2015. február 17., kedd

Próza: Levélhegy

Levélhegy

A levél a postába keveredett. Azonnal szemet szúrt.
A színe halványszürke. Elütött mind a reklámújságok tarkaságától, mind a hivatalos levelek fehérségétől.
Nem találtam rajta feladót, csak a címzettet; engem.
Bélyeget sem ragasztottak a sarkába.
Mintha valaki egyszerűen egyenesen a postaládámba dobta volna.
A konyhában kerestem valamit, amivel felnyithatom. Egy közepes hosszúságú kés éppen megteszi.
Kivettem a csöpögtető tartóból, a többi evőeszköz közül.
A kés hegye könnyen becsúszott a boríték tetejénél.
Három gyors rántás után felnyílt.
Kissé szétnyitottam és kivettem egy ugyanolyan szürke borítékot belőle.
Súlyra és nagyságra megegyezett.
Éppen csak egy boríték volt.
Valami levéllel a belsejében.
A kés hegye ismét a helyére vándorolt. Most egy rántással szakítottam fel a papírt.
Kicsit idegesen kiborítottam az asztalra a boríték tartalmát.
Egy ugyanakkora, ugyanolyan borítékot.
A kés kifordult a kezemből.
Mikor megnyugodtam, felvettem.
Most a levél rövidebb oldalát vágtam fel, de megint egy szürke levelet találtam benne. Akár egy kifacsart és ostoba Matrioska-baba.

Egy órával később az asztal alatt kupacban állt a szürke papír.
Két nappal később az egész lakásban gázolni lehetett a felvágott levelekben. Akárhogyan próbáltam is kinyitni, csak újabb és újabb borítékokat sikerült a padlóra ejtenem.

Egy hónappal később szereztem vevőt a szürke papírra. Mint kiderült, az anyaga teljesen átlagos szürke papír és újrahasznosítható.
Felvettem egy gyors kezű vietnami kislányt, akinek egész nap csak bontogatnia kellett a leveleket.
Jól megélünk belőle… Talán egy esküvőre is futja.
Ha lesznek gyerekeink, mind szorgos kezű kis lurkók lesznek, akik már papírvágó késsel jönnek a világra.

 Addigra én leszek Európa egyik legnagyobb papír beszállítója. Jelenleg egy boríték bontó gép tervein dolgozom.