matthew Lillard jól hozza, amit lehet. Kár, hogy a karakter maga ripacs.
Robb White forgatókönyvébe ketten is belepiszkáltak és nem sok mindent hoztak át az eredeti történetből. A filmet eleve megpakolták felesleges mellékszereplőkkel és töménytelen brutalitással. A nyitó jelenet egy és egyben utolsó szükséges szellem levadászásával indul, amelynek tucatnyi áldozata van. A nevetséges szellem csalit, a vért fröcskölő kamiont már ez egyik szereplő is kikacsintva a nézőre, simán ostoba ötletnek tartja. Azután a szellem tisztességes rendet vág a vadászok között és a néző nem érti, hogyha ennek a rossz léleknek ekkora a vérszomja, miért is nem hagyta el a kihalt autótemető falait és kezdte tizedelni a városka lakosságát, hiszen innen elhurcolva, később is elég aktív, így tehát akár magától is elvándorolhatott volna. Mindegy.
A főgonosz professzorunk Cyrus Kritikos (F. Murray Abraham) végül megkapja amit akar, ám ez az életébe kerül. Emberei ennek ellenére - már amelyik még életben maradt - befejezik munkásságát és leszállítják a szállítmányt egy üvegből és fémből emelt háznak nevezett börtönbe, ahol mind a 12 kísértetet elhelyezik az alagsorba.
Közben a főszereplőnk, Arthur Kritikos (Tony Shalhoub, a későbbi Monk nyomozó) akinek végre nem csak a neve, hanem fizimiskája is elmegy görögnek, elveszíti feleségét egy lakástűzben és éppen kapóra jön neki és két csemetéjének, hogy a halott rokon után megöröklik az üvegbörtönt, így van hol új életet kezdeni. Annak ellenére, hogy aput nem veti fel a pénz, viszik magukkal a nagyjából használhatatlan gyerekcsőszt is, mert úgy szokás, hogy ha hat órányi útra költözünk a régi otthonunktól, akkor a kötelező fekete karakter is megy velünk. A filmből nem derül ki, hogy ez a ragaszkodás annak szól, hogy a fekete csaj egy igazi gyermek suttogó vagy apuka dugja. Suttogó azonban nem lehet, hiszen a film során bármikor akar a csemetére rápirítani, annak semmi foganatja sincs.
A Kriticos család legyen bármilyen kritikus az elhalálozott nagybácsival szemben, ettől függetlenül vidáman sétálnak be egy olyan házba, melynek üvegből vannak a falai, belátni az egészet - szinte - és a bejárati zárszerkezet simán benyeli a kulcsot, hogy azután bekebelezze őket. Kulcs a zárban? Sebaj. Bemegyünk és lesz valami.
Közben megkapjuk az irritáló mellékszereplőket, ha az au-pair nem lett volna elég. Egy hideg kék szemű ügyvédet és egy villanyszerelőt, aki persze nem villanyszerelő, hiszen a film elején ő az egyik szellemvadász. Ezen munkája abból áll, hogy megérinti a talajt, érzi a szellemet és sipákolni kezd, hogy menjenek onnan. És mivel 12 szellemet gyűjtöttek össze a film előtt, valószínű, hogy médiumunk eddig 12-szer adta elő ezt a magánszámot. (És nem tudta megszokni...)
Azon meg sem lepődünk, hogy a kezeslábast, amiben érkezik, a házban simán lecseréli öltönyre. A papa lánya azért rákérdez, hogy mi lett a másik cuccal, de apuka lehurrogja, mert nem zavarja, ha idegenek valószínűsíthetően a családi örökség egyik ruhásszekrényéből szolgálják ki magukat.
Azután, hogy a diliház teljes legyen, beérkezik egy szellem suttogó Indiana Jones, mellekkel, hogy magyarázata után még több kérdésünk legyen, elsőnek például mindjárt az, hogy hogy az anyjába tudott bejutni egy elvileg olyan hermetikusan lezárt épületbe, amelynek a kulcsa már beépült a falba és még plusz szellem védelemmel is el van látva.
