Az ajtón túl - The Other Side of the Door (2016)

Az ajtón túl - The Other Side of the Door (2016)

Rendezte: Johannes Roberts

A film Mafab adatlapja: The Other Side of the Door (2016)

Megtekintés: Nem túl fifikás és érdekes horror, de rajongóknak tetszeni fog.

Én nem rajongók a pillanat-paráért, amellyel ezek a mozik ijesztgetni próbálnak. Számomra sok értéke nincs egy jump scream-nek, amikor attól riadok fel a félálomból, az amúgy unalmas mozi alatt, hogy egyszerre ugrik a vászonra egy démon vagy szereplő és közben hangeffekttel robbantják be a fülembe a pillanatot, mondjuk egy hegedűtussal. Olcsó, bazári ijesztgetésnek tartom ezt. Mint amikor egy kisgyermek felnéz rád a babakocsiból, mosolyog, te közel hajolsz és rákiáltasz, hogy; "Búúúúúú"! - lehet, hogy a vérnyomásod megugrik egy pillanatra és a szíved talán két szinttel hangosabbat dobban, de ha csak ennyit tud egy film felmutatni érzelmek kiváltása terén és a történet sem tesz hozzá, akkor a filmet olyan gyorsan fogod elfelejteni, mint ahogyan megnézted: kb. másfél óra múlva. (Vagy szenilis vagyok...)

A másik, amit a filmmel kapcsolatban még megemlítenék, hogy a két kedvenc sorozatom színésznői folyamatosan igyekszenek a szűk képernyőről a mozi mainstream világába átvándorolni - több-kevesebb sikerrel - amit arra is merek alapozni, hogy az elmúlt pár hónapban négy filmet is láttam - és ki tudja mennyit nem - amit mostanában készítettek - miközben még a sorozatuk is fut és van, amelyik még benne van - és nagyjából mindegyik valahol a horror műfajban teljesedett ki és megtekintés után - finoman szólva - nem voltam elájulva sem a teljesítményüktől, sem a mozik minőségétől.

Natalie Dormer az Éhezők viadalában inkább dekoratív félstatiszta volt, de "Az erdő - The Forest (2016)" már egyértelműen főszerepet hozott és egy sablonos, unalmas és egy nem túl erős csavart a film végén. Pozitívum, hogy Dormer arca kedves és a bokája többször kivillant a mozi során. Ha már először a Trónok harcát hoztam szóba, akkor említésre érdemes még a szintén ebben megjelent Rose Leslie kamarahorrorja, amely végül elmegy a sci-fi vonal felé: A nászút - Honeymoon (2014)
A "The Walking Dead" csajai közül pedig a Maggie-t alakító Lauren Cohant sikerült észrevennem "A fiú - The Boy (2016), de itt szomorúan vallom meg, hogy a film annyira nem kötött le, hogy az első hetven percet gyakorlatilag áttekertem. A vége hozott némi izgalmat, csak mivel a "Fekete karácsony - Black Christmas" című horror és Remake-je már ellőtte számomra a film egyik fordulatát, annyira nem vonzott be magába a film, a remek hangulat ellenére sem. (Lehet, kezdek kiöregedni kedvenc műfajom rajongói tömegéből?)
Most pedig Sarah Wayne Callies igyekszik megfelelni a zsáneren belül egy kísértetes moziban, amelyben férjét az amúgy remek és mostanában alig látott - magam nevében jelentem ki - Jeremy Sisto-val van együtt, akit évekig nem láttam, viszont ideje korán befejezett sorozatába, a The Returned-be sikerült belecsúsznom.

Wayne Callies-t "A szökés" sorozatban kedveltem meg, mert számomra új arc, fiatal és gyönyörű szemű volt, ráadásul a sorozat az első felében elég jól pakolászta a thriller és akció paneleket, plusz a börtönorvos karaktere is elég jól el lett találva. Utána, valahogy, ha belefutottam Wayne Callies-be, sikerült olyan mozikat választania, amelyek vagy érdektelenek voltak a számomra, vagy olyan negatív figurát alakított, hogy direkt örültem, mikor végre - 35 epizód után - megszabadultunk tőle. Mostanra már szemének csillogása sem tud annyira elvarázsolni.

A film egyik legkamubb ijesztése.

Jeremy Sisto-t korábban ismertem meg. Már első megjelenése elég volt számomra, hogy emlékezetes maradjon, mivel egy brutális sorozatgyilkost alakított Stephen King után Amerika talán második legismertebb horrorgyárosának egyik horrorfilmjében, Dean R. Koontz "A rejtekhely" című horror-thrillerében, amelyben a főszereplők nem csupán idegesen kiabálva menekülnek, hanem fegyvert ragadva erednek a gyilkos nyomába, pedig egy középosztálybeli házaspárról van szó csupán, akiknek tini lányát elrabolta az akkor még maga is nagyon fiatal Sisto. Később komédiákban és horrorfilmekben találkoztam a nevével, majd eltűnt és most, hogy beért negyvenes lett, ismét belebotlottam. Telik az idő...

A film elején Maria (Sarah Wayne Callies) és férje, Michael (Jeremy Sisto) boldogan élnek valahol Indiában, majd hat évet ugrunk az időben, hogy tanúi legyünk, mennyire elromlott minden. Pszichológiailag elég hiteles a jelenet - okát később tudjuk meg - mikor Maria hajnalban egy rossz álomból felébredve a mellette békésen alvó Michael kiabálva felveri: "- Hogyan tudsz ilyen békésen aludni?" - vágja a fejéhez, hiszen fiúgyermekük megfulladt egy szerencsétlen autóbalesetben és ezen Maria nem volt képes túltenni magát. Michael és lányuk az apró Lucy (Sofia Rosinsky) igyekeznek eltemetni a fiú emlékét, viszont Maria még nem békélt meg az elvesztésével.

Házvezetőnőjük, Piki (Suchitra Pillai) - a színésznő az első megjelenésében kísértetiesen emlékeztetett engem az Ómen első részében látott házvezetőnőre, Mrs. Baylockra, de később már nem annyira - aki egy kis Indiai faluból költözött a nagyvárosba, miután Maria sikertelen öngyilkossági kísérlete miatt kórházba kerül, felajánlja neki utolsó lehetőségként, hogy lelke megnyugodjon, hogy elárulja neki, hogyan tudna még egyszer beszélnie a gyermekével és örökre elbúcsúzni tőle, ha már a baleset alatt erre nem volt lehetősége. Csupán egyetlen kikötése van a procedúra alatt; Maria nem nyithat ajtót a templomban, ahova utaznia kell, miután a gyermeke megszólította őt az ajtó túloldaláról, mert azzal megnyílik a világ a gonosz előtt.

Találd ki, mi fog történni!

Igen. Kinyitja... (De aki negyvenes, nem lepődik meg ezen. A "Ne tedd!" alapkonfliktusi helyzetet teremtő erű akármelyik filmműfajban. A horrorban kiváltképp. Vegyük például a Szörnyecskéket. Ott három szabály is volt és persze a főszereplők mindhármat sikeresen megszegték. Vagy emlékezünk még a Tarantino, Rodrigez páros filmjeinek egyik kamu trailer-ére, amelynek már a címe is csak nemes egyszerűséggel "Don't!" volt?)

A film innentől pedig lassan átmegy a klisés, rémisztgetős horrorfilmbe. Ha esetleg a rendező meghívta volna akár csak egy rövid szerepre a korábbi kedvenc színészét, Dominique Pinon-t, feltételezem, még az is sokat dobott volna a film megítélésén, hiszen Pinon ugyan nem nézőmágnes, de filmes jelenléte elég erős és életre kelti a karaktereit, ha más nem azzal, hogy vág néhány fura grimaszt.

