2015. május 9., szombat

Pánik gomb - Panic Button (2011)

Pánik gomb - Panic Button (2011)


Rendezte: Chris Crow

Megtekintés: Először nehezen veselkedtem neki, sokáig porosodott a gépemen. Most megnézve, nem volt olyan rossz. Sőt, van benne anyag.

Más kérdés, hogy nem túl egyenletesen adagolják. A film elején négy "nyertes" juthat egy játék miatt egy másik, még nagyobb nyereményekkel kecsegtető Internetes megmérettetés közelébe. Négy, egymástól kissé elütő, átlagember. Semmi extra. Senki sem túl extrém, senki sem túl ellenséges. Két nő, két férfi. Viszont a néző láthatja, ahogy egyikük lányát elrabolják és a nagyit lelövik, ami sokat ront a film felépítésén, hiszen már első perctől tudjuk, hogy bármi is történik, ismerve az elkövetőt/elkövetőket, irgalomra nem számíthatunk. Hiába reménykedtem benne végig, hogy csak egy morbid leckéztetést látunk.

Crow filmje kamaradarab. Erősen indul és a kezdeti feszültséget nagyjából végig tartani tudja. A végén "előkerül" egy plusz szereplő is, aki a történet szempontjából sok választ hoz, viszont, mivel kezdetben "nem tudtunk róla", kicsit olyan, mintha át lennénk verve az információkat tekintve, amit a film oszt meg a nézővel. Itt végig agyalni kell, mi ez az egész! Igyekszünk egy használható "befejezést" kreálni magunkban, hiszen bárki is mozgatja a szálakat, túl sokat tud. Vagy valójában a film groteszk módon kívánja rávezetni a nézőt az Internetes virtuális életben fellépő lehetséges kockázatokra?

Tehát, négyen elindulnak magánrepülőgépen New York-ba, miközben, nem kicsi nyereményekért belevágnak egy játékba, melyről sok fogalmuk nincs, viszont egészséges versenyszellem dolgozik bennük. Több körös fordulóban, mind személyesebb takargatnivalók derülnek ki a szereplőinkről - néha ki is felejt valamit a forgatókönyv, ami szerintem egy koherensen felépített film esetében hibának róható fel - ami közben lassan rádöbbennek, hogy sokkal komolyabb események munkálkodnak a háttérben, mint holmi jutalom repülés és Internetes játék. Viszont a gépből már nincs kiszállás és egy ördögi gonosztevő kezében vannak, akinél nincs pardon.
A négy ember pedig, megfelelő motiváció hatására, kivetkőzik magából, mert bízik abban, ha követik a játék mester utasításait, valahogy kikerülhetnek a hurokból és szabadon távozhatnak.
Mert nem tudják, amit a néző arcába tolnak az első pár percben: az elkövető semmitől sem riad vissza, így bármivel kecsegteti is őket, valószínű, hogy talmi a szabadság ígérete.

Szpojler Alert!!!

Gondoltam, előre szólok, mert ha ezt megismered, erősen ronthatja a film élvezetét.
Fura számomra a motiváció. Elvileg, ugye, öngyilkos lett korábban egy 15 éves kislány, akinek halálát többen végignézték a világhálón. Őket választotta ki az apa bonyolult bosszújához, melyben likvidál mindenkit, akinek köze - ez így hülyeség, hiszen a kislányt senki nem kergette öngyilkosságba a saját életén kívül - volt a halálához illetve inkább mondjuk úgy, tanúja volt az utolsó órájának. Beleértve a sugárzó céget is, melyet a főszereplők rendszeres használtak.
De kérdem én, valóban ők a bűnösök, vagy a kislány családja, akik semmit sem vettek észre a jelekből, ha voltak? Nem a család az, aki elmulasztott segítséget nyújtani legkisebb tagjának? Tényleg úgy véli az apuka, hogy ugyan gyermekét nem tudta megmenteni, mert korábban nem fordított rá kellő figyelmet, akkor lemészárolhat több tucat embert, csak mert láttak egy videót, amelyben a lány gyógyszereket vesz be?
Kizárt dolog, csak ha elmebeteg!
Ha mindazt az időt, pénzt és egyéb energiát a gyermekére fordította volna korábban, mint amit csavaros bosszútervében felépített, a kislány még ma is élne. No, nem azért, mert esetleg jobban élvezi az életét, hanem csupán azért, mert egy perc nyugta nem lett volna, hogy bevégezze öngyilkosságát.

Jo - Scarlett Alice Johnson

A film lezárása is nyomasztó. Az egyik szereplő kislánya, aki túszként kerül a bizarr gyilkos kezébe, akkor most tényleg úgy kell, hogy idegenek között felnőjön, mint amit a zárókép sejtet? Oké, hogy ez egy horrorfilm, de azért elég morbid ez így éhgyomorra, szegény kislánynak. Mit vétett szerencsétlen, azon kívül, hogy egy zseniális ám gonosz elme kipécézte őket magának?

Gwen - Elen Rhys

Másrészt, túl komplikáció mentes a terv. Illetve komplikációk akadnak, a megvalósítás viszont roppant ügyesen halad a végkifejlet felé. Értem itt pl. az ismerősök meggyilkolását. Azért az nem két perces munka, bele számítva a szállításukat és a videók összevágását is. komplett szervezést, sok embert igénylő feladat, ha gyorsan akarják kivitelezni. Bár, ha belegondolunk, hogy hárman vannak a családban és még egy repülő felett is rendelkeznek, sok mindent megtehetnek. Mégis sántít kicsit a dolog.

Max - Jack Gordon

Ennek ellenére élvezhető a film, a történet megfelelően csavaros és a lezárás is izgalmas, korrekt. Hangulata van, a fényképezés nagyon szép.
A szereplők jól hozzák a karaktereket. Kivételesen nincs köztük erősen kilógó karakter. Mint négy átlagos jó barát.

Dave - Michael Jibson

60%

A film tökéletesen beleillik a zárt helység, idegen személyek, halál típusú filmek közé, amit korábban a "Szellős szoba" című film kritikájában már taglaltam.

Nem sikerült rájönnöm, miért pont krokodil???

Érdekelne a gyilkos gondolkodása: tényleg úgy gondolja, hogy azok büntetést érdemelnek, akik közvetve csupán nézői voltak a lánya halálának, de önmagán nem gyakorol semmiféle megtorlást, hiszen a lánya nem az idegenek miatt ölte meg magát, hanem sokkal inkább az otthoni dolgok miatt.
Nekik, a családnak jár a feloldozás, idegeneknek meg a totális eltörlés?
Oké, magyarázhatjuk ezt egy elborult elme gondolatiságával, ám ettől még az egész kicsit sántít.

Vajon a nagy sikerű "Eszeveszett mesék" innen is merített az első szekvenciában bemutatott esethez?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: