Szörnyszülők - Anyu és apu - Mom and Dad (2017)

Anyu és apu - Mom and Dad (2017)

Rendezte: Brian Taylor

Megtekintés: Csak ajánlani tudom. Nicholas Cage amikor úgy ripacskodik, hogy megidézi a színész énjét.

Talán nem véletlenül jelentette ki Cage újságíróknak, hogy az utóbbi tíz évből az egyik kedvenc munkája a "Mom and Dad". Mert a sok tucatnyi értékelhetetlen vacak közül, ha nem is toronymagasan, de kiemelkedik ez a retró érzést árasztó kamara horror. A gyermekek elleni erőszak sokak számára kifejezetten síkos terület. Még horrorkedvelő fogyasztóknál is sikeresen verheti ki a biztosítékot, ha gyermek érintett a témában, legyen bár egy fiktív területről. A történet ereje pont az alapötletben van. Egyszerre apellál a nézők tudatos és tudat alatti védelmi rendszerére, ami miatt a film kifejezetten guilty pleasure lesz. Másrészt, meg hihetetlenül egyszerű az egész váz, amire felépítette Taylor a mozit. Utoljára hasonló munkának a horrorfilmes univerzumban a "Valami követ"-et éreztem, mert ott is egy végtelenül egyszerű motívumra épült a film és ennek ellenére zsigeri félelmeket ébresztett fel, mindamellett, hogy komoly gondolkodásra készteti a nézőjét. Mert valljuk be, mennyit lehet filozofálgatni azon, hogy egy maszkos gyilkos tiniket aprít? Nem sokat. Ellenben ha a saját szüleid fordulnak ellened, ott bizony már lehet braimstormingolni egy kakaó vagy sör felett. Pedig ez sem egy bonyolult alapötlet.

A történet nagyjából ki is merülne ennyiben. Az unalmas mindennapokat feldobja egy futótűzként terjedő erőszakhullám, amelynek áldozatai a gyerekek, míg az elkövetők maguk a szülők. Ősi, a génjeinkbe kódolt parancsokat ír tehát felül: az utód védelme. A film azonban néhány mondatban ad is egyfajta magyarázatot, ha figyelünk, hiszen a természetben jól megfigyelhető jelenségről van szó és semmi másról nem szól az egész, mint a biológiai körforgás egyensúlyban tartásáról. (Ismét egy mozi tehát "Az esemény" nyomvonalán, ahol a természet, a föld, a gaia visszavág az emberiségnek...)

Apa (Nicholas Cage) és anya (Selma Blair) tűrhetően megvan csemetéikkel, habár a nagylány (Anne Winters) hozza a szokásos kamasz allűröket (elzárkózás anyu elől, pénz csenés, fekete fiúbarát), a kisebb (Zackary Arthur) meg koporsónak használja apu szeme-fényét, - mert hol lehetne jobban tárolni egy haldokló kisállatot, ha nem egy gyönyörű sportautóban?, - amiért sok helyen elcsattanna egy pofon. Valamiért pedig, velük együtt, pont ezt a napot használja fel a föld teljes lakossága, hogy frusztrált dühüket levezessék a gyermekeiken. A családgondozó okj-s képzés iránti érdeklődés pedig az egekbe szökött...

Taylor korábbi filmjeitől nem voltam elragadtatva. A "Crank - Felpörgetve" egy percig sem komolyan vehető akció marhaság. A folytatása számomra már súrolta az élvezhetetlen kategóriát. A "Gamer - Játszma a végsőkig" jó alapötlete ellenére sem vett meg kilóra: kétszer kezdtem neki és kétszer hagytam abba a megtekintés kb. egy óránál, köszönhetően, hogy élvezhetetlenre vágták az akciókat. A "Szellemlovas" második etapja meg gyalázatos volt számomra. Szerencsére, a film megtekintése előtt nem néztem utána Taylor munkásságának, így meglepődtem, hogy valójában mennyire nem kezdő a filmezésben, de mégis, ez a filmje volt számomra az, ami jól elszórakoztatott.

Jól kufárkodik az idővel, mert kilencven perc alatt tudja elmesélni, amit látunk. Klasszikus rendezőket megidézően - pl. Hitchcock Madarakja - építi fel a forgatókönyvet és magát a filmet, ami már-már zseniális, ha arra gondolunk, hogy mennyi minden történik a filmben. Az iskolai szekvencia kifejezetten erős. Bár Cage színészi talentuma sokak szerint kérdéses, Selma Blairnek meg talán sosem volt túl sok, a rendező mégis egészen sokat kihoz belőlük (Antal Nimród tette ezt "Az elhagyott szobában" Beckinsale-lel és Luke Wilsonnal.). És még csavart is kapunk a végén, a befejezés is hagy gondolkodni, valamit Lance Henriksen is kap egy remek cameót.

Stílusát tekintve Taylor tökéletesen idézte meg a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatos thrillereit. A zenei világ sejtelmes, szintis, máskor remek betétdalokkal operál. A főcím pont akár egy grindhouse mozi. Kedvet is hoz a megtekintéshez. A fényképezés és vágás is dicséretes. A film lehet, hogy B, de annak a felső sávja. Talán Cage ázsióját sem adja vissza, ám bőven a vállalhatóbb munkái közé tartozik. Erre pedig nagy szüksége volt.
Ha szemfülesebbek vagyunk, rengeteg finom apróságra figyelhetünk fel a háttérben. Pl. a lakásban a falakon található, kispolgári élet szentségét "reklámozó" feliratok. Megtalálható még ezek mellett sok apróság, amelyik az amerikai életérzést és kispolgári életet hivatott jelezni: pincében, kapuzárási pánik hatása alatt vásárolt biliárdasztal, tipikus amerikai kocsi, amit szarrá törnek, ferde szemű bejárónő.
A mellékszereplők és karaktereik is eltaláltak, üresjárat sehol. A film másik pozitívuma sokaknak az lehet, hogy a véres téma ellenére nem használ különösebben véres gore effekteket, ízlésesen tálalja az erőszakot, nem lép át egy határt, pedig bevállalósabb rendező keze alatt, simán elmehettünk volna ebbe az irányba is, igaz, nem szükséges. Taylor forgatókönyve ugyanis rendkívül precíz és részletgazdag, a történet felépítését tekintve. Ezek után kíváncsi leszek, mivel fog legközelebb előrukkolni.

A film Mafab adatlapja: Szörnyszülők - Mom and Dad (2017)

70%

Ha megnéznéd:
- Anyu és apu (2017)

A szellem fizetsége - A sötétség kapui - Pay the Ghost (2015)

A szellem fizetsége - Pay the Ghost (2015)

Rendezte: Uli Edel

A film Mafab adatlapja: Pay the Ghost (2015)

Megtekintés: Még nem az igazi Cage-től, de egészen érdekes kis szellemtörténet.

Kb. 2010 óta olyan érzésem van, mintha Nicholas Cage átment volna megélhetési színészbe. Mint vagy tíz éve Seagal, vagy Robin Williams az utolsó 5-10 évében. Hogy értem ezt? - Úgy, hogy be-becsúszik pár érdekesebb, fontosabb, pénzesebb darab, mint a "Crood-ék - The Croods (2013) vagy a "Joe - Joe (2013) filmdráma, ám ezek mellett felejthető produkciók sorakoznak, melyeket a megtekintés közben töröl az agyunk, vagy, már a poszterek nézése közben döntjük el, hogy nem köszönöm. Cage frizurájáról már nem is beszélve. Olyan, mintha titkon a világ legrosszabb sérójú színészeinek listájának tetejét lőtte volna be magának... a séró helyett. Nem számítva a direkt elbaszott frizurás filmeket.
Filmválasztás és háré alapján leírni egy színészt elég pofátlanság tőlem, viszont ne felejtsük el, hogy Cage a csúcsra akkor ért, amikor leforgatta akciófilm trilógiáját és azóta, bár készít jó filmeket is, inkább a mennyiség dominál, nem a minőség. Szóval, tizenöt éve elindult lefelé a sztárságból, hogy megbízható iparos legyen, aki évi 2-3 produkcióval is jelen van a mozikban, csak a nézők vannak kevésbé jelen a bemutatókon. A magyar filmforgalmazók sem törik már érte magukat annyira. DVD-n sem jelenik meg minden filmje nálunk, vagy legalábbis, nem időben. Ezeket összerakva az a néző lettem, aki fenntartással ül neki egy filmnek, amiben Cage szerepel.

Most javított kicsit!

Uli Edel neve, mint rendező, kicsit egzotikusan európai direktort jelentett. Látszik, mennyire nem vagyok otthon ebben a közegben. Homályos okok miatt, amikor megláttam nevét a stáblistán, akkor arra gondoltam, hogy valami ínyencséget fogok látni, hiszen, amennyire emlékszem, Edel stílusa a komoly drámák, zaklatott témák. Mindezt azért mert anno olvastam róla olyan filmek kapcsán, mint a polgárpukkasztó Christina F. vagy az Utolsó kijárat Brooklyn felé, pedig egyiket sem láttam. Szóval, Uli Edel neve nekem tudatalatt épült be a memóriámba, hiszen alig láttam munkáit. Még a botrányfilmként aposztrofált A tanú testét sem, talán mert sosem voltam oda Madonnáért a celebért. Azután eszembe jutott, hogy lehet, hogy az igazi drámai műveiről eddig lemaradtam, de a kommersz, Amerikában készített tévés produkcióiból a nemrég bemutatott, magyar vonatkozású, Houdini című misztikus drámához legalább volt szerencsém. Azután még előkerült régről egy A gyűrű átka című fantasy is, de azt jobb elfelejteni. Nekem nagyjából sikerült is...
Összességében Edel neve ismerősen csengett számomra és várakozással töltött el legújabb műve.

A szellem fizetsége pedig nem lett nagyon erőszakosan nyomulós szellemfilm, vannak benne olyan gyerekbetegségek, amiket ez a műfaj egyszerűen nem tud levetkőzni magáról - pl. amikor egy szellem megjelenéséhez ijesztő hangot párosítanak, hogy a néző felriadjon a szendergésből, pedig a valóságban mitől lenne hangja egy kis levegőváltozásnak? - és a befejezése is kicsit talán összecsapott, mégis szórakoztató darab és van benne valami, ami miatt inkább a sikerültebb Cage filmek közé lehet sorolni. Az olcsó, de jobb darabokhoz. Persze, nem biztos, hogy egy hónap múlva fogsz rá emlékezni, mert most éppen nagyon pörögnek a szellemes filmek, viszont a befejezése miatt ha halványan is, de kellemes emlék lesz számodra.

Ahhoz képest, mennyire zsákutca a videokamera, elég sokat mutatják a filmben...

Szpojleres lehet:
Mostanság rengeteg horrorfilm, misztikus darab szól valamilyen formában az átkokról, melyet meg kell törni. Vagy megtörni, vagy áthárítani másra, esetleg viszont átokkal fogadni, stb. A film közben el is gondolkodtam, hogy maga a téma, hogy szellem meg átok, mennyire mesefilm kulmináció. Miért is?
Van egy nő, akit boszorkánynak néztek és feláldoztak, meglincseltek. A pikánssá teszi az áldozást, az az, hogy három gyermekét is vele áldozták, ami eléggé aljas húzás egy falu közösségétől, amin viszont már nem lepődünk meg. Ekkor mit tesz az anyuka, akinek körmére ég a máglya? Elátkozza a közösséget, hogy minden évben eljön három gyermekért és magával ragadja őket, így állva bosszút a sajátjaiért.
Azután az átok megfogan.
Ez felvet pár kérdést:
A boszorkány akkor most tényleg boszorkány volt? Ha jogosan áldozták fel, miért kellene nekem megsajnálnom - amit mégis megteszek, miközben felidézik a sötét múltat?
Ha tudta a boszorkány, hogy ilyen képessége van, akkor miért nem más módon élte le életét? Miért nem szökött el, mielőtt levadászták? Feltételezem, akinek ekkora a hatalma, durva dolgokkal tudta volna sokkolni a parasztokat, akik érte mentek.
De ez szőrszálhasogatás.
Viszont, nem értem, ha ilyen átkozási tehetsége volt - amiről lehet, hogy nem tudott??? - akkor miért nem egy füst alatt intézte el az összes ellenségét? Évente három gyerek a közösségből?
Az nem kicsi szám, ha belegondolsz, főleg egy éppen duzzadó közösség esetén. Az ezerhatszázas évekről beszélünk, amikor az emberek mindenféle démoni praktikákkal múlatták a szabadidőt. Vagy szántottak-vetettek.
Viszont, ha egy olyan közösség része vagyok, ahol évente három gyermek tűnik el, felvetődik a kérdés, kik a vétkesek?
Nyilván, akik jelen voltak a kivégzésnél, azok pontosan tudtak az átokról. Miért maradtak akkor a városban, ha nem tudták megtörni az átkot?
Miért nem hintettek be sóval mindent és telepedtek le ötven mérfölddel odébb?
Ha boszorkányvadászatban ilyen erősek voltak, nem volt köztük egy tisztességben megőszült boszivadász sem, aki akár jó pénzért megtörte volna az átkot?
És, ha voltak, akik tudták, milyen veszély leselkedik az ott lakókra, mi a francért tartották azt titokban, hogy a főszereplő végül egy hagyományőrző csoport tábortüzes bulijánál kelljen megtudja a város szomorú múltját?
A boszi miért nem inkább arra használta varázserejét, hogy a saját és szeretett gyermekeivel éljen tovább, akár egy másik létsíkon? Ennyivel jobb az örök bosszú unalmas körforgása?
Vannak azért kérdések, amikre nem kapunk még választ:
Minek neki az a sok kisgyerek?
Akiket visszalopnak tőle, azt egy év múlva nem akarja ismét elrabolni?
A szellemlétben szórakoztató dolog, egész nap egy pincében állni?
Mi az a három keselyű? És hogyan lehet fizetni a szellemnek valójában?