Szóval, a kapu megnyílik és ezzel elszabadul valami gonosz. Amennyire tetszett a hajnalban felriadó és férjverő Maria, olyannyira volt hiteltelen számomra, hogy egy ilyen egyértelműen mágikus és világon túli kaland után Maria hazatérve kijelentse, hogy végre megnyugodott. Ezt akkor hinném el, ha szépen elbúcsúzik Oliver szellemétől, majd reggel felébred és megtisztulva hazamegy. Nem úgy, hogy felzaklatja a gyermek hangja - aki olyan, mintha csak az ajtó túloldalán sírdogálna - és végül az intelem ellenére feltépi azt, hogy azután egy helyi törzs barbár törzs tagján kívül senkivel ne fusson össze a hajnali csendben. Mert Maria, aki eddig labilis volt, majd pont ezek után nyugodna meg.

Mindenesetre hazatér és kész új életet kezdeni. Az új élet azonban pusztulással érkezik és kb. három percenként egy ijesztgetéssel. Volt sikerültebb pillanat is és kiszámítható is és olyan is, amelyik nem fut ki sehova. Pl. amikor a tévét néző Lucy mellett megjelenik a halott gyermek szelleme és egy hangot is tolnak alá, hogy te, a néző összeszard magad. De Lucy még csak rá sem pillant - pedig húsz centire van az arcától - és egy vágás után már fürdeni látjuk. Hát, ha ennyire tellett a szellemnek, hogy beletolakodjon egy kislány aurájába, hogy azután ne hozza rá a sikítófrászt, legalábbis abban a jelenetben, akkor elgondolkodom, most kit akarnak helyzetbe hozni? A szereplőket, akikkel elvileg az esemény történik, vagy a nézőt. Úgy vélem, hogy a nézőt úgy kell ijeszteni, hogy azért a jelenet benne maradjon a karakterek világában. (Egy horrorfilm felénél pl. a gyilkos kiszólna a nézőknek, hogy meg fogja ölni a következő szereplőt, az eléggé kirángatná a nézőt a hangulatból, nem igaz, kivétel, ha ez a fajta kikacsintás végig jelen volt a mozi alatt. Nos, itt a szellem megjelenése a kislány mellett, de annak reakciója nélkül, üres pufogtatás csupán.)

Aztán van még rengeteg utalás más filmekre, amik hasonló témákról szólnak. Van utalás a Dzsungel könyvére is, ha már India. Gondolom, hogy Amerikai átlagnéző be tudja magának helyrajzilag lőni, hogy kb. merre is játszódik a film. A gonosz Myrtu istenség materiális megjelenését az a pantomimművész Javier Botet alakítja, aki több tucat filmben alakított ijesztő figurákat, nem egy esetben akár női alakot is. Itt is remek, ahogy kinéz, csak valahogy olyan már, mintha a hasonló történetű filmekben mindig ugyanaz a megjelenés riogatná a jónépet, esetleg más öltözetben. De kapkodnak a kezek, idegesítő morgás és hosszú haj jellemzi ezeket a gonosz identitásokat. Így viszont semmi nem különíti el őket a többi hasonló rémségektől és így elég nehéz nívósnak, egyedinek lenni. Freddy Krueger sikerének egyik oka, hogy teljesen egyedi, jól megkülönböztethető volt a többi gyilkos rémség között. Nem véletlen, hogy ha esetleg a gyilkos alakjából nem tudnak valami nagyot kihozni - mert esetleg egy ember az - akkor a minimum, hogy legalább a maszkja legyen eltérő, ijesztő, maradandó.
Ebből a szempontból a film elég átlagos. Csak most japán helyett Indiában járunk. A lényeg nagyjából ugyanaz.

Azért, hogy ne csak a szellemektől kelljen tartanunk, bár, végig sejtettem, hogy csak terelés, de megjelenik egy titokzatos bennszülött törzs is, akik annak ellenére, hogy Indiában járunk, inkább tűntek Ausztrál őslakosoknak és igyekeznek elhitetni velünk, hogy Maria több oldalról támadható. Azonban tapasztalt nézőt nem lehet ilyesmivel átverni.

