Él valahol.
Tudom… Érzem. A lány, aki az életem értelme. A boldogságom. Nem tudok róla
semmit, nem láttam még sosem, de megszületett. Bolyong a földön, az utat
kutatva, fejét álomra nélkülem hajtva. Tán álmodik, meglehet… Keresve egy jobb
életet. Az alkony, amely eljött, Borzongató hideget hozott, magamba merülve
kódorgok, mint kiátkozott.
Nem bánt, nem fáj, nem érdekel. Megyek tovább, a sötét földön, míg a nap fel nem kel, és meleg sugaraival körbe ölel. Finoman, lágyan, mint a lány, ki megszületett, de még nem találom. Álmaimban meztelen fekszik a vörös ágyon, ezer virág kelyhe temeti be, sebtibe. Illata bódít, ott is érzem, ahol csak friss levegő járja át, a határt.
Él valahol, mert élnie kell! Én ezt hiszem, hiszen, ha nem így lenne, jómagam pár nélkül létezne, egyedül lenne az úton, mely a semmibe menne…
Annak meg mi értelme lenne?
Nem bánt, nem fáj, nem érdekel. Megyek tovább, a sötét földön, míg a nap fel nem kel, és meleg sugaraival körbe ölel. Finoman, lágyan, mint a lány, ki megszületett, de még nem találom. Álmaimban meztelen fekszik a vörös ágyon, ezer virág kelyhe temeti be, sebtibe. Illata bódít, ott is érzem, ahol csak friss levegő járja át, a határt.
Él valahol, mert élnie kell! Én ezt hiszem, hiszen, ha nem így lenne, jómagam pár nélkül létezne, egyedül lenne az úton, mely a semmibe menne…
Annak meg mi értelme lenne?