Oké, Cage a főhős, meg csak az ő gyerekéről van szó, de egy ilyen hatalmas misztikus történetet egy város magába nyel és elsüllyeszt gyomorba, hogy úgy kelljen kinyomozni, mi a teendő? Még jó, hogy a város számkivetettjei pontosan tudják, merre kell menni a sötétben, hogy megtaláljuk a boszorkány házát... ami megint elvisz minket meseföldre. A boszi házikója, melyben gyermekek vannak bezárva a pincébe. Nem rossz.

A megvalósítás remek, ijesztő. A menekülés kicsit gyors és kevés kalandot kínál, viszont van a történetben még kraft. Van egy érzésem, hogy A szellem fizetségének készül folytatása, akár Cage nélkül is, mert így nem lehet lezárni valamit. Egy tökös apuka már tudja a titkot! Miért ne akarna később ezzel a titokkal másokon is segíteni?

Cage a szokásos. Néha olyan fájdalmas arcot vág, hogy azt kell hinnem, ilyenkor suhant át rajta a gondolat, hogy megint nem a megfelelő filmre írt alá.
Az anyuka szerepében a sorozatokból ismert Sarah Wayne Callies hisztizik. A szeme még mindig gyönyörű, de valahogy nem tartom jó színésznőnek az asszonykát. Mutatós, de olyan, mintha mindig ugyanazt a figurát hozná. Pedig Loriként gyűlöltem, Sarah-ként csíptem.

Pár éve Cage volt az, aki bosszúálló démonként visszatért a pokolból. (Nem is egy filmben.) Most viszont ő az, aki egy hasonló teremtmény karmai közé kerül.

A film szépen van fényképezve. Az effektek kicsit gyengécskék, leszámítva a repülő dögöket. A történet kicsit darabos, kicsit bugyuta, viszont a befejezése egészen érdekes és végre, nem az a befordult, világvége érzést sugallja, hanem némi reményre ad okot. Nem támogatom a folytatásokat az ilyen átkos-szellemes filmeknél, de megnézném, mivel tölti az év 362 napját a boszi szellem és udvartartása... meg ilyen baromságok.
Akkor ott van pl. a videokamera, melyet a kissrác végig használt a halloween felvonulás alatt. Később az apja egyszer belenéz ugyan, ám később teljesen elsikkad az egész momentum, pedig egy videokamerás felvételből sok mindent ki lehetett volna hozni. Kihagyott ziccer vagy red hering effektus?

Bár a forgatókönyv már hosszú évek óta kering kézről kézre, azért lett volna mit csiszolni rajta. A szöszi likvidálása pl. teljesen felesleges, ha belegondolunk, hiszen később, más szereplők sokkal több információval segítik a főszereplőt, mégsem áll bosszút rajtuk a szellem. Ha viszont szükséges volt néhány haláljelenet, akkor viszont nem nagyon használták ki a lehetőségeket, hiszen amúgy a film eléggé vértelen.

50%

Ha szeretnéd megtekinteni, nem kell érte fizetned a szellemnek. Elég ha rákeresel itt: Szellemes Cage