Aztán ott van a gyilkosságok kérdése is. Van aki a slashert kedveli és a filmenként meghal mondjuk harminc színész és statiszta. Másnak elég, ha kb. fél tucatnyi áldozat van. Van akinek meg már az is elég a hajnali ágybavizeléshez, ha kb. egy embert bír a forgatókönyv kinyíratni. Én valahol a középutat szeretem, ezért az ijesztgetős-szellemes filmek nem a szívem csücskei. Ez sem varázsolt el azzal a pár áldozattal, főleg, hogy volt, amelyik nem is biztos, hogy az volt. Talán csak hallucináció, emlékvillanás vagy álomtöredék. Ez a vérhez szokott szervezetnek édeskevés.

Ettől függetlenül van hangulata, szép a fényképezés. A befejezés meg kiszámítható, mégis van benne csavar.

65% - Bár, műfajon belül.

A cinegore oldal kritikája: A Z  A J T Ó N  T Ú L

Ha szeretnéd megnézni: A Z  A J T Ó N  T Ú L

A szellem fizetsége - A sötétség kapui - Pay the Ghost (2015)

A szellem fizetsége - Pay the Ghost (2015)

Rendezte: Uli Edel

A film Mafab adatlapja: Pay the Ghost (2015)

Megtekintés: Még nem az igazi Cage-től, de egészen érdekes kis szellemtörténet.

Kb. 2010 óta olyan érzésem van, mintha Nicholas Cage átment volna megélhetési színészbe. Mint vagy tíz éve Seagal, vagy Robin Williams az utolsó 5-10 évében. Hogy értem ezt? - Úgy, hogy be-becsúszik pár érdekesebb, fontosabb, pénzesebb darab, mint a "Crood-ék - The Croods (2013) vagy a "Joe - Joe (2013) filmdráma, ám ezek mellett felejthető produkciók sorakoznak, melyeket a megtekintés közben töröl az agyunk, vagy, már a poszterek nézése közben döntjük el, hogy nem köszönöm. Cage frizurájáról már nem is beszélve. Olyan, mintha titkon a világ legrosszabb sérójú színészeinek listájának tetejét lőtte volna be magának... a séró helyett. Nem számítva a direkt elbaszott frizurás filmeket.
Filmválasztás és háré alapján leírni egy színészt elég pofátlanság tőlem, viszont ne felejtsük el, hogy Cage a csúcsra akkor ért, amikor leforgatta akciófilm trilógiáját és azóta, bár készít jó filmeket is, inkább a mennyiség dominál, nem a minőség. Szóval, tizenöt éve elindult lefelé a sztárságból, hogy megbízható iparos legyen, aki évi 2-3 produkcióval is jelen van a mozikban, csak a nézők vannak kevésbé jelen a bemutatókon. A magyar filmforgalmazók sem törik már érte magukat annyira. DVD-n sem jelenik meg minden filmje nálunk, vagy legalábbis, nem időben. Ezeket összerakva az a néző lettem, aki fenntartással ül neki egy filmnek, amiben Cage szerepel.

Most javított kicsit!

Uli Edel neve, mint rendező, kicsit egzotikusan európai direktort jelentett. Látszik, mennyire nem vagyok otthon ebben a közegben. Homályos okok miatt, amikor megláttam nevét a stáblistán, akkor arra gondoltam, hogy valami ínyencséget fogok látni, hiszen, amennyire emlékszem, Edel stílusa a komoly drámák, zaklatott témák. Mindezt azért mert anno olvastam róla olyan filmek kapcsán, mint a polgárpukkasztó Christina F. vagy az Utolsó kijárat Brooklyn felé, pedig egyiket sem láttam. Szóval, Uli Edel neve nekem tudatalatt épült be a memóriámba, hiszen alig láttam munkáit. Még a botrányfilmként aposztrofált A tanú testét sem, talán mert sosem voltam oda Madonnáért a celebért. Azután eszembe jutott, hogy lehet, hogy az igazi drámai műveiről eddig lemaradtam, de a kommersz, Amerikában készített tévés produkcióiból a nemrég bemutatott, magyar vonatkozású, Houdini című misztikus drámához legalább volt szerencsém. Azután még előkerült régről egy A gyűrű átka című fantasy is, de azt jobb elfelejteni. Nekem nagyjából sikerült is...
Összességében Edel neve ismerősen csengett számomra és várakozással töltött el legújabb műve.