Az is kérdés, hogy a rengeteg üvegfal ellenére, miért látjuk a kint remegő fa lombkoronákat, a szereplők viszont úgy elkeverednek egymástól, hogy nem látják a másikat, merre csámborog. Vagy a sok le nem mosott ablak olyan opálos, hogy...
Az ügyvéd sikeresen lelép a családfő elől, hogy felkutasson egy feltételezett bőröndöt, melyben feltételezhetően benne van egy kisebb vagyon. Sikerül a kutatás, csak ezzel egyidejűleg beindítja a szerkezetet, amely a ház maga. A szellemek egyesével kiszabadulnak az alagsorban kifejezetten nekik kialakított börtönükből és ha már kint vannak, gyilkolászni kezdenének... Ebben sok segítséget nem kapnak a forgatókönyv íróktól, hiszen az első áldozatot egy ablaktábla vágja ketté, egy másikat pedig az összenyomódó falak tesznek tönkre.
A nagylány pl. besétál egy csodálatos budoárba, melyben a meztelen nő szellem valamiért otthon érzi magát. (Holott egyértelműen nem itt fogták be.) A nagylány a haját rendezgeti, majd vizet enged, hogy megfürödjön. Közben a szellemnő kis ideig a válla felett nézegeti magát a tükörben, majd beül egy kád szellem vérbe és elvan. Csupán akkor igyekszik szellem kését a nagylány szívébe csempészni, amikor azért beront apukája, hogy takarodjanak a házból.
Egy másik jelenetben egy szellem elöl mentik apukát, akit a lábánál fogva rángatnak előre, miközben mögöttük hajrázik egy csúnya lélek. Végül mindenki feljebb mászik egy szintet és... elmúlik az aktuális veszély, mert a szellem nem tudja felhúzni magát a következő szintre. Vagy elnéztem valamit? Hiszen már nem fogja őket az ablakokba vésett védelem... Eh.
A párbeszédek ritka gyengék. Többnyire mindenki a másik szavába vág, félszavakkal dobálódzik, vagy azt mondja maradj itt, hogy a másik azután ne maradjon ott. Eszméletlen szellemes dialógusokat hallhatunk. Még egy átlagos, horrorbolond nézőnek is feltűnik, mennyire erőtlen a filmben a duma.
A szellemek amúgy ötletesek, a vágások látványosak, néha túl gyorsak is.
A film egyetlen pozitívuma igazából maga a ház, a díszlet. Ezek egy része CGI, egy része meg a berendezők műve. Azért elgondolkodtató, hogy bár a szellemek cellái egymás után nyílnak ki, ami egy idő után azt jelentené, hogy mind a 12 hőseink seggében kéne, hogy loholjon, a nagy és tömeges mészárlás elmarad.
Az eredeti történetet megfejelték egy sokkal bonyolultabb árulással, mint a 60-as eredeti mozi, igaz, hiteltelenebb az egész, túl csinált. Viszont itt legalább a szellemek tényleg rémisztőek és nincs köztük sem oroszlán, sem bádogember... A kísértetek emberek, akik köré élettörténetet és halálmódot kreáltak, igaz, ez magából a filmből nem tud kiderülni. (Ehhez meg kell nézni a dvd extráit!!!)
Az egyik szellem viszont ötletesen az elhunyt anya, ami viszont kifejezetten jó húzás a filmtől.
A nagylányt Shannon Elizabeth alakítja és az Amerikai pitével ellentétben, hiába ígér be egy kiadós fürdést, vetkőzésig nem jut el.
A végkifejlet meg kiszámítható és elég nyálas, hiszen még az idegesítő gyermekvigyázó ribit sem képesek igaziból kinyírni. Pedig milyen kihagyott ziccer...
A film hiába színesebb, nagyobb, pörgősebb, mint elődje, túl személytelen és üres. A puskapor nagyját ellövik az első fél órában.