A szellem fizetsége pedig nem lett nagyon erőszakosan nyomulós szellemfilm, vannak benne olyan gyerekbetegségek, amiket ez a műfaj egyszerűen nem tud levetkőzni magáról - pl. amikor egy szellem megjelenéséhez ijesztő hangot párosítanak, hogy a néző felriadjon a szendergésből, pedig a valóságban mitől lenne hangja egy kis levegőváltozásnak? - és a befejezése is kicsit talán összecsapott, mégis szórakoztató darab és van benne valami, ami miatt inkább a sikerültebb Cage filmek közé lehet sorolni. Az olcsó, de jobb darabokhoz. Persze, nem biztos, hogy egy hónap múlva fogsz rá emlékezni, mert most éppen nagyon pörögnek a szellemes filmek, viszont a befejezése miatt ha halványan is, de kellemes emlék lesz számodra.

Ahhoz képest, mennyire zsákutca a videokamera, elég sokat mutatják a filmben...

Szpojleres lehet:
Mostanság rengeteg horrorfilm, misztikus darab szól valamilyen formában az átkokról, melyet meg kell törni. Vagy megtörni, vagy áthárítani másra, esetleg viszont átokkal fogadni, stb. A film közben el is gondolkodtam, hogy maga a téma, hogy szellem meg átok, mennyire mesefilm kulmináció. Miért is?
Van egy nő, akit boszorkánynak néztek és feláldoztak, meglincseltek. A pikánssá teszi az áldozást, az az, hogy három gyermekét is vele áldozták, ami eléggé aljas húzás egy falu közösségétől, amin viszont már nem lepődünk meg. Ekkor mit tesz az anyuka, akinek körmére ég a máglya? Elátkozza a közösséget, hogy minden évben eljön három gyermekért és magával ragadja őket, így állva bosszút a sajátjaiért.
Azután az átok megfogan.
Ez felvet pár kérdést:
A boszorkány akkor most tényleg boszorkány volt? Ha jogosan áldozták fel, miért kellene nekem megsajnálnom - amit mégis megteszek, miközben felidézik a sötét múltat?
Ha tudta a boszorkány, hogy ilyen képessége van, akkor miért nem más módon élte le életét? Miért nem szökött el, mielőtt levadászták? Feltételezem, akinek ekkora a hatalma, durva dolgokkal tudta volna sokkolni a parasztokat, akik érte mentek.
De ez szőrszálhasogatás.
Viszont, nem értem, ha ilyen átkozási tehetsége volt - amiről lehet, hogy nem tudott??? - akkor miért nem egy füst alatt intézte el az összes ellenségét? Évente három gyerek a közösségből?
Az nem kicsi szám, ha belegondolsz, főleg egy éppen duzzadó közösség esetén. Az ezerhatszázas évekről beszélünk, amikor az emberek mindenféle démoni praktikákkal múlatták a szabadidőt. Vagy szántottak-vetettek.
Viszont, ha egy olyan közösség része vagyok, ahol évente három gyermek tűnik el, felvetődik a kérdés, kik a vétkesek?
Nyilván, akik jelen voltak a kivégzésnél, azok pontosan tudtak az átokról. Miért maradtak akkor a városban, ha nem tudták megtörni az átkot?
Miért nem hintettek be sóval mindent és telepedtek le ötven mérfölddel odébb?
Ha boszorkányvadászatban ilyen erősek voltak, nem volt köztük egy tisztességben megőszült boszivadász sem, aki akár jó pénzért megtörte volna az átkot?
És, ha voltak, akik tudták, milyen veszély leselkedik az ott lakókra, mi a francért tartották azt titokban, hogy a főszereplő végül egy hagyományőrző csoport tábortüzes bulijánál kelljen megtudja a város szomorú múltját?
A boszi miért nem inkább arra használta varázserejét, hogy a saját és szeretett gyermekeivel éljen tovább, akár egy másik létsíkon? Ennyivel jobb az örök bosszú unalmas körforgása?
Vannak azért kérdések, amikre nem kapunk még választ:
Minek neki az a sok kisgyerek?
Akiket visszalopnak tőle, azt egy év múlva nem akarja ismét elrabolni?
A szellemlétben szórakoztató dolog, egész nap egy pincében állni?
Mi az a három keselyű? És hogyan lehet fizetni a szellemnek valójában?

Oké, Cage a főhős, meg csak az ő gyerekéről van szó, de egy ilyen hatalmas misztikus történetet egy város magába nyel és elsüllyeszt gyomorba, hogy úgy kelljen kinyomozni, mi a teendő? Még jó, hogy a város számkivetettjei pontosan tudják, merre kell menni a sötétben, hogy megtaláljuk a boszorkány házát... ami megint elvisz minket meseföldre. A boszi házikója, melyben gyermekek vannak bezárva a pincébe. Nem rossz.

A megvalósítás remek, ijesztő. A menekülés kicsit gyors és kevés kalandot kínál, viszont van a történetben még kraft. Van egy érzésem, hogy A szellem fizetségének készül folytatása, akár Cage nélkül is, mert így nem lehet lezárni valamit. Egy tökös apuka már tudja a titkot! Miért ne akarna később ezzel a titokkal másokon is segíteni?

Cage a szokásos. Néha olyan fájdalmas arcot vág, hogy azt kell hinnem, ilyenkor suhant át rajta a gondolat, hogy megint nem a megfelelő filmre írt alá.
Az anyuka szerepében a sorozatokból ismert Sarah Wayne Callies hisztizik. A szeme még mindig gyönyörű, de valahogy nem tartom jó színésznőnek az asszonykát. Mutatós, de olyan, mintha mindig ugyanazt a figurát hozná. Pedig Loriként gyűlöltem, Sarah-ként csíptem.

Pár éve Cage volt az, aki bosszúálló démonként visszatért a pokolból. (Nem is egy filmben.) Most viszont ő az, aki egy hasonló teremtmény karmai közé kerül.

A film szépen van fényképezve. Az effektek kicsit gyengécskék, leszámítva a repülő dögöket. A történet kicsit darabos, kicsit bugyuta, viszont a befejezése egészen érdekes és végre, nem az a befordult, világvége érzést sugallja, hanem némi reményre ad okot. Nem támogatom a folytatásokat az ilyen átkos-szellemes filmeknél, de megnézném, mivel tölti az év 362 napját a boszi szellem és udvartartása... meg ilyen baromságok.
Akkor ott van pl. a videokamera, melyet a kissrác végig használt a halloween felvonulás alatt. Később az apja egyszer belenéz ugyan, ám később teljesen elsikkad az egész momentum, pedig egy videokamerás felvételből sok mindent ki lehetett volna hozni. Kihagyott ziccer vagy red hering effektus?

Bár a forgatókönyv már hosszú évek óta kering kézről kézre, azért lett volna mit csiszolni rajta. A szöszi likvidálása pl. teljesen felesleges, ha belegondolunk, hiszen később, más szereplők sokkal több információval segítik a főszereplőt, mégsem áll bosszút rajtuk a szellem. Ha viszont szükséges volt néhány haláljelenet, akkor viszont nem nagyon használták ki a lehetőségeket, hiszen amúgy a film eléggé vértelen.

50%

Ha szeretnéd megtekinteni, nem kell érte fizetned a szellemnek. Elég ha rákeresel itt: Szellemes Cage